Címke: 2018

  • Renault: Nem voltunk megbízhatók

    Renault: Nem voltunk megbízhatók

    Rémi Taffin, a motorrészleg vezetője végre beismerte a nyilvánvalót: a Renault „túlságosan sok” megbízhatósági problémával küszködött 2017-ben, ami agresszív fejlesztési taktikájának mellékterméke.

    Nico Hülkenbergnek az utóbbi négy futamból hármat technikai meghibásodások miatt kellett feladnia, míg a Red Bullt és a Toro Rossót is számos, kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) gond hátráltatta a szezon során. Ambíciózus terveinek mihamarabbi elérése érdekében a Renault már 2018-as tesztalkatrészeket is beszerelt az autókba, és habár ez növelte a teljesítményt, a megbízhatóság lényegében ezzel fordítottan arányosan csökkent.

    „A szezon folyamán jelentős lépéseket tettünk előre és az erőforrásunkat rendszeresen láthattuk a dobogón” – kezdte Taffin. „Azonban túlságosan sok megbízhatósági problémától szenvedtünk; jelenleg erőteljesen ennek a területnek a megerősítésére koncentrálunk, miközben a többi téren is igyekszünk folyamatosan javítani a teljesítményen. A pályán már bevetettünk olyan elemeket, amelyek a 2018-as erőforrásnak szerves részét fogják képezni és remélhetőleg egy újabb megtett lépésnek felelnek meg. A 2018-as autók bemutatása előtt sűrű négy hónapunk lesz, ahogyan már megszokhattuk az elmúlt időszakban.”

    Időben kicsit közelebbi vizekre evezve, a hétvégén soros mexikói Autódromo Hermanos Rodríguez különleges kihívást jelent minden motorgyártó számára a pálya extrém tengerszintfeletti magassága és ritka levegője miatt.

    „A hosszú egyenesekben a magaslati ritkásabb levegő kevesebb ellenállást fejt ki az autókra, így azok nagyobb sebességet képesek elérni” – magyarázta Taffin. „A ritka levegő egyben azt is jelenti, hogy a turbónak magasabb fordulatszámon kell pörögnie ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű oxigén kerüljön a belsőégésű motorba – Abu Dhabihoz képest Mexikóban 8%-kal többet kell forognia. Az üzemanyag-fogyasztás egy körön viszonylag alacsony, így más pályákkal ellentétben az energia-visszanyerés itt nem annyira létfontosságú.”

  • Alonso nem tagadja, Daytona jó edzés lehet Le Mansra

    Alonso nem tagadja, Daytona jó edzés lehet Le Mansra

    Fernando Alonso nem tagadja, hogy januári kitérője akár 2018-as LeMans indulásának „edzése” is lehet.

    A spanyol egy LMP2-es prototípust fog vezetni Daytonában, a 24 órás futam alatt pedig Phil Hanson és Lando Norris mellett köröz majd a Zak Brown csapata által felkészített autóval.

    „Igen, ez egy remek lehetőség arra, hogy kipróbáljam magam egy ilyen autóban. Meglátom, milyen vezetni egy prototípust, és saját magam is tesztelhetem, ahogy Indianapolisban is tettem.” – idézte Alonsot a Marca napilap.

    „De ahogy már Austinban is mondtam, minden egyes hétvégén versenyezni akarok, amikor csak lehetőségem van rá.”

    Alonsonak egyébként Sebastian Vettel kívánt sok szerencsét a januári versenyre, viszont bevallotta, nem sokat tud a daytonai 24 órásról.

    „Nem igazán tudom, mikkel versenyeznek ott. Leginkább GT3-as autókkal, nem?”

  • Kvyat is képbe kerülhet a Williamsnél?!

    Kvyat is képbe kerülhet a Williamsnél?!

    Nemrégiben vált biztossá, hogy a Red Bull nem tart többé igényt Daniil Kvyat szolgálataira, így kikerült az energiaitalosok szárnyai alól.

    Így viszont nagyon nehéz dolga lesz, ha 2018-ban is a rajtrácson szeretne lenni. Nincs már sok szabad ülés, és az orosz automobil szövetség elnöke szerint a Williams nyújthat mentsvárat a 23 éves pilóta számára.

    „Nagyon remélem, hogy nem a sajtóból kellett megtudnia. A Forma-1 egy kemény világ, de most már az a legfontosabb, hogy Daniil szabad. Most van ideje arra, hogy megpróbáljon tárgyalni a Williamsszel, de azzal is tisztában vagyok, hogy nem ő az egyetlen jelölt arra az ülésre.” – mondta Igor Ermilin.

