Címke: 2020

  • Zsinórban harmadszor a 8-as Toyota nyerte a Le Mans-i 24 órást

    Zsinórban harmadszor a 8-as Toyota nyerte a Le Mans-i 24 órást

    Zsinórban harmadszor nyerte meg a 8-as számú Toyota a Le Mans-i 24 órást versenyt, amelyet idén rendhagyó időpontban rendeztek meg.

    A japán gyártó esélyesként vágott neki a 24 órának, ám az időmérő és a hiperpole után a Kobyasahi-Lopez-Conway trió alkotta 7-es számú autó tűnt erősebbnek, ők indulhattak az élről. Míg a címvédő autó a Rebellion mögül, csak a harmadik helyről indulhatott.

    A délutáni etap során magabiztosan vezetett a 7-es autó, amely számtalan második helyet tud eddig felmutatni, így a győzelem volt számukra az egyetlen cél idén. A hosszú éjszakai etap során azonban elvesztették minden esélyüket a győzelemre, ugyanis technikai probléma miatt 30 percet töltöttek a bokszban.

    A testvér autó előtt ekkor egy körrel vezettek, miután Nakajimáéknál féket kellett cserélni korábban, ám végül hét kör hátránnyal, a két Rebellion mögött a negyedik helyen tudták folytatni a körözgetést. Később pedig a padlólemezük is sérülést szenvedett, így a felzárkózásuk még nehezebbé vált.

    A két svájci autónak is voltak gondjai, az 1-es autónak az autó első splittere mozdult el, míg a 3-as a bokszkiállásoknál volt sokkal lassabb.

    A 8-as autó végül 5 kör előnnyel nyert, így Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima zsinórban harmadszor nyerte meg a Le Mans-i 24 órás versenyt, míg az Alonso helyére érkező Brendon Hartley 2017 után másodszor nyert. A második helyen az 1-es Rebellion végzett Menezes, Senna és Nato vezényletével. A dobogó legalsó fokára pedig a másik Toyota állhatott fel, köszönhetően a 3-as Rebellion kuplung gondjainak is a versen végén.

    A ByKolles autó pedig nem teljesítette a távot.

    Az LMP2 hozta a legizgalmasabb csatákat, végül a 22-es United Autosport Paul Di Resta, Filipe Albuquerque és Phil Hanson hármassal. Az utolsó bokszkiállásig nagyon izgalmas csatát vívtak a 38-as JOTA autójával. Végül Zak Brown csapata 40 másodperces előnnyel nyerte meg a kategóriát.

    Sokáig a 26-os G-Drive magabiztosan állt a dobogós pozícióban, ám a verseny legvégén felfüggesztés gondok miatt kénszerű szervizelésre kellett kiállniuk, így végül az ötödik helyen fejezték be.

    Az ő harmadik helyüket a 31-es Panis Racing örökölte meg Vaxiviere, Canal és Jamin trióval.

    A GTE Pro kategóriában szinte végig két autó harcolt a sikerért, a 97-es Aston Martin és az 51-es AF Corse Ferrari. A győzelmet végül a britek kaparintották meg Alex Lynnel, Maxim Martine-nel és Harry Tincknell-lel.

    Az amatőrök között is Aston Martin siker született, a 90-es TF Sport jóvoltából, amelyet Jonathan Adam, Charlie Eastwood és Salih Yoluc vezetett, utóbbi pedig az első török kategória győztes lett a 24 órás verseny történetében.

  • Robin Frijns nyerte az eseménydús első versenyt a Nürburgringen

    Robin Frijns nyerte az eseménydús első versenyt a Nürburgringen

    A Team Abt Audi versenyzője Robin Frijns nyerte a DTM első nürburgringi versenyét, ahol nem kevesebb, mint három biztonsági autós fázis volt.

    A holland versenyző rakétaként kilőve a rajt után át is vette a vezetést a márkatárs és címvédő René Rast-tal szemben. A címvédőt Müller is szorongatta a rajt után, ám végül a bajnoki éllovas szélesen fordult, így Rast megvédte a helyét.

    Már az első kör után akcióba kellett lendülnie a safety car-nak, miután Duval és Glock a sikánnál talált egymásra, többször is összeértek, végül a célegyenesre ráfordító kanyarban sok törmeléket hagytak, így volt szükség a biztonsági autóra.

