Címke: 2020

  • Da Costa: Autóba akartak ültetni a tavalyi Portugál Nagydíjon

    Da Costa: Autóba akartak ültetni a tavalyi Portugál Nagydíjon

    A Formula E regnáló bajnoka Antonio Felix da Costa egy érdekes dolgot árult el a tavalyi Forma-1-es Portugál Nagydíj kapcsán.

    A jelenkor legsikeresebb portugál autóversenyzőjének titulált da Costa elmesélte, hogy a portimaoi nagydíj szervezői azt szerették volna, hogyha részt vett volna a pénteki első szabadedzésen, ezzel növelve a futam iránti helyi érdeklődést.

    A 29 éves pilóta tavaly nyerte meg a Formula E sorozatot, de korábban tagja volt a Red Bull junior programjának, és kétszer is részt vehetett a szezon végi fiatal pilóták tesztjén, amik közül az első 2010 volt a Force India színeiben.

    Portugália 1996 után tavaly – ideiglenesen – visszatért a Forma-1-be és most az is kiderült, hogy több csapattal is felvették a kapcsolatot, hogy részt vehessen a gyakorláson, de ez inkább a futam szervezőinek volt a vágya, sem, mint neki vagy a menedzserének, a máig utolsó portugál F1-es pilótának, Tiago Monteironak.

    „Mi közvetlenül semmit sem tettünk, ami történt is az is inkább a szervezői oldalról volt, ezzel akartak még néhány jegyet eladni. A promóterek elmentek a csapatokhoz és megkérték, hogy az egyik autóba hagy ülhessek bele az első szabadedzésre. Ezt a hírekben olvastam, fel is hívtam a menedzseremet, Tiagot és megkérdeztem, hogy ’Haver, mi ez? Beszéltetek valakivel, vagy felhívtatok valakit?’ ő meg csak annyit mondott, hogy fogalmasa sincs az egészről. Ezután néhány csapat megkeresett engem és pénzt kértek azért, hogy autóba üljek. De engem ezek a feltételek nem érdekeltek, az egészet csak a promóterek akarták.” – mesélte a portugál.

  • Kevesebb előzést láthattunk 2020-ban az előző szezonokhoz képest

    Kevesebb előzést láthattunk 2020-ban az előző szezonokhoz képest

    Max Verstappen véleménye szerint szinte lehetetlen előzni a mostani generációs Forma-1-es autókkal és a helyzet ezen téren tovább romlott a 2020-as szezonra.

    Az AMuS beszámolója és számításai alapján 2018-ban és 2019-ben átlagosan 32.6 és 38.9 előzés volt egy versenyen. 2020-ra pedig ez a szám 31.4-re csökkent.

    „Mindannyian tudjuk a probléma forrását ezen téren,” – mondta a Red Bull holland pilótja. „Ezekkel az autókkal egyszerűen lehetetlen előzni, legalábbis azokon a pályákon, ahol versenyzünk általában. Többek között ezért is választják a versenyzők túlnyomórészt az egy kiállásos stratégiát.”

    Verstappen hozzátette, hogy emellett még van egy másik komolyabb probléma is. Mivel többnyire egy kiállásos stratégiákat láthatunk, ezért a versenyzőknek minden egyes versenyen óvniuk kell az abroncsaikat, hogy egyáltalán végigmehessenek a versenyeken.

    „Ha csökkentenénk az autók tömegét, akkor valószínűleg jobb lenne a helyzet,” – tette hozzá Verstappen.

    Ez pedig nem valószínű, ugyanis a 2022-es szabályváltozásokkal még tovább fog nőni az autók minimum tömege.

  • Nem folytatódott az előzések javuló tendenciája 2020-ban

    Nem folytatódott az előzések javuló tendenciája 2020-ban

    A 2020-as szezonban láthattunk pár szemet gyönyörködtető futamot, ami a rajongók fejében valószínűleg sokáig megmarad majd. Sajnos a futamok túlnyomó többségére ez nem volt jellemző. Kiszámítható, unalmas csaták folytak, legalábbis az élmezőnyben. Ez a számokban is tükröződik, hiszen relatíve kevés előzés történt.

    Ez nagyban köszönhető annak a leszorítóerőnek, amit az autók produkáltak tavaly. Mivel a Nemzetközi Autómobil Szövetség csökkenteni akarja az autók tempóját az idei évtől kezdve, ezért nagy valószínűséggel a 2020-a autók a leggyorsabb Forma-1-es autók nevén fognak bekerülni a történelemkönyvekbe (legalábbis jó pár évig biztos). Részben azért, mivel sosem generáltak még ekkora leszorítóerőt a versenyautók. Ez azzal is jár, hogy nehezebb egy másik autót közelről követni, mint korábban valaha.

