Kategória: SIM LIGA

  • Értékes díjazással Indul a SIM LIGA IRACING SUMMER CUP

    Értékes díjazással Indul a SIM LIGA IRACING SUMMER CUP

    Az idei szezontól több bajnoksággal is kedveskedik a versenyzőknek – és rajongóknak – a TRP E-Sport szakága, a SIM Liga. 

    Az MNEB-vel közös szervezésben zajló 2020-as és 2021-es iRacing bajnokság sikerein felbuzdulva a SIM Liga az idei esztendőtől saját bajnokságot is indít, melynek első kiadásán idén nyáron mérettethetik meg majd magukat az indulók. 

    A bajnokság az előző évekhez hasonlóan GT3-as autókkal fog zajlani, melyekkel a versenyzők a világ legszebb, és legnagyobb kihívást jelentő pályáin mérhetik össze egymás ellen tudásukat. 

    A SIM Liga nyári versenynaptárában olyan pályák is megtalálhatóak lesznek, mint Road America, az ausztrál Bathurst, vagy a Forma-1-ből már jól ismert Montreal és Spa-Franchorshamps. 

    SIM Liga Road America
    Fotó: Bodnár Boglárka

    A szezon Július 19-én kezdődik Road Americában, előtte azonban már egy prekvalifikáción mérhetik össze tudásukat a versenyzők, mely a Hockenheimringen kerül megrendezésre. Itt dől el, hogy ki lesz az a 30 pilóta, aki részt vehet majd az első fordulón. 

    Nem kell csüggednie annak sem, aki nem jut be az A szerverre, hiszen a B szerveren indulók is kapnak pontot, sőt a B szerver legjobb helyezettjei automatikus indulási jogot szereznek a következő fordulóra az A szerverre. 

    Fontos szempont, hogy az idei bajnokságban Fixed setupok lesznek, ami azt jelenti, hogy mindenki azonos esélyekkel vághat neki a SIM Liga Summer Cup-nak. 

    A SIM Liga egyik szponzora a Samsung Odyssey, így természetesen értékes nyeremények is kiosztásra kerülnek majd – legyen szó A, vagy B szerverről. 

    Az előző bajnokságok mintájára idén is lesznek VIP versenyzők a mezőnyben, így a nevezők jól ismert, magyar pilótákkal is összemérhetik majd tudásukat. 

    SIM Liga GT3 autók hátulról
    Fotó: Bodnár Boglárka

    A bajnokság futamait ÉLŐben is lehet majd követni a TRP Media csatornáin, a magyar autósport és E-Sport világból már ismert személyiségekkel, az Eurosport kommentátorával Molnár Dáviddal és a wannaBEE SRT iRacing csapat alapítójával Módos Jánossal.

    A bajnokságban választható autók:

    • McLaren MP4-12C GT3 
    • Ford GT GT3 
    • Audi R8 LMS 
    • BMW M4 GT3 
    • Lamborghini Huracán GT3 EVO 
    • Porsche 911 GT3 R 
    • Ferrari 488 GT3 Evo 2020 
    • Mercedes-AMG GT3 2020 

    SIM LIGA SUMMER CUP Versenynaptár

    PREKVALIFIKÁCIÓ: 2022. július 9-13.- HOCKENHEIMRING (Grand Prix ) 

    1. FORDULÓ: 2022. július 19. – ROAD AMERICA (Full Course)
    2. FORDULÓ: 2022. július 26. – SPA-FRANCORCHAMPS (Endurance)
    3. FORDULÓ: 2022. augusztus 2. – MOUNT PANORAMA (Bathurst)
    4. FORDULÓ: 2022. augusztus 9. – MONTREAL 
    5. FORDULÓ: 2022. augusztus 16. – VIRGINIA INTERNATIONAL RACEWAY (Grand East)
    6. FORDULÓ: 2022. augusztus 23. – HOCKENHEIMRING (Grand Prix )

    JELENTKEZÉS

    SIM Liga TRP események
    TRP Media
  • Monacói indulás a tét a HUNESZ előkvalifikációján

    Monacói indulás a tét a HUNESZ előkvalifikációján

    Július 7-től kezdődően egy héten át lesz lehetősége kvalifikálni az Assetto Corsa platform legjobb versenyzőinek a Sim Racing World Cup-ra.

