Címke: 2020

  • A Honda célja a 2020-as világbajnoki cím a Red Bullal

    A Honda célja a 2020-as világbajnoki cím a Red Bullal

    Elég határozott céllal vág majd neki a 2020-as Forma-1-es idénynek a Honda, akik meg akarják nyerni a bajnokságot a Red Bullal karöltve.

    Egyelőre továbbra sem tudjuk biztosra, hogy a Honda 2021 után is a száguld cirkuszban kíván-e maradni, és újabban a Renault meg a Mercedes esetleges távozásáról is szó van. Éppen ezért kulcsfontosságú lehet a japánok számára a következő esztendő, hogy mennyire tudnak sikeresek lenni.

    A Honda vezérigazgatója Takahiro Hachigo kijelentette, hogy a céljuk jövőre nem más, mint a Forma-1-es világbajnoki cím.

    „A 2015-ös Forma-1-es visszatérésünk után nehéz évek következtek számunkra. Elég fájdalmas időszak volt. Idén viszont sikerült először nyernünk a visszatérésünk óta, Ausztriában, emiatt pedig rendkívül elégedett vagyok. Emellett Németországban is nyertünk, ahol Danyil Kvjat harmadik lett.” – kezdte Hachigo.

    „Suzukában Naoki Yamamoto vezethetett egy szabadedzésen, ami egy nagyszerű pillanat volt minden japán számára. Jövőre viszont meg akarjuk nyerni a világbajnokságot a Red Bullal.” – jelentette ki.

  • A Williams nem áldozza be a jövő évét 2021-ért

    A Williams nem áldozza be a jövő évét 2021-ért

    Esze ágában sincs lemondania a 2020-as évről a Williams istállónak, azért, hogy jobban felkészüljenek az „új” Forma-1-re.

    Elég kemény év elé néznek jövőre a Forma-1- csapatai, hiszen a jelenlegi autó mellett már javában fejleszteniük is kell majd a 2021-ben érkező teljesen más felépítésű autójukat is. Ami egy Williams szintű kis csapatnak mind pénzügyileg, mind pedig személyzetileg is komoly igénybevétel lesz.

    A Williams egyik mérnöke, Dave Robson szerint viszont a jövő évi erőforrásaikat nem fogják teljes egészében 2021-re felhasználni.

    „Most, hogy már sokkal jobban ismerjük a 2021-es regulákat, le kell ülnünk és pontosan elterveznünk, hogy hogyan fogunk eljárni a jövőben.” – kezdte Robson. ”Természetesen mi egy gyors autót akarunk jövőre összehozni, ehhez a legfontosabb az, hogy megértsük, hogy mitől lesz gyors az autó.”

    „Amiket jövőre megtanulnunk, azt tovább tudjuk majd vinni, ugyan a szabályok változnak, mivel fizika meg az egész autó működése szinte ugyanaz marad. Tehát amíg mindezt megértjük és a gyárból érkező fejlesztések a vártak szerint működnek, addig abból tudunk 2021-re is építkezni. Lényegében azt fogjuk kidolgozni, hogy hogyan osszuk fel az erőforrásainkat, de a következő évről mi sosem mondunk le.” – folytatta.

    „Bizonyítanunk kell magunknak meg mindenkinek, hogy az idén elvégzett munka jól sikerült, és ha igen, akkor e mentén tovább tudunk fejleszteni 2020-ra meg 2021-re is. Tehát semmikép nem adjuk fel a jövő évet.” – zárta.

  • A kukában landolhatnak az Austinban tesztelt Pirelli gumik

    A kukában landolhatnak az Austinban tesztelt Pirelli gumik

    A Pirelli 2020-ra szánt abroncsai rengeteg kritikákat kaptak a versenyzőktől, emiatt pedig lemondhat ezekről a gumigyártó.

    A legutóbbi Amerikai Nagydíj pénteki első szabadedzésén minden pilóta két szettet kapott a Pirellitől a jövőre tervezett gumikból tesztelésre. Ezek viszont sokak tetszését nem nyerte el, ugyanis rengetegen tapadáshiányra panaszkodtak, noha elég hideg volt akkor Austinban.

    A csapatvezetők szokásos szombat reggeli megbeszélésükön, amit Chase Carey-vel folytattak kiemelten foglalkoztak ezzel a kérdéssel. A szélsőséges időjárás miatt arra a megállapodásra jutottak, hogy ezeket a gumikat tovább kell vizsgálni, és ha ezek után sem kapnak pozitív képet róluk, akkor el kell gondolkoznia a Pirellinek azon, hogy felhagy ezekkel a típusokkal.

