Címke: 2018

  • Hivatalos: Leclerc és Ericsson lesznek az Alfa Romeo-Sauber versenyzői!

    Hivatalos: Leclerc és Ericsson lesznek az Alfa Romeo-Sauber versenyzői!

    Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke hivatalosan is megerősítette, amit már jóideje sejteni lehetett: Charles Leclerc és Marcus Ericsson lesz az Alfa Romeo-Sauber két versenyzője 2018-ban.

    Habár Antonio Giovinazzi neve is felmerült mint Leclerc potenciális csapattársa, vélhetően erős anyagi háttere miatt a Sauber Ericsson mellett döntött.

    Giovinazzo a csapat harmadik számú versenyzője lesz, ami egyet jelent Pascal Wehrlein távozásával.

    Leclerc ‘előléptetésén’ nem kell meglepődni: a monacói egészen szenzációs éven van túl: dominálta a Forma-2 2017-es szezonját.

    Marchionne Olaszországban, az Alfa Romeo Sauberrel kötött együttműködésének ismertetése kapcsán erősítette meg a svájci székhelyű istálló jövő évi versenyzőpárosát.

    A Sauber nagy változásokon ment keresztül 2017-ben: távozott a csapatvezetői székből Monisha Kaltenborn, helyét a Renault-tól érkező Frederic Vasseur vette át.

    A Sauber még Vasseur érkezése előtt megállapodott a Hondával, ám később visszamondták az üzletet, és úgy döntöttek, hogy továbbra is a Ferrari partnereként folytatják.

    Néhány napja pedig hivatalossá vált, hogy az Alfa Romeo a Sauber csapathoz beszállva visszatér a Forma-1-be, ám továbbra is a Ferrari erőforrásait használják.

     

  • Csak jövőre fogjuk megtudni a Force India új nevét

    Csak jövőre fogjuk megtudni a Force India új nevét

    A Force India régóta gondolkozik az új nevén, ám az egyéb hátráltató körülmények miatt nagy valószínűséggel csak a következő évben tudjuk meg az új csapatnevet.

    A silverstone-i istálló mindenképpen szeretné elhagyni a nevéből az „India” szót, hogy vonzóbbá váljanak a szponzorok számára, mert már nem csak egy országra szeretnének támaszkodni. Vijay Mallya annak idején ugyanis szerette volna csak indiai támogatókkal versenyeztetni a csapatot, így került bele az országnév a csapatnévbe is, de mára már nincs jelentős „hazai” támogatójuk.

    Az eredeti elképzelés az volt, hogy Force One-ra keresztelik át az istállót, ez viszont nem nyerte el a Forma-1 vezetésének a tetszését, mert a név és a lehetséges rövidítés könnyen összekeverhető lenne a bajnokság nevével.

    A csapatvezető Otmar Szafnauer elmondta, hogy már erősen gondolkoznak egy másik néven, de még nincsen végleges döntés ez ügyben. Már az sem teljesen biztos, hogy a „Force” szó is marad a csapatnévben. Ugyanis a domain névfoglalásokkal is problémáik akadtak a csapatnak. A Force India már bejegyeztette a Force cégnevet, azonban sokan lefoglaltak ehhez hasonló domain neveket, azért, hogy jó pénzért eladják azoknak akiknek majd szükségük lesz erre. Az elmúlt hetekben különösen sok „Force” nevű domaint foglaltak be.

    „Az sem kizárt, hogy elhagyjuk a „Force” szót. Szerintem teljesen más úton kell tovább mennünk. Mihelyst megjelent a tervünk a médiában egyből befoglaltak egy csomó domain nevet, ami megnehezíti a dolgunkat. Így idén már nem várható, hogy meghozzuk a végleges döntést.” – mondta Robert Fernley.

