Címke: 2018

  • Az ezüst polgárháború, avagy Lewis Hamilton vs Valtteri Bottas (1. rész)

    Az ezüst polgárháború, avagy Lewis Hamilton vs Valtteri Bottas (1. rész)

    Nico Rosberg a bajnoki cím megszerzése után mindenkit meglepve bejelentette visszavonulását, minek után a Mercedesnek szereznie kellett egy pilótát, méghozzá hamar. Az ülésért Pascal Wehrein, illetve Valtteri Bottas volt harcban, melyet végül utóbbi kapott meg, több tapasztalata végett.

    Valtteri Bottasnak az idei volt a negyedik éve a Mercedesnél, de egy teljes szezon során még nem tudott a hétszeres világbajnok csapattársa fölé kerekedni. A finn elmondta, fáj neki, hogy már negyedszer kap ki Hamiltontól, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy évről évre jobban teljesít. Ennek a számok nyelvén jártunk utána.

    2017

    A 2017-es évnek tehát regnáló világbajnok nélkül futott neki a mezőny. A legnagyobb favorit, nem meglepő módon a Mercedes volt, viszont a Ferrari és a Red Bull is közelebb tudott kerülni az ezüstnyilakhoz. Sőt mi több, Sebastian Vettel az első három futamból kettőt megnyert, a maradék egy versenyen pedig a második helyre hozta be a vörösök autóját, nem kis meglepetésre. Valtteri Bottas első futamgyőzelmére sem kellett sokat várni, hiszen rögtön a negyedik versenyen megszerezte Oroszországban. A finn pilóta nem teljesített összességében sem túl kimagasló, sem pedig túlságosan rossz szezont. A Mercedes számára fontos szempontok ugyanis teljesültek: mind a konstruktőri, mind pedig az egyéni világbajnoki címet szereztek, melyben a Ferrari, annak volánjánál pedig Sebastian Vettel volt legnagyobb kihívójuk. Bottas teljesítette, amiért igazolták. A lepattanókat minden esetben begyűjtötte, de mindig ott volt a vörös szerelésben autózók nyakán. Lewis Hamilton megszerezte a bajnoki címet, Valtteri Bottas 58 pontos hátrányban, a harmadik helyen végzett.

    Futamgyőzelmek Dobogók Pontok
    Lewis Hamilton 9 13 363
    Valtteri Bottas 3 13 305

     

    2018


    A 2018-as szezon egy rendkívül izgalmas szezonnak indult. Az első hat futamot elosztotta egymás között a három nagycsapat, hiszen a Monacói Nagydíjat követően a Ferrari, a Mercedes, és a Red Bull is kettő futamgyőzelemmel állt. A csapatokon belül mind a két futamgyőzelmet egy pilóta szerezte meg Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, és Daniel Ricciardo személyében. A Red Bull azonban gyorsan kiszállt a bajnoki címért folyó küzdelemből, a megbízhatatlan technikai hátterük végett. Így ez az év ismét a két többszörös világbajnok csatájáról szólt. Itt csúcsosodott ki eddig a legjobban Valtteri Bottas másodhegedűs szerepköre a csapatnál. Ebben az évben többször hallhattuk a rádión, ahol vagy arra kérték a finnt, hogy adja át csapattársának pozícióját, vagy pedig arra, hogy ne támadja őt. A mára már híressé vált mém alapanyag „Valtteri, it’s James…” mondat is ebben az időszakban vált híressé. A finn pilóta ezen csapatutasítások nélkül, könnyen lehet, hogy szerezhetett volna futamgyőzelmeket, példának okáért Németországban és Oroszországban is. A szezon végül ismét Hamilton világbajnoki címével zárult, egyrészt Vettel és a Ferrari sorozatos hibáinak, másrészt a brit és a Mercedes hihetetlen magabiztos teljesítményének köszönhetően. Bottas mindössze az ötödik lett összetettben, 161 pont lemaradással csapattársa mögött.

