Címke: 2019

  • Perez: Stroll érkezése nem változtat a helyzetemen

    Perez: Stroll érkezése nem változtat a helyzetemen

    Sergio Perez kijelentette, hogy nem aggódik a csapatnál betöltött helyzetét illetően, hiába lesz Lance Stroll a csapattársa 2019-ben.

    A mexikói pilótának feltették azt a kérdést, hogy egy olyan pilóta érkezése, akinek nagyon komoly támogatói hátszele van változtat-e az ő helyzetén csapaton belül, amire így felelet.

    „Nem gondolnám. Mindenkinek érdeke, hogy a csapat sikeres legyen beleértve a tulajdonosokat is, akiknek ezáltal a befektetésük térülhet meg. Szóval ehhez mindkét autónak a lehető legerősebbnek kell lennie. Mindkettőnknek nagyon keményen kell dolgoznia, együtt kell működnünk ahhoz, hogy a csapatot a lehető legelőrébb juttassuk. Mi egy csapat vagyunk, csak így lehetünk sikeresek.” – jelentette ki Perez.

  • Wolff szerint stresszes szezont zárt a Mercedes

    Wolff szerint stresszes szezont zárt a Mercedes

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff elárulta, a szezont stresszesé tette számukra a potenciális ellenfelek megjelenése.

    A hibrid éra alatt, mind az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címeket a Mercedes és pilótái szerezték meg. Az összesen 10 elsőségből, 5-öt, a csapat, 4-et Lewis Hamilton és 1-et Nico Rosberg tudhat magáénak.

    Ám az Ezüst Nyilaknak idén erős kihívójuk akadt a Ferrari személyében, sőt év végére a Red Bull is megérkezett, és győzelmeket aratott. Tegnap, az Autosport által szervezett díjátadón ötödik alkalommal vehették át az Év Versenyautója címet, valamint Toto Wolff is kitüntetésben részesült, John Bolster díj tulajdonosának mondhatja magát.

    ,,Sokszor voltunk fent és lent, nem igazán derült ki, hogy az autó vagy a csapatunk volt elég jó, aztán visszaszereztük a nyerő szériánkat egymás után két-három versenyt is nyertünk, ugyanakkor Ferrari visszavágott, sőt, év végén a Red Bull is bejelentkezett. Idén a fizikális stressz mellé, mentális is párosult, ami nagyon nehézzé tette a szezont.” – árulta el köszönő beszédében Wolff.

    Lewis Hamilton és Mercedes az utolsó két futamon diadalmaskodni tudott, Brazíliában a brit pilóta profitált a Verstappen-Ocon ütközetből, míg Abu Dhabiban a nagy riválist Sebastian Vettelt és a Ferrarit sikerült maga mögött tartania. Verstappen szerezte a legtöbb pontot az időszakban, Hamilton kivételével, és ha jövőre a Honda motorral felszerelt osztrák istálló sikeres lesz, 2013 óta először harcolhatnak majd ismét a bajnoki címért.

    Azonban Wolff úgy gondolja, a 2019-es szabályváltozásoknak köszönhetően, nem csak egy kihívójuk lesz, többen is részt vehetnek a bajnoki címért folytatott csatában.

    ,,Több csapat csatlakozhat jövőre a küzdelembe a szabályváltozások miatt, amik teljesen újak lesznek, ennek köszönhetően valaki nagyon betalálhat a fejlesztéseknél, mint 2009-ben Ross Brawn és csapata a dupla diffúzorral. Sosem lehet tudni mi lesz, jól összekeveredhet a mezőny. Remélem, hogy a szabályok egyszerűbbé teszik majd az előzést, mindenesetre pár hónap múlva meglátjuk majd az eredményeket. – nyilatkozta azt osztrák csapatfőnök.”

  • Brundle: Räikkönen és a Sauber meglepetéseket fog okozni jövőre

    Brundle: Räikkönen és a Sauber meglepetéseket fog okozni jövőre

    Martin Brundle úgy véli Kimi Räikkönen és a Sauber meglepetéseket tartogat a következő szezonra.

