Címke: 2020-as versenynaptár

  • Verstappen nem szeretne további naptárbővítést

    Verstappen nem szeretne további naptárbővítést

    Max Verstappen úgy véli, a naptár jelenleg úgy jó, ahogy van és nem kell tovább bővíteni. Az F1 azonban bizonyára tovább szeretne terjeszkedni. Ennek ékes példája az, hogy 2020-ban két új [igazából egy teljesen új és egy visszatérő] helyszínre látogat el a mezőny. Ugye Hollandiáról és Vietnámról van szó.

    Az idei évad naptára egyébként eredetileg a valaha volt leghosszabb lett volna, ám közbejött a Kínai Nagydíj halasztása és ha azt nem pótolják, akkor csak 21 forduló lesz, mint tavaly.

    Szóba került Szaúd-Arábia és főleg Miami mint további új versenyek, tehát tényleg várható még növekedés. Ezt viszont Verstappen nem szeretné.

    „Szerintem a jelenlegi mennyiség rendben van. Nem akarnék több futamot, már így is sokat vagyok távol az otthonomtól” – jelentette ki. „A versenyek között is előfordul ez sok minden miatt, és ezért se szeretnék többet. Nem azért, mert nem szeretem őket, hanem mert túl zsúfolttá tennék az évet. Szerintem fontos, hogy legyen életünk a Forma-1-en kívül is.”

  • Koronavírus veszélyezteti a 2020-as versenynaptárat, több szempontból is

    Koronavírus veszélyezteti a 2020-as versenynaptárat, több szempontból is

    Sötét felhők gyülekeznek a 2020-as F1-gyes szezon fölött: a versenynaptárban csupán hét olyan ország van, – többek között Magyarország – ahol nem ütötte fel a fejét a koronavírus. A rekordhosszúságú idénytől a Kínai Nagydíj kiesésével el kell búcsúznunk, de itt még nincs vége a történetnek.

    Ugyan a verseny pótlására jelentkezett két olasz helyszín, Imola és Mugello is, de a betegség európai gócpontjában aligha rendeznek majd két versenyt is.

    Most azonban az idénynyitó Ausztrál Nagydíj kapcsán is felmerültek kétségek, nemcsak egészségügyi, de logisztikai szempontból is. Kínát már el kell kerülni, most viszont egy másik F1-gyes helyszín, Bahrein is kiesett az áthaladás szempontjából. A helyiek ugyanis már nem fogadják a két nagyobb légi közlekedési csomópont, Dubaj, illetve Szingapúr felől érkező gépeket.

    Nem csak ez lehet akadály azonban. Vietnám miniszterelnöke kijelentette, senki nem léphet be az országba, aki koronavírus által érintett helyről jött. Ez pedig a mezőny felét, az olaszokat mindenképp érinti. Amellett, hogy a Ferrari, és az AlphaTauri olasz csapatok, előbbi partnerei, az Haas és az Alfa Romeo is érintett az ügyben, a Pirelli szakembereit még nem is említve.

    Ez pedig igen nehézzé teheti a nagydíj megrendezését. A német RTL stábja már kijelentette, nem utaznak a helyszínre, inkább Kölnből közvetítik a történéseket.

    Folyamatosan követjük a fejleményeket. Semmit nem fogunk tenni, amivel kockáztatnánk dolgozóink egészségét.” – jegyezte meg Zak Brown a vírus kapcsán. “Szerintem az F1 is így van ezzel.

  • Jerez újra Spanyol Nagydíjat rendezhet

    Jerez újra Spanyol Nagydíjat rendezhet

    Spanyol források szerint Jerez már megkezdte a tárgyalásokat a Liberty Mediával a futam esetleges 2021-es rendezéséről.

    Jövőre a Spanyol Nagydíj csak azért maradhat a versenynaptárban, mert Barcelonának az utolsó pillanatban sikerült nyélbe ütni egy egy éves szerződést. Ez is kellett az eddig példa nélküli, 22 futamos szezon kialakulásához.