    A rangos versenyen – amelyet a Monaco Esports Federation szervez a Nemzetközi Esports Szövetséggel közösen – október 23-án rendezik.

    A Monaco Simracing Worldcup Stage 1 célja, hogy megtalálja Magyarország két legjobb Assetto Corsa versenyzőjét, akik az eredményük alapján képviselhetik Magyarországot a kontinentális kvalifikáción, majd sikeres kvalifikáció esetén Monacóban, a döntőn.

    A bajnokság alapját az Assetto Corsa nevű szimulátor adja a hivatalos kiírás szerint.

    Természetesen mindenki, aki rendelkezik az Assetto Corsa játékkal részt tud venni majd az eseményen, hiszen a játékban gyárilag megtalálható autóval, és pályán zajlik majd az előkvalifikáció.

    A technika nem lesz más, mint a Tatuus FA01, amely az olaszországi bajnokságban versenyez: ACI CSAI Formula Abarth. A helyszín pedig Vallelunga leghosszabb verziója lesz.

    A stage 1 kvalifikációs verseny lebonyolítása egy dedikált szerveren fut 2022.07.07.-től 2022.07.14.-ig. A pilótáknak ezalatt az idő alatt van lehetőségük mért köröket futni. A versenypálya Vallelunga longest version.

    A stage 1 szerverén csak a HUNESZ Szimulátorsport Szakág által készített Google Form kitöltésével vehetnek részt a pilóták.

    A stage 1 szerverén futott mért kör csak a HUNESZ Szimulátorsport Szakág által készített Google Form kitöltésével együtt számít bele a hivatalos eredménybe. A két legjobb időt futott versenyző kvalifikálja magát a kontinentális fordulóba.

    A nevezéssel a versenyző továbbjutás esetén vállalja a kijutást és az ezzel járó felelősséget. A nevezéshez a versenyzőknek be kell tölteniük a 14. életévüket.

    A 2 legjobb idővel rendelkező versenyző lehetőséget kap, hogy megmérettesse magát a szintén júliusban rendezendő kontinentális kvalifikáción, amit a Monacói Esport szövetség szervez.

    Minden kontinentális kvalifikációról 2-2 pilóta kap lehetőséget arra, hogy részt vegyen a Monacói nagydöntőn

    A nevezéssel a versenyző továbbjutás esetén vállalja a kijutást és az ezzel járó felelősséget. A nevezéshez a versenyzőknek be kell tölteniük a 14. életévüket.

    A TOLDINET által szolgáltatott szerveren az online előkvalifikáció Monaco World Cup Stage 1 néven lesz elérhető egy hétig, július 7-től, július 14-ig.

    JELENTKEZÉS
    Versenykiírás

  • Az ACC lett az FIA Motorsport Games hivatalos platformja

    Az ACC lett az FIA Motorsport Games hivatalos platformja

    A világ legjobb Esports-versenyzői az Assetto Corsa Competizione platformon küzdenek meg egymással a 2022-es FIA Motorsport Games-en.

    Az eseményt október 26-30. között rendezik meg a franciaországi Marseille-ben.

    Minden FIA Nemzeti Sporthatóság (ASN) egyetlen versenyzőt nevezhet az E-Sport versenyre, amely a 2019-es olaszországi FIA Motorsport Games első FIA Motorsport Játékok alkalmával „Digitális Kupa” néven volt ismert.

    A 2022-es verseny az Assetto Corsa Competizione platformot használja majd, a versenyzők pedig virtuális GT3-as autókkal fognak versenyezni.

    A FIA Motorsport Games egyik célja a nem hagyományos motorsport-országok versenyzőinek bemutatása.

    Az FIA Motorsport Games verseny 20 döntőbe jutó versenyzője kieséses rendszerben dől el. A világ minden tájáról több mint 80 egyéni versenyzőt várnak az eseményre, akik a nemzeti büszkeségért versenyeznek majd a Circuit Paul Ricard Mistral csarnokában, a Francia Nagydíjnak otthont adó híres Mistral egyenesre néző Mistral-csarnokban.

    Az Assetto Corsa Competizione platform, amelyet az olasz Kunos Simulazioni fejlesztő cég készített, az Unreal Engine 4 3D-s számítógépes grafikai játékplatformot használja. A továbbfejlesztett gumiabroncs- és aerodinamikai modelleknek köszönhetően új mércét állít fel a vezetés realizmusa és az elmélyülés tekintetében.

