Címke: 2020

  • Tost ragaszkodik a Toro Rosso jelenlegi pilótapárosához

    Tost ragaszkodik a Toro Rosso jelenlegi pilótapárosához

    Franz Tost elmondta, hogy a következő szezonban is Pierre Gaslyval és Danyiil Kvyattal szeretne dolgozni.

    A faenzai istálló a következő szezontól kezdőden Alpha Tauri néven fognak versenyezni a száguldó cirkuszban. A csapat új nevét a Red Bull ruhamárkájának neve illette. A csapatfőnök Tost nagyon örülne, ha nem változna meg a pilótapárosuk 2020-ra annak ellenére, hogy Gasly abban reménykedik, hogy a következő szezont már újfent a Red Bullnál kezdi majd meg.

    Kvyat szintén visszatért a Toro Rossohoz, azonban az orosz pilóta is átélhette azt 2016-ban, amit francia csapattársa is az idei szezonban, ugyanis a milton keynesi istálló anno őt is lefokozták, majd ki is rúgták. Emiatt tett egy kisebb kitérőt a Ferrarihoz, ahol fejlesztő pilótaként dolgozott.

    „Megkönnyítik az ember életét, ugyanis mindkettőjük kellően tapasztalt,” – nyilatkozta a Toro Rosso csapatfőnöke. „Nem kell őket tanítanom. Talán már túl korán ültették be őket a Red Bullhoz. Mindketten gyorsak és maximálisan meg vagyunk elégedve a munkájukkal. Nagyon remélem, hogy Pierre és Danyiil jövőre is velünk fog versenyezni. A hírt már a Mexikói Nagydíjon be szeretnénk jelenteni.”

    Tost azt is elmondta, hogy Gasly nagyon gyorsan vissza tudott illeszkedni a csapatba. „Pierre helyzete teljesen más, mint Danyiilé volt, ugyanis ő valamivel kevesebb időre hagyott itt minket. Amikor megláttam őt az irodában, azt mondtam neki, hogy olyan, mintha csak tegnap mentél volna el tőlünk. Danyiil több időt tölthetett el a Red Bullnál, azonban mindketten képesek voltak a lehető leggyorsabban visszaszokni a csapathoz és az autóhoz.”

    „Nehéz erre a kérdésre választ adnom, ugyanis nem voltam ott,” – válaszolta arra a kérdésre Tost, miszerint nem helyeződött-e túl nagy nyomás fiatal franciára a Red Bullnál. Talán nem érezte magát kényelmesen az autóban. A téli tesztek során két nagyobb balesete is volt, ami biztos nem tett jót az önbizalmának. Azonban egy olyan sportágban, mint a Forma-1, vasakaratúnak kell lenned, különösen akkor, ha Max Verstappennel kell szembenézned.”

  • Yamamoto nem esélyes a Toro Rosso ülésére

    Yamamoto nem esélyes a Toro Rosso ülésére

    Remekül mutatkozott be egy Forma-1-es szabadedzésen Naoki Yamamoto, ám ennek ellenére sem valószínű, hogy jövőre a száguldó cirkusz tagja lesz.

    Yamamoto Super GT-es csapattársa Jenon Button úgy véli, hogy a japánnak a Forma-1-ben kell lennie. Ugyan már 31 éves, de Ázsiában az egyik legsikeresebb autóversenyzőnek számít, Super GT bajnok Jenson Button oldalán emellett pedig kétszeres Super Formula bajnok is. Utóbbiban idén jelenleg listavezető. Ezen eredmények miatt pedig megvan a szükséges szuperlicensz pontja, ráadásul Japánban Danyl Kvyattól is csak egy tizeddel maradt el. Sokakban emiatt felmerült, hogy jövőre lehetne-e esélye a Forma-1-be kerülni.

    „Nagyon sikeres versenyzői karrierje van már eddig is, de jelenleg nem felel meg a Red Bull kritériumainak, de mindenképp érdemes őt futtatni és megnézni, hogy mit tud.” – nyilatkozta Christian Horner csapatfőnök.

  • Nem érkezik új gyártó a DTM-be 2020-ban

    Nem érkezik új gyártó a DTM-be 2020-ban

    A DTM első embere Gerhard Berger megerősítette, hogy nem fog bővülni a gyártók száma a 2020-as bajnoki idényben sem, hiába van a Super GT-vel közös szabályrendszer.

    A német túraautó bajnokság idei szezonzáróján a szokásos DTM autók mellett feltűnt a japán Super GT sorozat néhány indulója, mivel mindkét bajnokság autói a Class One szabályrendszer szerint készültek.

