Címke: 2018

  • Ocon: Perez elnézést kért tőlem az ütközés miatt

    Ocon: Perez elnézést kért tőlem az ütközés miatt

    Esteban Ocon elmondta, hogy a csapattársa Sergio Perez elnézést kért tőle, amiért összeütköztek a Szingapúri Nagydíjon. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a francia gyorsan el is fogja felejteni a történteket.

    Ocon számára három kanyarig tartott a hétvégi futam, miután külső íven próbálta megelőzni a csapattársát, aki neki koccant, így a falba juttatva a fiatal márkatársát.

    A páros a futam után – amin Perez sem szerzett pontot – megbeszélte a történteket.

    „Elnézést kért tőlem, a szobában azt mondta, hogy nagyon sajnálja.” – kezdte Ocon. „De ez nem azt jelenti, hogy minden rendben. Az egyetlen dolog, amit realizáltam akkor magamban az az, hogy pont nélkül megyünk haza arról a hétvégéről, ahol mindkettőnknek pontot kellett volna szereznie. Megvolt ehhez a teljesítményünk. Ez egy rémes helyzet, ahol most vagyunk. Ez minden amit most el tudok mondani, többet nem szeretnék ehhez hozzáfűzni.”

    Az eset hatására a csapatfőnök, Otmar Szafnauer ismételten megtiltotta nekik, hogy előzzék egymást a versenyeken, akár csak egy évvel korábban.

    „Ez nem ugyanolyan szituáció, mint tavaly, de nyilván ezzel sem vagyunk boldogok.” – folytatta a francia.

  • Ocon arra számít, hogy az év végéig még megtarthatja az ülését

    Ocon arra számít, hogy az év végéig még megtarthatja az ülését

    Esteban Ocon elmondta, hogy reményei szerint 2018 végéig nem fogja elveszíteni a helyét a Force Indiánál.

    Korábban olyan spekulációk láttak napvilágot, miszerint a francia az idei szezont sem versenyezheti végig, mert az olasz vagy a szingapúri hétvégére lecserélhetik őt Lance Strollra.

    A helyzet most valójában az, hogy Ocon a szezont még végig vezetheti.

    „Amennyire most tudom, a szezon végéig biztosan a Force India versenyzője leszek.” – nyilatkozta Szingapúrban.

    Toto Wolff szerint az általuk támogatott versenyzők azért vannak nehéz helyzetben, mert a riválisokhoz közel álló csapatok, nem akarják őket leigazolni.

    „Nyilván ez nagyon nem jó helyzet. Az, hogy nem tudom, illetve hogy várni kell, hogy mi lesz velem, az elég nehéz.” – tette hozzá a 21 éves pilóta.

  • Perez elismerte, hogy jogos volt a büntetése

    Perez elismerte, hogy jogos volt a büntetése

    Sergio Perez elfogadja a bokszutca áthajtásos büntetését, amit a Szergej Szirotkin elleni manővere miatt kapott a csapat számára felejthető Szingapúri Nagydíjon.

    A Force India nagy reményekkel vágott neki a futamnak, hiszen mindkét autójuk a legjobb tízből rajtolhatott. Ám Ocon versenye már a harmadik kanyarban véget ért a Perezzel való találkozása után.

    A mexikói tudta folytatni a versenyt, és sokáig az élmenők mögött, a hetedik helyen haladt, ám egy rosszul időzített kerékcsere miatt bekerült a forgalomba. Hosszú körökre beragadt Szirotkin mögé, amikor is a 17-es és 18-as kanyaroknál beszúrt a Willims mellé, és fej-fej mellett haladtak, amikor a kigyorsítás után hamar ráhúzta az autóját az oroszra.

    A verseny után kijelentette, hogy elfogadja a bokszutca áthajtásos büntetést, amit ezért az incidensért kapott.

    „Meg kell néznem az incidenst. Túl korán zártam be az ajtót, mint ahogy kellett volna, tehát legközelebb kétszer is meg kell néznem, de szerintem a büntetés jogos volt.” – kezdte.

    „Ez egy nehéz verseny volt, nagyon keményen védte a pozícióját, nagyon keményen harcolt és sokat mozgott a féktávokon. Amikor viszont sikerült elmennem mellette, akkor túl korán zártam be az ajtót, túl közel volt még. Végül ez drága hiba, de annyira nem változtatta volna meg az eredményemet, ha ez nincs. Tudtam, hogy ez a versenyem már elment, nagyon nehéz volt őt megelőzni. Egyszerűen csak túl melegedtek a fékjeim, a motorom, meg a gumik is, nagyon frusztrált voltam.” – folytatta.

