Címke: 2019

  • Rekordok, amiket Leclerc már 2019-ben beállíthat

    Rekordok, amiket Leclerc már 2019-ben beállíthat

    Egy impozáns bemutatkozás után Charles Leclerc idén már nem a Sauber, hanem a Forma-1 egyik legpatinásabb istállója, a Ferrari színeiben fog versenyzeni.

    A mindössze 21 éves monacói pilótának a németek négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel lesz majd a csapattársa. Először azokat a rekordokat fogjuk megnézni, amiket Leclerc biztosan meg fog dönteni az idei szezonban.

    A Ferrari első monacói versenyzője

    Leclerc-ken kívül még két monacói nemzetiségű versenyző szerepelt a száguldó cirkuszban. Louis Chiron és Olivier Beretta volt ez a két versenyző, szóval a Ferrarinak nem volt sok választási lehetősége az évek során. Szóval amikor Leclerc érkezése biztossá vált, az nem csak a Ferrari számára volt történelmi jelentőségű, hanem Monaco számára is. Az álomból valóság lett, ugyanis Leclerc a Ferrari pilótája lesz, ami azt jelenti, hogy ő lesz az első monacói versenyző, aki az olasz istálló versenyzőjének mondhatja magát.

    Az egyik legfiatalabb Ferrari pilóta

    Amikor Leclerc autóba fog ülni a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, azzal ő lesz a legfiatalabb versenyző Ricardo Rodriguez óta, aki a maranellóiak színeit képviseli. A mexikói, akinek a nevét viseli a Mexikói Nagydíj helyszíne, mindössze 19 éves és 208 napos volt, amikor az első nagydíját teljesítette a Ferrari versenyzőjeként még 1961-ben. Leclerc 21 évesen fogja majd teljesíteni élete első Ferraris futamát. Ugyan ezt a rekordot nem fogja megdönteni, azonban ez is egy óriási elismerés a monacói titán számára, ugyanis nem sokan mondhatják el magukról, hogy ilyen fiatalon már az olasz istállónál versenyezhetett.

    Most pedig nézzük azokat a rekordokat, amiket a fiatal monacói megdönthet 2019-ben!

    A legfiatalabb Ferrari pilóta, aki futamot nyer

    Sok szurkoló csalódott Leclerc érkezése miatt, ugyanis a monacói pilóta szerződtetése miatt kellett távoznia a Ferrari legutolsó világbajnokának, Kimi Räikkönennek. A 21 éves Leclrec mindössze egyetlen évet teljesített a Forma-1-ben, azonban már ezalatt az egy év alatt megmutatta, hogy miért is tagja a mezőnynek. Számos Q3-as szereplés a Sauberrel, rengeteg pontszerzés és még sorolhatnám. Azonban ha futamot nyerne az idei szezonban, akkor ő lenne a 39. pilóta, aki a Ferrari színeiben ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán, valamint megdöntené Jack Ickx rekordját, ugyanis a belga pilóta 23 éves korában szerezte meg első Ferraris győzelmét.

    Az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka

    Két évvel győzelme után, Sebastian Vettel történelmet írt a 2010-es szezonban, ugyanis mindössze 23 évesen és 134 naposan szerezte meg első világbajnoki címét. A 2010-es Abu-Dzabi Nagydíj óta a német pilóta 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is világbajnok lett a Red Bull versenyzőjeként. Azóta senki nem tudta megdönteni ezt a rekordot. Azonban Leclerc tehetségét elnézve, minden esélye megvan arra, hogy megdöntse a leendő csapattársa rekordját. Rajta kívül még a szintén 21 éves Max Verstappennek van még nagy esélye. Azonban ezt a rekordot nehéz lesz megdönteni, ugyanis Vettel szeretné megszerezni első Ferraris bajnoki címét, Lewis Hamilton pedig szeretné megszerezni hatodik világbajnoki címét.

     

  • Button kívánsága: Nyerjen már végre Hülkenberg!

    Button kívánsága: Nyerjen már végre Hülkenberg!

    2009 világbajnoka Jenson Button csupán azt kívánja az idei szezonra, hogy korábbi versenytársa, Nico Hülkneberg szerezze meg végre az első győzelmét. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy erre Leclercnek és Gaslynak is több esélye lesz.

    Button a Sky Sports-nak adott interjújúban elmondta, hogy a legjobban annak örülne idén, ha Hülkenberg végre a dobogó legtetején állna. Mint ismert, a Renault pilótája 156 futam óta vár arra, hogy versenyt nyerjen (vagy dobogóra álljon) a száguldó cirkuszban, ilyen sokáig még soha senki nem várt az első sikerére.

    Button úgy véli, hogy már éppen itt lenne az ideje az áttörésnek, de az erőviszonyokat nézve még nem túl reális ez.