    Futamgyőzelmek Dobogók Pontok
    Lewis Hamilton 11 17 408
    Valtteri Bottas 0 8 247
  • Nem folytatódott az előzések javuló tendenciája 2020-ban

    Nem folytatódott az előzések javuló tendenciája 2020-ban

    A 2020-as szezonban láthattunk pár szemet gyönyörködtető futamot, ami a rajongók fejében valószínűleg sokáig megmarad majd. Sajnos a futamok túlnyomó többségére ez nem volt jellemző. Kiszámítható, unalmas csaták folytak, legalábbis az élmezőnyben. Ez a számokban is tükröződik, hiszen relatíve kevés előzés történt.

    Ez nagyban köszönhető annak a leszorítóerőnek, amit az autók produkáltak tavaly. Mivel a Nemzetközi Autómobil Szövetség csökkenteni akarja az autók tempóját az idei évtől kezdve, ezért nagy valószínűséggel a 2020-a autók a leggyorsabb Forma-1-es autók nevén fognak bekerülni a történelemkönyvekbe (legalábbis jó pár évig biztos). Részben azért, mivel sosem generáltak még ekkora leszorítóerőt a versenyautók. Ez azzal is jár, hogy nehezebb egy másik autót közelről követni, mint korábban valaha.

    Ráadásképpen a nem kaotikus versenyeken kellett a gyorsabb pilótáknak előre küzdeniük magukat. A verseny, ahol ez be is bizonyosodott a Portugál Nagydíj volt, ahol az esős első kör miatt összekeveredett mezőny miatt a versenyen nagy volt a mozgolódás. Ennek köszönhetően ezen a futamon volt a legtöbb előzés tavaly.

    Az Auto Motor und Sport számításai szerint a tavalyi szezonban 31,4 volt az átlagelőzés futamonként. Összehasonlításként, ez a szám 2019-ben 38,9, 2018-ban szezonban 32,6, 2017-ben pedig 25,8 volt. A szélesebb autók bevezetése óta tartó felfelé ívelő tendencia tehát megállt. A 2016-os adat, amikor a mezőny még a jóval vékonyabb autóval ment 46,7 volt, ami nagyon messze van a jelenlegiektől.

  • Ennyibe került a Mercedes tavalyi bajnoki címe

    Ennyibe került a Mercedes tavalyi bajnoki címe

    A Mercedes a nyilvánosságra hozta a tavalyi pénzügyi számait, amely alapján minimális nyereséget könyvelhettek el.

    A csapat teljes 2018-as bevétele – beleértve az F1-es pénzdíjakat, a szponzori pénzeket és anyacég, a Daimler AG támogatását is – meghaladta a 337 millió fontot (kb. 123 milliárd forint). Ez gyakorlatilag megegyezik a 2017-es adatokkal.

    A kiadáson oldalon is minimális növekedés volt megtapasztalható az egy évvel korábbihoz képest. 2018-ban 1,7 millió fonttal költöttek többet, mint előtte, így az éves teljes kiadás 311,4 millió font volt.

    Összességében tehát lényegesen nem változott se a kiadás se pedig a bevétel mértéke.  Ennek oka pedig elsősorban az, hogy a szabályok nem nagyon változtak, így nem volt szükség olyan drasztikus fejlesztési beruházásokra, mint 2016 után.

    A számokból az is kiolvasható, hogy a csapatnál nincs jele annak, hogy készülnének a költségvetési korlát bevezetésére, amely a három élcsapat kiadásait alaposan vissza fogja fogni.

    Ami a személyzeti oldalt illeti, 3 év alatt közel száz fővel bűvölt a háttér személyzet, 2018-ban 968 főt foglalkoztattak. A fizetésük adta a teljes kiadás közel egyharmadát. A Daimler AG marketing bevételeiből származó jövedelem is emelkedett a korábbi adatokhoz képest, amely így már meghaladja 64 millió fontot. Amiből lejön 24 millió, amit a motor részlegnek fizetnek az erőforrásért.

    A bevételi oldalon jelent még meg a tv-s jogdíjak is, amely 2018-ban az összes F1-es televíziós jogdíj 24%-a volt.

    A Forma-1-es csapat remeklése egyébként igen jó hatással van a Mercedens-Benz vállalatra, hiszen az Interbrand tavalyi felmérése alapján a cég összértéke 48,6 milliárd dollár. Ez a szám az F1-es hibrid éra előtt „csupán” 32 milliárd volt. Így jelenleg a Mercedes a világ nyolcadik legértékesebb vállalata.