    Két kör után folytatódhatott a versenyzés, Müller Wittmann és Aberdein szendvicsébe került, így a svájci és a német összeütköztek, Müller megforgott, de visszatudott térni a versenybe. A felzárkózással azonban meggyűlt a baja, végül a tizedik körben letudta a kerékcseréjét.

    A 16.körben Duval csapódott a szalagkorlátba, így ismételten a pályára hajtott a biztonsági autó. Ez pedig lehetőséget adott az élen állóknak egy bokszkiállásra, Frijns, Rast, Wittmann is teljesítette, utóbbit meg tudta előzni Eng.

    Ismét két kört kellett lassan körözniük, emiatt pedig a versenytávot 55 perc+1 körre növelték meg. A folytatásban Wittmann megtámadta Enget és vissza tudta venni a második helyet.

    Pár körrel később érkezett a harmadik SC fázis, amely szintén a pályára került törmelék miatt volt szükséges. Jamie Green erre reagálva másodszor is friss gumikat kapott. Az újra rajtot ismételten remekül kontrolállta Frijns, Rast pedig elvette a második helyet Wittmanntól.

    Hátrébb Glock és Green csatázott nagyot, oda-vissza előzték egymást majd összeütköztek a brit pedig feladni kényszerült a versenyt.

    Az élmezőnyben Rast utolérte Frijnst, ám a holland végül megszerezte az idei harmadik győzelmét. Rast mögött Wittmann állhatott még dobogóra. Eng, Müller, Aberdein, Habsburg, van der Linde, Rockenfeller és Glock végzett a legjobb tízben.

    Az összetettben továbbra is Müller vezet, 13 ponttal Frijns és 36-tal Rast előtt.

  • Kubica: Nem értem miért kritizálják a Forma-1-et

    Kubica: Nem értem miért kritizálják a Forma-1-et

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Robert Kubica nem érti azon kritikákat, amelyek unalmasnak nevezik a Forma-1-es versenyeket. A lengyel szerint ugyanis korántsem nevezhető unalmasnak a sorozat, hiába a Mercedes dominanciája.

    Az Alfa Romeo tartalékpilótája és a DTM-ben szereplő Kubica a motorsport.com-nak nyilatkozva elmondta, hogy a jelenleg tapasztalt kép csak egy átmeneti fázis a sorozat életében.

    „A Forma-1-nek mindig voltak különböző fázisai, ahol voltak unalmas versenyek is. A furcsa dolog most az, hogy néhány pilóta mondja azt, hogy unalmasak a futamok, de ők ezt csak a saját perspektívájukból látják. Spa-ban például nagyon izgalmas csaták voltak a középmezőnyben Gasly és Perez által, illetve volt még sok érdekes stratégia is.” – fogalmazott a lengyel.

    „Az élen igen, unalmas volt, ezt elismerem. Az normális, hogy a versenyzők több harcot akarnak és a rajongók pedig jobb versenyeket, ugyanakkor meg kell érteniük azt is, ahogy ez a sport működik. Az autókat nem arra építik, hogy minden körben kerék a kerék elleni csatában legyenek, de ez nem újdonság. Az első évemben, 15 évvel ezelőtt is erről beszéltem.” – tette hozzá.

    Kubica szerint a jobb megítéléshez az kellene, hogy kisebb különbségek legyenek a csapatok között.

    „Ha a különbségek kisebbek lennének, akkor kaphatnánk jobb és izgalmasabb versenyeket is. De hogy ha a futamokat az előzések számával akarjuk megítélni, akkor az már egy teljesen más sztori lesz. Néha egy verseny a stratégiák miatt is lehet izgalmas. Szerintem jobban meg kéne értetni az emberekkel, hogy mik történnek a versenyek alatt.”

  • Binotto 2022-t célozza: Türelmesnek és elszántnak kell lennünk

    Binotto 2022-t célozza: Türelmesnek és elszántnak kell lennünk

     

    A Ferrari nagyon nehéz helyzetben van, és nem is nagyon tűnik úgy, hogy ez változni fog az idén. Mattia Binotto csapata a 2022-es szezont célozta meg, hogy kemény munka eredményeként visszatérjen az élre.

    A 2019-es szezon óta Binotto szeretné visszavezetni a Ferrarit az élre, azonban az olasz vezetése alatt a csapat csak lejjebb, és lejjebb csúszik a ranglétrán. Binotto nem új a motorsportban, hiszen az olasz csapatban tervezőként, illetőleg mérnökként már a Michael Schumacher érában is jelen volt.

