Címke: 2019

  • Bemutatta idei festését a WRT

    Bemutatta idei festését a WRT

    Lerántotta a leplet az idei festéséről a Túraautó Világkupára készülő WRT csapat. Az istálló továbbra is az Audi R3 LMS modellel száll majd harcba a győzelemért. Az autók idén is türkiz és piros színben fognak pompázni, előbbi a Leopard Energy Drink-nek köszönhető, utóbbi pedig az Audi miatt került fel az autóra.

    A WRT változatlan pilóta felállással vág neki az idei WTCR szezonnak, vagyis Jean-Kerl Vernay és Gordon Shedden ülnek majd az Audik volánjánál.

    Vernay tavaly a második helyen végzett a TCR Europe-ban illetve a negyedik lett a WTCR-ben, míg skót csapattársa visszafogottabban teljesített, de futamgyőzelem így is összejött neki Wuhanban.

    A csapattól távozott egy fontos támogató, az orosz Lukoil személyében, akik a Hyaundai-jal léptek kapcsolatra, és Augusto Farfus és Nicky Catsburg autóján lesz majd látható a nevük.

    Emellett a WRT bejelentette, hogy a TCR Europe-ban is két autót fognak indítani, abból az egyik egy Audi lesz, amit Santiago Urrutia fog vezetni, míg a másik egy Volkswagen, amit pedig Maxime Potty terelget majd. A csapat színei itt viszont túlnyomó részt fekete, megspékelve egy kis pirossal.

    Fotó: Audi AG

     

  • A Ferrari rendelkezik a legnagyobb szponzori bevétellel is

    A Ferrari rendelkezik a legnagyobb szponzori bevétellel is

    A sport piaci hátterével foglalkozó Sportcal kimutatása szerint a Forma-1-ben a Ferrari kapja a legtöbb pénzt a különböző szponzoraitól.

    A vörösök ugyan nem kezdték a legjobban a 2019-es esztendőt, de a pénzen nem fog múlni a sikerük, hiszen amellett, hogy összességében is övék a legnagyobb bevétel a támogatóktól még ők tudhatják nevük mellett a legtöbb szponzort illetve övék a legnagyobb bevétel a névadó szponzortól is.

    Ehhez nagyban hozzájárul a Phillip Morris illetve a hozzá köthető Mission Winnow, amely a csapat névadó szponzoraként nagyjából 160 millió dollárt fizet. A Scuderia ebben az idényben összesen 31 támogatót tudhat a neve mellett, amivel szintén listavezető és ezen cégek összesen 255-285 millió dollárt fizetnek a reklámfelületért.

    Az össz. bevétel tekintetében a második helyen a bajnoki rivális Mercedes áll, amely 135-165 millió dollár bevételt szerez innen, abba beletartozik a Petronas (mint névadó szponzor) 65 milliója illetve a másik 23 támogató pénze is.

    Annak ellenére, hogy nincs névadója a McLarennek, mégis a teljes bevétel listáján a Red Bull mögött a negyedik helyet foglalják el, köszönhetően annak, hogy 26 különböző vállalat is támogatja őket (90-120 millió dollár bevétel összesen.)

    A bevételi lista legalján a Haas található akik csupán 30-50 millióval gazdagodnak a szponzori oldalról, abból 15-öt fizet a Rich Energy, ráadásul a támogatók száma is nálunk a legkevesebb, mindösszesen 10.

    A tavaly kis híján csődbe ment Force India utódja a Racing Point a második legtöbb, 30 szponzorral rendelkezik, viszont összesen 45-75 millió dollárt kapnak, vagyis a SportPesa fizeti a legkevesebb névadói pénzt.

    Hasonló mennyiségű pénzhez jut az ex-Sauber, vagyis az Alfa Romeo Racing, akik nem meglepő módon a bevételük közel felét az Alfa Romeotol kapják.

