Címke: 2014

  • Ricciardo megadta volna magának a bajnoki címet 2014-ben

    Ricciardo megadta volna magának a bajnoki címet 2014-ben

    A Beyond the Grid podcastban Ricciardo elárulta, szerinte ő nyújtotta a legjobb teljesítményt a turbo-hibrid éra első évében, és ha egyenlő lett volna az összes autó, bajnok lett volna.

    A Mercedes legyőzhetetlen volt eddig, amióta visszatértek a turbómotorok. Hamiltont pedig csak csapattársa Nico Rosberg tudta legyőzni 2016-ban.

    Az első évben a két Mercedesen kívül csak Daniel Ricciardo nyert futamot, hármat is, ezzel pedig 71 ponttal végzett az előző négy bajnokságot megnyerő csapattársa, Sebastian Vettel előtt.

    „Azt mondanám igen [megérdemeltem volna egy bajnoki címet], de nem akarok keserű szájízzel visszagondolni rá, hogy „Basszus, ez az enyém kéne, hogy legyen, miért nincs egy nagy trófeám?” Nem akarok így ránézni.”

    „Úgy gondolok vissza rá, hogy igen, lehettem volna bajnok, ha megvannak hozzá az eszközeim. Az, hogy három versenyt nyertem, míg a Mercedes annyira erős volt az rendben van. Viszont úgy hiszem, egyenlő lehetőségekkel engem kellett volna megverniük.” – meséli hozzáállását az ausztrál.

    „Még beszélni sem szeretek erről, mert nem akarok úgy tűnni, mint aki jobbnak gondolja magát annál, aki végül nyert. Csak tudom, hogy vezettem és éreztem magam, úgyhogy… és ja, jó volt.”

    Ricciardo idén hároméves nyeretlenségi sorozatát törte meg az Olasz Nagydíjon, de ennek ellenére úgy érzi, még elérhető egy bajnokság.

    „Volt idő, amikor kicsit keserű voltam, mert úgy éreztem, ennyi idő után kijárna nekem egy cím, és hogy ez szívás. Miért nem? Rosszkor voltam rossz helyen, talán ez vagy az történt, én nem javultam eleget, vagy nem voltam elég érett. Most már nem gondolom ezeket.”

    „Azért vagyok még itt, mert hiszek abban, hogy nyerhetek még címet. Bár ezt akarom, de megbékélek azzal, ami történni fog. Amíg minden teljesítményemet a pályán hagyom, addig elégedett leszek.”

  • Wolff: Senki nem láthatta előre Rosberg és Hamilton viszonyának megromlását

    Wolff: Senki nem láthatta előre Rosberg és Hamilton viszonyának megromlását

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint senki nem láthatta azt előre azt az ellenségességet, ami az idő múlásával alakult ki Lewis Hamilron és Nico Rosberg között.

    A két pilóta már a gokartos korszakukban is jól ismerték egymást, ugyanis csapattársakként versenyeztek a különféle szériákban. A német és a brit versenyző 2013-ban újra egy csapatba került, miután Hamilton a McLarentől átszerződött a gyári Mercedes csapatához.

    A turbóhibrid érában pedig az ők kettejük csatájából került ki egészen 2016-ig az egyéni világbajnok. Kettejük csatájának voltak feszültebb pillanatai: például a 2014-es Belga Nagydíjon történt ütközésük vagy akár az ominózus 2016-os Spanyol Nagydíj, ahol Hamilton és Rosberg kiütötte egymást a verseny első körében.

    Miután Rosberg végül a 2014-es és 2015-ös vereségét követően bajnok lett, azonnal vissza is vonult. Így kerülhetett a helyére Valtteri Bottas, aki a 2017-es szezon óta erősíti a brackleyi istállót.

    Wolff a Jake Humphrey által vezetett High Performance podcastjében beszélt hosszabban a Hamilton-Rosberg rivalizálásról.

    „Nem viszem, hogy ez a csata feltét lenül a legjobbat hozta ki belőlük, ugyanis ez a fajta rivalizálás már negatívan hat a pilótára,” – véli a Mercedes osztrák csapatfőnöke.

    „Ha azért van tele az interjúszoba negatív gondolatokkal,   mert a két pilóta ellenségként tekint a másikra, akkor az két külön részre fogja szakítani a szobát. Ha egy viszony pedig ilyen mértékben megromlik, az már soha nem lesz olyan, mit az régen volt.”

    Wolff hozzátette, hogy hiába próbált enyhíteni a brit és a német pilóta közötti feszültségen, sajnos nem járt sikerrel.

