Címke: 2018

  • Räikkönen még mindig éhes a sikerre

    Räikkönen még mindig éhes a sikerre

    Kimi Räikkönen elmondta, hogy még mindig nagyon motiválja őt a siker a Forma-1-ben, és ha úgy érezné, hogy ha már nem lenne képes győzelmekre, akkor nem lenne már tagja a mezőnynek.

    A finn pilóta idén a negyedik helyen végzett a bajnokságban, úgy, hogy a csapattársához képest több mint száz ponttal szerzett kevesebbet.

    A három nagy csapat pilótái közül ő az egyetlen, aki idén nem tudott futamot nyerni. Legutolsó nagydíj sikere egyébként a 2013-as ausztrál siker volt, még a Lotusszal.

    Idén kétszer végzett a második helyen, és négyszer pedig a harmadikon.

    Räikkönen úgy érzi, hogy csak apró dolgokon múlt, hogy idén lemaradt a futamgyőzelemről.

    „Néhány hétvégén nagyon közel voltak egymáshoz az autók. Ilyenkor apró dolgokon múlik a siker. Gyorsabbnak kell lennünk, sokkal többször kell a legjobbnak lennünk. Ha ez könnyű lenne, akkor mindenki nyerni tudna. Sok apró dolog van, ami mindent befolyásol.”

    „Nem lennék itt jövőre, ha nem lennék éhes a sikerre. Amíg megvan az éhségem a sikerre addig tudom a legjobbamat nyújtani.” – tette hozzá 2007 bajnoka.

    Sokan arra számítottak, hogy a 2017 végén lejáró szerződése miatt visszavonul a Forma-1-től, de a szerződését egy évvel meghosszabbította a csapata. Räikkönen sokkal jobb szezonkezdetet szeretne, mint idén, ugyanis az első három futamon nem tudott dobogóra sem állni, miközben csapattársa kétszer is győzedelmeskedni tudott.

    „Lassan kezdtük az évet. Aztán feljavultunk, de jött a sok kiesés, ami miatt sosem lehettünk ott, ahol lennünk kellett volna. Nem a legjobb idénykezdet volt. Voltak jó pillanataink, de nem az volt, amit szerettünk volna elérni a szezon egészét tekintve.”

    „Össze kell raknunk a dolgokat az első futamra. A tempónk meg van, de ha nem állnak össze tökéletesen a dolgok, akkor sok pontot fogunk veszíteni. Azért vagyok itt, hogy világbajnokságot nyerjek. Ezért nem volt ideális ez az év, de így alakult, együtt tudok ezzel élni, de nem ezért vagyok itt.” – tette hozzá a finn.

     

  • Alakul a Forma-2 2018-as mezőnye

    Alakul a Forma-2 2018-as mezőnye

    A Forma-1 elszőbájának nevezett sorozatban jövőre debütáló Charouz Racing Antonio Fuocóval és Louis Deletraz-zal vág neki a 2018-as évnek.

    A Charouz istálló a Formula V8 3.5-ös sorozatból lép feljebb, és jövőre már az F2-es mezőnyt erősíti.

    Mindkét versenyzőjük egy év Forma-2-es tapasztalattal rendelkezik, a cseh csapat autóin pedig ott lesz a Ferrari Versenyzői Akadémia logója.

    Fuoco számára nem feltétlenül lesz előrelépés ez az igazolás, habár Charles Leclerc alaposan háttérbe szorította a Premában.

    A fiatal olasz számára azonban idei csapatában nem maradt hely: a Prema Sean Gelael személyében (erős anyagi háttere miatt) egy második számú versenyzőt szerződtetett a bajnoki címre törő holland Nyck de Vries mellé.

    „Nagy örömömre szolgál, hogy Louist és Antoniot a csapatban üdvözölhetem. Nagy lelkesedéssel várom a Ferrari Versenyzői Akadémiával való közös munkát az első Forma-2-es évünkben” – mondta a csapatfőnök Antonin Charouz.

    „Mindkét versenyző lenyűgöző munkát nyújtott első szezonjában és nagyon sokat tanultak a 2017-es évben” – tette hozzá.

     

     

     

  • Gasly állandó pontszerzést remél a Hondával

    Gasly állandó pontszerzést remél a Hondával

    Pierra Gasly, a Toro Rosso francia versenyzője reméli, képesek lesznek az állandó pontszerzők között lenni a 2018-as szezonban.

    Mint az bizonyára már mindenkinek ismeretes, a McLaren és a Honda között a sikertelenség miatt szakításig eszkalálódtak az események. A McLaren jövőre már Renault erőforrásokkal indul, a Honda pedig a Toro Rossóval próbál szerencsét.

