Címke: 2018

  • Gasly: Egész hétvégén fantasztikus volt az autónk

    Gasly: Egész hétvégén fantasztikus volt az autónk

    Pierre Gasly tegnap elképesztő kört futva hatodikként zárta a Bahreini Nagydíj időmérő edzését, a versenyen pedig negyedikként ért célba a Toro Rosso-Hondával.

    Gasly negyedik helyével a Honda 2015-ös visszatérése óta legjobb eredményét érte el.

    „Hihetetlen. Hatodik hely az időmérőn, negyedik a versenyen. Elképesztően boldog vagyok az eredményt illetően, alig akarom elhinni. Nagy köszönet jár a csapatnak, fantasztikus autónk volt egész hétvégén” – nyilatkozta Gasly a leintést követően.

    „Nem is tudom mit mondhatnék, boldog vagyok a mai nap után.”

    „Jó volt a rajtom, Danielt (Ricciardo) az első kanyarban megelőztem. A négyes kanyarban visszajött elém, majd Kevin (Magnussen) nagyon gyorsan jött mögöttem, és DRS-sel megelőzött. Tudtam, hogy vissza kell vennem a pozíciót, mert nehéz versenyem lett volna mögötte.”

    „Ezután jó volt a tempóm, alig koptak a gumik. Az autó gyors volt, és a verseny végéig nyomni tudtam. Nagyszerű nap a mai.”

    „Nagyot léptünk előre a hétvégén. Remélhetőleg jövő héten választ kapunk, hogy mennyit javultunk. Nem tudom, hogy ennyire gyorsak leszünk-e a többi versenyen is. Jelenleg ki kell élveznünk a pillanatot, ez egy nagyszerű nap a csapat, a Honda és saját magam számára is” – tette hozzá a GP2 2016-os bajnoka.

  • Sípcsont és szárkapocscsont törést szenvedett a Ferrari szerelője

    Sípcsont és szárkapocscsont törést szenvedett a Ferrari szerelője

    A Scuderia Ferrari jelentése szerint szárkapocscsont és sípcsont törést szenvedett a Kimi Räikkönen bokszkiállásánál megsérült szerelő.

    Kimi Räikkönen második kerékcseréjénél hibáztak a Ferrari szerelői, majd a finn versenyző zöld jelzést kapott, miközben a bal hátsó kerekén még dolgoztak. Az egyik szerelő bal lába éppen Räikkönen kereke előtt volt a zöld jelzés pillanatában, így a finn elsodorta őt.

    „Zöld jelzést kaptam, elindultam. Nem tudom mi történt mögöttem, sajálatos módon megsérült az egyik szerelőnk. Az én munkám, hogy elinduljak, amikor a lámpa zöldre vált” – mondta Räikkönen.

    „Nem tudom, hogy milyen állapotban van, remélhetőleg rendben lesz” – tette hozzá.

    A Racingline.hu csapata mielőbbi felépülést kíván Francesconak!

  • Leclerc: Meg kell nyugodnom

    Leclerc: Meg kell nyugodnom

    Charles Leclerc, az Alfa Romeo-Sauber újonca elismerte, túl keményen próbálkozott a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, ami végül hibához vezetett, így elvesztette a lehetőségét annak, hogy csapattársa előtt végezzen.

    Leclerc jó tempót mutatott második Forma-1-es hétvégéjén, ám utolsó gyorskörén túl keményen nyomta, és a célegyenesre ráfordító kanyar bukóterében kötött ki.

    „Már a kör elején is túlságosan nyomtam. Éreztem, hogy egyre jobban túlmelegednek a hátsó gumik, a kör végére nagyon túlmelegedtek, aminek következményeként kipördültem.”

    Leclerc a csapatrádión sem tagadta hibáját, „nagyon hülye vagyok” – mondta versenymérnökének az esetet követően.

    „Meg kell találnom az autó határait. Minden alkalommal egy kicsivel túllépem, ez már Melbourne-ben is probléma volt és itt is. Ez nem mindig jó dolog, és jelenleg ez okozza a problémámat. Egy kicsit meg kell nyugodnom” – tette hozzá a Forma-2 tavalyi bajnoka.