    „Nem tudtam megoldani a kettejük konfliktusát, mert már ők korábban a csapat tagjai voltak, mint én. Senki nem gondolt arra, hogy a kettejüknek milyen a dinamikája, milyen volt a viszonyuk a korábbiakban és így tovább.

    „Ugyan a hibák miatt veszítettünk pontokat, de végül ennek a fajta rivalizálásnak a pozitív hatásai is megvoltak, ugyanis egy alkalommal sem veszítettül el egyik bajnokságot sem.”

    Rosberg és Hamilton viszonya a 2014-es Magyar Nagydíjon romlott meg, amikor a brit a csapatutasítást megtagadva nem engedte el a mögötte frissebb gumikon érkező német pilótát. 2016 világbajnok többek között emiatt döntött úgy Spaban, hogy nem vesz vissza, ami miatt a csatában össze is értek, ami miatt Hamilton defektet kapott és kiesett a versenyből.

    „Újonc csapatfőnökként nehéz volt kezelni egy olyan duót, mint ami Hamiltoné és Rosbergé volt,” – folytatta Wolff. „Azonban sikerült egy olyan környezetet teremtenem, amiben a versenyzők tisztelték a csapatot. Emiatt nem hagyhatták cserben a Mercedest.

    „2014-ben számos önző cselekedetet követtek el a pályán mind a ketten. Azt mondtam neki, ha legközelebb közel kerülsz a csapattársadhoz, akkor a Mercedesre kell gondolniuk, mint márka. Emellett a márka ügyvezető igazgatójára Dieter Zetshcére is. Ez a megközelítés többé kevésbé be is vált.

  • Majdnem a Forma-1 vezetője lett Luca di Montezemolo

    Majdnem a Forma-1 vezetője lett Luca di Montezemolo

    A Ferrari korábbi elnöke Luca Di Montezemolo saját maga mesélte el egy Niki Laudás visszaemlékezésében, hogy nem sokon múlott, hogy Bernie Ecclestone helyére lépjen.

    Szerdán volt Niki Lauda halálálnak első évfordulója, ezen alkalomból Luca di Montezemolot kérte a La Gazzetta dello Sport, hogy emlékezzen meg egykori barátjáról.

    Az olasz sportvezető és az osztrák legenda néhány évtizeddel ezelőtt együtt dolgozott a Ferrari sikerekért, amik végül jöttek is. Kettejük kapcsolata Lauda távozása után sem romlott meg és egészen a haláláig kapcsolatban maradtak.  Egy ehhez kapcsolódó érdekes sztorit osztott meg Montezemolo.

    „Sosem fogom elfelejteni azt, amikor Niki felhívott miután elhagytam a Ferrarit. [2014-ben, a szerk.] Akkor is felhívott, amikor Bernie Ecclestonetól megtudta, hogy Sergio Marchionne akadályozta meg, hogy engem nevezzenek ki a CVC (a Forma-1-et akkoriban irányító vállalat) élére. Egyfajta vezérigazgató lettem volna, Ecclestone mellett, aki mint tiszteletbeli elnök tevékenykedett volna.” – mesélte.

    „Niki elképesztően dühös volt, ezt mondta: Ő egy idióta! Nem érti! Itt vagy te, egy hiteles olasz, ő csupán féltékeny. Csodálatos érzés volt. Ne felegyük, Lauda a Mercedest képviselte, és egy olyan embert támogatott, aki a – majdnem – kinevezése előtt tíz nappal még a rivális Ferrarit vezette.” – mesélte.

  • Grosjean: A Lotus hitte, hogy 2014-ben bajnok lehet

    Grosjean: A Lotus hitte, hogy 2014-ben bajnok lehet

    A 2014-es szezon volt a mai Renault csapat jogelődjének, a Lotusnak az egyik, ha nem a legrosszabb idénye. Ám az év elején még teljesen másban hittek a britek, ezt az egyik akkori pilótájuk Romain Grosejan mesélte el.

    A Lotus számára a 2014-es Forma-1-es idény egy hatalmas pofon volt. A csapat összesen tíz pontot tudtt gyűjteni az egész szezon során Romain Grosjeannal és Pastor Maldonadoval. Összehasonlítás képen az az évi bajnok, a Mercedes 701-et szerzett.

    Romain Grosjean most elmondta, hogy a szezont megelőző télen Enstoban még úgy vélték, hogy az E22-es modellel képesek megnyerni a világbajnokságot is.

    „2014 januárjában azt beszélték a gyárban, hogy az autó elég jó ahhoz, hogy világbajnok legyen.” – kezdte Grosjean. „Erre én is szívesen gondoltam akkoriban, de aztán nyilvánvalóan nem így lett. Gyakran más eredményeket láthatunk a szélcsatornában és a pályán. Majdnem Budapestig tartott, míg rájöttünk és megértettük, hogy nagy gondjaink vannak.”