  • Tavalyi Red Bull alkatrészeket fog használni idén a Toro Rosso

    Tavalyi Red Bull alkatrészeket fog használni idén a Toro Rosso

    A Toro Rosso idei versenygépe számos olyan alkatrészt fog tartalmazni, amit a Red Bull már tavaly is használt. Például az autó komplett hátsó része teljesen megegyezik majd a nagycsapatéval.

    Akárcsak az Alfa Romeo-Haas-Ferrari együttműködés esetében, úgy a Toro Rosso is sokkal szorosabban fog együttműködni a Red Bullal.

    „Ezt a filozófiát már 2010-ig követtük, amikor is a versenytársak szabálymódosítás mellett voksoltak. Bizonyos alkatrészeket vásárolni fogunk, a többit pedig magunk fogjuk előállítani. Az erőforrás egységek a Red Bull idei verziójával egyeznek meg, a többi rész pedig a tavalyi specifikáció lesz.” – mondta Franz Tost csapatfőnök

  • Sainz: Hülkenbergnek egy élcsapatban lenne a helye

    Sainz: Hülkenbergnek egy élcsapatban lenne a helye

    A McLaren leendő pilótája, Carlos Sainz szerint, ha egykori csapattársa, Nico Hülkenberg egy élcsapathoz kerülne, rögtön futamokat tudna nyerni.

    A Renault német pilótája nyerte a középcsapatok versenyét, a „B ligát”, 2018-ban, ugyanis ő gyűjtötte a legtöbb pontot az élcsapatok versenyzői mögött. A német 2017-ben csatlakozott az enstonei istállóhoz és láthatóan nagyon jól érzi magát a franciáknál.

    Azonban Hülkenberg tartja az egyik negatív rekordot a száguldó cirkuszban: Daniel Ricciardo leendő csapattársa ugyanis még nem ünnepelhetett a dobogón annak ellenére, hogy már 156 versenyen vett részt karrierje során.

    Sainz, aki Hülkenberg csapattársa volt a Renaultnál, szerint a német pilóta 2018-ban kiváló teljesítményt nyújtott. „Nem kérdés, hogy a középmezőnyből Nico volt a legerősebb 2018-ban,” – véli a fiatal spanyol. „Ha Nicot leigazolná valamelyik élcsapat, szerintem azonnal képes lenne futamokat nyerni. Azonban a Forma-1 nem egy ilyen sportág. Kevés pilótának adatik meg pályafutása során, hogy egy olyan patinás csapat versenyzője legyen, mint a Ferrari vagy a Mercedes.

    „Nicótól rengeteget tanultam és ezt a tudás hasznomra fog válni 2019-ben a McLarennél. Véleményem szerint ő az egyik legtehetségesebb pilóta a jelenlegi mezőnyből.”

    Hülkenbergnek egy erős Renaultra lenne szüksége, hogy megszakítsa negatív sorozatát a dobogós helyeket illetően. Az enstonei alakulatnak továbbra is nagy a hátránya az élcsapatokkal szemben, azonban Sainz szerint a franciák jó úton haladnak.

    „Remélem, hogy a Renault jó úton jár a fejlesztések terén, ugyanis tőlük kapjuk majd a motorokat 2019-ben,” – viccelődött Sainz. „Rengeteg embert ismertem meg a Renaultnál, például a Renault technikai guruját, Nick Chestert. A legjobbakat kívánom nekik. Nem tudom, hogy mennyit kellene fejlődniük, de az biztos, hogy a tavalyi időmérőkön mindig le voltunk maradva körülbelül egy- másfél másodperccel.”

    A spanyol pilóta 16 ponttal szerzett kevesebbet egykori csapattársánál a 2018-as idényben. Nem sokkal kapott ki, azonban Sainz koránt sem elégedett a tavaly elért eredményével.

    „Nem vagyok elégedett a pontjaimmal, amit a szezon során összegyűjtöttem,” – mondta Sainz. „A megszerzett pontszámom egyáltalán nem tükrözi azt a pontmennyiséget, amit megérdemeltem volna.”

  • Wolff: Időt kell hagynunk Mick Schumachernek

    Wolff: Időt kell hagynunk Mick Schumachernek

    A sajtóban már hónapok óta téma, hogy az idén már Formula-2-ben versenyző Mick Schumacher hamarosan a Ferrari vagy a Mercedes utánpótlásprogramjához tagja lesz.

