Kategória: SIM LIGA

  • Tóth Dávid a levegőben ünnepelhette újabb bajnoki címét

    Tóth Dávid a levegőben ünnepelhette újabb bajnoki címét

    Ismét Tóth Dávid lett a SIM Liga királya, és még az sem ártott neki, hogy az utolsó versenyen a szezon legnagyobb esését mutatta be.

    Tóth az utolsó versenyre 29 pontos előnnyel érkezett meg, és bár a hétvége során nem ő volt a leggyorsabb, sőt az utolsó versenyen csak nyolcadik lett, de még így is megtartott 25 pontot az előnyéből.

    Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy Simon Tamás az daytonai első futamon a boxból rajtolt – még a Nordschleiféról hozott büntetése miatt – és csak a negyedik helyre tudta felküzdeni magát a Leitner, Tóth, Pálla trió mögé.

    Ha már ezt a hármast említjük, érdemes kiemelni Leitner Norbert teljesítményét, akinek tökéletes fordulót kellett produkálnia ahhoz, hogy megszerezze a bajnoki harmadik helyet, és ez sikerült is neki. Pole-ból rajtolt, és riválisai hibáit is kihasználva megnyerte mindkét futamot.

    Pálla Balázs és Leitner Norbert
    Pálla Balázs (balra) mindent megtett, de Leitner Norbert (jobbra) legyőzhetetlen volt Daytonában Fotó: Bodnár Boglárka

    Pálla Balázs ezzel lecsúszott a bajnokság negyedik helyére, de nem kell szégyenkeznie a fiatal versenyzőnek, aki ezen a bajnokságon tűnt fel az iRacing színterén.

    Emlékezzünk meg arról a bizonyos incidensről, ami szárnyakat adott Tóth Dávidnak az utolsó versenyen. Pálla Nagy Szilárddal csatázott az első helyért, amikor a célegyenesben összeért a két autó, a lassító Tóth Dávidot pedig már nem tudta elkerülni Fecske Tamás, aminek az eredménye egy floridai repülőút lett a K&H MNEB SIM Liga bajnoka számára.

    Tóth Dávid
    Tóth Dáviddal madarat lehetett fogatni – szó szerint Fotó: Bodnár Boglárka

    Fecske lett egyébként az ötödik a bajnoki összetettben, megelőzve Barna Martint, Csikós Dominikot és Nagy Szilárdot.

    Érdemes megjegyezni, hogy a szezon 12 futamának a felét Tóth Dávid nyerte meg, így teljesen megérdemelten lett bajnok, rajta kívül még Simon Tamás, Leitner Norbert és Pálla Balázs nyert versenyt.

    Ezzel Tóth Dávid a Monaco Sim Racing World Cup után újabb nagy sikert ért el, hiszen ő nyerte a K&H MNEB SIM Liga történetének eddigi legnagyobb díját, az 500.000 Ft-os főnyereményt.

    Tóth Dávid – Összetett 1. helyezett

    Nagy izgalommal vártam az idei Sim ligát, a nyári bajnokságon már szembesültem vele, hogy a Simon Tamás és a Leitner Norbi lesz a legnagyobb vetélytársam, így minden eddiginél jobban felkészültem a versenyekre.

    Az első fordulón egész jól kijött a lépés, viszont a 2. és 3. fordulón, hiába a sok gyakorlás, nem éreztem magam elég gyorsnak ahhoz, hogy a Tamást legyőzzem. Időmérőn foghatatlan volt és sajnos még balesetekbe is kerültem Redbull Ringen. Suzuka volt a 4. forduló és akkor tudtam, hogy ott meg kell fognom őt, mert az utolsó 2 pályán már a szerencsének is nagy szerepe lesz.

    A hosszas gyakorlásnak megvolt a gyümölcse, ugyanis sikerült a 4. fordulón végre megszerezni a rajtelsőséget, és egy stresszes első futamon bebiztosítanom a győzelmet, viszont a ponthátrányom továbbra is fent állt, és a kis létszámú mezőny miatt nehéz is volt sok pontot hozni Tamáson. Tamás nagyot betlizett az 5. fordulón, ennek köszönhetően sikerült átvennem a vezetést a bajnokságban, majd az utolsó fordulón a hatalmas repülésem ellenére, bebiztosítanom a bajnoki címet.