    2021-ben azonban változhat a helyszín. Helyi forrásokra hivatkozva egy spanyol újság, az El Mundo Deportivo azt állítja, hogy Jerez egy 2023-ig tartó szerződésről tárgyal a Libertyvel. A talán már aláírt megegyezés a hírek szerint évi 25 millió euróról szól, amit az andalúz kormány fizetne.

    A pálya már rendezett F1-es futamokat, legutoljára a híres 1997-es szezonzáró futamra került itt sor. Azonban nem ez volt az utolsó alkalom, hogy F1-es gépek száguldottak a pályán.

    2015-ben még teszt zajlott itt, 2017 pedig a Forma-1 betétfutamainak – akkor Forma-2 illetve GP3 – volt külön versenyhétvégéje Spanyolország déli részén.

    A pletyka a visszatérésről azután röppent fel, hogy a spanyol vezetők Chase Careyvel találkoztak Londonban. Jerez de la Frontera polgármestere, Mamen Sanchez bánja, hogy az információ idő előtt kiszivárgott.

    „A tanács két évig azon dolgozott, hogy a Forma-1 visszatérhessen Jerezbe.” – mondta a Diario de Jerez című lapnak. „Mindenkit emlékeztetnék arra, hogy titoktartási megállapodásunk van, remélem ez nem befolyásolja a tárgyalások menetét.”

  • A Libertynek van B terve az 2020-as Holland Nagydíjra

    A Libertynek van B terve az 2020-as Holland Nagydíjra

    Sean Bratches, az F1 kereskedelmi vezetője azt nyilatkozta, van B tervük, ha valami probléma merülne fel a jövő évi Holland Nagydíj kapcsán.

    Sokan izgatottan várják már, hogy a Forma-1 visszatérjen Hollandiába, főleg Max Verstappen milliónyi szurkolója. Mindez azt jelenti, hogy elfogytak a jegyek a futamra.

    Bár a jogi akadályok első köre elhárult, néhány környezetvédelmi csoport eltökélte, hogy útját állják Zandvoort pályafejlesztésének.

    „Nem tudom részleteket” – mondta Sean Bratches – „De hiszek abban, hogy a hollandok megfelelően fogják majd kezelni a helyzetet.”

    Ennek ellenére Bratches is elismerte, a Liberty Media a nehézségek miatt vészforgatókönyvvel is készül, hogy megőrizzék a 22 futamos szezont.

    „Természetesen van B tervünk. Több lehetőségünk van arra az esetre, ha be kéne vetni valamelyiket. De jelenleg megállapodásunk van Zandvoorttal. A jelenlegi állás szerint úgy készülünk, hogy ott leszünk majd májusban, és verseny is lesz.”

    Egy lehetséges alternatíva a másik holland pálya, Assen lehet.

    „Jó kapcsolataink vannak Assennel” – ismerte el Bratches – „Az egy jó helyszín, és jó hírnévnek is örvend. Talán versenyzünk majd ott egy nap.”

  • Carey belátja, fárasztó lenne az évi 25 verseny

    Carey belátja, fárasztó lenne az évi 25 verseny

    Chase Carey azt tapasztalta, hogy a 25 futamos versenynaptár ötlete nem túl népszerű a Forma-1-es paddockban.

    Már jövőre is rekordhosszúságú szezonunk lesz 22 hétvégével, azonban a 2021-es szabályváltoztatásokkal párhuzamosan még tovább emelné a Liberty Media a versenyek számát, akár 25-re.

    „Tisztában vagyunk vele, hogy a fáradtság egy nagyon fontos faktor a sportban, és hogy muszáj limitálnunk a versenyek számát” – nyilatkozta Chase Carey, a Forma-1 vezérigazgatója. „Még mindig úgy érezzük, van egy kis mozgásterünk, de ha az ember megkérdez egy csapatot vagy pilótát, ők a 21 versenyt preferálnák a 22-23 helyett.”