    A finn pilóta 2001-ben, debütált a svájci csapatnál, 2019-ben pedig újra az alakulat színeit öltheti magára, miután helyet cserélt Charles Leclerc-rel, aki a Ferrarinál folytathatja pályafutását.

    ,,Van egy olyan érzésem, hogy Kimi Sauberes szereplése tele lesz meglepetésekkel. Az autó jövőre még versenyképesebb lehet és Kimi már csak szórakozásból vezet nekik. Remek teljesítményt nyújt, mióta kiderült, nem lesz jövőre a Ferrari versenyzője. Ha a nyomás eltűnik és nincs már mit veszítened, akkor jobb leszel. A monzai rajtelsősége lenyűgözött, még akkor is, ha a csapattársa szélárnyéka segítette, valamint Austinban elérte győzelme is remek volt.”

    Mint Räikkönen és a Sauber teljesítménye idén is elismerésre méltóan sikerült, a 2007-es világbajnok nyerni tudott az Amerikai Nagydíjon és harmadikként zárt az egyéni pontversenyben, míg a svájci csapat nyolcadikként végzett a konstruktőri táblán.

    ,,Ugyanakkor nem hinném, hogy világbajnok lesz jövőre, ám nem szabad leírni sem, biztos vagyok benne, hogy meglepetéseket fog okozni a 2019-es szezonban.” – osztotta meg véleményét a Sky Sport F1 szakértője.

  • Lawrence Stroll komoly célokat tűzött ki a Racing Pointnak

    Lawrence Stroll komoly célokat tűzött ki a Racing Pointnak

    A Racing Point új tulajdonosa Lawrence Stroll kemény munkát vár a csapatától a téli szünetben és szeretné, ha 2019-ben felzárkóznának a top három csapathoz.

    Az idősebbik Stroll még Brazíliában nyilatkozott a New York Times-nak az új csapatának céljairól.

    „Megfelelő finanszírozással, megfelelő vezetéssel és kiváló motivációval nem látom okát annak, hogy miért ne legyenek nagy elvárásaink. Remélhetőleg képesek leszünk harcolni a harmadik helyért is akár.” – kezdte a kanadai üzletember.

    2016 óta a csapat jogelődje a Force India stabilan hozta a negyedik helyet összetettben, vagyis ők voltak a legjobbak a nagy csapatok mögött. Idén nyáron azonban tulajdonos váltás történt a csapat életében, aminek következtében elvesztették az addig megszerzett pontjaikat, így év végén a konstruktőri bajnokságban a hatodik helyen zártak, immár Racing Point Force India néven. 2019-ben pedig már el is hagyják a nevükből a Force India-t. Versenyzőik Sergio Perez és Lance Stroll lesznek.

    „Nem azért vagyok itt, hogy pénzt veszítsek. Hosszú távú terveim vannak, ugyanúgy mint azon cégeknél, amiket tulajdonlok, mint például Tommy Hilfiger, Michael Kors és a többi.” – folytatta Stroll, aki azt is elmondta, hogy a csapat költségvetése nem lesz a nagyokéval egy szinten, de reméli, hogy a költségvetési plafon segít majd ezt kiegyenlíteni.

    „Nem titok, hogy lesz majd valamiféle költségvetési sapka, így a kisebb csapatoknak is lesz esélyük. De ez még nem tisztázott, hogy hogyan is fog pontosan alakulni”

    Stroll évek óta a száguldó cirkusz közelében van, mint a Williams egyik befektetője, emiatt remek kapcsolatot alakított ki a Liberty Media vezetőjével Chase Carey-vel.

    „Chase-szel elég sokat beszélgettem ahhoz, hogy megértsem az elképzeléseit a Forma-1-et érintően. Számomra ez egy komoly pénzügyi lehetőséget jelent, ami 2021-től kezdődően lesz igazán jövedelmező.” – zárta Stroll.

  • Brawn: Leclerc érkezése jó hatással lesz majd a Ferrarira

    Brawn: Leclerc érkezése jó hatással lesz majd a Ferrarira

    A Ferrari egykori csapatfőnöke, Ross Brawn szerint Charles Leclerc érkezése új lendületet fog adni a Ferrarinak 2019-re.