    „Az elmúlt 25 évben már megtanultam, hogy mindig lesznek nehezebb időszakok, de ezekben a szituációkban kell türelmesnek és elszántak kell lenned. Sosem lehetsz elégedett a Forma-1-ben, folyamatosan fejlődnöd kell. Nem beszélünk szimpla győzelmekről, de egy olyan alapot szeretnénk létrehozni, amely segít abban, hogy elérjük a céljainkat.” – mondta Binotto a Formula1.com-nak.

    Egy ilyen szilárd alap létrehozása sosem egyszerű, ezt Binotto is tudja:
    „A vezetés támogatását élvezem abban, hogy végig vigyem ezt a tervet, de nem csak ők, hanem az egész csapat is támogat ebben. Ez nagyon fontos, hiszen csapatként kell elérnünk a céljainkat.” – mondta az olasz aki arra is válaszolt, hogy szerinte ez mennyi időbe fog kerülni:

    „Nagyon nehéz a szituációnk, a szabályok végett. Nem tudunk túl sok elemhez hozzányúlni, illetve limitálva van az időnk a szélcsatornában, illetve a szimulátorokban is. 2020-ban ez nagyon nehéz, 2021-ben talán egy picivel jobb lesz, de 2022-ben lesz a legnagyobb esélyünk.” – zárta Binotto

  • McLaren: Még mindig a Racing Point a fő esélyes a harmadik helyre

    McLaren: Még mindig a Racing Point a fő esélyes a harmadik helyre

    A McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl továbbra is a Racing Pointot tartja legfőbb esélyesnek a konstruktőri harmadik helyre, noha ezt jelenleg a McLaren foglalja el.

    Az Olasz Nagydíj után a wokingi gárda 98 ponttal áll a harmadik helyen, 16-ta megelőzve a Racing Pointot, akiktől 15 egységet levontak szabálytalan fékhűtő miatt.

    A német csapatvezető szerint a Racing Point csupán az alacsony leszorítóerős pályákon, mint Spa és Monza szenvedett kicsit, még ők pont ott villogtak.

    „Még mindig azt gondolom, hogy tisztán az autóban rejlő potenciált tekintve továbbra is a Racing Point a favorit a harmadik helyre. Különösen akkor, amikor visszatérünk azon típusú pályákra, amelyek most következnek.” – kezdte Seidl.

    „Ugyanakkor azt is határozottan gondolom, hogy csapatként, a két pilótánkkal és az eddigi fejlődésünkkel együtt megküzdhetünk velük a dobogóért, meg is fogjuk próbálni és remélhetőleg ez az utolsó versenyig is kitart majd.”

  • Megszerezte első futamgyőzelmét a DTM-ben Sheldon van der Linde

    Megszerezte első futamgyőzelmét a DTM-ben Sheldon van der Linde

    Nehéz körülmények között szerezte meg első futamgyőzelmét a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) a dél-afrikai Sheldon van der Linde.

    Az előrejelzések esőt jósoltak Assenbe a vasárnapi napra, ami meg is érkezett. A nagy esőzés miatt a versenyirányítás azonban tíz perccel eltolta a rajtot, ám a versenytáv nem változott. Lucas Auer csapata azonban megszegte a parc-fermé szabályokat így az utolsó helyre kvalifikált osztrák a bokszutcából indulhatott csak.

    A rajt biztonsági autó mögött történt meg, két kör megtétele után pedig el is kezdődött az éles versenyzés. Az élről René Rast lassan kapta el a repülő rajtot, így Loic Duval tudott az élre kerülni. Remekül sikerült a rajtja Habsurg Ferdinand-nak aki a negyedik helyre tudta felküzdeni magát.

    A hatodik körben Robert Kubica állt ki elsőként a bokszba, ahol új szett eső gumikat kapott, a lengyel pilóta a verseny végéig tervezett menni, annak ellenére is, hogy az eső elállt és a pálya elkezdett felszáradni.

    Az élen Duvalt elkezdte szorongatni Robin Frijns, a kilencedik körben fél másodpercre közelítette meg a franciát, két körrel később pedig sikerült is megelőznie.

    Müller pedig megelőzte Habsburgot, míg a két pozíciót visszaeső Rast utolérte Duvalt, ám annyira lassították egymást, hogy Müller elkezdett közeledni hozzájuk.

