Címke: 2019

  • Hartley: Ideje elkezdenem pontokat szerezni

    Hartley: Ideje elkezdenem pontokat szerezni

    Brendon Hartley beismerte, ha nem kezd el sürgősen pontokat szerezni, nem sok esélye lesz megtartani 2019-re a Toro Rossó-s ülését.

    Míg Pierre Gasly jövőre a Red Bull táborát erősíti majd, Hartley alatt év eleje óta rezeg a léc, az új-zélandi helyzetén pedig nem segít, hogy idén mindössze két pontot szerzett Gasly 28 pontjához képest. Helmut Marko szerint a Toro Rosso egy tízpilótás listáról választja ki 2019-es felállását, így komoly ketrecharcra kell számítani a háttérben.

    „Még nem beszéltem erről közvetlenül a csapattal, de egyértelmű, hogy a csapattársammal összevetve koránt sem végeztem elégszer a pontszerzők között” – magyarázta Hartley. „Néhányszor nem én tehettem róla, másszor inkább az én hibám volt, de igyekszem csak versenyről versenyre dolgozni és a munkámra koncentrálni. Elégedett vagyok azzal, amit eddig elvégeztem a színfalak mögött, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a szezon során folyamatosan fejlődő tendenciát mutattam.”

    A legutóbbi Olasz Nagydíjon Hartley még az első kanyarig sem ért el, miután a rajtnál kalamajkába keveredett és az ott szerzett sérülések miatt félre kellett húzódnia az egyenes végén.

    „Idén rengetegszer rosszkor voltam rossz helyen” – lamentált az új-zélandi. „De ezzel egy időben igyekszem magamra is koncentrálni és kitalálni, hogyan tudnék jobban teljesíteni. Minden versenyen a legtöbbet akarom kihozni magamból, ami remélem, elég lesz a célom elérésére: hogy 2019-ben is a mezőny tagja legyek.”

  • Leclerc kiszemelte magának a 2019-es bajnoki címet

    Leclerc kiszemelte magának a 2019-es bajnoki címet

    Amennyiben a Ferrari teljesítménye nem esik vissza 2019-ben, Charles Leclerc reálisnak tartja a bajnoki címért való küzdelmet.

    Leclerc Kimi Räikkönen helyét veszi át jövőre, ezzel Ricardo Rodríguez után a Ferrari történetének második legfiatalabb versenyzője lesz. Az októberben 21 évessé cseperedő monacói pilóta nem ijedt meg saját árnyékától, rögtön a bajnoki címért szeretne síkra szállni, ha Maranello ismét arra esélyes autót tud produkálni.

    „Egyelőre nehéz jósolgatni, de a rendelkezésemre álló autóval a lehető legjobb munkát szeretném végezni” – mondta Leclerc. „Idén úgy vélem, hogy bajnokságra esélyes autójuk van, és ha ez jövőre sem változik, akkor a címért fogok küzdeni, ami nyilvánvalóan nagy dolog lenne. Versenyzőként rengeteget kell még fejlődnöm, de a lehető legjobb eredményt akarom elérni.”

    Ha tartja a szavát, a Leclerc vs. Sebastian Vettel csata 2007-et idézheti, amikor az újonc Lewis Hamilton sikeresen felvette a kesztyűt a regnáló világbajnok Fernando Alonsóval szemben a McLarennél.

    „Sokak számára még nyitott kérdés, hogy készen állok-e erre” – reflektált a lehetséges csapaton belüli párharcra Leclerc. „Erre nem igazán tudok még válaszolni, de ha Lewis példáját vesszük alapul, ő az első évében rögtön az élen volt. Ha elég jó vagy – persze a tapasztalat nagyon sokat számít, de ha elég jól teljesítesz egy csapatban, ugyanannyira jól tudsz teljesíteni egy élmezőnybeli autóban is, akár már az első évedben. Ha jövőre nem lesznek elég jók az eredményeim ahhoz, hogy a Ferrarinál maradjak, nyilvánvalóan vissza kell lépnem, de ebben az esetben meg sem érdemlem a Ferrari-ülést, én legalábbis így állok hozzá.”

    A fentebbiekből következik, hogy Leclerc nem engedi meg magának a tanulóév nyújtotta védelmet.