    A 21 éves monacói pilóta annak ellenére lesz a Ferrari pilótája, hogy csupán egyetlen éve versenyez a száguldó cirkuszban. Leclerc a Sauber pilótája volt az idei szezonban, a legjobb eredményét pedig Azerbajdzsánban érte el, ahol a hatodik helyen ért célba.

    A leendő Ferrari pilóta a Sauber 48 pontjából 39-et ő szerzett. A Ferrarinál nagy lesz rajta a nyomás, ugyanis a csapattársa egy négyszeres világbajnok lesz majd Sebastian Vettel személyében.

    Azonban Brawn szerint Leclerc jól fog szerepelni a következő szezonban, akár borsot is törhet csapattársa alá. Szerinte a Ferrari ezzel a pilótapárossal akár mindkét bajnoki címet is bezsebelheti a következő szezonban.

    „Charles Leclerc szó szerint berobban a Forma-1 világába,” – véli Brawn. „Tehetséges és emellett rendkívül gyors. Azonban a következő szezonban még az ideinél is jobban kell majd teljesítenie. „Biztos vagyok benne, hogy Charles érkezése jó hatással lesz majd a Ferrarira, beleértve Sebastian Vettelt is.”

    Leclerc az évzáró teszten, amit Abu-Dzabiban rendeztek, már be is mutatkozhatott a Ferrari színeiben. A fiatal monacóinak egyből sikerült legyőznie csapattársát, ugyanis a két napos teszt során a monacói autózta a legjobb köridőt a Yas Marina Circuiten. Mindkét Ferrari pilóta gyorsabb volt a Mercedes finn pilótájánál, Valtteri Bottasnál és a Force India frissen bejelentett pilótájánál, Lance Strollnál.

    Brawn úgy látja, hogy a Ferrarinak fel kell dolgoznia az idei kudarcot, ugyanis az olaszok újfent alulmaradtak a Mercedesszel szemben.

    „Amikor úgy tűnik, hogy nagy eséllyel pályázol a világbajnoki címre és valamiért mégis elbukod, akkor kérdések vetődnek fel a csapaton belül, hogy vajon mit csináltunk rosszul,” – véli a Ferrari egykori csapatfőnöke.

    „Ha viszont egy olyan csapatról van szó, mint a Ferrari, akkor nem csak a csapaton belül vetődnek fel kérdések, hanem az olasz sajtóban is. Ezt személyes tapasztalatból mondom.

    „Sebastian Vettel méltó ellenfele volt Lewis Hamiltonnak, azonban Vettel nem tudta megnyerni azokat a versenyeket, amiket meg kellett volna, hogy nyerjen. Ráadásul, amikor nem volt favorit, akkor sem tudott meglepetést okozni.

    „Azonban Maranellóban valamilyen szinten elégedettek lehetnek a Ferrari idei teljesítményével, ugyanis a Ferrari 2008 óta nem tudott nyerni legalább hat alkalommal egy szezon során.

    „Két év alatt szinte utolérték a Mercedes. 2016-ban a Mercedes pilótái szinte érinthetetlenek voltak a szezon során. Most az a legfontosabb a Ferrari számára, hogy feldolgozzák az idei vereséget, hogy a 2019-es szezonban ne a második helyen végezzenek a bajnokságokban.”

  • Újra lesz eSportos csapat a RoC-on, bárki jelentkezhet

    Újra lesz eSportos csapat a RoC-on, bárki jelentkezhet

    2019-ben újra lesz egy eSport versenyzőkből álló csapat a RoC Nemzetek Kupáján. Ráadásul a csapat egyik tagja bárki lehet, ugyanis a szervezők nyílt regisztrációt hirdettek.

    2018-ban Enzo Bonito és Rudy van Buren képviselték a Sim Racing All Stars csapatot, utóbbi pedig Lando Norrist is megverte az egyik futamban.