    Nagyon örülök neki, mert szerintem a Sim ligák történetében ez volt számomra a legnehezebb szezon, hatalmas elismerés Tamásnak és Norbinak, hogy ilyen teljesítményt tudtak nyújtani, és büszke vagyok magamra, hogy sikerült ponthátrányból megfordítanom a bajnokságot. Köszönöm a szervezést, élveztem!

    Simon Tamás – Összetett 2. helyezett

    Gratulálok Dávidnak a győzelemhez, és remélem még sok ilyen színvonalas bajnokságban részt vehetek.

    Simon Tamás
    Simon Tamásnak nem sikerült jól az utolsó két forduló, de ettől függetlenül büszke lehet idei teljesítményére Fotó Bodnár Boglárka

    Leitner Norbert – Összetett 3. helyezett

    A bajnokságnak nagy reményekkel vágtam neki, mert szeretem a kupás porschét a cél bajnoki cím megnyerése volt. Viszont az első pár forduló nagyon rosszul alakult így elég hamar realizálódott, hogy a bajnoki esély és a 2. hely elúszni látszik, de a 3. hely még meglehet. Így ezzel a mentalitással estem neki a további futamoknak.

    A végén kicsit szerencsés helyzetbe kerültünk Pálla Balázzsal Zsupanek Bence kizárása végett és lett esélyünk a bajnoki dobogóra. Az utolsó fordulón sikerült majdnem a maximum pontszámot bezsebelnem és meglett a 3. hely az összetettben, aminek örültem.

    Összességében elég sok szerencsétlen szituációba kerültem, főleg a fordított rajtrácsos futamokon. Ezek miatt nem vagyok boldog, de szerintem kihoztam a maximumot amikor módomban állt és ez végül elég lett a dobogóra.

    Versenyző Pontszám Pole Győzelmek
    1 Tóth Dávid 1202 2 6
    2 Simon Tamás 1177 3 2
    3 Leitner Norbert 1037 1 3

    Teljes tabella a SIM Liga weboldalán.

  • Verstappen annyira elengedte az idei szezont, hogy egy másik fontos versenyen indul

    Verstappen annyira elengedte az idei szezont, hogy egy másik fontos versenyen indul

    Max Verstappen mindig is fontosnak tartotta a szimulátoros felkészülést, azonban nagy eseményeken szezon közben nem szokott elindulni.

    Most azonban ezt is van lehetősége megtenni, hiszen már Japánban bebiztosította a bajnoki címét, Mexikóban pedig minden létező rekordot megdöntött.

    Így a következő természetes kihívás a virtuális versenypályán keresi, ahol csapata, a Team Redline színeiben fog elindulni – stílusosan az 1-es rajtszámú autóval – a Le Mans Virtual eseményen.

    A Le Mans Virtual Series egy globális, elit esport-sorozat, amely öt fordulóból áll, és amely az endurance és a szimulátoros versenyzés legjobb csapatait hozza össze, hogy a világ leghíresebb versenypályáin versenyezzenek.

    Az rendezvénysorozaton Nemzetközi FIA-engedéllyel rendelkező, valós világbeli versenyzők és elit esportcsapatok csapnak össze, hogy elnyerjék a 250 000 dollár összdíjazású torna első helyét.

    A szezon a rangos Le Mans Virtual 24 órás versenyen csúcsosodik ki. Előtte azonban sok versenyt rendeznek, például a Spai 6 órás versenyt, ahol Verstappen is elindul.

    A Motorsport Games által szervezett sorozat platformja az rFactor 2, a világ egyik legrealisztikusabb szimulátora.

    Verstappen mellett egyébként ott lesz még a rajtrácson az IndyCarban versenyző Romain Grosjean is, aki saját csapatában, az R8G Esports-ban fog indulni.

    Ezen kívül érdemes lesz figyelni a magyar versenyzőkre is. Bár Tóth Dávid most nem lesz ott az Arnage Competition 100-as rajtszámú csapatában, de csapattársai, Pinczés Ádám és Bracsok János igen. Rajtuk kívül még Remenyik Balázs (#28), Csincsik Marcell (#8) és Murguly Martin (#16) indul magyar színekben – mindannyiuk Verstappen ellen, az LMP kategóriában.