    „Teljesítenem kell, nem tanulni megyek a Ferrarihoz” – szögezte le. „Szerintem nagyon jó szezonon vagyok túl eddig, nagyon sok mindent sikerült megtanulnom és elsajátítanom; jövőre a teljesítés a cél, ahogyan annak lennie kell, ha valaki nagycsapathoz igazol. Nem azt mondom, hogy nincs már mit tanulnom, mert még mindig rengeteg dolgot nem tudok és rengeteg területen van még fejlődési lehetőségem, de jóval felkészültebben fogok megérkezni, mint idén tettem.”

  • Sajtó: Magnussen marad a Haasnál 2019-ben

    Sajtó: Magnussen marad a Haasnál 2019-ben

    Sajtóinformációk szerint a dán Kevin Magnussen 2019-ben is marad a jelenlegi munkaadójánál, a Haasnál.

    Miközben Romain Grosjean jövője erősen kérdéses, a hullámzó teljesítménye miatt, addig az amerikai csapat nyíltan is kifejezte már az elégedettségét a dánnal szemben.

    Az Ekstra Bladet lap szerint szeptember végén jár le a Haas opciója Magnussen 2019-es szerződését illetően, ám a forrás megjegyzi, hogy mindenben megegyeztek a folytatás tekintetében. A bejelentés várhatóan Szingapúrban, vagy nem sokkal utána történhet meg.

    „Amikor hozzánk érkezett, akkor már tudta, hogy a második éve komoly kihívás lesz a számára. Megvolt a lehetősége és élt is vele.” – mondta nemrégiben sejtelmesen a dánról Günther Steiner csapatfőnök.

  • Már 75 ezer aláírásnál jár a „Kimi maradjon” petíció

    Már 75 ezer aláírásnál jár a „Kimi maradjon” petíció

    Kimi Räikkönen legelhivatottabb rajongói nemrégiben aláírásgyűjtésbe kezdtek azért, hogy a kedvencüket jövőre is tartsa meg a Ferrari. A számok alapján pedig egyre többen teszik le a voksukat a finn maradása mellett.

    A kezdeményezés a múlt héten indult el, de mára már körülbelül 75 ezren írták alá azt, hogy a 38 éves pilóta 2019-ben is a vörösök autóját vezesse.

    „Kimi már számos alkalommal túlteljesítette Vettelt, a top formája visszatért, ezt bizonyítja a monzai eredménye is.” – érvelt a petíciót elindító Christy John.

    Egészen az Olasz Nagydíjig úgy tűnt, hogy Räikkönen maradhat még a Ferrarinál Sebastian Vettel csapattársaként. Monzában azonban szárnyra keltek olyan találgatások miszerint mégsem ez lesz a helyzet, ugyanis állítólag az ex-elnök Sergio Marchionne már korábban megegyezett Charles Leclerc-kel.

    Látva a petíció sikerét, nem kétséges, hogy Kimi Räikkönen rajongóinak lesz véleménye amennyiben a Ferrari bejelenti a jövő évi pilótapárosát.

    Azonban az olasz sajtó írásai szerint 2007 bajnoka még reménykedhet a folytatásban, ugyanis a monzai remeklése pozitívan hathat a jövőjére. A források szerint a Scuderia új elnöke, Louis Camilleri bele egyezett abba, hogy a finn még egy évet maradjon náluk, miközben Charles Leclerc további egy évet tölthet el a Saubernél, megemelt fizetés fejében.

  • Stroll: Még a tapasztalat sem fog segíteni a Williamsen

    Stroll: Még a tapasztalat sem fog segíteni a Williamsen

    Lance Stroll szerint nem lesz sokkal jobb a Williams jövőre, ha egy tapasztalt pilótát fognak szerződtetni.

    Hiába ünnepelhetett dupla pontszerzést a grove-i gárda Monzában, továbbra is a bajnokság utolsó helyén szerénykednek hét megszerzett ponttal. A pilóták sokat szenvednek a csapat idei modelljével, az FW41-gyel, ami rendkívül instabilra és lassúra sikeredett. Amin pedig a rutintalan pilóta páros sem segített.

    Stroll úgy véli, hogy hiába fognak tapasztalt pilótát igazolni, azzal sem lesznek sokkal jobb helyzetben, akárcsak a McLaren.