    A csapatba kerüléshez két részes válogatót rendeznek. Első körben az eROC meghívásos versenyén mérkőznek meg egymással a felek. Ide 16 „profi” eSportost hívnak meg, így többek között ott lesz például a Forza-világbajnok Aurelien Mallet, a WRC eSport bajnoka Jon Armstrong és az rFactor Formula Sim Racing bajnoka Michele D’Alessandro is, illetve még jó néhányan a Formula 1-es csapatok eSport csapataiból is. Ennek a versenynek a győztese lesz a Sim Racing All Stars csapat egyik tagja a Nemzetek Kupájában. Ennek a döntőjét egyébként már jövő hét szerdán megrendezik.

    A válogató másik részére pedig világszerte bárki jelentkezhet. Ehhez regisztrálni kell a Race of Champions weboldalán, és teljesíteni kell egy kvalifikációt. Innen a 32 leggyorsabb kerül be a döntő fordulóba, amit egy héttel a fő esemény előtt rendeznek majd meg. Ennek a győztese kapja meg a másik helyet a Sim Racing All Stars csapatban.

    A RoC elnöke, Frederik Johnsson a következőket mondta erről: „Nagy örömmel töltött el minket, hogy milyen remekül sikerült az első eRoC esemény idén Riyadhban. Lenyűgöző, hogy mennyire jól tudják átvinni a szimulátor versenyzők a tudásaikat a valóságba.”

    „Meg akarjuk találni a következő nagy eSport sztárt, kezdve a szerdai meghívásos versennyel, ahol a világ legjobbjai csapnak össze. Ezt követően pedig megnyitjuk az eRoC-ot, amely világszerte bárkinek elérhető lesz. A Földön bárki megkaphatja az esélyt, és ha elég jó, akkor ott találhatja magát Mexikóban, a világ legkiválóbb autóversenyzői ellen.”

    A jövő évi Race of Championst Mexikóvárosban rendezik meg január 19.-20.-án, és néhány résztvevő neve már ismertté vált, mint például Sebastian Vettel, Mick Schumacher vagy az idei ralikrossz világbajnok, Johan Kristoffersson.

  • A Renault célja a dobogó 2019-ben

    A Renault célja a dobogó 2019-ben

    A Renault leköszönő vezetője Jerome Stoll a csapat számára a dobogót tűzte ki célul a jövő évi szezonra.

    A franciák célja idénre az volt, hogy közelebb zárkózzanak a három top csapathoz, ami több-kevésbé sikerült is, hiszen a konstruktőri versenyben a negyedikek lettek, illetve a csapat minden tagja is elismerte, hogy az autó sokkal jobb volt idén, mint korábban.

    Stoll, aki december 31.-ével visszavonul, elmondta, hogy a Renault legnagyobb hibája az volt, hogy alábecsülték az újra kezdés nehézségét, miután felvásárolták a Lotust 2015 végén.

    „Mi nagymértékben alábecsültük azt a helyzetet, ahol a csapat akkor volt. Sok ember ment el, nagyon kevés befektetést hajtottunk végre. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de végül sokkal nehezebb lett, mint amire számítottunk.” – mondta az Auto Hebdonak.

    Stoll szerint a nagy erőfeszítésekbe tellett átalakítani a csapatot a sikeresebb jövő érdekében.

    „Köszönettel tartozunk Cyril Abiteboul-nak, aki képes volt lendületet adni nekünk, mi egy csapat vagyunk különleges identitással, és erre büszkék vagyunk. 2016-ban kilencedikek voltunk, tavaly hatodikak, idén pedig már negyedikek. A következő lépés a Renault számára a dobogó.” – jelentette ki.

  • Vettel: Nem álltam a helyzet magaslatán az idei szezonban

    Vettel: Nem álltam a helyzet magaslatán az idei szezonban

    Sebastian Vettel elismerte, hogy nem állt a helyzet magaslatán a 2018-as szezonban. A németek négyszeres világbajnoka már azt is tudja, hogy neki és a Ferrarinak miben kell fejlődnie 2019-re.

    Vettel tíz futam után még vezette a bajnokságot legnagyobb riválisa, a Mercedeses, Lewis Hamilton előtt. Azonban a német pilóta a nyári szünet után csak a Belga Nagydíjon ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán.

    A német, aki még 2013-ban ünnepelhette utolsó világbajnoki címét a Red Bull színeiben, rengeteg vezetői hibát követett el az idei szezonban. Németországban az élről esett ki, Japánban és Amerikában pedig felelőtlen manőverei miatt járt pórul.

