Címke: 2020

  • Bottas: Nem lesz hatással ránk a partimód betiltása

    Bottas: Nem lesz hatással ránk a partimód betiltása

    Noha az FIA a tervek szerint már az idény közben betiltaná az időmérős motormódot, a Mercedes finn versenyzője Valtteri Bottas szerinte ez azonban rájuk nem lesz számottevő hatással.

    Az ún. partimód betiltásával az a feltett szándék, hogy az időmérőkön szorosabb legyen az élmezőny, hiszen a Mercedes eddig minden időmérő edzést toronymagasan dominált idén.

    A Mercedes optimista azonban, mert szerintük a tiltás után is az élen maradnak, noha nem tudják pontosan, hogy a többi motorgyártó mennyit köszönhet ennek az üzemmódnak egy körön.

    „Lehetetlen tudni, hogy más motorgyártó mennyit nyer azzal, hogy mindent feltesz egy körön, és azt sem tudni, hogy valóban előnyben vagyunk-e vagy sem. Nem pánikolunk emiatt, ha ez a szabály, akkor az mindenkire ugyanúgy vonatkozik.” – vélekedett Bottas.

    A finn amellett, hogy saját magukra nézve hatástalannak tartja a partimód betiltását, arra figyelmeztet, hogy emiatt még kevésbé izgalmas versenyeket láthatunk majd, mivel számos előzés vagy védekezés közben használják ezt a módot.

    „Amikor először hallottam erről, egyből a versenyek jutottak az eszembe, mivel minden csapatnak különféle módjai vannak attól függően, hogy mennyire akarják elhasználni a motort, mivel, ha van mozgásterünk akkor jobban tudjuk óvni az erőforrást is. Emellett a versenyzők stratégiára is hatással lehet, mivel különféle motormódot használunk védekezésnél és támadásnál. Mivel mindenkinek ugyanolyan módja lesz, így kevesebb előzés lehet majd, persze így nekünk kevesebb dolgot kell csinálnunk majd vezetés közben.” – jegyezte meg.

  • Hivatalos: „Visszatér” a WTCR-be a Team Mulsanne

    Hivatalos: „Visszatér” a WTCR-be a Team Mulsanne

    Az olasz Team Mulsanne istálló hivatalosan is bejelentette, hogy egy Alfa Romeo Gulietta TCR autóval „térnek vissza” a Túraautó Világkupába.

    A gárda tavaly év végén jelentette be, hogy kiszállnak a WTCR-ből, és a tisztán elektromos ETCR-re akarnak koncentrálni, ám a koronavírus-járvány miatt végül úgy alakult, hogy a 2020-as szezont csak Eurpóbán tudják majd megrendezni, ez pedig elgondolkoztatta a csapat vezetését is.

    „Rengeteg minden változott az elmúlt hónapokban, de a verseny szemléletünket és azt a módot, ahogyan megéljük a szenvedélyünket semmi sem változtathatja meg.” – kezdte az autót építő Romeo Ferraris menedzsere Michela Cerruti.

    „Ellentétben a terveinkkel, a tavalyi autóink még rendelkezésünkre állnak, így logikusnak tűnt folytatni a versenyzést velük. Úgy döntöttünk, hogy támogatjuk a Team Mulsanne terveit, illetve az Eurosport törekvéseit a 2020-as FIA WTCR idény szervezése kapcsán ebben a nehéz és komplex időszakban. Hisszük, hogy ezáltal egy pozitív üzenetet küldhetünk.” – tette hozzá.

    A Team Mulsanne tavaly a Kevin Ceccon-Ma Qing Hua duóval versenyzett ám azt, hogy idén ki vezetheti az egyetlen Alfa Romeot azt még nem tudni. Az olaszok tehát úgy térnek vissza sorozatba, hogy hivatalosan egy versenyt sem hagytak, így gyakorlatilag nem visszatérnek, hanem folytatják a Világkupás projektjüket a kérdés már csak az, hogy ez fent is marad-e miután minden visszaáll a megszokott kerékvágásba…

  • Ocon örülne Törökország és Jerez visszatérésnek

    Ocon örülne Törökország és Jerez visszatérésnek

    A Renault francia pilótája Esteban Ocon személy szerint boldog lenne, ha idén versenyezhetne Isztambulban és Jerezben is.