    A Williams ülésére Massán kívül Kubica, Di Resta és Wehrlein esélyes még. Valódi realitása azonban csak a lengyelnek és a britnek van, mivel a csapat főszponzora a Martini szeretné, ha az egyik pilótájuk 25 évnél idősebb lenne. Kvyat viszont csak 23 éves, pont annyi mint Pascal Wehrlein. Ermilin szerint azonban ez nem jelenthet akadályt.

    „Nem hinném, hogy az életkor probléma lenne. Elég idős már. Bizonyos tekintetben még jó is, hogy ez most történt, mivel még van esélye. Markora nagyon is jellemző, hogy mindig a szezon végén tesz ilyen bejelentéseket, amikor már látszólag túl késő.”

  • Még a bevezetése előtt átkeresztelhetik a halót

    Még a bevezetése előtt átkeresztelhetik a halót

    Nyár közepén hivatalosan megerősítesre került, hogy 2018-tól bevezetik a halo fejvédő rendszert a Forma-1-ben.

    Nem sokkal később az FIA közleményben tudatta, hogy a Forma-2-ben és a GP3-ban is kötelező lesz a biztonsági rendszer használata.

    Az Autosport.com információi szerint a Strarégiai Csoport november 7-én esedékes megbeszélésén napirendre kerül a halo nevének megváltoztatása: átkeresztelhetik a fejvédőt.

    „Több lehetőségünk is van a nevet illetően, valami olyasmi is lehet, hogy ‘biztonsági ketrec’ – mondta a brit szaklap forrása.

    A 2018-as Ausztrál Nagydíjon bemutatkozó rendszer működését illetően továbbra is vannak kérdőjelek, ám az FIA vizsgálatai szerint a halo Henry Surtees és Justin Wilson életét is megmentette volna.

    Az FIA-t arról is kérdezték, hogy vajon Felipe Massa 2009-es hungaroringi vagy Jules Bianchi 2014-es suzukai baleseténél milyen következményi lettek volna a fejvédő használatának: „Azon forgatókönyvek száma, amikor a halo segített volna sokkal nagyobb, mint amikor semleges vagy negatív következményei lettek volna” – érkezett a válasz.

     

  • Wehrlein reméli, Abu Dhabi előtt tisztázódik jövője

    Wehrlein reméli, Abu Dhabi előtt tisztázódik jövője

    A német elismerte, még semmi sem biztos 2018-as szezonjával kapcsolatban.

    Wehrlein most ünnepelte 23. születésnapját, ő azonban úgy fogalmazott, „inkább már 25 lenne”.

    Mindezt a Williams miatt, a brit istálló szponzora, a Martini ugyanis egy idősebb pilótát szeretne jövőre, pedig a német neve is lehetőségként szerepel a csapatnál.

    „Semmi új nincs jelenleg.” – fogalmazott, azt azonban megerősítette, hogy Toto Wolff tárgyal a Williamssel a jövőjével kapcsolatban. „Csak remélni tudom, hogy még Abu Dhabi előtt kiderül, mi lesz velem ezután.”

    Egyes pletykák szerint Wehrlein jelenlegi csapatánál is maradhatna, ugyanis Frederic Vasseur inkább őt szeretné megtartani, nem pedig Marcus Ericssont. A Sauber tulajdonosai azonban inkább a svéd versenyzőre voksolnak. Nagyon úgy tűnik viszont, hogy egyiküknek mindenképp mennie kell, hiszen a Ferrari junior, Charles Leclerc érkezhet a csapathoz.

  • Teljesen megújulhat a McLaren külseje 2018-ra

    Teljesen megújulhat a McLaren külseje 2018-ra

    A McLaren ügyvezető igazgatója Zak Brown beszélt arról, hogy a csapat jövő évi autója új külsőt kaphat részben az új támogatóknak is köszönhetően, akikkel már javában egyeztetnek.

    Azt követően, hogy az idei év végén a McLaren és a Honda útjai külön válnak egy új fejezet kezdődik a wokingiak életében, ami akár új dizájnnal is járhat. Az idei évre ugyan szintén színt váltottak, az eddigi teljesen fekete fényezést felváltotta a narancs-fekete színösszeállítás, a legtöbb rajongó mégis a klasszikusnak tekinthető „papaja” festést szeretné újra az autón látni. A korábbi években elsősorban teszteken használták ezt a színezést, de idén például Fernando Alonso is egy ilyen színű autóban indult az Indy500-on.

    „Sokan az idei Indy500-on használt festésünket szeretnék a Forma-1-es autónkon is látni.” – kezdte Brown, aki a csapatával együtt jó néhány dizájn megoldást is megvizsgál, amiből csak az egyik a legnépszerűbb papaja narancssárga. A csapatvezető elsősorban a történelmi hagyományokat szeretné ápolni, így eshet a választás a fent említettre.

