Címke: 2019

  • Sokkal problémásabbak az idei szabályváltozások, mint a halo bevezetése

    Sokkal problémásabbak az idei szabályváltozások, mint a halo bevezetése

    A 2019-es szabályváltozásokoknak sokkal drámaibb hatásuk lesz az autók tervezést illetően, mint a halo tavalyi bevezetése, véli a Renault kasztni tervezéséért felelős vezetője, Nick Chester.

    Új szabályok értelmében idén szélesebb lesz az autók első szárnya, magasabb lesz a hátsó szárnya és 105 kg-ról 110 kg-ra emelik a maximális futamonkénti üzemanyagfogyasztást.

    A halo tavalyi bevezetése is komoly fejtöréseket okozott a kasztnik tervezése során, ám Nick Chester szerint az idei változások sokkal több problémát okoznak.

    „Valójában nem túl nagy szabályváltozás ez, elég kevés dolgon kell változtatni. Folyamatosan változtatunk apróbb dolgokat az autókon évről-évre, 2017-ben sokat tanultunk és ezeket a 2018-as autón is viszont akartuk látni. A fő koncepció viszont ugyanaz. Csupán a cápauszonyok tűntek el, de ezek nem voltak súlyos tényezők.” – kezdte Chester.

    „Tavaly a halo volt az egyetlen változás, ami befolyásolta a kasztni tervezését. Az mégsem volt annyira döntő, mint az idei változások, mert ezek sokkal nagyobbak.” – jegyezte meg.

  • Laudát hazaengedték a bécsi kórházból

    Laudát hazaengedték a bécsi kórházból

    A háromszoros világbajnok legenda, Niki Lauda elhagyhatta a bécsi kórházat, miután sikerült leküzdenie az influenzát.

    1975, 1977 és 1985 Forma-1-es világbajnoka, aki a Mercedes résztulajdonosa is egyben, a családi vakációján, Ibizán támadta meg az influenza. Ezek után Laudát a Bécsben megtalálható AKH kórházba szállították, ahol a tüdőtranszplantációját hajtották végre tavaly nyáron.

    Az orvosok közelről vizsgálhatták az osztrák legenda állapotát. Szerencsére nem lépett fel komplikáció, Lauda állapota napról napra jobb lett. Walter Klepetko, aki az AKH kórház mellkasi osztályának vezetője, megerősítette, hogy a Mercedes résztulajdonosa immáron elhagyhatja a kórházat.

    Klepetko hangsúlyozta, hogy az influenza nem veszélyeztette a háromszoros világbajnok legenda életét. A szakember azt is elmondta, hogy nem kellett mesterségesen lélegeztetést végrehajtani.

    Lauda bevallotta, hogy azért volt szükség az orvosok felügyeletére, mert biztos akart lenni abban, hogy szakértők vegyék körül abban az esetben, hogyha a betegség még jobban eluralkodott volna a meggyengült immunrendszerén.

    Az osztrák legenda a tüdőtranszplantációja miatt kénytelen volt kihagyni a 2018-as szezon utolsó versenyeit. Eléggé kérdéses, hogy a 2019-es szezon szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon láthatjuk majd Laudát Toto Wolff mellett a Mercedes boxában.

  • Még több változás várható a Ferrarinál

    Még több változás várható a Ferrarinál

    Könnyen elképzelhető, hogy az elkövetkezendő hónapokban is további komoly változások lesznek a Ferrari háza táján.

    Sergio Marchionne váratlan halála után John Elkann vette át a Ferrari vezetői szerepét, aki folyamatoson alakítja át a vörös istállót.

    Az első ilyen fontos változtatása a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene leváltása volt, akinek a helyére a korábbi technikai igazgatót Mattia Binottot nevezte ki, de még további változtatásokat is szeretne. A váltás mellett az szólt, hogy az új elnök csak így tudta a csapatnál megtartani Binottot.

    „Csupán pár hónapja foglalkozok közvetlenül a Ferrarival. Szükséges volt megerősíteni a csapat szervezeti felépítését” – jelentette ki Elkann a detroiti Auto Show-n.

    Binotto előléptetésével a csapatnak új technikai igazgatóra lesz szüksége, aki nagy valószínűséggel Laurant Mekies lesz.

