Címke: 2020-as versenynaptár

  • A Stájer Nagydíj elődjei: versenyek, amiket nem országokról neveztek el

    A Stájer Nagydíj elődjei: versenyek, amiket nem országokról neveztek el

    Az új versenynaptárban két olyan futam is szerepel, ami nem szokványos nevet kapott: a Stájer Nagydíj és a 70. Évforduló Nagydíja. Most visszatekintünk a hasonló esetekre.

    ?? Pescara Nagydíj, 1957

    Az első alkalom, amikor egy ország két nagydíjat rendezett egy évben. A szuezi válság miatt lemondták a Belga és a Holland Nagydíjat is, így a sorozat szervezői az akkor nagy múlttal rendelkező országúti versenyt, a Coppa Acerbót léptették elő világbajnoki rangra. Ráadásul majdnem hosszával ez a helyszín lett a valaha volt leghosszabb, a Nürburgring Norschleifét is megelőzve!

    ?? Nyugat-Amerikai Nagydíj, Long Beach, 1976-83

    Az utcai pálya mai napig rendez versenyeket, de már évtizedek óta nem a királykategóriát, hanem az IndyCart látja vendégül. Ez volt az F1 számtalan hódítási kísérletei közül az egyik, de hiába Long Beach, akkor nem sikerült megmaradnia Amerikában.

    ?? Caesars Palace Nagydíj, Las Vegas, 1981-82

    A magyarul csak Las Vegas Nagydíjként emlegetett versenyt kétszer rendezték meg a Caesars Palace hotel parkolójában. A legméltatlanabb versenyhelyszínnek titulált pálya csak Watkins Glen pénzügyi nehézségei miatt kaphatott helyet a naptárban, és nem is maradt benne sokáig.

    ?? Dallas Nagydíj, 1984

    Mindössze egyszer, rekkenő hőségben került sor a futamra. A pálya alkalmasságát sokat megkérdőjelezték, de végül elrajtolt a mezőny. A verseny talán legérdekesebb története, hogy az akkor még kezdőnek számító Senna az egyik betontömb mindössze 2 mm-es elmozdulása miatt esett ki…

    ?? Detroit Nagydíj, 1982-88

    1982-ben három versenyt is rendeztek az USA-ban. Ez pedig máig egyedülálló. Abban az évben csatlakozott Detroit a Forma-1-hez, az amerikai autóipar Mekkája. A pálya a nehézsége miatt hamar kivívta a versenyzők elismerését. Érdekesség, hogy a mezőny fele sosem fejezte be az itteni futamokat.

    ?? Európa Nagydíj, 1983-2016 (nem folytonos)

    Talán ez a legismertebb példa a listában szereplők közül. Előtte csak úgy odaadták az Európa Nagydíj címét valamelyik versenynek – többek között az 1950-es Brit Nagydíjnak is – 1983-ban azonban a New Yorkba tervezett forduló nem valósult meg, így a páros években Brit Nagydíjat rendező Brands Hatch ugrott be jutott versenylehetőséghez, megalapítva a független Európa Nagydíj gyakorlatát.

    Számos jeles esemény kötődik a versenyekhez, például ’84-ben az új Nürburgring bemutatkozása az akkor elő bajnokok betétfutamával, ’85-ben Mansell első győzelme hazai pályán, ’93-ban Senna „isteni köre” Doningtonból, vagy a ’97-es „jerezi ütközet”.

    ?? Pacific Nagydíj, Okayama, 1994-95

    Az Autopolis ’93-as sikertelen kísérletét követően – aminek a doningtoni versenyt köszönthetjük – a következő évben mégis lett Japánnak második futama. Igaz, nem sokáig, hiszen ’95-ben egy földrengés miatt az év végére került át a verseny, mielőtt végleg búcsút mondott az F1-nek.

    ?? Abu Dhabi Nagydíj, 2009-

    Nem feltétlenül gondolná az ember, mégis igaz. Az Egyesült Arab Emírségek fővárosa – és hét emírsége közül a legnagyobb és leggazdagabb – ugyanazt a nevet viseli, ami azonban nem egyezik az Egyesült Nemzetek szerinti országnévvel. Ugyan minden emirátusnak, így Abu Dhabinak is külön teljhatalmú uralkodója van, nem számítanak külön országnak.

    Valószínűleg a Stájer Nagydíj és a 70. Évforduló Nagydíja egy év után eltűnik a süllyesztőben, de eközben az egyik futamot hivatalosan Mexikóvárosi Nagydíjra nevezik át…

  • A Forma-1 azért készül tartalékfutamokkal is

    A Forma-1 azért készül tartalékfutamokkal is

    A Forma-1 kiadta hivatalos menetrendjét a szezon európai részére, azonban felkészül arra is, ha esetleg további fejlemények miatt változtatni kéne ezen.