    A 14.körben Rast sikerrel megelőzte riválisát, akit egy körrel később Müller is próbált leelőzni, Duval végül lecsúszott a pályáról és újabb pozíciót vesztett.

    Duval a 16.körben állt ki a kerékcserére, aki szintén eső gumikat kapott, ám ezt a rádión nehezményezte mivel szerinte a pálya már kellően felszáradt.

    Rast egyszerre két pozíciót is vesztett, amikor Müller és Glock egyszerre előzte meg őt. Mike Rockenfeller pedig elsőként váltott slick gumikra.

    Időközben Timo Glock már a második helyért harcolt, amit sikerült is megszereznie a huszadik körben, de a hátránya már ekkor több, mint tíz másodperc volt az élen álló Frijns mögött.

    Müller kiállt kerékcserére és mivel elkezdett esni az eső, így esős gumikat választott. A slick gumikon köröző Rockenfeller pedig végül ismételten kiállni kényszerült a megfelelő abroncsokért. Az élmezőny többi tagja is teljesítette a kerékcseréjét.

    Ám a késői kiállás sokba került Frinsnek, ugyanis a kiállását eddigre teljesítő van der Linde mögé jött vissza. Az ismételten változó körülmények megtréfálták Fabio Scherert aki a 23.körben a falban kötött ki. Előbb a safety car, majd egy körrel később a piros zászló került elő.

    A versenyből kicsivel több, mint 11 perc volt hátra. Az újra indítás után a dél-afrikai megtartotta az első helyét, Frijns és Müller előtt.

    A pozícióját a változó körülmények között is sikerült megtartania, így a BMW-s Sheldon van der Linde megszerezte első DTM-s futamgyőzelmét. Frijns és Müller állhatott dobogóra. Duval, Rast, Glock, Habsburg, Wittmann, Eng és Auer zárták a top tizet.

    Az összetettben Nico Müller vezet 26 ponttal megelőzve Frijnst, 44-gyel pedig Rastot. A bajnokság a jövő hétvégén a Nürburgringen folytatódik.

  • Egy új gyártóval vált teljessé a WTCR 2020-as mezőnye

    Egy új gyártóval vált teljessé a WTCR 2020-as mezőnye

    Hivatalosan is bejelentette a Túraautó Világkupa (WTCR), hogy idén húsz állandó versenyző alkotja majd a mezőnyt, köztük egy új gyártóval.

    Hetedik gyártóként a Renault csatlakozott a túraautózás királykategóriájához egy Mégane RS TCR modellel és egy tehetséges brit pilótával, Jack Younggal a volán mögött.

    Ezzel pedig eldőlt, hogy idén hét gyártó húsz versenyzője alkotja majd a Világkupa rajtrácsát, amely majd kiegészül majd bizonyos hétvégéken pár szabadkártyással is.

    A mezőny összetétele jelentősen kicserélődött egy év alatt, ugyanis hat egész éves újonc is lesz majd a mezőnyben, miközben a franciákkal együtt a magyarok képviseltetik majd magukat a sorozatban.

    A gyártók tekintetében a Hyundai, a Lynk & Co és a Honda futtat majd négy autót, a Zengő Motorsport által indított Cupra három autóval áll rajthoz, akárcsak az Audi. Az Alfa Romeo és a Renault pedig egyetlen darab modellt küld harcba.

    A bajnokság idei kiírása jövő hétvégén veszi kezdetét Zolderben.

    A 2020-as Túraautó Világkupa mezőnye

    Modell Csapat Versenyző Rajtszám
    Hyundai i30 N TCR BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse Michelisz Norbert ?? 1
    Gabriele Tarquini ?? 30
    Engstler Hyundai N Liqui Moly Racing Team Luca Engstler ?? 8
    Nicky Catsburg ?? 88
    Lynk & Co 03 TCR Cyan Performance Thed Björk ?? 11
    Santiago Urrutia ?? 12
    Cyan Racing Yann Ehrlacher ?? 68
    Yvan Müller ?? 100
    Honda Civic Type R TCR ALL-INKL.DE Münnich Motorsport Tassi Attila ?? 9
    Tiago Monteiro ?? 18
    ALL-INKL.COM Münnich Motorsport Néstor Girolami ?? 29
    Esteban Guerrieri ?? 86
    Audi RS 3 LMS Comtoyou Racing Gilles Magnus ?? 16
    Comtoyou DHL Team Nathanael Berthon ?? 17
    Tom Coronel ?? 31
    Cupra Leon Competicíon Zengő Motorsport Boldizs Bence ?? 55
    Mikel Azcona ?? 96
    Kismarty-Lechner Gábor ?? 99
    Renault Mégane RS TCR Vukovic Motorsport Jack Young ?? 7
    Alfa Romeo Giulietta Veloce TCR Team Mulsanne Jean-Karl Vernay ?? 69