    A Racer információ szerint a 2022-es FIA Motorsport Games számára a Kunos Simulazioni egyedi építésű pályát készít az eseményre.

    A 2022-es FIA Motorsport Gamesre a nevezés június 15-én kezdődött az FIA külön erre a célra létrehozott regisztrációs platformján keresztül.

    Az országukat képviselni kívánó versenyzőket arra ösztönzik, hogy lépjenek kapcsolatba a nemzeti sporthatóságokkal – ez Magyarországon az MNASZ.

    Egyelőre arról nincs információnk, hogy 2022-ben ki képviseli Magyarországot a Motorsport Games E-Sport szakágában.

    2019-ben a RaceOnline szervezésében egy selejtezőn dőlt el, hogy kit nevez az MNASZ az eseményre, idén viszont a platformváltás (Gran Turismo helyett Assetto Corsa Competizione) már nem a RaceOnline szervezi ezt a selejtezőt.

    Amennyiben erről lesz friss információnk természetesen beszámolunk majd róla a Racingline.hu SIM Liga rovatában.

  • Szimulátoros sztár is indul a Spa-i 24 órás versenyen

    Szimulátoros sztár is indul a Spa-i 24 órás versenyen

    A világ leggyorsabb szimulátorosa, James Baldwin is indul a 2022-es Spa-i 24 órás versenyen a Garage 59-es nevezés révén.

    Baldwin csapattársaiNicolai Kjærgaard, Manuel Maldonado és Ethan Simioni lesznek a 159-es rajtszámú Silver Cup McLaren 720S GT3-as versenyautóval.

    Miután 2019-ben megnyerte a World’s Fastest Gamer (a világ leggyorsabb szimulátorosa) versenyét, James versenyzői lehetőséget kapott a 2020-as Brit GT-bajnokságban a Team Rocket RJN színeiben.

    Baldwin emellett továbbra is versenyez a Veloce Esports-szal, és részt vesz a nagy nemzetközi E-Sport versenyeken és bajnokságokban.

    A 159-es McLaren legénysége az Endurance Cup szezont egy dobogós helyezéssel kezdte Imolában, de a következő, Paul Ricard-i versenyen már az első körben kiestek, miután egy versenyző közvetlenül előttük megpördült.

    Egyszerűen lubickolok a boldogságban, hogy a Spa-i 24 órás versenyen indulhatok, és ismét átugorhatok a virtuális versenyzésről a valódi versenyzésre, ami mindig is az elsődleges célom volt. Micsoda lehetőség!” – mondta Baldwin.

    Remélhetőleg ez egy hosszabb utazás kezdete lesz a valódi versenyzésben, hiszen a British GT-ben való debütáló szezonom után két év kihagyásom volt, de még ha csak erről az egy versenyről van is szó, tudom, hogy nagyon szerencsés vagyok, és a legtöbbet akarom kihozni a dologból.

    A fiatal brit versenyző számára persze a masina sem lesz ismeretlen.

    Imádom a McLaren 720S GT3-at; két éve vezetem az Esportsban, és versenyeztem vele a British GT-ben is. Abszolút imádom az autót, remek csapattársaim vannak, készen állok a kihívásra, és alig várom, hogy elkezdődjön majd a verseny” – jelentette ki Baldwin.

    A Spa-i 24 órás futamra július 30-31-én kerül sor.

  • Megint csúszik a hivatalos BTCC játék megjelenési dátuma, 2024-re ígérik

    Megint csúszik a hivatalos BTCC játék megjelenési dátuma, 2024-re ígérik

    A törlésről szóló pletykák után a Motorsport Games és a BTCC vezérigazgatója is tisztázta a játék fejlesztési folyamatát.

    Nem halt meg, emberek, bár nem is él – még. A Motorsport Games játékkiadónak június vége előtt kellett volna kiadnia British Touring Car Championship játékot, azonban most érkezett a bejelentés, hogy a cím 2024-re csúszik.

    A Motorsport Games és fejlesztői kibővítik és megerősítik a BTCC fejlesztési erőfeszítéseit, hogy optimalizálják a felhasználói élményt, jobb értéket kínáljanak a végfelhasználóknak, és fokozzák a termék differenciálását a robusztus versenyjátékok piacán” – írta a rövid közlemény.