    A következő ilyen gumiteszt majd a szezonzárót követő két napos Abu Dhabi teszt lesz december 3-4.-én.

    A Pirelli sportigazgatója Mario Isola nem aggódik, szerinte az amerikai teszt nem volt túl reprezentatív.

    „A pálya nagyon hideg volt, az autókat pedig a jelenlegi abroncsokra tervezték, nem futottak az újakon hosszú etapokat, pedig az új gumikat pont arra terveztük, hogy ne melegedjenek túl olyan nagy mértékben, vagyis hosszabb távon sokkal kiegyensúlyozottabb a működésük, de ezt öt kör alatt nem lehet megfigyelni.” – magyarázta Isola.

    „Biztos vagyok benne, hogy a két napos Abu Dhabi teszt sokkal pontosabb képet fog majd adni, akkor sokkal jobban tudjuk majd ehhez beállítani az autókat.” – tette hozzá.

  • Ecclestone: A Ferrarinak lesz a legerősebb pilótapárosa 2020-ban

    Ecclestone: A Ferrarinak lesz a legerősebb pilótapárosa 2020-ban

    Bernie Ecclestone azt gondolja, hogy a jövőre nézve a Ferrarinak van a legerősebb pilótapárosa.

    Szerinte Charles Leclerc egy igazi tehetség, de még szüksége van időre ahhoz, hogy fejlődhessen.

    „A fiú jó, de még túl sok hibát vét a Ferrarinál. Úgy, mint Max Verstappen karrierje elején” – nyilatkozta a Speedweeknek.

    Ezután kitért Vettelre: „Csak akkor harcolhatsz a bajnokságért, ha békére lelsz a cockpitban. Ez igaz a barátomra, Sebastian Vettelre is. Oké, elengedett pár versenyt, de szerencsére visszatért.”

    „A Ferrarié lesz a legerősebb pilótapáros 2020-ban.”

  • Marko: Kvyatnak is van esélye a Red Bull ülésre

    Marko: Kvyatnak is van esélye a Red Bull ülésre

    Danyiil Kvyatnak minden esélye megvan arra, hogy ő legyen Max Verstappen csapattársa 2020-ban a Red Bullnál.

    Nem is olyan régen a milton keynesi istálló tanácsadója, Dr. Helmut Marko mé azt nyilatkozta, hogy biztosan nem az orosz pilóta lesz a befutó a Red Bull másik versenyzői ülésére. Azonban Marko megváltoztatta a véleményét, ugyanis elmondása szerint hiba volt kizárni az oroszt és hozzátette, hogy a Red Bull pilótapárosának sorsáról valamikor a Mexikói Nagydíjat követően döntenek majd.

    „Nem tudom miért, de azt hittem először, hogy a Mexikói Nagydíj majd csak az Amerikai Nagydíj után lesz,” – mondta Marko. A Red Bull tanácsadója azt is hozzátette, hogy a jelenlegi pilótáiknak a következő szezonra is érvényes szerződésük van.

    A korábbi véleményéről az orosz kizárása kapcsán pedig ekképp vélekedett: „Arra gondolta, hogy Kvyat már versenyzett nálunk és már mindet tudunk a versenyzői kvalitásairól. Albon képességeivel azonban még egyáltalán nem voltunk tisztában. Erre gondoltam.”

    Amikor a potenciális jelöltekről kérdezték Markot, ekképp felelt: „Igen, Albon, Gasly és Kvyat közül fogjuk majd kiválasztani, hogy ki legyen Verstappen csapattársa 2020-ban.”

    Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy Nico Hülkenberg biztosan nem fog versenyezni az energiaitalosoknál. „Nem, csupán az előbb felsorolt három versenyzőnek van esélye. Ezt hangoztattuk minden egyes alkalommal. Mindhárman a Red Bull családjába tartoznak, ami azt jelenti, hogy szabadon dönthetünk a sorsukról.”

    1997 Fotma-1-es világbajnok, Jacques Villeneuve szerint Albon eleget megtett már, mióta Gasly helyén versenyez a Red Bullnál, hogy megkapja az ülést egy teljes szezonra. „Legalább jó eredményeket ér el és folyamatosan pontokat tud szerezni a csapatnak,” – idézi a kanadai szavait a Sky Italia.

  • Magnussen: A Haas már elengedte az idei autót

    Magnussen: A Haas már elengedte az idei autót

    Kevin Magnussen elárulta, hogy csapata, a Haas nagyon korán elkezdte fejleszteni jövő évi autóját, az ideit pedig elfelejtették.