    Egyes pletykák szerint a háttérben egymással verseng a két F1-es top-istálló, és mindketten próbálják leigazolni Micket.

    A német Bild megkérdezte Toto Wolffot, a Mercedes Forma-1-es csapatfőnökét, hogy igazak-e a hírek, és valójában ajánlottak tettek-e Mick Schumacherért. Az osztrák üzletember kitérő választ adott.

    „Mick nemrég nyerte meg a Formula 3-as bajnoki címet a Mercedes erőforrásával. Jelenleg időt kell számára adnunk, hogy fejlődni tudjon” – mondta Toto Wolff.

    „Momentán nincs sok hely a junior programunkban. A prioritás számomra, hogy versenyzői ülést találjak 2020-ra Esteban Oconnak” – tette hozzá.

  • Verseny a boxutcában: ők voltak a legjobbak

    Verseny a boxutcában: ők voltak a legjobbak

    A DHL idén is kiosztotta a leggyorsabb kerékcserékért járó díját, a DHL Fastest Pit Stop Award-ot.

    Miután 2010 óta tilos futam közben megtankolni a versenyautókat, a száguldó cirkusz összes csapata nagy hangsúly fektetett arra, hogy minél rövidebb idő alatt tudják lecserélni a négy gumiabroncsot.

    A folyamat megszervezése és a standard munkafolyamatok bevezetésének köszönhetően a kerékcseréket kevesebb, mint két másodperc leforgása alatt is képesek elvégezni a szerelők.

    Az abszolút rekordot a Williams istálló tartja, a 2017-es Azerbajdzsáni Nagydíjon 1,92 másodperccel. Az idei évben a Ferrari bizonyult a legjobbnak, Sebastian Vettel autóján a Brazil Nagydíjon 1,97 másodperc alatt cseréltek kereket.

    A 2018-as szezonban összességében a Red Bull csapata végezte a legjobb munkát a kiállások alatt, őket követi a másik két nagy csapat, a Ferrari és a Mercedes. A további sorrend: Williams, Sauber, McLaren, Toro Rosso, Haas, Force India, Renault.

    A DHL a Forma-1-es pontrendszerrel megegyezően rangsorolta versenyről versenyre a legjobb tíz kerékcserét.

  • A pilóták is megválasztották az idei F1-es szezon legjobbjait

    A pilóták is megválasztották az idei F1-es szezon legjobbjait

    A Forma-1-es mezőny tagjai is leadták a voksukat az idei esztendő legjobbjaira, ahol Lewis Hamilton végzett az élen.

    A Formula1.com kérte fel a versenyzőket, hogy a teljesítményük alapján rangsorolják a legjobb tízet. A szavazásnál a a bajnokságban is érvényes pontozást használták, vagyis az első 25 pontot, a tizedik pedig egy pontot kapott.

    A pilóták saját magukra is szavazhattak, de azt hogy ki kinek hány pontot adott az nem került nyilvánosságra.

    Hamiltonon, Bottason, Hülkenbergen és Szirotkinon kívül mindenki leadta a voksát. Nem meglepő módon Lewis Hamilton végzett ennek a listának az élén is. A brit pilóta idén 11 győzelmet, 11 pole-pozíciót, 17 dobogós helyet szerzett 21 futamon és megszerezte ötödik világbajnoki címét.

    Remek második féléves teljesítményének köszönhetően Max Verstappen lett a második, a harmadik pedig a visszavonuló Fernando Alonso lett.

    A versenyzők top10-es listája:

    1. Lewis Hamilton
    2. Max Verstappen
    3. Fernando Alonso
    4. Sebastian Vettel
    5. Daniel Ricciardo
    6. Charles Leclerc
    7. Pierre Gasly
    8. Nico Hülkenberg
    9. Kimi Räikkönen
    10. Sergio Pérez
  • A Renault többet várt a McLarentől

    A Renault többet várt a McLarentől

    A Renault-t meglepte, hogy a McLaren helyett a Haas bizonyult 2018-as legnagyobb riválisuknak a bajnoki küzdelemben.