    „Meg voltak a lehetőségeim idén, azonban végül nem sikerült nyernünk,” – mondta csalódottan a Ferrari német pilótája.

    „Tisztában vagyok vele, hogy a dolgok nagyon gyorsan rosszra fordulhatnak. Vannak dolgok, amiket át kell, hogy gondoljak a hibáim közül. Azonban a hibáim nagy részével nem fogok foglalkozni, ugyanis tudom, hogy mikben hibáztam.

    „Tudom, hogy min kell változtassak jövőre. Őszintén, az idei szezonban nem álltam a helyzet magaslatán. A legfontosabb az, hogy összeszedjem magam a szezonnyitóig. Ha ez sikerül, akkor a következő szezonban sokkal jobb eredményeket érhetek el, mint idén.”

    Vettel idén öt futamot tudott megnyerni, amíg Hamilton tizenegyet. Azonban nem csak Vettel hibái miatt veszítette el a Ferrari a bajnokságot.

    Az Olasz Nagydíjon a Ferrarinak minden lehetősége megvolt, hogy jól szerepeljenek, ugyanis Räikkönen és Vettel az első sorból rajtolhatott. Azonban Vettel már a rajtnál megpördült, miután Hamilton Mercedesével ütközött. Ráadásul a maranellóiak az Olasz Nagydíj után fejlesztési zsákutcába kerültek.

    „Az év vége felé sajnos visszaesett a tempónk, azonban az Amerikai Nagydíjtól kezdve újra versenyképesek voltunk. Összességében nehéz évünk volt. A csapatunk motivált és megvan bennük a kellő potenciál, azonban az év közben rengeteg minden történt csapaton belül.

    „Nagy hatással volt ránk Mr. Marchionne elvesztése is, szóval nehéz dolgunk volt. Minden egyes dokumentumot tanulmányoznunk kell annak érdekében, hogy 2019-re erősebben térhessünk vissza.”

    Az idei szezon statisztikailag a Ferrari legjobb szezonja volt 2008 óta. Kimi Räikkönen egy, Vettel pedig öt alkalommal tudott futamot nyerni idén. Ez volt az első olyan éve a Ferrarinak 2008 óta, amikor mindkét pilótájuk futamot tudott nyerni a száguldó cirkuszban.

    Vettel szerint az is fontos, hogy a pozitív dolgokat se felejtsék el.

    „Voltak olyan versenyhétvégék, ahol sikerült mindent kihoznunk az autóból. Azokon a hétvégéken minden tőlem telhetőt megtettem a legjobb eredmény érdekében.

    „Most viszont időre van szükségem, hogy lezárjam ezt az évet. A téli szünetben lesz arra időnk, hogy elemezzük az adatokat.

    „Nem hinném, hogy bármin is változtatnom kellene jövőre, azonban azt megígérem, hogy 2019-ben még erősebb leszek,” – fejezte be a gondolatmenetet a négyszeres bajnok.

  • Hivatalos: Stroll lesz Perez csapattársa a Force Indiánál

    Hivatalos: Stroll lesz Perez csapattársa a Force Indiánál

    A Racing Point Force India vezetősége bejelentette, hogy Lance Stroll lesz Sergio Perez csapattársa a csapatnál. A kanadai pilóta hosszú távra tervez annál a Force Indiánál, ami immáron az édesapja tulajdonában áll.

    Otmar Szafnauer, a Force India csapatfőnöke szerint nagyszerű érzés, hogy bejelenthették a fiatal kanadai érkezését.

    „Érdekes lesz a pilótapárosunk a következő szezonban, ugyanis Lance egy fiatal tehetség, Sergio pedig rengeteg tapasztalattal rendelkezik,” – véli a nemrég kinevezett csapatfőnök. „Lance még csak 20 éves, azonban már a második szezonját teljesítette a száguldó cirkuszban.

    „Képes jól teljesíteni, ugyanis a tavalyi Azerbajdzsáni Nagydíjon harmadik lett, Monzában pedig az első sorból indulhatott. Mindig is élvezet volt fiatal tehetségekkel foglalkozni, ezúttal sem lesz másképp.

