Címke: 2019

  • Rendszerhiba miatt intették le hamarabb a Japán Nagydíjat

    Rendszerhiba miatt intették le hamarabb a Japán Nagydíjat

    Az FIA kivizsgálta, hogy miért lett hamarabb leintve a Japán Nagydíj, és arra jutottak, hogy az informatikai rendszerben fellépő hiba okozta a kisebb bakit.

    Az eredetileg 53 körösre tervezett japán futamot Valtteri Bottas nyerte, ám a célegyenesben lévő lámpákon egy körrel hamarabb, már az 52.körben megjelent a virtuális kockás zászló. A szabályok értelmében pedig ez jelenti hivatalosan a verseny végét, nem pedig a lengetett zászló.

    A versenyzők azonban rendes versenytempóban mentek tovább, és teljesítették az utolsó kört a zászló megjelenéséig. A futam hivatalos végeredményét azonban a szabályokra hivatkozva az 52. kör vége alapján határozták meg. Így fordulhatott elő az is, hogy az 53.körben balesetező Sergio Perez végül a kilencedik helyen zárt.

    Az FIA pedig jelezte, hogy ki fogja vizsgálni mi okozta ezt a félreértést, és most Michael Masi elmondta az okokat.

    „Ami ezt a bakit okozta az egy rendszer hiba volt. Azonban, hogy ezen belül pontosan mi ment félre és mi nem azt nem fogom látatlanba megmondani, még alaposabb kivizsgálás szükséges.” – nyilatkozta a versenyigazgató az újságíróknak Suzukában.

    A Hagibis tájfun miatt gyakorlatilag a komplett bokszutcát lebontották – így a technikai részleget is – emiatt felmerült, hogy ezen hiba az újra beüzemelés miatt történhetett-e, amire az ausztrál így felelt:

    „Utálom az ilyen spekulációkat. Büszke vagyok arra, hogy eddig minden rendben ment és ez még nem történt meg korábban, de ahogy már mondtam, még alaposabb kivizsgálás szükséges.” – tette hozzá.

    Korábban már voltak gondok a leintéssel, legutóbb tavaly Kanadában, amikor Winnie Harlow modell intette le korábban a versenyt, ez után vezették be azt a szabályt, hogy a kockás fények jelzik a futam végét, nem pedig a zászló.

  • Bottas üzent a kétkedőknek: még több ilyen siker lesz és b*sszátok meg

    Bottas üzent a kétkedőknek: még több ilyen siker lesz és b*sszátok meg

    Hosszan tartó nyeretlenségi időszakot zárt le a Japán Nagydíjon aratott sikerével a Mercedes finnje Valtteri Bottas. A Mercedes finn pilótája rengeteg kritikát kapott az elmúlt hónapokban és ezzel a sikerrel együtt keményen üzent is a rosszakaróinak.

    A bajnoki címre még matematikailag pályázó Bottas idei harmadik sikerét ünnepelte Suzukában, de legutóbb Azerbajdzsánban pezsgőzhetett a dobogó tetején. Elég jó teljesítményt nyújtott a hétvégén, ami a csúcsformáját idézte és kijelentette, hogy még több ilyen domináns győzelmet vár.

    „Nagyszerű érzés, boldog vagyok. Ez egy tökéletes nap volt, tökéletes rajttal. Tudtuk előzetesen, hogy jó tempónk lehet, mint ahogy ez minden vasárnap így is volt, még ha a Ferrari le is győzött minket az időmérőkön. Örülök, hogy sikerült az elején az élre állnunk, mert teljesen más a futam, ha vezetsz. Én diktálhattam a tempót, figyelhettem a gumikra meg minden. Ez már nagyon hiányzott, még több ilyet akarok.” – nyilatkozta a finn.

