Címke: 2019

  • Antonio Fuoco tesztel a Ferrarival Barcelonában

    Antonio Fuoco tesztel a Ferrarival Barcelonában

    Fiatal olasz pilóta kap lehetőséget a Ferraritól, ugyanis Antonio Fuoco tesztelheti majd az olaszok autóját egy teljes napon keresztül a Spanyol Nagydíjat követő évközi teszten.

    A szabályok kimondják, hogy a négy évközi tesztnapból legalább kettőn olyan pilótát kell beültetnie a csapatoknak, akiknek maximum három Forma-1-es futam van a hátuk mögött.

    A Ferrari az első ilyen napot Mick Schumachernek adta Bahreinben, míg a másodikat Antonio Fuoco kapja meg Barcelonában, a második napon pedig Charles Leclerc ül majd autóba.

    A Ferrari pilóta akadémiájának egykori tagja továbbra is maradt a vörösök alkalmazásába, ugyanis ő a csapat egyik szimulátor versenyzője.

    A 22 éves pilóta 2015-ban és 2016-ban már megismerkedhetett a Ferrari Forma-1-es autójával, míg az elmúlt két évet a Formula 2-ben töltötte, ahol három futamot nyert meg a Prema és a Charouz csapatok színeiben. Jelenleg pedig az olasz GT bajnokságban szerepel.

    A barcelonai teszten egy másik Ferraris junior is tesztel majd, ugyanis Callum Ilott majd az Alfa Romeoval fog pályára gurulni.

     

  • Hamilton átérzi Leclerc helyzetét

    Hamilton átérzi Leclerc helyzetét

    Lewis Hamilton pontosan átérzi Charles Leclerc jelenlegi helyzetét a Ferrarinál, hiszen 2007-ben ő is hasonló cipőben járt a McLarennél.

    A brit bajnok 2007-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a McLaren színeiben és az első évében rögtön kemény kihívás elé állította rutinosabb, bajnok csapattársát Fernando Alonsot.

    A brit Monacóban közel állt ahhoz, hogy megszerezze első futamgyőzelmét a sorozatban, ám akkor a csapat még Alonsot favorizálta és át kellett adnia a győzelmet a spanyolnak. Ez után Hamilton dühből vezetve megnyerte a következő kanadai futamot. Attól a pillanattól kezdve heves rivalizálás alakult ki kettejük között aminek a vége az lett, hogy Alonso év végén elhagyta a csapatot.

    „Amikor megérkeztem a Forma-1-be akkor a lehető leghamarabb nyerni akartam illetve meg akartam verni a bajnok társamat. Szóval elég hasonló ez a helyzet Leclercéhez.” – kezdte Hamilton.

    „Nagyon sok tekintetben magamat látom Leclercben, remek munkát végez eddig. Hatalmas elvárások vannak egy olyan nagy csapatnál, mint a Ferrari, de ő kiválóan vezet, és csak ezt kell tovább csinálnia és akkor jönni fog majd a győzelem is.” – folytatta.

    „Megértem Leclerc érzéseit, hiszen ő úgy véli, hogy megvan benne a potenciál, hogy a legjobb legyen, de ilyenek miatt olyan mintha a ragyogása elhalványulna. Versenyzőként egyfajta lázadó vagy, mert mondanak neked valamit, hogy csináld meg, de te ellen akarsz állni neki. Én is tapasztaltam ezt.” – zárta.

  • Albon megszokta a nyomást

    Albon megszokta a nyomást

    Alex Albon meggyőző teljesítményt nyújtott pályafutása első három Forma-1-es futamán, Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója egyenesen az év meglepetésének nevezte a thai versenyző szereplését.

    „Azt hiszem mindenki tisztában van vele, hogy mekkora nyomás alatt kell teljesíteniük a Red Bull juniorjainak. Mindig 120%-ot kell nyújtaniuk” – mondta George Russell, a Mercedes kötelékébe tartozó Williams versenyző az El Confidencialnak még Kínában, amikor Albon a harmadik szabadedzésen csúnyán összetörte a Toro Rossót.

    Albon a futamon azonban javított, sőt a nap versenyzőjének is megválasztották a nézők.

    „Már korábban is nyomás alatt versenyeztem. Tavaly minden versenyen az ülésemért harcoltam, szóval már hozzászoktam. Jól érzem magam és bízom a képességeimben” – mondta Albon.

    Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke is elégedett a fiatal újonc teljesítményével: „Ha így folytatja, sikeres Forma-1-es versenyző válik belőle” – mondta Tost.

  • Prost: Ismét a Renault-é lesz az egyik legjobb F1-es motor

    Prost: Ismét a Renault-é lesz az egyik legjobb F1-es motor

    A Renault motorszállótóként sorozatban négy megnyert bajnoki címmel búcsúztatta a V8-as érát, a hibrid korszakban viszont még nem jött össze számukra a dicsőség – igaz, a Mercedesen kívül még senkinek sem.