    Hiába lesz ugye 22 verseny jövőre, az ezzel járó munkaterhelés-növekedést kompenzálja az, hogy kevesebb teszt lesz – télen és a szezon közben egyaránt.

    „A versenyhétvégéket is megpróbáljuk kevésbé megterhelővé tenni azzal, hogy a csapatoknak nagyobb rugalmasságot adunk” – tette hozzá.

    A szándék a naptár kibővítése mögött pedig az, hogy a potenciális versenyhelyszínek érdeklődése egyre csak nő: „Minden kontinensen vannak pályák, melyekkel tárgyalunk, kivéve az Antarktiszt. Nyilván a teherbírásunk limitált és a kereslet az jobb, mint a kínálat. Arra törekszünk, hogy ha jön egy új verseny, az hozzon valami különlegeset a Forma-1-be. Azt pedig el akarjuk kerülni, hogy az alapvető pályák kiadásai növekedjenek, ezek az európai, nagy történelemmel bíró versenyeink. Ezért hosszabbítottunk nemrég Silverstone-al és Monacóval.”

  • Carey szerint lehetséges még néhány futam

    Carey szerint lehetséges még néhány futam

    A Forma-1 főnöke, Chase Carey azt nyilatkozta, a további futamokkal kapcsolatban nincs egy „mágikus szám”, aminél meg kellene állni.

    A Liberty Media vezetése alatt a bajnokság már több hosszabbítási megállapodást írt alá jelenlegi szervezőkkel. Emellett új versenyeket is akarnak, Vietnám érkezésével és Hollandia visszatérésével jövőre már 22 futamos szezonra kerül majd sor, ami új rekord lesz.

    Nemrég került nyilvánosságra, hogy Miami rendezhet nagydíjat 2021-től. Igaz még vannak akadályok a verseny előtt, de egy kezdeti megállapodást már aláírtak.

    „Több megbeszélést folytatunk, mind régebbi, mind új helyszínekkel, mint az Egyesült Államok vagy Kína. Ezek a tárgyalások különböző szakaszban járnak, de ennél többet nem árulhatok el. Azt szeretnénk, ha minden évben tudnánk valami újjal szolgálni.”

    „Nincs egy mágikus szám a futamok számát illetően. Ez egy kicsit olyan, mint a csapatok számánál: a minőséget a mennyiség elé kell helyeznünk. Minden egyes új bővítésnél biztosak akarunk lenni benne, hogy valami különlegessel bővítjük a sportot.”

    „Vietnám egy rendkívül érdekes ország, és ezzel egész jól csatlakozik az ázsiai versenyekhez: Japán, Kína, Szingapúr, és ha az időzónát nézzük, Ausztrália mellé.”

    Carey elismerte, vannak tervek azt illetően, hogy egy hétvége kevésbé megterhelő legyen azok számára, akik a Forma-1-en belül dolgoznak.

    „Tudatában vagyunk annak, hogy az emberi tényezőt és a csapattagok munkabírását is figyelembe kell vennünk, ez is határt szab a bővítésnek. Úgy érzem, még ezzel együtt is van még egy kis kapacitása a sorozatnak. Ha a csapatokat és a versenyzőket kérdezzük, valószínűleg a 21 futamot részesítenék előnyben a 23-mal szemben.”

    „Így is háromnapos lesz a hétvége, ez fontos a szponzoroknak. Az elejét azonban átalakítjuk, hogy a csapatoknak több időt adjunk. Ezzel kiveszünk néhány munkanapot a naptárból, így mindenkinek könnyebb lesz, miközben a sport sem sérül a szurkolók számára.”

  • Lehto megkérdőjelezi a versenyek számának létjogosultságát

    Lehto megkérdőjelezi a versenyek számának létjogosultságát

    A korábbi F1-es pilóta, JJ Lehto aggódik, hogy nem lesz miért megnézni a maradék három versenyt, ami még hátravan a 2019-es szezonból.