    Kedden hozták nyilvánosságra a versenynaptár első részét, ami tartalmazza az első nyolc hétvége helyszíneit és időpontjait. Hozzátették, további frissebb információk a következő néhány hétben várhatók.

    Még mindig 15-18 verseny a sportág vezetőinek célja, Eurázsia, Ázsia, Amerika és a Közel-Kelet versenypályáin egészen december végéig.

    Az eddig bejelentett versenyeket már jóváhagyta minden ország kormánya. Ennek ellenére a vírus kiszámíthatatlansága miatt készülnek tartalék tervvel is, amennyiben új helyszínekre lenne szükség.

    „A helyzet még nem végleges, ezért az F1 folyamatos párbeszédet folytat a promóterekkel és a hatóságokkal.” – írja a sorozat hivatalos oldala.

    „Amennyiben szükség lenne rá, az Forma-1-nek vannak más eshetőségei is, hiszen vannak más versenypályák, akik szívesen rendeznének versenyt.”

    Hochenheimről lehet tudni, már tárgyaltak a szervezőkkel a Brit Nagydíj esetleges elmaradása miatt, de végül úgy tűnik, nem lesz kerül majd sor a Német Nagydíj visszatérésére.

    A futam előtti, illetve utáni menetrend is megváltozik majd, hogy a távolságtartást továbbra is be lehessen tartani. Csapatok nem fognak keveredni majd egymással, hogy ezzel is megelőzzék a vírus terjedését.

    Az ausztráliai eseményekből tanulva, további biztosítékokat is bevezetnek majd, nehogy akár egy fertőzött is elutazhasson a versenyhelyszínre. Rendszeresen tesztelni fogják a paddockba belépőket (szokásos 3-5-ezerről 1200-ra csökken a számuk), és a szállásfoglalást is az előírásoknak megfelelően intézik majd.

  • Így reagált Leclerc és Gasly, mikor szembesültek az előzetes versenynaptárral

    Így reagált Leclerc és Gasly, mikor szembesültek az előzetes versenynaptárral

    Élő adásban ismertette Charles Leclerc az előzetes versenynaptárat Pierre Gaslyval.

    Hónapok óta nem ültek F1-es autóikba a versenyzők, ugyanis a koronavírus okozta járványhelyzet miatt a szezonnyitót is tolni kellett. Ugyan Ausztráliába elutazott a mezőny, ám miután csütörtökön a McLaren egyik dolgozójának Covid-19 tesztje pozitív lett, a csapat visszalépett, majd péntek reggel megszületett a döntés, hogy elhalasztják a melbourne-i futamot.

    Ez idő alatt a tervezett versenyeket vagy törölték, vagy még tárgyalnak az új időpontról. A jelenlegi tervezet szerint az idény július elején, Ausztriában kezdődhet meg, ahol is mindjárt két futam tartanának, és ez még csak a kezdet. Kicsivel több, mint két hónap alatt 8 futam várna a pilótákra, akik az elmúlt időszakban csak edzéssel tudták magukat felkészíteni a 2020-as szezonra.

    A monacói versenyző Twitch-csatornáján épp a Call of Duty segítségével ütött el az időt az AlphaTauri francia pilótájával, mikor kiszivárgott az előzetes naptár tervezet. A rögtön a Forma-1-re terelődött a szó, ugyanis  Leclerc arra volt kíváncsi, hogy kollégája látta-e már mi vár rájuk az elkövetkezendő időszakban, Gasly nemleges választ adott, így a 22 éves pilóta ismertette a menetrendet. A francia mikor szembesült a futamok számával nem volt elragadtatva.

    Leclerc: Oh, 2 hónap alatt 8 futam. Pierre, nem tudom, hogy láttad-e már az előzetes tervezetet…

    Gasly: Nem.

    Leclerc:  Július 5. – Red Bull Ring, július 12. – Red Bull Ring, július 19. – Hungaroring, augusztus 2. – Silverstone, augusztus 9. – Silverstone, augusztus 16. – Barcelona, augusztus 30. – Spa-Francorchamps, szemptember 6. – Monza.

    Gasly: Jaj, ne már!

    Leclerc: Még ez nem hivatalos, de ha így lesz, akkor nagyon kemény időszak áll előttünk.