    Egyre inkább tartja magát az a pletyka miszerint a Forma-1 még öt futamot fog hozzáadni az idei naptárhoz, ami így összesen 18 versenyes lenne, és az öt közül kettő olyan, amelyik már régebben rendezett nagydíjat utoljára.

    Esteban Ocon is elmondta a véleményét a két lehetséges nagy visszatérőről.

    „Törökország egy fantasztikus pálya, nagyszerű lenne, ha visszatérne a naptárba. Akárcsak Jerez, sokszor teszteltem már ott, de versenyezni még sosem versenyeztem. Nehéz lenne ott előzni, az én szememben ez inkább egy tesztpálya mintsem versenypálya, de ez változtatható. Jól ismerem a pályát, készen állok rajta versenyezni.” – nyilatkozta a fiatal francia.

  • Doornbos: Bottas a rajtnál vesztette el a világbajnoki címet

    Doornbos: Bottas a rajtnál vesztette el a világbajnoki címet

    Az idény előtt Valtteri Bottas párszor elmondta, hogy minden eddiginél jobb állapotban van ahhoz, hogy megküzdjön a világbajnoki címért. A hatodik nagydíj után azonban már tetemes lemaradása van csapattársához képest összetettben, és ha ez nem volna elég, még a gyengébb autóval rendelkező Verstappen is beékelődött a Mercedes pilótái közé összetettben.

    Ahhoz, hogy valós reményeket táplálhasson nyernie kellet volna Spanyolországban, vagy legalább behozni az autót másodiknak, de a finn futama már a rajtnál elment.

    A Crashen in de Keuken-ben Robert Doornbos és Rob Kamphues az elmúlt hétvége eseményeit vesézték ki. A verseny startja után Bottasnak be kellett volna vetődnie a Hamilton illetve Verstappen között lévő helyre, azonban túl sok helyet hagyott. „Nem volt elég agresszív” – mondta Doornbos.

    „Kis távolság volt Max és közte, de Hamilton szélárnyékában lett volna esélye felzárkózni. Mindezek ellenére hagyta, hogy Max menjen Hamiltonnal egy vonalban, és így neki adva a szélárnyékot.”

    Kamphues hozzátette, Bottas tudja, ez volt az utolsó esélye a bajnoki címet illetően:

    „Egészen egyszerűen be kellett volna vágnia Max elé, és elvenni előle Lewis szélárnyékát, ezzel megpróbálni lelassítani őt.” ’Más szavakkal Bottas’ egészen egyszerűen túl puhány volt, hiszen nemsokkal ezután Lance Stroll is otthagyta, majd a kettes kanyarban már Sergio Perez is mellé ért.

    „Itt egyébként nem csak a versenyt, hanem a bajnoki címet is sikerült ismét eldobnia, nincs esélye már.” – zárta Doornbos aki igencsak egyértelműen kritikus pilótával szemben. A finn pilóta nem lépett fel Hamilton szintjére, és egyértelműen nem elég agresszív. Verstappen valahogy ebből nagyon jól profitál.

  • Fölényes Toyota siker született a Spái 6 órás versenyen

    Fölényes Toyota siker született a Spái 6 órás versenyen

    A #7-es számú Toyota, Kamui Kobayashi, Mike Conway és José Maria Lopez triója tovább növelte az előnyét a hosszútávú világbajnokságban, miután a Spái 6 órás versenyt is behúzták.

    A japán gyártó kettős győzelmet ünnepelhetett Belgiumban, miután a testvér autó, Buemivel, Hartleyval és Nakajimával jött be a második helyen, több, mint fél perces hátránnyal.

    A hétvégét a futamig végig uraló, és ezáltal a pole-t is megszerző Rebellion végül versenytempóban nem tudta felvenni a harcot a gyári autókkal, így Bruno Sennáék kénytelenek voltak beérni a dobogó legalsó fokával.

    A verseny a biztonsági autó mögött rajtolt el, mivel komoly vihar csapott le Spa-ra, majd négy kör után elengedték a mezőnyt, és a két Toyota nagyon hamar átugrotta a Rebelliont.

    A futam elején még a #8-as autó vezetett Buemi jóvoltából, a svájci tíz másodperccel vezetett Conway előtt, amikor elektronikai hiba lépett fel az autójában, ami miatt az előnye felét elvesztette.

    Az első kerékcseréknél Buemi maradt az eső gumikon, míg a márkatársa azonban már slickekre váltott. Rosszul jött ki a biztonsági autós fázis az éllovasnak, ami miatt a #7-es autó tudott az élre kerülni.