    Ez azt jelenti, hogy a British Touring Car Championship játék 2024-re tolódik, és az rFactor 2 és a KartKraft technológia kombinációját használja alapként.

    A BTCC-futamokra látogató rajongóknak lehetőségük lesz arra, hogy a 2022-es és 2023-as fordulókon kipróbálják az rFactor 2 új tartalmát, hogy visszajelzést adjanak a fejlesztőcsapatnak az új játék fejlesztésének előrehaladásához.

    Bár megértjük, hogy a rajongóink alig várják, hogy kézbe vehessék a BTCC játékot, biztosíthatom őket, hogy a Motorsport Games által a játék 2024-es megjelenéséig folytatott kibővített fejlesztési erőfeszítéseknek köszönhetően megéri majd várni” – magyarázta a BTCC vezérigazgatója, Alan Gow a bajnokság honlapján.

    Kérjük a rajongóinkat, hogy vegyenek részt a fejlesztésben a visszajelzéseikkel, hiszen a kijelölt BTCC versenyeken kipróbálhatóak lesznek a tartalmak.

    A BTCC-játékot először 2020 júliusában jelentették be, a játék honlapja akkor 2022-es megjelenési dátumot jelzett. Két hivatalosan licencelt autó és két pálya jelent meg az rFactor 2 számára a múlt hónapban.

    Mind a Motorsport Games, mind a BTCC elkötelezett amellett, hogy ezt a híres és népszerű motorsport-sorozatot életre keltse a virtuális világban” – mondta George Holmquist, a Motorsport Games kiadói és marketing alelnöke.

    Meglátjuk…

  • Megérkezett az iRacing mobilra

    Megérkezett az iRacing mobilra

    Az iRacing új szezonjának kezdetével megérkezett a nagy csinnadrattával beharangozott iRacing mobil társalkalmazás.

    Az iRacing társalkalmazás ingyenesen letölthető az Apple App Store-ból vagy a Google Playről – írja a Traxion.gg.

    Természetesen az alkalmazás és annak funkcióinak használatához szükség van egy aktív iRacing-fiókra és az említett fiók bejelentkezési adataira.

    Az alkalmazásba belépve megjelenik a profilod és a licencek statisztikái. Ha tovább görgetsz, megtalálod a legutóbbi hivatalos versenyeredményeket és egyéb szép részleteket az iRacing karriereddel kapcsolatban.

    Összehasonlíthatod magad a szolgáltatásban szereplő többi iRacerrel, és ha minden egyes licencre külön-külön rákattintasz, grafikus formában láthatod a fejlődésedet.

    Ezeken a részleteken kívül más dolgokat is találsz az applikációban. Láthatod, hogy milyen ligákban versenyzel, milyen hivatalos versenyek következnek, milyen hosted versenyek futnak, és még sok minden mást.

    Hírek, tartalom, fórumok és egyéb lehetőségek várnak rád a legördülő menüben. iRacers emlékeztetőket állíthatsz be bizonyos versenyekre vagy eseményekre.

    Testreszabhatod az élményedet is, kiválaszthatod, hogy melyik oldalra szeretnél bejelentkezni. A tagok bekapcsolhatják a push-értesítéseket is, hogy minden friss iRacing-hírről értesüljenek.

    Sajnos egy fontos funkció még nem található meg az alkalmazásban: Nem lehet jelentkezni versenyekre. Ez azért is lenne fontos funkció a jövőben, hiszen sokszor megesik az emberrel, hogy pont a versenyre ér haza, és akár már az úton be lehetne jelentkezni az adott futamra.

    Mindent egybevetve, ez egy elég fontos alkalmazás, melyet az iracing játékosok biztosan előszeretettel fognak használni.

  • Októberben érkezik a WRC új játéka, de csak konzolra

    Októberben érkezik a WRC új játéka, de csak konzolra

    Az évente megjelenő WRC játék nagy változásokon fog átesni, hiszen eddig számozott címmel jelent meg – a legutóbbi a WRC 10 volt.

    A 2022-es szezonban ezt a megnevezést elvetették, helyette egy olyan címet választottak, amely a francia stúdió eddigi hét WRC-játékot készítő tapasztalatainak csúcspontját jelenti – írja a Motorsport.com.