  • F2: Markelov győzött a sprintversenyen

    F2: Markelov győzött a sprintversenyen

    Artem Markelov, a Russian Time orosz versenyzője nyerte a Bahreini Nagydíj Forma-2-es sprintversenyét.

    A futamot Maximilian Günther kezdte pole pozícióból, az újonc német mellől Sean Gelael indult volna, ám a Prema indonéz versenyzője már a felvezető kör megkezdése előtt a rajtrácson ragadt, Nicholas Latifivel egyetemben.

    Nyck de Vries a harmadik helyről nagyszerűen kapta el a piros lámpák kialvásának pillanatát, az első kanyarban már a holland versenyző állt az első helyen.

    Lando Norris, a szombati főverseny győztese már tegnap is panaszkodott némi rendellenességre az erőforrásában, a harmadik körben úgy tűnt, hogy megadja magát a V6-os turbófeltöltésű egység, ám a McLaren fiatalja folytatni tudta a versenyzést.

    A tizedik körben a versenyben vezető de Vries kiállt kerékcserére, ami nem kötelező a Forma-2 sprintversenyén, ám a Prema tavaly is ugyanezt a taktikát választotta Bahreinben, akkor még Charles Leclerc-kel. Leclerc esetében működött a stratégia, a fiatal monacói szenzációs versenyzést bemutatva egy utolsó körös előzéssel nyerte a sprintversenyt.

    De Vries 13.-ként tért vissza a pályára, néhány körrel később pedig többen is követték a példáját, Deletraz, Merhi, Fuoco és Gelael is kerékcserén jártak.

    De Vries végül az ötödik helyig tudta előreküzdeni magát, a verseny végére már nem tudott jelentősen gyorsabb köröket autózni az előtte álló versenyzőknél.

    Norris tegnapi győzelme után a sprintversenyt Artem Markelov nyerte Maximilian Günther, Sergio Sette Camara, Lando Norris és Nyck de Vries előtt.

  • A McLaren csodálkozik a gyenge időmérő után

    A McLaren csodálkozik a gyenge időmérő után

    Az Ausztrál Nagydíjon elért kettős pontszerzést követően a McLaren némi meglepetésre csak 13. és 14. helyen végzett a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén.

    Eric Boullier, a wokingiak versenyigazgatója elmondta, ki fogják vizsgálni, hogy mi áll a gyenge kvalifikációs eredmény hátterében. „Nyilvánvalóan némi meglepetés ez a harmadik szabadedzésen mutatott teljesítményünk után. Nagy kivizsgálásra van szükség” – mondta a francia szakember.

    „Fernando az utolsó körén talált némi tempót a kettes és hármas szektorban, ami jól jött volna korábban. Rá kell jönnünk, hogy mi történt. Az autó egyensúlya rendben van. Kevés a tapadás, ezt tudom be a gyenge teljesítmény okának, de nem jelentettek (a versenyzőink) semmi hibát.”

    „Tavaly is szenvedtünk Bahreinben, meg kell néznünk az esetet a pálya vonalvezetését figyelembe véve.”

    „Az ausztráliai tempónk nem álom, valós volt. Tudjuk, hogy holnap jobbak leszünk, mint egy körön. Rá kell jönnünk, hogy miért van ez így, felteszünk majd néhány kérdést a gyárban. Hogy őszinte legyek, mindannyian csodálkoztunk a pitwall-on. Meg kell értenünk, hogy mi történt” – tette hozzá.

  • F2: Norris nyerte a szezonnyitót

    F2: Norris nyerte a szezonnyitót

    Lando Norris, a McLaren tartalékversenyzője tegnap megszerzett pole pozícióját futamgyőzelemre váltotta a Forma-2 idei első főversenyen.

