Címke: 2016

  • Egy konyhai beszélgetés mentette meg Hamilton és Wolff kapcsolatát

    Egy konyhai beszélgetés mentette meg Hamilton és Wolff kapcsolatát

    Toto Wolff nyíltan mesélt arról az időszakról, amikor nem sokon múlott, hogy végérvényesen megromoljon a viszonya Lewis Hamiltonnal.

    A történet még a Hamilton-Rosberg fémjelezte Mercedeses időkből származik. A két klasszis négy szezont töltött egymás mellett Brackley-ben, 2014 és 2016 között ők ketten vívtak öldöklő harcot a bajnoki címért, az első két alkalommal a brit, harmadszorra viszont a német kerekedett felül, ami után szögre is akasztotta a sisakot Rosberg.

    Kettejük viszonya azonban közel sem volt felhőtlen, ami a pályán is kiütközött. Csapatfőnöki szempontból pedig nagyon nem volt egyszerű ez az időszak, hiába a közel évtizedes sikerkorszak, Wolff és Hamilton kapcsolata komoly válságba került 2016 végén, amikor vereséget szenvedett házon belül.

    „Nem túl nagy örömmel, de az év decemberében az oxfordshire-i otthonomban találkoztunk a karácsonyi bulin. Megmondtam neki, hogy el kell döntenünk, hogy akarunk-e együtt dolgozni, vagy sem. ’Te versenyzőként akarsz nyerni, én csapatként. Néha előfordul, hogy a különböző szemléletünk konfliktushoz vezet, el kell döntenünk, hogy együtt tudunk-e dolgozni ebben a helyzetben.’” – idézte fel Wolff a sztorit és a Hamiltonhoz intézett szavait, majd folytatta.

    „Éppen a konyhámban voltunk. Elmondtam neki egy hasonlatot – amit Susie viszont nem szeretett – ’előfordul, hogy Susie és én sem értünk valamiben egyet, de meg se fordult a fejemben, hogy elváljak, és ugyanez a helyzet veled is Lewis.’ Nem akarok elválni. Te vagy a legjobb pilóta. A mi autónkban akarlak tudni, a legjobb autót akarom neked adni.”

    „Elég ellentmondásosan kezdtünk neki ennek a beszélgetésben, de négy-öt óra múlva már teljesen más hangulatban találtuk magunkat. Egy tisztán üzleti kapcsolatból személyes kapcsolat lett. Ő egy barát számomra. Ez nem azt jelenti, hogy most már nem vitatkozunk, de Lewis sikere a csapat sikere és a csapat sikeres Lewis sikere is már egyben.” – zárta.

  • Hamilton sokkal jobban érzi magát 2016-hoz képest

    Hamilton sokkal jobban érzi magát 2016-hoz képest

    Lewis Hamilton utoljára 2016-ban izzadt meg igazán egy vb-csatában. Az viszont egy teljesen más sztori volt az angol elmondása szerint.

    Negyedszer marad az utolsó futamra a döntés Lewis Hamilton éppen aktuális vb-harcában. 2010-ben egy négyszereplős csatát vesztett el (ekkor Sebastian Vettel nyert), négy évvel később viszont ő bizonyult jobbnak a csapattárs Nico Rosberggel szemben. 2016-ban ismét alulmaradt, miután Rosberg második nekifutásra már le tudta győzni őt. A hibrid korszakban egyébként ez utóbbi az egyetlen veresége a végelszámolásnál.

    Az idei messze-messze a legszorosabb Hamilton összes csatája közül: olyannyira, hogy egálról kezdett szezonzáró mindössze másodszor lesz az F1 teljes történetében. Ezt bár Hamilton a rivális Verstappen mögül fogja megkezdeni, sokkal nyugodtabb az öt évvel ezelőttihez képest.

    „Milliószor (jobban érzem magam)” – szögezte le kategorikusan Hamilton a Motorsport.com kérdésére. „Nagyon más helyzet az egész. Teljesen eltér a kettő. Sokkal jobban érzem magam az akkorihoz képest. Jól vagyok.”

    Részleteket Hamilton nem szívesen árult el az okokról. „Nem feltétlenül akarnék ebbe belemenni. Most viszont teljesen máshol állok az életemben 2016-hoz képest. Egészen egyszerűen másmilyen az ellenállás az életemben, ami egy sokkal boldogabb hely.”

    Amikor a Motorsport.com rákérdezett, más versenyző-e a 2016-os énjéhez képest, azért kibújt a szög a zsákból. „Igen. És csapattárs is.”