    Az amerikai alakulat versenygépének legnagyobb betegsége az, hogy nem bírja munkára fogni az idei Pirelli gumikat. Ezt a dán versenyzőjük, Kevin Magnussen is jól tudja, no meg azt is, hogy inkább el kell engedni ezt a koncepciót. Erről beszélt az Ekstra Bladet nevű lapnak Mexikóban.

    „Tudjuk, hogy ez az autó sosem lesz jó” – jelentette ki. „De szerintem jó esélyünk van, hogy nagy fejlődést érjünk el a következő évre. Van egy páratlan lehetőségünk, hogy hamar és teljesen a jövő évre fókuszáljunk. A szezon második felében már elég egyértelmű volt, hogy az év egészében lesznek nehézségek ezzel a kocsival. De ebből még jó is kisülhet, mert hamar előre tekinthetünk. Nem titok, hogy már minden csapattag 2020-ra figyel.”

  • Albon egyre jobban érzi magát a Red Bullnál

    Albon egyre jobban érzi magát a Red Bullnál

    Alex Albon elmondta, hogy egyre jobb kapcsolatba kerül a Red Bull Hondával.

    A thai pilóta, aki a szezon felénél vette át a szenvedő Pierre Gasly helyét a milton keynesi istállónál, eddig minden versenyhétvégéjén jól teljesített és azt reméli, hogy 2020-ban is ő versenyezhet majd Max Verstappen mellett.

    „Szerintem rendkívül jó munkát végez,” – véli a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Mexikói Nagydíj helyszínén, Mexikóvárosban. „Fontos, hogy emlékezettek rá, hogy Alexnek ez az első szezonja a Forma-1-ben, és már fel tudja venni a versenyt egy olyan nehéz csapattárs ellen is, mint Max, pedig nem is volt alkalma tesztelni az autót ma korábbiakban. A hozzáállása engem is és az egész csapatot kivétel nélkül lenyűgözte.”

    Ugyanakkor Albon jó kapcsolatban áll Gaslyval, aki a Belga Nagydíj óta újfent a Toro Rosso csapatát erősíti. „Igen, nehéz volt,” – nyilatkozta Albon a francia L’Equipe-nek. „Mindannyian versenyzők vagyunk és tudjuk, hogy mit élt át. Azonban ez egy óriási lehetőséget adott nekem. Meg akarom mutatni, hogy mire vagyok képes. Az F1 így működik.”

    Az angol-thai versenyző Gasly rövid Red Bullos időszakáról is elmondta a véleményét. „Igazából nincs túl sok mondandóm ezzel kapcsolatban. Különbözőek vagyunk versenyzőként és emberként egyaránt. A mentalitásunk is teljesen más. Részemről meg kell értenem, hogy miként működik a csapat és a csapatnak is meg kellett értenie engem. Spa óta jobban mennek a dolgok, ugyanis jobban kezeljük az autót és azért is, mert a csapat most már tudja, hogy mire van szükségem.”

    A milton keynesi istálló vezetői a korábbiakban már elmondták, hogy Verstappen csapattársa a Red Bull kötelékén belül versenyző pilóták közül fog majd kikerülni. Ebből következik, hogy Nico Hülkenberg szerződtetése eléggé valószínűtlen és ennek Horner hangot is adott. „Túl korai lenne még dönteni,” – mondta Horner. „Kiváltságos helyzetben vagyunk, ugyanis két csapat négy pilótájának kilétéről van lehetőségünk dönteni. Az év végéig biztosan nem fogjuk eldönteni, hogy ki lesz Max csapattársa 2020-ban. Mindannyiuknak érvényes szerződésük van a következő szezonra, szóval még bőven van időnk dönteni. Másfelől, szeretnénk a lehető legjobb döntést meghozni, amihez pedig idő kell.”

  • A Haas és Kubica is elismerte, hogy tárgyalnak egymással

    A Haas és Kubica is elismerte, hogy tárgyalnak egymással

    Továbbra is megy a találgatás a Williamstől távozó Robert Kubica jövője kapcsán. Szóba jött már nála a DTM is, de újabban a Haast emlegetik vele kapcsolatban, erről pedig most mindkét fél megszólalt.

    Nem sikerült fényesre Robert Kubica elképesztő Forma-1-es visszatérése, ugyan ő szerezte a Williams idei eddigi egyetlen pontját, újonc csapattársától rendre komoly hátránnyal elmarad. A lengyel pilóta számára pedig már legjobban esetben is egy fejlesztő pilótai szerepkör várhat, noha e téren komoly érte az érdeklődés a komoly tapasztalata miatt.