    Ez lesz az utolsó, amelyen dolgoznak, mivel a licenc 2023-ra az Electronic Artshoz kerül.
    Rally1 autók.

    Ahogy az egy hivatalos WRC-játéknál elvárható, a jelenlegi valós szezonban szereplő versenyzők, csapatok és raliversenyek többsége szerepel majd a játékban.

    Ez különösen fontos 2022-ben, mivel a bajnokság bevezette a hibrid Rally1 szabályrendszert. Ez 3,9 kWh-s akkumulátort jelent egy plug-in hibrid rendszerben és egy csővázas alvázat. Eddig három új autót építettek ezen szabályok szerint (Toyota GR Yaris Rally1, Hyundai i20 N Rally1, Ford Puma Rally1).

    Minden eddiginél bővebb pályakínálat

    Az idei szezon WRC-naptárának különlegessége, hogy 2012 óta először visszatér a Rally New Zealand. Eredetileg azonban 2020-ra tervezték, mielőtt a COVID-19 járvány elvetette volna a terveket.

    Ennek eredményeképpen a szakaszokat már a WRC 9 játékhoz fejlesztették ki, majd a WRC 10-ben az 50. évfordulós mód részeként átvették.

    Ugyanez vonatkozik a Rally Japanra is, amelynek szakaszai már a WRC 9 óta jelen vannak, annak ellenére, hogy a szezon későbbi részében nem debütál a valóságban.

    A Svéd Rallyt idén először rendezték meg az Umeå régióban, és ennek eredményeképpen az új játékban a szakaszokat úgy alakították át, hogy megfeleljenek a keskeny, nagy sebességű, havas pályáknak.

    A WRC Generations kilenc másik, a jelenlegi WRC-naptáron kívüli helyszínt is tartalmazni fog. Ezek között várhatóan olyan, a Kylotonn által fejlesztett, már létező szakaszok lesznek, mint Chile, a Wales Rally GB és a belgiumi Ypres. Ez összesen 165 szakaszt jelent majd.

    Rengeteg autó a WRC múltjából és jelenéből

    Hasonló módon a korábbi WRC-specifikációjú járművek is átkerülnek, valamint a bajnokság történelméből származó járművek, összesen 37 úgynevezett legendás autó.

    A kiterjedt karriermód is visszatér, és ismét lehetőséget biztosít a saját csapat létrehozására, amit először a tavalyi WRC 10-ben vezettek be. Ez állítólag „továbbfejlesztett” lesz a korábbi verziókhoz képest, de a pontos részletekről még nem esett szó.

    A festésszerkesztő mostantól lehetővé teszi, hogy online megoszd az alkotásaidat, és az autófejlesztés képességfája állítólag hibrid-specifikus fejlesztéseket is tartalmazni fog.

    Liga mód is lesz, bár papíron ez nagyon hasonlónak hangzik a WRC 10 online csapatjátékához, ahol virtuális raliversenyzőkkel versenyezhettél a különböző kihívásokon.

    A hagyományokkal szakítva a WRC Generations október 13-án lesz elérhető PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X|S-re, de a PC-s verzió ezeket csak egy későbbi, egyelőre meg nem határozott időpontban követi majd.

    Lesz Nintendo Switch verzió is, de mivel a WRC 10 csak két hónappal ezelőtt jelent meg az apró hordozható konzolra, így ez várhatóan csak 2023-ban fog megjelenni.

  • A Porsche hivatalos gyári E-Sport csapatot indít

    A Porsche hivatalos gyári E-Sport csapatot indít

    A Porsche bemutatta első gyári E-Sport csapatát melyet a Coanda eSports-szal közreműködésben fog működtetni.

    Tommy Ostgaard, Mitchell DeJong, Mack Bakkum, Joshua Rogers és Martin Kronke a Porsche eSports gyári versenyzőinek járó rangot is megkapták. Maga a csapat is új nevet kapott: Porsche Coanda eSports Racing Team.

    Thomas Laudenbach, a Porsche Motorsport alelnöke a Coandával való partnerséget a márka Penske-vel való együttműködéséhez hasonlította az LMDh autó kapcsán.