    A hétvégén Austinban Hamilton ugyanis már azzal bebiztosíthatja hatodik címét, ha nyolcadik helyen végez. És utána még marad két futam, a Brazil és Abu Dhabi Nagydíj.

    Mire figyeljünk majd akkor?” – teszi fel a kérdést Lehto.

    A konstruktőri bajnokság már eldőlt, a pilóták nemsokára el fog. Tisztán látszik, Valtteri lesz a második.” – nyilatkozta a finn Iltalehtinek.

    Remélhetőleg lesz egy kis harc a harmadik helyért Verstappen, Vettel és Leclerc között. De ez is csak azért érdekes, mert így dől el,  ki lehet majd az FIA gálára. Most úgy tűnik, Leclerc fog.”

    A kilátás egy újabb (sorozatban harmadik)  „tét nélküli” szezonzárásra felveti a kérdést, hogy nincs-e túl sok verseny a naptárban. Ráadásul jövőre 21 helyett 22 futamot rendeznek majd, de a tervek szerint ez a szám még tovább fog nőni.

    Már sokan mondták, 16 verseny elég. De a Liberty túl sok versenyt akar egy évben tartani.” – jegyezte meg Lehto.

  • Verstappen attól fél, hogy a szerelők otthagyják az F1-et

    Verstappen attól fél, hogy a szerelők otthagyják az F1-et

    Max Verstappen nagyon ellenzi a 22 futamos versenynaptár létrejöttét. A holland pilóta elsősorban a szerelőkért aggódik, akik a megnövekedett stressz miatt akár ott is hagyhatják majd a Száguldó Cirkuszt.

    A 22 éves versenyző úgy érzi a pilóták és a csapat magasabb beosztású emberei könnyedén kezelni tudják ezt a helyzetet, ugyanis ők később utaznak a helyszínekre, és jóval előbb is távozhatnak onnan, nem is beszélve a Formula 1 irányítóiról, akik maximum csak a verseny napján látogatnak ki a pályára, majd a futam megkezdése után már repülnek is tovább. A szerelőknek viszont nem jár ilyen fényűző élet, sokszor több, mint 12 órát kell dolgozniuk, sőt az európai versenyhelyszíneken még a motorhome-ok megépítésében és lebontásában is segédkezniük kell.

    ,,Nem értek egyet azzal, hogy egy évben 22 versenyt kell rendezni. Szerintem össze kellene szednünk a legjobb pályákat, és csak azokra elmenni. Értem én, hogy több pénzt szeretnének, de gondolni kellene a szerelőkre is, akik rengeteg időt töltenek a pályán. Hétfőn vagy kedden már a helyszínre érkeznek, segítenek a berendezkedésben, vagy épp az építésben, majd összerakják az autót. A nagy fejesek csak szombaton, vagy vasárnap jönnek ki, majd a futam után azonnal el is repülnek. Számukra ez nem jelent problémát, ám a legtöbb ember 5-6 napot is eltölt ezeken a helyeken. Félre értés ne essék, most nem magunk miatt kampányolok (versenyzők), hanem a szerelők miatt, akik ki fognak lépni, ha ez így folytatódik.” – osztotta meg érzéseit Verstappen.

  • Végleges a 2020-as Forma-1-es versenynaptár

    Végleges a 2020-as Forma-1-es versenynaptár

    Az FIA a Motorsport Világtanács ülésén szavazásra bocsátotta a 2020-as Forma-1-es versenynaptárt, amit a Kölnben tartott tárgyalások során elfogadtak, így hivatalossá vált a jövő évi F1-es menetrend. Ahogy a korábbi vázlatok és tervezetek mutatták, 22 helyszínre látogat majd el a mezőny. A kölni ülésen azonban, nemcsak a naptár sorsáról döntöttek, hanem a sportot érintő változások is szóba kerültek.

