Címke: 2020

  • A Red Bull semmi komoly célt nem tűz ki Albon elé idénre

    A Red Bull semmi komoly célt nem tűz ki Albon elé idénre

    Christian Horner csapatfőnök tagadta, hogy komoly dolgokat várnának 2020-ban Albontól, szeretnék, ha folytatná a tanulást és a fejlődést.

    A nyári szünet óta erősíti Albon a Red Bull nagy csapatát, ahol Pierre Gasly helyét vette át. A brit-thai számára nagyon gyorsan történtek az események, 2018 végén még nem is volt képben a Forma-1 számára, most meg már egy top csapat autóját vezetheti.

    Horner elmondta, hogy nem szeretnének nyomást helyezni Albonra azáltal, hogy bármiféle célt is kitűznének elé, csupán a fejlődést szeretnék látni.

    „Semmiféle különleges célt vagy elvárást nem támasztunk elé 2020-ra, csupán csak folytassa az eddigi fejlődését.” – kezdte a brit. „A velünk töltött eddigi versenyein mindig ezt láttuk, versenyről-versenyre jobb lett. Brazíliában balszerencsés volt, de ő briliánsan vezetett az első évében, ahol két különböző csapatnál is megfordult, és ott volt neki az a plusz nyomás is, hogy Max Verstappen a csapattársa.”

    „Ezt remekül kezelte. Lenyűgözte az egész csapatot a hozzáállásával, a felfogásával, a visszajelzéseivel és tempójával, ami folyamatosan javult.” – tette hozzá

  • Ausztrál fiatal csatlakozott a Renault akadémiájához

    Ausztrál fiatal csatlakozott a Renault akadémiájához

    A Renault a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a 18 éves ausztrál, Oscar Piastri az akadémiájuk legújabb tagja.

    A vasárnapi bejelentés időzítése nem véletlen, ugyanis Ausztrália nemzeti ünnepe volt. A melbourne-i születésű pilóta már most remek önéletrajzzal rendelkezik. Ugyan csak 10 évesen kezdett el gokartozni, de 2016-ban már formula autókkal versenyzett. Először az Egyesült Arab Emirátusokbéli Formula 4-es bajnokságban indult, majd egy évvel később a brit F4-ben második lett.

    Tavaly pedig meggyőző teljesítménnyel, 7 futamgyőzelemmel, 11 dobogóval és 5 pole-pozícióval nyerte meg a Formula Renault Európa Kupát.

    Idén pedig már a Formula 3-as bajnokságban fog indulni a címvédő Prema csapat színeiben.

    „Nagy örömmel üdvözöljük Oscart a Renault Sport Akadémián. Az elmúlt három évben volt lehetőségünk őt figyelni a brit F4-ben és a Formula Renault Eurocup-ban. Minden egyes alkalommal lenyűgözött minket a teljesítményével, különösen a tavalyi éve. A kemény év végi küzdelemben is megőrizte a hidegvérét és sikeresen megszerezte a bajnoki címet. Remek veleszületett képességei vannak és egyike Ausztrália legizgalmasabb fiatal tehetségeinek. Oscar egy elég erős mezőnyben fog versenyezni a Formula 3-ban, de őt minden területen támogatjuk majd az újonc idénye során.” – nyilatkozta Mia Sharizman a Renault Akadémiájának a vezetője.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a Renault Sport Akadémiához és alig várom már az új szezont is a Premával a Formula 3-ban. Sok tehetséges pilóta került már ki erről az akadémiáról, és most is egy nagyon erős felállás van itt, és várom már, hogy tanuljak a többi tagtól. Kemény munka volt eljutni a karrierem azon pontjához, amikor tavaly megnyertem a Formula Renault Európa Kupát. Nagyon büszke vagyok, hogy egy ilyen illusztris Akadémia tagja lehetek.” – fogalmazott Piastri.