    „Egyúttal szeretném megköszönni Esteban Oconnak a munkáját, amit a nálunk töltött két év alatt végzett. A legjobbakat kívánom neki.”

    Stroll már nagyon várja a közös munkát a Force India munkatársaival. „Ez egy hihetetlenül izgalmas fordulat Forma-1-es karrierembe,” – véli a fiatal kanadai, aki idén rengeteget szenvedett a Williamsnél.

  • Hamilton és Vettel is számol Verstappennel jövőre

    Hamilton és Vettel is számol Verstappennel jövőre

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel úgy gondolja, jövőre Max Verstappen is harcba szállhat a világbajnoki címért, ha a Red Bull és a Honda együttműködése gyümölcsöző lesz.

    A holland pilóta nem kezdte jól a 2018-as szezont, ugyanis hibák tarkították az első hat futamát, ahol többek között ütközött, Vettellel és Hamiltonnal is, ám az évad további részében teljesítményének köszönhetően, a negyedik helyen zárta a bajnokságot. A 21 éves versenyző több pontot szerzett mindenkinél a nyári szünet után, – kivéve Lewis Hamiltont – kétszer tudott nyerni, és 11-szer állhatott a dobogón.

    Hamiltont és Vettelt megkérdezte az Autosport, hogy szerintük Verstappen készen áll-e a bajnoki címért folytatott küzdelemre.

    ,,Max nagyon jól vezetett az szezon során, megmutatta, hogy konzisztens tud lenni, sokszor állt már mellettünk ebben az évben. – utalt Hamilton arra, hogy riválisa sűrűn állt a dobogón. – Tehát, ha a csapata olyan munkát végez, amivel még közelebb tudnak hozzánk kerülni, akkor természetesen bele fog szólni a küzdelembe.”

    A Red Bull erős fejlődést mutatott idei autója kapcsán, ám Verstappen szerint jövőre több fog múlni a Hondán. Eddigi győzelmeit (5) Renault motorral szerezte, ám úgy tűnik a francia erőforrás nem gyorsabb már, sőt ugyanolyan teljesítményre képes, mint a japán.

    ,, A pályán úgy gondolom nincs szüksége semmilyen tanácsra, minden hozzávalóval rendelkezik, ami csak kellhet. Van pár srác, akiknek jók a kvalitásai, Max kétségtelenül közéjük tartozik. Emlékszem még az én időmre a csapatnál, fontos a versenyképes csomag és a Red Bull nagyon-nagyon erős. Úgy gondolom ők több teljesítményt tudtak belepakolni az autójukba, mint bármelyik csapat az év során ezért lettek olyan versenyképesek. Max és Daniel bebizonyította, hogy nagyon gyorsak, és konzisztensek tudnak maradni, ezért biztos vagyok benne, hogy ennél is többet fogunk látni tőle.” – válaszolt a kérdésre Vettel is, aki eddig bajnoki címeit a Red Bullal szerezte meg.

    Verstappennek az év végére sikerült megelőznie Valtteri Bottast, aki az ötödik helyre csúszott vissza, ám a harmadik helyen lévő Kimi Räikkönen is csak 2 pontra volt az ifjú hollandtól. Könnyedén végezhetett volna eggyel előrébb, ha Bakuban nem ütközik csapattársával, valamint ha nem akad össze Esteban Oconnal Brazíliába.

    ,,Ezt mindig nehéz kérdésnek találtam, mert minden a rendelkezésre álló csomagtól függ a Formula 1-ben.” – válaszolt Verstappen is a riválisaira reflektálva. – „Mikor visszatekintek, nekem úgy tűnt, Lewis készen volt első évében arra, hogy világbajnok legyen. Mindig csinálhatod jobban a dolgokat, de ez minden évben így van, még akkor is mikor megnyered a bajnokságot, mindig akad olyan, amit jobban lehet csinálni. Ezért ha nincs is nyerő csomagunk, adódnak olyan hétvégék, mikor hibáznak vagy egyszerűn csak jobb napjaink vannak, viszont remélem először is a csomag lesz meg.”