    A sokak által kedvelt papaja festés Alonso idei Indy500-as autóján.  Fotó:Forrest Mellott/Indycar

    A végső döntésre azonban a szponzorok is nagy hatással lesznek, Brown elmondása szerint jövőre több új támogató is csatlakozhat majd hozzájuk..

    „A szponzori megállapodásaink is befolyásolhatják majd a dizájn végleges kinézetét.” – jegyezte meg Brown.

    Ami viszont biztosnak tekinthető az az, hogy nem fognak visszatérni egy másik legendás színkombinációhoz, a piros-fehérhez. Ennek nagyon egyszerű az oka, hiszen abban az időben a Marlboro volt a csapat kiemelt támogatója, akiknek a piros és a fehér volt a színe. Brown azonban kihangsúlyozta, hogy adott esetben hajlandóak lennének az egész autót szponzori színekre festeni – mint ahogy azt teszi a Force India idén – azonban csak kimondottan nagy összegért cserébe.

    „A szponzori dizájn nem elsődleges fontosságú, sokkal inkább előtérbe helyezzük a történelmet, így jöhet képbe a papajára hajazó szín.” – mondta a McLaren ügyvezetője.

    Fontos, hogy a McLaren szponzorokat találjon magának a jövő évre, hiszen a Honda távozásával jelentős bevételtől esnek el, amit muszáj pótolni.  Habár Brown hangoztatta, hogy jelentős összeg áll így is a csapat rendelkezésére, de ezek nagy része kölcsön, amiket idővel vissza kell majd fizetni.

    „Az autónkon sok hely van a szponzorok részére.” – nyilatkozta Brown, amikor a lehetséges támogatók számáról kérdezték. Az amerikai üzletember azonban bizakodó a tárgyalásokat illetően. Semmi konkrétumról nem tud egyelőre beszámolni, de egy esetleges névadó szponzort nem tart valószínűnek.

    „Egy névadó szponzor nem jár olyan előnyökkel, mint más sorozatokban. Sokkal szívesebben szeretnénk inkább egy pár nagyobb támogatót magunk mellé.” – hangsúlyozta Brown.

  • Hartley nem zárja ki, hogy az F1-ben marad

    Hartley nem zárja ki, hogy az F1-ben marad

    Az új-zélandi versenyző azonban még nem tudja, merre tovább a vasárnapi futam után.

    Hartley a Toro Rosso színeiben indul a hétvégén Austinban, Pierre Gasly helyén, sokan azonban úgy vélik, maradni fog az istállónál, és Daniil Kvyat helyét veszi át.

    „Eddig semmi nem dőlt el.” – fogalmazott a LeMans-győztes.

    Hozzátette azonban, amikor a Porsche bejelentette év végi kilépését a WEC-ből pár hónappal ezelőtt, felhívta korábbi főnökét, Dr. Helmut Markot.

    „Azt mondtam: Nézd, más versenyző vagyok, mint tíz évvel ezelőtt, sokat tanultam, és amennyiben van egy lehetőség, én kész vagyok.”

    Mielőtt esélye lett volna rá, hogy a Forma-1-ben induljon, és akár szerződést is kapjon, Hartley az Indycar felé kacsintgatott 2018-ra.

    „Semmi nincs még megerősítve a jövő évvel kapcsolatban. Próbálok nem továbbgondolni a hétvégénél, és az is igaz, hogy körülnéztem az Indycar háza táján.” – zárta Hartley.

  • A Red Bull korábban átállt 2018-ra

    A Red Bull korábban átállt 2018-ra

    Daniel Ricciardo elmondása szerint a Red Bull, hogy elkerülje az idei vontatott évkezdetet, a tavalyi szezonhoz képest korábban elkezdett a 2018-as fejlesztésekre koncentrálni.

    Az elmúlt évek tendenciája alapján a Red Bull volt az a csapat, amelyik a fejlesztési periódus maximalizálása végett a lehető legkésőbbre hagyta az új autó paramétereinek véglegesítését. Idén azonban visszanyalt a fagyi: a kései autóbemutató az előre nem látott korrelációs problémákkal karöltve azt eredményezte, hogy az osztrákok az év elején fogócskát játszottak a Mercedesszel és a Ferrarival, ezáltal minden esélyük elúszott egy esetleges ötödik konstruktőri vagy egyéni cím megszerzésére. Habár a Red Bull azóta látványos fejlődést produkált (egyesek szerint már övék a legjobb kasztni a rajtrácson), Max Verstappen néhány napja úgy nyilatkozott, egy kevésbé szélsőséges hozzáállás nagyobb nyereséggel járna, véleményében pedig csapattársa is osztozott.