    „Ezt követően már sikerült remekül dolgoznunk. Megoldottuk a gondokat, így lehetett sokkal jobb a 2015-ös autó.” – tette hozzá a francia.

    2015-ben már sokkal több pontot szerzett Grosjean és Maldonado, sőt a francia Spa-ban dobogóra is tudott állni, így a konstruktőri versenyben is előrébb végeztek. Ám a bajnoki címtől így is nagyon távol voltak, végül az év végén a Renault felvásárolta a csapatot és gyári színekben folytatták tovább.

  • Vettel szerint az idei szezon teljes más, mint a 2014-es volt

    Vettel szerint az idei szezon teljes más, mint a 2014-es volt

    Sebastian Vettel elmondta, hogy az idei Ferraris szezonját egyáltalán nem hasonlítaná a 2014-es évéhez, amikor még a Red Bullnál versenyzett.

    A német egy új csapattársat kapott Daniel Ricciardo személyében a 2014-es szezonra. A négyszeres világbajnok szenvedett a hibrid éra első évében, ami miatt az újdonsült ausztrál csapattársa simán le is tudta győzni őt.

    Alonso távozásával Vettel előtt megnyílt az út a Ferrarihoz, amit a német azonnal ki is használt és ott is hagyta a milton keynesi istállót, akikkel négy világbajnoki címet szerzett. Most pedig Charles Leclerc érkezésével a német megint ugyanabban a cipőben jár, mint öt szezonnal ezelőtt.

    A fiatal monacói az időmérőkön és a versenyeken is jól teljesít és már kétszer is nagyon közel volt ahhoz, hogy megszerezze élete első győzelmét a száguldó cirkuszban. Vettel silversone-i nullázása miatt pedig már csak három ponttal előzi meg őt az összetett pontversenyben.

    Vettel ezt válaszolta a Motorsport.com-nak, amikor arról faggatták, hogy az idei szezonja hasonló-e a 2014-eshez: „Nem igazán. Először is, az már öt éve volt, másodszor pedig tényleg különböznek. Amikor arról beszélsz, hogy mi zavar igazán, akkor nyilván azt fogod mondani, hogy az eredmények, ugyanis még futamot sem tudtunk nyerni idén.

    „Ha visszanézem az idei versenyeket, akkor nyilván másként is csinálhattuk volna. Hatodikok lettünk az időmérőn, pedig Charles tempóját elnézve akár az első sorban is lehettünk volna.

    „A biztonsági autó igenis kapóra jött, ugyanis emiatt kerülhettem oda a harmadik helyre. Az első etap jó volt, igaz máshogy csináltunk egyes dolgokat a többiekhez képest, azonban működtek. Nem aggódok túlságosan, ugyanis tudom, hogy jobb eredményeket érhetünk majd el a jövőben.

    „Már nagyon várom a következő versenyt Németországban,” – mondta Vettel, aki utoljára 2013-ban tudott nyerni hazai közönség előtt a Nürburgringen.

  • Berger szerint Vettel szenved, és nem tud 110%-ot nyújtani

    Berger szerint Vettel szenved, és nem tud 110%-ot nyújtani

    A Ferrari egykori versenyzője, Gerhard Berger elmondta, hogy Sebastian Vettel láthatóan küzd az idei Ferrarival. Berger azt is elmondta, hogy a négyszeres világbajnok az újonnan érkezett csapattársa, Charles Leclerc miatt nem képes 110%-ot nyújtani.

    Berger szerint Vettel ugyanabban a cipőben jár, mint 2014-ben, amikor a Toro Rossotól érkező Daniel Ricciardo lett a csapattársa a Red Bullnál. A német pilóta abban a szezonban nagyon nem érezte jól magát az autóban, ami miatt az ausztrál pilóta le is tudta győzni őt.

    Leclerc érkezése miatt az olasz istálló számos alkalommal alkalmazott csapatutasítást, amik Vettelnek kedveztek. A Ferrarinak az idei szezonban mindössze egyetlen egy futamon volt esélye nyerni: Bahreinben. Sakhírban Leclerc kontroll alatt tudta tartani a futamot, egészen a fellépő motorhibájáig.

    „Vettelnek egy nyugodt légkörre lenne szüksége ahhoz, hogy a maximumot tudja nyújtani,” – idézte az osztrákot a La Gazzetta dello Sport. „Küszködik, ami miatt nem tud 110%-ot beleadni. Ugyanaz történik, mint 2014-ben, amikor Ricciardo a Red Bullhoz került.”