    „Remélem, hogy szinte az összes hétvégén képesek leszünk pontokért küzdeni” – mondta Gasly.

    „A Honda érkezésével sok dolog változik, így nehéz megjósolni a jövő évi potenciálunkat. A februári tesztekig mindenképp várnunk kell.”

    A szezon második felében debütáló GP2 bajnok Gasly a Francia Nagydíj visszatérésével jövőre hazai közönség előtt is megmutathatja képességeit: „A Forma-1-ben hazai pályán versenyezni elképesztő dolog. Három francia és egy monacói is lesz a mezőnyben.”

    „Beszéltem Alain Prosttal és Jean Alesivel, azt mondták nagyon különleges pillanat lesz, amit ki kell élvezni, hiszen egy évben csak egyszer versenyzel hazai közönség előtt.”

  • Hamilton reméli, ismét versenyképes lesz a McLaren

    Hamilton reméli, ismét versenyképes lesz a McLaren

    Lewis Hamilton, 2017 Forma-1-es világbajnoka reméli, a McLaren-Renault képes lesz az élmezőnyben versenyezni.

    Hamilton 2013-ban, némileg meglepetésre elhagyta a wokingiakat és csatlakozott a Mercedeshez.

    Immáron kijelenthető, hogy a négyszeres világbajnok rendkívül jó döntést hozott a Mercedeshez való igazolással: öt év alatt 41 futamgyőzelmet és három bajnoki címet zsebelt be a német márka színeiben.

    A McLaren mindeközben csak szenvedett: nem bírták működésre bírni a Forma-1-be visszatérő Honda erőforrást. A briteknek elegük lett a sikerelenségből, ezért 2018-tól Honda helyett Renault motorral próbálnak szerencsét.

    Hamilton reméli, ex csapata visszatér az élmezőnybe – Fernando Alonso vezetésével.

    „Nagyszerűt csatáztam Fernandóval Mexikóban” – mondta Hamilton.

    „Imádnám, ha többet versenyezhetnék ellene, teljesítményben egymáshoz közelebb álló autóval.”

    „13 éves korom óta a McLarennel versenyeztem, így az időmérők után mindig megnézem, hogy Fernando hányadik helyről indul és hogyan fejlődik a csapat.”

    „A McLarennek értelemszerűen helye van a szívemben, hiszen hatalmas dolgokat értem el velük.”

    „Nagyon remélem, hogy a következő év sikeres lesz számukra és csatázni tudunk velük, hiszen a McLaren megérdemli, hogy ott legyen az élmezőnyben.”

    „Egy fantasztikus csapat, hihetetlen történelemmel. Nagyon büszke vagyok arra, amit Ron Dennis elért a csapattal. Nem számít, hogy ki vette át tőle az irányítást, számomra örökké Ron csapata marad.”

    „Remélem, hogy az új erőforrással ott lesznek a mezőny elején és egy izgalmas bajnokságot vívunk egymással.”

  • Rowland állítja, hogy tárgyal a Williamsszel, ám a csapat tagad

    Rowland állítja, hogy tárgyal a Williamsszel, ám a csapat tagad

    Oliver Rowland, a Forma-2-es bajnokság idei harmadik helyezettje állítja, hogy tárgyalásban áll a Williams csapattal, amely továbbra sem jelentette be Felipe Massa utódját.

    A legendás istálló nagy valószínűséggel a Robert Kubica, Sergey Sirotkin és Paul di Resta hármasból választja ki Lance Stroll 2018-as csapattársát.

    Rowland menedzsmentje tudatta, hogy a Renault támogatását élvező brit versenyző tárgyalásban áll a Williamsszel.

    „A menedzsereim tárgyalnak a Williamszel, ahogy más csapatokkal is” – mondta Rowland.

    „Brit versenyző, brit csapat – passzolnak egymáshoz. Úgy tűnik sok versenyző van képben az ülésért, majd meglátjuk mi történik” – tette hozzá.

    Az Autosport megkérdezte a Williams csapatot, hogy igazak-e a hírek, miszerint Rowland is eséllyel pályázik a csapat megüresedő helyére, ám a csapat szóvivői elmondták, nem tárgyaltak ilyesmiről Rowlanddal.

    Az Autosport értesülései szerint Rowland egy eseteges tartalékversenyzői szerepre pályázhat a Williamsnél.

    A Williams egyébként nem siet a döntéssel, elmondásuk szerint további megbeszélések és elemzések várnak rájuk a témát illetően.

  • Ricciardo: A Halo nem fogja megváltoztatni a Forma-1-et

    Ricciardo: A Halo nem fogja megváltoztatni a Forma-1-et

    Daniel Ricciardo nem hiszi azt, hogy a Halo bevezetése radikálisan meg fogja változtatni a Forma-1-et.

