Címke: 2018/2019

  • „Európa-bajnoki” címet is osztanak majd a Formula E-ben

    „Európa-bajnoki” címet is osztanak majd a Formula E-ben

    A Formula E szervezői bejelentették, hogy a 2018\19-es szezontól kezdődően egy mini bajnokságot is fognak indítani a nagy bajnokságon belül, ami az európai versenyeken a legtöbb pontot szerző pilótát fogja jutalmazni.

    Ugyan még nem ismert az elektromos széria következő idénybeli versenynaptára, az viszont biztos, hogy az európai versenyeknek lesz egy fő támogatója, méghozzá az osztrák székhelyű Voestalpin, amely az elektro motorokban használt galvanizált acélok étékesítésével is foglalkozik.

    Ezt az együttműködést kihasználva az FIA úgy döntött, hogy külön bajnokságot indít ezekre a futamokra, mint egyfajta „Európa-bajnokság”.

    „Ha jól szerepelsz az európai futamokon, akkor jó esélyed van arra, hogy megnyerd az összetett pontversenyt. De az a tény, hogy a Voestalpine-nak köszönhetően van egy extra díj ezekre a versenyekre, az plusz löketet jelent minden versenyzőnek.” – nyilatkozta a Mahindra pilótája, Nick Heidfeld.

    A Voestalpine-nal kötött megállapodás egyelőre két évre szól.

    Az idei versenynaptárban tíz helyszín tizenkét futama szerepel (Hong Kong és New York dupla futamos), ám ezen szám jövőre két újabb helyszínnel bővülhet, ugyanis nagy eséllyel Doha és Riyadh is futamot rendezhet, így először lenne FE verseny a Közel-Keleten.

    A sorozat jelenleg nem rendelkezik világbajnoki státusszal, ám az FIA elnöke Jean Todt elmondta, hogy ettől függetlenül nagyra értékelik az itt megszerzett bajnoki címet is.

    „Természetesen ez része a jövőbeli terveinknek. Azonban türelemmel kivárjuk a megfelelő időt erre, ettől függetlenül nem egy értéktelen bajnoki cím ez.” – fogalmazott Todt.

    A francia sportvezető ezután azt a kérdést kapta, hogy várható-e, hogy a jövőben lesz tizenkettőnél is több helyszín, amire így felelt: „Jelenleg tizenkét versenyünk van, ami szerintem egy megfelelő szám. Nekem nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség, tehát amíg van minőség, addig elégedett vagyok. Ha azonban több futammal is fent tudjuk tartani ezt a színvonalat, akkor miért ne lehetne?”

    Ha a Formula E kezdete óta lenne ez a mini bajnokság, akkor a Renault e.dams csapata eddig mindet besöpörte volna.

    A legelső (2014\15-ös) szezonban Monaco, Berlin, Moszkva és a dupla futamos London képezte az európai részét a bajnokságban. Az itt elért eredmények alapján pedig Sebastian Buemi lett volna az „Európa-bajnok” 88 ponttal, mögötte Jerome D’Amborsio (71 pont) és az összetettben diadalmaskodó Nelson Piquet Jr. (70 pont) végzett volna.

    Egy évvel később a párizsi, valamint a berlini és a londoni duplafutamos hétvégék után Nico Prost nyerte volna, ő 77 egységet gyűjtött, utána pedig Buemi (55) és Di Grassi (52) lett volna a sorrend.

    Tavaly ismételten Buemi vihette volna haza ezt a díjat, Monacóban Párizsban, és a két berlini futamon 81 pontot gyűjtött, míg az utána következő Felix Rosenqvist 66-ot és Lucas Di Grassi pedig 54-et.

    Ami pedig a jelenleg is futó szezont illeti, Róma és Párizs után Sam Bird vezetné ezt a listát 40 ponttal, de az összetettben vezető Jean-Eric Vergne (38) és Lucas Di Grassi (37) sem lenne nagyon lemaradva.

  • De Vries jövőre lehetőséget kaphat a Forma-1-ben

    De Vries jövőre lehetőséget kaphat a Forma-1-ben

    Nyck de Vries, a Prema Forma-2-es csapatának 23 éves holland versenyzője elárulta, jövőre már a Forma-1-ben kaphat lehetőséget, feltéve, ha teljesíti a McLaren főnöke által megfogalmazott elvárásokat.