  • A német rajongók Rosberget akarják Lauda utódjának

    A német rajongók Rosberget akarják Lauda utódjának

    A német Bild lap szavazást indított, melyben arra voltak kíváncsiak, hogy a nézők kit látnának szívesen Lauda utódjául a német RTL televíziónál. A szavazást 47%-kal 2016 Forma-1-es világbajnoka, Nico Rosberg nyerte.

    Niki Lauda a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén jelentette be, hogy távozik a német RTL-től, és a továbbiakban már nem tevékenykedik televíziós szakértőként.

    Rosberg a hétvégén egyébként már az RTL-lel dolgozott, korábban pedig a Sky Sports F1 színeiben is bemutatkozott.

    „Ez nagyszerű” – reagálta Rosberg a voksolás végeredményének hallatán. „Úgy tűnik az embereknek tetszett, amit csináltam, nem mellesleg én is jó mókának tartottam.”

    „Továbbra sem tudom, hogy mit fogok csinálni jövőre. Alapvetően mindenre nyitott vagyok.”

    Az RTL-nek mindenekelőtt azonban a közvetítési jogok kérédésében kell megegyeznie a Liberty Mediával, hiszen lejárt jelenlegi kontraktusuk.

    „Jelenleg csak feltételes módban beszélhetünk a szereplésemről, mivel az RTL-nek nincsenek közvetítési jogai 2018-ra.”

     

     

  • Ericssonnak „befejezetlen ügye” van a Forma-1-ben

    Ericssonnak „befejezetlen ügye” van a Forma-1-ben

    A Sauberes Marcus Ericsson nehéz szezonzáró versenyen van túl, a jövője pedig bizonytalan dea saját elmondása szerint befejezetlen ügye van még a Forma-1-ben.

    A svéd a 17.helyen zárta az Abu Dhabi Nagydíjat, csupán a háromszor is kereket cserélő Lance Strollt tudta maga mögé utasítani, ezzel már a harmadik olyan idényét zárta a száguldó cirkuszban, amikor nem tudott pontot szerezni, egyetlen kivétel a 2015-ös esztendő, amikor kilenc egységet gyűjtött.

    „Nehéz verseny volt.” – kezdte Ericsson. „A rajtom jó volt, de az első kanyarban szélesen fordultam, ami miatt némi időt vesztettem. Az első etapban küszködtem, nem igazán tudtam jó tempót menni. A bokszkiállás után az autó egyensúlya jobb lett, így újra jobb tempóra voltam képes. A futam második felében aztán felzárkóztam az előttem lévőkhöz, de ezen a pályán nagyon nehéz előzni.”

    Ericsson elismerte, hogy a jövője nagyban attól függ majd, hogy a Sauber milyen szorosan fog együttműködni a Ferrarival.

    A svájciak egyik pilótája 2018-ban várhatóan Charles Leclerc lesz, Ericsson pedig a másik Ferraris támogatottal, Anotnio Giovinazzival küzd meg a másik versenyzői ülésért. Az év végi Pirelli teszten egyébként Marcus Ericsson és Charles Leclerc vezeti Saubert.

    „Büszke vagyok arra, amit tettem a csapatért és amit elértem velük. Soha nem adtuk fel és nyomtuk mindvégig. Az elért eredmény nem az, amit szerettünk volna, de volt néhány erős teljesítményünk. Nagy-nagy köszönet a csapatnak. De még mindig úgy érzem, hogy befejezetlen ügyem van a Forma-1-ben, és remélem, hogy jövőre is itt lehetek és megmutathatom, hogy mire vagyok képes.” – tette hozzá a svéd.

  • Hamilton jövőre is megtartaná a jelenlegi rajtszámát

    Hamilton jövőre is megtartaná a jelenlegi rajtszámát

    Lewis Hamilton elmondta, hogy 2018-ban sem szeretné használni az 1-es rajtszámot.

