Címke: 2020

  • Leclerc: Ez a negyedik hely felér egy győzelemmel

    Leclerc: Ez a negyedik hely felér egy győzelemmel

    A Ferrari monacói versenyzője Charles Leclerc elismerte, hogy nem számított arra, hogy lesz olyan tempója, amivel a negyedik helyen végezhet a 70.Évforduló Nagydíján.

    Leclerc egy szinte lehetetlennek tűnő taktikát választott a vasárnapi futamra, ugyanis egy kiállással teljesítette a versenytávot, miközben az időjárás hűvösebb volt és sokan más pilóta szenvedett az abroncsokkal.

    A monacói végül sikerrel teljesítette a taktikát, aminek az eredménye egy szenzációs negyedik hely lett, amivel kapcsolatban a futam után elmondta a Sky Sports-nak, hogy hiába voltak aggályai a gumik élettartamával kapcsolatban, végig lelkes volt a taktika miatt.

    „Hihetetlenül boldog vagyok ma, ez olyan, mint egy győzelem. Nem túl jó ezt mondani egy negyedik helyre, de a valóság az, hogy nem vagyunk elég gyorsak. A mai nap viszont lenyűgöző volt.” – mondta a futam után.

    „Nem tudom hol találtunk tempót, de nagyon, nagyon gyorsak voltunk, különösen a kemény keverékeken, azon belül is az etap végén. Nagyon elégedett vagyok az elvégzett munkával. A stratégia fontos szerepet játszott a mai eredményeben. Nagyon győzködtem a csapatot az egy kiállásos stratégiáért, természetesen mindenkiben volt egy kis félsz a múlt héten történtek miatt, de nagyon elégedett vagyok a gumikezelésemmel.” – tette hozzá a fiatal.

  • Ismételten vezetheti az Alfa Romeot Robert Kubica

    Ismételten vezetheti az Alfa Romeot Robert Kubica

    Idén harmadszor vezetheti majd az Alfa Romeo Racing Orlen autóját az első szabadedzésen Robert Kubica, aki most a 70.Évforduló Nagydíján vállalhat ilyesfajta szerepet.

    A lengyel pilóta múlt héten mutatkozott be a DTM-ben, míg korábban a Red Bull Ringen és a Hungaroringen is vezethetett 90-90 percet. Silverstone-ban ismételten Antonio Giovinazzi autóját terelgetheti majd.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy a sűrű szezonkezdet után ismételten a volán mögött ülhetek. Egy F1-es autót vezetni mindig különleges, de Silverstone ezt csak még inkább azzá teszi. A pályának hatalmas története van, és mind versenyzőt mind autót kemény próba elé állít, ez az egyik legnagyszerűbb helyszín a motorsportban, de még nézők nélkül is rendkívül élvezetes rajta vezetni. A fő célom továbbra is az lesz, hogy segítsek az autó fejlesztésében.” – fogalmazott Kubica.

    „Nagy öröm, hogy Robertet ezen a hétévégén ismételten az autóban láthatjuk. A legjobb minőségű visszajelzéseket tudott korábban is szolgáltatni nekünk, a munkája pedig rendkívül hasznos a csapatnak, akár autóban van akár a mérnökökkel beszél. Robert nagyon alaposan ismeri Silverstonet és biztos vagyok benne, hogy segít majd nekünk egy lépést tenni előre.” – vélekedett a csapatfőnök Frederic Vasseur.

  • Lezárult a Pirelli vizsgálata, ez okozta a sorozatos defekteket

    Lezárult a Pirelli vizsgálata, ez okozta a sorozatos defekteket

    A Brit Nagydíjon számtalan defekt tarkította a Forma-1-es futam végét, amelynek következményeképpen a Pirelli vizsgálatot indított el. Ez mára lezárult, és az olasz gumigyártó szerint a defeketek két ok együtteséből alakultak ki.

    Silverstone-ban a verseny első harmadában Danyil Kvyat kapott hátsó defektet, majd az utolsó körökben a bal első gumik voltak az áldozatok. Előbb Valtteri Bottas, majd Carlos Sainz legvégül pedig Lewis Hamilton abroncsa is felmondta a szolgálatot.

    A futam után Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója elmondta, hogy azonnali vizsgálatot indítanak. E vizsgálat lezárult és az olasz szakember elmondta, hogy egyrészt a hihetetlenül hosszú etap, amelyet egy szetten tettek meg a versenyzők, illetve az autók megnövekedett teljesítménye, és az ezáltal sosem tapasztalt nagyságú erőhatás együttese okozta a gondokat.