     

  • Százezer nézőt akarnak a törökök a Forma-1-es Nagydíjra

    Százezer nézőt akarnak a törökök a Forma-1-es Nagydíjra

    A Török Nagydíj szervezpi remélik, hogy a visszatérő Forma-1-es futamukra akár százezer embert is be tudnak majd engedni.

    Az Intercity Istanbul Park november 15.-én fogadja majd a Forma-1 mezőnyét, noha eredetileg az is zártkapus lett volna, ám az elmúlt hetekben több helyszín, Mugello, Imola, stb. szeretne nézőket fogadni. Mugello esetében ez már biztosra is mondható.

    Vural Ak, a pálya tulajdonosának, az Intercity-nek a vezetője egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy lesznek nézők a visszatérő Török Nagydíjon.

    Ak ezt azzal indokolta, hogy a pálya nagy kiterjedésű, nyílt terepen fekszik, így akár százezer ember is jelen lehet, teljes biztonságban. Ez egyébként félházat jelentene.

    Noha Törökország az egyik legfertőzöttebb ország a világon, mindenképpen szeretnének nézpket, de azért a legrosszabb forgatókönyvre is felkészültek.

    „Minden eshetőségre fel kell készülnünk. Ha a járvány-helyzet a mainál is rosszabbra fordulna, akkor nézők nélkül rendeznénk meg a versenyt. Azonban tisztában vagyunk a pálya befogadóképességével. Körülbelül 220 ezer ember tudná a helyszínen megtekinteni a futamot a lelátókon és a nyílt részeken. Jelenleg úgy néz ki, hogy biztonsági okokból néhány szekciót lezárnánk, de még így is százezer ember tudna jelen lenni betartva a távolságtartást is.” – fogalmazott.

    Ak a jegyárakra is kitért, rendkívül alacsony áron, csupán 30 török líráért lehet megtekinteni egy napot (kb, 1080 Ft).

    „A Forma-1-nél vannak általánosan előírt jegyárak, ám mi az Intercitynél nem törekszünk pénzügyi haszonra ebből, és ebben a török kormány is támogatott minket. A jegyár egy napra 30 török líra lesz. Vagyis a hétvégét összesen 90-ért lehet megtekinteni. A jegyeladás a jövő héten kezdődik és reményeink szerint gyorsan elfogynak majd.” – vázolta.

  • Horner: Idén nem fog Gasly visszatérni a Red Bullhoz

    Horner: Idén nem fog Gasly visszatérni a Red Bullhoz

    Christian Horner pár mondattal szerte foszlatta Pierre Gasly azon törekvéseit, hogy még idén visszakerüljön a nagy csapathoz.

    Tavaly még a Red Bull Racing versenyzőjeként kezdte az idényt Pierre Gasly ám a nyári szünetben a gyenge eredményei miatt megcserélték Albonnal. Idén azonban a thai sem hozza az elvárt eredményeket, miközben Gasly az AlphaTauri volánja mögött ismételten szárnyal.

    Ám az energiaitalosok vezetősége ismét teljes támogatásáról biztosította Albont.

    „Visszagondolva olyan nagy nevekre, mint Schumacher vagy Senna, sosem volt egyszerű versenyzőnek lenni mellettük. Hasonló a helyzet jelenleg a Max melletti üléssel, de Alex csak egyre jobb lesz. Még mindig elég fiatal és tapasztalatlan, mi pedig minden támogatást megadunk neki, hogy fejlődjön.” – kezdte Horner.

    „Nincs tervben az, hogy az idei szezon közben vissza ültessük Pierre Gaslyt a Red Bullba. Remek munkát végez az AlphaTauriban, mi is látjuk a fejlődését mert rengeteg információnk van róla, és szépen fejlődik.” – szolgált rossz hírekkel a franciának.