     

  • Ecclestone az idei szezonról: Az egész csak reménykedés

    Ecclestone az idei szezonról: Az egész csak reménykedés

    Bernie Ecclestone már nem egyszer elmondta, hogy neki nem tetszik az, amit a Forma-1 próbál az idén végrehajtani. Ez egész pontosan az lenne, hogy júliustól decemberig lebonyolítanák majdnem az egész világbajnokságot, ami máskor tavasz elején startol. Ecclestone most is kifejezte, hogy ez elég kockázatos.

    „Az egész [vírus] kezdetén azt gondoltam, hogy nem kellene idén bajnokságot rendezni” – szögezte le a brit. „Nem a Forma-1-en múlik, mi fog történni. A kormány simán megmondhatja, hogy mélységesen sajnáljuk, de ez nem történhet meg. Lehet egy második hulláma a vírusnak, mely hirtelen mindent felrúghat, ami el volt tervezve.”

    „Ez a szezon senki számára sem jó, a legnagyobb problémája pedig az, hogy nem tudjuk, mikor fejeződik be. Ha valaki azt mondaná, hogy szeptemberben vagy októberben ér véget, akkor lehetne tervezni. Így viszont mégis hogy lehetne? Csak reménykedni lehet” – zárta gondolatát.

  • A WTCR bejelentette, hol és mikor lesznek a versenyek 2020-ban!

    A WTCR bejelentette, hol és mikor lesznek a versenyek 2020-ban!

    Az idei WTCR bajnokság hat hétvégéből és tizenhat versenyből áll majd, és mindegyikre európai porondon kerül majd sor.

    „A cél az volt, hogy minél több versenyt fussunk, hogy megvédjük a dolgozók munkáját és a sportot. Mostanában nem látni, a különböző kormányok milyen döntéseket hoznak majd, az Európán kívüli futamokhoz pedig kellett volna valamilyen előzetes biztosíték.” – magyarázta Francois Ribeiro, a sorozat promótere.

    Az első két hétvégén, Ausztriában és Németországban kettő, míg a fennmaradókon három verseny lesz. A versenyhétvégék további menetrendjét pedig két-két szabadedzés és háromrészes időmérők alkotják majd.

    „Tízről hatra esett vissza a helyszínek száma, ez pedig lehetőséget nyújt arra, hogy visszatérjünk a háromfutamos formátumhoz. Ez egyrészt a bajnokság nívójának megőrzése miatt tesszük, másrészt a közvetítési partnereink felé is tartozunk bizonyos kötelezettségekkel.”

    Mindez azt is jelenti, hogy a világkupa ázsiai része törlésre került az utazási korlátozások miatt. Ribeiro kiemelte, a mostani döntés kulcsfontosságú volt az idei szezon megmentése céljából.

    „Az ázsiai piac nagyban hozzájárult a bajnokság sikerességéhez, ezért köszönöm az eddigi közreműködést a versenyek szervezőinek, illetve a Honda, Hyundai és a Lynk & Co. munkatársainak.”

    „Természetesen mi sem szeretnénk mást, mint visszatérni a normális kerékvágásba, de óvatosnak kell lennünk. Ha később döntünk a WTCR ázsiai szakaszának mellőzése mellett, lehet, hogy már nem lenne hely az európai pályákon a sok átszervezés miatt.”

    A Makaói Nagydíjra továbbra is sor kerül majd, azonban nem a nemzetközi, hanem a hazai (és kínai) túraautósok fogják a mezőnyt alkotni.

    Dátum Pálya Ország
    1 09.12.-13. ?? Salzburgring Ausztria
    2
    3 09.25.-26. ?? Nürburgring Németország
    4
    5 10.10.-11. ?? Slovakia Ring Szlovákia
    6
    7
    8 10.17.-18. ?? Hungaroring Magyarország
    9
    10
    11 10.31.-
    11.01.
    ?? Motorland Aragón Spanyolország
    12
    13
    14 11.14.-15. ?? Adria International Raceway Olaszország
    15
    16
  • Kiszivárgott a Forma-1 versenynaptárának első része!

    Kiszivárgott a Forma-1 versenynaptárának első része!

    Mégis lesz nagydíj Silverstone-ban, ráadásul kettő is. A brit kormány lazított a korlátozásokon, így a Forma-1 ellátogathat a szigetországba.

    Végül az osztrák duplázást követően jönne hozzánk a száguldó cirkusz, kicsit több időt hagyva az Egyesült Királyságnak a felkészülésre.

