Címke: 2001

  • Milliókat vett ki az egyik csapat zsebéből a botrányosat hibázó FIA, miközben a búcsúzó világbajnok utolsó győzelmét szerezte

    Milliókat vett ki az egyik csapat zsebéből a botrányosat hibázó FIA, miközben a búcsúzó világbajnok utolsó győzelmét szerezte

    Szabadságának bejelentése után ismét felszabadultan versenyzett, és pályafutása során huszadik, egyben utolsó alkalommal nyerni tudott Mika Häkkinen a Forma–1-ben. A 24 évvel ezelőtt, szeptember 30-án futott 2001-es indianapolisi verseny azonban nemcsak erről maradt emlékezetes.

    Közel három héttel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után rendezték meg a Forma–1-es USA Nagydíjat Indianapolisban. Mivel ez volt a közel 3000 halálos áldozatot követelő merényletsorozat után az első nagy sportesemény az Egyesült Államokban, az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy nem történik-e újabb borzalom. Szerencsére nem történt, miközben a száguldó cirkusz is még csak éppen, hogy felocsúdott a horrorból – a 4. világbajnoki címét már az augusztusi Magyar Nagydíjon bebiztosító Michael Schumacher pedig el sem akart utazni az USA-ba, Bernie Ecclestone, a sportág akkori mindenható ura azonban finoman megzsarolta, így végül ő is rajthoz állt az Indy 500-nak otthont adó legendás aszfaltcsíkon.

    A Forma–1 mezőnye először egy évvel azelőtt, 2000-ben versenyzett az oválpálya első döntött kanyarját és célegyenesét (az F1-eseknek ez az utolsó kanyar volt, mivel ők az óra járásával megegyező irányban köröztek) is magában foglaló körön, akkor Schumacher és Mika Häkkinen csatázott a világbajnoki címért, végül pedig utóbbi műszaki hibája után előbbi nyert és tett hatalmas lépést a 3. vb-elsősége felé. Egy év alatt azonban nagyot fordult a világ, legalábbis a McLaren finnjével, aki Monzában bejelentette, hogy szabadságra megy – valójában már ekkor is sokan sejtették, hogy visszavonulás lesz ebből, és ezek az utolsó versenyei az F1-ben –, miután jóformán végigküszködte a 2001-es szezont, amelynek addigi 15 futamából csak egyet nyert meg.

    A bejelentés után azonban a 33 esztendős pilóta saját elmondása szerint is felszabadult, Indianapolisban pedig ez meg is látszott a teljesítményén: végre nem kellett körültekintően megválogatnia a szavait a nyilatkozataiban, és 100%-ban a vezetésre figyelhetett. Ezután az idény egyik legkiélezettebb időmérő edzésén a második időt érte el, miután Schumacher a harmadik, egyben utolsó próbálkozásával – mint a szezon során többször is, az évet uraló német ezúttal sem ment ki negyedjére, mondván mindent kihozott az autóból – pole-ba állította a Ferrarit. Häkkinen korábban háromszor is megtette ezt, de legutóbb két és fél hónappal azelőtt, a Brit Nagydíjon ért oda az első sorba – nem mellesleg azt a futamot megnyerte.

    Indianapolis, USA Nagydíj, 2001
    Az F1 másodszor vette birtokba a legendás indianapolisi pályát / Fotó: Ferrari

    A 3. és 4. helyet a Williamsek bivalyerős BMW-motorját a döntött kanyart is magában foglaló több mint 20 másodperces padlógázas szakaszon kihasználó, a lassú középső szektorban azonban rengeteget veszítő Ralf Schumacher és Juan Pablo Montoya szerezte meg ebben a sorrendben, az 5. helyre pedig a pontverseny második helyéért küzdő Rubens Barrichello ért oda a Ferrarival, miközben az összetettben a második pozíciót elfoglaló David Coulthard csak a hetedik időt autózta. Őket a Sauberrel sokadszorra szenzációsan teljesítő Nick Heidfeld választotta el egymástól.

    Odalett Häkkinen második rajthelye

    Akik már előre dörzsölték a tenyerüket, hogy még egyszer, és talán utoljára megnézhetnek egy Häkkinen–Schumacher csatát az első helyért, azoknak másnap csalódniuk kellett, a McLaren finnje a helyi idő szerint délelőtti bemelegítő edzésen ugyanis áthajtott a bokszutca végi piros lámpán. Az edzést Juan Pablo Montoya motorhibája miatt kellett megszakítani, mivel a Williams beterítette olajjal a célegyenest, majd amikor újraindították a körözést, Häkkinen két másodperccel hamarabb hagyta el a bokszutcát, mint ahogyan a lámpa zöldre váltott volna.