    Előbbi tényt bizonyítja, hogy a második biztonsági autós fázis során, a 12-13.körökben Grosjean és Albon kivételével az összes versenyben maradt pilóta kiállt kerékcserére, mindenki a kemény keveréket választotta. Ekkor több, mint 40 kör volt hátra, és mint később kiderült, több bokszkiállás már senkinél sem volt tervben.

    „A fő ok, az a pilóták által használt második szett, amelyet extrém hosszú etapon keresztül használtak. A második safety car fázis majdnem az összes csapatot bokszkiállásra sarkalta, ezáltal egy hosszú etapot választva, hogy végig menjenek. Csak hogy ekkor még 40 kör volt hátra, ami a verseny háromnegyedét jelenti azon a pályán, ami a legnagyobb igénybevétel az abroncsoknak.” – kezdődik a Pirelli jelentésében.

    „Ehhez társult az a megnövekedett tempó, amit a 2020-as Forma-1-es autók produkálnak (az idei pole-pozíciós idő 1,2 másodperccel volt jobb a tavalyinál), ezek a történelem leggyorsabb F1-es autói, így sosem látott nagyságú erőhatás éri a gumikat. Ezek együttesen tették különösen keménnyé az utolsó köröket.” – tette hozzá a jelentés.

    Függetlenül a történtektől a Pirelli továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a második silverstone-i versenyre (ami a 70. Évforduló Nagydíja lesz) eggyel lágyabb gumikiosztást vigyen (C2,C3,C4). Azonban az olaszok egy kötelező minimális guminyomást írhatnak elő a csapatoknak.

  • Az F1 orvosát meglepte, hogy mennyire kevés fertőzöttet találtak eddig

    Az F1 orvosát meglepte, hogy mennyire kevés fertőzöttet találtak eddig

    Az FIA és ezáltal az F1 hivatalos orvosa Gerard Saillant elmondta, hogy őt személy szerint meglepi az, hogy mennyire kevés pozitív koronavírusos esetet találtak eddig a szezon elindulása óta.

    Közel egy hónapja indult el a Forma-1-es világbajnokság 2020-as idénye rendkívüli biztonsági előírások mellett. Az elmúlt hetekben több ezernyi koronavírus tesztet csináltak, ám azokból csupán három lett pozitív. Magyarországon két munkás, míg Angliában Sérgio Pérez.

    A mexikói helyett Nico Hülkenberg ült be a Racing Pointba az első silverstone-i futamon, ám a másodikkal kapcsolatban még nem tudni mi lesz Pérez sorsa.

    Miután a Nemzetközi Automobil Szövetség bejelentette, hogy milyen intézkedések mellett fogják megrendezni a versenyeket, sokan kritikákat fogalmaztak meg ezzel szemben. Ám az FIA orvosi bizottságának a vezetője pozitív meglepetésnek titulálja az eddigi esetszámot.

    „Számomra, ami meglepő, az az, hogy nem több fertőzöttet találtunk eddig. A 12 ezer tesztből csupán három pozitív eset az mindenképpen figyelemre méltó.” – fogalmazott Gerard Saillant professzor.

  • Grosjean: Teljesen rendben volt ahogyan védekeztem

    Grosjean: Teljesen rendben volt ahogyan védekeztem

    A Haas versenyzője Romain Grosjean a Brit Nagydíj után elmondta, hogy a futam során mutatott védekezési stílusa semmiféle íratlan szabályba sem ütközik.

    Grosjean sokáig előkelő helyen autózott Silverstone-ban egy remek taktikai húzásnak köszönhetően, ám mikor Carlos Sainz illetve Daniel Ricciardo támadta őt, akkor a védekezés során nagyon hirtelen, már a féktávon vetődött be a másik elé, ráadásul ezzel kétszer is mozdulva védekezéskor.

    A pilóták szervezetének vezetője (GPDA) Grosjean végül fekete-fehér zászlót kapott, utolsó figyelmeztetés gyanánt. Ezzel ő lett az első idén, aki sportszerűtlen vezetés miatt kapott ilyen figyelmeztetést.

    A futam után az újságírók is kitértek erre nála, amire úgy felelt, hogy ugyanazt csinálta, mint amit Max Verstappen szokott.

    „Mindkét esetben egy kicsit később mozdultam, de mindig hagytam egy autónyi helyet.” – kezdte a francia. „Korábban a stewardok tisztázni akarták, hogy nem mozdulhatunk ilyen későn, de írott, egyértelmű és valós szabály erre nincs. Ráadásul Max is sokszor alkalmazta ezt, így gondoltam miért ne?”