    „Rendkívül tehetséges, és eddig jó csapatoknál is versenyzett, de még mindig nincs olyan jó helyzetben, hogy reális esélye lehessen egy futamgyőzelemre.” – vélekedett a brit.

    Az egykori McLaren pilóta nem biztos abban, hogy valaha megszakad-e ez a sorozata Hülkenbergnek, mert a top csapatok előnye túlságosan is nagy. Ami pedig az idei erőviszonyokat illeti, Button szorosabb csatát vár az élmezőnyben, és szerinte Leclerc és Gasly is megszerzi majd idén az első futamgyőzelmét.

  • A Pirelli teljesen új esőgumikkal fog előrukkolni 2019-ben

    A Pirelli teljesen új esőgumikkal fog előrukkolni 2019-ben

    A Forma-1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli teljesen más fajta esőgumikkal fogja ellátni a csapatokat 2019-től.

    Már szinte mindenki tudta, hogy az olasz gumigyártó meg fogja változtatni a gumik színét az egyszerűség kedvéért. A száraz pályás gumik összetétele is változni fog valamilyen mértékben az idei szezonra.

    Azonban az Auto Bild információi szerint a Pirelli egy teljesen új átmeneti és extrém eső gumival fog előállni. „Amióta a szélesebb gumikat használják a versenyzők, a probléma egyre csak nagyobb lett,” – írja a német lap.

    „A Pirelli mindenféleképpen szeretné orvosolni ezt a problémát. Az átmeneti eső gumik tartósabbak lesznek. Ez a változtatás az átmeneti esőgumi és a száraz pályás gumi közötti időkülönbség csökkenését i szolgálja,” – tette hozzá az Auto Bild.

  • Felbőgött az idei Ferrari motor!

    Felbőgött az idei Ferrari motor!

    A Ferrari 2019-es erőforrását a tegnapi nap folyamán indították be Maranellóban. Az esemény a Ferrari leendő csapatfőnöke, Mattia Binotto felügyelete alatt zajlott.

    Az olasz istálló autójának alváza, karosszériája és aerodinamikai elemei még fejlesztés alatt állnak. Sebastian Vettel és Charles Leclerc idei autóját február 15-én fogják bemutatni a nagyközönség számára. A Ferrari már az első barcelonai teszt előtt szeretné pályára vinni az új autót.

    A Ferrari a Saubert és a Haast látja el erőforrással. Mindkét partnercsapat számára létfontosságú, hogy a Ferrari hatékonyan fejlessze az alkatrészeit.

    Leclerc, aki Vettel csapattársa lesz 2019-től, ezt a posztot rakta ki a Twitter oldalára: „Az autót a mai nap folyamán elindították. Alig várom, hogy két hét múlva beleülhessek az autóba!”

    Azonban nem az olaszok voltak az első olyan csapat, akik sikeresen be tudták indítani az autójukat. A McLaren ugyanis megelőzte őket ebben.

    Íme, a hang!

  • Gaslynak nincs esélye legyőzni Verstappent

    Gaslynak nincs esélye legyőzni Verstappent

    A korábbi holland Forma-1-es pilóta, Robert Doornbos úgy véli, hogy nincs semmi esélye Pierre Gaslynak, hogy idén legyőzze újdonsült csapattársát a Red Bullnál.

    Verstappen kiválóan szerepelt tavaly a szezon második felében egy gyengébb kezdet után. Ezek miatt is gondolja úgy, a jelenleg Hollandiában újságíróként dolgozó egykori Red Bull és Minardi pilóta, hogy Gasly szinte esélytelen lesz házon belül.

    „Max azonnal tudni fogja, hogy milyen sikeres lehet az új autó, szóval én kíváncsian fogom figyelni az arcát már az első pár kör után. Ha csalódott lesz, azt nem fogja elrejteni. Elsőként fog majd az asztalra csapni. Pierre azt mondta, hogy nem második számúnak érkezett a Red Bullhoz, de szerintem jobb ha csendben marad. Kapott egy esélyt egy top autóban, de nem fog túl nagy feltűnést okozni, mert nem lesz esélye Max mellett. Természetesen nem sokan vannak a mezőnyben akik szeretnének Max csapattársai lenni. Leiws Hamilton beszélt erről, de ez nem fog megtörténni.” – vélekedett Doornbos.

  • Fernando Alonso is tesztel a McLarennel?

    Fernando Alonso is tesztel a McLarennel?

    Hiába vonult vissza a Forma-1-től Fernando Alonso ám sajtóértesülések szerint hamarosan mégis a McLaren volánja mögött láthatjuk újra.