  • Isola: A csapatok semmi rosszat nem mondtak a leszavazott gumikra

    Isola: A csapatok semmi rosszat nem mondtak a leszavazott gumikra

    Egy fontos részletet árult el az idénre tervezett Pirelli gumi leszavazásának kapcsán a gumigyártó sportigazgatója Mario Isola.

    Mint ismert, a csapatok a tavalyi gumitesztek után egyöntetűen úgy szavaztak, hogy nem szeretnék a Pirelli 2020-ra fejlesztett abroncsait és inkább maradnának a tavalyi konstrukcióknál. Az akkori hírek szerint a pilóták csupa negatív véleménnyel voltak azokról. Ám most kiderült, hogy az elutasítás hátterében egy teljesen más indok áll, ezt maga a sportigazgató Mario Isola erősítette meg.

    „A tesztek után sokat tanácskoztam a csapatokkal, hogy megértsem a reakciójukat az új gumikkal kapcsolatban, és ők semmi negatívat nem mondtak rájuk. A csapatok pusztán csak előrehaladott állapotban voltak az új autójuk tervezésével, ami már 95%-ban készen volt, így nem igazán volt hajlandóságuk arra, hogy változtassanak sok mindenen azért, hogy alkalmazkodhassanak a 2020-as abroncsokhoz. Ráadásul nekik emellett már a 2021-es autójukon is dolgozniuk kell, ami egy további terhet jelent. Ez volt az ok, amiért maradtunk a 2019-es gumiknál.” – idézte az olasz sportvezetőt az olasz Corriere della Serra.

  • Belehalt sérüléseibe a Dakaron bukó motoros

    Belehalt sérüléseibe a Dakaron bukó motoros

    Újabb haláleset történt a 2020-as Dakar Ralin, ugyanis 48 éves korában elhunyt a holland motoros Edwin Straver, aki még a 11.szakaszon szenvedett balesetet.

    A holland motoros egy KTM 450 EXC típussal indult a viadalon, amikor is január 16.-án, a verseny utolsó előtti szakaszán bukott egy nagyot. A baleset után tíz percen keresztül nem volt szívverése, aztán a helyszínre érkező mentő csapatok még újra tudták éleszteni őt.

    Ezt követően helikopterrel a rijádi kórházba szállították, ahol több napig kritikus állapotban feküdt. Aztán a hét elején átszállították Hollandiába. Mivel azonban az agyi sérülései túl súlyosnak bizonyultak ezért az orvosok a családdal folytatott konzultáció után levették őt a lélegeztető gépről és pénteken elhunyt.

    Stravernek ez volt a harmadik részvétele a legendás terep rali versenyen. Ő második halálos áldozata az idei versenynek, a hetedik szakaszon halálos balesetet szenvedő, szintén motoros Paulo Goncalves után.

    A racingline.hu csapata részvétét fejezi ki az elhunyt családjának és barátainak.

  • Hatalmasat bukott a Monte-Carlo Ralin a címvédő Ott Tanak

    Hatalmasat bukott a Monte-Carlo Ralin a címvédő Ott Tanak

    Csúnya balesettel kezdte a szezont a WRC címvédője Ott Tanak. A Hyundai versenyzője a Monte-Carlo Rali negyedik szakaszán borult, ám mindenki sértetlenül megúszta az incidenst.

    A címvédésre reményében vágott neki az évad első fordulójának, ám a versenye nem tartott sokáig. Az észt pilóta a negyedik szakasz közel félénél sodródott le az útról és hatalmas tempóval „repült” le a domboldalról, ahol többszöri bukfenc után állt meg, miközben több fát is érintett.

    A csapat hivatalos közleményben tudatta, hogy mind a pilóta mind pedig a navigátor is saját lábán szállt ki a rommá tört autóból, ám elővigyázatosságból mindkettejüket a kórházba szállították az éjszakára.

    Tanak számára Monte-Carlo az egyik kedvenc helyszíne volt eddig, ugyanis az elmúlt három évben mindig dobogóra tudott itt állni.