  • Rosberg: Nincs az a pénz, ami visszahozna engem az F1-be

    Rosberg: Nincs az a pénz, ami visszahozna engem az F1-be

    Nico Rosberg, a Forma-1 2016-os világbajnoka elárulta, számára nincs az a pénz, ami vissza tudná hozni őt a sportágba.

    Rosberg rögvest a bajnoki cím után visszavonult, így a 2017-es idénynek a mezőny címvédő nélkül indult neki. A német azzal indokolta döntését, hogy számára a cím volt a cél, amit elért, ezért nem folytatja a versengést a száguldó cirkuszban.

    Rosberg azóta továbblépett karrierjében, és fenntarthatósági vállalkozóvá vált, miközben saját csapata is van az új Extreme E sorozatban.

    A 35 éves német időnként televíziós szakértőként is megfordul a paddockban, de nem áll szándékában teljes munkaidőben visszatérni, sem versenyzőként, sem más minőségben egy csapatnál dolgozni.

    „A fizetés sosem játszott nagy szerepet az életemben. Továbbra is van egy szerződésem a Mercedes kötelékében, ami két év múlva jár csak le, és a szerződésen szereplő összegben is azért előfordul pár darab nulla.” – mondta Rosberg a formel1.de.

    „Egyszerűen nem tudsz engem a pénzzel motiválni. Egyáltalán nem érdekel. Úgy teljesítettem be a pályafutásomat, ahogy szerettem volna, a világbajnoki címmel, és boldog vagyok az új életemben.” – mondta Rosberg.

    „Szóval a visszatérés ötlete sosem merült fel bennem, és soha nem is fog. Vége van.”

    Rosberg elmondta, az, hogy első kézből láthatta, mit él át Toto Wolff a Mercedes csapatfőnökeként nap mint nap, visszatartotta attól, hogy egy nap az osztrák nyomdokaiba lépjen.

    „Nem illene hozzám, túl sok lenne nekem.
    Ez egy teljes munkaidős állás – reggel, délben, este, tehát egész nap. Amikor láttam, hogy Toto milyen intenzitással dolgozik a Forma-1-es csapaton, és ez nem való nekem. Ezt a fajta munkát szeretném elkerülni.”

    „Megtapasztalhattam ez az intenzitást és a függőséget belülről, mint pilóta, és én ezt már nem akarom újra.” – zárta le a témát Rosberg.

  • Rosberg elmondta mik játszanak kulcsszerepet a Mercedes sikerességében

    Rosberg elmondta mik játszanak kulcsszerepet a Mercedes sikerességében

    A 2016-os világbajnok, Nico Rosberg, aki 2010 és 2016 között a Mercedes pilótája volt, elmondta, hogy például Toto Wolff zseniális érzékei is kulcsszerepet játszanak a német csapat sikerességében.

    A turbó-hibrid éra kezdete óta a Mercedes minden évben behúzta a konstruktőri, illetve az egyéni bajnoki címet, és olyan rekordokat döntöget a csapat, amire 2014-ben még senki sem gondolt. Rosberg maga is egy kulcsszereplője volt ennek a teljesítménynek, hiszen 2014 és 2016 között egy egyéni és három csapatvilágbajnoki címet szerzett. A korábbi világbajnok elmondta, hogy a csapatban dolgozó emberek hűséges, és elkötelezett munkája nagyban hozzájárul a Mercedes kiválóságra való könyörtelen törekvésihez:

    „Az egyik fő kulcsmozzanat az a tehetséges társaság megtartása.” – mondta Rosberg a SkySports-nak.

    „Minden évben el tudnád képzelni, hogy a Ferrarinál nagyjából 30%-kal többet kereshetnének a Mercedes legjobb emberei, de még senki sem gondolkodott el rajta.”

    „Ez annak testamentumnak köszönhető, amit Totot hozott létre a Mercedesen belül, és mindenki érzi, hogy a család része. Mindenki imád ott dolgozni, mindenki eszméletlen elkötelezett, és éppen ezért, nem is gondolkodik rajta senki, hogy több pénzért máshova menjen.” – mondta.

    Rosberg háláját fejezte ki a Mercedes felső vezetésének is, hogy felépítették ezt a közeget, mint például Ross Brawn, Niki Lauda, és Toto Wolff személyének.

    „Minden a vezetőséggel kezdődik.”

    „Az alapokat Ross Brawn helyezte le a múltban, aztán Toto Wolff és Niki Lauda, az elmúlt hosszú, hosszú években fenomenálisan vezette a csapatot.” – zárta Rosberg.