    A felügyelők emiatt megfosztották az időmérőn futott legjobb idejétől, a kétszeres világbajnok pedig a másodikról visszacsúszott a 4. helyre a rajtrácson, miközben igencsak dühös lett. „Ki voltam bukva, nagyon mérges voltam – ismerte be a futam után. – Természetesen az ilyesmire nincs mentség, de végső soron öt másik autó sorakozott a lámpánál, és lehetetlen volt látni azt. A szabályok azok szabályok, de használnunk kell a józan eszünket.”

    Újra a régi fényében tündökölt a McLaren kétszeres világbajnoka 

    Így aztán Ralf Schumacher lépett előre az első sorba, ám a piros lámpák kialvás után Montoya volt az, aki a legjobban megkergette Michael Schumachert, és a Ferrari hátsó szárnyára tapadva másodikként fordult az első kanyarba. Mögötte Barrichello, Ralf Schumacher, Häkkinen és Coulthard volt a sorrend, a McLaren finnje tehát egy pozíciót veszített.

    Montoya nem sokáig örülhetett a második helynek, a nála könnyebb autóval rajtoló Barrichello ugyanis rögtön a második körben megelőzte őt a célegyenes végén. A brazil hamarosan utolérte a több benzint cipelő csapattársát is, aki a 4. körben nem akadékoskodott és átengedte neki a vezetést, Barrichello pedig köszönte szépen és elkezdett elszakadni. A 10. körre már több mint 5 másodperccel vezetetett Schumacher előtt, akit Montoya tisztes távolból követett, így egyre reálisabb forgatókönyvnek tűnt, hogy a Ferrari másodhegedűse a 2000-es Német Nagydíj után ismért nyerhet egy versenyt.

    Az élmezőnyben a 4. helyen haladó Ralf Schumacher kezdte a kiállások sorát a 23. körben, majd a bal hátsó kerekének nehézkes cseréje miatt 3 másodpercet veszítve a 9. pozícióba állt vissza. Őt az addigra Michael Schumacherrel szembeni előnyét 12 másodpercre növelő Barrichello követte a 26. körben. Ő közvetlenül Coulthard mögött folytathatta a száguldást. Eközben az élen Montoya elkezdte nyomás alá helyezni a négyszeres világbajnokot, majd a 33. körben a célegyenes végén remek manőverrel átvette a vezetést. Nagy kontrasztban állt ez a teljesítmény azzal, amit Ralf nyújtott, előbb ugyanis hibázott és emiatt Heidfeld megelőzte őt, majd három körrel később ismét rontott, kicsúszott, és a kavicságyban fejezte be a versenyt.

    Michael Schumacher, Ferrari, USA Nagydíj, 2001
    A rajt után még Schumacher vezetett / Fotó: Ferrari

    A grove-iak reményei azonban természetesen Montoyában voltak, aki a 35. körben megejtette egyetlen tervezett bokszkiállását, ám Barrichello mögé visszatérve két körrel később hidraulikai hiba miatt kiesett. Enélkül alighanem megnyerte volna a versenyt, ami zsinórban és pályafutása során is második F1-es sikere lett volna, hiszen két héttel azelőtt, Monzában győzött először.

    Schumacher a 37. körben érkezett a bokszba, majd a 43. körben Coulthard is kiállt és a német mögé jött vissza. A legtovább, egészen a 46. körig Häkkinen húzta, és ő már a kiállása után is maradt a Ferrari világbajnoka előtt, azaz a könnyülő McLarennel sikerült elég jó köröket autóznia ahhoz, hogy megelőzze Schumachert. A győzelemhez azonban nemcsak az egyes, hanem a kettes rajtszámú vörös autóval is meg kellett vívnia, a két kiállásos taktikát követő Barrichello ugyanis éppen azon volt, hogy elegendő előnyt autózzon ki a második kerékcseréje és tankolása előtt ahhoz, hogy az élre térjen vissza. A 22 másodperc azonban kevésnek bizonyult, a brazil cseréje után Häkkinen 6 másodperccel vezetett.