    Pletykák szerint Mick Schumacher is csatlakozhat a Ferrarihoz, de a korábbi csapatfőnök, Stefano Domenicali visszatérése is megjelent a sajtóban. Elkann pedig így reagált az elmúlt napokban felröppent pletykákra,

    „Nem nyilatkozhatok előre azokról a döntésekről, amik az elkövetkezendő hónapokban lesznek. A megfelelő időben fogunk erről beszélni. Olyan csapatot akarunk építeni a jövőben, amely méltó a sikeres múlthoz. Bajnokságot akarunk nyerni, amilyen hamar csak lehet. Túl sok időt vesztegettünk már.” – fogalmazott az elnök.

  • Sainz üzenete a csapatának: ne várjunk el túl sokat

    Sainz üzenete a csapatának: ne várjunk el túl sokat

    Egy elég figyelemfelhívó és figyelmeztető üzenetet küldött Carlos Sainz az új munkaadójának, miszerint reális elvárásokat támasszanak maguk elé 2019-re.

    Az elmúlt évek gyengélkedése után gyakorlatilag teljesen újjá építi csapatát az egykor szebb napokat is megélt McLaren. A csapat új pilótája Carlos Sainz azonban szeretné, ha a csapata a realitások talaján maradna, már ami a célokat illeti.

    „A McLaren egyértelmű célja a közeljövőre, hogy visszatérjen oda, ahol korábban volt, vagyis újra győztes istálló legyen. Ez azonban egy hosszútávú célkitűzés, nem szabad túl izgatottnak lennünk.” – kezdte a spanyol.

    „Tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk, tisztában vagyunk azzal is, hogy a csapat tavaly nagyon messze volt ettől. Leültünk és együtt megfejtettük, hogy mi kell ahhoz, hogy nagyobb és erősebb csapat lehessünk újra.” – folytatta.

    A McLarennek egy teljesen új menedzsmenti rendszere van, és a dolgok egyelőre nagyon pozitívnak tűnnek a jövőt illetően.

    „Nagyon sok kulcs ember írt alá a csapathoz. Olyan fontos emberek, mint James Key, vagy Andreas [Seidl – a csapat új ügyvezető igazgatója – a szerk.] szóval láthatóak a csapat erőfeszítései. Fontos tudni, hogy a mérnökeink rendkívül hozzáértőek. Elég jó terveink vannak a következő két évre, és remélhetőleg apránként sikerül is majd visszatérni a csúcsra.”  – zárta Sainz.

  • Teljesen új motort épít 2019-re a Mercedes

    Teljesen új motort épít 2019-re a Mercedes

    A Mercedes idén mindent megtesz majd azért, hogy motorerőben ismételten ellépjenek a mezőnytől.

    Ráfér a vérfrissítés a németek erőforrására, ugyanis tavaly a Ferrari már gyakorlatilag beérte őket és a Renault valamint a Honda is fejlődött.

    Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint a Mercedes vezetése úgy döntött, hogy idén elég mélyrehatóan újratervezik az erőforrás egységüket. Olyannyira, hogy a Brixworth-ben csupán apróságokat fognak megtartani a tavalyi motorjukból.

    A lap számításai szerint az energia visszanyerés lesz hatékonyabb a csapatnál, amivel 12 plusz lóerőt fognak tudni nyerni, anélkül, hogy az üzemanyag felhasználás nőne. Pedig a szabályok lehetővé tennék a több fogyasztást, ugyanis idén 5 kg-mal többet engednek fogyasztani a szabályok.

    Nemrégiben Tot Wolff ismerte el, hogy elkövettek egy kis hibát az idei motorjuk tervezésekor.

    „Sajnos belefutottunk egy apróbb kellemetlenségbe a motornál. Másra számítottunk az új koncepciótól, de a srácok a gyárban rendkívül ambíciózusak, szóval én optimista vagyok. Többet fogunk már tudni, mikor Melbourne-ben elkezdődik majd a szezon.” – nyilatkozta Wolff.

  • Brown: Norris bebizonyította, hogy nagyon gyors versenyző

    Brown: Norris bebizonyította, hogy nagyon gyors versenyző

    Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója magabiztos 2019-es versenyzőpárosával kapcsolatban.

