Címke: 2018/2019

  • Wehrlein: A Mahindra számos győzelmet szalasztott el a 2018/2019-es szezonban

    Wehrlein: A Mahindra számos győzelmet szalasztott el a 2018/2019-es szezonban

    Az egykori Forma-1-es pilóta, Pascal Wehrlein úgy gondolja, hogy a csapata, a Mahindra Racing számos versenyt is megnyerhetett volna a Formula E ötödik szezonjában.

    A német fiatal rendkívül erősen kezdett az elektromos szériában, ugyanis majdnem megnyerte a Santiago ePrix-t, azonban végül másodikként intették le, ugyanis az Envision Virgin Racing britje, Sam Bird elhappolta előle a győzelmet. Wehrleinnak esélye sem volt visszatámadni a túlmelegedett akkumulátora miatt.

    A Sauber egykori pilótája ezt követően megszerezte a pole pozíciót Mexikóvárosban, azonban az utolsó pillanatban elfogyott az energiája, ami miatt az Audis Lucas di Grassi meg tudta előzni őt közvetlen a leintés előtt. Wehrlein Párizsban is megnyerte az időmérőt, azonban nem örülhetett sokáig, mert őt is és a csapattársát, Jerome d’Ambrosiot is kizárták az időmérőről szabálytalan guminyomás miatt. Mindez azt jelenti, hogy a Mahindra egyetlen győzelmét d’Ambrosio szerezte meg még Marrakeshben.

    „Boldog vagyok a tempóval és a lehetőségekkel, azonban szerintem számos lehetőséget szalasztottunk el idén,” – nyilatkozta Wehrlein. „Nyilvánvaló, hogy győzelmeket dobtunk el magunktól. Azonban ezt leszámítva egy nagyon jó szezonon vagyunk túl. Santiagoban, Mexikóba és Párizsban is nyerhettünk volna akár. Összességében jó volt a szezon, azonban nem tudtuk teljes mértékben kihasználni az előttünk adódó lehetőségeket.”

    A motorsport.com arról kérdezte Wehrleint, hogy szerinte nem az indiai csapat szétszórtsága vezetett az eldobott győzelmekhez? „Nem, szerintem elég erősek vagyunk még mindig,” – válaszolta a német. „Talán a szezon elején még mi voltunk az egyik leggyorsabb csapat, azonban mindig harcolhattunk a pódiumért, ami jó érzés volt.

    „Bernben és Berlinben is sikerült bejutnom a Super Pole-ba. A német hétvége előtt Monacóban pedig szintén bejutottam, szóval az utolsó három időmérőn kétszer is bejutottunk. Ez bizonyítja a jó teljesítményünket, azonban az nyilvánvaló, hogy a szezon elején akár kétszer vagy háromszor is közelebb voltunk a győzelemhez, mint a szezon második felében.”

    Wehrlein azt is elárulta a New York-i szezonzárón, hogy a jövője még korántsem biztos az elektromos szériában. „A szezonzáró után fog majd eldőlni a jövőm, még nem tudom, hogy mikor. Nagyon jól érzem magam itt a csapatnál és hálás vagyok nekik, hogy egy ekkora lehetőséget kaptam tőlük.

    „Úgy érzem magam itt, mintha otthon lennék. Nem tudom, hogy a teljesítményem elég lesz majd ahhoz, hogy továbbra is itt versenyezzek. A Mahindra egy élcsapat és én egy óriási lehetőséget kaptam tőlük. Ha rajtam múlna, még hosszú éveken keresztül versenyeznék itt.”

  • Először nyert Berlinben Lucas di Grassi

    Először nyert Berlinben Lucas di Grassi

    Lucas di Grassi révén az Audi hazai pályán diadalmaskodott a Formula E berlini fordulójában.

    A délelőtti időmérő edzést Sebatien Buemi nyerte, Stofel Vandoorne előtt. Az Audi brazilja a második sorból várhatta a lámpák kialvását. A rajtnál gond nélkül eljött a mezőny, és di Grassi rögtön meg is kezdte az előre nyomulást. Előbb a belgát, majd a rajt után pár körrel már Buemit is megelőzte, így hamar az élen találta magát.

