Kategória: SIM LIGA

  • Hétfőn rajtol a Playstation Magyar Gran Turismo Bajnokság

    Hétfőn rajtol a Playstation Magyar Gran Turismo Bajnokság

    Ismét itt a Playstation Magyar Gran Turismo Bajnokság melyre a prekvalifikáció már március 28-án, hétfőn reggel elkezdődik.

    A tavaly őszi covid korlátozások miatt a jövő hétvégi budapesti OGEX-en kerül megrendezésre a 2021-es a PlayStation Magyar Gran Turismo bajnokság a Race Online Hungary szervezésében, ahol első ízben küzdhetnek meg a hazai top versenyzők nemzetközi feltételek mellett.

    A prekvalifikáció hétfőn 9:00-kor veszi kezdetét és kedd este 20:00-ig lesz lehetősége mindenkinek, hogy a legjobb nyolc közé jutva részt vehessen a pénteken 18:30-kor a Hungexpon lebonyolított döntőben.

    Az előzetes online kvalfikácó a „Circuit Experience” Interlagos-i pályán fut majd, ahol egy GT-R GT3 Schulze Motorsport ’13 volánja mögött lehet a köröket teljesíteni a két nap folyamán.

    A döntő futam színpadi show keretei között kerül majd közvetítésre de élőben is megtekinthető a helyszínen előzetes OGEX regisztrációt követően.

    Nevezés a nevezes@raceonlinehungary.net e-mail címen.

    A Playstation Magyar Gran Turismo Bajnokság menetrendje:

    Prekvalifikáció:

    2022.03.28 9:00 – 2022.03.29 20:00

    Offline Döntő

    • 17:30 – A versenyzői regisztráció
    • 17:45 – versenyzői eligazítás (briefing)
    • 18:00 – Bemelegítések

    Színpadi program

    • 18:20 – A nyolc döntős versenyző bemutatása
    • 18:30 – 1. elődöntő
    • 19:00 – 2. elődöntő
    • 19:30 – Grand Final
    • 19:50 – Díjátadó
  • MNEB SIM Liga GTS előretekintés Blazsán Patrikkal – 3. forduló

    MNEB SIM Liga GTS előretekintés Blazsán Patrikkal – 3. forduló

    Sorozatunkban előretekintünk a K&H MNEB SIM Liga GTS bajnokság 3. fordulójára a címvédő, Blazsán Patrik segítségével.

    A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság SIM Liga Gran Turismo Sport legutóbbi fordulójában ismét egy első és második helyet szerzett Patrik, azonban elismerte, hogy nagyon oda kell figyelnie a riválisokra.

    Jó jel, hogy így sikerült kezdeni a szezont, azonban nagyon jók a többiek és tényleg egy percre sem szabad kiengedni, vagy elizgulni a fontos pillanatokat” – magyarázta Blazsán Patrik.

    Szarka Zsolti mindig nagyon stabilan megy és elég keményen át tud menni a mezőnyön, úgyhogy mindenképpen nehéz lesz ellene, de természetesen a többiek is nagyon gyorsak. Úgy gondolom igen fontos a maximumot kihozni minden helyzetben.

    A Nissannak nagyon feküdtek az eddigi pályák, lesznek gyenge helyszínek, viszont összességében ez az autó lehet a legkiegyensúlyozottabb.

    A következő helyszín Willow Springs lesz, ami egy valóságban is létező pálya mely az USA-ban, azon belül is Kaliforniában helyezkedik el.

    Elég nehéz a pálya, előzni sem annyira egyszerű talán, de úgy gondolom, hogy jó lehet ide az autó.

    A rajt nehézkes, ezenkívül csak a lassú kanyarok jelentenék a nehézséget a Nissannak, viszont itt nagy szerencse, hogy nincs sok ilyen típusú kanyar” – magyarázta Patrik.

    A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság SIM Liga Gran Turismo Sport 3. fordulójának prekvalifikációja után ismét 14 versenyző jutott be a szombati versenyre:

    • Blazsán Patrik
    • Mihalidesz Máté
    • Tóth Henrik
    • Szarka Zsolt
    • Németh László
    • Horváth Olivér
    • Bartha Tamás
    • Balázs Martin
    • Németh András
    • Krémer Péter
    • Nagy László
    • Bélteki Zoltán
    • Magda Attila
    • Szigligeti Tamás

    A 19 órától kezdődő harmadik forduló versenyeit ismét megtekinthetitek majd az Esport2tv Twitch csatornán, valamint az Esport1 oldalán és Bereznay Dani YouTube csatornáján.