    Bottas számára nehéz volt az elmúlt időszak, hiszen a teljesítménye miatt rengeteg negatív kritikát kapott, főleg miután a Mercedes hosszabbított vele. Ezen kritikusnak most egy elég kemény, de egyértelmű üzenetet küldött:

    „Fantasztikus újra nyerni, természetesen sok olyan ember volt, akik azt mondták, hogy alulteljesítettem eddig a szezon második felében, nekik csak azt tudom mondani, hogy b*sszák meg.” – fogalmazott vehemensen.

    A finn ezen kívül még a leintés után James Vowlesnek is címzett egy kisebb kritikus és irónikus üzenetet, miután az általában a „Valtteri, itt James” kezdetű beszélgetések mindig valamilyen, számára kedvezőtlen csapatutasítást tartalmaztak. Bottas most viszont a „James, itt Valtteri…szép munka” üzenettel vágott vissza.

    https://twitter.com/Insidef1/status/1183308731095740416?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1183308731095740416&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.planetf1.com%2Fnews%2Fbottas-wants-more-of-the-same-after-dominant-win%2F

  • Binotto nem a legalkalmasabb ember a pilóták kezelésére

    Binotto nem a legalkalmasabb ember a pilóták kezelésére

    A korábbi Forma-1-es pilóta JJ Lehto nem biztos benne, hogy Mattia Binotto rendelkezik azokkal a képességekkel, amivel kezelni tudná az egyre komolyabb feszültséget a versenyzői között.

    Az már nyilvánvaló, hogy Charles Leclerc és Sebastian Vettel között a verseny és ezáltal az ellentét is növekszik kettejük között. Ezt azonban a csapatfőnök Suzukában tagadta.

    „Ahogy idén gyakran mondogattam, ez egy igazán luxus helyzet egy csapatfőnöknek, van egy igen versenyképes felállásunk.” – mondta Mattia Binotto.

    A korábbi finn pilóta, JJ Lehto szerint azonban Binotto elődje, Maurizio Arrivabene – akit egyébként a jelenlegi csapatfőnök tűrt ki a helyéről – sokkal jobban tudná kezelni a jelenlegi helyzetet.

    „Az én szemszögemben a Ferrari legnagyobb problémája az, hogy nincs egy erős kezű csapatfőnökük. Nagyon kedveltem Maurizio Arrivabenet, aki úgy tűnt képes a csapatot az irányítása alatt tartani a kiváló tekintélyével. Binotto teljesen más, sokkal inkább egy mérnök. Talán az a kontroll, amit a pilótákkal szemben alkalmaz nem a legjobb.” – vélekedett a finn.

  • Marko: A Ferrari nem olyan gyors, mint vártuk

    Marko: A Ferrari nem olyan gyors, mint vártuk

    A Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko egyelőre megdöbbenve látja, hogy a Ferrari nem hozza azt a tempót eddig Suzukában, mint amit vártak tőlük.

    A Japán Nagydíj két pénteki szabadedzésén sem Sebastian Vettel, sem pedig Charles Leclerc sem volt képes egyszer sem megverni. Az olaszok a nyári szünet minden kvalifikációt megnyertek Charles Leclerc jóvoltából. Éppen ezért volt meglepő a Ferrarik hátránya az edzéseken, sőt még Max Verstappen a Red Bullal is be tudott eléjük férkőzni a harmadik edzésen. Az időmérőig pedig már nem gurulhatnak a pályára a csapatok.

    „A Mercedeseknek még mindig van valami extra, főleg hozzánk képest, elsősorban a hosszú etapokon. Ki kell találnunk valamit, hogy áthidaljuk ezt a különbséget. A Ferrari pedig nem olyan gyors, mint amire számítottunk.” – nyilatkozta Marko az osztrák ORF-nek.

  • Felboríthatja a Japán Nagydíj menetrendjét az egyre erősödő tájfun

    Felboríthatja a Japán Nagydíj menetrendjét az egyre erősödő tájfun

    Egyre nagyobb veszélyt jelent a Forma-1-es Japán Nagydíjra a szupertájfunná alakult Hagibis, így lehet, hogy a hétvége menetrendjét is át kell majd alakítani.

