Címke: 2020

  • Két jelenlegi helyszín is kikerül a jövő évi F1-es naptárból

    Két jelenlegi helyszín is kikerül a jövő évi F1-es naptárból

    A Forma-1 első embere Chase Carey elismerte, hogy 2020-ban még nem kívánja 21 fölé emelni a futamok létszámát. Mivel jövőre két új verseny került be a naptárba, ezért az idei helyszínek közül kettőtől búcsút kell vennünk.

    2020-ban első alkalommal fogják megrendezni a Vietnámi Nagydíjat, illetve Zandvoort személyében visszatér a holland verseny is. A száguldó cirkusz vezérigazgatója Chase Carey kijelentette, hogy jövőre még nem akarja bővíteni a futamok létszámát.

    „Szerintem fontos, hogy legyen valamiféle újdonság is a versenynaptárunkban, de nem akarjuk összekuszálni minden évben a dolgokat. Büszkék vagyunk, hogy tartós kapcsolatunk van számos promóterrel, mert a célunk az, hogy minél több hosszútávú partneri kapcsolatot alakítsunk ki.” – kezdte Carey.

    „A nagydíjak számának növeléséhez ugyanakkor időre van szükségünk. Van két új helyszínünk a következő szezonra, de a futamok száma nem fog változni.” – tette hozzá.

    Ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy az idei naptárban szereplő versenyhelyszínek közül kettőtől is megválik a sorozat. Jelenleg Barcelona, Silverstone, Hockenheim, Monza és Mexikó azon helyszínek, amelyek jövője erősen kérdéses.

  • Túl korai még Kubica jövő évéről beszélni

    Túl korai még Kubica jövő évéről beszélni

    Robert Kubica fő támogatója a PKN Orlen egyelőre nem akar beszélni arról, hogy a lengyel pilóta 2020-ban is a Forma-1 tagja lesz-e.

    Az elmúlt időszakban egyre többször röppen fel a sajtóban, hogy az idén szenvedő Robert Kubicával szakíthat a csapata agy akár a támogatója is.

    A lengyel olaj vállalat évi 10 millió dollárral támogatja Kubicát és ezáltal a Williamset is.

    „Rengeteg kommentet és spekulációt olvastam Robert jövőjével kapcsolatban, de még csak pár versenyen vagyunk túl. Jelenleg tehát nincs értelme a jövő évről beszélni.” – kezdte Adam Burak, a PKN Orlen szóvivője.

    „Robert F1-es visszatérése büszkévé tette a lengyeleket. Egy kutatásunk szerint a megkérdezettek 72%-a eredmények nélkül is támogatja a lengyel versenyzőket. Robert rendkívül ismert, elképesztő támogatottsága van. Emellett a reklám szempontjából is nagyon fontos. Remek megállapodást írtunk alá vele és a Williams-szel, a körülményeket figyelembe véve pedig nyugodtak lehetünk.” – tette hozzá.

  • A jövő évi autóval is félrecsúszhat a Ferrari?!

    A jövő évi autóval is félrecsúszhat a Ferrari?!

    Mattia Binotto a Ferrari csapatfőnöke fontosnak tartja, hogy minél hamarabb megértsék az idei autó gyengeségének okait, mielőtt azok komolyabban is kihatnak a jövő évi autóra is.

    2019 eddig nem az olaszok éve, ugyanis még nem sikerült idén futamot nyerniük, pedig a téli tesztek más képet vetítettek előre. Eközben a közvetlen riválisuk, a Mercedes megállíthatatlan, és minden hétvégét kimaxoltak, és 96 ponttal előzik meg a bajnokságban a vörösöket.

    A Ferrarinak voltak ugyan idén bizakodásra okot adó pillanataik, de komoly problémák vannak az autóval, amelyet mielőbb meg kell oldani, hiszen már belevágtak a 2020-as autó munkálataiba.

    „A 2020-as projektünket már hetek, hónapok óta megkezdtük. Már a jövő évre is fejlesztünk, hiszen a nyári időszakra már a projekt előre haladott állapotban lesz. Vannak olyan dolgok, amiket a jövő évre nézve a lehető leghamarabb meg kell oldanunk. Ezzel párhuzamosan egyébként az idei autón is fejlesztünk. Bármit is csinálunk az idei autóval, az a jövő évi előnyére várhat, mert a következő évi projekt sosem októberben vagy novemberben kezdődik.” – mondta Binotto.

