Címke: 2018

  • Alonso már tudja, hogy hányadik helyért lesz versenyben Abu Dhabiban

    Alonso már tudja, hogy hányadik helyért lesz versenyben Abu Dhabiban

    Fernando Alonso állítja, nem unja a Forma-1-et, és továbbra is hosszú távon tervez a száguldó cirkuszban.

    „Nem unatkozom, nyilvánvalóan ez a motorsport top szériája. Mindannyian erről álmodunk, amikor még gokart versenyzők vagyunk” – mondta Alonso. „Mindezek ellenére az elmúlt években, különösen a turbó érában, nagyon kiszámíthatóvá váltak a dolgok. Ez a szezon hetedik versenye, de mindannyian tudjuk, hogy mi fog történni a következő 14 fordulóban. Ez szomorú dolog a sport számára.”

    „Nem a Forma-1 ellen beszélek, nem fáradtam bele, egyszerűen csak tudom, hogy ezen a hétvégén a hetedik és tizenkettedik hely valamelyikéért fogok harcolni és ugyanez lesz a helyzet a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon is.”

    Alonso azonban kijelentette, nem fejezi be F1-es pályafutását: „Tavaly már aláírtam a szerződésem, ami több évre szól. Sok évem van még hátra.”

    Második McLarenes korszaka előtt a Ferrarival kétszer is nagyon közel került az újabb világbajnoki címek elhódításához, tudja, hogy több bajnoki cím is állhatna a neve mellett.

    „Tudom, hogy elszalasztottunk néhány lehetőséget a múltban. Valószínűleg négy vagy öt bajnoki címet is nyerhettem volna. Ha jól tudom egyszer hét, kétszer pedig három pont hiányzott az első helyhez, valami ilyesmi.”

    „Ugyanakkor rendkívül kiváltságosnak élem meg, hogy 18 éve a Forma-1-ben lehetek. Vannak olyan versenyzők – többek ellen versenyeztem is -, akik sikeresek voltak a kisebb kategóriákban, a Forma-1-ben azonban még dobogón sem álltak. Ilyen a jelenlegi csapattársam is vagy Nico Hülkenberg és Carlos Sainz. Ők mindannyian nagyon tehetségesek, de még dobogós helyezést sem szereztek.”

    „Néhány lehetőséget elmulasztottunk, de nagyon boldog vagyok azzal, amit eddig sikerült elérnem” – tette hozzá.

  • Három DRS-zóna lesz Kanadában

    Három DRS-zóna lesz Kanadában

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egy harmadik DRS-zónát is kijelölt a montreali Gilles Villeneuve versenypályán, ezzel remélve több előzést a vasárnapi futamon.

    Az FIA idén igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a futamokat látványosabbá tegyék, ezek közé tartozik az is, hogy egyes pályán egy harmadik DRS-zónát is kijelölnek. Kanadában az eddig is meglévő két zóna mellett egy harmadikat is kijelöltek, ami a 8-es és 9-es kanyarkombináció előtti egyenesben lesz.

    A másik két zóna továbbra is a rajt-cél egyenesben, illetve a bokszutca bejárata előtti hosszú egyenesben lesz.

    Idén ez már a második alkalom, hogy ilyen módon akarják növelni az előzések számát, legutóbb a szezonnyitón láthattunk három DRS-zónát.

  • Kubica is eséllyel pályázhat Hartley ülésére

    Kubica is eséllyel pályázhat Hartley ülésére

    Brendon Hartley Toro Rossótól való menesztése továbbra is napirendi téma a sajtóban.

    Habár az új-zélandi versenyző néhány hete Azerbajdzsánban megszerezte első Forma-1-es pontját, úgy tűnik, már nem sokáig versenyezhet a Red Bull fiókcsapatánál.

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadójának nyilatkozata szerint jelen pillanatban nem áll szándékukban Hartley leváltása, ám elmondta, hogy nem áll túl jól Brendon szénája. Korábban Pascal Wehrleint, a jelenleg DTM-ben szereplő Mercedes által támogatott német versenyzőt hozták szóba Hartley ülésével, de a Ferrari-junior Antonio Giovinazzi neve is felmerült.

    További opció lehet Jake Dennis vagy Sean Gelael, ám egyiküknek sincs meg a Forma-1-es rajthoz álláshoz szükséges szuperlicensze. Többek között emiatt kerülhet képbe Robert Kubica, aki jelenleg csak tartalékversenyzői szerepkört tölt be a gyengén teljesítő Williamsnél, akik a szezont megelőzően Szergej Szirtokin mellett döntöttek a lengyellel szemben.

  • Megnősült Checo Perez

    Megnősült Checo Perez

    Alig néhány nappal a Monaciói Nagydíj hétvégéjét követően megnősült Sergio Perez, a Force India 28 éves mexikói versenyzője.