    A 2. forduló is visszanézhető:

  • Az iRacing time attack-al ünnepli a NASCAR Le Mans-i indulását

    Az iRacing time attack-al ünnepli a NASCAR Le Mans-i indulását

    A NASCAR 2023-ban érkezik Le Mans-ba – az iRacing segítségével most kipróbálhatják a szimulátorosok a platformon is ezt a kombinációt.

    A NASCAR, a Hendrick Motorsports, az IMSA és a Goodyear bejelentette, hogy közös erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy egy módosított NASCAR NEXT Gen Chevrolet Camaro ZL1-et hozzanak el a Le Mans-i 24 órás versenyre 2023-ban.

    A nevezés „Garage 56” szabályok alapján indulna, egyfajta bemutató autóként, és természetesen a NASCAR NEXT Gen stock car-t úgy kell átalakítani, hogy mindent elbírjon, ami egy 24 órás hosszútávú versenyen szükséges a kimerítő Circuit de la Sarthe helyszínen.

    Mindenesetre, mint kiderült, az iRacing szinte azonnal lecsapott a lehetőségre, és 90 perccel a bejelentés után tweetelte, hogy egy új Time Attack verseny élesben is elérhető a platformjukon, amely június 6-ig tart.

    Nagyjából ők az egyetlenek, akiknél ezt a kombót realisztikusan ki lehet próbálni, úgyhogy a szimulátorosok köszönik szépen a lehetőséget.

    Azzal, hogy van egy lézer szkennelt, aktuális verziója a Circuit de la Sarthe-nak a játékban, valamint egy naprakész Chevrolet Camaro ZL1 NEXT Gen, az új Time Attack a két (a mai napig) valószínűtlen egységet fogja össze és egyesíti őket.

    Szóval ha valaha is égett benned a vágy, hogy megnézd, mit művel egy nehéz NASCAR autó a világ egyik leghosszabb és legnagyobb kihívást jelentő helyszínén, a Circuit de la Sarthe-on, akkor ezt már kipróbálhatod az iRacing platformján is.

  • Romain Grosjean saját tapasztalataival próbálja segíteni E-Sport csapatát

    Romain Grosjean saját tapasztalataival próbálja segíteni E-Sport csapatát

    Az IndyCar-os Romain Grosjean régóta támogatja a feltörekvő szimulátorversenyzők erőfeszítéseit, jó példa erre az R8G Esports.

    A legtöbben csodáljuk az Andretti Autosport jelenlegi IndyCar pilótáját a motorsportban megtett útjáért. Közel egy évtizedig versenyzett a Forma-1-ben, az ikonikus #8-as számot viselte az autóján, miközben a Renault, a Lotus és a Haas színeiben versenyzett.

    És bár ugyanezt a számot nem vitte át jelenlegi csapatához (most a 28-assal versenyzik), Grosjean a szimulátoros versenycsapata, az R8G Esports formájában tiszteleg korábbi rajtszáma előtt.

    Elég meglepő volt, ahogy belecsöppentem az E-sport világába. A járvány idején volt egy régi barátom, aki 14 évig dolgozott a Forma-1-ben, és nagyon benne volt az E-sportban” – mondta Romain Grosjean a Traxion.gg podcastjában.

    Ő mondta nekem, hogy érdemes lenne komolyabban foglalkoznod ezzel. Az az igazság, hogy mindig is rajta tartottam a szemem a szimulátoros világ történésein.

    Grosjean számára tehát nem új az E-Sport. Mindig is szenvedélye volt a szimulátoros versenyzés, ami 10 évvel ezelőttre nyúlik vissza.

    Szerencsés voltam az életemben” – közben a svájci születésű versenyző a versenyruháira mutatott. „A motorsport sokat adott nekem. Ez tette az életemet olyanná, amilyen most, és arra gondoltam, hogyan adhatnám viszonozhatnám ezt?

    Az R8G eSports több lett, mint egy ötlet, és 2020 áprilisában indult el mindössze hét versenyzővel, akik száma a szezon végére 30-ra nőtt.

    Manapság már az R8G egy junior csapattal  és egy női csapattal is rendelkezik – többek között itt versenyzik Csincsik Marcell és Bencsik Tímea is.