    „Alapvetően mi számos területen küszködünk ebben az évben, és az első naptól kezdve az autó viselkedése és a szezonközbeni fejlesztések miatt csak azt tudom mondani, hogy további kihívásokkal állunk szemben. Ha példának vesszük a McLarent, bár nem vagyok abban a helyzetben, hogy kritizáljam őket, de ha megnézzük Alonsot akinek rengeteg tapasztalata van, mégis ők ugyanígy szenvedtek Belgiumban, ahogy mi.” – nyilatkozta a Motorsport Week-nek.

    Ami pedig saját magát illeti, a korábbi Formula 3-as bajnok szerint, idén sokkal jobban teljesít, még ha csak hat pontot is szerzett, szemben a tavalyi negyvennel.

    „Folyamatosan figyelem az adataimat, elsősorban a tavalyi évhez képest, hogy hogyan vezettem, hogyan menedzseltem a gumikat meg egyéb dolgokat, és ezekből úgy érzem, hogy idén sokkal komplettebb vagyok. Sokkal jobban megértem, hogy hogyan tudnák többet kihozni az autóból az időmérőn és a versenyen is. Mint más csapattársak, mi is igyekszünk össze dolgozni, igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni egymásból.” – zárta.

  • Ocon: Óriási csalódás lenne, ha ki kellene hagynom egy évet

    Ocon: Óriási csalódás lenne, ha ki kellene hagynom egy évet

    Esteben Ocon még nem adta fel azon reményét, hogy 2019-ben is tagja legyen a Forma-1 mezőnyének, de ha ez nem fog összejönni, akkor nagyon csalódott lesz.

    Hiába nyújt idén erős teljesítményt a Force India pilótája, a jövő évi maradása minden csak nem biztos. A Racing Point új tulajdonosa miatt szinte biztos, hogy Lance Stroll kapja meg az egyik versenyzői ülést, míg a csapattársa Sergio Perez hosszabbítása sem várat már sokat magára. Más lehetősége pedig nem nagyon maradt.

    „Óriási csalódás lenne, ha jövőre a rajtrácson kívül találnám magamat. Az egy nagy pofon, amikor az ember egy évet elveszteget. Ezt nem szeretném átélni.” – kezdte a Ocon. „Persze a világ nem érne véget ezzel, mert bízom a Mercedesben és Totoban, hogy találnak nekem egy helyet.”

    Korábban úgy tűnt, hogy Ocon számára a McLaren dobhat mentőövet, ám Wokingban végül Lando Norris mellett tették le a voksukat. A Mercedeses kötődése miatt pedig szinte biztos, hogy sem a Haas, sem pedig a Sauber – mint Ferrari motoros csapatok – nem jöhetnek szóba nála, továbbá pedig a Red Bull miatt a Toro Rosso sem tűnik reálisnak a számára. Így csak a Williams, vagy extrém esetben még a Force Indiánál való maradás maradt, mint lehetősége.

    Toto Wolff korábban kijelentette, hogyha egyik pártfogoltjuk sem jut lehetőséghez jövőre az F1-ben, akkor megszüntetik a junior programjukat

    „Ez egy komoly ügy Totonak és a Mercedes vezetésének is.”- reagált erre Ocon. „Van egy szerződésem, ha velem tervezik a jövőt az nagyszerű lenne, de ha nem, akkor nem. Ez viszont nem vonja el a figyelmemet, mert én át tudom kapcsolni az agyamat. Voltam már ennél rosszabb helyzetben is.”

    Hogy csinálna-e mást jövőre? Egyértelműen nem.

    „Ha türelmes vagy és elvégzed a munkádat, akkor a lehetőség valamikor megfog jönni. Nekem eddig így működött. Én még nem adom fel a Forma-1-et, a célom az, hogy az elkövetkezendő évben is itt versenyezzek.” – tette hozzá.

  • Kik lehetnek az Audi és a BMW pilótái jövőre a DTM-ben?

    Kik lehetnek az Audi és a BMW pilótái jövőre a DTM-ben?

    Közeledik a szezon vége, de sem az Audi sem pedig a BMW nem döntött még arról, hogy kiket indít majd a jövőévi DTM szezonban. Változások viszont könnyen történhetnek.