    Grosjean azt is elmondta, hogy a futam után megbeszélte ezt a szituációt Ricciardoval.

    „Beszéltem Daniellel. Kicsit marginális volt, de nem volt vészes. Sainz sokat panaszkodott a rádióban, de végül ő is megtudott előzni, hagytam neki annyi helyet. Ha egyértelműen le lenne írva, hogy nem mozdulhatunk ilyen későn, akkor természetesen nem tettem volna.” – vélekedett.

  • Hamilton: A torkomban dobogott a szívem

    Hamilton: A torkomban dobogott a szívem

    Drámaira sikerült a Brit Nagydíj utolsó pár köre, melyben többen is defektet kaptak, köztük az utolsó körben élen álló Lewis Hamilton is. A brit pilóta végül meg tudta tartani az első helyét, ám utólag elmondta, hogy elég stresszes pillanat volt számára, mikor megadta magát a bal első gumija.

    A Mercedes duója végig vezette a silverstone-i Brit Nagydíj minden egyes körét, majd Bottas három körrel a vége előtt kapott defektet, ezt kihasználva Verstappen friss gumikra váltott és végül megszerezte a leggyorsabb körért járó bónusz pontot is.

    Ekkor az utolsó körbe lépve Hamilton 32 másodperces előnnyel vezetett a holland előtt, azonban a pálya második felében az ő bal első gumija is defektet kapott. Végül azonban pár másodpercet meg tudott tartani így is az előnyéből, és végül megtudta tartani az első helyét.

    „Egészen az utolsó körig minden simán ment. A gumikat jónak éreztem, Valtteri nagyon keményen nyomta, én viszont vigyáztam némileg az abroncsokra, úgy tűnt, hogy ő nem. Mikor hallottam, hogy tönkrementek a kerekei egyből még jobban odafigyeltem a sajátjaimra. Akkor úgy tűnt, hogy rendben lesznek.” – kezdte a verseny után a címvédő.

    „Azokban az utolsó körökben elkezdtem visszaesni, az egyenesben elkezdett leereszkedni a gumi, elkezdett deformálódni. A torkomban dobogott a szívem, mikor láttam, hogy az abroncs leválik a felniről. Ezután megpróbáltam fenntartani a sebességemet, mert ilyenkor könnyen az első szárnyat is tönkre teheti. Ó, Istenem, imádkoztam és megpróbáltam nem túl lassú lenni. Majdnem nem sikerült bevennem az utolsó két kört, de szerencsére összejött. Adós vagyok a csapatnak. Talán jobb lett volna, ha a vége előtt kereket cserélünk.” – tette hozzá.

  • Harmadszor is óvott a Racing Point ellen a Renault

    Harmadszor is óvott a Racing Point ellen a Renault

    Akárcsak az elmúlt két verseny után, most is óvást nyújtott be a Racing Point autói ellen a Renault, mondván szerintük nem szabályos az.

    Az enstone-i csapat a Stájer Nagydíj után óvott először, mondván egy az egyben átvettek egy olyan elemet (jelen esetben a fékhűtőt) egy másik csapattól, amit a szabályok tiltanak.

    Még az első vizsgálatnak sem született meg az eredménye, noha a hírek szerint a következő héten már erre fény derül.

    A Brit Nagydíj a franciák számára sokkal jobban sikerült, ugyanis Ricciardo 4., Ocon pedig a 6. helyen végzett, miközben a Racing Point csupán két pontot tudott szerezni Lance Stroll jóvoltából. Nic Hülkenberg technikai probléma miatt rajthoz sem tudott állni.

    A Renault a Twitteren egy szűkszavú közleményben tudatta az újabb óvásukat.

    „Bejelentjük, hogy a Renault DP World Forma-1-es csapata egy kérést terjesztetett a stewardok felé, hogy tisztázzák a Racing Point RP20-as autójának legalitását. A végső döntésig további kommentet nem kívánunk hozzáfűzni ehhez a témához.” – tweetelte a csapat.

  • Újraaszfaltozzák a portimaoi pályát a Forma-1-es futam előtt

    Újraaszfaltozzák a portimaoi pályát a Forma-1-es futam előtt

    Az Algarve International Circuit új aszfaltréteget fog kapni a nyár végén, ezzel is készülve a Forma-1-es Portugál Nagydíjra.

    A portugál pálya 2009 óta nem látott Forma-1-es autót (akkor téli tesztet rendeztek), leszámítva 2017 áprilisát, amikor is George Russell és Nicholas Latifi végzett gumitesztet a Mercedesnek.