    A Forma-1-ben hagyományosan a világbajnoki címvédőjét illeti meg az 1-es rajtszám. Azonban mióta állandó rajtszámok vannak a száguldó cirkuszban, akkor a bajnok saját maga eldöntheti, hogy kívánja-e használni vagy sem.

    Hamilton az idei bajnoki címének köszönhetően jogosult arra, hogy válasszon az 1-es, vagy a jelenleg használt, és a hozzá nőtt 44-es rajtszám között. Azonban ő maga kitart a mostani mellett.

    „A mérnököm és még sokan mások is megpróbálnak meggyőzni arról, hogy használjam az 1-es számot, de én viszont nem tervezem a váltást. A 44-es az saját, és mindenkinek van szerencse száma. Esetleg még az 1-est beleteszem a 44-esbe vagy valami ilyesmi, talán csinálhatunk ilyet is. De valójában nem szeretem az 1-est, persze a múltban már sokaknak volt, de a 44-es az én igazi számom.” – mondta mosolyogva Hamilton.

  • Wolff szerint is Kubica a Williams első számú célpontja

    Wolff szerint is Kubica a Williams első számú célpontja

    Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke elmondta, hogy Robert Kubica az első számú kiszemelt a Williamsnél, miközben Wehrlein esélye csekély.

    A lengyel pilóta az Abu Dhabi hétvégét követő teszten fogja vezetni a Williams idei autóját, annak reményében, hogy ő kapja meg a visszavonuló Felipe Massa helyét.

    Rajta kívül még Paul Di Resta, Danyil Kvyat és a Mercedes által támogatott Pascal Wehrlein van a grove-iak listáján.

    Ha Kubica kapja meg az ülést az azt eredményezné, hogy Wehrlein csapat nélkül marad, ami miatt vegyes érzések fognák el Toto Wolffot.

    „Szerintem egyértelműen kijelenthető, hogy Robert a Williams elsődleges célpontja.”- kezdte Wolff. „Véleményem szerint Robert megérdemli az esélyt. Pascalnak van még egy minimális esélye, akkor ha Robert nem fog jól teljesíteni [a teszten – a szerk.], de senki nem kívánja ezt neki. Mindenki örül, hogy itt van. Nekem viszont vegyes érzéseim vannak, mert egyrészről ha a Forma-1-re, Robertre vagy a Williamsre gondolok, akkor remek lenne, ha jól teljesítene. Másfelől azonban ott van Pascal, akinek ez az utolsó esélye, és ő a mi juniorunk.”

    Wolff azt is elismerte, hogyha nem Wehrlein lesz a befutó, akkor ő lehet majd 2018-ban a Mercedes harmadik számú pilótája, de ő személy szerint azt szeretné, hogyha versenyezne máshol. Könnyen lehet, hogy visszatér a DTM-be, ahol 2015-ben bajnoki címet szerzett, és az IndyCarba távozó Robert Wickens helyét vehetné át.

    „Szeretek proaktív lenni. Szeretek tudni minden tárgyalásról, vagy megbeszélésről. Azt hiszem Totot sokszor bosszantom a telefonon emiatt. A paddock nagyon kicsi, mindenki kapcsolatban van mindenkivel. Ha nem lesz ülésem 2018-ra az nem a vég, visszavonulni nem fogok ezért. Ha alternatívát kéne mondanom, akkor a V8 Supercarst mondanám, imádom azt a sorozatot.” – mondta a Sauber pilótája.

  • Hamilton továbbra sincs oda a halóért

    Hamilton továbbra sincs oda a halóért

    Lewis Hamilton, a Mercedes négyszeres világbajnok brit versenyzője továbbra sem barátkozott meg a halo nevű fejvédő rendszer kinézetével.

    Mint ismeretes, az FIA 2018-tól a Forma-1-ben, a Forma-2-ben és a GP3-ban is bevezeti az említett biztonságtechnikai eszközt.

