Címke: 2018

  • A Renault már a rajtbüntetéseket tervezgeti

    A Renault már a rajtbüntetéseket tervezgeti

    A motorteljesítmény maximalizálása érdekében Cyril Abiteboul beismerte, a Renault taktikai rajtbüntetéseket is belekalkulálhat a 2018-as szezonba.

    A hárommotoros szabály értelmében az idei erőforrásoknak minimum hét futamot ki kell bírniuk, és habár a kvóta teljesíthető, ez néhány gyártó esetében jelentős teljesítménykieséssel járhat. A Renault lehet az egyik csapat, amelyik inkább bevállalja a rajtbüntetéseket, mintsem visszavegyen a teljesítményéből, valamint a több erőforrás logikusan több fejlesztési csomag bevetésével járna, ami hosszútávon szintén előny lehet.

    „Még mindig nagyon korán van, így nem akarok túl sokat beszélni erről a témáról” – magyarázta Abiteboul. „Előre tudtuk, hogy ez a szabály egyszer életbe lép, tudtuk, ebből kifolyólag mit kell tennünk, de még nem döntöttük el véglegesen, hogyan állunk hozzá a szezonhoz. Nem szívesen fognánk vissza a motor teljesítménypotenciálját megbízhatósági és távolsági okokra hivatkozva. Figyelemmel követjük a rajtbüntetési politika alakulását; miután ez idénre kissé rugalmasabb és kevésbé fájdalmas lett, az esetleges rajtbüntetéseket figyelembe vesszük az idei stratégiánk kialakításánál és a megépítendő motorok kalkulálásánál, már amennyiben úgy véljük, hogy ez számunkra taktikai előnnyel járna.”

    A haditervről az előszezoni tesztek és az ausztrál versenyhétvége között születik végleges döntés.

    „Az alapok kiismerése nagyon fontos – kicsit többet akarunk megtudni a motor teljesítményéről és arról, hol is állunk jelenleg” – folytatta Abiteboul. „Többet kell tudnunk az autónkról, a versenyképességünkről, a többi csapatról. Számos tényezőt figyelembe veszünk majd a tesztek utáni kiértékelés során, ahol lefektetjük a tervet a szezon hátralévő részére, beleértve a felhasználandó erőforrások számát, a lehetséges fejlesztéseket, és a többi. Az F1-ben ki kell használnod a potenciálod. Ha jobban járnánk a négy motorral, akkor lehetséges, hogy emellett döntünk.”

    Ami az első specifikáció teljesítményét illeti, Abiteboul nem számít különösebb előrelépésre a 2017 végén látott szinthez képest, ám a kihasználás terén javulást jósol.

    „Az elsődleges célunk, hogy megbízhatóan vágjunk bele az évbe” – tette hozzá a csapatfőnök. „Ezáltal kihasználhatjuk a motorban rejlő maximális potenciált, amire tavaly talán Abu Dhabi kivételével nem voltunk képesek. Versenyképesség szempontjából ez mindenképpen előrelépést jelent majd.”

  • Megvan a halo első áldozata: kiszakadt Gasly overálja

    Megvan a halo első áldozata: kiszakadt Gasly overálja

    Eddig is egyértelmű volt, hogy az újonnan bevezetett fejvédő rendszer miatt jelentősen nehezebb lesz a versenyzők számára az autóból való ki-és beszállás, ám arra eddig talán senki nem gondolt, hogy a versenyzők overálja is megsínyli ezt.

    Pierre Gasly, a Toro Rosso Honda francia pilótája a mai tesztnap után elmondta, máris tönkrement egy szett versenyzői ruhája.

    „Nem tetszik a halo, kaotikussá teszi a ki-és beszállást. Máris tönkrement egy overálom” – mondta a francia.

    „Ez még csak az első nap volt, és több lyuk van a hátulján. Sokkal hátrébbról kell beszállnom az auótóba, ami elég különös, a különböző szárnylapok miatt pedig hozzá sem nagyon érhetek. A kiszállás természetesen több időt vesz igénybe, de nem gondolok semmi rosszra, így nem aggódom emiatt. Az idei évben ezzel együtt kell élnünk. Nem tudom, hogy mi lesz a következő szezonokban, de hozzá kell szoknunk.”

