Címke: 2020

  • A WTCR is virtuális sorozatot indít, ahol bárki kiállhat Michelisz ellen is

    A WTCR is virtuális sorozatot indít, ahol bárki kiállhat Michelisz ellen is

    A Túraautó Világkupa (WTCR) hivatalosan is bejelentette, hogy mától elindítja a hivatalos előszezoni eSport sorozatát. Amelyben tíz jelenlegi és egykori WTCR pilóta küzdhet meg majd a legjobb rajongókkal.

    Az eSport sorozat a RaceRoom-mal együttműködve fog megvalósulni, akik a sorozat hivatalos játékát biztosítják. A bajnokság pontozásos lesz, négy fordulóban fog zajlani. A 30 fős főmezőnyt majd 10 WTCR pilóta és 20 rajongó fogja alkotni.

    Az előkvalifikáción bárki részt vehet, ahonnan majd a 92 leggyorsabb kört elérő kerül be a bajnokságba. Közülük a 20 legjobb időt elérő csatlakozhat majd a 10 pilótához az 1-es szerveren. A 21-44. hely között végzők alkotják majd a 2-es szerver mezőnyét, a 45-68.hely közöttiek a 3-ast, a maradék indulók pedig a 4-es szerveren vívhatnak majd egymással.

    Pontokat csak az 1-es szerveren osztanak, amely megegyezik a tavalyi eSport WTCR bajnokságban osztott pontokkal. Vagyis az időmérő első öt helyezettje kap pontot (5-4-3-2-1). A két versenyen pedig az első 15 részesül pontban. (25- 20-16-13-11-10-9-8-7-6-5-4-3-2-1)

    A többi három szerveren „tét nélkül” versenyeznek, pusztán a szórakozás céljából.

    Ami a szabályokat illeti, a gumikopás be lesz kapcsolva, illetve a büntető és BoP rendszer is valós lesz. A beállítások azonban fixálva lesznek, azokon változtatni nem lehet. Továbbá üzemanyag fogyasztás és bokszkiállás nem lesz.

    A tíz fős profi mezőnyt alkotja: Mikel Azcona (Cupra), Kevin Ceccon (Alfa Romeo), Yann Ehrlacher (Lynk & Co.), Luca Engstler (Hyundai), Néstor Girolami (Honda), Esteban Guerrieri (Honda), Mato Homola (Hyundai), Niels Langeveld (Audi), Michelisz Norbert (Hyundai), Tiago Monteiro (Honda)

    Egy forduló több napig vagy akár hétig is eltarthat.

    03.25-04.06 Hungaroring

    03.31-04.20 Slovakiaring

    04.14-05.04 Ningbo

    04.28-05.18 Sepang

    A versenyek a WTCR facebook és youtube oldalán élőben lesznek követhetőek.

    Aki pedig részt venne az az alábbi linken regisztrálhat és több információt is találhat: http://game.raceroom.com/championships/48

  • Grosjean: Nem volt választásunk, el kellet utaznunk Melbourne-be

    Grosjean: Nem volt választásunk, el kellet utaznunk Melbourne-be

    Két héttel ezelőtt megosztó módon fújták le a szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat. Már hetekkel korábban felütötte a fejét a világméretű-járvány, a száguldó cirkusz mezőnye mégis elutazott Melbourne-be. Romain Grosjean most elmondta, hogy a pilóták nem tudtak mit tenni ez ellen.

    „A Forma-1-ben nincs választásod. Elutazol a helyszínre a körülmények ellenére is és komolyan kell venned. Ezért voltunk ott, de nem akarom tagadni azt a tényt sem, hogy a paddock atmoszférája nagyon furcsa volt.” – fogalmazott a Haas pilótája.

    A francia pilóta emellett pedig nyíltan kritizálta is a döntés meghozatalát.

    „Csak két órával a szabadedzés kezdete előtt törölték a futamot. Pedig 99,99%-ra biztos volt előtte, hogy lesz koronavírusos eset. Ráadásul még a kommunikáció is hiányzott fentebbről.” – jegyezte meg Grosjean.

  • A Super Formulában versenyez idén Sergio Sette Camara

    A Super Formulában versenyez idén Sergio Sette Camara

    A Red Bull tartalékpilótája Sergio Sette Camara veszi át a honfitársa Pietro Fittipaldi helyét a japán Super Formula sorozatban a Team B-Max with Motopark csapat színeiben.

    Elég későn kényszerült változtatásra a Motopark, miután Pietro Fittipaldi szponzori problémák miatt távozott a csapattól, így jött képbe Camara, aki a szintén újonc Charles Milesi csapattársa lesz.