    Ezzel azonban még nem volt vége, az egyszeres futamgyőztes ugyanis elkezdett körönként fél másodpercet hozni a finnen, 10 körrel a vége előtt pedig 3 másodperc alá csökkentette a különbséget. A körömrágós befutó azonban elmaradt, 6 körrel a vége előtt ugyanis meglehetősen szokatlan módon Barrichello Ferrari-motorja elkezdett füstöt eregetni, 4 kör múlva pedig kilehelte a lelkét. Az újdonsült apuka ugyanakkor nem volt olyan csalódott, mint normál esetben ilyenkor az ember lenni szokott, mondván „hamarosan visszatérek Brazíliába, úgyhogy néhány óra múlva már láthatom a fiamat.”

    Rubens Barrichello, Ferrari, Juan Pablo Montoya, Williams, USA Nagydíj, 2001
    Barrichello előzése Montoya ellen nem ért győzelmet, és végül egyikük sem fejezte be a versenyt / Fotó: Ferrari

    Häkkinennek innentől nem volt más dolga, mint behozni az autót a célba, amit meg is tett, és megszerezte pályafutása 20., egyben utolsó győzelmét a Forma–1-ben. „Ez egyértelműen a szezon egyik fénypontja, mindenképpen az egyik legfontosabb győzelmem. Monaco, Silverstone és Indianapolis olyan versenyek, amelyeket mindenki meg akar nyerni, különlegesek. Soha nem fogom elfelejteni ezt a győzelmet” – nyilatkozta a verseny után, a McLaren honlapján 2017-ben közzétett videóban pedig így idézte fel a történteket.

    „Elképesztő élmény volt nyerni Indianapolisban. Nagyszerű futam volt, mert én nyertem. A hétvége során elég sok minden történt, ha jól emlékszem, volt valami zűr a bokszutca végi lámpával. Egyszer úgy mentem ki a pályára, hogy még a piros lámpa égett. A felügyelők azt mondták, hogy »Ne már, Mika, meg kell büntessünk téged, nem tarthatod meg az időmérőn elért eredményedet.« Nem tartottam ezt teljesen igazságosnak, úgyhogy ez igazán motivált a versenyre, mivel sajnáltam a csapatot és a szerelőket, akik annyira keményen dolgoztak. Akkor eldöntöttem, hogy »Oké, csináljuk, hozzunk össze egy remek showt.« Minden tökéletesen alakult, és amint átvettem a vezetést, ennyi volt, nem fenyegetett senki hátulról” – mondta már kissé megkopott memóriával, hiszen Barrichello nagyon is fenyegetően közeledett rá.

    „Ott állni a dobogón, mindenki ujjongott, a csapat pedig nagyon boldog volt az eredmény miatt, egyértelműen a szezon fénypontja volt – folytatta, majd elárulta, a hivatalos kommunikációval szemben már ekkor sem számított rá, hogy a szabadsága után vissza fog térni. – Tudtam, hogy ez lesz az utolsó évem a Forma–1-ben. Sajnos abban az évben nem jött össze a világbajnoki cím, de a McLaren nyitva hagyta az ajtót a visszatérésem előtt. Azt mondták, hogy »Mika, ha kiveszel egy év szabadságot, mindig szívesen várunk vissza.« De én nem jöttem, nyilvánvalóan.”

    És nemcsak a finn volt boldog, hanem az egész paddock örült a sikerének, beleértve korábbi nagy riválisát, Michael Schumachert is, aki a verseny után elmondta, hogy hiba volt a keményebbik Bridgestone-gumira szavazniuk. A harmadik helyezett Coulthard pedig azért lehetett elégedett, mert Barrichello kiesésével 7 pontra nőtt az előnye a brazillal szemben az összetett második helyén.

    Häkkinen győzelmének mindenki örült

    Döbbenetes hiba a „kicsik” között

    Miközben a konstruktőri bajnokság elején a lényegi kérdések eldőltek, hiszen a McLaren a kettős dobogójának köszönhetően bebiztosította az ezüstérmet a Ferrari mögött, míg az erről lemaradó Williamsre a negyedik helyen álló Sauber nem jelentett veszélyt, addig hátrébb ádáz küzdelem dúlt a pontokért és a 4. helyért. Jarno Trulli éppen ebben a pozícióban végzett, aminek köszönhetően a silverstone-i istálló 2 pontra megközelítette a Saubert, ám hamarosan a Jordan-csapattagok arcára fagyott a mosoly, a verseny után ugyanis kiderült, hogy az autó alján levő kopólemez a hátsó mérési ponton 1,5 mm-rel vékonyabb a megengedettnél.