    A wokingiak csapatát Fernando Alonso visszavonulása, valamint Stoffel Vandoorne elküldése után Carlos Sainz és Lando Norris alkotják majd az idei szezonban.

    „Lando már bebizonyította, hogy nagyon gyors versenyző” – mondta Brown a Motorsport.com-nak.

    „Landonak természetesen nincs Fernandoéhoz hasonló mennyiségű tapasztalata. Azt sem várhatjuk tőle, hogy rögtön hozzá hasonló visszajelzéseket kapunk tőle.”

    „Carlosnak viszont már az ötödik szezonja lesz az F1-ben, szóval magabiztosak vagyunk a versenyzőinket illetően. Úgy gondolom, a legtöbbet fogják kihozni az autóból” – tette hozzá Brown.

  • Kevesebb szabadedzés lesz a DTM-ben

    Kevesebb szabadedzés lesz a DTM-ben

    Átalakították a Német Túraautó Bajnokság (DTM) hétvégéinek lebonyolítását. Az idei évtől kezdve nem lesznek szabadedzések a versenynapokon, vagyis szombaton és vasárnap.

    A változást az okozta, hogy a DTM hétvégéi a Porsche Szuperkupa, a Formula European Masters és a W Series sorozatok miatt elég sűrűek lesznek.

    A csapatok és pilóták számára a pénteki két edzés megmarad, de szombaton és vasárnaponként már csak az egy-egy időmérő és futam áll majd rendelkezésükre.

    Ez alól az egyetlen kivétel a Brands Hatch-i forduló lesz, ahol a pénteken nem lesz semmilyen pályára menés a helyi zajszennyezési korlátozások miatt. Ezen a hétvégén az előző években megszokott menetrend lesz érvényben, vagyis szabadedzés, időmérő és végül a futam lesz majd a két nap programja.

    Ezen kívül fontos változás még, hogy a futamok rajta ezentúl 13:30-kor lesz.

    A DTM idei szezonja Hockenheimben veszi kezdetét május első hétvégéjén.

  • Ocon szerint a Racing Point közelebb lesz az élmezőnyhöz

    Ocon szerint a Racing Point közelebb lesz az élmezőnyhöz

    A Racing Point (Force India) egykori pilótája Esteban Ocon optimista volt csapata fejlődését illetően. Szerinte ugyanis a rózsaszín alakulat sokkal közelebb fog lépni a három nagy csapathoz.

    Ocon 2016-os Manoros debütálása után két évet töltött a Racing Point jogelődjénél, a Force Indiánál, ahol erős és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Ez is segített abban, hogy a csapat 2017-ben a konstruktőri bajnokság negyedik helyén végzett.

    Tavaly úgy tűnt, hogy ismét harcban lehetnek ezért a helyért, ám végül a tulajdonosváltási procedúra ezt lehetetlenné tette. A csapat a tavalyi év során gyakorlatilag teljesen ujjá alakult, már ami a hátteret illeti. Lawrence Strollnak hála biztos lett a csapat háttere, új pilótának pedig Lance Stroll érkezett, így Esteban Ocon hoppon maradt.

    Ocon szerint a biztos háttér egy magasabb szintre juttathatja a silverstone-i istállót.

    „Nagy űrt kellett kitölteni ezzel, de ez egy nagy előre lépést fog eredményezni.” – kezdte Ocon. „Az erőforrások mindig kérdéseket vetettek fel, de ez már kevésbé fog fejtörést okozni a következő szezonban. Hiszem, hogy erősek lesznek.”

    A francia pilóta szerint nem csak a nagyobb tőke emelheti magasabbra az istállót.

    „Lenyűgözött a csapat profizmusa és motivációja. Talán ez a legfontosabb dolog, hogy éhesek a sikerre. Ez különbségeket is jelenthet. Egy példa: Visszarepültek ők Mexikóból és hajnali kettőre érkeztek meg az Egyesült Királyságba, és a következő reggel már én is ott voltam. Volt egy kis jetlag, de már nyolc órakor a szimulátorban dolgoztunk. Mindenki teljesen kész volt, köztük én is, de már dolgoztunk. Ez az amiért olyan versenyképesek a pályán, még akkor is amikor nincsenek meg az elegendő források. Több pénzzel talán ez már sokkal könnyebb lesz nekik.” – vélekedett a francia.