    A brazil először kóstol bele a japán motorsportba, ám az istálló nem lesz ismeretlen a számára, mivel 2015-ban és 2016-ban a Motopark színeiben indult a Formula 3-as Európa Bajnokságban. Ugyanezen időszak alatt volt a Red Bull utánpótlásának a tagja, ahonnan azonban 2016 végén a gyenge eredményei miatt kikerült.

    A Formula 2 és a McLaren segített neki megmenteni a karrierjét, miközben részt vett az F3-as Makaói Nagydíjon, ahol az utolsó kör utolsó kanyarjáig vezetett.

    Camara tavaly a McLaren tesztpilótája volt, emellett pedig a negyedik helyen végzett a Formula 2-ben. Idén került vissza a Red Bull kötelékébe, és részidőben az IndyCarban is indulni fog.

    „Biztos vagyok benne, hogy ez a helyes irány a karrierem szempontjából.” – kezdte a brazil. „A Super Formula a leggyorsabb autóverseny sorozat a Forma-1 után és a csapatok a legmagasabb szinten dolgoznak. Szeretnék köszönetet mondani a B-Max with Motopark csapatnak ezért a lehetőségért, dolgoztam már velük, és hiszek benne, hogy ebben a sorozatban is szép sikereket érhetünk el.”

    A csapatfőnök Timo Rumpfkeil a következőképen nyilatkozott a bejelentés után.

    „Nagy örömmel köszöntem újra Sergio-t a csapatunkban. Ő az autósport egyik legizgalmasabb tehetsége, mindig nagy megtiszteltetés egy ilyen kvalitásokkal rendelkező pilótával együtt dolgozni. Komoly történelme van a csapatnak vele. Nálunk töltötte első két európai évét, így nagyon olyan érzés, mintha hazatérne. Egyértelmű előnyt jelent nekünk, hogy ismerjük őt, és fordítva is igaz. Emiatt pedig a szezon elejétől magas szinten tudunk majd teljesíteni.” – fogalmazott.

  • Leállította az idei versenygumik gyártását a Pirelli

    Leállította az idei versenygumik gyártását a Pirelli

    Bizonytalan ideig szünetelteti a 2020-as F1-es gumik gyártását a Pirelli, ezt a vállalat sportigazgatója Mario Isola jelentette ki.

    A döntést azzal indokolták, hogy már az elhalasztott ausztrál futam után is közel 2000 darab gumit kellett megsemmisíteniük felhasználatlanul, így amíg nem indul újra a szezon, addig nincs értelme felhalmozni az abroncsokat.

    „Nem biztonságos újra felhasználni azon gumikat, amiket már felszereltük a felnire, majd levettük onnan. Éppen ezért felfüggesztettük a gumik gyártását egészen addig, amíg nem tudjuk hogy mikor és hol indul el a szezon pontosan. Azon meglévő gumiabroncsokat, amiket még nem tettük fel a felnire azokat óvatosan tárolva majd később fel lehet használni.” – fogalmazott Isola.

    Az olasz szakember azt is elmondta még, hogy a gumik már úton voltak Bahreinben és Vietnamba is, amikor azon versenyeket elhalasztották.

  • Az IndyCar számára most az a legfontosabb, hogy legyen idén Indy500

    Az IndyCar számára most az a legfontosabb, hogy legyen idén Indy500

    Az IndyCar sorozat vezetője Mark Miles az AFP hírügynökségnek nyilatkozva mondta, hogy a számukra az az elsődleges szempont, hogy legyen idén Indy500, mivel ez az autósport legnézettebb eseménye.

    A koronavírus-járvány az IndyCar idei évére is kihatott, törölték az összes márciusi és április futamot. A legendás Indy500-as fordulóra az eredeti tervek szerint május 24.-én kerül sor, de ez a verseny több héten keresztül zajlik, beleértve az edzéseket, időmérőket, stb.

    A verseny időpontja egybe esik a már törölt Forma-1-es Monacói Nagydíjjal, így az 500 mérföldes verseny sorsával kapcsolatban is erős kérdőjelek merültek fel. Miles kijelentette, hogy a sorozat mindent megtesz azért, hogy megtarthassák a versenyt, és minden egyéb más dolog csak másodlagos.

    „Amit elmondhatok az az, hogy a 104. Indianapolis-i 500 mérföldes verseny szerevezése most a legfontosabb dolgunk. A cél az, hogy legyen verseny, és ha lehetséges akkor a május közepi időpontban. Ha ez nem jön össze, akkor találunk egy másik időpontot. De ezt a döntést majd akkor hozzuk meg, amikor már tisztán látható lesz a jövő.” – kezdte.