    Három forduló van még hátra a német túraautó bajnokság idei szezonjából, és nem csupán az a kérdés, hogy ki szerzi meg az idei bajnoki címet, hanem hogy hogyan fog alakulni jövőre a pilóták névsora. A Mercedes év végi kivonulásával számos meghatározó versenyző lehet elérhető a maradék két gyártónak. Paul Di Resta pedig már korábban elismerte, hogy nyitott az Audi vagy a BMW felé.

    Most úgy tűnik, hogy egyik bajor márka sem igazán érdeklődik a skótért vagy a Mercedeses csapattársaiért, mivel így is elég erős pilóta felállással rendelkeznek, emellett van egy sikeres junior programjuk és számos tehetséges GT pilótáik, akikből válogathatnak.

    Az ügyfélcsapatok tervezett 2019-es bevonása ugyanakkor újabb helyeket biztosíthat a versenyzőknek. A gyártók viszont abba nem fognak beleszólni, hogy kit ültessenek az autóba az ügyfélcsapatok.

    „A privát csapatoknak tőlünk van szüksége autókra. A pilóták kérdése viszont a saját döntési körükbe tartozik.” – jelentette ki a BMW Motorsport igazgatója Jens Marquardt. „Nagyon elégedettek vagyunk a jelenlegi pilótáinkkal és vannak kivételes tehetségű fiataljaink is. Jelenleg most csak is a versenyzőinkre koncentrálunk és azzal még kevésbé foglalkozunk, hogy ki fog majd nálunk vezetni jövőre.”

    A BMW junior programjának van egy női tagja is Beitske Visser személyében. Ha a 23 éves holland lehetőséget kapna jövőre, akkor Ellen Lohr, Susie Wolff, Vanina Ickx, Rahel Fey és Katherine Legge után ő lenne a következő női versenyzője a DTM-nek.

    „Beitske remek munkát végez és reméljük, hogy tovább folytatja ezt a fejlődési ívet, aztán meglátjuk, hogy mi lesz.”- mondta róla Marquardt.

    A müncheniekhez hasonlóan Ingolstadban sem döntöttek még a jövő évi felállásról, egy biztos, ők sem fognak beleszólni az ügyfeleik pilóta kérdésébe.

    „Az ügyfélcsapatoknál sem áll szándékunkban bele avatkozni abba, hogy kiket versenyeztessenek. Az ügyfélcsapatoknak meg kell próbálniuk összehozni egy biztos költségvetést. Ennek egy módja, a saját pilóták alkalmazása.” – nyilatkozta az Audi Motorsport vezetője Dieter Gass.

    A Motorsport-Total.com értesülései szerint egy nagy távozója már biztosan lesz az Audi gyári alakulatának, ugyanis Robin Frijns minden bizonnyal a Formula E-ben folytatja pályafutását, ugyanis ő a legkomolyabb esélyes a Virgin egyik ülésére. A forrás szerint az ülését egy dél-afrikai pilóta, az Audi GT3-as csapatának tagja Kelvin van der Linde örökölheti meg.

    A két gyártó valószínűleg csak az idei szezon után fogja bejelenteni a versenyzőit.

  • Austin is helyett kapott az IndyCar 2019-es versenynaptárjában

    Austin is helyett kapott az IndyCar 2019-es versenynaptárjában

    Austin „személyében” egy új helyszín is feltűnt az IndyCar 2019-es versenynaptárjában, azaz a tengerentúli sorozat első ízben fog versenyezni a Circuit of the Americas-on. A texasi aszfaltcsík debütálásával és Laguna Seca visszatérésével ismét 17 futamból fog állni a bajnokság.

    Kedden jelentették be, hogy mely futamokból fog állni a 2019-es IndyCar szezon. A naptárra nézve számos változás vehető észre az idei évhez képest.

    Először is a texasi Austin mellett található COTA pálya először fogja fogadni a sorozat szereplőit. Emellett pedig Laguna Seca, mint nagy visszatérő is helyett kapott a naptárban. A kaliforniai versenypályán utoljára 2004-ben rendeztek futamot. A két új helyszín azt is jelenti, hogy két, az idei évben még a naptárban szereplő pálya is kikerült. Az egyik az arizonai Phoenix a másik pedig a kaliforniai Sonoma.