    Az eseményt szombaton (November 5.) 13:30-kor rendezik, és megnézhető lesz az FIA WEC YouTube csatornáján.

  • Gigászok csatája! Szombaton dől el a bajnoki cím sorsa!

    Gigászok csatája! Szombaton dől el a bajnoki cím sorsa!

    Simon Tamás és Tóth Dávid egész éves küzdelme szombaton, Daytonában dől el, a K&H MNEB SIM Liga döntőjén, ahol kiélezett csata várható.

    Tóth Dávid a fantasztikusan sikerült német forduló után 29 pontos előnnyel érkezik meg a szezonzáró versenyre, a Daytona Roadra.

    Simon Tamás azonban már bizonyította, hogy fantasztikus tempóra képes, ha minden összeáll, így nem írhatjuk le őt sem.

    Azt azonban hozzá kell tenni, hogy Tóthnak hibáznia kell majd, hogy Simon bajnok legyen.

    Az ugyanis már most biztos, hogy Simon Tamás nem vehet részt az időmérőn Pálla Balázzsal szembeni, előző fordulóban elkövetett kilökése miatt, így az első versenyt a boxból kell majd megkezdenie.

    Amennyiben a két versenyt incidens nélkül teljesíti, és megnyeri, akkor 228 pontot szerezne, és mivel Tóth Dávidnak több futamgyőzelme van idén (6, Simonnak pedig 3), ezért nem lenne elég neki 29 ponttal többet szerezni az utolsó fordulóban.

    Fantasztikus bronzérmet szerzett Tóth Dávid a Monaco Sim Racing World Cupon

    Ez tehát azt jelenti, hogy ha Tóth megnyeri az időmérőt, és az első versenyt, akkor a második versenyen bármi történjék, „elég” beérnie az ötödik helyen. Tekintve, hogy idén csak Simon és Tóth nyert idén időmérőt, ezért a pole pozíció gyakorlatilag borítékolható, a verseny azonban más kávéház lesz.

    Daytona a tökéletes helyszín Tóth és Simon csatájának befejezésére

    Daytonában ugyanis nagyon sokat fog számítani a taktika, a versenyzők sokat fognak szélárnyékban autózni, így megeshet, hogy akár még az utolsó helyről is megnyerheti valaki a futamot.

    Tóth rövid volt és velős, amikor az esélyeiről kérdeztük: „Remélem elkerül majd a balszerencse és egy okos versenyzéssel meg tudom majd szerezni a bajnoki címet.

    Simon ezzel szemben felszabadultan érkezik meg az utolsó helyszínre.

    Megpróbálom kiélvezni ezt az utolsó versenyt, és nem ráfeszülni a dolgokra. Dávidnak van több veszítenivalója, nekem itt már egy nagy adag szerencse kéne hogy nyerjek. Remélem tudunk majd csatázni egy jót, aztán lesz ami lesz” – mondta Simon Tamás.

    Az első futamot boxból kell majd kezdenem úgyhogy nem tudom sikerül-e utolérni Dávidékat, bízok benne hogy (Leitner) Norbi azért megnehezíti a dolgát.

    Nem csak a bajnoki cím, hanem a harmadik hely sorsa is most fog eldőlni, hiszen a jelenlegi dobogós Pálla Balázs mindössze 11 ponttal előzi meg a negyedik helyezett Leitner Norbertet.

    A K&H MNEB SIM Liga döntőjét természetesen ismét ÉLŐben lehet majd nézni szombat este 7 órától az Esport1 online felületein, valamint Bereznay Dani YouTube-csatornáján.

  • Szimulátorozásra adta a fejét a gyönyörű színésznő

    Szimulátorozásra adta a fejét a gyönyörű színésznő

    Chloë Grace Moretz sok nagy sikerű filmben és televíziós műsorban szerepelt már, most azonban a virtuális világban akar helyt állni.