    A harmadik óra végére Kobayashi már közel egy perccel vezetett, ám az újabb safety car fázis teljesen eltüntette ezt az előnyt. A két Toyota egyszerre teljesítette a bokszkiállását, miközben Hartleyéknál újra előjött a korábbi elektronikai gond, ami miatt 40 másodpercet vesztettek, az autó ugyanis ismeretlen okból, de automatikusan biztonsági üzemmódba kapcsolt.

    Ez utolsó előtti órában egy súlyos baleset történt, amikor is az LMP2-es Signatec Alpine versenyzője Thomas Larent hatalmas erővel csapódott a gumifalba, ami miatt ismételten, du utoljára a pályára hajtott az SC.

    A Toyoták közti különbség ismételten eltűnt, így izgalmas hajrára volt kilátás. A #7-es autó előnye tíz másodperc környékén megállt, egészen az utolsó körökig, amikor is a másik autó kénytelen volt egy extra kiállást abszolválni. A futamot így Kobyasahiék nyerték, a testvér autó előtt.

    Az LMP2-ben a United Autosports nyert Hanson, Albuqurque és Di Resta hármassal, ez pedig az összetett negyedik helyére is elég volt. A GTE Pro kategóriában Porsche siker született (Christensen, Estre), míg az amatőröknél pedig a Ferrari ünnepelhetett (Perrodo, Collard, Nielsen).

  • A 26.helyről kezdheti majd meg az Indy500-at Fernando Alonso

    A 26.helyről kezdheti majd meg az Indy500-at Fernando Alonso

    A mezőny hátsó részéből kezdheti majd meg a 2020-as indianapolisi 500 mérföldes versenyt Fernando Alonso, aki továbbra a tripla korona megszerzéséért harcol.

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok 2017-ben próbálkozott először a legendás versenyen, akkor az ötödik helyre kvalifikált, ám a futamot nem tudta befejezni. Tavaly viszont nem tudta kvalifikálni magát a versenyre, így a harmadik próbálkozásból második alkalommal rajtolhat majd el az Arrow McLaren SP csapat színeiben.

    „Nem volt meg a sebességem sem tegnap sem ma, de elégedett vagyok a futásommal. Lesz néhány érdekes ember a rajtpozícióm körül.” – tweetelte a kvalifikáció után Alonso.

    Alonso négy körének átlaga 228,768 mérföld/óra (368,166 km/h) volt, ami a 26.helyre volt elég a 33 fős rajtrácson. A leggyorsabb a Honda motorral versenyző Mario Andretti volt, ám a legjobb kilencre még vár egy „topnine” kvalifikáció, amivel az első kilenc helyet fogják eldönteni.

    A 104. Indy500 jövő hét vasárnap kerül megrendezésre.

  • Vettel már nem tud mit mondani az autójára az újabb gyenge időmérő után

    Vettel már nem tud mit mondani az autójára az újabb gyenge időmérő után

    Újabb felejthető időmérőn van túl Sebastian Vettel, aki ismételten már az edzés második etapjában elbúcsúzott, és hiába az új kasztni még mindig vannak olyan dolgok az autójával amire nem igen tud mit mondani.

    Két ezreddel, de lemaradt a Q3-ról a Ferrari négyszeres bajnoka, aki ezzel zsinórban másodszor nem tudott bejutni a legjobb tízbe. Az elmúlt hetek szenvedéseit látva a Ferrari úgy döntött, hogy kasztnit cserél a németnél, ám a Q2-es leggyorsabb körén így is küszködött az autójával.

    „Az első szektor rendben volt, de a középsőben az autó elkezdett egyre idegesebb lenni. Leginkább a hetes kanyarban szenvedtem, a kanyar felénél elvesztettem az autó hátulját, de az ötös kanyar is trükkös számomra ma délután. Ez volt a középső szektor, de az utolsó szektor vége felé kicsit jobb lett, de még mindig nehéz volt megtalálnom a megfelelő egyensúlyt. Még így is a jobbak közé tartozott ez az etapom ezen a hétvégén, de nyilván ez még mindig nem elég jó.” – értékelt az időmérő után.

    Arra viszont nem tudott érdemi választ adni, hogy a kasztni csere hatására javult-e az autója teljesítménye.

    „Vannak olyan dolgok, amikre nem tudok választ adni. Megpróbálom a lehető legjobbamat nyújtani, igyekszem a rossz dolgokat kizárni, ez minden, amit most tehetek.” – jegyezte meg.