    A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Honda, a Nissan és a Lexus is bármikor indulhatna a német bajnokságban is. Ám Gerhard Bergar megerősítette, hogy ez a következő idényben nem fog megtörténni.

    „Nincsenek jelen pillanatban tervek arra, hogy bármelyik japán gyártó is Európába jöjjön.” – kezdte Berger. „Nincsenek erre mutató tárgyalások, így nem várható, hogy bárki is jönne az elkövetkezendő 1-2 évben.”

    A DTM szezonja ugyan véget ért, de ők is vendégszerepelni fognak a Super GT szezonzáróján Fujiban. Ám 2020-ban nem várható újabb közös versenyek.

    „Idővel szeretnénk majd sokkal több közös versenyt, de 2020-ra viszont nincsenek ilyen jellegű terveink. Hockenheimben remekül mentek a dolgok, a mezőny látványos volt, meglátjuk majd, hogy Fuji milyen lesz. Lépésről lépésre kell haladnunk, remélem, hogy egyre több ország fog majd érdeklődni a Class One iránt.” – fogalmazott az osztrák.

    A Super GT főnökének, Masaaki Bandohnak ennél komolyabb álmai is vannak.

    „Nagyon várjuk már, hogy a DTM-es barátaink jelen legyenek Fujiban. Számomra nagyszerű lenne, ha lenne egy nagy, közös Class One világkupa.” – jelentette ki.

     

  • Hivatalos: Jóval kevesebb tesztnap lesz 2020-ban

    Hivatalos: Jóval kevesebb tesztnap lesz 2020-ban

    Hivatalosan is bejelentették, hogy a 2020-as Forma-1-es téli teszt időszak az eddigiekhez képest rövidebb lesz, míg a szezonközi tesztek teljesen eltűnnek.

    A változtatásokra azért volt szükség, mert a csapatok aggódtak, hogy a teszt napokkal és a rekord hosszú naptárral nagyon kevés szabadidejük maradna.

    Vietnám és Hollandia érkeztél és Németország távozásával 22 futamot láthatunk majd 2020-ban. Emiatt pedig a teszt napok számát leredukálták.

    A téli tesztek hossza kétszer három nap lesz, szemben a korábbi kétszer négy nappal. A helyszín pedig szokás szerint Barcelona lesz, február 19-21 és február 26-28 a két teszt időpont.

    Ezzel egyidejűleg jövőre már nem rendeznek év közbeni teszteket amelyeknek korábban Barcelona, Bahrein és a Hungaroring is otthont adott.

  • Hülkenberg elismerte, már beszélt Vasseurrel

    Hülkenberg elismerte, már beszélt Vasseurrel

    Nico Hülkenberg maga is elismerte, hogy már felvette a kapcsolatot az Alfa Romao csapatfőnökével az esetleges 2021-es ülés kapcsán.

    A német versenyző elvesztette a helyét 2020-ra a Renualtnál Esteban Oconnal szemben, majd a Haasnál sem járt sikerrel. Így már csak az Alfa Romeo az egyetlen valós lehetősége, hogy jövőre is a Forma-1-ben maradjon.

    Az olasz-svájci csapatnál Kimi Räikkönen helye biztos jövőre, ám Antonio Giovinazzi nem feltétlenül nyújt olyan teljesítményt, amellyel rászolgálhatna a maradásra, noha a Ferrari támogatottsága nyilván sokat fog számítani.

    Hülkenberg és Vasseur régóta jól ismerik már egymást, ami segíthet a helyzetén. Így nem meglepő, hogy már beszélt is vele.

    „Természetesen már beszéltem vele. Sok-sok éve ismerem őt, jó barátok vagyunk, így nem meglepő, hogy beszélünk.” – fogalmazott sejtelmesen.

    Ha azonban mégis megszakadna a 10 éves F1-es pályafutása, akkor már nem igazán akarna visszatérni egy év szünet után sem.

    „Az lehetséges, hogy jövőre az F1-en kívül találom magam, de akkor utána már nem akarok majd visszatérni.” – jelentette ki a német.

  • A Haas már 2020-ra koncentrál

    A Haas már 2020-ra koncentrál

    A Haas csapat vezetője, Günther Steiner megerősítette, hogy csapata már a jövő évre fókuszál.

    Az amerikaiaknak nehéz évük van. Tavaly majdnem negyedikek lettek, a középcsapatok legjobbjaként zárhattak volna, ám végül a Renault megelőzte őket. Idén azonban ehhez képest sehol nincsenek. Csak a sereghajtó Williamset előzik meg a pontverseny 9. helyén.

    Az viszont biztos, hogy már megvan a jövő évi felállásuk, hiszen Grosjean és Magnussen is marad még egy évet legalább. Azzal, hogy ez is letisztázódott, Steiner már 2020-ra fókuszál.

