Címke: 18 colos gumi

  • Alonso a jövő évi gumikat tesztelte Bahreinben: Már most jók voltak

    Alonso a jövő évi gumikat tesztelte Bahreinben: Már most jók voltak

    Fernando Alonso két éves kihagyás után múlt hétvégén teljesített először Forma-1-es futamot Bahreinben, ám még maradt Szahírban, ezúttal a jövő évi gumikat tesztelte.

    A spanyol egy háromnapos teszt keretein belül vezetett csütörtökön és 144 kört pakolt bele a 18 colos gumikba. Szerdán Alonso csapattársa, Esteban Ocon volt soron, ő 100 kört tett meg, kedden pedig a Ferrari két pilótája, Carlos Sainz és Charles Leclerc osztottak el 141 kört.

    „Nagyszerű nap volt ez a bahreini pályán és az új gumik már most jónak érződtek” – értékelt Alonso a nap végén. „A fejlődés igen biztatónak mutatkozik. Remélhetőleg a ma megtett körök segítségére lesznek a Pirellinek, hogy továbbfejlesszék és még jobban megértsék a gumikat. Egy rendben zajló nap volt a csapat és a Pirelli részéről egy kevés hasznos információval.”

    A Williamset leszámítva, akik költségcsökkentés miatt maradnak ki, az összes többi csapatnak is lehetősége lesz tesztelni a 2022-es abroncsokat. Legközelebb a Mercedes kerül sorra, április 20-21-én, Imolában.

  • 85 kört teljesített Leclerc és Sainz a Pirelli teszt második napján

    85 kört teljesített Leclerc és Sainz a Pirelli teszt második napján

    Produktívan zárta a második napot Carlos Sainz és Charles Leclerc a Pirelli teszt második napján.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy ezen a héten egy három napos gyakorlást szervezett az olasz gumigyártó Jerez-be, hogy kipróbálják a Scuderiával a 18 colos abroncsokat.

    Az első nap az intermediate és az eső gumiké volt a főszerep, míg kedden már előkerültek a száraz pályás abroncsok is az SF90-en. A két versenyző összesen 85 kört pakolt a jelöletlen komponensekbe.

    Az utolsó napon is Sainz és Leclerc körözgethet a 2019-es Ferrarival, majd utána készülhetnek a pénteki csapatbemutatóra.

  • 2021-es autókkal tesztelhetik majd a 18 colos Pirelliket idén!

    2021-es autókkal tesztelhetik majd a 18 colos Pirelliket idén!

    A tavalyi évben a csapatoknak egyénileg kellett volna tesztelniük a 18 colos, 2021-es Pirelli gumikat, azonban a koronavírus miatt nem volt lehetőség külön tesztekre. Így aztán ezeket  a teszteket átütemezték 2021-re, bevezetésüket pedig 2022-re. Azonban a szabályok szerint tesztelni csak 2018-as, 2019.es, vagy 2020-as autóval lehet.

    Ez pedig okoz némi problémát. Például a McLaren esetében, mely idén már Mercedes erőforrást használ, régebbi autói pedig még Renault-motorosak, és ezeket már nem használhatják.

    A soron következő szezonra a Pirelli 25 tesztnapot kapott az FIA-tól, hogy teszteljék a 18 colos gumikat. Ez alatt pedig minden csapatnak sorra kell kerülnie, hogy megfelelő visszajelzéseket kaphasson az olasz gumigyártó.
    Hogy a McLaren-féle problémát kiküszöböljék, engedélyezve lett, hogy a 2021-es autók egy módosított verziójával teszteljenek a csapatok, közölte a Motorsport.com. Ez pedig minden csapat esetében igaz, így a McLarennek nem származik majd előnye belőle.
    Ugyanakkor ezzel a döntéssel a Pirelli még pontosabb adatokhoz juthat.
  • Az F2-es baleset felfedheti a Pirelli 18 colos gumijainak egyik problémáját

    Az F2-es baleset felfedheti a Pirelli 18 colos gumijainak egyik problémáját

    Szocsiban egy defekt által okozott hatalmas baleset vetett véget az F2-es sprintfutamnak, ami nem vet jó fényt az idén is kritizált a Pirelli abroncsokra…

    A Forma-1-ben az új szabályokkal együtt, 2022-ben vezetnék be a 18 colos gumikat. Egy kategóriával lejjebb azonban már idén bevezették őket, mintegy tesztüzemként.