    Az egyértelműen leggyengébb csapatnak tűnő Williams azt legalább elmondhatja magáról, hogy sikerült sok és tehetős támogatókat találniuk, hiszen mind a 19 szponzor pénzét összeadva nagyjából 90-105 millió dollár üti a markukat, abból a Rokit 20-at áll.

    Ami a maradék két csapatot illeti, a Renault és a Toro Rosso nagyjából ugyanannyi pénzhez jut a támogatói oldalról (45-85 millió), ám a franciák ezt névadó szponzor nélkül, sok kisebb (28) vállalat támogatásával érik el.

  • Fiatal amerikai pilótát szerződtetett az Alfa Romeo

    Fiatal amerikai pilótát szerződtetett az Alfa Romeo

    Juan Manuel Correa személyében egy 19 éves amerikai versenyző lesz idén az Alfa Romeo Racing másik fejlesztő pilótája.

    Correa idén a Sauber Junior Team színeiben a Formula 2-ben fog versenyezni, tavaly pedig a GP3-ban indult, ahol az Alfa Romeo másik tesztpilótája, Tatiana Calderon volt a csapattársa. A bajnokságot a 12.helyen zárta, legjobb eredménye egy negyedik hely volt.

    Az ecuadori születésű pilóta korábban megfordult az olasz és a német Formula 4-es bajnokságokban is, ezen kívül tavaly két futamot is nyert az új-zélandi Toyota Racing Series-ben.

    „Juan Manuel számára egy új kihívást jelent, hogy a csapatunknál lehet, mint fejlesztő pilóta, és várjuk már, hogy mennyit tud fejlődni a mi támogatásunknak hála, mint autóversenyző.” – nyilatkozta az Alfa Romeo csapatfőnöke Frederic Vasseur.

    Ez azt is jelenti, hogy az olasz-svájci csapatnak Correa, Calderon és Marcus Ericsson személyében három olyan versenyzője van, aki a fejlesztésekben fog segédkezni.

    „Minden versenyző számára kiváltságos dolog ha lehetőséget kap, hogy részese legyen egy ilyen ikonikus Forma-1-es csapatnak. A legjobbamat fogom nyújtani, hogy ezáltal is megtiszteljem azt a lehetőséget, amit adtak nekem, és szeretnék köszönetet mondani Fred-nek és az egész Alfa Romeo Racing-nek, hogy engem választottak. Izgatottan várom, hogy mit tartogat számomra a jövő.” – mondta büszkén Correa.

  • Stroll: Végre van egy versenyautóm!

    Stroll: Végre van egy versenyautóm!

    Lance Stroll rendkívül boldog volt az Ausztrál Nagydíj után, hiszen elég jó tempóra volt képes a Racing Point-tal.

    A 2016-os Formula 3 bajnoka 2017-ben debütált a Forma-1-ben, és első évében rögtön tudott egy dobogós helyezést is szerezni a Williams-szel. Ám a tavalyi éve az autó gyengesége miatt neki is eredménytelenre sikeredett.

    Idénre pedig átigazolt az apja által felvásárolt Racing Point-hoz, ahol első futamon pontszerző helyen végzett.

    „Végre van egy versenyautóm! Igazán elégedett vagyok a versenyemmel. Remek tempónk volt, és magunk mögött tudtuk tartani a riválisokat. Erre vártam a szezont megelőzően.” – mondta boldogan Stroll.

  • Vettel örül Bottas remek formájának

    Vettel örül Bottas remek formájának

    Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője örül Valtteri Bottas Ausztráliában mutatott teljesítményének. A Mercedes finnje domináns győzelemmel nyitotta a 2019-es Forma-1-es szezont.

    Vettelt a GPToday.net Bottasról kérdezte, a 31 éves német pedig elmondta, hogy nagyon jó embernek tartja Lewis Hamilton csapattársát.

    „Kedvelem őt, örülök az eredményeinek. Valtteri nagyon illedelmes srác. Nem gondolom, hogy megváltozott volna, mindig is megvolt a sebessége” – mondta Vettel.