    Checo és Carola Martínez 2017 márciusa óta alkot egy párt, tegnap pedig már az esküvőjüket is megtartották. A ceremóniára Guadalajaraban került sor, az eseményre az érintettek családi köre, valamint néhány híresség volt hivatalos.

    A nagy napon természetesen decemberben született kisfiuk is velük volt.

    Perez munkaadója, a Force India twitter oldalán kívánt sok boldogságot az ifjú párnak.

    https://www.instagram.com/p/BjhNiVLB4eT/?tagged=sergioperez

    Az alábbi Instagram posztok lapozhatók! 😉

    https://www.instagram.com/p/BjlBLmRgUXT/?taken-by=schecoperez

    https://www.instagram.com/p/BjklrbnBgeQ/?taken-by=carolamtz1

  • Keke Rosberg a feleségétől tudta meg Nico visszavonulását

    Keke Rosberg a feleségétől tudta meg Nico visszavonulását

    Keke Rosberg és Nico Rosberg (1982, valamint 2016 F1-es világbajnoka) a Monacói Nagydíj hétvégéjén tartott egy rövid bemutatót, melynek során mindkettejük a Forma-1-es világbajnoki autójával gurult pályára a monte-carlói utcákon.

    A Sky Sports természetesen megszólaltatta a 2010-től teljesen háttérbe húzódó Keke Rosberget, és többek között azt is megkérdezték tőle, hogy miként tájékozódott fia, Nico 2016-os visszavonulásáról.

    „A feleségemtől kaptam egy üzenetet, akinek Nico SMS-ben leírta, hogy befejezi Forma-1-es karrierjét. Az SMS utolsó mondata az volt, hogy légy szíves mond el apának is. Így tudtam meg” – árulta el Keke.

    „Kicsit úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna. Ez volt az elsődleges reakcióm, egyáltalán nem számítottam erre.”

    „Később aztán realizálódott bennem, hogy ez az ő élete, az ő döntése, az ő karrierje. Ha úgy döntött, hogy itt az ideje befejezni, akkor ez a helyes dolog.”

  • A Williams a leglassabban fizető istálló

    A Williams a leglassabban fizető istálló

    Ha a versenypályán nem is, egy másik „versenyben” a Williams csapat mondhatja magát élen járónak, noha ez nem éppen egy dicső elsőség.

    A Dun & Bradstreet legutóbbi tanulmányában azt vizsgálta, hogy a Forma-1-es csapatok mennyire pontosan egyenlítik ki a számlákat, milyen pontosan fizetnek az ügyfeleiknek. Ennek az eredménye pedig az volt, hogy az idei szezont roppant gyengén kezdő grove-i istálló fizet a leglassabban, átlagosan 20 nappal a határidő után tesz eleget a fizetési kötelezettségeinek.

    Érdekesség, hogy utánuk két jóval nagyobb büdzsével rendelkező istálló, a Mercedes és a Ferrari következik, ők csupán egy nappal fizetnek hamarabb, mint a Williams.

    A rangsorban egy kisebb ugrás következik, a McLaren nyolc nappal csúszik ki a határidőből, míg a két vörös bika, a Red Bull és a Toro Rosso mindösszesen egy napot késik.

    A felmérésben szereplő nyolc nap közül csak a Sauber és a Force India tud megbízhatóan, határidőn belül fizetni. A Ferrariról és a Haasról nem álltak rendelkezésre adatok.

    Az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest a Force India javult a legtöbbet, ők idén már 16 százalékkal fizetnek gyorsabban, míg a Williamsé a legnagyobb visszaesés, a britek ugyanis 14 százalékkal később fizetnek.

  • Räikkönen: Nem lett rosszabb a Ferrari

    Räikkönen: Nem lett rosszabb a Ferrari

    A tavalyi évvel ellentétben a Ferrari idén nem tudott kettős győzelmet aratni Monacóban, ám a csapat pilótája Kimi Räikkönen kijelentette, hogy a Ferrari semmivel nem lett rosszabb az előző évhez képest.

    A finn pilóta nem gondolja úgy, hogy a múlt hétvégi monacói futam azt mutatta volna, hogy a Ferrari visszaesett. A tavalyi kettős győzelemmel ellentétben a Ferrari egy második és egy negyedik helyet zsebelt be a hercegségben.

    „Az eredmény egy kicsit más volt, de nem éreztem másképpen magamat az autóban.” – fogalmazott röviden a finn.

    A Ferrari fő problémája az volt, hogy az ő autójuk az abroncsokat sokkal jobban koptatta, mint a riválisoké, emiatt hosszabb távon nem tudtak olyan gyors köröket futni.

    „Nem volt olyan érzésem, hogy nekünk nehezebb dolgunk lett volna. Azt mondanám, hogy ugyanolyan volt, mint tavaly.” – reagált erre Räikkönen.