    A hétvégén, Szocsiban Jack Aitken és Luca Ghiotto ütközése vezetett végül a sprintfutam idő előtti befejezéséhez. A megfigyelők szerint az új gumi struktúrája a legkisebb érintésre is hirtelen defektet okoz, ez lehetett a baleset kiváltó oka.

    „Nem vettem még észre.” – közölte Ricciardo, amikor ezzel az elmélettel szembesítették.

    „Egyszerűen örülök, hogy mindketten jól vannak, és biztos vagyok benne, hogy az érintettek utánajárnak, hogy a gumik okozták-e a problémát.”

    Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi ugyanerre a kérdésre azt felelte, nem is gondolt arra, hogy ilyen irányban is érdemes keresgélnie.

    „Őszintén szólva, ezzel a balesettel kapcsolatban elsősorban a pilóták állapota és a korlátok helyreállítása érdekelt.”

    „De az FIA figyelmet fordít ezekre is, a Pirelli embereivel közösen megvizsgáljuk, mi történt, ahogy ezt minden esetben tesszük, amikor súlyos baleset történik.”

  • A Pirelli közölte, melyik csapat mikor fogja tesztelni a 18 colos gumikat

    A Pirelli közölte, melyik csapat mikor fogja tesztelni a 18 colos gumikat

    A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc volt az első, aki 2020-ban kipróbálhatta a Pirelli 18 colos gumijait. Erre tegnap került sor Jerezben.

    Ez volt a 25 ilyen tesztnapból az első. Bár a köd miatt később kezdték a programot, mint tervezték, Leclerc végül 130 kört teljesített a gumikhoz módosított SF90-essel. A Ferrari azonban megtiltotta a Pirellinek, hogy képeket közöljön a pályán köröző autójukról.

    A 25 nap során mind a 10 csapat sorra kerül majd. Minden csapat 2-2 száraz teszten vesz majd részt, míg további öt, vizes körülmények közt zajló tesztnapot tartanak, melyeken a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull vesznek majd részt-

    A Ferrari az egyetlen, mely már a szezonkezdés előtt tesztelhetett, a további tesztek időpontjai az alábbiak:

    Dátum Helyszín Pálya 1. nap 2. nap
    Február 8 Jerez száraz Ferrari
    Március 5 Fiorano vizes Ferrari
    Március 24-25 Bahrein száraz Renault Mercedes
    Május 12-13 Barcelona száraz Red Bull, Alfa Romeo, Renault Red Bull, Alfa Romeo, Renault
    Május 26-27 Paul Ricard vizes Red Bull
    Július 7-8 Red Bull Ring száraz Alpha Tauri
    Július 21-22 Silverstone száraz Racing Point, Williams, McLaren Racing Point, Williams
    Szeptember 8-9 Paul Ricard száraz McLaren Mercedes/Ferrari
    Szeptember 10-11 Paul Ricard vizes Mercedes
    Október 13-14 Suzuka száraz Haas
  • Nincs vétó, mindenképp jönnek a 18 colos Pirellik jövőre

    Nincs vétó, mindenképp jönnek a 18 colos Pirellik jövőre

    A Forma-1-es csapatok nem vétózhatják meg a 18 colos 2021-es bevezetését, mondja Mario Isola a Pirelli F1-es főnöke.

    Jelenleg még a 13 colos gumikat használja a mezőny, azonban a 2020-ra szánt gumikeverékekkel annyira nem értettek egyet a versenyzők és a csapatok, hogy leszavazták annak idei alkalmazását. Helyette maradnak azok a Pirellik, melyeket 2019-ben használtak.