    „Tavaly különböző okok miatt nem mentek jól a dolgai, Melbourne-ben viszont boldog voltam, mikor megtudtam, hogy ő nyerte a versenyt.”

    „Már a futam elején elhúzott tőlünk, ami nem jó hír. Mindenesetre ő jó srác, örülök a sikerének” – tette hozzá.

  • Marko: Hamarosan érkezik a még erősebb Honda motor

    Marko: Hamarosan érkezik a még erősebb Honda motor

    Helmut Marko elmondta, hogy nemsokára még több lóerő leadására képes Honda motor érkezik, ezzel egyidejűleg azt is kijelentette, hogy a csapatnak a kasztnin kell még javítania.

    Max Verstappen a dobogó legalsó fokára állhatott Melbourne-ben, közvetlenül a két Mercedes mögött, de a korábban nagy esélyesnek tartott Ferrarikat le tudta győzni. Ő és az egész csapat rendkívül elégedett volt a Honda motor teljesítményével, ám Dr. Helmut Marko szerint a motor csak még erősebb lesz.

    „Reméljük, hogy a Mercedes formája Melbourne-ben csak egyszeri volt. A Ferrari előtt vagyunk, de mindenki előtt akarunk lenni.” – jelentett ki Marko.

    „A csomagunk legjobb része a Honda motor. Amin muszáj fejlesztenünk, az a kasztni. Túl kevés leszorítóerőnk van, de ez az elmúlt öt év filozófiájának az eredménye, amikoris kompenzálnunk kellett a kevesebb teljesítményt.” – folytatta.

    A Honda megígérte már a Red Bullnak, hogy hamarosan 10-20 lóerőre megközelítik a Mercedest.

    „A Honda vezetősége Melbourne-ben megígérte, hogy hamarosan érkezik majd motor fejlesztés. Ha határozott fejlődést fognak elérni, akkor nem várunk a nyolcadik versenyig, mert ebben az esetben már hamarabb szeretnénk felvállalni a büntetést. Akkor meg már csak a kasztnit kell fejlesztenünk, és akkor utol érhetjük az előttünk állókat.” – zárta az osztrák.

  • Nem kommentálja Bottas kirohanását a volt szponzora

    Nem kommentálja Bottas kirohanását a volt szponzora

    Valtteri Bottas rendkívül érzelmes állapotba került ausztráliai győzelme után, amikor is a rádióban elég egyértelmű üzenetet küldött a kétkedőinek. Erre azonban nem kíván reagálni a finn korábbi fő támogatója, aki egész karrierje során mellette állt, és tavaly a gyenge eredményei miatt fordítottak hátat neki.

    A Mercedes pilótája a célba érkezés után a következő rövid, de igencsak beszédes üzenetet mondta a rádión: „Azoknak, akiket érint: b***átok meg!”

    Később Bottas maga ismerte el, hogy ez a reakció nem volt előre eltervezve a részéről, csupán a pillanat hevében tört ki belőle. Ami érthető is, hiszen sokan komoly kritikát fogalmaztak meg vele sokan a gyenge tavalyi éve után és már Esteban Ocont is egyesek a helyén látták 2020-ra.

    Ha a finn valóban a kritizálóinak akart ezzel üzenni, akkor abba beletartozhat egykori támogatója, a Wihuri Csoport is, amely évtizedekig egyengette a pályafutását. Antti Aarnio-Wihuri,a Wihuri Csoport vezérigazgatója viszont nem kívánt erre reagálni.

    „Nem kommentálnám Bottas megjegyzését. Ez az ő véleménye és nem kívánok reagálni rá.” – nyilatkozta a finn üzletember az Ilta Sanomat lapnak.

    Azonban egykori védence melbourne-i győzelme nem lepte meg őt.

    „Nem lepődtem meg a sikerén. Tudtuk, hogy a Mercedesnek remek tempója van. Hamilton autója pedig már a rajttól kezdve technikai problémával küszködött.” – tette hozzá.