  • Maldonado: Hülyeség volt engem dobni Palmerért

    Maldonado: Hülyeség volt engem dobni Palmerért

    A korábbi Forma-1-es pilóta Pastor Maldonado szerint a Renault nagyon rossz döntést hozott, amikor 2016-ra nem tartották meg őt, hanem leigazolták a helyére Jolyon Palmert, és ezt a mai napig nem tudja megérteni.

    A venezuelai három Williamses év után 2014-ben csatlakozott a Lotus csapatához, hozva magával a tehetős támogatóit is. Most visszatekintve arra az időszakra, úgy ítéli meg, hogy jó döntés volt akkor a csapatáváltás, csak aztán pár hónap alatt rosszra fordultak a dolgok.

    „Akkoriban két lehetőségem volt: a Force India és a Lotus.” – emlékezett vissza a motorsport.com holland kiadásának.

    „A Lotus volt a logikus választás. Nagy nevek támogatták őket és márkaként is nagyon érdekesek voltak az én hazámban. Ott volt nekik az Unilever, a Coca-Cola vagy éppen a Microsoft. Számos kiváló és érdekes szponzor.” – indokolta.

    „Aztán november vége és január eleje között a csapat teljesen megváltozott. Eric Boullier és mindenki más is elhagyta a csapatot. Kevés ember maradt, sok stresszel, nem tudtuk mit csináljunk. Szimulátorozni sem tudtunk, mert nem volt pénzünk újra működésbe hozni. Ráadásul a szimulátorban csak két-három pálya volt telepítve, mert a pályák egyenként húszezer euróba kerültek.– mesélte.

    Ennek a versenypályán is meg lett az eredménye, hiszen a csapat 2014-ben csupán tíz pontot tudott gyűjteni, abból Maldonado kettőt, ráadásul a Renault megbízhatatlansága is sokat tett ezért. Miközben a Renault másik partnercsapata a Red Bull Daniel Ricciardo révén több futamot is tudott nyerni, ami még tovább lombozta a csapat harcikedvét.

    „A versenyek felét nem tudtuk befejezni szerkezeti, mechanikai és erőforrás problémák miatt. A Red Bull azonban versenyre tudott kelni a Mercedes-szel, míg mi az autót alig tudtuk működésre bírni. Nem arról van szó, hogy lassúak voltunk, hanem egyszerűen nem indult el a motor sem. Ezek lelkileg nagyon megterhelték a csapatot, ezért nem volt jó akkor ott lenni.” vélekedett a venezuelai.

    2015-ben a csapat Mercedes erőforrásokra váltott, ami meghozta számukra az előrelépést. A csapat 78 pontot szerzett, amiből Maldonado csak 27-et gyűjtött, miközben a csapattársa Grosjean dobogóig is eljutott. Az év végén pedig a gyári Renault-vá alakuló gárda úgy döntött, hogy nem tartanak igényt tovább az egyszeres futamgyőztes szolgálataira, helyette a 2014-es GP2-es bajnokot, Jolyon Palmert szerződtették. Amit a venezuelai zokon vett és mindmáig nem érti ezt a döntést.

    „Amikor a csapat Renault-vá alakult tudtam, hogy nem maradhatok, de nem értettem. Egyik nap azt mondták, hogy igen, másik nap azt, hogy nem. Még mindig zavaros ez az egész. Nem értettem, hogy miért Palmert választották… elképesztő, még akkor is, ha hoz pénzt magával. Akkoriban hoztak néhány nagyon rossz döntést az autó, a pilóták és a technikai személyzet kapcsán.” – zárta.

  • Nem folytatódott az előzések javuló tendenciája 2020-ban

    Nem folytatódott az előzések javuló tendenciája 2020-ban

    A 2020-as szezonban láthattunk pár szemet gyönyörködtető futamot, ami a rajongók fejében valószínűleg sokáig megmarad majd. Sajnos a futamok túlnyomó többségére ez nem volt jellemző. Kiszámítható, unalmas csaták folytak, legalábbis az élmezőnyben. Ez a számokban is tükröződik, hiszen relatíve kevés előzés történt.

    Ez nagyban köszönhető annak a leszorítóerőnek, amit az autók produkáltak tavaly. Mivel a Nemzetközi Autómobil Szövetség csökkenteni akarja az autók tempóját az idei évtől kezdve, ezért nagy valószínűséggel a 2020-a autók a leggyorsabb Forma-1-es autók nevén fognak bekerülni a történelemkönyvekbe (legalábbis jó pár évig biztos). Részben azért, mivel sosem generáltak még ekkora leszorítóerőt a versenyautók. Ez azzal is jár, hogy nehezebb egy másik autót közelről követni, mint korábban valaha.