    A problémák ellenére, ami a Ferrarin belül folyik, Berger a hétszeres világbajnok Michael Schumachert inkább látja Vettelben, mint a Mercedeses Lewis Hamiltonban. „Biztos vagyok benne, hogy Lewis hétszeres világbajnokként akarja majd elhagyni a Mercedest,” – tette hozzá Berger. „Hamilton Sennára emlékeztet engem.

    „Vettel legalább annyira dolgos, mint anno Schumacher volt. Azonban az a különbség köztük, hogy Michael egyenes tudott lenni a csapatával és akkor tudta betölteni a kulcsszerepet a csapaton belül, amikor a legnagyobb szükség volt rá.  Azonban Vettel most teljes mértékben motivált, ugyanis meg akarja mutatni, hogy még mindig ő az első számú pilóta a Ferrarinál.”

  • Ricciardo: 2014-ben könnyű évem volt Vettel mellett

    Ricciardo: 2014-ben könnyű évem volt Vettel mellett

    Daniel Ricciardo egy interjúban első Red Bullos évét idézte fel, és elég könnyűnek nevezte a szóban forgó esztendőt.

    Annak idején igazán bátor döntésnek tűnt a Red Bulltól Daniel Ricciardo leigazolása a 2013 végén visszavonuló Mark Webber helyére. A fiatal ausztrált időmérős menőnek tartották, ám a versenytempója körül kételyek voltak. Azonban ezeket gyorsan eloszlatta, ugyanis már az év első futamán – az Ausztrál Nagydíjon – a második helyen ért célba, az más kérdés, hogy végül diszkvalifikálták. Egyébként azóta sem állt dobogón hazai versenyén, mint ahogy semelyik honfitársa sem.

    Hiába a kizárás, ez így is egy nagyon sikeres szezon kezdete volt számára: 3 győzelem, 8 dobogó, egyéni bajnoki harmadik hely a domináns Mercedesek mögött, csak hogy pár eredményt említsek. Ha ez még nem lenne elég, Ricciardo a frissen megkoronázott négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt is meggyőző előnnyel múlta felül.

    „Emlékszem, hogy izgalmas volt. Volt szerencsém egy topcsapatban küzdeni, és összemérhettem a tudásom az akkori világbajnokkal” – mondta a Motorsport-Totalnak. „Nem volt rajtam igazi nyomás, hiszen ha közel kerültem volna Vettelhez, akkor azt mondták volna, hogy ez a Ricciardo gyerek elég jó, ha meg nem, akkor azt lehet a tapasztalatlanság számlájára írni. Király volt, én élveztem. Az eredményeket most nem nézve, tanulni akartam Sebtől. Tudom, milyen lelkiismeretes és mennyi mindent feláldoz ezért a sportért, a versenyzésért él. Nem akartam őt másolni, csak néhány olyan dolgot alkalmazni, amit hasznosnak találtam. Ragaszkodtam a saját stílusomhoz.”

    „Ha úgy nézzük, könnyű volt, hiszen már említettem, hogy nem éreztem nyomást. Arra számítottam, hogy ez jobban hatással lesz Sebre, aki nem volt mindig jó vesztes, de így is jó volt a kapcsolatunk, kölcsönösen tiszteltük egymást. Sok tekintetben felnéztem rá, hiszen sok mindent elért, de sosem gondoltam, hogy jobb nálam.”

  • Ricciardo: 2014-ben megváltoztattam az előzési trendeket

    Ricciardo: 2014-ben megváltoztattam az előzési trendeket

    Daniel Ricciardo úgy véli, agresszív előzési manővereivel 2014-ben „megváltoztattam az előzések szintjét” az F1-ben.

    Abu Dhabi lesz Ricciardo 100. és egyben utolsó futama a Red Bull színeiben; tökéletes alkalom tehát arra, hogy számot vessen eddigi F1-es karrierjével, különös tekintettel 2014-re, amikor Sebastian Vettel csapattársaként három győzelemmel debütált a nagybikáknál.

    „Ez az év volt a legszórakoztatóbb és legfontosabb eddigi karrierem során” – emlékezett vissza az ausztrál. „Nagy győzelmeket szereztem, Németországban pedig hatalmasat csatáztam Fernandóval, aki a futam után meg is dicsért – ez akkoriban nagyon jól esett. 2014 nemcsak engem és a hozzáállásomat változtatta meg, hanem a többi srác előzési szokásait is: nem sokan csinálták akkoriban, hogy messziről vetődnek be és nagy előzési manőverekbe kezdenek. Talán tanultak valamit a versenyzésemből és sikerült új szintre emelnem a dolgokat, megmutattam, mi lehetséges, és a kísérletezésre hajlandó versenyzők ki is próbálták. Tudom, hogy ez így elég beképzeltnek hangzik, de valóban ezt hiszem. Nem azt mondom, hogy mindenki meg tudja csinálni, de legalább többen próbálkoznak vele!”