    A 38 éves pilóta ebből az eredményből arra következtet, hogy a Mercedes és a Red Bull idén sokkal jobban tud bánni az utcai pályán a gumikkal.

    „A gumik idén mindenről döntenek, hogy mit tudunk kihozni az autóból illetve, hogy az időmérőn hogy szerepelünk. Ez az egész szezonban hasonló lesz.” – tette hozzá.

    A kérdés most már csak az, hogy a Monacóban tapasztalt erőviszonyok az év hátralévő részében is megfognak-e maradni, vagy csupán a pálya karakterisztikája miatt dominált a Red Bull. A naptárban viszont a Hungaroring és Szingapúr kivételéve nincs még egy ilyen aszfaltcsík.

  • Magnussen boldog a Haasnál, de szívesebben harcolna a bajnoki címért

    Magnussen boldog a Haasnál, de szívesebben harcolna a bajnoki címért

    Kevin Magnussen, a Haas dán versenyzője nagyszerű versenyeken van túl az idei szezonban, erős teljesítményével pedig felhívta magára a figyelmet.

    A 25 éves versenyző 2014-ben a McLaren színeiben debütált a Forma-1-ben, ám 2015-ben már nem maradt helye a wokingiaknál, miután sikerült megszerezniük a Ferraritól Fernando Alonsót.

    „Boldog vagyok, hogy itt (Haas – a szerk.) lehetek, de nem tudom mi történik a jövőben” – mondta Magnussen spanyol Marcának. „Jól érzem magam a csapatnál és elismerik a munkám, miközben nagyon jó a csapaton belüli hangulat.”

    Magnussen kétéves szerződése 2018 végén lejár, ám a Haasnak opciós joga van a hosszabbításra.

    „Majd meglátjuk lesz-e lehetőségem arra, hogy egy top csapatban versenyezzek és a bajnoki címért harcoljak. Ez olyan helyzet, amit bármely versenyző elfogadna. Mindezek mellett versenyképes autóval rendelkezünk és nagyon boldog vagyok.”

    Magnussent a versenytársak által irányába megfogalmazott kritikákról is kérdeztek, ám a dán elmondta, kizárólag a saját munkájára összpontosít, minden más tényezőt próbál kizárni.

  • Ecclestone: Todt elhanyagolja az F1-et

    Ecclestone: Todt elhanyagolja az F1-et

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi mindenható ura úgy véli, a jelenlegi FIA elnök nem foglalkozik eleget a száguldó cirkusszal.

    Miután a Liberty Media átvette az irányítást Ecclestonetól, a 87 éves üzletember nem tagadta, hogy van benne némi aggodalom a sport jövőjét illetően.

    Ecclestonet azonban nem csak a Chase Carey vezette Liberty kényszeríti aggodalomra: „Jean Todt nagyon elfoglalt. Napi 24 órát dolgozik, de a Forma-1-et elhagyagolja. Fő projektje a közúti biztonság, de nem szabadna megfeledkeznie a sportról” – mondta Mr. E a francia L’Equipe-nek.

    „A Liberty eltorzíthatja és tönkreteheti a Forma-1-et, mert nincs tapasztalatuk. Remélem, hogy Jean nagyobb figyelmet fordít az F1-re és az FIA lesz az útmutató” – tette hozzá.

    Ecclestonet a Mercedes és a Ferrari potenciális kiszállásáról is megkérdezték, mely hosszabb ideje témát szolgáltat a sajtóban: „A Mercedes kivételes munkát végez és komoly kárt okozna ha elvesztenénk őket, de a Ferrari a kulcs.”

  • Verstappen: Ez volt a maximum

    Verstappen: Ez volt a maximum

    Max Verstappen utolsó helyről rajtolva vághatott neki a Monacói Nagydíjnak, miután hibázott az időmérő edzést megelőző harmadik szabadedzésen, így kihagyni kényszerült a kvalifikációt.

    A mezőny Red Bull szendvicsben kezdte meg a monte-carlói futamot, miután a pole pozícióból Max csapattársa, Daniel Ricciardo várta a piros lámpák kialvását.

    Több világbajnok, köztük Lewis Hamilton és Fernando Alonso is rendkívül unalmasnak találta a Monacói Nagydíjat, ellenben Max Verstappennel, akinek az utolsó rajthelyről kellett előre küzdenie magát.

    „Jó nap volt, élveztem a versenyzést. Az optimális stratégiát használtunk, így több autót is sikerült megelőznöm” – mondta Verstappen.

    „Természetesen nem kilencedikként akartam végezni, főleg az autó teljesítményét megnézve. Az utolsó edzésen való ütközés következményeképp azonban utolsóként kellett rajtolnom, így a legjobbamat próbáltam nyújtani, ami ebben a helyzetben a kilencedik pozíció volt” – tette hozzá.