    Sokan – a McLaren maga is – a Hondában látta a wokingi istálló gyengélkedésének okát, így amikor idénre a Renault erőforrásaira váltottak, abban reménykedtek, ezzel véget vetnek az illusztis istálló mélyrepülésének. Ezzel homlokegyenest ellenkező dolog történt: aerodinamikai szempontból az MCL33 alapjaiban rosszul sikerült autó lett, mire pedig megtalálták a probléma gyökerét, már a szezon második felében jártunk, így értelmetlen lett volna új autót építeni a 2019-es fejlesztések rovására. A Haas sokkal sikeresebben vette az akadályokat, és sokak – beleértve a francia istállót is – meglepetésére a Renault legnagyobb ellenfelévé vált a konstruktőri negyedik helyért folyó küzdelemben.

    „Volt néhány meglepetés és néhány frusztrált helyzet egyaránt” – foglalta össze a szezont Cyril Abiteboul. „Kicsit meglepett, hogy az év legnagyobb részében a Haas ellen harcoltunk és nem a McLaren ellen, ahogyan arra előzetesen számítottam. Emlékezzünk csak vissza: amikor tavaly bejelentettük a motorszerződést, mindenki azzal jött, hogy ’őrült vagy, az ügyfeleid meg fognak verni’. Végül azonban majdnem egy olyan csapat vert meg minket, akik nagyon újak, még nálunk is fiatalabbak, és teljesen más koncepció alapján működnek.”

    A Renault végül megkaparintotta a negyedik helyet, ami dicséretes teljesítmény, de van még hova fejlődni, ha fel akarják venni a harcot a top három csapattal.

    „Nagyon nagy a lemaradás a topcsapatokkal szemben, ami aggodalomra ad okot” – ismerte el Abiteboul. „De amikor eszembe jut, milyen gyorsan fejlesztünk a gyárban és milyen szinten vagyunk a jövő évi kasztnival és motorral, elönt a ’miért ne?’ és a ’lehetséges’ érzése. Voltak némi zökkenők útközben, de alapvetően elégedettek lehetünk az idei szezonnal és elértük a kitűzött céljainkat: konszolidáltuk a csapatot, nagyjából elértük a középmezőny legjobbja státuszt, illetve olyan helyzetben vagyunk, hogy van esélyünk csökkenteni a távolságot az élmenőkkel szemben, és ez utóbbi lesz a 2019-es év legnagyobb célkitűzése.”

  • Helmut Marko keményen beleszállt a McLarenbe

    Helmut Marko keményen beleszállt a McLarenbe

    Dr. Helmut Marko a Red Bull tanácsadója keményen kritizálta a McLarent, mondván ugyanolyan motorral két kört is adtak nekik egy versenyen.

    A McLaren elég látványosan szenvedett 2015 és 2017 között a Honda motorokkal, emiatt pedig idén már Renault erőforrásaira váltottak. Kezdetben úgy tűnt, hogy komoly előrelépésük lesz ennek köszönhetően, ugyanis mindkét pilóta erős pontszerzéssel kezdte az évet, de ahogy haladt előre a szezon úgy estek vissza ők is.

    A Motorsport-Magazin Markot a McLaren-Renault idei évéről kérdezte, amire kemény választ adott.

    „Egy átlagos versenyen két kört adtunk a McLarennek ugyanazzal a motorral. Szóval mit gondolsz erről? Nyilván, ha a leszorítóerőt nézzük és azt, hogy mentek Spa-ban az elmúlt években: teljes szárny, maximális leszorítóerő. Természetes, hogy így a kanyarokban a leggyorsabbak voltak. De az egyenesekben… Ha mi is így versenyeznénk, akkor sosem tudnánk elérni komoly eredményeket, kompromisszumokat kell kötni. A köridő számít, nem a kanyarsebesség.” – kezdte az osztrák.

    „Természetesen van egy bizonyos kockázat, amit a Hondának be kell vállalnia, agresszívabban kell dolgozniuk. De ez nem riaszt meg minket, nem hiszem, hogy mi is csupán három felhasznált motorral számolhatunk, mint a Mercedes és a Ferrari. De Max és Daniel idén megmutatták már sokszor, hogy minden lehetséges. A 18. vagy 19. helyről indulva két-három kör elteltével már az elején találtuk magunkat.” – zárta Marko.