  • Yuki Tsunoda nyerte az F2-esek főversenyét, Schumacher dobogón

    Yuki Tsunoda nyerte az F2-esek főversenyét, Schumacher dobogón

    A pályán ugyan Nikita Mazepin ért be elsőként a célban, ám leszorítás miatt öt másodperces büntetést kapott, így végül csak a második lett Tsunoda mögött.

    Az élről az AlphaTaurival összeboronált Yuki Tsunoda indulhatott, miközben a bajnoki címért harcolók közül Illott a 12., Shwartzman pedig a 4. rajtkockából. Ahogy az lenni szokott, már a rajtnál elkezdődött a taktikai harc, hiszen nagyon vegyes volt az elosztás a gumikeverékek között.

    A start után Tsunoda magabiztosan jött el, de mögötte Mazepin, Matsushita és Schumacher csatázott hatalmasat, míg Shwartzman több pozíciót vesztett. Samaia viszont a rajtrácson ragadt, a bokszba tolták és csak onnan tudta folytatni végül a versenyt.

    A harmadik körben Mazepin vissza előzte a japán riválisát, és visszavette a vezető helyét, miközben a Carlinos Tsunoda fokozatosan építgette az előnyét. A kör végére már Schumacher és Deletraz is elment Matsushita mellett, majd a következő kör elején az F3 tavalyi bajnoka is megelőzte a japánt.

    Az egyre jobban szenvedő Matshushita már a hetedik helyig esett vissza, amikor a harmadik szektorban a csapattársa Drugovich támadta őt, ám a két autó összeért, így a japán a defekt miatt a gumifalban kötött ki, a brazil pedig orrkúpcserére kényszerült. A mentésig virtuális biztonsági autós fázis volt érvényben. Két kör alatt eltávolították a törött MP Motorsport-ot, és folytatódhatott a verseny.

    8 kör után kezdtek elfogyni a lágyabb gumik, ami miatt Zhou előbb Shwartzman majd Deletraz megelőzésével jött fel a negyedik helyre. Két körrel később pedig Mazepin és Schumacher kezdték meg a kerékcseréket, ám a német kiállásánál gondok voltak, így rengeteg időt vesztett. Miközben a bajnoki éllovas tempója a keményebb abroncsokon kezdett tempót veszteni, hiszen Roy Nissany is megelőzte őt.

    A 11. körben az éllovas Tsunoda bal első abroncsa sem ment fel egyszerűen, miközben Shwartzman kiállása sem volt hibátlan. A versenyt ekkor Zhou vezetett, Piquet és Ticktum előtt.

    A kiállások után Mazepin kihasználta a Carlin bokszutcai hibáját így átvette a virtuális vezetést. A sérült Gelaelt helyettesítő Vips a 21.helyről rajtolva remek futamot teljesített, a kiállásáig a hatodik helyig tudta előre verekedni magát.

    A 15. körben jött el a kerékcsere azok számára akik a sárga oldalfalú abroncsokon indultak, köztük a bajnoki éllovas Callum Ilott is. 9 körrel a vége előtt állt ki Zhou és Nissany, a két éllovas. A kínai a hatodik helyre tudott visszatérni, ám a pálya legtempósabb pontján elfékezte magát, így egyből három helyett veszített.

    Miután mindenki teljesítette a kötelező kiállását Mazepin-Tsunoda-Schumacher volt a dobogósok sorrendje. A mezőny közepén Ilott Piquet előzésével feljött a nyolcadik helyre, ami fordított rajtrácsos pole-t érne neki. A 19. körben Anthoine Hubert-re emlékeztek, ez idő alatt a komplett bokszutca vastapsban tört ki.

    Tsunoda időközben utolérte Mazepint az első helyen, ám az első próbálkozása sikertelen volt. Hátrébb Zhou megelőzte a csapattársát, így átvette a nyolcadik helyet. Nem sokkal később Nissany is megelőzte a Ferrari brit akadémistáját.

    Tsunoda hiába próbálkozott az előzéssel, nem sikerült megelőznie az oroszt, aki idei második győzelmét szerezhette volna meg, ám a leintés után megkapta az ötmásodperces büntetését amiért az utolsó körökben egyszer leszorította a japán riválisát. Schumacher, Deletraz és Shwartzman zárta a top öt mezőnyét.

    Dan Ticktum a hatodik, Guanyu Zhou a hetedik, míg a nyolcadik helyet és egyben a vasárnapi fordított rajtrácsos pole-t Roy Nissany szerezte meg.