Címke: 2018

  • Wehrlein optimista

    Wehrlein optimista

    Pascal Wehrlein szerint jó esélye van arra, hogy jövőre is a Forma-1-ben maradjon.

    Korábban a Mercedes támogatottja úgy gondolta, elveszíti ülését a Saubernél, és a csapat helyére Ferrari juniort ültet.

    Most azonban úgy tűnik, hogy Marcus Ericssonnak kell távoznia, helyére pedig Charles Leclerc érkezik majd.

    „Jelenleg semmi újat nem tudok mondani.” – nyilatkozott Wehrlein. „De úgy gondolom, hogy a következő hetekben megszületik a döntés. Idén nem várhatunk addig ezzel, mint tavaly.”

    „Azt gondolom, elég jók az esélyeim. De a szezon alatt csak a versenyekre koncentrálok. Természetesen azonnal informálnak, ha bármi fejlemény van. Szerintem jövőre is a Forma-1-ben leszek.” – zárta Wehrlein.

  • Hamarosan bejelentheti pilótáit a Sauber

    Hamarosan bejelentheti pilótáit a Sauber

    Már nem kell sokat várnunk a svájci csapat döntésére.

    Korábban már gyakorlatilag biztosnak tűnt, hogy Wehrlein elveszíti ülését, és Charles Leclerc, vagy Antonio Giovinazzi veszi át helyét.

    A csapat pár napja viszont bejelentette, hogy Leclerc négy pénteki szabadedzésen is autóba ülhet, azonban nem Wehrlein, hanem Ericsson helyén. A svéd helye pedig elég biztosnak tűnt 2018-ra, így viszont lehet, hogy tőle (is) megválik a csapat.

    A jelenlegi találgatások szerint vagy Wehrlein-Leclerc, vagy Leclerc-Giovinazzi párossal indul 2018-ban a Sauber.

    Wehrlein elmondta, a Mercedes tárgyal a Sauberrel, hogy maradhasson jövőre.

    „Az ő junior pilótájuk vagyok.” – fogalmazott az Auto Motor und Sportnak. „Szerintem így sokkal jobb.”

    A német magazin szerint egyébként vagy szeptember végén, vagy október elején megszületik a döntés.

  • Hivatalos: Leclerc négy pénteki edzésen is autóba ülhet

    Hivatalos: Leclerc négy pénteki edzésen is autóba ülhet

    A Sauber hivatalosan is megerősítette, amiről korábban már beszámoltunk: a Forma-2-es bajnokság 2017-es szezonját domináló monacói versenyző, Charles Leclerc négy pénteki első szabadedzésen is autóba ülhet.

    A tervek szerint Leclerc a jövő hétvégén Malajziában megrendezésre kerülő versenyhétvégén ülhet be először a Sauber C36 volánja mögé, majd Austinban, Mexikóban és Interlagosban is lehetőséget kap.

    Malajziában a Sauber svéd versenyzőjét, Marcus Ericssont helyettesíti majd az első pénteki gyakorláson.

    Leclerc egyébként a mai napon Hinwilben, a Sauber főhadiszállásán járt, ahol az üléspróbát is megejtették.

    Ez is egy újabb jel arra, ami egészen biztosnak tűnik: a Ferrari kötelékében nevelkedett versenyző 2018-ban a Sauber színeiben debütálhat a száguldó cirkuszban.

  • Key mar várja a Hondás együttműködést, szoros kapcsolatot tervez

    Key mar várja a Hondás együttműködést, szoros kapcsolatot tervez

    James Key, a Toro Rosso techinkai igazgatója üdvözli a faenzai istálló újdonsült motorszállítóját: 2018-tól ugyanis Honda erőforrással versenyeznek.

    Tegnapelőtt végre megérkezett a hivatalos bejelentés, amit már hosszú ideje tudni lehetett: a McLaren szakít a Hondával és a Renault partenere lesz, a Honda pedig a Toro Rossóval folytatja.

    Key ugyan bevallotta, hogy relatíve későn született meg a döntés, ám ennek ellenére nagy lelkesedéssel várja az új kihívásokat: „Az idő hiánya is jelent némi küzdelmet, de a Toro Rosso többször is került hasonló helyzetbe az elmúlt években, szóval kellő rugalmassággal tudjuk kezelni a dolgot.”