    De Vries hosszú ideje tagja a McLaren utánpótlás programjának, ám az elmúlt években, többek között a Racingline.hu-nak is elmondta, hogy  a wokingi istálló teljesítménye miatt adódó problémák következményeképp kevesebb időt fordítottak a fiatal versenyzőik gondozására. De Vries helyzetét tetézi, hogy időközben érkezett Lando Norris, aki elé került a sorban.

    A fiatal holland versenyző azonban magabiztos, és tudja, hogy mit kell tennie 2018-ban. Célja nem más, mint Lando Norris legyőzése, ami Forma-1-es ülést jelenthet számára.

    „Zak Brown szó szerint ezt mondta nekem, szóval fekete fehér a helyzet. Saját kezemben van a sorsom” – jelentette ki de Vries.

    „Landónak bizonyos szempontból előnye van velem szemben. Az apja fizet Zaknek, hogy menedzselje a fiát, viszont amennyiben megfelelek az elvárásoknak idén, 2019-ben a Forma-1-ben leszek” – tette hozzá.

    De Vries második szezonját kezdi a Forma-2-ben, tavaly a Magyar Nagydíjat követően csapatot váltott (Rapax, majd Racing Engineering),  végül az összetettbeli hetedik helyen végzett. Az F2-es szezon hétvégén, Bahreinben veszi kezdetét.

  • Rövidebbek lesznek a Formula E futamok jövőre

    Rövidebbek lesznek a Formula E futamok jövőre

    Az autócsere nélküli futamok 2018-as bevezetésével egyidőben a Formula E csökkenti a versenytávokat.

    Az FIA Motorsportok Világtanácsa által kiadott közlemény szerint az FE-versenyek hossza ezentúl „körülbelül 40 perc” lesz, szemben az idei szezon 48-60 perces futamaival. A döntés egybeesik az elektromos széria paradigmaváltásával, amikoris a következő generációs autó bevezetésével már szükségtelen lesz a versenyközbeni autócsere.

    Mivel az FIA kissé tartott tőle, hogy a boxkiállások megszűntével elveszik a stratégiai tényező, a versenyzőknek ezentúl két eltérő teljesítménymódot kell kötelezően felhasználniuk a futamok során; a közleményben olvasottak alapján a nagyobb teljesítményű mód „aktiválása körönként nagyjából egy másodperces teljesítménynövekedést eredményez majd”. Szintén újdonság lesz a versenyben futott leggyorsabb körért járó pont eltörlése, amely az energia-megmaradás törvénye alapján nem vész el, csak átalakul: ezentúl a legenergiahatékonyabb pilóta gazdagodik majd a plusz ponttal.

  • A BMW is gyári csapatot indít a Formula E-ben

    A BMW is gyári csapatot indít a Formula E-ben

    Az Audi után egy másik nagy nevű német autógyár, a BMW is bejelentette, hogy a 2018/2019-es FE szezontól kezdődően gyári csapatként fognak szerepelni. Jelenleg az Andretti csapat technikai partnerei, velük fogják még szorosabbra fűzni a kapcsolatukat.

     „A fejlesztési munkánk során már látjuk, hogy a motorsport részleg munkatársai teljesen új szellemben dolgoznak. Egy új útra lépünk, előtérbe helyezvén az elektromos technológiát.” – mondta a BMW motorsport igazgatója Jens Marquardt.

    „A Formula-E-ben megmutathatjuk a világnak a saját innovatív megoldásainkat. Ez a sorozat egy teljesen új kihívás lesz számunkra, és ami elé örömmel állunk, együttműködve az Andretti csapattal. Ők ideális partnerek számunkra, hiszen már a nevük is tekintélyt parancsoló a motorsport világában. Pár éve már dolgozunk a csapattal, eddig nagyszerűen ment a közös munka. Várom, hogy feljebb lépjünk egy szintet.”

    A BMW azért csak 2018-ban csatlakozik az elektromos sorozathoz, mert akkor lesz egy nagyobb léptékű sabályváltozás.

    Az Andretti a jelenleg is futó bajnokságban a hetedik helyet foglalja el a csapatok versenyében. A szezonnyitó óta csupán egy futamon tudtak pontot szerezni.