  • Interlagosnak szerződése van 2020-ra

    Interlagosnak szerződése van 2020-ra

    Sean Bratches, a Forma-1 marketingvezetője elmondta, Interlagos 2020-ban is tagja lesz a Forma-1-es versenynaptárnak, hiszen a pálya élő szerződéssel rendelkezik a következő esztendőre.

    Néhány nappal ezelőtt Jair Bolsonaro brazil elnök bejelentette, hogy 2020-tól már Rio de Janeiro rendezi a Brazil Nagydíjat, így jelen állás szerint jövőre két versenyt rendezhetnek a dél-amerikai országban.

    Bratches ezzel szemben nem erősítette meg a riói futamot, állítása szerint még semmi nincs aláírva.

    „Tárgyalunk egymással (Rio de Janeiróval – a szerk.). Minden szerződést tiszteletben kell tartanunk. Sao Paulóval 2020-ig van szerződésünk, de szó van a folytatásról” – mondta Bratches.

    „Olvastam a brazil elnök szavait, ami nagyon hízelgő volt. Brazília nagyon fontos piac az F1 számára, a televíziózást tekintve pedig első számú.”

    „Nagyszerű a történelmünk Brazíliában és sok évig akarunk még oda látogatni, legyen az Sao Paulóban vagy Rióban” – tette hozzá Bratches.

  • Zandvoort jöhet Barcelona helyére, akár már jövőre is

    Zandvoort jöhet Barcelona helyére, akár már jövőre is

    A motorsport.com értesülései szerint 2020-ban kikerülhet a versenynaptárból Barcelona, helyére pedig Zandvoort és a Holland Nagydíj kerülhet be.

    Max Verstappen sikerein felbuzdulva egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy a Forma-1 visszatérjen Hollandiába, és egyre nagyobb esély is mutatkozik rá, hogy ez meg is fog történni. Bakuban egy meg nem nevezett forrás arról számolt be, hogy a Liberty Media és Zandvoort között már létrejött egy szerződés, amit még ugyan nem írtak alá, hiszen pár apróbb részletet kell már csak csupán tisztázni.

    Ha ténylegesen is rá kerül az aláírás arra a kontraktusra, akkor Zandvoort újra F1-es futamot rendezhet, ez esetben pedig a barcelonai spanyol futamtól kellene elköszönnünk. Vagyis a holland verseny kerülne május elejére, közvetlenül a Monacói Nagydíj elé.

    Barcelona egyike annak az öt helyszínnek, amelynek a jövője erősen kérdéses, ilyen még Silverstone, Hockenheim, Monza és Mexikóváros is.

    A spanyol futam helyzetét az is nehezíti, hogy elvesztette a kormányzati támogatását, illetve Fernando Alonso távozása miatt csökkent a futam iránti érdeklődés is.

    A 2020-es versenynaptár eleje már így is zsúfolt, hiszen az első négy futam (Ausztrália, Bahrein, Kína és Azerbajdzsán) mellé jön majd még áprilisra Vietnam is, de Chase Carey Bakuban már egyeztetett ennek enyhítéséről.

    Zandvoort 1952-ben rendezett először F1-es futamot, és négy év kivételével egészen 1985-ig biztos helye volt a naptárban. Ezen évek alatt sokszor változott a verseny időpontja, a későbbi években augusztusban (ahol most Spa van), de a kezdeti években volt már májusban illetve júniusban is, sőt 1962-ban még szezonnyitó is volt.

    A pályán rengeteg munka van még ahhoz, hogy megfeleljenek az előírásoknak, de ha hivatalosan is bejelentik a visszatérést, akkor a tervek szerint egy májusi futamra mindent eltudnak majd intézni.

  • A Mercedes szélcsatornájában tervezi 2020-as autóját a Racing Point

    A Mercedes szélcsatornájában tervezi 2020-as autóját a Racing Point

    A Racing Point a szezon későbbi szakaszától fogva a Mercedes szélcsatornájában fogja tervezni a jövő évi autóját.