    „Amióta a csapattal vagyok, mindig az volt az érzésem, hogy túl lassan kezdünk bele a szezonba” – magyarázta Ricciardo. „Amennyire én tudom, ezt sosem így tervezzük! Nem tudom, mi ennek az oka; útközben kétségtelenül erősebbek leszünk, és habár nagyon jó dolog mindig javulni és javulni, örülnék, ha jobban is vágnánk bele az egészbe. Még mindig nem tudom, ez miért alakult így. Mindig az az érzésünk, hogy elég korán nekiállunk a jövő évi autónak, de talán amit mi korainak hiszünk, igazából egyáltalán nem korai. Annyit tudok, hogy idén korábban belekezdtünk az új projektbe, mint tavaly.”

    Ennek és a szabályok stabilitásának köszönhetően Ricciardo úgy véli, a Red Bull komoly bajnoki esélyessé lép elő 2018-ban.

    „Mivel jövőre nincsenek nagy változások, remélhetőleg profitálni tudunk abból, amit idén tanulunk, és erősebben kezdjük a szezont” – folytatta az ausztrál. „Ez a terv és mindegyikünk kívánsága, onnan pedig majd kialakul. Ha a következő szezonban egyáltalán nem leszünk versenyképesek, azzal majd nyilván komolyan foglalkoznunk kell, de az alapján, ahol most vagyunk, nem számítunk semmilyen nagyobb fennakadásra. A Mercedes már túl régóta nyereget, igyekszünk ezen változtatni.”

  • Hivatalos: Alonso hosszabbított a McLarennel!

    Hivatalos: Alonso hosszabbított a McLarennel!

    A McLaren nem sokkal ezelőtt hivatalosan megerősítette, hogy 2018-ban is a Fernando Alonso-Stoffel Vandoorne párossal állnak rajthoz a Forma-1-ben.

    A McLaren Hondával való szakítása és a Renault-val kötött szerződése után sejthető volt, hogy Alonso meghosszabbítja év végén lejáró kontraktusát és jövőre is a száguldó cirkusz tagja lesz.

    „Fantasztikus, hogy folytathatom a csapattal megkezdett kapcsolatom. A szívem végig azt mondta, hogy maradjak, otthon érzem magam itt. Ez egy fantasztikus csapat, hihetetlen emberekkel, olyan melegséggel és barátiassággal, amit egy másik csapatnál sem tapasztaltam a Forma-1-ben. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy nekik versneyezhetek” – kezdte Alonso.

    „Izgatott vagyok a közös jövőnket illetően – keményen dolgozom, hogy sikereket érjünk el” – tette hozzá.

    „Fontos megjegyezni, hogy a McLarennek minden technikai eszköze megvan ahhoz, hogy nagyon rövid időn belül versenyeket és világbajnokságot nyerjen. Habár az elmúlt néhány év nem volt könnyű, nem felejtettük el miként kell nyerni és hiszem, hogy hamarosan ismét a dobogó legfelső fokán leszünk” – tette hozzá a kétszeres világbajnok spanyol versenyző.

    „Elégedett vagyok, hogy megerősíthetem Fernando maradását a McLarennél. Az elmúlt három évben fantasztikus erőssége volt a szervezetünknek. Hihetetlen egyéniség és a modern kor egyik legerdményesebb és legtehetségesebb versenyzője” – mondta Zak Brown.

    „Vasárnaponként nincs Fernandónál jobban teljesítő versenyző, azt hiszem ezt a Forma-1 összes tagja elismeri” – állítja a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier.

     

  • Teljesen új koncepcióval indulhat 2018-ban a Mercedes

    Teljesen új koncepcióval indulhat 2018-ban a Mercedes

    A világbajnok istálló teljes 2018-as autójának koncepcióját megváltoztathatja.

    Noha az idei Mercedes nagyon gyors, Toto Wolff korábban igazi dívának nevezte az autót, mivel vannak olyan versenyhétvégék, amikor titokzatos alulteljesít.

    „Ez a koncepció talán elérte a fejleszthetősége végét.” – fogalmazott egy Mercedes-mérnök az Auto Motor und Sport-nak. „Egy teljes koncepció-váltásról lenne szó, amely már a jövő évi autón bekövetkezik. Egy alapjaiban véve más padlólemezre és diffúzorra lesz szükség. Ez a változás azonban magában hordozza azt a veszélyt, hogy talán lassan tudunk fejlődni, és nehezebben tudjuk felvenni a tempót az év elején.”

    James Allison, a csapat új technikai főnöke egyetért Toto Wolffal.

    „Nem rossz a jelenlegi versenygépünk. Azonban egy olyan autót szeretnénk, amelyben minden apró részlet stimmel. A változásokat, amelyeket már idén meg tudtunk tenni, megtettük, és reméljük, hogy továbbra is így tudunk haladni.”