    „Nagyon elégedettek vagyunk a Hondával kötött együttműködéssel és a lehetőségekkel, amelyet jelent számunkra. Rögtön munkához kezdünk.”

    „Nem teljeskörű változásról van szó, csupán adaptálnunk kell a terveinket.”

    „Nem csak az erőforrás elhelyezkedésének pozícióját tervezzük újra: figyelemmel kell tartanunk, hogy ennek minimális vagy semmi kihatása ne legyen a jelenleg is folyó fejlesztési munkáinkon 2018-ra.”

    „Az autó szerkezete változni fog az új erőforrással, a kasztni és a sebességváltó körüli teendőket pedig jelenleg is vizsgáljuk.”

    „Szorosan együtt fogunk dolgozni a Hondával, hogy biztosan a lehető legtöbbet hozzuk ki a teljes csomag potenciáljából.”

    „Erős, stabil és proaktív együttműködést várunk a Hondás kollégáinkkal” – tette hozzá Key.

  • A Ferrari mindkét fiatalját beültetné a Sauberbe

    A Ferrari mindkét fiatalját beültetné a Sauberbe

    A Ferrari elismerte, hogy már azon dolgoznak, hogy 2018-ra versenyző ülést biztosítsanak a két fiatal pilótájuknak a Saubernél, ezzel gyakorlatilag egy B csapatot hoznának létre.

    Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke már korábban is beszélt arról, hogy szeretnék kihasználni, hogy a Sauberrel megújították a szerződésüket, és szeretnének egy tartalék csapatot kialakítani.

    Az Autosport most úgy értesült, hogy Marchionne és az istálló vezetése az elmúlt hétvégén Hinwilbe látogatott. A forrás hozzáteszi, hogy ezen látogatás során egyeztettek is a svájciakkal, méghozzá arról, hogy a Leclerc-Giovinzzi duó legyen a csapat 2018-as pilóta párosa.

    A nemrégiben kinevezett csapatfőnök, Fred Vasseur nyíltan arról beszélt, hogy ő is azt szeretné, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatot Maranellóval, amihez a fiatal pilóták alkalmazása egy remek lehetőség lehet.

    „Mindenképpen szükségünk van pár ülésre, mert kivételes tehetségű fiataljaink vannak. Muszáj nekik helyet találnunk, hogy megalapozzuk a Scuderia Ferrari jövőjét.” – mondta Marchionne.

    Ez még nem hivatalos bejelentés volt a Ferrari részéről, de már csak a Sauber jelenthet esélyt az olasz és monacói versenyző számára, ha jövőre a mezőnyben szeretnének lenni. Ugyanis a Ferrari másik partnercsapata a Haas – ahol Giovinazzi több szabadedzésen is lehetőséget kap idén – már megerősítette, hogy jövőre változatlan felállással fognak versenyezni.

    Szingapúrban is vezethette a Haast Antonio Giovinazzi, aki a jövőjéről is beszélt a helyszínen.

    „Én csak arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb munkát végezzem a Haas-szal az utolsó négy szabadedzésemen. Természetesen az a célom, hogy jövőre ott legyek a rajtrácson, de majd meglátjuk, hogy hogy fog dönteni a Ferrari.” –  nyilatkozta az olasz.

    Ha a Ferrari terve sikerrel jár, akkor Pascal Wehrlein és Marcus Ericsson is hoppon maradna. Előbbinek a Mercedes dobhatna mentőövet, nagy eséllyel a Williamsnél, addig a svéd nehéz helyzetbe kerülne. Bár az is könnyen előfordulhat, hogy marad a svájciaknál, hiszen jelentős anyagi háttérrel rendelkezik.

  • Mégis maradnak a cápauszonyok

    Mégis maradnak a cápauszonyok

    Az év eleji hatalmas tiltakozások és felháborodások ellenére úgy fest, 2018-ra mégis maradhatnak a cápauszonyok.