    „Nagyon furcsa az egész, de nem is igazán fontos. Egyszerűen a régi autókat jobban kedvelem, ennyi a történet.”

    A helyszínen tartózkodó újságírok a látási viszonyokról is kérdezték: „Vezetés közben nincs nagy eltérés, a láthatóság ugyanolyan, mint korábban.”

    „Természetesen látod, hogy van előtted valami furcsa dolog, de vezetés közben annyira koncentrálunk, hogy nem is nagyon vesszük észre.”

  • Hartley a Honda motort dicséri: elképesztően jó a kezelhetősége

    Hartley a Honda motort dicséri: elképesztően jó a kezelhetősége

    Meglepően simára sikeredett a Toro Rosso-Honda első közös tesztnapja: Brendon Hartleyval a volán mögött meghibásodás nélkül teljesítették a barcelonai gyakorlást.

    Hartley figyelemre méltó, 93 kört tett meg, amelynél többet csak Daniel Ricciardo (105) tudott pályán lenni.

    A Honda szempontjából rendkívül pozitívan telt a mai nap, főleg az elmúlt három évnyi szenvedés tekintetében. Hartley leggyorsabb körideje 1:22.371 volt, mellyel hetedikként zárta a napot a Toro Rosso új-zélandi versenyzője.

    „Nagyon pozitív nap volt a mai. Egyáltalán nem voltak problémáink, az időjárás miatt kellett megszakítanunk a programunkat, szinte már jeges körülmények voltak odakint. Minden nagyon jónak érződött a pályánk, ám van néhány dolog, amit az időjárás miatt nem tudunk teljesíteni. Mindezek mellett 93 kört teljesíteni a tesztsorozat első napján nagyszerű kezdés a Toro Rosso-Honda együttműködés számára” – mondta Hartley.

    „Az autó egyensúlya elég stabil volt az egyenesekben, de úgy érzem, hogy van még bennünk potenciál. Nagyon boldog vagyok a nap alakulásával. A gumikkal valószínűleg mindenki szenvedett, egy kanyar lassab teljesítése után már olyan volt, mintha jégpályán lennénk.”

    „Nagy kihívást jelentett a gumik megfelelő működési tartományának megtalálása. Úgy gondolom sokat tanultunk, mely jó alapot jelent a további teszteléshez, főleg a jövő hetet tekintve, amikor valamivel jobb lesz az időjárás. A motor kezelhetősége az egyik legjobb, amit Forma-1-es autóban eddig vezettem. Ez minden szempontból pozitív. Egyáltalán nem panaszkodhatok” – zárta szavait a 28 éves versenyző.

  • Sainz maga köré építené a Renault-t

    Sainz maga köré építené a Renault-t

    Carlos Sainz jó előjelekkel várja első teljes évét a Renault gyári csapatának színeiben: egyértelműen előrelépést vár a francia gyártótól.

    „Carlos nagy lelkesedéssel készül a szezonra” – mondta idősebbik Carlos Sainz az EFE hírügynökségnek.

    „A Renault ezen a héten bemutatta új autóját, jövő héten pedig kezdetét veszi a tesztszezon. Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk. Abból, amiket mondott, azt szűrtem le, hogy magabiztos a fejlődést illetően” – tette hozzá a kétszeres ralivilágbajnok.

    „Úgy érzem, magam köré tudom építeni a csapatot. Jó esélyünk van arra, hogy nagyszerű dolgokat érjünk el közösen. A cél, hogy közelebb kerüljünk a legjobbakhoz, de lehetetlen megmondani, hogy pontosan hol leszünk az erőssorrendben” – ezt már maga az érintett nyilatkozta.

    „Nem gondolkodunk sokat a bajnokságban elfoglalt pozición, inkább a tiszta teljesítményre koncentrálunk.”