    Perez a rajt utáni balesetről is szót ejtett, elmondta, hogy nem nagyon realizálta, hogy Ocon merre van, de nagyon sajnálja, hogy a csapat már a rajt után elvesztette az egyik autóját.

    „Ez egy nagyon sajnálatos eset volt, ez egy olyan, amit nehezen lehet elkerülni. Amikor észrevettem, hogy koccantam valakivel, akkor még nem tudtam, hogy Esteban volt az, aztán a csapat mondta nekem. Nagyon sajnáltam ezt.”

    „Nem hiszem, hogy túl sokat kellene beszélnem erről Estebannal, én csak nagyon sajnálom ezt a napot. Enélkül is nehéz lett volna a pontszerzés. Szerintem a nagyon jó időmérős szereplésünkért most fizettünk meg, mert így a legrosszabbul kopó gumin kellett rajtolnunk.” – zárta.

  • Év végén elválnak a Mercedes és Wehrlein útjai

    Év végén elválnak a Mercedes és Wehrlein útjai

    2018 végeztével, hat együtt töltött esztendő után végleg elválnak a Mercedes és Pascal Wehrlein útjai.

    Mercedes pilótaként Pascal Wehrlein a DTM történetének legfiatalabb indulója lett 2013-ban, majd legfiatalabb futamgyőztese 2014-ben és legfiatalabb bajnoka 2015-ben.

    A sikeres évek után 2016-ban mutatkozhatott be a Forma-1-ben a Manornál, majd egy évvel később a Sauber versenyzője lett. Mindkét évben erőn felül teljesített, és sikerült értékes és meglepetésszerű pontokat szereznie a csapatainak.

    2018-ra azonban a Mercedes nem tudott neki ülést biztosítani a Forma-1-ben, így visszatért a DTM-be és jelenleg a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, de most elérkezett az idő a szakításra.

    „A 2018-as év végén lejár a szerződésem a Mercedesnél és közösen úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk tovább a jövőben. Várom az új kihívásokat és lehetőségeket, és jelenleg is tárgyalok csapatokkal egy jövő évi ülésről. Nagyon hálás vagyok a Mercedes támogatásáért, az első egyeztetésektől, amiket Gerhard Ungarral és Norbert Hauggal folytattam 2012-ben, a DTM-be igazolásomon át a bajnoki címig ami a gyerekkori álmom megvalósulása volt.” – kommentálta Wehrlein.

    „Ez nyitotta meg számomra a Forma-1 ajtaját, előbb a Manorral, majd a Sauberrel. A pontok, amiket szereztem e két csapatnak, fantasztikus pillanatok voltak. Köszönöm mindenkinek Stuttgartban, Affalterbach-ban és Brackley-ben, akik támogattak engem a hosszú úton. Most pedig itt az idő, hogy megtegyem a következő lépést.” – tette hozzá.

    Toto Wolff pedig így reagált a bejelentéskor: „A junior programunk mindig is arról szólt, hogy támogassuk a fiatal tehetségeket, és megtaláljuk azokat a lehetőségeket amik a legjobbak a karrierjüknek. Nem mindig az egyenes út vezet a csúcsra, néha pedig el kell ismernünk, hogy eljött a megfelelő pillanat a válásra.”

    „Sajnos nem tudtunk Pascalnak egy versenyképes ülést biztosítani a jövő évre. Az ő érdekében döntöttünk úgy Pascallal, hogy nem hosszabbítjuk meg a szerződését, így megteremtve azt a lehetőséget, hogy másutt mutassa meg a tehetségét. Szeretnénk köszönetet mondani neki a lenyűgöző teljesítményéért, amit a Mercedes-Benzért tett az elmúlt években. A legjobbakat kívánjuk neki a jövőre.” – zárta.

  • Alonso: A McLarennek a megbízhatóságra kell koncentrálnia

    Alonso: A McLarennek a megbízhatóságra kell koncentrálnia

    Ugyan már csak hét futam van hátra a Forma-1-es karrierjéből, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso szeretné legalább meglátni a kockás zászlót az utolsó versenyein.