    „Ez segít, hiszen így már a jövő évi autóra fókuszálunk, amivel a legtöbbet hozzuk ki abból a szituációból, amibe az idén kerültünk. Biztos vagyok benne, hogy kikerülünk ebből, mert képesek vagyunk megérteni a helyzetet” – mondta az Orosz Nagydíj előtt.

    „Nyilván ez a munka a jövő évre is átfordítódik már, hiszen a következő autónk ennek lesz a fejlesztett változata, tudniillik nem lesz szabályváltoztatás. Idénre új szabályokat hoztak ugye, tehát bármi, amit idén megtudunk, jól jöhet jövőre. Ez volt a célunk már a szezon közepe óta, amikor felismertük, hogy szenvedünk. Meg kell bizonyosodnunk róla, hogy nem fogjuk ugyanazokat a hibákat elkövetni a jövő évi autón.”

    A Haas fejlesztései mondjuk eddig nem nagyon jöttek be, hiszen Grosjean még a szezon felénél is inkább az Ausztráliában használt csomagot rakatta fel autójára, mint sem az újat. Azonban az Orosz Nagydíjra egy új frissítést hoznak, ami a régi és új koncepciót ötvözi. Grosjean megerősítette, hogy ez már a 2020-as felkészülés jegyében történik.

    „Hoztunk újításokat idén, de ezek nem igazán úgy működtek, ahogy vártuk. Azt próbáljuk megérteni, hogy hol az összefüggés a pályán és a szélcsatornában tapasztaltak között. Ezért próbálunk majd egy másik beállítást, egy másik aero-csomagot. És ezután már tisztábban fogjuk látni. Emellett pedig olyan jól felkészülünk 2020-ra, amennyire csak tudunk.”

  • Ross Brawn kifejtette a 2020-as „kísérletezés” ötletét

    Ross Brawn kifejtette a 2020-as „kísérletezés” ötletét

    Nem régiben Ross Brawn elárulta, hogy talán módosítanának a versenyhétvégék formátumán a jövőben, és jövőre kísérleteznének pár opcióval. Az egyik ilyen az, hogy egy sprintversenyt rendezzenek szombaton, mely meghatározza a vasárnapi rajtsorrendet. Ezt azonban megfejelnék fordított rajtrácsos indulással is, ahogy az több junior bajnokságban is van.

    Ezt az ötletet azonban Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is ostobaságnak tartja.

    Ezt hallva Brawn pontosított korábbi kijelentésén.

    „Az elmúlt napokban különféle véleményeket hallottam versenyzőktől, szakértőktől, hogy miként lehetne látványosabbá tenni a versenyhétvégéket.” – mondta az F1 weboldalának. „Próbálom tisztázni a helyzetet és elkerülni a félreértéseket. Vannak tárgyalások arról, hogy 2020-ban kipróbáljunk pár változtatást a kvalifikációs formátum kapcsán, aminek az a célja, hogy kevésbé kiszámíthatóak legyenek a versenyek.”

    „Szeretném nyomatékosítani a ‘kísérletezés’ szót, mivel ez erről szól, egy kis mintáról, hogy meghatározzuk az irányt a jövőre nézve.”

    „Mind tisztában vagyunk azzal, hogy a jelenlegi kvalifikációs formátum izgalmas és látványos, de azt is biztosítanunk kell, hogy a verseny, a hétvége fénypontja és a lehető legjobb legyen.”

    Hogy miért is van szükség az élesben kísérletezéssel, arról Brawn így nyilatkozott: „Nem számít mennyi szimulációt végzünk, semmi nem ad olyan pontos visszajelzést, mint a pályán tesztelés.”

    „A Forma-1, a csapatok és az FIA tanulmányozza annak a lehetőségét, hogy a következő szezonban néhány eseményen módosított formátumot próbáljunk ki. Mivel nem változnak 2020-ban a sport- és technikai szabályok, tökéletes az időzítés az ilyen kiértékelésekre.”

    „Nincs még eldöntve, még véglegesíteni kell a részleteket, de a visszajelzések, melyeket eddig kaptunk, többnyire pozitívak. Megértem, hogy a puristák kételkednek, de nem kellene félni a kísérletezéstől, különben nem tudunk fejlődni.”

    „Nem azért akarunk változtatni, hogy mindenképp legyen változtatás, szeretnénk fejleszteni a sportot, mert ha egy helyben toporgunk, sokkal inkább a visszalépést kockáztatjuk, mint az autók fejlesztése esetében.”