    Sainzot és Hülkenberget sem kell félteni, egészen biztosan nem maradunk házon belüli csata nélkül, ami Renault csapatát illeti. főleg ha versenyképesre sikerült az R.S.18.

  • Alonso üzenete: „Jó idők jönnek”

    Alonso üzenete: „Jó idők jönnek”

    Fernando Alonso rendkívül boldog volt, miután Navarrában pályára vitte a McLaren MCL33-t egy forgatási nap keretében.

    Mint minden csapat, a wokingiak is igyekeztek még a tesztek előtt pályára vinni az új autót, és leellenőrizni, hogy minden készen áll-e a hétfőn kezdődő előszezoni tesztekre.

    A szabályok csupán száz kilométert engednek teljesíteni ezeken a napokon, így a spanyol versenyző nem mehetett sokat az új modellel, de ő és a csapattársa is reméli, hogy idén végre megfordul a szerencséjük.

    „Fantasztikus érzés volt!” – mondta a kétszeres világbajnok, közvetlenül azután, hogy kiszállt az autóból. „Mindig különleges pillanat, amikor először vezethetsz egy autót. Jól éreztem magam, és már alig várom az éles munkát.”

    „50 kilométert én, 50 kilométert pedig Stoffel vezetett. Körülbelül tíz kört jelentett ez, de nem a sebességen volt a hangsúly. Elsősorban a pedálokra, az ülésre koncentráltunk és arra, hogy komfortosan érezzük magunkat az autóban.”

    A McLaren minden probléma nélkül teljesített ebben a pár körben, és a kasztni is rendkívül erősnek tűnt, éppen ezért Wokingban már nagyon izgatottak, hogy végre kijuthatnak abból a mély gödörből, amiben az elmúlt években voltak.

    „Egy érzelmes nap volt ez. A gyár intenzív hónapokon van túl, nagyon büszke vagyok mindenkire. Ma érkeztünk meg, az autót a pályára is vittük és mindenki boldog. Jó idők következnek, ez az én üzenetem. Nagyon motivált vagyok, ami nem öl meg, az megerősít. Az elmúlt pár év erősebbé tette a csapatot, és ennek majd meglátjuk az eredményét idén!” – tette hozzá Alonso.

  • Még nem láttuk az igazi Renault-t

    Még nem láttuk az igazi Renault-t

    A Renault néhány nappal ezelőtt publikált képeinek inkább a 2018-as festés bemutatása volt a célja, mintsem a tényleges autó leleplezése, erősítette meg a francia gyártó.

    A renderelt képeken látható, a tavalyi autóhoz kísértetiesen hasonlító RS18-as komoly dilemmát okozott szakértők és rajongók számára egyaránt: annyira bízott a 2017-es alapban a Renault, hogy csak apróbb változtatásoknak látták értelmét, avagy arról van inkább szó, hogy a hivatalos tesztek megkezdése előtt nem szerette volna felfedni kártyáit? Cyril Abiteboul ügyvezető igazgató nem tétlenkedett sokáig és elárulta, hogy a változtatások valódi mértékéről leghamarabb csak Barcelonában szerezhet tudomást a nagyközönség.

    „Csak hogy tisztázzuk a helyzetet: a digitális képeken lévő autónak igazából csak a festés felfedése volt a célja” – mondta Abiteboul. „Láttam, hogy néhányan megpróbáltak messzemenő következtetéseket levonni ebből. Nyugi, srácok! Ne próbáljátok meg ezek a képek alapján kiszámolni a tengelytávot, mert nem mentek vele semmire. Mint ahogyan az a legtöbb csapatnál lenni szokott, mi is a legutolsó pillanatig fejlesztünk; a képen lévő autó nem tükrözi a teszten majd látható autót, Melbourne-re pedig még több minden jön majd. Emellett rengeteg dolog a felszín alatt rejlik: felfüggesztés, váltó, motorelhelyezés, hűtés, amelyek mindegyike hatalmas előrelépés tavalyhoz képest, de ezeket persze nem lehet látni.”