    A japán meteorológiai ügynökség közlése szerint a szuper tájfun szombaton és vasárnap csaphat le a szigetországra, erős szelet és komoly mennyiségű esőt hozva magával.

    A Japán Nagydíj helyszínén, Suzuka és környékén a legrosszabb idő szombaton várható, noha sem a pontos helyét, sem pedig a pontos idejét nem tudni, hogy mikor és hol éri el Japán partjait.

    Korábban 100 mérföld per órás széllökést jósoltak, ám a mostani jelentések szerint ez már a 140-et is elérheti. Az ilyen időjárási körülmények között pedig nem lehet versenyt rendezni, emiatt pedig átalakulhat a hétvége programja.

    Könnyen megeshet tehát, hogy a szombati időmérőt vasárnap rendezik meg, ami nem újkeletű dolog lenne Suzukában, ugyanis 2004-ben hasonló indok miatt kellett eltolni az időmérőt.

    Az FIA elmondta, hogy folyamatosan figyelik az időjárási előrejelzéseket, és folyamatosan konzultálnak a Japán Nagydíj szervezőivel, a japán autosport szövetséggel, hogy ha kell akkor tudjanak változtatni a menetrenden.

    A hét eleji állapothoz képest, most úgy néz ki, hogy a tájfun egy nappal hamarabb ér ide tehát, vagyis a futam jelen állás szerint nincs veszélyben.

  • Danner: Katasztrófa a Német Nagydíj elvesztése

    Danner: Katasztrófa a Német Nagydíj elvesztése

    2020-ban rekord hosszúságú szezon elé néz a Forma-1 mezőnye, de még ebben a naptárban sem lett helye a Német Nagydíjnak, amit a helyiek nagyon nehezen élnek meg.

    A korábbi Forma-1-es pilóta és jelenlegi szakértő Christian Danner pedig egyenesen katasztrófának nevezte ezt.

    „Ez egy katasztrófa. Ha Barcelonának sikerült megmenteni a versenyét, és Ausztriában és Hollandiában is lesz futam, akkor rendkívül dühítő ezt látni, hogy ez Németországnak nem jött össze.” – fogalmazott.

    A 2020-as versenynaptárban Vietnam és Hollandia lesznek az új helyszínek, míg Németország lesz az egyetlen kimaradó, hogy ideiglenes vagy véglegesen az a jövő zenéje.

  • Verstappen: Japánban is sokkal gyorsabb lesz a Ferrari

    Verstappen: Japánban is sokkal gyorsabb lesz a Ferrari

    Max Verstappen nem érzi azt, hogy a Red Bull képes lesz nyerni a Honda hazai pályáján, mert szerinte ott is a Ferrari lesz az esélyes.

    Nagy reményekkel érkezik Japánba a Honda, ugyanis a visszatérésük óta egyetlen egy pontot sem tudtak szerezni az aktuális csapatukkal Japánban.

    A Red Bullal karöltve viszont sokkal vérmesebb reményeik is lehetnek Suzukában. Ennek érdekében pedig Szocsiban egy újabb rajtbüntetés fejében hoztak egy újabb motorfejlesztést.

    Max Verstappen nagyon érzi a japán aszfaltcsíkot, hiszen eddig minden Red Bullos évében dobogóra tudott állni, most viszont nem érzi azt, hogy a nyári szünet óta szárnyaló Ferrarit meg lehetne verni.

    „Sok jó eredményem van már Japánból, második és harmadik helyekkel, de győznöm még sosem sikerült. Így nyilván jó lenne egy lépést feljebb lépni.” – kezdte. „Nagyon élvezetes ott vezetni, de alapvetően is imádom Suzukát. Ez egy történelmi pálya, amely rendkívül szűk és gyors is egyben. Fontos, hogy a pálya egészét kihasználd.”