    A 2017-es bajnok végig magabiztosan vezetett, folyamatosan növelte előnyét, így magabiztos győzelmet aratott, amely már a második idei diadala volt.

    Nem volt ilyen egyszerű futama Bueminek, aki szinte az egész futamot csatározással töltötte. Féltávnál még Da Costa is előtte haladt, ám a verseny végére a BMW-s tempója visszaesett, így Buemi másodikként látta meg a kockás zászlót.

    Remek versenyt futott a bajnoki éllovas Jean-Eric Vergne is, aki ugyan csak a nyolcadik helyről rajtolhatott, de még így is a dobogó harmadik fokán pezsgőzhetett, szorosan Buemi mögött célba érve.

    Da Costa sokáig dobogós helyen haladt, végül a negyedik pozícióval kellett beérnie, mögötte a visszaeső Stoffel Vandoorne zárt. Abt és Vandoorne vívott komoly harcot a verseny legvégén, és hiába a német támadó üzemmódja, nem tudta megelőzni a HWA versenyzőjét.

    Alexander Sims a superpole-ba ugyan bejutott, de Monacóból hozott még egy öt helyes rajtbüntetést, ami miatt csak a 11.helyről rajtolhatott. Számos szép előzést és jó tempót felmutatva sikerült a hetedik helyig feltornáznia magát.

    Oliver Rowland végzett a nyolcadik helyen, akit a verseny során figyelmeztettek, mert kis híján a falra kente Wehrleint, mikor megelőzte őt.

    Az ex-Forma-1-es pilóta végül az utolsó pontszerző helyet csípte meg Sam Bird mögött.

    A futam nagy vesztese a negyedik helyről rajtoló Gary Paffett volt, aki egész verseny során csak szenvedett, végül csak a 16.lett.

    Rémálom volt a hazai hétvége André Lotterer számára, aki az időmérőn megszerzett utolsó helye után a versenyt fel kellett adnia akkumulátor gondok miatt.

    Az egyetlen kieső a pályán Alex Lynn volt, akinek a hátsó tengelyével akadt gondja, és a rajt-cél egyenesben állt meg az autójával. Az eset után pár körig egész pályás sárga zászló volt érvényben.

    A hétvége után Vergne tartja első helyét a pontversenyben 102 ponttal, de előnye csupán hat egység di Grassi előtt.

    POZ PILÓTA CSAPAT AUTÓ KÖR KÜLÖNBSÉG
    1 Lucas di Grassi Audi Audi 37 47:02.477
    2 Sebastien Buemi e.dams Nissan 37 +1.856
    3 Jean-Eric Vergne DS Techeetah DS 37 +2.522
    4 Antonio Felix da Costa BMW BMW 37 +5.845
    5 Stoffel Vandoorne HWA Venturi 37 +6.336
    6 Daniel Abt Audi Audi 37 +6.551
    7 Alexander Sims BMW BMW 37 +8.235
    8 Oliver Rowland e.dams Nissan 37 +10.781
    9 Sam Bird Virgin Audi 37 +13.153
    10 Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 37 +14.846
    11 Edoardo Mortara Venturi Venturi 37 +15.377
    12 Mitch Evans Jaguar Jaguar 37 +17.688
    13 Robin Frijns Virgin Audi 37 +21.197
    14 Maximilian Gunther Dragon Penske 37 +26.154
    15 Felipe Massa Venturi Venturi 37 +26.684
    16 Gary Paffett HWA Venturi 37 +27.718
    17 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 37 +27.729
    18 Oliver Turvey NIO NIO 37 +32.117
    19 Tom Dillmann NIO NIO 37 +33.706
    20 Jose Maria Lopez Dragon Penske 37 +46.895
    Andre Lotterer DS Techeetah DS 28 Kiesett
    Alex Lynn Jaguar Jaguar 23 Kiesett
  • Vergne nyert Monacóban és élre állt a bajnokságban

    Vergne nyert Monacóban és élre állt a bajnokságban

    Jean-Eric Vergne nyerte a monacói Formula E futamot, ezzel pedig ő lett az idei szezonban az első versenyző, aki egynél több futamot tudott nyerni.