    Ahogyan azt a 2023-as USA Nagydíjon is láthattuk Lewis Hamilton és Charles Leclerc esetében, ez ilyenkor többnyire azonnali kizárást von maga után. Indianapolisban sem történt másként: Trullit megfosztották a 4. helyétől, így Eddie Irvine lépett előre ebbe a pozícióba, míg Nick Heidfeld lett az 5., Jean Alesi a másik Jordannel pedig a 6. Noha a 200. F1-es futamát teljesítő francia veterán így elcsípte az utolsó pontocskát, azaz a Jordan 3 helyet 2 pontot bukott, ez is elég volt ahhoz, hogy pontegyenlőséggel a BAR mögé kerüljenek a konstruktőri összetettben, mivel utóbbi csapat Jacques Villeneuve révén korábban két 3. helyet is szerzett, miközben a Jordannek a 4. hely volt az az évi legjobb eredménye.

    Trulli az indianapolisi pálya döntött kanyarjában 

    Később azonban jött a fordulat: a Jordan fellebbezett, az FIA közel egy hónappal később (két héttel a szezonzáró japán verseny után) összeülő Fellebbviteli Bírósága pedig visszavonta a kizárást és visszaadta a Trulli 4. helyét. Egy ilyen kihágás után már önmagában ez is meglepő, de hogy milyen indokkal voltak kénytelenek így cselekedni, az egyenesen nevetséges. Kiderült ugyanis, hogy az FIA egyik felügyelője nem volt ott a közvetlenül az USA Nagydíj után tartott meghallgatáson, ami szabályellenes, a Nemzetközi Sportkódex 134-es paragrafusa ugyanis kimondta, hogy „a felügyelői testületnek minden döntést kollektíven kell meghoznia.”

    Embed from Getty Images

    A BAR-nak kellett volna lennie a jogos ötödik helyezettnek, hiszen Trulli autója szabálytalan volt Indianapolisban, így nem tarthatta volna meg a 4. helyet 

    Hogy melyik felügyelő hiányzott a döntés meghozatalakor, azt nem hozták nyilvánosságra, de az eset így is nagyon rossz fényt vetett az FIA-ra, amely ezzel csúnyán beavatkozott a világbajnoki pontversenybe. Hiszen mivel Szuzukában csak a három topcsapat autói szereztek pontot, a Jordan maradt a BAR előtt az összetettben, holott mögötte kellett volna végeznie. A presztízs mellett mindez természetesen súlyos millióktól fosztotta meg a brackley-i alakulatot és jutalmazta érdemtelenül Eddie Jordan csapatát.

    A cikk eredetileg testvéroldalunkon, a Rallycafe.hu-n jelent meg 2024. szeptember 30-án.

  • Így ünnepelt Schumacher és a Ferrari Budapesten 23 éve (képek)

    Így ünnepelt Schumacher és a Ferrari Budapesten 23 éve (képek)

    23 évvel ezelőtt ezen a napon, augusztus 19-én írt történelmet Michael Schumacher a Magyar Nagydíjon, amikor ő lett a második olyan F1-es pilóta, akit a Hungaroringen koronáznak bajnokká. Ilyesmi nagy valószínűséggel soha többet nem fog előfordulni.

    Miután 2000-ben az utolsó előtti futamig késhegyre menő csatát vívott Mika Häkkinennel, Michael Schumacher 2001-ben letarolta a mezőnyt, és már négy versennyel a 17 futamos szezon vége előtt, a Magyar Nagydíjon világbajnok lett. A mogyoródi előtti 12 futamból 6-szor nyert és 4-szer lett második, a maradék két alkalommal pedig kiesett, ám mivel a legutóbbi búcsúja pont hazai futamán, a Magyar Nagydíjat megelőző Német Nagydíjon következett be, a háromszoros világbajnok kissé pesszimistán érkezett meg a Hungaroringre.

    Ez azonban annyira nem volt indokolt, hiszen 5 versennyel az idény vége előtt 37 ponttal vezetett az összetettben David Coulthard előtt – akkoriban 10 pont járt egy győzelemért, azaz az előnye közel 4 futamgyőzelemnyire rúgott –, azaz óriási csodának vagy éppen balszerencsének, nézőpont kérdése, kellett volna történnie ahhoz, hogy ne ő legyen a világbajnok.