    Ráadásképpen a nem kaotikus versenyeken kellett a gyorsabb pilótáknak előre küzdeniük magukat. A verseny, ahol ez be is bizonyosodott a Portugál Nagydíj volt, ahol az esős első kör miatt összekeveredett mezőny miatt a versenyen nagy volt a mozgolódás. Ennek köszönhetően ezen a futamon volt a legtöbb előzés tavaly.

    Az Auto Motor und Sport számításai szerint a tavalyi szezonban 31,4 volt az átlagelőzés futamonként. Összehasonlításként, ez a szám 2019-ben 38,9, 2018-ban szezonban 32,6, 2017-ben pedig 25,8 volt. A szélesebb autók bevezetése óta tartó felfelé ívelő tendencia tehát megállt. A 2016-os adat, amikor a mezőny még a jóval vékonyabb autóval ment 46,7 volt, ami nagyon messze van a jelenlegiektől.

  • Ricciardo: A Renault sikeressége nem csupán a véletlen műve volt

    Ricciardo: A Renault sikeressége nem csupán a véletlen műve volt

    A Renault csapatától elköszönő Daniel Ricciardo szerint nem csupán véletlen, hogy a csapat ilyen sikeres volt 2020-ban. Az ausztrál elmondása szerint jó teljesítményük az erős 2019-es alapoknak köszönhető.

    Az első franciáknál eltöltött évében Ricciardo nyolc alkalommal végzett a top 10-en kívül. Azonban a tavalyi esztendő már sokkal gyümölcsözőbb volt az ausztrál számára, aki két ízben dobogóra állhatott, és ezzel ötödik helyen végzett a bajnokságban.

    Ricciardo még a szezon előtti pilótakeringő folyamán a McLarenhez igazolt, ezzel lehetővé téve Fernando Alonso visszatérését a franciákhoz, és a sportba is egyaránt. Összességében az ausztrál második éve sikeresnek volt mondható a csapatnál:

    „Ha általánosítanom kéne, azt mondanám sikeresek voltunk, azonban a sikernek is szintjei vannak. Igazság szerint az igazi siker az lenne, a két év alatt elértünk volna egy címet, de a két dobogóra lépés is sikernek érződött.” – mondta.

    „Nem gondolom, hogy bemákoltuk ezeket az eredményeket. Én tényleg úgy gondolom, hogy ott voltunk végig, és kitartottunk. Rengeteg negyedik helyünk volt már, aztán végre megtörtént.”

    „Azonban azt gondolom, a legfontosabb az, hogy lássuk a csapat előrelépését a 2019-es szezonhoz képest. Megmutatkozik, hogy az alapok lefektetése, és a munka gyümölcsöző volt, és nagyon sok olyan dolgot használtunk fel, amit abból az évből tanultunk.” – zárta Ricciardo

  • „Russell volt a válasz arra, hogy Verstappen nyerne-e a Mercedesszel”

    „Russell volt a válasz arra, hogy Verstappen nyerne-e a Mercedesszel”

    A 2020-as Forma-1-es szezon nemrég véget ért. A koronavírus miatt későn is kezdődött, és későn is ért véget az évad, de ha minden a terv szerint alakul, akkor a 2021-es szezon március 21.-én kezdetét veheti Ausztráliában.

    Minden arra mutat, hogy jő szezonunk lehet jövőre: Sergio Pérez lesz Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál, Carlos Sainz a Ferrarihoz igazolt, a McLarennél össze fog állni egy minden szempontból érdekes pilótapáros Daniel Ricciardo és Lando Norris személyében, valamint visszatér a spanyolok kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.

    Jan Lammers és Christijan Albers a szezonról írtak egy visszatekintőt, a De Telegraaf nevű holland újságban.

    Mi volt a szezon csúcspontja számukra? Albers nem tudott egy momentumot választani, így az egész szezonról írt:
    „Mindenek előtt nagyon jó erről írni, hiszen tizenhét futamot láthattunk. Azt gondolom ez egy gyönyörű év volt, sok meglepetéssel. Ott volt Gasly, vagy éppen Pérez győzelme, vagy akár Hamilton silverstonei győzelme a defekttel. A tény, miszerint Max nyert Abu Dhabiban, már csak a hab volt a tortán. Bár, hogy őszinte legyek, szerintem a Mercedes nem ment teljes teljesítménnyel.”