    A 18 colos gumik esetén azonban nem lesz vita tárgya a bevezetés.

    „Esélytelen, hogy visszatérjünk a 13 colos gumikhoz.” – mondta Isola a Motorsport-Total.comnak.

    Hozzá tette azonban, hogy nem is különösebben ragaszkodnának a csapatok a 13 colosokhoz.

    „Három tesztünk volt 2019-ben és az előzetes visszajelzések a jók voltak a 18 colos gumikról, szóval nem számítok meglepetésekre idén.”

    Elmondta, hogy szeptemberben a Paul Ricardon több, mint 200 kört teljesítettek a 18 colos gumik, probléma nélkül.

    „Mikor minden új, az ember számít a problémákra. De nekünk egyáltalán nem volt (problémánk).”

     

  • Russell három napot tesztel a Mercedesszel még idén

    Russell három napot tesztel a Mercedesszel még idén

    A Williams versenyzője, George Russell három tesztnapot teljesít majd a 2019-es idény vége előtt a Mercedes autójában, a szezonvégi tesztek keretében.

    A fiatal brit jelenlegi autóját vezeti kedd délelőtt, miután átadja a volánt Roy Nissanynak délután. Másnap ül be a Mercedesbe, amit Valtteri Bottas terelget még előző nap, mivel Lewis Hamilton szponzori kötelezettsége miatt nem maradhat a tesztre.

    Russell a jövő héten még egyszer visszatér Abu Dhabiba. A Pirelli 2021-es, 18 colos kerekeit teszteli majd a bajnoki csapat öszvérautójával.

    A Mercedes csapatfönőke jelezte, ez nem vizsga lesz, bár Hamilton távozása esetén nyilván örömmel vetnék be, amennyiben továbbra is jól teljesít.

    „Mondtam neki, ez nem egy felmérés, mert tudjuk, rendelkezik megfelelő tulajdonságokkal, hogy Mercedes versenyző legyen belőle. – tisztázta Toto Wolff – „Gyors, tehetséges, intelligens. Megvan az oka, miért lett az F3 és az F2 bajnoki újoncként. Ez keveseknek sikerült eddig. És most a Forma-1-ben is hibátlanul teljesít.”

    „Egyetlen hibája a tapasztalatlanság. Erre is jók lesznek a tesztek. De valószínűleg csak megerősítik, amit eddig is tudunk.”

    Az osztrák annak is elejét vette, hogy meginduljanak a pletykák, miszerint kivásárolnák őt a jelenlegi szerződéséből.

    „George a Williamsszel írt alá. Ezt pedig tiszteletben tartjuk, mert ők biztosítottak számára lehetőséget, hogy egyáltalán itt legyen az F1-ben.”

    Russell legutóbb Bahrein után vezette a csapat autóját, most sem izgul a teszt miatt.

    „Az egészségem még kérdéses, a jövő hétre is kihatással lehet, amikor az autót fogom vezetni. Nem egy teszt alapján fognak rólam véleményt alkotni. Egy dolgom van, hogy adatot szolgáltassak.”

    „Igyekszem majd a lehető legtöbbet tanulni, és a tapasztalatokat a jövőben felhasználni. Ez Bahrein után is előnyösnek bizonyult, remélem most is így lesz.”

  • A 18 colos gumik nem változtatják meg a vezetési stílust

    A 18 colos gumik nem változtatják meg a vezetési stílust

    A versenyzési stíluson a 18 colos gumik bevezetése sem fog változtatni, véli a McLaren spanyol versenyzője, Carlos Sainz.

    Sainz egyike azon néhány versenyzőnek, aki már kipróbálhatta a 18 colos gumikat, nem rég, a Paul Ricardon.

    „Pozitív volt a visszajelzés.” – állítja a Pirelli részéről Mario Isola az AS című lapnak. „A McLarennel megerősítettük azon eredményeket, melyeket még a Renault-val gyűjtöttünk szeptemberben.”

    Sainz, aki a 2020-as gumikat egyébként alaposan leszólta, a 18 colos gumikról nem nyilatkozott túl bőbeszédűen.