    Moretz már az Amerikai Nagydíj előtt aktívan kérdezgette rajongóit twitteren, hogy mi kell egy ideális gaming/szimulátoros gép összeállításához.

    Az igazi áttörést az jelentette, hogy a Williams Racing meghívott vendége volt hazája nagydíján, és Jamie Chadwick, a W Series háromszoros bajnoka több érdekes valós, csapattal kapcsolatos dolgon kívül a virtuális világba is bevezette őt.

    Először a garázsban, edzések közötti időtöltésként az F1 Manager 22 nevezetű játékkal játszottak.

    Közben pedig megérkezett otthonába a Thrustmaster ajándéka, mellyel elmerülhet az online versenyzés világában.

    Végül pedig a csapat egyik szimulátorát is kipróbálhatta, egy olyan setupot, amelyet a Williams ESPORTS versenyzői is használnak a hivatalos F1 Esports széria futamain.

    Ne legyünk tehát meglepődve, ha a virtuális versenyeken találkozhatunk majd a híres színésznővel, Chloë Grace Moretz-al.

  • Fantasztikus bronzérmet szerzett Tóth Dávid a Monaco Sim Racing World Cupon

    Fantasztikus bronzérmet szerzett Tóth Dávid a Monaco Sim Racing World Cupon

    Tóth Dávid a négy fordulóból álló monacói döntőn futamot is nyert, végül pedig harmadik lett összesítésben.

    Óriási várakozásokkal érkezett a magyar válogatott versenyzője Monacóba, hiszen a regionális középdöntőkről a legjobb idővel jutott ki a döntőbe.

    Óriási siker! Magyar versenyző képviseli Európát Monacóban

    Az eseménynek a II. Lajos Stadion adott otthont Monte-Carlóban, ahol a világ legjobb 12 Assetto Corsa pilótája mérettethette meg magát.

    Az első versenyen, Silverstone-ban már a rajtnál kakaskodás volt, de szerencsére Tóth épségben megúszta az esetet, és végig konzisztens teljesítményt nyújtva bejött a 3. helyre.

    A második futamot a Red Bull Ringen rendezték, ahol a második helyről rajtolva gyorsan átvette a vezetést a fiatal e-sportoló, és végül stabil tempót autózva magabiztosan nyert.

    A harmadik fordulót Imolában rendezték. A rajtnál Pedro Sanchez összeért Tóth-tal, amivel sok pozíciót bukott a magyar pilóta. A verseny végére ugyan felzárkózott, de „csak” a harmadik helyet tudta megkaparintani.

    Az utolsó, döntő fordulónak a helyszínét nem tudhatták előre a versenyzők, így sem gyakorolni nem volt lehetőségük előre, sem beállítást készíteni. Éppen emiatt dupla pontokat osztottak ki a verseny végén.

    A barcelonai futamon Tóth az ötödik helyről rajtolt, gyorsan előrelépett és az egész verseny során óriási küzdelmet vívott Pedro Sanchezzel, végül pedig a negyedik lett, így a bajnokságban a harmadik helyet kaparintotta meg.

    @hunesz_ Gratulálunk Dávid a 3. helyhezéshez! #assettocorsa @iesf_official #Monacosrwc #HUNESZ ♬ eredeti hang – HUNESZ

    Nem kell szégyenkeznie Tóthnak

    A magyar versenyző úgy lett a világ harmadik legjobb Assetto Corsa játékosa, hogy alapvetően nem ezen a platformon szimulátorozik, hiszen az iRacingben már korábban részt vett világbajnoki futamon is, és egy profi nemzetközi csapat, az Arnage Competition tagja.

    Felemás érzéseim vannak, mert nyerni szerettem volna, de a verseny előtti gyakorló körökben már láttam, hogy ehhez nagy szerencse kellene” – mondta Tóth Dávid az esemény után.

    Sajnos a kormány és a pedál beállítással szenvedtem, szóval a helyzet nem volt optimális, de annak örülök, hogy sikerült a lassú tempó ellenére minimális hibákkal lehozni az eseményt.

    Sajnos nem voltam szerencsés, mert egy ponttal lecsúsztam a 2. helyről, de összességében nagyon boldog vagyok, hogy én képviseltem Magyarországot, és legalább egy bronzérmet sikerült elhoznom.