    Az FIA figyelmetlenségéből adódó szabályzati kiskapunak köszönhetően a 2017-es autók szinte mindegyike teljesen kifejlett cápauszonnyal rendelkezik, ami általános nemtetszést váltott ki a rajongókból. A Strategy Group ennek megfelelően év elején úgy határozott, hogy jövőre betiltják ezeket az aerodinamikai eszközöket, a hét elején azonban tartottak egy technikai szabályokat megvitató ülést, ahol a csapatok és az FIA a korábbi tilalom feloldására jutottak.

    Az eredeti döntést esztétikai alapokra helyezték, azóta viszont – pontosabban a Spanyol Nagydíj óta – az FIA arra kötelezett mindenkit, hogy a könnyebb azonosítás érdekében az autókon az eddigieknél nagyobb méretben tüntessék fel a versenyzők rajtszámát és nevét. Ez azonban a csapatok elégedetlenségét váltotta ki, akik ezzel a lépéssel értékes szponzorfelületet vesztettek, a megbeszéléssorozat végére pedig az a döntés született, hogy a cápauszonyok biztosítanák a legjobb megoldást a rajtszámdilemmára. Andy Green, a Force India technikai igazgatója szerint csupán formalitás kérdése, hogy a Strategy Group a következő ülésén elfogadja a cápauszonyos tervezetet.

    „A szabályzat szövegének apró módosításával vissza lehetne hozni a cápauszonyokat” – mondta Green. „A csapatoknak végre leesett, hogy az eltörléssel szponzorfelületet vesztenek. A következő ülésen a Strategy Group megvitatja a dolgot, de kétségtelenül arra számítunk, hogy visszavonják a tilalmat.”

    A cápauszony mellett év elején a T-szárnyakra is lesújtott az FIA, ez az intézkedés továbbra is érvényben marad, az ún. monkey seat („majomülés”) azonban nem úszta meg. Ezek a kis szárnyszerű aerodinamikai elemek, amelyek feladata a leszorítóerő generálása, a hátsó szárny alatt és a kipufogócső felett foglalnak helyet. Az elmúlt évek során komoly fejlesztési csata alakult ki ezen a téren, aminek az FIA nem örül annyira, mivel attól fél, a csapatok mindenféle cseles motorvezérlési trükkökkel el tudják érni, hogy a kipufogógázt a monkey seat fölött vezessék ki (kicsit lejjebb és kicsit nagyobb mértékben, de nagyjából hasonló elven működött a befújt diffúzor, amit pár évvel ezelőtt szintén betiltottak). A csapatok nem szeretnék, ha az FIA közbeavatkozna és elkezdené szabályozni a motorvezérlési beállításokat, így inkább a monkey seatek eltörlése mellett döntöttek.

    „Szerintem az FIA elkezdett aggódni, hogy a csapatok különféle motorvezérlési trükkökkel energizálni tudják a szárnyat” – magyarázta Green. „Ezt a gyakorlatot már régóta ellenzik és meg akarják szüntetni ennek lehetőségét, a csapatok pedig egyöntetűen támogatták az ötletet, mert nem akarjuk, hogy az FIA minden motorvezérlési beállítást ellenőrizzen. Inkább tiltsuk be őket, ezzel az FIA is megnyugodhat.”

  • Rosberg csatlakozott Kubica menedzsmentjéhez

    Rosberg csatlakozott Kubica menedzsmentjéhez

    A regnáló Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg is tagja lett a Robert Kubica pályafutását egyengető csapatnak és azon fog dolgozni, hogy a lengyel pilótát visszajuttassa a Forma-1-be.

    A német versenyző valósággal sokkolta a közvéleményt, hiszen pár nappal a bajnoki címe után bejelentette a visszavonulását, elsősorban azért, hogy új impulzusokat szerezzen az életében.

    A két versenyző pályafutása szorosan összefonódott, hiszen már gokartos időkben is együtt versenyeztek. Ezt követően pedig az alacsonyabb szériában is egymás ellenfelei voltak, és egyszerre mutatkozhattak be a Forma-1-ben 2006-ben. Rosberg a Williams, Kubica pedig a BMW színeiben.

    A lengyel pilóta azonban 2011-ben súlyos rali balesetet szenvedett, aminek következtében majdnem elveszítette a jobb karját. Csodával határos módon azonban a karját sikerült megmentenie az orvosoknak, és idén már nagyon közel áll ahhoz, hogy újra tagja lehessen a száguldó cirkusznak. A hungaroringi szezonközi teszten pedig már pályára is gurulhatott a Renault-val.