    A bajnoki címvédő francia ugyan második időt autózta az időmérő edzésen, de Oliver Rowland még az előző fordulóból magával hozott egy három helyes rajtbüntetést.

    Az elmúlt futamokhoz képest viszonylag eseménytelenül telt el ez a 45 perc plusz egy kör. A végig vezető Vergne csupán két tizeddel előzte meg a leintéskor a pole-ját elveszítő Oliver Rowlandet, aki remek versenyt futott.

    A dobogó alsó fokáért volt még rendkívül kemény harc, Felipe Massa és Pascal Wehrlein között. Végül a brazil ellen tudott állni német riválisa komoly nyomásának, így megszerezte élete első dobogóját a Formula E-ben. Annak ellenére is, hogy a Venturi autója az utolsó körökben erősen energia kímélő üzemmódban versenyzett, miközben a Mahindra végig támadó üzemmódot használt ellene.

    Az eddig minden monacói FE versenyt megnyerő Sebastien Buemi számára most nem volt ennyire sikeres hétvégéje, de így is az ötödik helyen zárt, az ő hátránya viszont már nagy volt az első négyes mögött.

    A hétvége előtt még a pontversenyt vezető Robin Frijns idézte elő az első sárga zászlós fázist, amit nem sokkal később egy teljes pályás követett a 29.körben, ami Alex Lynn és Maximilian Günther balesete miatt lépett érvényben.

    Rajtuk kívül még Lucas Di Grassi sem láthatta meg a kockás zászlót, az ő autóján a bal első felfüggesztés adta meg magát. Ez volt a brazil bajnok idei első kiesése. Akárcsak Oliver Turvey és a versenyt gumi problémák miatt feladó két Virgin sem jutott el a célvonalig.

    A BMW-s Antonio Felix da Costa lett a hatodik, mögötte Mitch Evans végzett. Utóbbi pilóta hiába jutott be az időmérőn a szuper pole-ba, de utólag tíz helyes rajtbüntetést kapott. Az utolsó három pontszerző helyen Daniel Abt, a mezőny végéről rajtoló André Lotterer és a sérült első szárnnyal célba érő Alex Lynn zárt.

    A pontversenyben a két DS Techeetah állt az élre, Vergne előnye öt pont Lotterer előtt.

    A bajnokság két hét múlva Berlinben folytatódik.

  • Alonso a szezon végén távozik a WEC-ből

    Alonso a szezon végén távozik a WEC-ből

    A Toyota hivatalosan is bejelentette, hogy Fernando Alonso a szezon végén hátat fordít a hosszútávú világbajnokságnak (WEC). A kétszeres Forma-1-es világbajnok azonban marad a japánok alkalmazásában, akikkel új kihívások elé szeretne nézni. Helyére egy szintén ex-Forma-1-es pilóta érkezik, Brendon Hartley személyében.

    A Toyota közleménye nem tartalmaz további részleteket, így azt sem tudni, hogy mik lehetnek a további közös projektjük, ám jó eséllyel a Dakar rali lehet az, hiszen Alonso nemrégiben tesztelt egy Toyota Hiluxot.

    „Nagyon élveztem, hogy a Toyota Gazoo Racing tagja lehettem a WEC-ben, de ez a fejezet lezárul. A tavalyi Le Mans-i 24 órás győzelem az egyik fénypontja volt a karrieremnek, melyben a tripla korona a fő cél. Mindig is emlékezni fogok erre a győzelemre, amit közösen, egy csapatként értünk el. Most azonban eljött a megfelelő pillanat arra, hogy új kihívások elé nézzek, és számos érdekes lehetőség áll előttem a Toyota Gazoo Racingen belül.” – nyilatkozta Alonso.

    A Toyota csapat elnöke Hisatake Murata így reagált a bejelentésre:

    „Szomorúan mondok búcsút Fernandonak, szeretném megköszönni neki azt a hatalmas hozzájárulást, amit ebbe a fantasztikus szezonba beletett, amely szezon során bele írta a nevét a Toyota történelmébe. A szenvedélye, a győzelem iránti vágya, és az álmai iránti elhatározottsága igazán lenyűgöző.”