    A mezőny legbevállalósabb előzőjeként elhíresült Ricciardo korántsem volt ennyire magabiztos karrierje korábbi szakaszában: 2012 Bahreint hozta fel példaként, ahol a hatodik helyre kvalifikált, de „az első körben kitoltak a pályáról”, ami „csorbított a hírnevemen”. Első Red Bull-os futamán azonban megalapozta a renoméját, amikoris a hibridkorszak első futamán Ausztráliában sikerült befurakodnia a jóval erősebb csomaggal rendelkező Mercedesek közé.

    „Első futamom egy új csapattal, időmérő, hazai verseny – tökös gyerek voltam és bevállaltam az intereket az esőben” – mesélt Ricciardo a 2014-es futamról. „Így visszanézve az egy nagyon fontos futam volt; magabiztos voltam, eltökélt, és ez megadta az alapot, hogy azzá a versenyzővé váljak, aki ma vagyok. Különösen Seb ellen volt fontos bizonyítanom, de abban az évben minden ment, mint a karikacsapás. Mindigis tudtam, hogy megvolt bennem, ami kell, de akkor képes voltam mindent tökéletesen végrehajtani, ez a magabiztosság pedig azóta is kitartott és kihat rám.”

  • Ricciardo: Verstappen keményebb csapattárs Vettelnél

    Ricciardo: Verstappen keményebb csapattárs Vettelnél

    Sebastian Vetted rajongói számára talán nem túl hízelgő Daniel Ricciardo legutóbbi nyilatkozata, melyben kijelentette, hogy jelenlegi csapattársát, a néhány nap múlva huszadik életévét betöltő Max Verstappent keményebb ellenfélnek tartja 2014-es kollégájánál, Sebastian Vettelnél.

    Riccardo 2014-ben, Mark Webber visszavonulását követően került a Red Bull nagycsapatához és lett az akkor már négyszeres vikágbajnok csapattársa.

    Ricciardo nem ijedt meg a kihívástól, sőt: ő volt az egyetlen, aki le tudta győzni a domináns Mercedest. Kanadában szerezte pályafutása első futamgyőzelmét, majd a Hungaroringen és Spában is őt intették le elsőként.

    Csapattársával ellentétben Vettel egyszer sem volt képes a dobogó legfelső fokára állni 2014-ben.

    „Nem akarok semmit elvenni Sebtől – ő még mindig egy nagyszerű versenyző -, de úgy gondolom Max az eddigi legkeményebb csapattársam” – mondta Ricciardo.

    „Remélhetőleg Max is ugyanezt mondja rólam” – tette hozzá a brit Channel Four-nak adott nyilatkozatában.

     

  • Múzeumba került Ricciardo első futamgyőztes autója

    Múzeumba került Ricciardo első futamgyőztes autója

    Daniel Ricciardo elajándékozta a számára oly kedves Red Bull RB10-es modelljét a Perth-i Motor Museum of W.A.-nak.

    Az ausztrál pilóta három évvel ezelőtt ezzel az autóval szerezte meg pályafutása első nagydíj győzelmét a száguldó cirkuszban, és az év végén a négyszeres világbajnok csapattársát is megelőzve a bajnoki pontverseny harmadik helyén zárt.

    Ricciardo a Szingapúri Nagydíj után egyből szülővárosába Perth-be utazott, hogy jelen legyen a bemutatón.

    „Ez az év áttörés volt a pályafutásomban, emiatt jó pár szívességet kérhettem a csapattól. Az egyik az ez volt, megkértem a csapatot, hogy adják oda nekem ezt az autót, hogy ennek a múzeumnak tudjam adni. Örömmel tettek eleget ennek a kérésemnek. Ebben is egy Renault motor van, és nem hiszem, hogy sok helyen van ilyen kiállítási darab. Eddig a Red Bull gyárában volt, de én haza szerettem volna hozni. Sokkal tartozom Perth-nek és az egész nyugat-ausztráliai régiónak. Ez nem egy replika, ez nem hamis. Ez az igazi autó, ami az én valóságomat tükrözi, és remélem, hogy ezzel sok álmot el tudok indítani a beteljesülés útján.” – mondta Ricciardo az eseményen.

    https://twitter.com/7NewsPerth/status/910454777133146113