    A balesetről számos felvétel felkerült azóta a különböző közösségi és videómegosztó oldalakra.

     

    https://www.youtube.com/watch?v=c95pD3CsWZg

  • Leclerc is saját lelátót kap néhány futamon

    Leclerc is saját lelátót kap néhány futamon

    A monacói Charles Leclerc a saját Instagram oldalán jelentette be, hogy néhány Forma-1-es futamon saját lelátót fog kapni, ahol az ő szurkolói buzdíthatják őt.

    A Forma-1-ben már Max Verstappen is rendelkezik egy kompletten neki szurkoló lelátóval, többek között Ausztriában és Belgiumban. Illetve az orosz futamokon találkozhatunk a Kvyat lelátóval is. Ő melléjük csatlakozik a Ferrari fiatalja, Charles Leclerc is.

    „Nagy örömmel jelentem be, hogy lesz majd lehetőségetek a saját lelátómról is buzdítani engem több nagydíj helyszínen is. Hamarosan bejelentem az első két helyszínt, ahol lesz majd CL lelátó, és a következő hetekben több újabb helyszínnel is bővül majd a lista.” – posztolta a saját Instagram oldalára.

    https://www.instagram.com/p/B7nb8xUIN7y/

  • Új csapattal bővült a Formula 2 mezőnye

    Új csapattal bővült a Formula 2 mezőnye

    Az idei évben immáron 11 csapat alkotja a Formula 2 mezőnyét, ugyanis a Hitech Grand Prix csatlakozott a mezőnyhöz.

    A tavalyi év végén röppentek fel olyan hírek, hogy az F2 vezetése bővíteni kívánja a mezőnyt, és a hétfői sajtótájékoztatón pedig be is jelentették, hogy a Hitech GP-re esett a választásuk. A csapat elég rutinosnak tekinthető, hiszen a korábbi években állandó résztvevői voltak az alsóbb sorozatoknak, többek között a Formula 3-nak is.

    A pilóták esetében még semmi konkrétum nincs, ám az egyik ülésre az ART-től távozó Nikita Mazepin tűnik legesélyesebbnek. Míg a másik ülésre vélhetően a Sette Camara-Ghiotto párosból kerül ki valaki.

    Mindegyik fentebb említett versenyző tavaly is már a mezőny tagja volt, ám Ghiotto az év végén a GT autózás felé vette az irányt, viszont nem elképzelhetetlen, hogy a visszakívánkozik a Formula 2-be.

    „A 18 colos gumik és néhány 2020-as változás most tette szükségessé a mezőnyhöz való csatlakozást, nem pedig az év végén, így lesz egy évünk fejlődni, tanulni. Természetesen az ilyen késői csatlakozás azt is jelenti, hogy komoly feladat előtt állunk, de a Hitechnél szeretjük a kihívásokat. Nincsenek illúzióink, nehéz dolog lesz versenyre kelni olyan csapatokkal, akik már évek ót a mezőny tagjai, de hiszek a csapatunkban és izgatottan várom az első, bahreini fordulót.” – nyilatkozta Ollie Oakes csapatvezető.

    A Formula 2 első embere, Bruno Michel is örömmel fogadta az új istállót.

    „Mint korábban, most is számos csapat kívánt csatlakozni hozzánk. A pilóta piac jelenlegi helyzete kiegészülve a Hitech bátorságával együttesen azt eredményezte, hogy most válik lehetségessé az új csapat felvétele. Tavaly nagyon erős évet tudhattak a Formula 3-ban, és tudom, hogy későn lettek a mezőny tagjai, de ők képesek lesznek gyorsan felvenni a Formula 2 ritmusát és harcolni mások ellen.” – fogalmazott.

    A Hitech tavaly a Formula 3-ban szerepelt, és a Prema mögött a konstruktőri bajnokság második helyét tudták megszerezni, emellett egyéniben Jüri Vips a negyedik lett. Ezen kívül még a W Series mezőnyéhez is van közük és Asian F3-ban is indítanak autót.