    A Renault természetesen nem hagyta kárbaveszni az RS17-es jó tulajdonságait, az RS18-as tehát az erős tavalyi kasztninak egy továbbfejlesztett változata. A csapat ezenkívül rengeteg időt töltött a megbízhatósági ráta radikális feljavításával is.

    „A 2018-as autó tervezésének már nagyon korán nekiálltunk, ahogyan a motorénak is, ami nagyrészt a tavalyi erőforráson alapszik” – folytatta Abiteboul. „Mindennek jobban és sokkal megbízhatóbban kell működnie, ennek az elérése volt a fő célunk. Egy szilárd platformot akartunk kialakítani, amire a szezon során támaszkodhatunk és egyre több teljesítményt sajtolhatunk ki belőle; az idei minden valószínűség szerint egy komoly fejlesztési verseny lesz. Akárhányszor teszteljük az autót a szélcsatornában, mindig találunk plusz teljesítményt, és még korántsem értünk a folyamat végére. Biztosra akartunk menni azzal kapcsolatban, hogy a rendszerek a helyükön vannak, különösen a felfüggesztés és a váltó. Nagyon sokféle hátrányt kellene egyetlen konstrukción belül ledolgoznunk; némelyeket már sikerült, másokat pedig majd remélhetőleg ezután fogunk.”

    A hús-vér Renault RS18-ast Nico Hülkenberg szombaton ki is próbálhatta Barcelonában, amikor a csapat, több riválisához hasonlóan, elhasználta egyik filmnapját az új autó előzetes tesztelésére.

    „Még nincsen itt az összes aerodinamikai elem, ez csak egy filmnap, nem a teljesítményre mentünk rá” – hárította el a komolyabb kérdéseket Hülkenberg. „Az autó eddig normálisan megy, minden a legnagyobb rendben, és ez most a legfontosabb. Tavaly meglehetősen hektikus téli tesztünk volt; idén sokkal felkészültebbnek és összeszedettebbnek kell lennünk.”

  • Sainz nem aggódik a jövője miatt

    Sainz nem aggódik a jövője miatt

    A Renault spanyol pilótája Carlos Sainz elmondta, hogy egyáltalán nem aggódik jelenleg a jövője miatt, noha a jelenlegi munkaadójánál csak kölcsönben van és a Red Bull kezében van a sorsa.

    Sainz szerint a 2018-as év kulcsfontosságú lesz, hiszen elég komoly esély van rá, hogy Daniel Ricciardo a szezon végén elhagyja a Red Bull istállót, így ha a 23 éves pilóta jól teljesít, akkor megörökölheti az ausztrál ülését.

    A jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy a jelenlegi helyzetében sem aggódik a jövője miatt. Az idei lesz az első teljes szezonja a Renault gyári csapatánál, miután a tavalyi év végén érkezett a Toro Rossotól Jolyon Palmer helyére.

    „A jövőm miatt legkevésbé sem aggódok. Tudom, hogy ha jó évet zárok, akkor sok lehetőség fog megnyílni előttem, éppen ezért jobb, ha a jelennel nem foglalkozok és nem tekintgetek előre.” – kezdte Sainz.

    „A legjobbamat fogom nyújtani, mert a Renault megérdemli. Azt még lehetetlen meg mondani, hogy mit fog történni az első versenyen.” – tette hozzá.

    A fiatal pilóta reméli, hogy a csapata a tavalyi formájából tud majd építkezni.

    „Mindig nehéz ez az időszak, de a csapat remek munkát végzett a szünetben. Biztos vagyok benne, hogy előrébb léptük, bár a mértékét nem tudom megmondani. Persze a többiektől is függ, hogy mire leszünk képesek, de szerintem nem kérdés, hogy jobbak leszünk, mint tavaly.” – zárta optimistán Sainz.

     

  • Jolyon Palmer Forma-1-es szakértőnek áll

    Jolyon Palmer Forma-1-es szakértőnek áll

    A korábbi GP2 bajnok és ex-Forma-1-es 27 esztendős brit versenyző 2018-ban a BBC rádiós F1 közvetítésének tagja lesz.