    A szezonnyitó március 10.-én lesz St.Petersburg-ban, míg az utolsó versenyre szeptember 22.-én kerül sor a visszatérő Laguna Secaban. Detroit pedig továbbra is egy dupla futamos hétvégére készülhet. A naptárban még szerepel egy olyan helyszín, amely nem az Egyesült Államokban találhat, méghozzá a kanadai Toronto. A Forth Worth-i, a newtoni és a St. Louis-i versenyek villanyfényes futamok lesznek, amiket szombat esténként fognak megrendezni.

    Ez a 17 futam eléggé sokszínű lesz, már ami a pályák jellegét illeti. Hét futam épített pályán, öt ovál pályán és további öt pedig városi pályán fog zajlani.

    A 2019-es IndyCar versenynaptár

    március 10. St.Petersburg (Florida) városi pálya
    március 24. Austin (Texas) épített pálya
    április 07. Birmingham (Alabama) épített pálya
    április 14. Long Beach (Kalifornia) városi pálya
    május 11. Indianapolis (Indiana) épített pálya
    május 26. Indy 500 (Indiana) ovál pálya
    június 1. Detroit (Michigan) városi pálya
    június 2. Detroit (Michigan) városi pálya
    június 8. Forth Worth (Texas) ovál pálya
    június 23. Elkhart Lake (Wisconsin) épített pálya
    július 14. Toronto (Ontario, Kanada) városi pálya
    július 20. Newton (Iowa) ovál pálya
    július 28. Mid-Ohio (Ohio) épített pálya
    augusztus 18. Pocono (Pennsylvnia) ovál pálya
    augusztus 24. St.Louis (Illinois) ovál pálya
    szeptember 1. Portland (Oregon) épített pálya
    szeptember 22. Laguna Seca (Kalifornia) épített pálya
  • Vandoorne menedzsere továbbra is magabiztos

    Vandoorne menedzsere továbbra is magabiztos

    Stoffel Vandoorne menedzsere kijelentette, hogy továbbra is az az első számú céljuk, hogy a belga 2019-ben is a Forma-1-es mezőnyben legyen.

    Mint ismert, a McLaren bejelentette, hogy 2019-ben Lando Norris lesz Carlos Sainz csapattársa Wokingban.

    Vandoorne menedzsere Alessandro Alunni Bravi viszont továbbra is magabiztos pártfogoltja jövőjét illetően.

    „Az jó, hogy most már egyértelmű és tiszta a helyzet.” – kezdte. Úgy hiszi, hogy a Saubernél már nincs komoly esélye Vandoornenak, de a Toro Rosso még reális opció lehet, hiszen Gasly helye megüresedett és nincs igazán megfelelő helyettes a Red Bull utánpótlásában.

    A McLaren bejelentése előtt is teljesen biztos volt abban, hogy Vandoorne jövőre is tagja lesz a száguldó cirkusznak, amit még mindig fenntart.

    „Nyugodt és magabiztos vagyok a jövője miatt, mint állandó versenyző sem, mint tartalék pilóta. Ez élvez nálunk prioritást. Stoffel egy tökéletes versenyző, kétéves tapasztalattal egy gyengélkedő csapatban. Nagyon sokat tanult Fernando Alonsotol és az egyik legjobb csapattársa volt. Természetesen van A, B és C tervünk is.” – zárta Bravi.

  • A 2019-es mezőny fele már fix

    A 2019-es mezőny fele már fix

    Tegnap a McLaren versenyzőpárosa is biztossá vált 2019-re, így a jövőévi mezőnyből 9 hely versenyző már hivatalosan is megerősített, valamint gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Lance Stroll a Force Indiánál folytatja.

    Nézzük hát, hogy állnak a szabad helyek, melyekből jóval kevesebb van, mint amennyi a jelentkező rájuk. Bár több versenyző is van, akinek szinte biztos a helye, csupán a bejelentés nem történt még meg, azonban sok újonc is van, aki ülésre vár. Nem beszélve arról, hogy leginkább talán arra kíváncsi a közönség, hogy marad-e Kimi Räikkönen, illetve versenyezhet-e Robert Kubica?

    Ferrari Sebastian Vettel ?
    Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
    Red Bull Max Verstappen Pierre Gasly
    Toro Rosso ? ?
    McLaren Carlos Sainz Lando Norris
    Force India Lance Stroll ?
    Renault Daniel Ricciardo Nico Hülkenberg
    Sauber ? ?
    Haas ? ?
    Williams ? ?