    Köszönöm az összes szponzornak a segítséget, különösen a HUNESZ-nak a szervezést és a helyszíni segítséget, valamint a HUMDA-nak a támogatást.

    Az összetettben így végül Jernej Simoncic nyert, aki a négyből három fordulót megnyert, második lett Pedro Sanchez, harmadik pedig a magyarok büszkesége, Tóth Dávid. Gratulálunk!

    Tóth Dávidot egyébként a hétvégi K&H MNEB SIM Liga döntőn is lehet majd látni, melyet a Daytona Road-on rendeznek meg. Élőben lehet majd követni szombat este 7 órától az Esport1 online felületein, valamint Bereznay Dani YouTube-csatornáján.

  • Tóth Dávid óriási lépést tett a címvédés felé

    Tóth Dávid óriási lépést tett a címvédés felé

    Lezajlott a K&H MNEB SIM Liga 5., utolsó előtti fordulója, ahol Tóth Dávid tarolt, miközben Simon Tamás rosszul szerepelt.

    A „zöld pokolba”, a Nordschleiféra látogatott a mezőny, a versenynaptár legkülönlegesebb, és egyben legnehezebb pályájára.

    Az időmérő edzésen Tóth szerezte meg a pole-t, mögötte pedig a szokásos nevekkel találkozhattunk: Simon lett a második, Leitner Norbert pedig a harmadik.

    A rajtot jól kapta el Tóth és magához ragadta a vezetést, amit a verseny végéig nem is engedett ki a kezéből.

    Mögötte viszont nagy hármas csata alakult ki. Leitner lerajtolta Simont, és a két versenyző ádáz küzdelmet folytatott az egész verseny alatt. Zsupanek Bence a két versenyző kakaskodását kihasználva feljött a második helyre.

    Az utolsó métereken sem csillapodtak a kedélyek, hiszen Leitner és Simon fej-fej mellett érkeztek meg az utolsó kanyarkombinációhoz. Előbbi hibázott, későn fékezett, utóbbi pedig köszönte szépen és megkaparintotta a 3. helyet.

    Simon Tamás és Tóth Dávid
    Simon vs. Tóth, vajon ki lesz a bajnok? Fotó: Bodnár Boglárka

    Tóth előnyt kovácsolt Simon balszerencséjéből

    A második futamra a fordított rajtrács szabályai szerint álltak fel a versenyzők, így Fecske Tamás indulhatott az élről, mellőle pedig Csikós Dominik rajtolhatott.

    Csikós jobban kapta el a rajtot, és átvette a vezetést, miközben mögötte óriási tülekedés folyt a második helyért.

    A bajnoki éllovasok folyamatosan törtek előre, igaz, Tóth jobban vette az akadályokat, mint Simon. Ráadásul a forduló előtt bajnoki éllovasként érkező Simon még Fecskével is ütközött, aminek következtében mindkét versenyző a palánkon kötött ki.

    Elől Zsupanek kezdte támadni az élen álló Csikóst, a két autó összeért, mely után a Tóth mögött érkező Leitnernek le kellett térnie a pályáról, így visszaesett a negyedik helyre. Csikósnak sérült az autója, így végül Leitner meg tudta kaparintani a harmadik helyet.

    Tóth Dávid fantasztikusan taktikázott, és az utolsó körben a Döttingerben megelőzte Zsupaneket. A dobogó alsó fokára tehát Leitner állhatott fel, Simon lett a negyedik.

    A forduló után jött azonban a versenybíróság döntése, mely szerint Zsupanek Bence megszegte az iRacing Sporting kódex 5.1.1.7-es pontjában foglalt A; B; C; és D; szabályokat. Zsupaneket emiatt diszkvalifikálták az 5. fordulóról, és kizárták a bajnokságból.

    Leitner Norbert
    A harmadik helyért is izgalmas csata várható a képen látható Leitner, valamint Pálla között Fotó: Bodnár Boglárka

    Ennek eredményeképp a bajnokság állása jelenleg úgy néz ki, hogy Tóth Dávid (1031 pont) magabiztos, 39 pontos előnnyel vezet Simon Tamás (992 pont) előtt, akit a Nordschleifén gyengélkedő Pálla Balázs (825 pont) követ a harmadik helyen.