    „Meg kell találnod a megfelelő egyensúlyt, jó ritmusban kell átmenned a 3,4,5 és 6-os kanyarokon, mert, ha hibázol az egyikben, akkor a következőben rossz íven leszel. A Ferrari nagyon gyors lesz az egyenesekben, mivel jelentős motorerő fölényben vannak, de a mi autónk a kanyarokban működik remekül. Remélhetőleg ott tudunk majd egy ki előnyt szerezni.” – folytatta.

    „A japán rajongók nagyon szenvedélyesek a sport iránt, mindig nagyszerű látni, hogy mennyi rajongó van a pálya szélén. Az idei Japán Nagydíj viszont más lesz, így, hogy a Hondával vagyunk már. Már idén voltak remek eredményeink, de Suzuka nem lesz könnyű. Természetesen igyekszünk majd a lehető legjobb eredményt felmutatni a japán rajongóknak.” – zárta.

  • Csak Monzában kapta meg a speciális kormányát Kubica

    Csak Monzában kapta meg a speciális kormányát Kubica

    Robert Kubicának egészen a nyári szünet végéig kellett várnia, amíg megkaphatta a személyre szabott kormányát.

    A lengyel pilóta idén tért vissza a súlyos sérüléséből a Forma-1-be, ám a jobb karja nem gyógyult meg száz százalékosan, így már az év eleje óta szüksége lett volna egy olyan kormányra, amelynél a fontosabb kapcsolók és karok a bal kezére estek volna.

    Ezt viszont csak Monzában kapta meg a saját elmondása szerint.

    „Erre a speciális kormányra már az év eleje óta szükségem lett volna, de ez csak kicsivel később, Monzában állt a rendelkezésemre.” – ismerte el Kubica.

    „Két gomb a jobb oldalról átkerült a bal oldalra, emellett még egy plusz kar is található még ezen az oldalán.” – tette hozzá.

    Az egykori versenymérnök Dave Robson szerint a szezon hátralévő részében jóval könnyebb dolga lehet így Kubicának.

    „Az új kormány már sokkal kényelmesebb lesz a számára és megkönnyíti a dolgát. Sokkal könnyebben el tudja majd érni a különböző funkciókat. Szerintem ennek a hiánya inkább a frusztráltságban volt érezhető, sem mint a köridő lemaradásában.” – vélekedett a korábbi mérnök.

  • Nico Müller nyerte az év utolsó DTM futamát

    Nico Müller nyerte az év utolsó DTM futamát

    Nico Müller idei harmadik futamgyőzelmével zárult a német túraautó bajnokság 2019-es szezonja.

    Az időmérő edzéshez képest annyi változás történt, hogy Pitero Fittipaldi eredményét törölték és a rajtrács végére száműzték, miután megsértette a parc fermé szabályokat az Audijával.

    A verseny rossz időjárási körülmények között zajlott, ami miatt a verseny irányítás két felvezető kört rendelt el és a versenytávot 49 perc plusz egy körre csökkentette.

    Paul Di Resta volt az első kieső, az ő Aston Martinja az első felvezető körben ment tönkre.

    A rajt után a pole-ból induló Müller fordult el elsőként, míg mögötte többen is kiszélesítették az első kanyart. Ebből a szombati győztes René Rast jött ki a legjobban és a második helyre tudott feljönni, a nyakán Rockenfellerrel.

    A mezőny sűrűjében a Lexusos Nick Cassidy és az Audis Jonathan Aberdein találkozott egymással, aminek az eredménye az lett, hogy az utóbbi pilóta a falban kötött ki. Az eset miatt a pályára küldték a biztonsági autót.

    A versenyt nem sokkal később piros zászlóval is meg kellett szakítani, miután Daniel Juncadella Aston Martinja gyulladt ki és a pályán kellett azonnal megállnia.

    Negyed óra szünet után a biztonsági autó mögött indult újra a verseny. Müller sikeresen megtartotta a vezetését, pedig Rast keményen támadta őt.