    A McLaren pilótája a nyári szünet utáni két verseny egyikét sem tudta befejezni. Ezen kívül még idő előtt kiállni kényszerült Kanadában és Monacóban, illetve Franciaországban és Németországban pedig a versenyek legvégén lépett fel nála technikai probléma.

    Amikor viszont célba ért, akkor eddig idén minden alkalommal a pontszerzők között végzett, még akkor is amikor nem szerepelt jól az időmérőn.

    Alonso is elismerte, hogy elég komolyan szenvedtek az elmúlt két versenyhétvégén.

    „Reméljük, hogy a kiesések helyett már pontok fognak jönni, a pozitív oldal viszont az, hogy sikerült egy kis tempót találnunk a vasárnapi monzai versenyen. A legfontosabb dolog számunkra az, hogy a megbízhatóságra koncentráljunk, különösen azért, mert a Marina Bay pálya jobban fekszik az autónknak. Maximalizálni kell a teljesítményünket. A pontszerzés a cél.” – jelentette ki a spanyol.

    „A középmezőny egyre versenyképesebb, ahogy haladunk előre a szezon folyamán. Tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk, hogy fenntartsuk a fejlődésünket, a riválisainkhoz képest is. Már várom a szingapúri villanyfényes futamot, mert ez mindig egy fantasztikus hétvége a rajongóknak is.” – tette hozzá.

    A csapat sportigazgatója Gil de Ferran szerint Szingapúr kihozhatja Alonsoból a legjobbat.

    „A villanyfényes versenyzés, nagy hőmérsékletben és magas páratartalomban egy óriási kihívás a pilóták számára. Ez a pálya valóban megmutatja azt, hogy milyen keményen kell dolgozniuk a volán mögött a jobb eredmény érdekében. Ez a verseny korábban rendkívül szórakoztató futamokat produkált, remélem, hogy ez idén sem lesz másképp. Nagyon optimisták vagyunk, mert az autónk ezeken a típusú pályákon jobban kellene, hogy muzsikáljon. Természetesen semmi nem garantált, különösen az olyan kiszámíthatatlan nagydíjakon, mint ez.” – fogalmazott.

  • Rövidebb lett a szingapúri pálya

    Rövidebb lett a szingapúri pálya

    Több módosítást is végrehajtottak a hétvégén megrendezésre kerülő Szingapúri Nagydíj aszfaltcsíkján.

    A közelben zajló építkezési munkálatok miatt módosítani kellett a 16-os és 17-es kanyaron, aminek következményeképp két méterrel rövidebb lett a pálya.

    A korábbi 5,065 km helyett 2018-ban 5,063 km-t kell majd teljesíteniük a versenyzőknek egy kör megtételéhez a szingapúri éjszakában.

    A versenytáv körszámok tekintetében nem változik, így továbbra is 61 fordulóból áll majd a vasárnapi futam.

    További kisebb módosítások történtek az 1-es, 5-ös, 7-es, 15-ös, 17-es és 23-as kanyarban, az említett szakaszokat új aszfaltréteggel látták el.

  • Nem enged a Singapore Airlines, visszatérnek a rajtrácslányok

    Nem enged a Singapore Airlines, visszatérnek a rajtrácslányok

    Hiába a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media tiltása, a jövő hétvégi Szingapúri Nagydíjon visszatérnek a rajtrácslányok.

    A Singapore Airlines nem enged a tradíciókból, és a vasárnapi futamon légiutas-kísérői tartják majd az F1-es versenyzők rajtszámát jelölő táblát.

    A légitársaság munkavállalói továbbra is részt kívánnak venni az általuk szponzorált eseményen, a cég nyilatkozata szerint légiutas-kísérői a cég nagykövetei, így meghatározó szerepet fognak betölteni a 2018-as Szingapúri Nagydíjon.

    Korábban Sean Bratches, a sport kereskedelmi ügyeiért felelős vezetője úgy nyilatkozott, hogy a rajtrácslányok alkalmazása nem felel meg a Forma-1 értékeinek és ellentétes a manapság uralkodó társadalmi normákkal. A Forma-1 vezetői január végén jelentették be, hogy az idei évtől kezdődően már nem láthatunk rajtrácslányokat a startot megelőzően.

    Mindezek ellenére Dean Sham úgy véli, hogy Szingapúrban nem köthető össze a szexizmussal rajtrácslánynak lenni.