    Norris jól kapta el a rajtot, megtartotta első helyét. Másodikként csapattársa, Sergio Sette Camara fordult, a brazilt De Vries és Fukuzumi követték. A 18 éves brit győzelmével és Sette Camara második helyével kettős győzelmet szerzett a Carlin, mely első hétvégéjét teljesítette a Forma-2-ben.

    A dobogó harmadik fokára Artem Markelov állhatott fel, mögötte Russell, de Vries, Gelael és Maximillian Günther végeztek. A holnapi sprintversenyt mai nyolcadik helye értelmében Maxi Günther kezdheti meg az első helyről.

    Norris közel hét másodperces előnnyel győzött, ám kiemelendő Markelov teljesítménye is, az orosz versenyző bokszutcából rajtolva lett harmadik, az utolsó körökben még megpróbálkozott Sette Camara megelőzésével, ám meg kellett elégednie a dobogó legalsó fokával.

    Norris nagyszerű szezonkezdetével máris kivívta nagyfőnöke, Zak Brown elismerését: „Kimagasló teljesítmény, Lando” – írja twitter oldalán a McLaren vezérigazgatója.

  • Norris rögtön pole pozíciót szerzett az F2-ben, Russell a második

    Norris rögtön pole pozíciót szerzett az F2-ben, Russell a második

    A mai nap hivatalosan is kezdetét vette a Forma-2-es szezon 2018-as szezonja, melynek első fordulóját a Forma-1 betétversenyeként, Bahreinben rendeznek.

    A szokásoknak megfelelően a fiataloknál pénteken tartják  az időmérő edzést, melyen élete első Forma-2-es versenyhétvégéjét teljesítő Lando Norris volt a leggyorsabb, szintén újonc honfitársa, George Russell előtt.

    Norris Forma-2-es szerepvállalása mellett a McLaren tartalékversenyzői szerepét is betölti, míg Russell a Mercedes juniorjaként tevékenykedik.

    A második sorból Alexander Albon és Nyck de Vries, mögülük pedig Louis Deletraz és Sergio Sette Camara vághatnak neki a holnapi főversenynek.

    Néhány nappal korábban beszámoltunk a két McLaren junior, Lando Norris és Nyck de Vries csatájáról: a holland versenyző elárulta, Zak Brown elmondása szerint a kettejük közül gyorsabbnak bizonyuló versenyző 2019-ben Forma-1-es ülést kap. Nos, az első megmérettetést Norris nyerte, ám két verseny még hátravan a hétvégéből.

    Negatívumot De Vries csapattársa, a szintén Premát kormányzó Sean Gelael szolgáltatta, az indonéz versenyző csak 19.-ként zárta a szezon első kvalifikációját.

    1 Lando Norris Carlin 1:41.761 10
    2 George Russell ART Grand Prix 0.062 10
    3 Alexander Albon DAMS 0.089 10
    4 Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing 0.119 11
    5 Louis Deletraz Charouz Racing System 0.413 9
    6 Sergio Sette Camara Carlin 0.460 11
    7 Nirei Fukuzumi BWT Arden 0.485 10
    8 Tadasuke Makino RUSSIAN TIME 0.503 10
    9 Jack Aitken ART Grand Prix 0.521 11
    10 Maximilian Gunther BWT Arden 0.575 9
    11 Antonio Fuoco Charouz Racing System 0.581 11
    12 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 0.653 9
    13 Roberto Merhi MP Motorsport 0.662 11
    14 Arjun Maini Trident 0.676 9
    15 Nicholas Latifi DAMS 0.686 10
    16 Ralph Boschung MP Motorsport 0.699 10
    17 Artem Markelov RUSSIAN TIME 1.055 11
    18 Santino Ferrucci Trident 1.057 11
    19 Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing 1.255 8
    20 Roy Nissany Campos Vexatec Racing 1.589 9

     

  • Sainz elárulta, mikorra lehet győztes autó a Renault

    Sainz elárulta, mikorra lehet győztes autó a Renault

    Carlos Sainz, a Renaultnál kölcsönben versenyző Red Bull által támogatott spanyol versenyző elmondása szerint jelenlegi csapatának körülbelül két-három évre van szüksége ahhoz, hogy odaérjen a Forma-1-es mezőny elejére.