    Míg Lammers szerint egyértelmű: „Szerintem George Russell. És különösen azért, mivel választ adott rengeteg, sokszor feltett kérdésre: A Mercedes tényleg ennyire jó? Nagyon sokan gondolják azt is, hogy amennyiben Max Verstappen vezetné azt az autót könnyedén nyerhetne vele. George Russell megválaszolta ezeket a kérdéseket a Szahíri Nagydíjon történő beugrásával.”

    „Attól eltekintve, hogy Russellnek balszerencséje volt a futam végén, megmutatta, hogy milyen fontos összetevő az autó. Az igazi összehasonlítás véget, be kellene ültetni Maxot a Mercedesbe, Hamiltont pedig a Red Bullba. Van, aki még mindig kételkedik abban, hogy ki nyerne?”

  • Kimi Räikkönen kapta az év akciójáért járó díjat az FIA gálán

    Kimi Räikkönen kapta az év akciójáért járó díjat az FIA gálán

    Két év után ismételten a rivaldafénybe került Kimi Räikkönen az FIA év végi díjátadó gálán, akkor bajnoki harmadik helyezettként volt jelen, idén pedig ő mutatta be az év akcióját, amiért szintén elismerésben részesült.

    A finn Jégember ugyan idén a mezőny egyik leglassabb autójában ült, ám mégis elképesztő előretörést produkált Portimaoban, a Portugál Nagydíj első körében. 2007 bajnoka minden rutinját felhasználva úgy ment át a mezőny jelentős részén, mint kés a vajon.

    Az elmúlt években Räikkönent a legokosabban versenyzők közé sorolták, mindig tudta, hogy mikor és hol kell nyomni, merre kell helyezkedni és a csatározásoknál is mindig hagyott elég helyet a másiknak, ez mind eredményezte a 2020-as é akcióját.

  • Fernando Alonso volt a leggyorsabb a fiatal pilóták tesztjén

    Fernando Alonso volt a leggyorsabb a fiatal pilóták tesztjén

    A jövőre visszatérő Fernando Alonso autózta a leggyorsabb időt a szokásos év végi fiatal pilóták tesztjén.

    A sok ismerős arcot felvonultató fiatalok tesztnapján a Renault volt a leggyorsabb Fernando Alonso kormányzásával. A kétszeres bajnok 1:36.333-as időt autózott, ami gyorsabb volt, mint Ricciardo és Ocon leggyorsabb hétvégi köre.

    A kétszeres bajnokot a Mercedes két pilótája Nyck De Vries és Stoffel Vandoorne sorrendben. A Benelux versenyzők ketten együtt közel 200 kört teljesítettek. Utánuk Robert Kubica és Yuki Tsunoda következett.

    A legszorgalmasabb a 129 körig jutó Ferraris Robert Shwartzman volt a maga 129 körével, de Sato, Fuoco, Tsunoda és Mick Schumacher is 120 körnél is többet tett meg.

    A nap legkomolyabb balesetét a Red Bull-lal Sebastien Buemi produkálta, aki a kiesett értékes idő miatt csak a 12.lett.

    A Haas-szal ismerkedő Mick Schumacher az utolsóként végzett, több, mint 3,5 másodperccel elmaradva a legjobb köridőtől.

  • Robert Kubica is fiatal pilóta lesz Abu Dhabiban

    Robert Kubica is fiatal pilóta lesz Abu Dhabiban

    December 15.-én tartják a Forma-1-ben a fiatal pilóták tesztjét, egy olyan tesztet, ami arról szól, hogy Forma-1-be vágyó ifjoncok megismerkedhessenek egy F1-es autóval. A fiatal pilóták tesztje idén azonban új értelmet nyer, hiszen Fernando Alonso után Robert Kubica személyében is egy olyan versenyző fog részt venni, aki hatalmas F1-es rutinnal rendelkezik.

    A lengyel pilóta Callum Ilott oldalán vezetheti majd az Alfa Romeo egyik autóját az arab országban. Kubica tesztjére is külön engedélyt kellett kérnie a csapatnak, amit meg is kaptak, ellenben olyan csapatok kérvényével szemben, akik az új igazolásaikat akarták autóba ültetni. Ilyen Carlos Sainz és a Ferrari, valamint Sebastian Vettel és a Racing Point.

    „Minden egyes alkalom, amit a volán mögött tölthetek egy újabb esély arra, hogy valamit adjak a csapatnak. A kormány mögött ülve gyakran lehetőségem nyílik arra, hogy az összeszokottság érzését alakítsam ki az autóval, ami pedig segít jobb visszajelzéseket adni a csapatnak.” – nyilatkozta Kubica.

    „Robert technikai attitűdjével és képességeivel a lehető legtöbbet tudjuk kihozni abból a napból. Az egész idényben nagyon értékes volt számunkra a munkája és az év utolsó köreiben is az lesz.” – fogalmazott Frederic Vasseur csapatfőnök.