    2020-ban is Ausztrália kezdi tehát a nyitótáncot március elején, míg az európai idényt a Circuit de Catalunya (Barcelona) helyett, Zandvoort fogja felvezetni. A másik „újonc” is az év elején kapott helyet, Vietnám ugyanis április első felében adhat majd otthont először az F1-nek. A Magyar Nagydíj jövőre is augusztusban kerül megrendezésre, míg az évadzáró futam (Abu Dhabi) november végén búcsúztatja majd a szezon résztvevőit.

    Március 15. Ausztrália Melbourne
    Március 22. Bahrein Szahír
    Április 5. Vietnam Hanoi
    Április 19. Kína Shanghaj
    Május 3. Hollandia Zandvoort
    Május 10. Spanyolország Barcelona
    Május 24. Monaco Monte Carlo
    Június 7. Azerbajdzsán Baku
    Június 14. Kanada Montreal
    Június 28. Franciaország Le Castellet
    Július 5. Ausztria Spielberg
    Július 19. Egyesült Királyság Silverstone
    Augusztus 2. Magyarország Budapest
    Augusztus 30. Belgium Spa-Francorchamps
    Szeptember 6. Olaszország Monza
    Szeptember 20. Szingapúr Szingapúr (Marina Bay)
    Szeptember 27. Oroszország Szocsi
    Október 11. Japán Suzuka
    Október 25. Egyesült Államok Austin
    November 1. Mexikó Mexikóváros
    November 15. Brazília Sao Paulo
    November 29. Abu Dhabi Yas Marina

    A 2021-es szabályváltozások aláírására október 31-én kerülhet sor, ezért az FIA az ülésen a Tanács elé terjesztette a sport, a technikai és a pénzügyi regulák módosításának tervezetét. A 2020-as szezonban is várható pár újdonság, ám azt csak az e-szavazás keretein belül fogják előterjeszteni és megtárgyalni. A jövő évadot érintő javaslatokról ezért még nem adtak ki hivatalos közleményt.

  • Hivatalos a 2020-as rali világbajnokság versenynaptára

    Hivatalos a 2020-as rali világbajnokság versenynaptára

    Az FIA ma jelentette be a 2020-as versenynaptárat, a Motorsport Világtanács eheti elektromos szavazását követően.

    Hagyományosan a Monte Carlo Ralival indul a szezon, amiben három új forduló is szerepel tavalyhoz képest, ugyanis Kenya, Új-Zéland és Japán is visszatér a világbajnoki szintre. Ezzel a világbajnokság mind a 6 kontinensre ellátogat majd, ugyanis Európán kívül a két Amerika, Afrika, Ázsia és Óceánia is házigazdája lesz legalább egy ralinak.

    Az állomások a következők:

    Január 26. Monte Carlo Rali
    Február 16. Svéd Rali
    Március 15. Mexikói Rali
    Április 19. Chilei Rali
    Május 3. Argentin Rali
    Május 24. Portugál Rali
    Június 7. Szardínia Rali
    Július 19. Szafari Rali (Kenya)
    Augusztus 9. Finn Rali
    Szeptember 6. Új-Zéland Rali
    Szeptember 27. Török Rali
    Október 18. Német Rali
    November 1. Wales Rali
    November 22. Japán Rali

     

    Yves Matton, az FIA rali igazgatója így nyilatkozott:

    Azért, hogy tényleg világszintűvé tegyük a bajnokságot, kevesebb fordulót kell Európában tartanunk. Örülök, hogy látom ennek a terjeszkedésnek az eredményét olyan ikonikus helyszínek visszatértével, mint Kenya, Japán és az Ausztráliát helyettesítő Új-Zéland. Ez jó egyensúlyt a hosszú múlttal rendelkező európai versenyekkel, amik segítenek megőrizni a sportág DNS-ét. Sok ország érdeklődött aziránt, hogy ralit rendezzenek. Sok jó jelölt, és sok üres hely volt a naptárban, ez bizonyítja sportág népszerűségét. A forgó rendszer, amit alkalmazunk, segít fenntartani az események magas szintjét.”