    A McLaren először a február 18.-án, az előszezoni teszten küldi pályára az MCL34 kódnévre hallgató autóját. A csapat két pilótája, Carlos Sainz és Lando Norris fogja a körök nagyrészét megtenni az új autóval, ám egy rövidebb időre csatlakozhat melléjük Fernando Alonso is.

    A thejudge13.com értesülései szerint a spanyol pilóta egy fél napot tölthet majd az autóban elsősorban azért, hogy összehasonlítsa azt a tavalyival.

    Zak Brown reméli, hogy a tavalyi hatodik helyükhöz képest előrébb tudnak majd végezni idén, amihez elengedhetetlen egy produkatív teszt.

    „Előre azt mondanám, hogy jó autónk van. A holtszezoni fejlesztések a tervek szerint haladtak. Jó visszajelzésekre van szükségünk Carlostól és Landotól. Ez egy sokkal másabb autó lesz, mint a tavalyi. Az eddigi visszajelzéseik tökéletesek. Kemény csatákat akarunk vívni a mezőnyben. Természetes, hogy a csapattársak is keményen harcolnak egymással, de ők jó fiúk, és csapatként van szükségünk rájuk, hogy visszatérjünk a rendszeres pontszerzők közé. Ezt ők is tudják. Ez az idei célunk.” – nyilatkozta Brown.

  • Kubica sokáig maradna a Forma-1-ben

    Kubica sokáig maradna a Forma-1-ben

    Robert Kubica elmondta, hogy számára a cél az lesz, hogy megalapozza a második, hosszú Forma-1-es karrierjét.

    A lengyel pilóta nyolc évet várt arra, hogy újra a száguldó cirkusz mezőnyének legyen a tagja, amit egy majdnem végzetes rali baleset okozott.

    Kedden Kubica fő támogatója, a lengyel a PKN Orlen olajvállalat rendezett egy eseményt, ahol egy Williams autó is jelen volt. Kubica ott beszélt az idei terveiről.

    „Fontos a lengyel összefogás. Nem csak a Forma-1-be való belépésről szól, mert remélem, hogy hosszabb távon is ott tudok maradni. De ez nehezebb feladat lesz. Úgy érzem magam, mint aki újra debütál. Rendkívül érzelmes dolog, persze ez teljesen más, mint amikor 12 éve a BMW Sauber színiben mutatkozhattam be.” – kezdte Kubica.

    Sokan azonban aggódnak a nem százszázalékos karja miatt, szerintük ugyanis bizonyos esetekben veszélyes lehet. Mások meg úgy gondolják, hogy a kihagyott nyolc év túl sok.

    „Ha úgy éreztem volna, hogy nem állok készen, akkor sosem tértem volna vissza a Forma-1-be. Nem egy könnyű helyzet, ezt mindannyian tudjuk. Nem szeretnénk ígérgetni, de a legjobbamat fogom nyújtani. A csapat tanult a tavalyi hibáiból, szóval ez a szezon némiképp könnyebb lesz. A célom az, hogy visszatérjek abba a formámba, ahol a balesetem előtt voltam.” – reagált Kubica.

  • Elkelt az utolsó szabad hely is a Sébastien Loeb Racingnél

    Elkelt az utolsó szabad hely is a Sébastien Loeb Racingnél

    Benjamin Leuchter személyében német pilótát szerződtetett a WTCR-ben szereplő Sébastien Loeb Racing. A 31 éves pilóta így a Volkswagen volánja mögött Rob Huff, Mehdi Bennani és Johann Kristoffersson csapattársa lesz a 2019-es Túraautó Világkupa küzdelmei során.

    „A WTCR egy gyerekkori álmom, ami most valóra vált. Nagyon örülök, hogy megkaptam ezt az ülést a Volskwagentől a WTCR-ben, és mindent beleadok majd azért, hogy megfelelően képviselhessem a német színeket. A versenynaptár tíz pályájából csupán kettőt ismerek, de gyorsan tanulok és a lehető legjobbamat fogom nyújtani a siker érdekében.” – nyilatkozta Leuchter.

    A német pilóta régóta a Volkswagen márka nagykövete és részt vett a Volkswagen GOLF GTI TCR fejlesztésében is. Tavaly pedig nyolcadik helyen végzett a TCR Germany-ben.

    „Nagy örömömre szolgál, hogy megtudtok Benjaminnak adni azt a lehetőséget, hogy feljebb léphessen a WTCR-be. Benny évek óta a Volkswagen család tagja, és az autó fejlesztésében is részt vett. Az eredményei önmagukért beszélnek, és fantasztikus munkát végzett a tesztek során, mind a pályán mind pedig a mérnökökkel együtt működve. Egy nemzetközi szinten is erős kvartettünk állt így össze, és magától értetődő, hogy a legjobbak közt szeretnénk lenni idén.” – mondta Sven Smeets, a Volkswagen Motorsport igazgatója.