    Ráadásképpen a nem kaotikus versenyeken kellett a gyorsabb pilótáknak előre küzdeniük magukat. A verseny, ahol ez be is bizonyosodott a Portugál Nagydíj volt, ahol az esős első kör miatt összekeveredett mezőny miatt a versenyen nagy volt a mozgolódás. Ennek köszönhetően ezen a futamon volt a legtöbb előzés tavaly.

    Az Auto Motor und Sport számításai szerint a tavalyi szezonban 31,4 volt az átlagelőzés futamonként. Összehasonlításként, ez a szám 2019-ben 38,9, 2018-ban szezonban 32,6, 2017-ben pedig 25,8 volt. A szélesebb autók bevezetése óta tartó felfelé ívelő tendencia tehát megállt. A 2016-os adat, amikor a mezőny még a jóval vékonyabb autóval ment 46,7 volt, ami nagyon messze van a jelenlegiektől.

  • Jordan: Rosberg soha nem lett volna újra világbajnok

    Jordan: Rosberg soha nem lett volna újra világbajnok

    A korábbi F1-es csapatvezető, Eddie Jordan úgy véli, hogy Nico Rosberg egyszer sem lett volna képes újra legyőzni Lewis Hamiltont a 2016-os diadalát követően. A német versenyzőnek abban az évadban ugyanis sikerült legyőznie az akkor még háromszoros világbajnok britet.

    Rosberg és Hamilton már gyerekkorukban is egymás ellen versenyeztek és emellett jó kapcsolatot ápoltak egymással. Mindkettőjüknek sikerült bejutnia a Forma-1-be és még azt követően is barátok maradtak. Azonban minden megváltozott, amikor 2013-ban csapattársak lettek a gyári Mercedesnél.

    A 2013-as szezon egyáltalán nem az Ezüst Nyilakról szólt, azonban 2014-ben, a turbó hibrid éra kezdetétől fogva Hamilton és Rosberg kimagaslottak a mezőnyből és győzelmet győzelemre halmoztak. 2014-ben és 2015-ben a brit lett a bajnok, miután sikerült legyőznie német csapattársát. Már ekkor is feszült volt a kettejük közötti feszültség, ami a 2016-os szezonban csúcsosodott ki csak igazán. Rosberg és Hamilton gyakran csatázott a pályán és egyre többet ütköztek egymással. A leghíresebb találkozásuk a Spanyol Nagydíjon volt, amikor Hamilton megpróbálta megelőzni a németet, aki nem akarta elengedni őt és leszorította őt a fűre. A brit Mercedese pedig felúszott, majd kiütötte Rosberget és mindketten a kavicságyban kötöttek ki.

    Az év végén Rosbergnek sikerült felérnie a csúcsra. Legyőzte Hamiltont és még az az évi FIA gálán bejelentette visszavonulását. 2016 bajnoka a bejelentésével mindenkit lesokkolt, azonban Jordan szerint helyesen döntött. „Nico okos döntést hozott meg azzal, hogy a visszavonulás mellett döntött,” – véli az egykori Forma-1-es csapatfőnök. „Nico soha nem lett volna újra világbajnok, ha Lewis olyan formában versenyzett volna, mint most. Lewis a saját birodalmában van, úgy uralkodik a többiek felett, ahogy akar.”

    Rosberg visszavonulását követően Valtteri Bottas lett Hamilton csapattársa a brackleyi istállónál. A brit azóta mindhárom évben világbajnok lett és a finn csak az idei szezonban tudta őt valamilyen szinten megközelíteni az egyéni pontversenyben.

  • Rosberg mentális tréningekre járt, hogy legyőzze Hamiltont 2016-ban

    Rosberg mentális tréningekre járt, hogy legyőzze Hamiltont 2016-ban

    Nico Rosberg felfedte, mekkora hatással volt az életére a Lewis Hamiltonnal való bajnoki csatája 2016-ban.

    A világbajnok német pilóta a sikere érdekében terápiára kellett járjon, hogy meg tudjon birkózni a nyomással. Végül ugye sikerrel járt, de talán ez is közrejátszott abban, hogy célja elérése után bejelentette visszavonulását.