    „Még túl korai bármit is lehetségesnek titulálni. Senki sem tudja, hogy a feltételek mikor lesznek sportra alkalmasak. Ahhoz, hogy legyen egy versenyünk legalább 2000 ember kell, akkor is, ha zárt kapuk mögött rendezzük. Mindenki egy készenléti tervet dolgoz ki. Minden attól függ, hogy az élet mikor térhet vissza a normális kerékvágásba.” – folytatta.

    Hogy miért fontos, hogy legyen idén Indy500? Arra a korábbi F1-es pilóta Derek Daly adott választ, akinek a fia Conor, teljes szezont futhat a sorozatban.

    „Az Indianapolis-i 500 mérföldes nélkül a kisebb csapatok komoly gondba kerülnének. Az olyan csapatok mint a Penske, az Andretti, a Ganassi vagy az Ed Carpenter Racing túlélnék, de a kisebb csapatok nagy mértékben attól függenek, hogy a versenyzők mennyi pénzt hoznak. Az Indy500 nélkül a szponzorok 90%-a nem lenne az IndyCar-ban, mivel ez a futam hatalmas értéket képvisel.” – fogalmazott.

  • A Brit Nagydíj szervezői ígérik, ha nem lesz verseny mindenkit teljesen kárpótolnak

    A Brit Nagydíj szervezői ígérik, ha nem lesz verseny mindenkit teljesen kárpótolnak

    A tervek szerint július 19.-én rendeznék meg az idei Forma-1-es Brit Nagydíjat Silverstone-ban, ám a koronavírus-járvány megjósolhatatlan terjedése miatt a szervezők már kalkulálnak a futam elmaradásával is.

    A szezon első hét futamát már törölték vagy elhalasztották a járvány miatt, így az idény ideális esetben Bakuban kezdődhet nyár elején. A Forma-1 vezetősége ezért a virtuális térben pótolja a kiesett versenyeket.

    Ha a helyzet nem javul, akkor a szezonkezdet tovább csúszhat, éppen ezért a Brit Nagydíj szervezői már megígérték az arra a hétvégére jegyet váltó nézőknek, hogy ha nem lesz futam, akkor teljes egészében visszafizetik nekik a jegyek árait.

    „Nem tudjuk pontosan előre jelezni, hogy milyen lesz a helyzet a nyári hónapokban. Azt viszont ígérem, hogy Silverstone-ban mindenki mindent megtesz annak érdekében, hogy a Forma-1-es és a MotoGP futamot a tervek szerint rendezzük meg júliusban és augusztusban.” – fogadkozott Stuart Pringle a silverstone-i pálya igazgatója.

    „Ugyanakkor azzal is szembe kellhet majd néznünk, hogy töröljük ezeket az eseményeket. Ebben az esetben mindenki, aki jegyet váltott az teljes egészében visszakapja a pénzét.” – ígérte.

    A 2019-es Brit Nagydíj volt a tavalyi F1-es szezon leglátogatottabb hétvégéje a 351 ezres nézőszámával.

  • Hollandia már az idei Forma-1-es futam végleges törlésére készül

    Hollandia már az idei Forma-1-es futam végleges törlésére készül

    Könnyen előfordulhat, hogy Hollandia várt Forma-1-es visszatérése végül 2021-re marad. A zandvoorti fordulót hivatalosan elhalasztották a koronavírus miatt, ám a szervezők nem túl optimisták az idei évet illetően.

    Eredetileg május 1-3. között tartották volna meg a Holland Nagydíjat, ám az egyre erősödő koronavírus-járvány miatt elhalasztották, több más futammal egyetemben. Az eredeti tervek szerint azonban a nyári szünet helyén, augusztusban rendezhetik meg a versenyt.

    A verseny igazgatója Jan Lammers aggódik, hogy ezek túl optimista tervek.

    „Elfogadtuk azt a tényt, hogy a halasztásnak az is lehet a következménye, hogy nem tudjuk más időpontban megrendezni idén. Vannak olyan országok, ahol még csak alig jelent meg a vírus. Hol vagyunk még a csúcsától?” – kezdte Lammers.

    „Kínában sikerült visszaszorítani, de azt nem tudjuk, hogy itt most melyik szakaszban vagyunk. Szeretnénk azt gondolni, hogy az irányításunk alatt tartjuk a vírust, de ez nincs így, a vírus irányít minket. Hatalmas dolog lenne ha júliusra elmondhatnánk, hogy túl vagyunk a víruson, de ez mennyire reális?” – folytatta.