    Leitner Norbert (814 pont) jól teljesített az 5. fordulóban, és ennek köszönhetően visszajött a harmadik helyért folytatott versenybe, hátránya mindössze 11 pont Pálla mögött.

    Most egy hét szünet következik, majd október 29-én Daytonában zárul a bajnokság, amely előtt természetesen meg fogjuk kérdezni az esélyeseket, hogy milyen reményekkel vágnak neki a bajnokság utolsó fordulójának.

  • Tovább folytatódott Tóth és Simon éles csatája Suzukában

    Tovább folytatódott Tóth és Simon éles csatája Suzukában

    Tóth Dávid és Simon Tamás között egyre élesedik a küzdelem, miközben a mezőny legendás helyszínre látogat majd.

    Az időmérő edzés megint szoros volt, ám ezúttal Tóth megszakította Simon három fordulós pole szériáját, és megszerezte az első helyet.

    Az első verseny a büntetése miatt boxból rajtoló Leitner Norbert volt a verseny főszereplője, hiszen felküzdötte magát a negyedik helyre, azonban túl sok incidense lett, így kizárták őt, és végül csak a mezőny végén végzett.

    Elől Simon végig üldözte Tóthot, de nem volt ellenszere a háromszoros SIM Liga bajnok gyorsaságára, így be kellett érnie a második hellyel. A dobogó alsó fokára Barna Martin állhatott fel.

    A második futam a fordított rajtsorrend miatt szokás szerint izgalmasabb szokott lenni, és ez most sem volt másképp.

    A pole-ból induló Leitner óriási csatát vívott a szenzációsan rajtoló Simonnal szemben, ám végül meg tudta őrizni első helyét, és ezzel megszerezte idei első győzelmét.

    Leitner Norbert
    Fotó: Bodnár Boglárka

    Tóthnak nem sikerült olyan jól a rajtja, és mire át tudta küzdeni magát a mezőnyön, – óriási csatát vívott Zsupanek Bencével, Barna Martinnal és Pálla Balázzsal is – addigra az első kettő már meglépett, így be kellett érnie a dobogó alsó fokával.

    Barna és Tóth ráadásul össze is koccant, így a bajnokság harmadik helyéért folytatott csatában ismét Zsupanek került előnybe, hiszen 5. és 4. helyet szerzett a két futamon.

    A tabellát továbbra is Simon Tamás vezeti 808 ponttal, mögötte 10 pontra következik Tóth Dávid. A harmadik helyért folytatott csatában a következő a helyzet: Zsupanek Bence – 688 pont, Pálla Balázs – 667 pont, Barna Martin – 666 pont.

    A következő fordulót a legendás Nordschleifén rendezik. Erre az állomásra a történelme során először látogat majd el a SIM Liga mezőnye.

    A gigantikus, 21 kilóméteres pályán rendezett K&H MNEB SIM Liga versenyeit élőben lehet követni majd szombat este, 7 órától az Esport1 online felületein, valamint Bereznay Dani YouTube-csatornáján.

  • Nem kímélte a versenyzőket a chicagói utcai pálya

    Nem kímélte a versenyzőket a chicagói utcai pálya

    Elképesztő izgalmakat hozott a K&H MNEB Sim Liga harmadik fordulója, melyet a chicagói utcai pályán rendeztek.

    Az időmérő edzésen – idén már sorozatban harmadszor – ismét Simon Tamás bizonyult a leggyorsabbnak megelőzve nagy riválisát, Tóth Dávidot.

    Az első futamon jól jött el a mezőny, és már az első körökben kialakult a top 3 sorrendje. Simon tempóját sokáig tartotta Tóth, azonban a verseny vége fele szépen lassan elkezdett leszakadozni, melynek eredményeként végül sima győzelmet aratott.

    Mögöttük Leitner Norbert és Pálla Balázs vívott ádáz csatát, melyet végül az RSR versenyzője nyert, így ő állhatott fel a dobogóra.