  • Rosberg: A Vettel-Leclerc páros akár rosszul is elsülhet

    Rosberg: A Vettel-Leclerc páros akár rosszul is elsülhet

    Nico Rosberg szerint a négyszeres világbajnok honfitársa, Sebastian Vettel még nagyobb nyomás alatt fog versenyezni.

    2016 Forma-1-es világbajnok szerint Vettelt két dolog akadályozhatja meg abban, hogy megszerezze első bajnoki címét a vörösök színében: az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton és Charles Leclerc, aki Vettel csapattársa lesz az idei szezontól.

    A 2018-as szezon a Ferrari és Mercedes négyszeres világbajnokának küzdelméről szólt. A szezon első felében rendkívül közel volt egymáshoz a két rivális. Azonban Hamilton a szezon második felében hengerelt, amíg Vettel hibát hibára halmozott. Így Hamilton már a Mexikói Nagydíj befutója után már ötszörös világbajnoknak mondhatta magát.

    Rosberg szerint Vettel komoly nyomás alatt fog versenyezni idén, ugyanis a Ferrari és az összes Ferrari szurkoló tőle várja a csodát. „Sebre óriási nyomás fog majd helyeződni,” – véli a Mercedes egykori versenyzője. „Már tavaly is érezhette ezt a nyomást, mert ha a Ferrarinál versenyzel, akkor egy egész ország számít a jó eredményre.

    „Sebnek össze kell raknia a dolgokat fejben. Neki is és a Ferrarinak is fejlődnie kell, hogyha bajnokok szeretnének lenni. Mindketten sok hibát vétettek a tavalyi szezonban. A hibák miatt komoly változások mentek végbe csapaton belül, ugyanis most már nem Maurizio Arrivabene a Ferrari csapatfőnöke, hanem Mattia Binotto.

    „Vettel leendő csapattársa, Leclerc azonnal berobbant a Forma-1 világába. Kíváncsi vagyok, hogy mire lesz majd képes egy élcsapat versenyzőjeként. Ha össze tudják szedni magukat, akkor képesek lesznek elérni a céljaikat.”

    A fiatal monacói pilóta a finn Kimi Räikkönen helyére fog érkezni a maranellóiakhoz. Január elején pedig az olasz istálló vezetői úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg Arrivabene szerződését. Az egykori olasz csapatfőnök helyét Binotto veszi majd át.

  • Rosberg: Bottas sokkal jobb annál, mint amit tavaly mutatott

    Rosberg: Bottas sokkal jobb annál, mint amit tavaly mutatott

    Nico Rosberg szerint Valtteri Bottas újult erővel vághat neki a 2019-es szezonnak, és ha a szerencse is mellé szegődik akkor akár Hamilton orra alá is borsot törhet.

    A finn pilóta a tavalyi bajnokság elején magabiztos volt és magát is komoly bajnok esélyesnek titulálta, ám a balszerencsés idény és a több gyengébb eredmény végül egy futamgyőzelem nélküli szezont hozott a számára.

    Idén azonban szüksége lesz egy erős kezdésre, mert ezzel saját magának és a csapatának is segíthet, hogy idén is eredményesek legyenek, illetve hogy jövőre is megtarthassa a helyét Esteban Oconnal szemben.

    „Valtteri sokkal jobb annál, mint amit képes volt mutatni az utóbbi időben.” – kezdte 2016 világbajnoka a Sky Sports News-nak. „Egy szezonkezdettel újra jó esélye lesz arra, hogy megalapozzon magának egy sokkal eredményesebb szezont, és akár Lewisnak is okozhat bosszúságot.” – folytatta.

    „Szerintem ez igenis lehetséges. Csupán attól függ, hogy milyen a szezonkezdet. Tavaly nagyon sok balszerencse érte őt, ha a szerencse azonban mellé áll, és remekül sikerül az első pár futama, akkor egy teljesen más helyzetben lehet, mint tavaly.” – tette hozzá.

    A német világbajnok jóslásokba is bocsátkozott az idei évet megelőzően. Nem számít arra, hogy Hamilton és a Mercedes vissza fog esni, de reméli, hogy a közvetlen riválisaik – például Max Verstappen – megdolgoztatja majd a pénzükért őket.

    „Nem feltétlenül van itt a változás ideje, de az élmezőnyben szükség van vérfrissítésre, és győzzön akkor a jobb csapat. A Mercedes volt a legjobb az elmúlt időben. Azt akarjuk, hogy a fölényük csökkenjen, és valódi akciók legyenek. Ez igazán nagyszerű lenne. Remélem, hogy ez már az idei évre ki tud alakulni. Van erre esély, mivel a szabályok elég sokat változtak az autókat érintően, és mindenkinek az alapoktól kell újra kezdenie a munkát.” – reménykedett Rosberg.