    Palmer Jennie Gow és Jack Nicholls mellett dolgozik majd a BBC 5 Live F1 néven futó műsorában, emellett pedig a BBC Sport online felületén tevékenykedik szakértőként.

    Palmer 2016 és 2017 között 35 versenyhétvégén szerepelt a száguldó cirkuszban: legjobb eredménye egy hatodik hely volt. Tavaly az utolsó négy versenyre (gyenge eredményei miatt) félreállította a Renault, helyére a spanyol Carlos Sainz érkezett.

    „Sokat dolgoztam korábban Jennie-vel és Jack-kel, de a kérdések megválaszolásához vagyok hozzászokva. Nagyszerű lesz csatlakozni a kommentátori csapathoz, ahol majd én teszem fel a kérdéseket” – mondta Palmer.

    „Alig várom miként alakulnak a csapaton belüli párharcok, és remélem, hogy a tudásom legjavát nyújtva képes leszek további betekintést adni a pilóták közötti kapcsolatról” – tette hozzá.

    A BBC rádiós közvetítése a teljes szezont lefedi, nem mellesleg pedig a Forma-1 hivatalos applikációjában is a Jennie Gow, Jack Nicholls és Jolyon Palmer alkotta trió lesz hallható.

  • Alonso nem aggódik a sűrű idénye miatt

    Alonso nem aggódik a sűrű idénye miatt

    Fernando Alonso elmondta, nem érzi, úgy, hogy túlvállalta volna magát azzal, hogy idén a rekordhosszúságú Forma-1-es szezon mellett a WEC-ben is egy teljes évadot fog teljesíteni.

    A Marca című spanyol lap feltette a kérdést a spanyol világbajnoknak, hogy 36 évesen nem lesz-e ez egy kicsit sok, mire Alonso nevetve így felelt: „Nem, nem vagyok még öreg. Fizikailag kiváló állapotban vagyok. Viszont tíz évvel ezelőtt egy ilyet lehetetlennek gondoltam volna.”

    „Most azonban száz százalékig biztos vagyok benne, hogy szembe tudok nézni ezzel. Ezt csak a karrier azon szakaszában lehet megtenni, mint amiben én vagyok. De sokan még így sem képesek erre.” – tette hozzá a spanyol.

    Az előtte álló F1-es szezonról is ejtett néhány szót.

    „Ebben az évben fontos lesz, hogy minden részletet tisztázzunk. Az egész évben majd napról-napra kell terveznünk, azért hogy a novemberi szezonzárón már nagyon erősek lehessünk.” – fejtette ki Alonso.

  • A McLaren partnereként tér vissza a Petrobras

    A McLaren partnereként tér vissza a Petrobras

    Február 9-én számoltunk be a McLaren és a Dell között létrejövő szponzori megállapodásról, és Zak Brown, a wokingiak ügyvezető igazgatója már akkor jelezte, hamarosan további támogatók érkezését ismerteti.

    A brazil Petrobras neve ismerősen csenghet a Forma-1 rajongóinak számára, legutóbb 2016-ban, a Williams autóin láthattuk a cégcsoport logóját.

    Habár a McLaren 2017 elején a Castrollal kötött megállapodást, a 2019-es szezont már a Petrobras kötelékében kezdik, annak ellenére, hogy idei motorszállítójuk (Renault) a Castrol partnereként dolgozik.

    Zak Brown elmondta, a Forma-1 számára rendkívül fontos és legendás helyszín Brazília, emiatt is elégedett, hogy a megállapodás révén tovább tudják mélyíteni a dél-amerikai országgal ápolt kapcsolatukat.

    „A Petrobras számára stratégiai jellegűek a megállapodások” – mondta Pedro Parente, a brazil márka első embere.

    „A Forma-1-ben fejlesztett technológia elérhető lesz ügyfeleink számára. Komoly értéket képvisel részvényeseink és partnereink számára, hogy az üzemanyag- és kenőanyagfejlesztés élvonalában lehetünk” – tette hozzá.

    A héten egyébként a Force India is ‘olajcserén’ esett átt: a silverstone-i székhelyű istálló idén a Ravenol kenőanyagait használja majd.