    Az viszont biztossá vált, hogy a franciáknál nem lesz számára hely 2018-ban, hiszen az enstoneiak leszerződtették Hülkernberg mellé Carlos Sainzot. Így Kubica számára reálisan már csak a Williamsnél lehet hely.

    2016 világbajnoka a közösségi oldalára töltött fel egy képet az alábbi szöveggel: „Izgatott vagyok, hogy Robert Forma-1-es visszatérésén dolgozhatok. Ő és Lewis voltak a leggyorsabb ellenfeleim akik ellen versenyeztem.”

     

  • Ricciardo csak akkor marad a Red Bullnál, ha a bajnoki címért harcolhat

    Ricciardo csak akkor marad a Red Bullnál, ha a bajnoki címért harcolhat

    Daniel Ricciardo, a Red Bull Racing pilótája elmondta, hogy ha a csapata is azt szeretné, hogy 2018 után is náluk versenyezzen, akkor jelentőset kell majd előre lépniük a következő idényben.

    Az ausztrál versenyző 2014 óta erősíti az energiaitalosok nagy csapatát, ahová a Toro Rossótól került és jelenlegi kontraktusa a jövő év végén fog lejárni. A csapat színeiben eddig öt futamgyőzelmet szerzett, abból hármat még az első évében, amikor is legyőzte az akkori csapattársát a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt. Azóta viszont komoly esélye nincsen a világbajnoki címre, hiszen az osztrákok motorpartnere a Renault a Mercedes és a Ferrari után csak a harmadik legerősebb motor, ami pedig döntő tényező a hibrid érában.

    Emiatt pedig a 28 éves versenyző aggodalmát fejezte amiatt, hogy talán sosem lesz világbajnok.

    „Volt egy türelmetlen időszakom, és még mindig ennek a határán állok, mert nem akarok bajnoki cím nélkül visszavonulni a Forma-1-ből.” – mondta az Autosportnak. „Még most is teljesen mértékben képesnek érzem magam erre. Ez az, amit szeretnék és inkább előbb, mint utóbb.”

    „Arra számítottam, hogy idén nagy esélyünk lesz erre, de ez végül nem így alakult. Jövőre viszont már tényleg így kell alakulnia – legalábbis az én szempontomból. Jó pár éve már itt vagyok és jövőre egy nagy lépést kell megtenni, hogy bebizonyítsák nekem, hogy nyerhetek velük.”

    Ricciardo végig járta junior szériákat a Red Bull támogatásával, mielőtt 2011-ben a HRT színeiben bemutatkozhatott a száguldó cirkuszban. Két Toro Rosso-s év után került fel a Red Bullhoz, és szerinte már egy bajnoki címmel lenne teljes a történet.

    „A Red Bullal szeretnék bajnok lenni? Abszolút! Sebnek [Vettel] is sikerült – ő az egyetlen. Teljes szívemből szeretném én is ezt, de majd meglátjuk. Szeretnék egy lehetőséget, ahol hétről-hétre a győzelemért harcolhatok, miközben úgy hiszem, hogy a csúcson vagyok.”

    Ha a Red Bullnál nem jönnek be a számításai, akkor csak két csapat jöhet szóba, ahol reális esélye lenne a bajnoki sikerre. Az egyik a Ferrari, ahol Vettel helye hosszú távra biztosított, ellenben Raikkönennel, akivel csak egy évvel hosszabbított a Scuderia. A másik top istálló pedig a Mercedes. Hamilton szerződése jövőre lejár, Bottas-szal pedig csak egy évvel hosszabbítottak a németek. Ricciardo kijelentette, hogy a következő szerződése, amit alá fog írni nem egy évre fog szólni.

    „Döntéseket kell hoznom, ha egyszer lejár a szerződésem a Red Bull-al. Ez lenne az első alkalom, hogy szabadon elérhető vagyok bárki számára. Kezdetek óta a Red Bullnál vagyok, ami fantasztikus. De ez tőlük is függ, hogy akarják-e folytatni velem, az viszont biztos, hogy a legjobb döntés fog megszületni. A következő szerződés amit alá fogok írni az nem egy évre fog szólni, hanem talán háromra.” – zárta Ricciardo.