    Az új fejvédő eszközt az FIA 2018-ra tette kötelezővé a csapatok számára. Ez nagyon sok negatív kritikát váltott ki a szurkolók és a pilóták körében is, akik elsősorban amiatt emelték fel a hangjukat, hogy szerintük ez az eszköz megnehezíti a látást.

    Ricciardo azonban más véleményen van, szerinte ez a megoldás hamar a sportág elfogadott része lesz, mint például a HANS-rendszer.

    „Szerintem az emberek hamar túlteszik magukat a Halon. A rajongóknak csupán meg kell szokniuk a látványt, a versenyzést nem fogja befolyásolni.” – mondta az ausztrál.

    Ricciardo hozzátette, hogy az elmúlt években is voltak ennyire vitatott szabályváltozások, amiket hamar elfogadtak.

    „Amikor 2008 és 2009 között változtak az autók akkor se néztek ki jól. A rajongók mégis megszokták és természetessé vált a magas, vékony hátsó szárny. Annak ellenére is, hogy nagyon furcsán néztek ki.”

    A Red Bull pilótája kiemelte, hogy a biztonság elsőbbséget élvez az esztétikával szemben.

    „Nagyon vegyes érzések vannak a pilóták között, a médiában belül és a rajongók körül is. Nem fognak olyan jól kinézni az autók, mint most, de a biztonság sokkal fontosabb. Ha egy elem lerepül egy autóról, akkor a glória megakadályozhat egy halálos balesetet is. Az emberek hajlamosak erről megfeledkezni, főleg akkor, ha jó pár évig nem történik ilyen. Most azt mondják, hogy minden jó volt eddig, de amikor történik egy baleset az ráébreszt minket arra, hogy mennyire is veszélyes ez az egész.”

    „Nem fogja csökkenteni az adrenalint és az izgalmakat, csupán csak a baleseteknél véd meg minket. A versenyzés mindig ugyanaz marad, ahogy a kockázat is mindig jelen lesz. Tehát nem gondolnám azt, hogy megfogja változtatni az egész sportot.” – zárta Ricciardo.

  • Bottas: Jövőre több versenyt kell nyernem, ha bajnok szeretnék lenni

    Bottas: Jövőre több versenyt kell nyernem, ha bajnok szeretnék lenni

    Valtteri Bottas egyértelművé tette, hogy ha jövőre a bajnoki címért szeretne küzdeni, akkor több futamot kell nyernie, mint idén.

    A finn pilóta első évét töltötte a Mercedesnél, viszonylag hamar, már a negyedik fordulóban megszerezte élete első győzelmét a száguldó cirkuszban. Pár futammal követte a második is Ausztriában. Ezután azonban a teljesítménye visszaesett, és tempóban jelentősen elmaradt csapattársától, Lewis Hamiltontól.

    A brit idén kilencszer ünnepelhetett a dobogó tetején, aminek köszönhetően megszerezte karrierje negyedik világbajnoki címét, míg a finn háromszor nyert és a pontversenyben a harmadik helyen végzett.

    Bottas tisztában van vele, hogyha jövőre bajnok akar lenni, akkor jobban kell teljesítenie és több futamot kell nyernie.

    „Jövőre az a célom, hogy több versenyt nyerjek. Ebben a pontrendszerben több győzelemre van szükséged a bajnoki címhez.”- mondta Bottas. „Természetesen az is fontos, hogy kiegyensúlyozott teljesítményre legyél képes, nekem ez volt a legnagyobb problémám idén, nagyon hullámzó volt a teljesítményem. Ez volt a fő oka, hogy Lewis legyőzött.”

    A 28 éves pilóta eltökélt szándéka, hogy a téli szünetben még keményebben fog dolgozni, hogy 2018-nak sokkal összeszedettebben vágjon neki.

    „Mindig magasra teszem a lécet, már ami a célokat illeti és jól tudom, hogy az idei év egy remek lehetőség lett volna arra, hogy bajnok legyek. Tudom, hogy ez lehetséges. A győzelem volt a cél, amit nem sikerült teljesíteni. A legfontosabb mégis az, hogy sokat tanultam a csapattól és Lewistól is. Ez sokat segíthet majd az elkövetkezendő évben is. Az ember próbál mindig tökéletes lenni, keményebben fogok dolgozni ezen a télen azért, hogy minden eddiginél jobb szezont produkálhassak.” – tette hozzá Bottas.