    „A Liberty Media a szexizmus egyik formájaként látja a rajtrácslányok alkalmazását. Teljesen jogosan, ők egy folyamatosan fejlődő márkát szeretnének. A Singapore Airlines és Szingapúr ugyanakkor helyi ikonként tekint rájuk. Ennek fényében ez jól képviseli Szingapúr egyedülállóságát és vendégszeretetét” – mondta Sham.

    Cabin crew, tog up!

  • René Rast tökéletes hétvégét zárt a DTM-ben

    René Rast tökéletes hétvégét zárt a DTM-ben

    Az Audi pilótája René Rast a megszerezhető maximális pontszámot zsebelte be a DTM nürburgringi hétvégéjén.

    A szombati tökéletes napja után, ma is megnyerte az időmérőt René Rast, ugyancsak Gary Paffett előtt. A zöld lámpák kialvásánál a Mercedeses Lucas Auer rajtolt fantasztikusat, az ötödik helyről indulva a második helyen találta magát az első kanyart követően.

    Gary Paffett és Timo Glock fej-fej mellett haladtak a hatos kanyarig, ahol a BMW-s leszorította a bajnoki éllovast, amiért figyelmeztetést kapott. Glock „rosszalkodása” itt még nem ért véget, egy körrel később megforgatta az előtte haladó Auert, amiért boxutca áthajtásos büntetést kapott.

    Kettejük ütközése jól jött Paffettnek, aki ismét ott volt Rast mögött, akit pár körig támadni is tudott, de az előzés nem sikerült. A harmadik helyen ekkora a hazai pályán versenyző Mike Rockenfeller haladt. A 2013-as bajnok a nyolcadik kör elején kiszélesítette az egyes kanyart, ezt pedig Bruno Spengler és Paul Di Resta ki is használta. Ezután pedig még több helyet veszített, egészen a kilencedik helyig esett vissza pár kör alatt.

    Di Resta nem sokkal később DRS távolságba került a kanadai mögött, de a BMW-s riválisa növelte a tempót és ellépett a bajnoki címre törő Mercedesestől. Az élmezőnyből René Rast kezdte a kerékcserék sorát.

    Az élen álló után két körrel később érkezett Paffett is a boxba, akinek azonban nem sikerült a kerékcseréje, a jobb hátsó ment fel lassan. Ennek következtében csak a kilencedik helyre tudott visszatérni. Nem sokat tétovázott, elkezdte keményen nyomni. Pár körrel később megelőzte Enget és megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Ezután Joel Erikssont is maga mögé utasította és célba vette Bruno Spenglert.

    Miután minden pilóta teljesítette a kötelező kerékcserét, René Rast vezetett, megnyugtató nyolc másodperces előnnyel Paul Di Resta előtt, akit Marco Wittmann szorongatott. Spengler autózott a negyedik helyen, mögötte szorosan az éllovas Paffettel. A brit gumijai azonban elkezdtek elfogyni, így lemaradt a BMW-től, és a futam végén még védekeznie kellett Erikssonnal szemben.

    Rast kényelmesen szerezte meg idei harmadik futamgyőzelmét, és duplázott a Nürburgringen, ezzel és a két polejával a maximális 56 pontot gyűjtötte be.

    Paul Di Resta és Marco Wittmann állhatott még fel a dobogóra. A további pontszerzők sorrendje: Spengler, Paffett, Eriksson, Farfus, Eng, Wehrlein és Frijns.

    Az összetettben Paffett továbbra is őrzi az első helyét 206 ponttal, de Di Resta csupán két egységgel van lemaradva. Rast pedig ezután a remek hétvége után feljött az összetett harmadik helyére, de az ő hátránya már 57 pont.

    A bajnokság szeptember 21.-23.-ai hétvégén folytatódik az utolsó előtti fordulóval Spielbergben.

  • DTM: Rast nyert, Paffett átvette a vezetést a bajnokságban

    DTM: Rast nyert, Paffett átvette a vezetést a bajnokságban

    René Rast sikerével zárult a német túraautó bajnokság (DTM) első nürburgringi futama, Paul Di Resta nullázása miatt pedig Gary Paffett átvette a vezetést a pontversenyben.

    Rast a rajtot követően remekül védekezett és tartotta maga mögött Gary Paffettet, majd ezt követően szépen fokozatosan növelte az előnyét. Mögötte azonban komoly csatába bonyolódott a Meredeses Paffett és a BMW-es Bruno Spengler.