    „Meg kell jegyezni, hogy a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármas egy lépéssel a mezőny előtt jár. Utánuk következik a McLaren és a Renault. A Renault nagyon sok pénzt és erőforrást áldoz azért, hogy ismét nyerjenek, ahogy 2005-ben és 2006-ban tették Fernando Alonsóval. A győzelemhez még két-három évre van szükségünk, de bízom a Renault-ban.”

    Sainznak nem volt sima versenye az ausztráliai szezonnyitón, több problémája is akadt: „Fél órával a verseny előtt haraptam kettőt egy banánból, ami nem esett túl jól. Húsz perccel a rajtot követően pedig meghibásodott az itatóberendezésem, folyamatosan jött a számba az izotóniás ital. Nem tudtam kivenni a csövet, mert eláztatta volna a mikrofonom. A huszadik körben aztán nem bírtam tovább, és beterített a piros ital.”

    „Majdnem hánytam de nem akarom tudni, hogy mi történt volna ekkora sebességnél. Remélem soha nem is tudom meg” – tette hozzá Sainz.

     

  • Új aszfalt várja a mezőnyt Silverstone-ban

    Új aszfalt várja a mezőnyt Silverstone-ban

    Teljes újraaszfaltozáson esett át a brit pálya, a fejlesztésnek köszönhetően körülbelül egy másodperccel gyorsabb köridőt autózhatnak a Forma-1-esek.

    A újraaszfaltozási műveleteket a MotoGP promóterének nyomására végezték el.

    „Ha megnézzük a pályát, 1996 óta nem végeztünk rajta hasonló műveleteket” – mondta Stuart Pringle, a helyszín ügyvezető igazgatója.

    „Kissé foltozottnak tűnt már a pálya, szóval teljes újraaszfaltozás mellett döntöttünk, és a lehető legjobb felületet kívántuk megvalósítani.”

    „Eltüntettük a bukkanókat, körülbelül egy másodperces köridőbeli javulásra számítunk a Forma-1-es autók esetében. Ez egy izgalmas fejlesztés Silverstone számára” – tette hozzá.

    A MotoGP miatt korábban Barcelonában, Spielbergben és Austinban is módosításokat kellett eszközölni, mivel a Forma-1-es autók által generált hatalmas leszorítóerő olyan pályahibákat okoz, amire nagyon érzékenyek a gyorsaságimotoros-világbajnokság versenygépei.

  • Gaslyt nem szomorította el a csalódást keltő első verseny

    Gaslyt nem szomorította el a csalódást keltő első verseny

    Pierre Gasly, a Toro Rosso-Honda francia versenyzője nem ért célba az Ausztrál Nagydíjon, miután a Honda erőforrás megadta magát az STR13-ban.

    A 2016-os GP2/F2 bajnokának azonban nem szegte kedvét a csalódást keltő szezonnyitó verseny, sőt véleménye szerint jelenleg a Williamsszel és a Force Indiával vannak versenyben.

    „A Williamsszel és a Force Indiával csatázunk” – mondta Gasly.

    A számok azonban egyértelműen megmutatják, hogy a tíz Forma-1-es csapat közül a Toro Rosso az, aki lassabb lett a tavalyi szezonhoz képest: „A többiek nagyot léptek előre. Jobbnak tűntünk a teszteken, mint, amit Ausztráliában nyújtottunk, de a potenciál megvan az autóban.”

    A másik Toro Rossóval Brendon Hartley ugyan célba ért, ám az új-zélandi sem örülhetett túlságosan, hiszen utolsóként zárt, valamint ő volt az egyetlen, aki körhátrányban fejezte be a melbourne-i versenyt.

    Gasly elmondta, hogy a Hondával együtt agresszív fejlesztési programmal készülnek a szezon hátrelévő részére, és egyértelműen előrelépést vár az elkövetkezendő versenyhétvégéken.