    Ahogyan a Penske személyében tökéletes partnerre találtunk az LMDh projektünkhöz, úgy meggyőződésünk, hogy a Coanda, mint az egyik legsikeresebb szimulátoros versenycsapat, a megfelelő választás számunkra” – mondta Laudenbach.

    Nagyszerű versenyzőink vannak. Az istállónk győzelmeket és bajnoki címeket gyűjtött össze a 24 Hours of Le Mans Virtual, a Porsche eSports Supercup, a VRS GT iRacing World Championship és az eNASCAR Coca-Cola iRacing Series versenyeken.

    Annak idején barátokként alapítottuk a Coandát, akiknek közös szenvedélyük volt a motorsport és a szimulátoros versenyzés” – mondta Philip Stamm, a Porsche Coanda eSports Racing Team csapatfőnöke.

    Ez a mantra azóta sem változott. Természetesen az évek során valami egészen más dologgá fejlődött az egész.

    A Porschéval való közreműködés mindannyiunk számára álomszerű.

    A Porsche és a Coanda útjai először a 2020-as virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen keresztezték egymást.

    A márka azon a versenyen indított felállása a valós gyári pilótáinak és a Coanda szimulátoros versenyzőinek keverékét tartalmazta.

    A csapat 2020-ban megnyerte a versenyt, 2021-ben pedig második lett, ami megalapozta a mai bejelentést.

    Az, hogy a Coanda is szerepel a hivatalos csapatnévben, természetes, és szemmel láthatóan aláhúzza a partnerséget” – mondta Marco Ujhasi, a Porsche Motorsport E-Sportért felelős vezetője.

    A professzionális struktúrákkal, a világ legjobb versenyzőivel és a Coanda teljes csomagjával nem is tudnánk elképzelni jobb partnert a jövőnkhöz a virtuális motorsportban.

  • Verstappen autója a 30-as évek Monacójában? IGEN!

    Verstappen autója a 30-as évek Monacójában? IGEN!

    Monaco 1929-es létrehozása óta lényegében változatlan maradt, de maga a régi monacói pálya nagyon másképp néz ki, mint manapság.

    Az első Monacói Nagydíjra 1929. április 14-én került sor, és a verseny végül a második világháború előtti Európa-bajnokság része lett.

    A pálya megkapta II Lajos herceg hivatalos jóváhagyását és Louis Chiron monacói Grand Prix-versenyző támogatását. Chiron úgy vélte, hogy Monaco domborzati adottságai alkalmasak egy versenypálya kialakítására.

    A verseny jelentősége a nehéz kezdetek után gyorsan nőtt. A „Grands Prix”-nek nevezett versenyek nagy száma miatt az AIACR hivatalosan is elismerte az egyes nemzeti autóklubok legfontosabb versenyét Nemzetközi Nagydíjként, vagy Grandes Épreuves-ként, és 1933-ban Monaco a francia, belga, olasz és spanyol Nagydíjak mellett ilyen rangot kapott.

    Nos most megnézhetjük, mit tudna egy mai Forma-1-es autó a 30-as évek monacói utcáin. Az autó pedig nem más, mint Max Verstappen 2022-es Red Bullja.

  • Ilyen az, amikor nincs kész a Monacói pálya, de már száguldanak rajta

    Ilyen az, amikor nincs kész a Monacói pálya, de már száguldanak rajta

    Természetesen a valós Monacóban ez elképzelhetetlen, de korunk szimulációi tökéletesen megmutatják, hogy mi történne ha…

    A videót Mitsos nevű kreatív youtube kreátor töltötte fel, és az látható, hogy még nincs kiépítve a Monacói pálya, tehát olyan, mint a hétköznapokban.

    A platform Assetto Corsa, ami itt is megmutatja, miért korunk egyik legnépszerűbb személyre szabható szimulátora.

    Mint az jól látható egészen máshogy néz ki a Monacói pálya vonalvezetése, több helyen is parkoló autókat, bójákat, kukákat kell kerülgetni, a baleset elkerülése végett.

    Ha valamihez hasonlítanunk kellene ezt, akkor az az 50-es években használt Monacói vonalvezetés lenne.

    A pálya talán legérdekesebb része a Mirabeu utáni rész, ahol ültetett fákat kell elkerülnie a versenyzőnek.

    Ti megnéznétek egy versenyt ilyen körülmények között? Annyi biztos, hogy káosz lenne