    A kormányfő, Boris Johnson szeretné, ha megrendezésre kerülnének a versenyek, így arra kérte minisztereit tegyék lehetővé, hogy ez megtörténhessen. Erre reagálva a szervezők elhalasztották a Silverstone Classicot, és lefoglalták augusztus első két hétvégéjét a királykategória számára.

    A Brit Nagydíjat követően Spanyolországba utazna a mezőny, és ezután eredeti időpontban a belga és olasz futamok következnének.

    A csapatok meg megkapták a naptártervezetet, amit hétfőn jelentenek majd be. A többi verseny sorsa még nem dőlt el, így a bajnokság további részére még várni kell.

    Íme a Forma-1-es előzetes versenynaptár első része:

    Dátum Verseny Helyszín Pálya
    07.05. ?? Osztrák Nagydíj Spielberg Red Bull Ring
    07.12.
    07.19. ?? Magyar Nagydíj Mogyoród Hungaroring
    08.02. ?? Brit Nagydíj Silverstone Silverstone Circuit
    08.09.
    08.16. ?? Spanyol Nagydíj Barcelona Circuit de Catalunya
    08.30. ?? Belga Nagydíj Spa Circuit de Spa-Francorchamps
    09.06. ?? Olasz Nagydíj Monza Autodromo Nationale di Monza
  • Hill attól tart, hogy a rövidebb idényben szerzett bajnoki cím kevésbé lesz értékes

    Hill attól tart, hogy a rövidebb idényben szerzett bajnoki cím kevésbé lesz értékes

    A koronavírus-járvány alaposan felforgatta a 2020-as Forma-1-es versenynaptárat. Olyan versenyeket, mint Monacot törölni is kellett, így több évtized után nem lesz verseny a hercegségben. Monaco mellett a francia hétvége is áldozatul esett, de még így sem biztos, hogy a többi húsz verseny közül mindent meg lehet tartani.

    Még maga Chase Carey is reménykedik abban, hogy 15-18 futamot megtudnak tartani. 1996 világbajnoka Damon Hill viszont fontosnak tartja, hogy kiemeljék az idén szerzett bajnoki cím egyenrangúságát.

    „Az idei évben a legnagyobb gond az, hogy az idei bajnoki címet kevesebbre fogják értékelni. Ezt pedig nem szívesen akarnád megnyerni, mert az emberek azt mondanák, hogy ez nem nagyon volt egy igazi bajnokság.” – kezdte.

    „Ezért fontos azt hangsúlyozni, hogy ez is ugyanolyan komoly és releváns bajnokság, mint a többi. A tervezett bajnokság össztávja ugyan nem lesz teljesítve, de itt is fennáll az, hogy az igazi teszt az, hogy egész szezonban jól kell teljesíteni.” – folytatta.

    A szabályok szerint, ahhoz, hogy érvényes bajnokság legyen, legalább nyolc futamot kell rendezni, Hill azonban nehezen tartja elképzelhetőenek, hogy végül 12-nél több nagydíj lesz. Ez a szám egyébként néggyel kevesebb, mint amennyit az ő idejében rendeztek.

    „Nyolc európai versenyt és négy más kontinenseken megrendezett futamok látok reálisnak. Ez 12. Mindig ledöbbenek, hogy a Forma-1 vezetői mindig túlszárnyalják az elvárásokat, de most szerintem 12-nél több versenyt nem fognak tudni összehozni.” – jegyezte meg.

  • Magny-Cours nem fog beugrani idén, de több pálya is jelentkezne

    Magny-Cours nem fog beugrani idén, de több pálya is jelentkezne

    A korábbi francia versenyhelyszín, Magny-Cours kizárta, hogy idén „szellemversenyt” rendezzenek a koronavírus járvány közepette.

    Miután az európai versenyek nagy részét elhalasztották, felmerült a kérdés, melyik helyszín ugorhat be kisegíteni a Forma-1-et? A pletykák szerint akár visszatérhet a Portugál Nagydíj, hiszen két megfelelő minősítésű pálya is van az országban. Eközben Monzát szívesen helyettesítené Mugello, vagy esetleg Imola is.

    A Francia Nagydíj törlése kapcsán felmerült, esetleg Magny-Cours térhetne vissza. Kimi Räikkönen többször utalt rá, az egyik kedvence a pálya, ráadásul a mai napig rendelkezik az F1-hez szükséges papírokkal.

    Serge Paulnier, a pálya főnöke azonban kijelentette, a helyszín „nem jelölt” egy 2020-as futamra. Le Castellet-ből nem kommentálták a híreket, legutóbbi álláspontjuk szerint nyáron ők még rendezhetnek futamot, de az nem a Francia Nagydíj lesz.