    A pálya aszfaltja azóta ugyanolyan állapotban volt, ám a vezetők most eldöntötték, hogy a Forma-1 érkezése miatt teljesen új aszfaltréteget fognak lefektetni, amely szeptember közepére el is fog készülni, ekkor fog ugyanis a helyszínre látogatni Michael Masi versenyigazgató, hogy még egyszer utoljára szemügyre vegye az algarvei aszfaltcsíkot.

    Az új aszfaltréteg egy komoly kihívást fog jelenteni a Pirellinek, ugyanis az olaszok már javában készülnek a szezon többi futamára is. A gumigyártó F1-es főnöke Mario Isola elmondta, hogy a portugál pálya alapból kemény kihívás lehet a gumiknak.

    „Az új pályák közül Portimao a legnagyobb igénybevételt jelentő pálya. Nehéz dolga lesz a gumiknak, a pálya vonalvezetése gyilkos és maga az aszfalt is rendkívül gumi koptató. Augusztus végén azonban a komplett pályát majd újra fogják aszfaltozni. A cél az, hogy az új aszfalt hasonló legyen a jelenlegihez, de tudjuk, hogy egy új aszfalt réteg sosem lesz olyan, mint a régi. Például, egy új aszfalton sokkal nagyobb a bitumenréteg. Ezért mi a három legkeményebb keveréket szeretnénk majd oda vinni, ami még nem hivatalos, hiszen még az FIA-val meg a Forma-1-gyel is meg kell ezt beszélnünk.” – magyarázta.

  • Leclerc hihetetlenül boldog az időmérő után

    Leclerc hihetetlenül boldog az időmérő után

    Idei eddigi legjobb időmérő edzésén van túl Charles Leclerc és a Ferrari, a monacói ugyanis a negyedik helyet szerezte meg a Brit Nagydíj kvalifikációján.

    A Scuderia idei szenvedése után időnként csak az ötödik erőnek tűnt, ám Silverstone-ban az időmérőn jóval biztatóbbnak tűnt a helyzet. Az olaszok végül a közepes gumikon tudtak továbbjutni a Q2-ből, így a futamon el tudják kerülni a lágy gumik használatát, ami a pénteki nap után egy jó lehetőség lehet a vörösöknek.

    Az edzés után Leclerc elismerte, hogy eleinte szkeptikus volt abban, hogy a sárga oldalfalú gumikkal be tudna jutni a harmadik etapba, ám szerinte ez a tökéletes taktika a Ferrarinak, mivel komolyan szenvedtek a gumikkal.

    „Hihetetlenül boldog vagyok a mai nappal, nem számítottam a negyedik helyre, különösen a közepes Q2-es gumik használatakor. Megpróbáltuk, nem voltunk teljesen biztosak ebben, de nagyon jó, hogy működött, és ez egy remek lehetőség lehet nekünk a holnapi futamra.” – nyilatkozta a monacói az időmérő után.

    „A versenytempóval szenvedtünk. Vagyis maga a tempónk megvan, de nagyon hamar kinyírjuk a gumikat, főleg másokhoz képest. Így a közepes gumis rajt egy nagy segítség lesz nekünk.” – tette hozzá.

  • Főnöke nem hibáztatja Pérezt, hogy megfertőződött

    Főnöke nem hibáztatja Pérezt, hogy megfertőződött

    Koronavírus fertőzés miatt kénytelen kihagyni a Brit Nagydíjat, meg lehet, hogy a soron következő 70.Évforduló Nagydíját is Sérgio Pérez.

    A Forma-1 rendkívül szigorú intézkedésekkel igyekezett elejét venni a világméretű járványnak éppen ezért sokan Pérez felelősségét kérdőjelezik meg abban, hogy ő lett az első fertőzött F1-es pilóta.

    A mexikói maga elismerte, hogy Magyarország után hazautazott Mexikóba, ahol a sérülést szenvedett édesanyját látogatta meg. Ám a felesége a közösségi oldalára olaszországi nyaralásról is rakott fel képet, amit aztán a teszt eredménye után egyből le is törölt.

    Otmar Szafnauer azonban nem tesz szemrehányást versenyzőjére az utazásai miatt.

    „Utólag okosnak lenni könnyű, de a világon mindig lesz ilyen. Nincs olyan kikötés a szerződésében, hogy engedélyt kellene kérnie ahhoz, hogy meglátogassa a családját.” – kezdte.

    „Nem hiszem, hogy Checo bármi rosszat is csinált volna, amikor hazament a családjához. Ez ugyanaz, mint amikor a Ferrari visszamegy Olaszországba.” – védte meg Pérezt.