    A pink istálló 2015-től a Toyota kölni szélcsatornáját bérelte, idén azonban átváltanak a Mercedes létesítményére. Egy Racing Point-szóvivő szerint ennek fő oka a világbajnok alakulat szélcsatornájának közelsége, ám emellett hatékonyságbeli és költségcsökkentési előnyökkel is számolnak. A váltásra előreláthatóan az idei szezon második felében kerül sor, amikoris a csapatok elkezdik fejleszteni a 2020-as masinákat.

    Néhányaknak akár gyanúsnak is tűnhet, hogy a Racing Point pont saját motorbeszállítójának szélcsatornájára vált, és habár a Racing Point az erőforrás mellett a Mercedestől szerzi a váltót, az elektronikai és a hidraulikai rendszereket, egy Haas/Ferrari-szintű együttműködéstől talán nem kell tartani.

  • Horner szkeptikusan tekint a négyszakaszos időmérőre

    Horner szkeptikusan tekint a négyszakaszos időmérőre

    Christian Horner felhívta a Liberty és az FIA figyelmét, hogy kizárólag a változtatás kedvéért ne hozzanak olyan új szabályokat, mint a négyszakaszos időmérő.

    A sport szabályalkotói 2020-ra bővíteni szeretnék a jelenleg három részből álló időmérőt egy Q4-es szakasszal, a döntést azonban nincs sok idejük: legkésőbb április 30-ig meg kell hozniuk. Az extra szakasz bevezetésével több problémába is ütközhetnek, főként a versenyzők rendelkezésére álló gumiszettek mennyiségét illetően, ám a Liberty kérésére a csapatok beleegyeztek, hogy szimulálják a Q4-es verziót és annak kihatásait.

    „Első ránézésre úgy fest, kevés gumink lenne a négy fordulóra” – magyarázta Horner. „Nem szabad figyelmen kívül hagynunk annak az eshetőségét, hogy a pilóták szimplán kivárják a Q4 végét, mert addigra elfogytak a gumijaik. Nyitottak vagyunk az ötletek iránt, de alapos megfontolások és előzetes vizsgálatok hiányában azt kockáztatnánk, hogy csak a változás kedvéért változtatunk valamin. Fontos, hogy legyen célja a változtatásnak és a jó irányba vigyen bennünket.”

    Hornerrel szemben Mattia Binotto optimistábban állt a felvetéshez.

    „Már javában dolgozunk a szimulációkon, Londonban [egy ülésen] és itt [Bahreinben] is előkerült a téma” – fűzte hozzá a Ferrari csapatfőnöke. „Biztos vagyok benne, hogy a szimulációk végeztével sikerül kiküszöbölnünk mindenféle problémát és akaratlan következményt. A formátummal kapcsolatban még várjuk a legfrissebb szabálytervezetet, majd utána megyünk végig a részleteken.”

  • Holland Nagydíj: A pénz nem jelent gondot

    Holland Nagydíj: A pénz nem jelent gondot

    Jan Lammers, a Holland Nagydíj promótere elmondta, nincsenek pénzügyi gondjaik, így az anyagiak nem jelenthetnek akadályt a holland verseny 2020-as megrendezése elé.

    Max Verstappen Forma-1-be való berobbanása óta gyakorlatilag folyamatosan téma a Holland Nagydíj visszatérése.

    Többen pesszimisták a dolgot illetően, ám Lammers szerint egyáltalán nem elképzelhetetlen a jövő évi versenyrendezés terve.

    „Nem igazán okoz gondot a pénz” – mondta a Ziggo Sportnak.

    A holland sajtó szerint március vége a határidő a szerződés megkötésére, ám Lammers elmondása alapján ez nem mérvadó dátum.

    „Ez az időpont egy kiszivárogtatott levélből való, még Novemberből. Egyre közelebb érünk ehhez, ám a FOM fogja közzétenni a naptárat, ez senki számára nem okoz meglepetést. Bízzunk benne, hogy Zandvoort is ott lesz a versenyek listáján” – tette hozzá Lammers.