    „Nem sokat mondhatok, titoktartási okokból.” – mondta. „Ezek a Pirelli és a McLaren privát tesztjei és a jelentéseket elküldik a többi csapatnak.”

    „Szakmailag nem sokat tudok mondani.”

    Azt azonban elmondta, a versenyzőknek nem kell attól tartaniuk, hogy másként kell majd vezetniük, ha 2021-ben a 18 colos gumikra váltanak.

    „Észrevehetőek a különbségek, de nem tudom megmondani, hogyan.”

    „A vezetési stílus azonban nem változik; az autón, a beállításokon kell változtatni. De az ívek hasonlóak, mint a paul ricardi versenyhétvégén voltak.”

  • Magnussen örülne egy újabb gumigyártó érkezésének

    Magnussen örülne egy újabb gumigyártó érkezésének

    A Haas pilótája Kevin Magnussen örömmel fogadná, ha a Pirelli mellett egy másik gumigyártó is tagja lenne a Forma-1-nek.

    A Pirelli 2011 óta kizárólagos gumiszállítója a Forma-1-nek, és tavaly év végén jelentették be, hogy ez 2023-ig biztosan így is marad. A száguldó cirkuszban utoljára egyébként 2006-ban volt „gumiháború”, akkor a Michelin és a Bridgestone voltak jelen.

    Magnussen szerint azonban egy újabb gyártó érkezése sokkal izgalmasabbá tudná tenni a bajnokságot.

    „Imádnám, ha lenne még egy gumigyártó, izgalmas lenne. Azonban rengeteg más tényező van, ami megnehezíti ennek a megvalósulását.” – fogalmazott a dán.

    A Forma-1-be 2021-ben érkeznek a 18 colos abroncsok, amik Magnussen számára nem lesznek ismeretlenek, hiszen versenyzett már ilyen gumikkal, igaz még a junior kategóriákban.

    „Egyszer vezettem már 18 colos abroncsokon, de az nem Forma-1-es autó volt. Az egy WSR teszt volt a Michelin abroncsaival. Nem volt katasztrofális. Várom már, hogy hogyan fognak működni a 2021-es szabályok. Közelebb kellene lennie majd a mezőnynek egymáshoz, izgalmas lesz látni.” – fogadkozott.

  • Wurz: A 18 colos gumi csak marketingfogás, semmi más

    Wurz: A 18 colos gumi csak marketingfogás, semmi más

    Alexander Wurz, egykori F1-es versenyző, a GPDA (Grand Prix Drivers’ Association, vagyis Nagydíj Versenyzők Szervezete) elnöke nem örül annak, hogy a sport 13 colos gumikról 18 colosakra készül váltani.

    „Ezeket az igazán érdekes erőforrásokat fogják használni továbbra is.” – mondta Wurz a Motorsport-Magazin.comnak. „De ezek nehezek. Mi a probléma? Ha ezek nehezek, a centrifugális erők nem olyan nagyok. Ez azt jelenti, hogy nem túl fárasztóak fizikailag.”

    „De vannak kereskedelmi döntések, mint az, hogy jönnek a 18 colos gumik. A versenyzők sem örültek neki mert több kilót eredményez, kereskedelmi okokból. Ez semmit sem eredményez a versenyzők számára.”

    „Lehet, hogy egy kicsit egyszerűbb az aerodinamika tőle, de ezt nem gondolnám nyomós érvnek. Sokkal nehezebbek. Valós haszna csak marketing szempontból van.” – utalt Wurz marketing címszó alatt arra, hogy az új gumik jobban néznek ki, állítólag.

    „Neveztek már engem Mr Halonak, mikor megannyi újságíró és rajongó azt mondta, hogy ha a Halo jön, a Forma-1 meghal.” – folytatta Wurz. „De láthattuk, hogy megmentett pár versenyzőt, és nem rontott a minőségen. Egyszerűen megszoktuk.”

    „Több versenyző is mondta már nekem, hogy Halo nélkül már nem is akarnának versenyezni.”