  • Prost: Riccardo egy újabb szintre emelheti a Renault-t

    Prost: Riccardo egy újabb szintre emelheti a Renault-t

    A négyszeres világbajnok francia pilóta, Alain Prost szerint Daniel Ricciardo érkezése egy „másik dimenzióba” repítheti a Renault istállóját. Az ausztrál elhagyta a Red Bull és egy hosszútávú szerződést kötött a francia istállóval.

    Ricciardo döntése sokként hatott a Forma-1 világára. A hétszeres futamgyőztes valószínűleg azért döntött így, mert a Red Bull úgy döntött, hogy a Renault motorjait helyett a Honda erőforrásait fogják majd használni az idei szezontól.

    A Renault vezetői azt reméli, hogy 2021-től már a világbajnoki címért harcolhatnak majd a pilótáik.  Prost szerint Ricciardo szerződtetésével a Renault nagyobb eséllyel fogja majd megvalósítani a céljait.

    „Az első dolog, amit el kell mondanom, hogy elégedettek vagyunk a pilótáink 2018-as teljesítményével,” – nyilatkozta Prost Motorsportnak. „Carlos is jól teljesített idén. Azonban Ricciardo igazán nagy segítséget fog jelenteni a csapat számára. Fontos információi vannak, amivel szintén rengeteget segíthet majd a csapatnak.”

    A francia istálló a konstruktőri bajnokság negyedik helyén végzett a tavalyi szezonban. Azonban a Renaultnak nagyon sokat kellene fejlődnie ahhoz, hogy a paliban legyenek a Ferrarival és a Mercedesszel.

    „Nem lehet rögtön az élmezőnybe kerülni, lépésről lépésre kell fejlődnünk. Nagyon sokat kell dolgoznunk, hogyha az élcsapatokkal szeretnénk felvenni a versenyt. Egy dolog biztos: a Ferrari és a Mercedes kitűnő munkát végez motorfejlesztés terén. Szóval fel van adva a lecke számunkra,” – fejezte be a gondolatmenetet a négyszeres világbajnok francia legenda.

  • Rivola: Remélem Leclerc is kap esélyt a győzelemre

    Rivola: Remélem Leclerc is kap esélyt a győzelemre

    Massimo Rivola reménykedik abban, hogy Charles Leclerc is ugyanolyan esélyt kap a bajnoki címre, mint világbajnok csapattársa.

    Megoszlanak a vélemények Leclerc Ferraris szerepével kapcsolatban, sokan úgy vélik, hogy a sokra hivatott monacói, aki Räikkönnen helyére érkezett a csapathoz, akár le is győzheti Vettelt. Mások azonban úgy gondolják, hogy csak második számú pilótának szerződött a Scuderiához.

    „Leclerc igazán kiválónak tűnik és nagy jövő áll előtte. Ez mindig is Sergio Marchionne terve volt, hogy a Ferrarihoz vigye őt. De nem tudom, hogy jó időben érkezett-e. Minden csapatban kell, hogy legyen egy első és másodszámú pilóta, mert a két elsőszámú sosem működik.” – nyilatkozta nemrégiben a legendás Mario Andretti.

    Massimo Rivola azonban másképp vélekedik – aki jól ismeri a monacóit, hiszen korábban ő vezette a Ferrari Akadémiáját – szerinte ugyanis a fiatal idén legyőzheti Vettelt is akár.

    „Hiszem és remélem, hogy a Ferrari mindkét pilótának egyenlő esélyeket fog biztosítani, és a jobb majd győzedelmeskedik. Nem kétséges, hogy 2019 egy tanulóév lesz Leclerc számára, de biztos, hogy megpróbál majd nyerni.” – fogalmazott Rivola.

    Szerinte a 21 éves pilóta inkább Alonsóra, mintsem Vettelre hasonlít.

    „Volt lehetőségem együtt dolgozni Vettellel, amikor ő még a Toro Rossónál volt, és Alonsóval is, amikor debütált a Minardival. Fernando rendelkezik azzal a harapósabb énnel az időmérőkön, mint Leclerc, és ugyanazon képességeik is megvannak, amivel tudnak lenyűgöző eredményeket elérni.” – tette hozzá.