  • Massa rajthoz áll a brazil Stock Car-ban

    Massa rajthoz áll a brazil Stock Car-ban

    Nem tétlenkedett sokat Felipe Massa, nem sokkal utolsó F1-es versenye után bejelentette, hogy rajthoz fog állni a brazil Stock Car sorozat szezonnyitó versenyén Interlagosban.

    A Williams ex-pilótája az ötszörös bajnok Cacá Bueno csapattársa lesz a Cimed Racing-nél.

    Massa 15 év után hagyja ott a száguldó cirkuszt, ezen időszak alatt 11 futamot nyert, és 2008-ban – drámai körülmények között – második lett a bajnokságban.

    „Nagyon megtisztelő számomra ez a meghívás. Büszke vagyok arra, hogy bemutatkozhatok a Stock Car sorozatban, a legnagyobb bajnok és örök barátom, Cacá Bueno oldalán. A Cimed Racing egy kétszeres bajnokcsapat és ideális számomra, hogy szembenézzek az új kihívásokkal. Különleges érzés lesz itt találkozni a brazil rajongókkal, akiktől érzelmes búcsút vettem a Brazil Nagydíjon. Ez lesz az első Forma-1 utáni versenyem. Mindent meg fogok tenni azért, hogy sikeresen megalapozzam a pályafutásom következő szakaszát.” – mondta Massa.

    Ez a verseny egyébként a „Race of Doubles” névre is hallgat, ami azt jelenti, hogy az állandó versenyzők mellett meghívott, vendég pilóták is rajthoz állnak. A futamra március 10.-én kerül majd sor.

  • Todtot meglepte a halo-utálat

    Todtot meglepte a halo-utálat

    Jean Todt FIA-elnök nem érti, miért ’örvend’ ekkora közutálatnak a halo, és meglepte a rendszert érő negativitás mértéke.

    Az elmúlt évek egyik legmakacsabb FIA-kampánya a fejvédelemre összpontosított. Több hangzatos alternatíva is felmerült már, mint például a halo, a shield vagy az aeroscreen, a ketrecharcból pedig végül a halo jött ki győztesen. Az eredetileg 2017-re szánt kamerakép-torzító eszközt tehát 2018-tól kötelező minden F1-es autó kasztnijára erősíteni, annak ellenére, hogy esztétikai alapokra hivatkozva számos versenyző és prominens paddockfigura – a rajongókról nem is beszélve – keserű kritikával illette a rendszert. Todt azonban „óriási előnynek” tartja a halo jelenlétét (elvégre az elnökségi kampányának sarkalatos pontjáról beszélünk), és továbbra is saját keresztes hadjárataként tekint a biztonság fokozására.

    „Nagyon meg vagyok lepve… számomra a halo csupán egy apró módosítás, aminek óriási előnyei vannak a biztonságra vonatkoztatva” – kommentálta Todt. „Azt pedig különösen érdekesnek találom, hogy mekkora felhajtás övezi a halo F1-es implementációját; noha megértem, hogy csúcskategória lévén az F1-ről esik a legtöbb szó és ez osztja meg leginkább a közönséget, ám a többi szériába voltaképpen kommentár nélkül sikerült bevezetnünk. A halo az együléses versenysorozatok biztonságának javítását megcélzó fejlődés következő lépése. Nekem az a legfontosabb, hogy ez csökkenteni fogja a kockázatok számát, ami pedig a tényleges eszközt illeti, a mérnökök döntöttek ez a verzió mellett. Két külön kutatást is végeztek, és a halo szállította a legmeggyőzőbb adatokat. Sajnos ez sem bombabiztos, és habár a motorsportok még mindig veszélyesek, ezzel legalább csökkentjük a veszélyfaktort. Akármit is kell tennünk az autók biztonságosabbá tételéhez és a versenyzők megvédéséhez, meg fogjuk tenni.”

  • Új logóját és koncepciós 2018-as festését is felfedte a Sauber (Frissítve)

    Új logóját és koncepciós 2018-as festését is felfedte a Sauber (Frissítve)

    Nem sokkal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy a Forma-2 újdonsült bajnoka, Charles Leclerc és Marcus Ericsson lesznek az Alfa Romeo-Sauber versenyzői 2018-ban.

    A bemutatásra Olaszországban került sor, ahol Chase Carey Liberty elnök és Jean Todt FIA elnök is jelen volt.

    A Sauber Alfa Romeoval kötött megállapodásának értelmében új logóval és egy teljesen új festéssel készül a 2018-as szezonra.

    Alfa Romeo Sauber

    Alfa Romeo Sauber Alfa Romeo Sauber Alfa Romeo Sauber  Alfa Romeo Sauber Alfa Romeo Sauber Alfa Romeo Sauber Alfa Romeo Sauber