    Kettejük csatározása még tovább segített a címvédőnek, végül a 40 körös verseny 14.körében Spengler maga mögé tudta utasítani a Mercedest.

    Két körrel később érkezett kerékcserére az éllovas valamint Paffett, ám az Audis simán visszatért a riválisa elé, még ha közel egy másodpercet hoztak is rajta. Spengler pedig két körrel később állt ki a kötelező boxkiállásra, ami kifizetődött és a brit elé tudott visszajönni. Rövid ideig még tudta támadni a BMW pilótáját, aki viszont remekül védekezett és hamar ellépett üldözőjétől, és a leintésig már nem is veszélyeztette őt.

    Az első három sorrendje nem változott, igaz Spengler a végére megközelítette Rastot, de előzés már nem történt. Ez a dobogós helyezés is elég volt arra, hogy Gary Paffett átvegye a vezetést az összetettben. Előnye nyolc pont lett Paul Di Resta előtt, akit a verseny során forgatott meg Phillip Eng.

    A skót ekkor az ötödik helyen haladt, az incidens miatt visszaesett a 11.helyre, de a kiállása után már a mezőny végén találta magát. Enget találta vétkesnek a versenyirányítás, és baleset okozás miatt boxutca áthajtásos büntetést kapott.

    A BMW-s Marco Wittmann a negyedik helyen haladt sokáig, azt követően, hogy kezdetben beszorult Auer mögé, akit végül a remek stratégiai húzással sikerült átugrani. Az utolsó körökben azonban utolérte és megelőzte őt a márkatársa Timo Glock.

    Az egykori F1-es pilóta versenye majdnem kieséssel végződött a Juncadellaval való kemény csatározás miatt. A szenzációs rajtja miatt került a Mercedes spanyolja mögé, akit a 2-es és 3-as kanyarban elég keményen megelőzött. A találkozó miatt Juncadella a 15.helyig esett vissza, Glock pedig szerencsésen tovább tudott menni.

    A BMW pilótája a kiállás után a hatodik helyre tért vissza, ezután pedig megcélozta a negyedik helyet. A futam legvégén már Paffettet is komoly nyomás alá helyezte, de a Coca Cola kanyart szélesen vette, amiatt pedig elszálltak a dobogós reményei.

    A két BMW-s mögött Mike Rockenfeller végzett a hatodik pozícióban. Pascal Wehrlein egy rossz rajt után, remek versenyzéssel a hetedik helyen látta meg a kockás zászlót, Luic Duvalt megelőzve. Az első tízet Agusto Farfus és Nico Müller zárta.

    DTM, Nürburgring, 1.futam végeredménye

    POZ PILÓTA CSAPAT AUTÓ KÖR KÜLÖNBSÉG
    1 Rene Rast Rosberg Audi 40 57:14.769
    2 Bruno Spengler RBM BMW 40 +0.862
    3 Gary Paffett HWA Mercedes 40 +6.862
    4 Timo Glock RMR BMW 40 +7.277
    5 Marco Wittmann RMG BMW 40 +10.048
    6 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 40 +23.208
    7 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 40 +26.827
    8 Loic Duval Phoenix Audi 40 +27.401
    9 Augusto Farfus RMG BMW 40 +35.685
    10 Nico Muller Abt Audi 40 +36.243
    11 Lucas Auer HWA Mercedes 40 +40.143
    12 Joel Eriksson RBM BMW 40 +43.488
    13 Edoardo Mortara HWA Mercedes 40 +43.664
    14 Jamie Green Rosberg Audi 40 +45.384
    15 Daniel Juncadella HWA Mercedes 40 +47.909
    16 Philipp Eng RMR BMW 40 +54.210
    17 Robin Frijns Abt Audi 40 +56.215
    18 Paul Di Resta HWA Mercedes 40 +1:04.040
  • Lance Stroll interjú: Schumacherről, Massáról és a jövőjéről is beszélt

    Lance Stroll interjú: Schumacherről, Massáról és a jövőjéről is beszélt

    Lance Stroll többek között olasz Formula-4 és európai Formula-3 bajnok, ám mindezek ellenére is többen megkérdőjelezik a jelenlétét a Forma-1-ben. Az ifjú Lance 2017-ben debütált a száguldó cirkuszban, nyolcadik futamán pedig történelmet írt: Bakuban szerzett harmadik helyével minden idők legfiatalabb dobogós helyezést elérő versenyzőjének mondhatja magát.