    „Tudjuk, hogy nagyon közel vagyunk a határokhoz jelen pillanatban” idézi Prostot a spanyol Marca.

    „A megbízhatósági problémák néha elkerülhetetlenek – ez része a játéknak, el kell fogadnunk. A Renault motorja azonban az egyik legjobb lesz a Forma-1-ben. Jelenleg senki nem beszél erről, de az adataink alapján lépésről lépésre fogunk haladni” – tette hozzá a korábbi négyszeres világbajnok.

    Prostot a jelenlegi V6-os hibridek komplexitásáról is megkérdezték: „Műszakilag egészen lenyűgözőek, de versenyzői szemmel nézve úgy gondolom, túl messzire mentünk.”

    „Minden ki van számolva, ami a beállításokat és a stratégiát illeti, a meglepetések pedig nagyon ritkává váltak” – mondta Prost.

  • Nem Mick Schumacher tesztel legközelebb a Ferrarival?

    Nem Mick Schumacher tesztel legközelebb a Ferrarival?

    Jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy Mick Schumacher egyelőre nem kap újabb lehetőséget, hogy vezethesse a Ferrari Forma-1-es autóját.

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok fia legutóbb a bahreini teszten mind a Ferrari mind pedig az Alfa Romeo autóját is vezethette. Ám az olasz Autosprint értesülései szerint a májusban a Spanyol Nagydíj után Callum Ilott tesztelhet majd a vörösök autójával Barcelonában.

    „Mick – akit januárban örömmel vettünk fel az akadémiánkra – és Callum – aki pedig már 2017 óta nálunk van – is egyaránt fejlesztő pilóták és biztos vagyok benne, hogy a kettejük karrierjének ezen időszakában nagyon hasznos lehet az, hogy kipróbálhassák az SF90-et Bahreinben, illetve Barcelonában.” – idézte Mattia Binottot az Autosprint.

  • Gasly elárulta gyenge formájának okát

    Gasly elárulta gyenge formájának okát

    Pierre Gasly, a Red Bull Racing fiatal francia versenyzője egyelőre nem találja a tempót az idei Red Bullban, és rendre nagy különbséggel elmarad csapattársától, Max Verstappentől.

    Gasly tehetségéhez kétség sem férhet, ám a nagycsapathoz való váltás egyelőre nem a terve szerint alakul.

    A korábbi GP2/F2 bajnok versenyző a Kínai Nagydíjat követően felfedte, hogy mi áll a gyengélkedés hátterében.

    „Az adatok alapján egyértelmű, hogy hol veszítek időt” – mondta Gasly az Auto Hebdonak.

    „A kanyarok bejárata rendben van, a kijáratok viszont már nem. Túl agresszívan bánok a gázpedállal, ami a hátsó kerekek kipördülését okozza. Ennek eredményeképp gyorsabban is használódnak el a gumijaim.”

    „Próbálunk megoldást találni a beállítások módosításával, de nekem is változtatnom kell a vezetési stílusomon, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki az autóból” – tette hozzá.

  • Giovinazzi: Rendben van a hátrányom Räikkönenhez képest

    Giovinazzi: Rendben van a hátrányom Räikkönenhez képest

    Antonio Giovinazzi szerint teljesen normális a jelenlegi hátránya csapattársához képest az első teljes Forma-1-es idényében.

    Az olasz pilóta két versenyzés nélküli év után kapta meg 2019-re az Alfa Romeo ülését, ám az első három futam azt mutatta, hogy elég jelentős lemaradása van finn világbajnok csapattársához képest. Räikkönen mindhárom futamon pontot szerzett, és két időmérőn is bejutott a Q3-ba, míg Giovinazzi pont nélkül áll és a Q2-be is csak egyszer jutott be eddig.

    „Nem könnyű, ha két évig nem versenyzel. Főleg az időmérőkön jön ki ez. Akinek Kimi a csapattára ez egy jó referencia. Amikor kiállok a garázsba meg tudom nézni az adatait és láthatom, hogy hol kell még fejlődnöm. Továbbra is így kell dolgoznom és akkor jönnek majd a jobb eredmények is.” – nyilatkozta Giovinazzi.

    A 25 éves pilótát nem lepte meg Räikkönen jó formája.

    „Ő egy fantasztikus pilóta, rengeteg tapasztalattal, már a versenyhétvégék előtt tudja, hogy mit akar majd. Ezt jó látni, végül is is ezt teszi a tapasztalat.” – tette hozzá.

  • Csapata szerint fényes jövő áll Stroll előtt

    Csapata szerint fényes jövő áll Stroll előtt

    Andrew Green, a Racing Point technikai igazgatója rendkívül elismerően beszélt csapata kanadai versenyzőjéről, aki Esteban Ocont váltotta a silverstone-i központú istállónál.