    Alonso számára tehát már csak két verseny van hátra a hosszútávú pályafutásából, a hétvégi Spa-i és a júniusi Le Mans-i 24 órás verseny. A spanyol kijelentette, hogy mindent megtesz majd azért, hogy megszerezze a harmadik FIA világbajnoki címét.

    Az is kiderült, hogy Alonso helyére a Porscheval rengeteg LMP1-es sikert megélő Brendon Hartley érkezik majd, aki így csatlakozik Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima, Kamui Kobayashi, Mike Conway és José Maria Lopez mellé a Toyotánál a 2019\2020-as szezonban. Az viszont még nem ismert, hogy a két autó összetétele hogyan is fog pontosan kinézni.

    Hartley 2017-ben Le Mans-t nyert, míg 2015-ben és 2017-ben pedig bajnoki címet ünnepelhetett a sorozatban még a Porscheval. Az idei 24 órás viadalon ő lesz majd a Toyota hivatalos tartalékpilótája, illetve a futam előtti teszten autóba is ül majd.

    „Tudom, hogy mennyire profi és motivált ez a csapat, akik ellen az évek során rengetegszer versenyeztem, így nagyon feltüzelt és boldog vagyok, hogy csatlakozhatok hozzájuk. Hiszem, hogy még erősebben térhetek vissza a WEC-be köszönhetően az F1-ben szerzett tapasztalataimnak és várom már hogy autóba üljek és erős kapcsolatot alakítsak ki az új csapatommal.” – mondta az új-zélandi.

  • Frijns nyerte a kaotikus párizsi ePrix-t

    Frijns nyerte a kaotikus párizsi ePrix-t

    Az Envision Virgin Racing pilótája Robin Frijns nyerte az eső áztatta és időnként kaotikus Formula E futamot Párizsban. Ezzel pedig ő lett az idei szezon nyolcadik különböző futamgyőztese a nyolcadik versenyen.

    Már a futam előtt elkezdődtek a drámák, ugyanis a pole-pozíciót megszerző Pascal Wehrleint utólag kizárták – akárcsak a csapattársát is – túl alacsony guminyomás miatt. Ennek köszönhetően a két Nissan e.Dams, vagyis Rowland és Buemi indulhatott az első sorból.

    A futam a biztonsági autó mögött rajtolt el a nem túl ideális körülmények miatt. Miután repülőrajttal megkezdődött a tényleges verseny nem is kellett sokat várni az első fordulatra, ugyanis az élen haladó Oliver Rowland a falban kötött ki, miután elmért egy féktávot. Az első helyet így a csapattársa Sebastien Buemi örökölte meg.

    A harmadik helyről rajtoló Frijns ekkor már a második helyen haladt, és nyomás alá helyezte a svájcit, akivel a hatos kanyarban összeértek miután a Nissan versenyzője felvette a támadó üzemmódot. A holland két körrel később aktiválta a támadó módját ám Buemi ekkor még sikeresen védekezett ellene. A következő körben azonban a svájci defektet kapott így Frijns vette át a vezetést.

    Nem sokkal később pedig megérkezett az eső ami teljesen felbolygatta a futamot, a leintésig négy teljes pályás sárga zászlós illetve egy biztonsági autós fázis is volt még balesetek illetve a hatalmas esőzés miatt.

    Ekkor André Lotterer haladt a második helyen, míg a harmadik Daniel Abt volt, mindketten sokat profitáltak a rengeteg balesetből. Felipe Massa sokáig dobogós helyen haladt ám egy megforgás illetve az Oliver Turvey-vel való találkozás miatt visszaesett a középmezőnybe. Mivel a verseny végén alig volt már érdemi körözgetés versenytempóban így a leintésig nem is nagyon változott a sorrend.

    A negyedik helyet a bajnoki címért küzdő Lucas Di Grassi szerezte meg, míg az ötödik Maximilian Günther lett, aki ezzel megszerezte csapata idei legjobb eredményét.