    Quintarelli kezdte a bokszkiállások sorát, őt Jenson Button követte.

    Még csak a negyedik körben jártunk, amikor az élmezőny tagjai – Wittmann és Rockenfeller is – a bokszkiállás mellett döntöttek. Az Audi pilótája sikeresen átugrotta a BMW-st a bokszban.

    Wittmann pedig bokszutca áthajtásos büntetést kapott, miután a csapata veszélyesen engedte ki őt és majdnem bele ment Aberdein autójába.

    Egy körrel később Müller, hárommal később pedig Rast is kiállt friss abroncsokért. A bajnok Müller elé tért vissza a pályára, ám a különbség csökkent közöttük végül pedig a nyolcas kanyarban egymás mellett haladtak, majd Rast egy pillanatra elvesztette az uralmát az autója felett és Müller átvette a virtuális vezetést.

    Rast tovább szenvedett a friss gumikon, emiatt pedig Roceknfeller is meg tudta őt előzni. A 12.körben pedig már Glock és Frijns is megközelítette őt.

    Az élen ekkor Green és Eriksson állt, de nekik még ki kellett állniuk a bokszba. A brit próbált akkora előnyt kiautózni, hogy a kerékcsere után is az élen maradjon. Végül az utolsó előtti körben álltak ki a kötelező kerékcserére.

    Rast pedig tíz perccel a futam vége előtt tudta felmelegíteni a gumijait és igyekezett visszazárkózni.

    Müller győzelmét végül senki sem veszélyeztette, a svájci ezzel pedig idei harmadik sikerét aratta. Rockenfeller és Rast fért még fel a dobogóra. Glock a végén még megelőzte Greent és megszerezte a negyedik helyet.

    Eriksson lett a hatodik, Frijns és Dennis előtt. Spengler és Duval zárta a pontszerzők sorrendjét.

    A legjobb Super GT-s ezúttal is Jenson Button lett a 16.helyen, mögötte közvetlenül végzett Quintarelli.

    Ezzel a sikerrel Müller bebiztosította a bajnoki ezüstérmét, és végül 74 ponttal maradt le Rasttól, de 27-tel előzte meg Rockenfellert.

    A DTM 2020-as szezonja majd április utolsó hétvégéjén indul Hokcenheimben.

  • Button: Furcsa helyzetben van a Ferrari

    Button: Furcsa helyzetben van a Ferrari

    A korábbi világbajnok Jenson Button úgy véli, hogy a Ferrari számára szokatlan helyzet az, ami kialakult a versenyzői körül. Emellett pedig meg is kérdőjelezte a csapat oroszországi csapatutasítását.

    Vettel az Orosz Nagydíj rajtja után megelőzte a pole-ból rajtoló Charles Leclercet, ami mint kiderült egy megbeszélt taktika része volt. Így várható volt, hogy a vezetés rászól a német a világbajnok fülére, hogy engedje el a monacói társát, ám Vettel ezt figyelmen kívül hagyta, mondván ha ezt akarja akkor zárkózzon fel. A csapat aztán a kerékcserék során cserélte meg a versenyzőit, más kérdés, hogy aztán nem sikerült ezt győzelemre váltani, pont Sebastian Vettel motorhibája és az így pályára hajtó biztonsági autó miatt.

    Az ex-F1-es pilóta Button pedig nem igazán érti ezt a csapatutasítást.

    „Nem értem azt, amit a Ferrarinál csináltak, miért tartották magukat a megállapodáshoz, ha Vettel sokkal gyorsabb volt. Harcolni kellett volna ezért a pozícióért, ezért nagyon furcsa, hogy fel kellett volna ezt adnia. Le lehet menedzselni egy kettős sikert, de a Ferrari ezen helyzeten igencsak furcsa. Egyszerre akarnak mindkét versenyzőnek kedvezni.” – vélekedett 2009 bajnoka.