  • Gasly nem zárja ki, hogy jövőre visszatér a Red Bullhoz

    Gasly nem zárja ki, hogy jövőre visszatér a Red Bullhoz

    Az idei lefokozása után is optimista maradt Pierre Gasly, ugyanis még lehetségesnek tartja, hogy hamarosan ismét a Red Bull volánja mögött találja magát.

    Pierre Gasly az idényt még a Red Bullnál kezdte, ám a nyári szünetben a gyenge teljesítményére hivatkozva leváltották őt Alexander Albonra. Ám a thai helye csak az idei év végéig biztos a helye a nagy csapatnál. Helmut Marko pedig Szingapúrban elmondta, Danyil Kvyat nincs képben, vagyis az Albon-Gasly duóból kerül ki Verstappen jövő évi csapattársa.

    A külföldi sajtóban pedig már arról cikkeznek, hogy Gaslynak igen jó esélyei lehetnek a visszatérésre, a francia maga pedig így reagált ezekre:

    „Őszintén szólva már befejeztem a jövőmmel foglalkozó cikkek olvasását. Ez már túl sok volt. Csak a jelenlegi munkámra kell koncentrálnom. Elégedett vagyok, azzal, ahogy minden tekintetben fejlődök, és az eddigi Toro Rossos eredményeimmel. A lehető legjobbat kell nyújtanom a csapatnak. Meglátjuk majd, hogy a Red Bull miként dönt.” – vélekedett a francia.

    „Nem fogom azt mondani, hogy a Toro Rosso több hibát bocsájt meg, de sokkal természetesebben vezetek itt. Hogy ez mire lesz elég azt majd az év végén meglátjuk. A Toro Rossonál sikerült felépítenem az önbizalmamat, és remélem, hogy sikerül még tovább javulnom.” – tette hozzá.

  • Kubica nem akar csak szimulátorpilóta lenni

    Kubica nem akar csak szimulátorpilóta lenni

    Robert Kubica határozottan kijelentette, hogy nem akar pusztán csak szimulátorpilótaként ténykedni a Forma-1-ben.

    A lengyel nemrég jelentette be, hogy az év végén elhagyja a Williamset, ezután pedig több csapat is megerősítette, hogy érdeklődne iránta tartalék- és szimulátorpilótaként.

    Kubca pedig most elmondta, hogy dolgozna-e „csak” szimulátorpilótaként.

    „Elég sokáig dolgoztam azért, hogy visszatérjek a legmagasabb szintre. Nem tudom elképzelni magamat egy sötét szobába zárva, ahol száz napot töltök egy évben. Nem zárom ki, hogy alkalmanként ott dolgozzak, de a komolyabbra nem állok készen.” – kezdte a rutinos pilóta.

    „Első körben egy olyan helyet keresek, ahol versenyezhetek. Ez az elsődleges prioritásom. Ha szükséges ezt kombinálnom mással, akkor igent mondok, de pusztán szimulátorversenyző nem akarok lenni. Versenyezni akarok!” – jelentette ki.

  • Grosjeannak a DTM volt a B-terve

    Grosjeannak a DTM volt a B-terve

    Romain Grosjean elismerte, hogy volt már terve arra az esetre, ha kikerül a Forma-1-ből, ez pedig a DTM volt.

    A Haas a Szingapúri Nagydíjat megelőzően jelentette be, hogy 2020-ra sem változtat a felállásán, így Romain Grosjean is maradhat az amerikai istállónál.

    A francia korábban már utalt rá, hogy voltak tervei arra, hogy ha nem marathat a jelenlegi munkaadójánál, most pedig bevallotta, hogy ez a B-terv a DTM volt.

    „Ez az egész egy komoly személyes elmélkedés volt a részemről, vagyis a Forma-1-ben akarok továbbra is versenyezni, ahol csekély esélyem van a bajnoki címre, vagy elmegyek egy másik sorozatra, ahol erre reális esélyem lehet. A DTM már 2006 óta elbűvöl engem. Ez egy remek bajnokság és az autók is jól néznek ki.” – kezdte.

    „A DTM-et és a Formula E-t viszont lehet kombinálni, utóbbiban rendre remek szezonok vannak. Számomra az A-terv a Forma-1 volt, a B és C-tervem pedig a DTM vagy a Formula E volt, esetleg a kettő együtt. Hosszú ideig rágódtam ezen a kérdésen. „Akarom-e folytatni a Forma-1-et?” Tudom, hogy ez a motorsportok csúcsa, de az frusztráló, hogy nincs meg nekem az a körülmény, hogy sikeres legyek. Magammal és a gyerekeimmel is beszéltem, és végül arra jutottam, hogy a Forma-1-et egy kicsit még jobban akarom.” – tette hozzá.