    A tavalyi szezont végül a bajnoki tabella tizenkettedik helyén zárta, mindössze három ponttal lemaradva akkori csapattársa, Felipe Massa mögött.

    Lance, ez már a második szezonod a Forma-1-ben, miként tekintesz vissza a mögötted lévő időszakra?

    Lance Stroll: Úgy gondolom, hogy túlszárnyaltam az elvárásaimat. Másfél év után már álltam a pódiumon, rajtoltam első sorból – hihetetlen pillanatok voltak ezek. Szereztem néhány jó pontot a tavalyi szezonban, főleg a szezon második fele sikerült nagyszerűen. Idén több problémával szembesültünk, szenvedünk az autóval, nehezen találjuk a tempót. Összességében azonban nem panaszkodhatok.

    Meg is döntöttél már néhány rekordot, például te vagy a legfiatalabb első sorból rajtoló és a legfiatalabb dobogós helyezést elérő versenyző. Az első rajthelyes indulást egy éve érted el, éppen itt, Monzában. Ott van a kedvend pályáid között az olaszországi?

    Stroll: Emiatt igen. Főleg, amikor esik – mondta nevetve.

    Van bármi különleges dolog az esős pályán nyújtott nagyszerű képességeid mögött?

    Stroll: Nem, nem hinném. Egyszerűen szeretek az esőben vezetni, jó móka. Szeretem a kihívásokat, emiatt is élek a versenyzésnek.


    Lance StrollIdén egy újonc csapattárs mellett versenyzel, míg tavaly egy tapasztalt veterán volt az oldaladon. Mennyire különböző a csapatmunka Szergejjel?

    Stroll: Vannak különbségek, de általánosságban véve ő is csak egy csapattárs. A legfontosabb, hogy folyamatosan jobb teljesítményre sarkaljuk egymást.

    Volt néhány hír az utóbbi időben, amely szerint nem túl jó a kapcsolatod Felipe Massával. Beszélnél erről, esetleg van bármi, amit tisztázni szeretnél?

    Stroll: Talán igen, eléggé rossz színben lettek feltűntetve a dolgok. Nem volt tökéletes a megfogalmazás. Szomorú vagyok amiatt, hogy ilyen irányba mentek a dolgok, mert tavaly jó kapcsolatunk volt az autón kívül is. Amit a korábbi nyilatkozatom alatt értettem az csupán annyi volt, hogy magamnak kell elvégeznem a munkám. Nem gondolom, hogy Felipe bármilyen módon is segített volna nekem – és ez nem feltétlenül rossz dolog, nem is hibáztatom ezért, tisztelem őt. A fejlesztések és a jó eredményeink nagy része a saját mérnökeimmel végzett munka gyümölcse volt, nem pedig Felipe érdeme.

    Mi a fő ok, ami előidézte a Williams idei évben mutatott gyenge formáját?

    Stroll: Nehéz megmondani, sajnos nem vagyok abban a helyzetben, hogy erre válaszolhassak.

    Korábban a Ferrari versenyzői akadémiájának tagja voltál.  Továbbra is vannak kapcsolataid az olaszokkal, vagy vége ennek az időszaknak?

    Stroll: Jelen pillanatban nem állok kapcsolatban velük.

    2021-ben nagy szabályváltozások jönnek a Forma-1-ben, te min változtatnál?

    Stroll: Azt szeretném, hogy sokkal közelebb kerüljön egymáshoz a mezőny, és több csapatnak is lehetősége legyen arra, hogy a győzelemért harcolhasson.

     

    Néhány éve még Alonsót és Räikkönent nézted egymás ellen a TV-ben, most pedig ellenük versenyzel a Forma-1-ben. Mennyire különleges érzés ez?

    Stroll: Nagyon különleges, csodálatos! Gyerekként erről álmodtam, most pedig itt vagyok velük… Elképesztő.

    Ki volt a gyerekkori hősöd?

    Stroll: Schumacher. Ő volt az, akire igazán felnéztem.

    Végül pedig térjünk rá a jövődre, más színekben láthatunk 2019-ben?

    Stroll: Talán, talán… Jelenleg nem mondhatok sokkal többet, de talán igen.