  • Statisztikák, érdekességek az Ausztrál Nagydíj után

    Statisztikák, érdekességek az Ausztrál Nagydíj után

    A hétvégi Ausztrál Nagydíj után számos rekordbeállítás vagy döntés született, illetve jó néhány érdekesség is felfedezhető a számokban elmélyülve.

    Győzelmével és leggyorsabb körével Valtteri Bottas 26 pontot gyűjtött egy hétvégén, a sportág történetében ő az első, aki ennyit tudott szerezni egy hétvégén, ám nem a legtöbb. Öt évvel ezelőtt a szezonzáró abu dhabi-i versenyen dupla pontot osztottak ki a versenyzők között – ami akkor komoly felháborodáshoz vezetett – így az ottani győztes Lewis Hamilton 50 pontot szerzett, míg a két Williamses, Felipe Massa 36-ot és Valtteri Bottas 30-at, így a finn hétvégi termése a negyedik legtöbb.

    Bottas fölényes, több mint húsz másodperces győzelme a legtöbb a 2016-os Orosz Nagydíj óta, akkor Nico Rosberg nyert Lewis Hamilton előtt nagyobb különbséggel.

    A Mercedes pilótája győzelmével vezeti a világbajnoki tabellát, pályafutása során először, így a Forma-1 történetében ő a hatvanadik különböző pilóta, aki vezette a pontversenyt. Negyedik sikerével csatlakozott azon kevés pilótához, akik pályafutások során vezették a bajnokságot, de soha nem nyerték meg azt, rajta kívül Eddie Irvine, Bruce McLaren és Dan Gurney ilyen még.

    Ez volt zsinórban a negyedik év, amikor Lewis Hamilton a pole-pozícióból rajtolva nem tudta megnyerni a szezonnyitót. A  címvédőnek ez volt zsinórban a hatodik rajtelsősége ugyanazon a pályán, amivel beállította Ayrton Senna rekordját, a brazil legenda 1985 és 1991 között Imolában volt erre képes.

    Összességében pedig már a nyolcadik poleja volt ez már Melbourne-ben, amivel egalizált Sennára és Schumacherrre, előbbi Imolában, utóbbi pedig Suzukában hajtotta ezt végre. Ezek közül a német bajnok ötöt, Senna hármat, Hamilton pedig csak kettőt tudott futamgyőzelemre is váltani.

    Azzal, hogy Hamilton idén is szerzett legalább egy pole-pozíciót, így már zsinórban 13 éve tud legalább egy edzés elsőséget felmutatni, amivel Michael Schumachert érte utol az örökranglista élén.

    84. első rajthelyével pontosan annyi szombati sikere van, mint a mezőny többi tagjának összesen.

    A Mercedes riválisai számára vészjósló az is, hogy a németek hét tizedes időmérős előnye több, mint a tavalyi szezon során bármikor.

    Immáron ötödik éve, hogy visszatért a Honda motorszállítóként a száguldó cirkuszba, Max Verstappen harmadik helyének köszönhetően megszerezték az első dobogós helyezésüket a 2008-as Brit Nagydíj óta, akkor Rubens Barrichello szintén a harmadik helyen ért célba. A Honda rövid ideig versenyt is vezetett a hétvégén, amire 2008 óta szintén nem volt példa, akkor Barrichello Kanadában töltött pár kört vezető helyen.

    Max Verstappen zsinórban tizedik alkalommal végzett pontszerző helyen, ami számára egyéni csúcs. Szintén pontot szerzett a mezőny két újonc csapata, a Racing Point és az Alfa Romeo is, utóbbi az 1984-es Európai Nagydíjon szerzett pontot, akkor Riccardo Patrese a hatodik helyen végzett.

    Az Albert Park-ban a versenyben futott leggyorsabb kör Michael Schumacher nevéhez fűződik, ami immáron 15 éve érinthetetlen. A német a Ferrarival 1:24.125-ös leggyorsabb kört futott akkor, amitől Bottas most 1,4 másodperccel volt elmaradva.