    Nem Hamilton az egyetlen, akinek nem túlságosan tetszik a halo, ami eredetileg már az idei szezonban is felkerült volna az autókra, de a Nemzetközi Automobil Szövetség végül egy évvel hátrébb tolta a bevezetését.

    „Ez az utolsó év, és a mostani lesz az utolsó verseny, amikor jól néznek ki az autók” – mondta Hamilton.

    „Úgy gondolom, a következő évtől kezdve lejtőre kerülünk… Legalább a biztonság növekedni fog.”

    „Talán kreálok egy új flip flop márkát, és valamilyen szinten sikeres lesz.”

    A mezőny másik négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel nem érzi ekkora problémának a halo okozta esztétikai torzulást.

    „Máshogy fognak kinézni az autók jövőre, amit eddig láttam, az eléggé különböző” – mondta Vettel.

    „Másrészről viszont ez egy olyan dolog, amihez hozzászokunk, de kétség sem férhet ahhoz, hogy jobban néznek ki az autók jelenlegi állapotukban.”

    „Dolgozni fogunk az esztétikán, szóval így is jól fognak mutatni. Végső soron valószínűleg nem lesz ez egy nagy dolog.”

  • Verstappen: A Renault-nak jobbnak kell lennie 2018-ban

    Verstappen: A Renault-nak jobbnak kell lennie 2018-ban

    Max Verstappen elmondta, hogy nem biztos benne, hogy 2018-ban versenyképes lesz a Red Bullal.

    A holland pilóta remek formába lendült a szezon végére, azok után, hogy nem indult túl jól az éve, de a fejlesztéseknek hála a Red Bull előrelépett. A csapat szeretné, ha ez a lendület a jövő év elejére is átmenne.

    „Továbbra is nehéz megmondani, hogy mire számíthatunk a jövő évet illetően. De remélem, hogy már az év elejétől harcolhatunk majd a bajnoki címért, és nem kell majd megint felzárkóznunk. Ehhez az kellene, hogy motor terén sokkal jobbak legyünk, tehát kíváncsian várom, hogy mi lesz.” – mondta a 20 éves holland.

    Verstappen a haloról is ejtett néhány szót.

    „Egyáltalán nem tetszik nekem. Nem várom, hogy ezzel kell vezetni, nem tartozik egy Forma-1-es autóhoz.”

    Azonban a sokat kritizált Liberty Mediát a védelmébe vette.

    „Ők amerikaiak, kicsit másképp akarják csinálni a dolgokat. Eddig nem volt gondom velük, minden jól megy egyelőre. A paddock már jóval nyitottabb, ami nagyszerű.”

  • A Red Bull négy motort szeretne, de a Ferrari ellenáll

    A Red Bull négy motort szeretne, de a Ferrari ellenáll

    A Red Bull – már nem első alkalommal – felvetette az ötletet, hogy 2018-ban is négy erőforrás egységet használhassanak a tervezett három helyett.

    Számtalan hátrasorolásos büntetést hozott az idei szezon, amikor a versenyzőket önhibájukon kívül, a rendkívül komplex erőforrások komponenseinek cseréje miatt büntették.

    Christian Horner, a négyszeres világbajnok Red Bull istálló csapatfőnöke a Stratégiai Csoport legutóbbi ülésén is felhozta a témát: lobbizott a három motoros szabály eltörlése mellett.

    Ahhoz, hogy megváltoztassák a szabályt, minden csapat beleegyezésére szükség lenne, ám a Ferrari egyöntetűleg leszavazta az ötletet.

    Az olaszok sok pénzt és erőforrást áldoztak a 2018-as specifikációjú V6-os egységük fejlesztésére, így nem kívánnak visszatérni az idei szabályohoz.

    „Egy korábbi megbeszélésen próbáltam visszahozni a négy motoros szabályt, de nem támogatták” – mondta Horner még Monzában.

    „Remélem, hogy változni fog a helyzet, mivel a szezon végéhez közeledve további büntetéseket kapnak a csapatok.”