    „Minden második nap két órányi mentális tréning” – árulta el a Reutersnek Rosberg. „Nagy folyamat volt, és ez volt az egyik oka, hogy világbajnok lettem. Az életem összes másodpercét arra tettem fel, hogy nyerjem meg a következő versenyt és világbajnokká váljak. Lewis arra sarkallt, hogy jobb legyek annál, mint amit valaha is el tudtam magamról képzelni, mert ő minden idők legjobbja, vagy legalábbis afelé halad, hogy az legyen. Tehát ha le akarod győzni, nyilván minden bele kell adnod. Csak így lehet nyerni.”

    Ez az egész bajnoki hajsza nem csak magára Rosbergre, hanem a családjára is hatással volt.

    „Ez az F1 nehézsége. A feleségedre, anyukádra, és apukádra is hatással van. Nem úgy megy ez, hogy hazamész, és kész. Mindenkire hat, ezért ilyen intenzív. A szenvedést és az örömöt egyaránt hazaviszed. Ez sosem áll meg.”

  • Hamilton és Wolff kapcsolata nem volt mindig ilyen erős

    Hamilton és Wolff kapcsolata nem volt mindig ilyen erős

    Lewis Hamilton elmúlt két éve álomszerű volt, nagy előnnyel húzta be az egyéni bajnoki címet, a csapatot a konstruktőri bajnoki címhez is segítette, és Toto Wolffal is erősebb lett a kapcsolata, mint valaha. Utóbbi azonban nem volt mindig így.

    2016-ban a két akkori csapattárs, Nico Rosberg és Lewis Hamilton öldöklő harcot vívott a világbajnoki címért, amiről a szezon legutolsó versenye döntött. A két gyerekkori barát kapcsolata feszültté, akár csak Hamilton és Wolff viszonya is.

    „Lewis-szal együtt mindkettőnknek időre volt szüksége. Utólag viszont rájöttünk, hogy a 2016-os szezon vége adott egy komoly lökést kettőnk kapcsolatának. Azóta többnyire jó pillanataink voltak és a bizalmunk egyre jobban épült a másik felé. Ez fontos egy versenyzőnek, de fontos nekem és a csapatnak is. Megbízunk egymásban és ezt nem csak félvállról mondom.” – mesélte Toto Wolff.

  • Grosjean: Az F1-nek több olyan csapatra lenne szüksége, mint a Haas

    Grosjean: Az F1-nek több olyan csapatra lenne szüksége, mint a Haas

    Romain Grosjean úgy véli, az F1-be olyan csapatoknak kéne érkezniük, melyek ugyanúgy őrült álmodozókból állnak, mint a Haas.

    Az amerikai alakulat idén ötödik lett a csapatbajnokságban, ez pedig nagy fegyvertény, ha azt nézzük, hogy mindössze 2016-ban debütáltak a száguldó cirkuszban. Grosjean már a kezdetektől a Haast erősíti, szerinte az új csapatok tanulhatnának a tőlük.

    „A Haas az egyik dolog, ami jóvá teszi az F1-et. A csapat tele van elkötelezett dolgozókkal, meg őrült álmodozókkal. Szerencsésnek érzem magam, hogy itt versenyezhetek. Az F1-nek több ilyen csapatra van szüksége.”

    A csapat egyből komoly eredményt ért el debütálásakor, Grosjean hatodikként szelte át a célvonalat a 2016-os Ausztrál Nagydíjon. Azonban felidézve a történteket, a francia elmondása szerint nem ment minden simán, több nehézségbe is ütköztek.

    „Az első futamunk 2016-ban, Ausztráliában kaotikus volt. Nem sok kört tettünk meg az előszezonban, alig volt valami adatunk az autóról Melbourne-be érkezve. Ráadásul még pénteken is esett, így nem köröztünk akkor sem. Azt se tudtuk, működik-e a rádió. Szombaton végre kimehettünk a pályára, akkor viszont valaki nekünk jött a boxban, így jöhetett a padlólemezcsere és még több időveszteség. Az időmérő katasztrofális volt, hiszen pont akkor került bevezetésre az a nevetséges időmérő lebonyolítás, amit az F1 pár hét után dobott. Aztán jött a vasárnapi futam. Hatodikok voltunk, pontszerzők. Hihetetlen. Egyszerűen lenyűgöző. Előtte úgy gondoltuk, már akkor is szerencsések vagyunk, ha befejezzük a versenyt. A telemetriát időközben elvesztettük, a rádió sem működött rendesen. Addig a hétvégééig nem is mentünk rendes versenytávot az autóval.”