    Robert Kubica 3065 napot várt arra, hogy ismét Forma-1-es futamon induljon, ami egyike a leghosszabb eltelt időnek, ezen a listán Jan Lammers a csúcstartó, ő 3767 napot várt két futam között.

    Alexander Albon személyében egy thaiföldi színekben induló versenyző mutatkozott be a sorozatban, így 65 év után ő az első thai F1-es pilóta.

    Egy másik újonc, Lando Norris a nyolcadik helyet szerezte meg élete első időmérőjén, ami Carlos Sainz Toro Rossos bemutatkozása óta a legjobb debütálás.

    A harmadik újonc George Russel az első versenyző a Forma-1 történetében, aki a 63-as rajtszámmal indult. Páran használták már ezt a számot az Indianapolis-i 500-as versenyen, amikor az még beleszámított a Forma-1-es pontversenybe, de F1-es szabályok szerinti lebonyolításban ő az első.

  • Binotto: Megvizsgáljuk, hogy ki kellett volna-e hozni Leclercet és megszerezni a leggyorsabb kört

    Binotto: Megvizsgáljuk, hogy ki kellett volna-e hozni Leclercet és megszerezni a leggyorsabb kört

    Mattia Binotto, a Ferrari újdonsült csapatfőnöke az Ausztrál Nagydíj után elmondta, megvizsgálják, hogy helyes döntés volt-e elszalasztani a leggyorsabb körért járó plusz egy pont megszerzésének lehetőségét Charles Leclerc-rel.

    A verseny vége felé járva Leclerc láhatóan gyorsabb volt csapattársánál, ám a Ferrari arra kérti a fiatal monacóit, hogy ne előzze meg Vettelt.

    Leclercnek viszont elég előnye volt a mögötte lévő Kevin Magnussennel szemben ahhoz, hogy kiálljon egy kerékcserére, és új abroncsokon megszerezze a verseny leggyorsabb körét, amiért egy plusz pontot kapott volna.

    A Ferrari nem élt a lehetőséggel, melyet Mattia Binotto csapatfőnök így kommentált: „Megvolt Charles előnye ahhoz, hogy új gumikat rakjunk fel neki, amivel rámehet a leggyorsabb körre. A verseny azon szakaszában viszont rizikós lett volna kiállni, számunkra pedig az a legfontosabb, hogy célba érjünk és pontokat szerezzünk.”

    „Néha vannak olyan versenyek, hogy nem vagyunk a legjobb formánkban, de ilyenkor is fontos pontokat szerezni. Ezt a döntést hoztuk. Természetesen kielemezzük a versenyt és megvizsgáljuk a döntésünket, amit a korábban említett ok miatt hoztunk meg ” – tette hozzá Binotto.

  • Bottas Whitingnak ajánlotta ausztráliai győzelmét

    Bottas Whitingnak ajánlotta ausztráliai győzelmét

    Valtteri Bottas az FIA volt versenyigazgatójának, a 66 éves korában csütörtökön elhunyt Charlie Whitingnak ajánlotta 2019-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon aratott győzelmét.

    Whiting a ’70-es években mérnökként kezdett el dolgozni a Forma-1-ben, mielőtt csatlakozott a sportot irányító szervezethez. A tragikus hirtelenséggel elhunyt brit szakember több mint húsz évig szolgálta a sportot versenyigazgatóként, első versenye az 1996-os Ausztrál Nagydíj volt ebben a pozícióban.

    Whiting helyét egyelőre ideiglenesen Michael Masi vette át, az FIA azonban még nem erősítette meg a hátralévő versenyek versenyigazgatójának kilétét.

    „Ez a győzelem Charlié, az összes Forma-1-ért tette munkája miatt. Nagyon sokat dolgozott a sportért, ami rengeteget jelent mindannyiunk számára” – mondta Bottas a versenyt követő sajtótájékoztatón.

    A rajt előtt a csapatok és a versenyzők Whitingra, valamint az új-zélandi terrortámadás áldozataira emlékeztek.