  • Nem sikerült határidőre rendezni a Mexikói Nagydíj jövőjét

    Nem sikerült határidőre rendezni a Mexikói Nagydíj jövőjét

    A Mexikói Nagydíj szervezői kijelentették, hogy kicsúsztak a határidőből, hogy bebiztosítsák a futamok 2020-as megrendezését is. Rajtuk kívül még további négy helyszín is hasonlóan járt, így jelen állás szerint öt jelenlegi verseny jövője vált erősen kérdésessé.

    A mexikói verseny nemrégiben vesztette el a kormány támogatását, és a szerződése idén lejár akárcsak Spanyolországé, Olaszországé, Nagy-Britanniáé és Németországé is. A február 28.-i határidőig egyik futam helyszín sem írt alá új megállapodást, így jelen állás szerint mind az öt verseny jövő évi szereplése korántsem biztos.

    A mexiói szervezők egy közleményt adtak ki az eset kapcsán.

    „A határidő, ami arra vonatkozott, hogy biztosítsuk Mexikó Forma-1-es jövőjét, lejárta után szeretnénk tudatni, hogy a verseny promóterei elvesztették a jogukat, hogy ők maguk döntsenek a futam 2020-as megrendezéséről. Mindazonáltal a Forma-1 és az országunk vezetése közötti tárgyalások továbbra is kiváló szellemben zajlanak, a cél, hogy találjunk egy alternatív megoldást annak érdekében, hogy továbbra is Forma-1-es futamot rendezhessünk. Amikor valami új hír lesz a tárgyalásokról akkor azt csakis a saját hivatalos csatornáinkon illetve szóvivők útján fogjuk közölni.” – olvasható a közleményben.

    A Forma-1 első embere Chase Carey így reagált: „Vannak olyan szerződéseink amelyek 2019-ben lejárnak és ilyenkor vagy megegyezünk a folytatást illetően vagy elválnak útjaink. E tekintetben semmi különlegesség nincs a korábbi évekhez képest. Tavaly volt számos hosszabbításunk, akár csak az azt megelőző évben. Mindegyikben különböző problémák merültek fel.”

    A Motorsport Világtanács jövő héten fog legközelebb ülésezni, és valószínűleg ott vitatják meg majd a jövő évi naptárat és a kérdéses futamok jövőjét. Jelen állás szerint jövőre egy új helyszín mutatkozik be a száguldó cirkuszban, Vietnám személyében. Ha nem sikerül megegyezni a fentebb említett öt futammal, akkor a versenyszám lecsökkenhet 21 alá, amit a Liberty Media tűzött ki minimális számnak.

    Chase Carey szerint azonban vannak új érdeklődök egy futamrendezés kapcsán, de náluk elsősorban a már meglévő versenyek megtartása élvez prioritást.

    „Bizonyos versenyeink hosszú távú partnereink, mások nem annyira. Az elsődleges felfogásunk, hogy a meglévő helyszínekkel hosszabbítsunk. Ez viszont nem mindig sikerül, éppen ezért fontos, hogy legyenek alternatíváink.” – jelentette ki Carey.

    Korábbi pletykák szerint ilyen alternatíva lehet most például egy holland futam is akár.

  • Steiner szerint jót tenne a versenyhétvégék lerövidítése

    Steiner szerint jót tenne a versenyhétvégék lerövidítése

    Korábban már volt róla szó, miszerint 2020-ra megváltozhat a versenyhétvégék eddig megszokott formátuma.

    Günther Steiner, a Haas istálló csapatfőnöke támogatja az ötletet, szerint jó úton jár a Liberty Media.

    „23 versenyhétvége felett már bonyolulttá válnak a dolgok. Amit én megvizsgálnék az az, hogy lerövidítsük a versenyhétvégéket. Csütörtök helyett pénteken jönnénk ki a pályára” – mondta Steiner.

    „Csak egy hosszú edzést rendeznék péntek délután. Megértem, hogy a promóterek azt akarják, hogy legyenek autók a pályán pénteken, de megtehetnénk mindezt péntek délután. Inkább ebbe az irányba mennék el, mintsem a versenyek számát csökkenteném” – tette hozzá.