     

  • Fontos halo-adatok hiánya akadályozza a 2018-as tervek elkészítését

    Fontos halo-adatok hiánya akadályozza a 2018-as tervek elkészítését

    A Forma-1-es csapatok még várnak az alapvető, az FIA által megerősített adatokra a jövőre bevezetésre kerülő haloról, hogy be tudják fejezni 2018-as autóik terveit. Ezt állítja a Force India technikai igazgatója, Andy Green.

    Az adatokra pedig nagy szükségük lenne, hogy tudják, milyen hatással lesz az elem a kasznira. Ha nem tudnak pontos adatokkal dolgozni, hibás lehet az egész tervük. Az FIA-nak tehát el kell végeznie egy olyan tesztet a kívánt haloval, mely adatokat szolgáltat a halo okozta/módosította erőhatásokról.

    Számos csapat dolgozik együtt az FIA-val, hogy megoldják a problémát, de a késlekedés már kezd aggodalomra okot adni.

    „Már meg lett határozva a konkrét halo, amit használni fogunk.” – mondta Green. „De a kaszni, amire ez majd illeszkedik, még nem. Igazi kihívás megpróbálni olyan kasznit alkotni, ami megbirkózik azzal a teherrel, amit így az FIA kiszabott.”

    Green szerint a késlekedés azt is eredményezheti, hogy pár csapat nem készül majd el időben a 2018-as autóval, és lekéshetik az első szezon előtti tesztet. Virtuális teszt lehet még a csapatok segítségére, de ehhez is kellenének az FIA által kibocsátott adatok.

  • Teljesen új autóval készül 2018-ra a Sauber

    Teljesen új autóval készül 2018-ra a Sauber

    Frederic Vasseur a Sauber csapatfőnöke kijelentette, hogy a svájci istálló jövő évi autója teljesen különbözni fog az idei modelltől.

    A hinwili gárda jelenleg az utolsó helyet foglalja el a konstruktőri bajnokságban, öt szerzett ponttal. A különbségeket megnézve pedig megállapítható, hogy fokozatosan maradnak le a középmezőnytől. A csapatot nagy részben az is hátráltatja, hogy 2016-os specifikációjú Ferrari motort használnak.

    A szezon közepén váratlanul menesztették az addigi csapatfőnököt Monisha Kaltenbornt, akinek a helyét Frederic Vasseur vette át. A franciának első dolga az volt, hogy beszüntette a tárgyalásokat a Hondával, és megállapodott a Ferrarival a hosszabbításról. Ezzel pedig 2018-ban a legújabb fejlesztésű erőforrást használhatja majd a svájci kiscsapat, de nem ez lesz majd az egyetlen nagy különbség az idei autóhoz képest. Erről a csapatfőnök beszélt.

    „Az autó már a szélcsatornában van és azt gondolom, hogy tisztességes munkát végeztünk. A jelenlegi autónk inkább a 2016-osra hasonlít, így nincs értelme ezt tovább vinni. Teljesen a nulláról kezdtünk mindent, emiatt is van már a szélcsatornában. Az autó összességében teljesen más lesz, mint az idei.” – mondta Vasseur.

    A jövő évi modell lesz az első Sauber, ami teljes egészében az új technikai igazgató Jorg Zander vezetésével készül. Vasseur azonban azzal is tisztában van, hogy hatalmas kihívás lesz a csapat számára, hogy utolérje a középmezőnyt.

    „Mindig nehéz célokat kitűzni, mert sok minden attól is függ, hogy a többiek, hogy teljesítenek. Nehéz lesz visszatérnünk a középmezőnybe, ez egy hatalmas ugrás, mert jövőre nem lesznek komoly változások a szabályokban. A többi csapat sokkal jobb alapokkal rendelkezik, mint mi. Számomra az a legnagyobb feladat, hogy növeljem a vállalat mértékét, illetve javítsak az egyes részlegek teljesítményén. Ha ez sikerül, akkor utolérhetjük a mezőnyt, mert az előttünk álló csoport nincs messze. Vissza akarunk térni a harcba!” – jegyezte meg a csapatfőnök.