    A címvédő Jean-Eric Vergne lett a hatodik aki korábban hatalmas csatát vívott Edoardo Mortaraval, utóbbi végül Lynn-nel együtt a falban végezte a versenyt. Antonio Felix da Costa lett a hetedik a HWA-s Garry Paffett lett a nyolcadik, a végül pontszerző helyre felzárkózó Felipe Massa és Pascal Wehrlein előtt.

    Hét körrel a futam vége előtt a mezőny legvégéről rajtoló másik Mahindrás és bajnoki éllovoas Jerome d’Ambrosio sokáig az előkelő hetedik helyen haladt ám a rossz körülmények között ő is hibázott és nekiment a falnak, végül a 17.helyen rangsorolták.

    A verseny után számos versenyzőt vizsgáltak a baleset okozás miatt, végül d’Ambrosio, Mortara és Rowland is három-három rajthelyes büntetést kapott Monacóra.

    A pontversenyben Robin Frijn átvette a vezetést, de előnye csupán egy pont Lotterer előtt, a harmadik helyen pedig 70-70 ponttal áll  Da Costa és Di Grassi.

    Formula E, Párizs ePrix, végeredmény

    POZ PILÓTA CSAPAT AUTÓ KÖR KÜLÖNBSÉG
    1 Robin Frijns Virgin Audi 32 47:50.510
    2 Andre Lotterer DS Techeetah DS 32 + 1.373
    3 Daniel Abt Audi Audi 32 + 3.175
    4 Lucas di Grassi Audi Audi 32 + 3.666
    5 Maximilian Gunther Dragon Penske 32 + 5.456
    6 Jean-Eric Vergne DS Techeetah DS 32 + 6.694
    7 Antonio Felix da Costa BMW BMW 32 + 7.238
    8 Gary Paffett HWA Venturi 32 + 7.901
    9 Felipe Massa Venturi Venturi 32 + 10.522
    10 Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 32 + 10.998
    11 Sam Bird Virgin Audi 32 + 11.488
    12 Oliver Rowland e.dams Nissan 32 + 19.451
    13 Jose Maria Lopez Dragon Penske 32 + 24.023
    14 Oliver Turvey NIO NIO 32 + 1:22.226
    15 Sebastien Buemi e.dams Nissan 31 + 1 kör
    16 Mitch Evans Jaguar Jaguar 31 + 1 kör
    17 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 29 Nem ért célba
    Alex Lynn Jaguar Jaguar 23 Kiesett
    Edoardo Mortara Venturi Venturi 23 Kiesett
    Stoffel Vandoorne HWA Venturi 18 Kiesett
    Alexander Sims BMW BMW 18 Kiesett
    Tom Dillmann NIO NIO 17 Kiesett

     

  • Vandoorne veszi át Button helyét a WEC-ben

    Vandoorne veszi át Button helyét a WEC-ben

    A belga Stoffel Vandoorne rajthoz áll a jelenlegi WEC szezon utolsó két fordulójában, méghozzá Jenson Button helyén.

    Az ex-McLaren és jelenlegi HWA pilóta a spái hat órás és a Le Mans-i 24 órás versenyeken fogja vezetni a 11-es számú SMP Racing LMP1-es autóját. Csapattársai Vitaly Petrov és Mikhail Aleshin lesznek.

    Az orosz csapat másik autója változatlan felállással, vagyis a Sarrazin-Sirotkin-Orudzhev trióval fog rajthoz állni.

    Belgiumban Brendon Hartley helyén fog versenyezni, míg Le Mans-ban pedig 2009 Forma-1-es bajnokát fogja helyettesíteni, aki több időt szeretne együtt tölteni várandós párjával.

    „Nagyon élveztem a versenyzést az SMP Racingnél, és boldog vagyok, hogy dobogóra is állhattam a csapattal, de úgy döntöttem, hogy most több időt akarok tölteni a menyasszonyommal a terhessége alatt. A döntésemet az is megkönnyítette, hogy a Toyotákat elérhetetlennek tartom egy privát autóval.” – nyilatkozta Jenson Button.