    Kubica szponzora a PKN Orlen egyébként a Haas-szal vette fel a kapcsolatot, amit Günther Steiner is elismert.

    „Igen, tárgyaltunk Roberttel, hogy valamilyen szerepet kapjon nálunk. Komolyabb szintre kell fejlesztenünk a szimulátorunkat, amiben ő sokat tudna nekünk segíteni. Ha valaki ilyen helyzetben van a gumikkal kapcsolatban, mint mi idén, akkor nagyon fontos a pályán lévő munka mellett a szimulátoros tevékenység. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy így Kubica kapna-e lehetőséget pénteki edzéseken, mivel még nincs aláírt kontraktus.” – fogalmazott a csapatfőnök.

    A lengyel pilóta pedig már Mexikóban reagált Steiner szavaira.

    „Mivel lassan kezdünk kifutni az időből így már közel kell lennem a megoldáshoz, de ehhez azonban még kis időre van szükség. Vannak olyan dolgok, amikkel alkalmazkodnunk kell a másikhoz, de jónak tűnik a helyzetem.” – mondta sejtelmesen Kubica.

  • Közel lehet jövőre a topcsapatokhoz a McLaren

    Közel lehet jövőre a topcsapatokhoz a McLaren

    A McLaren korábbi pilótája Pedro de la Rosa rendkívül bizakodó a wokingiak jövőjét illetően, szerinte ugyanis közel lehetnek a legjobbakhoz.

    A 48 éves de la Rosa hosszú évekig volt a McLaren alkalmazásában – mind tartalékpilóta, mind pedig időnként versenyzőként is – ráadásul a csapat egyik legszebb korszakában.

    Az utána következő Honda korszak viszont igencsak visszavetette a csapatot, amiből a Renault segítségével kezdtek el kilábalni, és jelenleg a középmezőny fölé emelkednek.

    „Nos, eddig egy nagyon jó szezonjuk van. Ami a leginkább tetszik, az az, hogy sikerült fejleszteniük az autót, és ez a legfontosabb dolog. Most már elkezdett minden típusú pályán működni az autó.” – nyilatkozta de la Rosa az AS-nek.

    Az egykori spanyol klasszis szerint a jelenlegi csapatfőnök Andreas Seidl a legmegfelelőbb ember arra, hogy a McLaren felzárkózzon a top csapatokra, akár már jövőre.

    „Ha képesek 2020-ra megismételni azt az ugrást, amit 2018 és 2019 között mutattak be, akkor igen közel lehetnek a három nagy csapathoz. Szerintem pedig ez a cél. A Forma-1-ben nem lehet hirtelen a mezőny végéről az élre ugrani, így most az a legfontosabb nekik, hogy jövőre ott legyenek a legjobbak sarkában.” – vélekedett.

  • Giovinazzi magabiztos a jövőjével kapcsolatban

    Giovinazzi magabiztos a jövőjével kapcsolatban

    Az már biztos, hogy Kimi Raikkönen lesz az Alfa Romeo egyik versenyzője 2020-ban, azonban csapattársa, Antonio Giovinazzi helyzete még továbbra is bizonytalan. Ennek ellenére az olasz pilóta magabiztos a jövőjét illetően.

    Giovinazzinak ez az első teljes szezonja a száguldó cirkuszban. 2017-ben ugyan már bemutatkozhatott a Sauber csapatával, azonban akkor csak a sérült Pascal Wehrleint helyettesítette az első két versenyhétvégén. Az olasz idei legjobb eredménye a hazai nagydíján elért kilencedik hely volt.

    A 25 éves olasz versenyző helye egyelőre bizonytalan az Alfánál, azonban az olasz pilóta szinte biztos abban, hogy megtarthatja az ülését a csapatnál. Az önbizalma addig tart ki, ameddig képes jó eredményeket felmutatni. „Még nincsenek híreim a jövőm kapcsán,” – mondta Giovinazzi. „Azonban, ha továbbra is olyan eredményeket érek el – amiket a legutolsó versenyeken – akkor senki nem veheti el az ülésemet.”

    Az olasz pilóta azt is elmondta, hogy már csak a Ferrarival kiépített kapcsolata is segít majd az ülése megtartásában. „Jó kapcsolatom a Ferrarival és Mattia Binottoval is. Mattia Szingapúrban elárulta nekem, hogy a Ferrari minden helyzetben támogat engem és folyamatosan szem előtt tartják a fejlődésemet. Versenyzőként szükséged van az ilyen fajta támogatásra. Most már csak az a feladatom, hogy a lehető legjobban végezzem a munkámat a hátralevő versenyeken.”