    Mögöttük a M1RA párosa, Zsupanek Bence és Barna Martin végzett, miközben az ismét jó tempót autózó, de hibázó Csikós Dominik kiesett.

    A második chicagói versenyre keletkező fordított rajtrács aztán nagyot dobott a dolgokon, és meg is hozta a drámát.

    Először Nagy Levente látványos bukása borzolta a kedélyeket, majd Leitner és Barna Martin ütközése, melynek következtében előbbi kiesett a versenyből. utóbbi pedig a mezőny végére esett.

    Elől közben Tóth átment a mezőnyön, mint kés a vajon, és a 9. körre már az élen találta magát.

    A 9. kör másik nagy drámája a zárkózni kívánó Simon és Pálla ütközése volt, amely után Simonnak ki kellett jönnie megjavíttatnia az autóját.

    Simon Tamás és Tóth Dávid
    Simon Tamás egyelőre vezeti a bajnokságot, de előnye csökkent Tóth Dáviddal szemben Fotó: Bodnár Boglárka

    A második helyért Csikós és Zsupanek csatázott, de előbbi hibázott – nem is egyszer – és így egy biztos dobogós helyet dobott el magától.

    A versenyt végül Tóth Dávid elképesztő fölénnyel nyerte. A verseny nehézségét az is mutatja, hogy a második helyen végző Zsupanek Bence valahol félúton elhagyta a motorháztetejét.

    A dobogó alsó fokára Pálla Balázs állhatott fel, akit Simon Tamás, és Barna Martin követett.

    Szoros a bajnokság Chicago után

    A bajnokságot továbbra is Simon Tamás vezeti, 599 ponttal, de Tóth Dávid közeledett hozzá, és csak 12 pont a különbség kettejük között.

    A harmadik helyért egy fantasztikus hármas csata kezd kialakulni Zsupanek Bence, Pálla Balázs, és Barna Martin között.

    A Forma-1-es Japán Nagydíjjal párhuzamban az MNEB Sim Liga mezőnye is Suzukába látogat, mely pályán már járt korábban a bajnokság mezőnye. Akkor drámai csata alakult ki Tóth és Kiss Norbi között – de akkor Kiss volt az üldöző, és Tóth az üldözött.

    Most Tóthnak kell zárkóznia, hogy életben tartsa bajnoki reményeit az elképesztő formában versenyző Simon Tamással szemben.

    A K&H MNEB SIM Liga versenyei élőben követhetők az Esport1 online felületein, valamint Bereznay Dani YouTube-csatornáján.

  • Drámai verseny Ausztriában, új éllovas az MNEB Sim Ligában!

    Drámai verseny Ausztriában, új éllovas az MNEB Sim Ligában!

    Simon Tamás magabiztos versenyzéssel átvette a vezetést a K&H MNEB Sim Liga 2022-es bajnokságában 2 forduló után.

    Az időmérő edzésen a bajnoki éllovas Tóth Dávid nem vehetett részt büntetése miatt, és ezt ki is használta Simon Tamás, aki sorozatban másodszor is megszerezte a pole-t. Mellőle Leitner Norbert ,a második sorból pedig Pálla Balázs és Barna Martin indulhatott.

    Az első versenyen Leitner megszorongatta Simont, izgalmas verseny alakult ki közöttük, azonban a végére Simon ellépett, és magabiztos győzelmet aratott. A dobogó alsó fokára Barna Martin állhatott még fel.

    Tóth fantasztikusan zárkózott, és végül a negyedik helyen végzett, miközben a verseny két vesztese Pálla és Csikós volt, akik egymástól függetlenül csúsztak hátra.

    A második versenyt Nagy Zsolt kezdhette meg az első helyről – a fordított rajtrácsnak köszönhetően – és fantasztikus izgalmak alakultak ki, amit egy drámai szituáció előzött meg.

    Varga Péter, Csikós Dominik és Fecske Tamás csatájából utóbbi jött ki rosszul, aki pont a második kanyar féktávján kapott ütést. Ennek köszönhetően autója megállíthatatlanul csapódott a mezőnybe.