  • Videó: Bottas megforgással kezdte a lapföldi ralit

    Videó: Bottas megforgással kezdte a lapföldi ralit

    Valtteri Bottas ralizással tölti a Forma-1-es téli szünetét. A finn versenyző korábban is indult már hasonló versenyeken, sőt sikereket is tudott felmutatni. A 2020-as Arctic Lapland Rally azonban nem indult jól számára, ugyanis a shakedownon megpörgött a Citroenjével, és végül csak a nézők segítségével tudta irányba állítani az autóját.

    Az esetről videó is készült, ami az alábbiakban 1:00-tól látható.

  • Csúszik a Ferrari új szimulátorának a bevetése?!

    Csúszik a Ferrari új szimulátorának a bevetése?!

    Olasz sajtóhírek szerint az eredeti tervekhez képest később tudja csak majd használni az idei évre fejlesztett vadiúj szimulátorát a Ferrari.

    Még tavaly jelentette be az olasz istálló, hogy a tíz éve használt „a pók” becenévre hallgató szimulátorát 2020-ra lecseréli. Az új szupermodern szimulátort azért most vetik be, mert 2021-től a költségvetési sapka bevezetése miatt nem tudtak volna ekkora fejlesztést végezni a rendszeren.

    Az eredeti tervek szerint már a télen munkába állt volna a legtöbbször Pascal Wehrlein által használt szimulátor, ám az olasz motorsport.com értesülései szerint csúszás állt be a tervezésben, így a bevetése tavaszra tolódik, vagyis az előszezont még a régi szimulátorral kell teljesíteniük.

    Idéntől azonban az itt végzett munkáknak dupla jelentősége is lesz, ugyanis a szezon előtti tesztek száma nyolcról hatra csökken míg az év közbeni gyakorlások teljes egészében megszűntek.

  • Peterhansel minimális előnnyel nyerte a Dakar utolsó előtti szakaszát

    Peterhansel minimális előnnyel nyerte a Dakar utolsó előtti szakaszát

    A Minivel versenyző Stephane Peterhansel sikerével végződött a 2020-as Dakar rali utolsó előtti, 11.szakaszát. A márka társa Carlos Sainz megnyugtató előnnyel vezet a maratoni záró etap előtt.

    Shubaytah és Haradh közötti 379 km-es szakasszal folytatódott ma a Szaúd-Arábiában zajló Dakar rali. Az éllovas Sainz számára nem kezdődött jól a mért szakasz, ugyanis már 100 km után öt perces hátrányt szedett össze a későbbi szakaszgyőztes franciától. A közel 400 km után végül 8 perces differencia lett a két Mini között.

    Csupán másodpercek választották el az összetett második és harmadik helyén Peterhanselt és Al-Attiyaht a szakasz előtt. Sokáig úgy tűnt, hogy a francia megelőzi a címvédőt, ám a katari végül csupán tíz másodpercet kapott a győztestől, így hat másodperc maradt az előnye a második helyen Peterhansel előtt. Így Al-Attiyah a zárószakasz előtt Sainz legfőbb kihívója.

    A hazai pályán versenyző Yazeed Al-Rajhi számára egyre biztosabb az összetettbeli negyedik helye, miután a közvetlen riválisa Orlando Terranova elszállt ezen a szakaszon. Utóbbi ráadásul még további két helyett is vesztett az összetettben.

    A Toyota versenyzője Yasir Seaidan több mint egy órát kapott a mai napon, ám még így is tartja a top tízes helyezését.

    Újabb remek napon van túl Fernando Alonso, aki most egy nyolcadik helyett tudott felmutatni, 16 percet kapott a győztestől. Az összetettben a 13.helyen áll, ám hátránya már 42 perc az előtte álló cseh Martin Prokop mögött.