    Michael Schumacher, Ferrari, Magyar Nagydíj, 2001
    Schumacher és Luca Colajanni, a Ferrari akkori sajtósa, későbbi sajtófőnöke a 2001-es Magyar Nagydíj alatt / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Mivel a Hungaroringen aratott győzelme esetén Coulthard helyezésétől függetlenül világbajnokká vált, miután a négy szabadedzésből hármat az élen zárt, majd az időmérőn úgy verte 0,8 másodperccel a skótot, hogy a hajrára már ki sem jött, annyira biztos volt az első helyben – sőt, a 12 köréből csak 6-ot használt fel, amelyek közül kettő volt mért kör – német drukkerek ezrei pattantak autóba szombaton és indultak meg Mogyoródra, hogy ha már Hockenheimben nem jött össze, a Hungaroringen élőben nézhessék meg, ahogyan kedvencük világbajnok lesz.

    Az előkészületek azonban nem voltak zökkenőmentesek, Schumacher ugyanis a bokszutcából a rajtrácsra vezető körében átugratott a 11-es kanyar kavicságyán, ami miatt a rajtrácson kellett kicserélni az F2001-es egyik oldalsó légterelőjét. Utólag azzal magyarázta a hibát, hogy kicsit jobban nyomta, mert le akart ellenőrizni valamit, amikor egyszer csak kitört az autó hátulja, ő pedig nem akart átszánkázni a pénteken Coulthard McLarenjének alját szétbombázó, szombatra leflexelt tetejű kerékvetőn, ezért inkább a kavicságyat választotta.

    A versenyen viszont már nem rontott, a rajtnál tökéletesen jött el és megtartotta a vezetést amit aztán többet nem is engedett ki a kezéből, miközben a poros oldalról induló Coulthard visszaszorult a harmadik helyre, Barrichello mögé. A skót az első bokszkiállások során átmenetileg visszaszerezte a második pozíciót, de aztán a második cseréknél Barrichello visszaelőzte, tökéletessé téve a Ferrari napját. A mindössze egy (!) pályán előzést hozó versenyen kettős sikerével a maranellóiak bezsebelték a konstruktőri vb-címet, Schumacher pedig úgy lett negyedszer is világbajnok, hogy nem csak ebben a mutatatóban, hanem a győzelmek számában (51) is utolérte Alain Prostot.

    Ezzel egyébként alighanem Schumacher lett az utolsó, akit a Magyar Nagydíjon koronáztak meg, hiszen még akkor is ritka volt az ilyesmi, amikor 16-17 futamból állt egy szezon, de a mostani, 23-24 futamos idényekben gyakorlatilag kizárt, hogy már a nyáron behozhatatlan előnyre tegyen szert valaki.

    Michael Schumacher, Rubens Barrichello, Ferrari, Magyar Nagydíj, 2001
    A rajtnál eldőlt a győzelem sorsa / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A verseny után már a pályán megkezdődött az ünneplés, majd a Kempinski Hotelban folytatódott. A még vállalható részletekről a Ferrari utólag fotókat is közzétett, így láthatjuk, ahogy Schumacher és Barrichello többek között Jean Todt, Luca di Montezemolo elnök, Ross Brawn technikai igazgató, Rory Byrne főtervező, Paolo Martinelli motorfőnök és Luca Badoer tesztpilóta társaságában tortázik, majd beindult a karaokézás is.

    Másnap az újdonsült négyszeres világbajnok és felesége még egy kis városnézést is beiktatott, majd az RTL Klub stábja igazította őket útba a reptér fel. Talán ők maguk sem gondolták, hogy előző nap még csak éppen, hogy igazán beindult a Schumacher-korszak a Forma–1-ben, és a Ferrari, valamint német ásza a következő három évben sem talál majd legyőzőre.

    A 2001-es Magyar Nagydíjról és a Ferrari ünnepléséről az alábbi galériában láthatók még fotók:

  • Nem volt kedve – Coulthard elárulta, Häkkinen miért nem állt dobogóra utolsó F1-es futamán

    Nem volt kedve – Coulthard elárulta, Häkkinen miért nem állt dobogóra utolsó F1-es futamán

    Lehet, hogy Mika Häkkinen törlesztett is egykori csapattársa felé a 2001-es Japán Nagydíjon, de David Coulthard most elárulta, a kétszeres világbajnok valójában miért engedte őt el Szuzukában.