    Nemrég a Brit Nagydíj sorsa is kérdéses lett, sokan Hockenheimet hozták hírbe azzal, hogy helyettesítheti a szigetországot a versenynaptárban, akár két futammal is, amennyiben ez nem lesz veszteséges számukra.

    „Szerintem a Liberty terve, hogy 15 verseny legyen, nem lehetetlen, amennyiben minden jól megy. A nyári európai versenyekkel könnyen eljuthatunk 8-10- futamig is.” – jelentette ki Toto Wolff.

    Bár megjegyezte, ugyan nem a Forma-1 a legfontosabb dolog jelen helyzetben, támogatja a Liberty terveit.

    „Ha ezzel hozzájárulunk az emberek szórakoztatásához és a morál javításához, ahogy ez a Bundesliga esetében is így van, akkor ez egy jó dolog.”

    Azt is kiemelte, az év tovább részében is jelenthet problémát a vírus, például az Egyesült Államokban vagy Mexikóban.

  • Szocsi úgy készül, hogy náluk térhetnek vissza a szurkolók

    Szocsi úgy készül, hogy náluk térhetnek vissza a szurkolók

    Alekszej Titov, az Orosz Nagydíj promóterének elnöke úgy készül, változatlanul zajlik a verseny Szocsi olimpiai parkjában.

    „Úgy gondolom, minden esélyünk megvan rá, hogy a miénk legyen az első verseny, amit szurkolókkal együtt lehet megtartani.” – jelentette ki. – „De a járványügyi helyzet elég komplikált, ezért még korai lenne bármit biztosan állítani, mi lesz a helyzet szeptember végén.”

    Ezzel pedig arra utal, hogy az Orosz Nagydíj időpontja marad szeptember 27-én, nem fog megváltozni az új versenynaptárban sem.

    „Dátum változatlan. Bármilyen verzió, ami az interneten kering, mind találgatás. Az egyetlen, amit tudunk, hogy az ausztriai versenyek július 5-én és 12-én lesznek. Ezután nincs részletes terv.”

    Nemcsak Szocsi nem vállalja a rendezést nézők nélkül. A másik eurázsiai nagydíj helyszínéről, Bakuból is hasonlóan nyilatkoztak pár hónappal ezelőtt, Zandvoortról pedig sokan pedig egyenesen úgy vélik, nem lenne értelme a versenynek a szenvedélyes hangulat nélkül.

    Ehhez klubhoz csatlakozott utoljára Szingapúr is:

    „A 2020-as versenynaptárat jelenleg véglegesítik, a Szingapúri Nagydíj pedig továbbra is párbeszédet folytat az F1-gyel, a kormánnyal és a befektetőkkel, hogy megvizsgálhassunk több lehetőséget is.” – nyilatkozta az esemény egyik szóvivője.

    Azt még nem lehet tudni, mikor térhetnek vissza a szurkolók a pályákra akár csak részlegesen is. Jelen helyzet szerint zártkapus versenyekkel indul a szezon.

  • Körvonalazódik Hockenheim helyzete, közelebb a Német Nagydíj

    Körvonalazódik Hockenheim helyzete, közelebb a Német Nagydíj

    Az elmúlt néhány hónapban sok európai pályát hírbe hoztak a kimaradó futamok pótlásával, most úgy tűnik, Hockenheim esélyhez is jut.

    A megfelelő források hiánya miatt idén kikerült a versenynaptárból a Német Nagydíj, de a koronavírus okozta nehézségek miatt mégis visszatérhet oda a mezőny. A pályaigazgató, John Teske állítása szerint ez már nem csak álom, már megindultak a tárgyalások.

    „Egy komolyabb fázisba érkeztünk” – kezdte. – „Többek között annak feltételeit vizsgáljuk, hogyan lehetne mindezt megvalósítani. Az engedélyektől kezdve, a megbetegedések számán keresztül a pálya elérhetőségéig. És ott van még a pénzügyi szempont is.”

    Az utóbbi kapcsán Teske kijelentette, bevételt akar elérni a versennyel. Ha nincs közönség, akkor rendezési díj helyett más alternatívát kell találni. Ez egy olyan probléma, amivel Zandvoort is küszködik, mivel ott kifejezetten nagy a szurkolói érdeklődés, ezért kevés az esély arra, hogy lesz Holland Nagydíj idén.

    Hogy hogyan tervezik megoldani ezt, Teske még nem árulta el. Ahogy azt sem hozta nyilvánosságra, Hockenheim mikor rendezne futamot az európai blokkon belül.