    „Ha augusztust nevezed meg annak az időpontnak, amire figyelsz, akkor már csak idő kérdése, hogy azt is mikor kell visszamondani. Ez az egész abban a világban történik, ahol mindannyian élünk.” – zárta.

    Hollandiában eddig közel 3000 fertőzöttet diagnosztizáltak, és 106-an haltak bele a fertőzésbe.

  • Érkezik a virtuális Forma-1-es világbajnokság!

    Érkezik a virtuális Forma-1-es világbajnokság!

    A Forma-1 hivatalos oldalán jelentette be, hogy elindítják az F1-es eSport virtuális Nagydíj sorozatát, amelyben számos aktív királykategóriás pilóta is részt fog venni.

    A rajongók hiányának enyhítése érdekében döntött úgy a sorozat vezetősége, hogy a virtuális térben szervezik meg a kiesett  futamokat.

    A versenyek tehát az eddig törölt vagy elhalasztott versenyek pályáin lesznek kezdve a most hétvégéi Bahreini Nagydíjjal. A futamok az F1 2019 hivatalos játékon keresztül fognak zajlani éppen emiatt vannak olyan pályák (Zandvoort, Hanoi) amik ebben a játékban nincsenek benne, így azokat alternatív pályákkal fogják helyettesíteni.

    A számos jelenlegi pilóta mellett néhány másik sztár is indulni fog, de a pontos névsort a későbbiekben fogják bejelenteni. Minden induló otthonról fog versenyezni a biztonság érdekében.

    A futamok távjai a valós versenyek fele lesz, ami például Bahrein esetében 28 kör jelent. Minden ilyen Nagydíjat a Forma-1 hivatalos facebook, youtube és twitch oldalán élőben lehet majd követni, amely időtartama nagyjából másfél óra lesz, beleértve a kvalifikációt is.

    Az első élő adás a bahreini fordulóról vasárnap este 9 órakor lesz.

    A tervek szerint pedig ez a „sorozat” a tényleges idénykezdetig tart, amely feltehetően május vége, június eleje lesz. Azokon a hétvégéken amikor pedig nincs futam, akkor lehetőséget biztosítanak majd a rajongók számára, hogy aktív Forma-1-es pilótákkal is összecsapjanak, de erről a későbbiekben ígérnek részletesebb tájékoztatást.

  • Vasseur: Botrányos lett volna, ha versenyzünk Ausztráliában

    Vasseur: Botrányos lett volna, ha versenyzünk Ausztráliában

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke Frederic Vasseur is hangot adott annak, hogy teljes mértékben egyért az FIA-val, amikor is nem rendezték meg a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat.

    Közvetlenül az első szabadedzés előtt fújták le a versenyt az Albert Park-ban, hosszas huzavona után. Miután a McLaren egyik alkalmazottjánál pozitív lett a koronavírus tesztje, a csapatok össze ültek a folytatást illetően. A McLaren visszalépett a futamtól, ám néhány másik istálló versenyezni akart, de négyen – köztük az Alfa Romeoval – a verseny elmaradása mellett voksoltak.

    A francia csapatfőnök számára ez a helyzet már túl nőtt a sport fontosságán, ezért ért egyet a döntéssel.

    „A halálesetek száma folyamatosan növekszik, és a Forma-1 nem a világ közepe. Tiszteletben kell tartunk a rendkívüli állapotot, ami minden kontinensen tapasztalunk. A törlésen kívül bármely másik döntés botrányos lett volna.” – vélekedett Vasseur.

  • Bemutatta az idei DTM-es gyári autóinak a festését az Audi

    Bemutatta az idei DTM-es gyári autóinak a festését az Audi

    Az Audi Motorsport bemutatta a hat gyári támogatott autójának az idei festését a DTM-ben. Rast, Green, Rockenfeller, Duval, Müller és Frijns is egytől-egyig egyedi festéssel fog rajthoz állni, ami a különféle szponzoroknak köszönhető.

    A címvédő René Rast piros-fehér Audit fog vezetni köszönhetően a porta Möbel támogatásának, míg a csapattársa Jamie Green – aki egyébként a legrégebb óta tagja a mezőnynek – fekete-szürke autót fog vezetni az Akrapovic jóvoltából.

    Rockenfeller kék-sárga autója a TWIN Busch-nak köszönhető, míg Duval piros-szürkéje a BMC Air Filter-nek.

    Müller és Frijns pedig idén is a Castrol EDGE és a ARAL festéseivel fog rajthoz állni.

    Az Audi a hat gyári autó mellett, három privátot is indít a WRT csapattal, náluk Habsburg Ferdinand, Ed Jones és Fabio Scherer fog versenyezni.