    Strollra ráragadt a fizetős versenyző jelző, hiszen legutóbbi csapatváltásában is nagy szerepet játszott édesapja jelentős vagyona, mellyel azonban megmentette a csőd szélére sodródott istállót.

    „A téli tesztek során azonnal láttuk, hogy Lance tehetséges versenyző, ami a szimulátorban is kiderült” – mondta Andrew Green.

    „Télen is dolgozott, az elkötelezettsége és lelkesedése hihetetlen. Nagyon jók voltak az első benyomásaink. Kiválóan illeszkedik a csapatunkba, úgy gondolom nagyszerű jövő áll előtte” – tette hozzá.

    Stroll három versennyel a 2019-es szezon rajtja után két világbajnoki ponttal áll a pontversenyben, míg csapattársa, Sergio Perez öt egységet tudhat magáénak.

  • Berger szerint nincs rendjén a Ferrari működése, de Binotto nem aggódik

    Berger szerint nincs rendjén a Ferrari működése, de Binotto nem aggódik

    Gerhard Berger, a Ferrari korábbi versenyzője úgy véli, nem feltétlenül jó Mattia Binotto csapatfőnök számára, hogy túlságosan nagy területért felelős a maranellói csapat működésében. Binotto technikai igazgatóból lett csapatfőnök az idei évtől, Maurizio Arrivabenét váltva.

    „A Ferrarinál az a megszokott módszer, hogy valakit kineveznek felelősnek, aki mindenért felel” – mondta Berger a Motorsport.com-nak.

    „Ha megnézzük a Red Bullt, ott van Adrian Newey tervezőzseni, valamint egy megfelelő csapatfőnök, Christian Horner. Továbbá a ’cápa’ Helmut Marko.”

    „Nézzük a Mercedest: Toto Wolff, aki egy nagyon jó csapatfőnök, a motorzseni Andy Cowell és sajnos Niki Lauda jelenleg nincs itt. A Ferrarinál csak Binotto van. Nem tudom, hogy ez rendjén van-e” – tette hozzá.

    Binotto azonban nem aggódik, a fejlesztési verseny közepette győznék le a Mercedest.

    „Ha megnézzük a Mercedes végsebességét Kínában, láthatjuk, hogy ők is nagyon gyorsak voltak. Talán meg kellene kérdeznem tőlük mitől ennyire jók. Nem gondolom, hogy nagy lenne a különbség köztünk és más csapatok között az egyeneseket tekintve” – mondta Binotto.

    „Baku egy városi pálya, ahol különböző aerodinamikai beállításokat használunk. Nem kizárólag az erőforrás, de az aerodinamikai csomag is meghatározó lesz. Ez a pálya nem csak egyenesekről szól, sok kanyar van a pályán. Városi pálya, így nagyon nehéz. Meglátjuk mi történik.”

    „A verseny nagyon kemény, lesznek olyan fordulók, amikor néhány tizeddel jobbak, és lesznek olyan fordulók, ahol néhány tizeddel lassabbak leszünk.”

    „A legfontosabb, hogy továbbra is fejlesszük az autót, mert nagyon hosszú a bajnokság. 18 verseny van még hátra” – tette hozzá.

  • Gasly tud olyan gyors lenni, mint Verstappen

    Gasly tud olyan gyors lenni, mint Verstappen

    Elég csalódást keltően kezdődött a Red Bullos kaland Pierre Gasly számára, ám a francia hisz abban, hogy mihelyst jobban fogja magát érezni az autóban, akkor lehet olyan gyors, mint csapattársa Max Verstappen.

    Gasly sem Ausztráliában sem pedig Bahreinben nem tudott bejutni a Q3-ba, a jég pedig Kínában tört meg, amikor is a hatodik rajthelyet szerezte meg. Hiába mutat javuló formát a francia, versenytempóban még mindig messze volt a top öt-höz képest, viszont Ricciardo egy percig sem veszélyeztette a hatodik helyét a futamon.

    A gyengélkedés legfőbb okának azt tudja be, hogy még nem érzi magát elég kényelmesen az RB15-ben, ám a 23 éves pilóta biztos benne, hogy tud olyan gyors lenni, mint a holland csapattársa, legalábbis az AS-nek adott nyilatkozata erről árulkodik.

    „Igen, az a célom, hogy olyan gyors legyek, mint ő. Tudom, hogy gyors vagyok és tisztában vagyok az erősségeimmel, ilyen az időmérő. Amikor már sokkal komfortosabban fogom érezni magam az akkor szerintem tudok olyan gyors lenni, mint ő. Max az egyik legnagyszerűbb tehetség a mezőnyben, amit meg is mutatott már. Továbbá ott van az öt éves tapasztalta. Bár a top csapatoknál senkinek sincs könnyű csapattársa, Bottas, Lewis, Charles és Seb, ők mindannyian nagyon jók.” – fogalmazott Gasly.