  • Binotto: Nem fogunk idő előtt megválni Vetteltől

    Binotto: Nem fogunk idő előtt megválni Vetteltől

    Igyekezett a találgatások végére pontot tenni Mattia Binotto, aki kijelentette, hogy az év vége előtt nem fogják elküldeni Sebastian Vettelt.

    Silverstone-ban mélypontra jutott a Ferrari és Vettel kapcsolata, emiatt pedig számtalan olyan pletyka kelt életre, miszerint már szezon közben megváltának a négyszeres bajnoktól, sőt már Hülkenberg és Räikkönen nevét is bedobták, mint lehetséges utódja.

    Binotto erre annyit reagált, hogy ezek teljesen helytelen és megalapozatlan feltevések.

    „Ennek semmi alapja sincs. Sebastian egy tehetséges pilóta, tudjuk mire képes. Jó a kapcsolatunk, nincs semmi feszültség. Sebastian a Ferrari család tagja.” – kezdte az olasz.

    „Tiszteljük egymást, a csapat továbbra is támogatni fogja őt, szóval nincs ok arra, hogy az évközbeni váltáson gondolkodjunk.” – tette hozzá.

  • Anderson: Verstappen komoly érettségről tett tanúbizonyságot

    Anderson: Verstappen komoly érettségről tett tanúbizonyságot

    Nagyon nagy benyomást tett a korábbi F1-es tervezőre Max Verstappen a vasárnapi 70. Évforduló Nagydíján.

    A holland pilóta némileg váratlan győzelmet aratott a Mercedesek előtt Silverstone-ban, ami elsősorban a kiváló gumikezelésének tudható be. Gary Anderson, aki korábban a Jordan főtervezője is volt, csak szuperlatívuszokban tudott beszélni róla a verseny után.

    „Verstappen érettsége és az előregondolkodása most már teljesen látható. Az, hogy a Q2-ben a kemény gumikat választotta a kockázatos volt, mert könnyen lehetett volna akár 11. is. De megcsinálta és jól működött. Vannak olyan pályák a bajnokságban, amelyek többet jelentenek más pályáknál, és Verstappen számára Silverstone az egyik legjobb.” – kezdte.

    „A negyedik helyről győzte le a Mercedeseket, pedig ők dominálnak. Ha a negyedik helyről rajtolva biztonsági autó nélkül tudod legyőzni őket, akkor okkal mehetsz haza mosolyogva.” – tette hozzá.

  • Közel 600 millió dollárt vesztett a Forma-1 a koronavírus miatt

    Közel 600 millió dollárt vesztett a Forma-1 a koronavírus miatt

    A Forma-1 2019-ben 620 millió dollárost bevételre tett szert az április-június időszakban, míg idén ez csupán 24 millió volt.

    A Forma-1 mint vállalat legfőbb bevételi forrása a futamrendezések, amelyek hagyományosan márciusban kezdődnek, így nyárig is komoly bevételt tudtak eddig elkönyvelni. Ám idén pont ez az április környéki időszak volt az, amikor világszerte érvényben volt a karantén a COVID-19 pandémia miatt, így F1-es futamokat sem tudtak rendezni.

    Tavaly a fent említett második negyedévben hét futamot is rendeztek ami mindennel együtt 620 millió dolláros (177 milliárd Ft) plusz jelentett, míg idén csak júliusban vette kezdetét a szezon, így idén addig csak azon szponzori bevételek jelentek meg a cégnél, amelyek függetlenek a futamoktól, így összesen 24 millió dollár (6,8 milliárd Ft) érkezett a számlára

    Egy éve a vizsgált időszakban a kiadásokat is beleszámítva összesen 14 millió dollár nyeresége volt a Forma-1-nek, ám idén csak ebben a három hónapban a csekély bevétel miatt 136 millió dolláros veszteséget jelentettek, és ebben nincs benne a csapatok kifizetése, amit az előző évi konstruktőri helyezésért kapnak, mivel ezek a versenyekhez vannak igazítva.

    A Liberty számára némi kompenzációt jelent majd a harmadik a negyedév, hiszen ebben az intervallumban tíz versenyt is fognak rendezni, ám összességében így is sosem látott mértékű veszteséggel zárhatja majd az évet a széria, mivel a paddock club illetve egyéb olyan dolgokból nulla bevételük lesz, ami a zárt kapus eseményeknek köszönhető.