    Az orosz csapat eredetileg Brendon Hartleyt szerződtette Button helyére, és ő vele is akarták volna befejezni a szezont, de a Le Mans-i szereplést az új-zélandi elutasította, mivel egy másik elkötelezettsége lesz a francia klasszikuson, úgy hírlik, hogy a Toyota tartalékja lehet majd azon a hétvégén. Mivel Vandoorne számára nincs lehetőség, hogy Le Mans előtt megismerkedjen az autóval, ezért Hartley is úgy látta jónak, hogyha inkább a belgát hagyja versenyezni Spában maga helyett, hogy ismerkedjen az autóval.

    „Nagyon büszke vagyok, hogy csatlakozhatok az SMP Racinghez és vezethetem a BR1-et a hazai versenyemen Spában és a legendás Le Mans-i 24 órás futamon is. Az LMP1-es autók nagyon igényesek és a teljesítményük közel áll egy Forma-1-es autóéhoz. Nagyszerű lesz majd együtt dolgozni olyan tapasztalt pilótákkal, mint Vitaly Petrov Mikhail Aleshin. A célom az, hogy hozzájáruljak a csapat teljesítményéhez és a közös munkával fejlesszük a BR1-et valamint jó benyomást tegyünk mindenkire.” – mondta Vandoorne.

  • Formula E: Nasr kihagyja Rómát, Günther helyettesíti

    Formula E: Nasr kihagyja Rómát, Günther helyettesíti

    Visszatér a Formula E-be Maxmilian Günther, a soron következő római fordulóban fogja helyettesíteni a Dragon csapatnál Felipe Nasrt.

    A német pilóta kezdte az évet az amerikai csapatnál, ám a mexikói futam előtt Nasr váltotta őt. A brazil pilóta indult az elmúlt három versenyen is ám a következő, Római ePrix-t ki kell hagynia, miután azon a hétvégén rendezik az IMSA long beach-i fordulóját is, így a brazilnak ott lesz jelenése.

    Helyét – még ha csak egy futamra is – átveszi a teszt- és tartalékpilóta Maximilian Günther.

    „Izgatott vagyok, hogy újra én vezethetem az egyik Penske autót. Az elmúlt hetekben fejlesztőpilótaként támogattam a Geox Dragon csapatot a szimulátorban és tartalékpilótaként a pálya mellett is. Alig várom, hogy újra versenyezzek a Formula E-ben, mindent meg fogok tenni azért, hogy megszerezzem az első pontjaimat a sorozatban.” – nyilatkozta Günther.

    Günther a két eddigi versenye során egyszer sem végzett a pontszerző helyeken, de Nasr sem tudott még pontot szerezni a jelenleg is futó szezonban.

    Az IMSA és a Formula E naptára már többet nem fog ütközni idén, így jelen állás szerint Nasr számára ez lesz az egyetlen egy kihagyott futam az idei szezonban.

  • Charlie Whitingnak ajánlotta győzelmét Vergne is

    Charlie Whitingnak ajánlotta győzelmét Vergne is

    Megható gesztust tett a hétvégi győzelme után a Formula E regnáló bajnoka, Jean-Eric Vergne, aki idei első győzelmét Charlie Whitingnak ajánlotta.

    A hétvégén a Sanya ePrix-vel folytatódott a Formula E jelenlegi szezonja, ahol a tavalyi bajnok Jean-Eric Vergne diadalmaskodott, és ezzel tisztelgett a tragikus hirtelenséggel elhunyt Forma-1-es versenyigazgató, Charlie Whiting emléke előtt.

    „Charlie egy briliáns ember volt, több volt, mint csak egy versenyigazgató. Óriási veszteség ő a motorsport világa számára. A győzelmet neki ajánlani a legkevesebb, amit autóversenyzőként megtehetünk, szóval ezt neki küldöm.” – tisztelgett a francia bajnok.

  • Susie Wolff nem kételkedik Massában

    Susie Wolff nem kételkedik Massában

    A Venturi Formula E csapatának csapatfőnöke Susie Wolff további bizalmáról biztosította brazil versenyzőjét, Felipe Massát.