    Ebből a szituációból Tóth és Leitner Norbert került szerencsétlenül, hiszen Fecske pont az ő autójukat találta telibe, és millimétereken múlt, hogy a harmadik bajnoki esélyes, Simon Tamás ne kerüljön bele a balesetbe.

    Pálla Balázs megszerezte élete első győzelmét
    Fotó: Bodnár Boglárka

    Nem került bele, és végül okos versenyzéssel Simon bejött a harmadik helyre. Előtte viszont óriási csata dúlt, Barna Martin körről körre húzta fel magát Pálla Balázsra, aki viszont nagyszerűen ellenállt a nyomásnak, és megszerezte élete első SIM Liga győzelmét.

    A top 5-be még Nagy Szilárd és Zsupanek Bence fért be, miközben a sérült autóval beevickélő Tóth a 8., Leitner Norbert pedig csak a 10. lett.

    A mezőny szombaton első alkalommal látogat el utcai pályára idén, méghozzá a vadi új Chicago Street Circuit-re.

    A K&H MNEB SIM Liga versenyei élőben követhetők az Esport1 online felületein, valamint Bereznay Dani YouTube-csatornáján.

  • Tóth ott folytatta ahol a Summer Cupon abbahagyta

    Tóth ott folytatta ahol a Summer Cupon abbahagyta

    A háromszoros SIM Liga bajnok, Tóth Dávid közel tökéletes teljesítménnyel kezdte meg a K&H MNEB Sim Liga 2022-es kiírását.

    Kezdetét vette a K&H MNEB Sim Liga idei bajnoksága, az első fordulót pedig az angliai Brands Hatchben tartották.

    Az időmérő edzésen Simon Tamás bizonyult a legjobbnak., miután meggyőző teljesítménnyel legyőzte nagy riválisát, Tóth Dávidot. Harmadik helyről Leitner Norbert indulhatot, negyedikről pedig az újonc Pálla Balázs.

    Az első versenyen gyorsan kirajzolódott az erősorrend, hiszen miután Tóth átvette a vezetést a rajt után, ellépett a mezőnytől vele együtt Simon és Leitner is. Az első hármasban a végéig már nem változott a sorrend.

    Mögöttük viszont óriási harc folyt, ugyanis Pálla M1RA szendvicsbe került. Előtte Barna Martin diktálta a tempót, mögötte Zsupanek Bence loholt. Végül Pálla hibázott, így a Barna és Zsupanek hozta el a negyedik, ötödik helyet.

    A második versenyen az első verseny top 10-e fordult. Drámai első néhány kör volt, hiszen Leitner előbb Simonnal, majd Tóthal is koccant, melynek eredményeként visszacsúszott a mezőny végére.

    Tóth magabiztosan autózva nyert, viszont a verseny után megbüntették, s bár a győzelmét megtarthatta, a következő, Red Bull Ringen rendezett fordulón a boxból kell majd rajtolnia.

    A dobogóra Tóth mellé a szenzációsan teljesítő Zsupanek, valamint a nagyszerűen zárkózó Pálla állhatott fel. Simon sérült autóval még az utolsó helyről visszatérő Leitnertől is kikapott, aki negyedik lett.

    SIM Liga mezőny
    Fotó: Bodnár Boglárka

    Red Bull Ring

    A versenypálya 1969-ben épült meg, körülbelül hat kilométer hosszúságban. Egészen 1987-ig adott otthont a Formula–1 osztrák nagydíjnak. Mai formájában 2011-ben nyílt meg.

    A pályának hét jobb- és két balkanyarja van. A két bal kanyar Niki Lauda és Gerhard Berger nevét viseli.

    A bajnoki pontversenyben Tóth Dávid vezet 217 ponttal, megelőzve Simon Tamást, akinek 184 pontja van. Harmadik helyen Leitner Norbert áll 180 ponttal, de csak egy ponttal előzi meg Zsupanek Bencét.

    Mint ahogy azt korábban említettük, Tóth Dávid a Leitner Norberttel történt kalamajkája miatt a boxból kezdi majd meg az első futamot, így mindenképp érdemes lesz nézni az ő felzárkózását.

    A K&H MNEB SIM Liga versenyei élőben követhetők az Esport1 online felületein, valamint Bereznay Dani YouTube-csatornáján.