  • Tsunoda mellett egy másik japán is tesztelhet az AlphaTuarival

    Tsunoda mellett egy másik japán is tesztelhet az AlphaTuarival

    Az AlphaTauri japán duóval vesz majd részt az abu dhabi-i fiatal pilóták tesztjén, ugyanis Yuki Tsunoda mellett Marino Sato is az olaszoknál fog vezetni.

    Sato – aki semmilyen rokoni kapcsolatban nem áll a korábbi F1-es és Indy500 győztes pilótával, Takuma Satoval – korábbi Euroformula Open bajnok idén pedig teljes szezont futott a Formula 2-es Trident csapatnál, a szezon során csupán egyetlen egy pontot tudott gyűjteni, Mugelloban.

    „Hihetetlenül boldog vagyok, hogy megkaptam a lehetőséget az AlphaTauritól, hogy vezethessek egy Forma-1-es autót. A lehető legtöbb kört igyekszünk megtenni, hogy minél gyorsabban megszokhassam az autót és hogy a csapat minél többet tudjon ezekből tanulni a csapat a jövőre nézve. Természetesen egy F1-es autó vezetése az álma minden autóversenyzőnek, így teljesen biztos, hogy élvezni fogom a körözést Abu Dhabiban.” – örömködött a 21 éves pilóta.

    „Nagy örömmel adtuk meg a tesztlehetőséget Marino Satonak, mert elég jó munkát végzett az idei F2-es idény során, így megérdemli ezt a lehetőséget. Egy nagyon képzett versenyzőről van szó, így meggyőződésem, hogy remek munkát fog itt is végezni. A terv a tesztre nagyon egyszerű, a lehető legtöbb kört tegye meg.” – vélekedett a csapatfőnök.

    „Ez a teszt mind nekünk, mind pedig Marino számára is nagyon hasznos lesz, ugyanis mi segítünk neki megérteni egy Forma-1-es csapat működését minden aspektusból. Továbbá technikai szempontból olyat tanulhat, ami előnyére válhat majd jövőre, amikor is folytatja majd az F2-es pályafutását. Ez egy nagyon jó felkészülés a jövőjére és megtisztelő részt venni az ő fejlődésében, reméljük egy sikeres karrier áll előtte.” – tette hozzá Tost.

  • Yuki Tsunoda tesztel majd az AlphaTaurival

    Yuki Tsunoda tesztel majd az AlphaTaurival

    A Scuderia AlphaTauri bejelentette, hogy a japán Yuki Tusonda tesztel majd velük a jövő heti fiatal pilóták tesztjén Abu Dhabiban.

    Tunoda idén harmadik lett a Formula 2-ben és elnyerte a legjobb újoncnak járó Anthoine Hubert díjat. A 20 éves pilóta korábban már megismerkedhetett egy Forma-1-es autóbal, akkor a csapat 2018-as modelljét vihette el 350 km-re.

    A Kvyat helyére jó esélyekkel pályázó pilóta így reagált a bejelentésre:

    „Nagyon várom már, hogy teszteljek az AlphaTaurival. Nagyon élveztem a 2018-as autó vezetését is Imoában pár héttel ezelőtt, és már tűkön ülve várom, hogy az ideit is kipróbálhassam és hogy egy hivatalos teszten is részt vehessek másokkal egyetemben. Nagyon hálás vagyok, ahogy mindenki segített nekem felkészülni erre, és külön köszönetet szeretnék mondani a Red Bullnak és Dr. Markonak, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget. A teszt során a csapat arra összpontosítok majd, hogy az utasításaikat kövessem majd, illetve visszajelzéseket adja a mérnököknek. Valamint pedig ez egy esély is arra, hogy a lehető legtöbbet tanuljam majd és fejlődjek majd.”

    A csapatfőnök Franz Tost pedig így kommentálta:

    „Yuki már az imolai teszten is megmutatta, hogy gyorsan tanul, nagyon könnyen kiismeri magát az autóban és egyre javuló köridőket tudott produkálni, így emiatt döntöttünk úgy, hogy ő tesztelhet majd az AlphaTaurival a fiatal pilóták tesztjén a verseny utáni kedden. Meggyőződésem, hogy a tesztnap során komolyt fog előre lépni, és most az AT01-est fogja vezetni így a visszajelzései a mérnökeink számára még hasznosabbak lesznek. Nagyon jó látni, hogy a Red Bull pilóta programja ilyen jól fel tudja a fiatalok készíteni, és nem kétség, hogy még egyszer be fogja bizonyítani a tehetségét.”