    A brit csapatfőnök kijelentette, hogy sosem szabad alábecsülni az egykori Forma-1-es pilótát, még akkor sem, ha három forduló után egyike annak az öt versenyzőnek akinek még továbbra sincs pontja a jelenlegi Formula E szezonban. (A negyediken szerzett, 8. lett. – a szerk.)

    A Ferrari és a Williams egykori versenyzője a szezonnyitó szaúd-arábiai fordulóban hiába kapott Fanboostot a futamot csak a 17.helyen zárta. Majd Marokkóban 18. lett és a legutóbbi santiagoi versenyen meg sem látta a kockás zászlót miután ütközött Oliver Rowlanddel.

    Susie Wolff szerint viszont nem kétséges, hogy Massa fog még fejlődni.

    „Soha nem kellene leírni Felipe Massát, elég alapul venni az eddigi karrierjét. Ő egy olyan srác, aki tudja, hogy hogyan lehet sikeres itt, biztosra veszem, hogy nem becsülte alá a Formula E-t. Teljesen más egy hétvége lebonyolítása, egy napos esemény, nincs hely hibázásra.” – mondta Wolff

    „Reggel kezdesz, de a verseny vége előtt nincs túl sok lehetőségünk megbeszélni mindent. Ez a különbség egyértelműen kihívást jelent az újoncoknak, ezért kell nekik egy kis idő mire felveszik a tempót. Egyáltalán nincs kétségem afelől, hogy Felipe megtalálja majd a módját, hogy felérjen az élmezőnybe.” – tette hozzá.

  • Egy év után kiszállhat a WEC-ből a BMW

    Egy év után kiszállhat a WEC-ből a BMW

    A motorsport.com értesülései szerint a BMW-nél erősen fontolóra vették azt, hogy a jelenleg is futó WEC szezon végeztével hátat fordítanak a hosszútávú versenyzésnek, csupán egyetlen szezon után.

    A bajor márka a 2018\2019-es WEC szuperszezonjának elején csatlakoztak a GTE Pro kategóriához az új M8 GTE modelljükkel, amivel egyébként az IMSA-ban is szerepelnek.

    Hiába a sikeres észak-amerikai szereplés (legutóbb a daytonai 24 órás versenyen arattak kategória győzelmet), Európában eléggé gyengén teljesítenek. A GTE Pro kategória gyártói tabelláján az utolsó helyet foglalják el, és csupán egyszer tudtak dobogóra állni. A versenyzők tabelláján sem sokkal jobba a helyzetük, a Da Costa/Blomqvist páros a kilencedik, míg a Tomczyk/Catsburg duó pedig a tizedik helyet foglalja el.

    A BMW Motorsport vezetője Jens Marquardt korábban már kifejezte elégedetlenségét a csapat jelenlegi pozíciójával kapcsolatban, illetve azt is elmondta, hogy a BMW elutasítja a hiperautós szabályrendszert. Ám azt is kihangsúlyozta, hogy a jövővel kapcsolatban addig nem döntenek, amíg júniusban véget nem ér az aktuális szezon.

    „Még mindig sok olyan dolog van a WEC-ben amit meg kell vizsgálnunk, biztos vagyok benne, hogy nem hoztuk ki a maximumot az autónkból. Erre fogunk koncentrálni a hátralévő futamokon. Miután minden lement azután leülünk majd és döntünk a folytatást illetően. Szerencsés helyzet az számunkra, hogy ez az a sorozat, ahol szinte semmit nem kell változtatnunk az autónk egy új szezonra.” – nyilatkozta Marquardt.

    Nem csak a BMW az egyetlen gyártó amelynek jövője kérdéses, ugyanis egy másik GTE csapat a Ford sem döntött még a további folytatást illetően. Pletykák szerint ők is inkább az IMSA felé kacsingatnának, és ha ez a két gyártó kiszáll a sorozatból az azt jelenti, hogy a GTE mezőnyét csupán három gyártó, a Ferrari az Aston Martin és a Porsche képviselné.