    Noha hivatalosan csak szabadságra ment, azért a legtöbben alighanem Mika Häkkinen búcsúfutamaként tekintettek a 2001-es Japán Nagydíjra. A finn klasszis végül nem is tért vissza – noha 2006-ban tesztelt a McLarennél –, így a szuzukai 4. hellyel zárta le két világbajnoki címet hozó Forma–1-es pályafutását, sokan pedig bizonyára bánták, hogy nem láthatták őt még egyszer utoljára a dobogón pezsgőzni, mivel az utolsó körben fogta magát, és a 3. helyen haladva félreállt csapattársa, David Coulthard elől.

    17 éve jött vissza tesztelni Häkkinen, de a nagy visszatérésből semmi nem lett (videó)

    Mindezt természetesen betudtuk annak, hogy az együtt töltött hat idényük során a skót többször is segítette őt, nem utolsó sorban 1997-ben Jerezben és 1998-ban Ausztráliában is átengedte neki a győzelmet – mindkétszer Häkkinen volt a jobb, de a külső körülmények miatt Coulthard mögé került –, a finn pedig így fizetett vissza valamit ebből. Lando Norris és a McLaren Magyar Nagydíjon történt esete kapcsán Coulthard azonban most az Eddie Jordannel közös podcastjában, a Formula for Success-ben lerántotta a leplet egykori csapattársa valós motivációjáról, hozzátéve, hogy azért ezzel egyáltalán nem lett kárpótolva, hiszen nem győzelmet kapott vissza.

    „Mika félreállt előlem Szuzukában az utolsó körben, amikor ő a 3., én pedig a 4. helyen haladtam. Megelőztem, én lettem a 3., ő pedig a 4., mert nem volt kedve a díjátadóhoz és a médiakötelezettségekhez, inkább lelépett a reptérre” – mondta vigyorogva az 53 esztendős expilóta.

    Persze ki ne értené meg Häkkinent, aki a csapatával ezzel nem tolt ki, hiszen ugyanannyi pontot szereztek, számára pedig már semmit nem jelentett eggyel több dobogó, az viszont annál inkább, hogy az F1-ből kiábrándulva, motivációját veszítve minél hamarabb otthon lehessen a családjával.

    A Ferrarinál kiderül, visszatért-e a vakvágányról

  • 17 évvel ezelőtt: Schumacher 1-2 a Kanadai Nagydíjon

    17 évvel ezelőtt: Schumacher 1-2 a Kanadai Nagydíjon

    Tizenhét évvel ezelőtt történelmet írt a Forma-1, a Kandai Nagydíjon Ralf Schumacher vezetésével először állhatott testvérpáros a dobogó első két fokán.

    A 2001-es montreáli győzelem karrierje második Forma-1-es diadalma volt a hétszeres világbajnok Michael Schumacher öccsének.

    Nem mellesleg, ez volt a Williams mindezidáig utolsó Kanadai Nagydíjon aratott futamgyőzelme.

    A 2018-as Kanadai Nagydíj 20:10-kor veszi kezdetét, melyen Sebastian Vettel és Valtteri Bottas rajtolhatnak az első sorból.

  • 7,5 millió dollárért adták el Schumacher 2001-es autóját

    7,5 millió dollárért adták el Schumacher 2001-es autóját

    New Yorkban elárverezték Michael Schumacher 2001-es világbajnok gépét, amivel egyébként utolsó monacói diadalát érte el. Kicsivel több mint 7,5 millió dollárt (1,9 milliárd Ft) fizetett érte egy lelkes rajongó. Ezzel pedig rekordot is állított fel, a modern F1-es érában ezért az autóért fizették a legtöbb pénzt aukción.

    Az F2001-es kódjelű autóval szerezte meg a német legenda karrierje negyedik világbajnoki címét, másodikat a Ferraraival, egy nagyon domináns év után. Az idényben kilenc futamgyőzelmet is szerzett, valamint ez volt az az év amikor már a Magyar Nagydíjon bebiztosította a bajnoki címet. A szezon végén pedig közel kétszer annyi pontot gyűjtött, mint a második helyen végző David Coulthard.

    A bevétel egy részét a Michael Schumacher alapítvány kapja meg.

    Ez a 7.504.000 dolláros ár egyébként jóval több, mint amire előzőleg számoltak, eredetileg 4 millió körüli összegre számítottak.