    Maarten van Loozenord, az R8G egyik leggyorsabb versenyzője
    Fotó: VCO Esports/iRacing

    A jövő nagy tehetségét keresi Grosjean

    Grosjean újraéledt szeretete az E-sport iránt továbbra is a motorsport közösség javát szolgálja azzal, hogy szenvedélyes projektjén keresztül segíti a fiatal versenyzőket.

    Tényleg megpróbáljuk feszegetni a határokat. Részt veszünk az összes nagy bajnokságban. Részt vettünk a Formula E: Accelerate, a Le Mans Virtual Series és a Porsche TAG Heuer Esports Supercup iRacing bajnokságokban is.

    Oké, nem minden ügyes szimulátorosból lesz jó versenyző a valóságban szóval még mindig van egy kis különbség.

    De meggyőződésem, hogy az E-sporton keresztül megtalálhatjuk a következő nagy tehetséget. Megpróbálom a jövőben különböző programokat erőltetni, hogy ezt kiemeljük.

    Ami a 10-szeres F1-es dobogós saját E-sport ambícióit illeti, nemrég az iRacing Daytonai 24 órás versenyen indult Jimmy Broadbent oldalán, és nyíltan beszélt arról, hogy a jövőben szeretne a Le Mans-i 24 órás virtuális versenyen is elindulni.

  • Elnézést kért a Gran Turismo 7 készítője, hatalmas gondok voltak

    Elnézést kért a Gran Turismo 7 készítője, hatalmas gondok voltak

    Megérkezett az új, 1.07-es patch a Gran Turismo 7-hez, azonban a frissítés hibás volt, így a szerverek sokáig nem voltak elérhetőek.

    A március 17-i 1.07-es frissítést követően a Gran Turismo 7-et fejlesztő Polyphony Digital meghosszabbította a tervezett szerverkarbantartást, ami miatt a játék legtöbb funkciója közel 33 órára játszhatatlanná vált.

    Most megjelent az 1.08-as verzió, és újra játszható a Gran Turismo sorozat legújabb játéka.

    Az új frissítés már letölthető, PlayStation 5-ön 354,4 MB, PlayStation 4-en pedig 222,8 MB.

    Az 1.07-es verzió frissítése azt ígérte, hogy kijavítja azt a hibát, amikor bizonyos Licence Tests, Missions és Circuit Experiences esetében a járművek nem megfelelő gumiabroncsokkal voltak felszerelve.

    Emellett a játékban kifizetett kreditek számát is csökkenteni akarták több versenyen, köztük a népszerű Fisherman’s Ranch Dirt Champions versenyen – ez a gyors pénzkeresés legegyszerűbb módja.

    Bár a frissítés letölthető volt, a játék indításakor a szerverek március 18-án, kb. 16 óráig elérhetetlenek voltak

    A hivatalos közlemény így szólt: „Az 1.07-es frissítéssel kapcsolatban talált probléma miatt meghosszabbítjuk a jelenlegi szerverkarbantartási időszakot. A lehető leghamarabb közöljük a befejezés időpontját

    A Gran Turismo 7 vezető producere, Kazunori Yamauchi a következőket mondta a késésről és a kapcsolati hibákról:

    Közvetlenül az 1.07-es frissítés megjelenése előtt felfedeztünk egy olyan problémát, amikor a játék egyes esetekben nem indult el megfelelően a PS4 és PS5 termékverziókon” – magyarázta Yamauchi.

    Ez egy ritka probléma volt, amelyet a fejlesztői hardveren végzett tesztek vagy a megjelenést megelőző QA ülések során nem tapasztaltunk, de a felhasználók mentési adatainak biztonsága érdekében úgy döntöttünk, hogy megszakítjuk az 1.07-es frissítés megjelenését, és egy 1.08-as javító frissítést készítünk.

    Ez volt az oka a késedelemnek. Őszintén elnézést kérek mindenkitől a késői jelentésért.

  • Az Alsace-Village-en folytatódik ma MNEB Gran Turismo Sim Liga

    Az Alsace-Village-en folytatódik ma MNEB Gran Turismo Sim Liga

    Fantasztikus izgalmakat hozott a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság SIM Liga Gran Turismo Sport első fordulója.

    Múlt héten tartották a liga első fordulóját a Dragon Trail – Seaside nevezetű pályán. Blazsán Patrik esélyeshez méltóan vezetett és a bajnoki tabella első helyén áll, de az ellenfelek nem akartak lemaradni, így Mihalidesz Dániel, valamint a semmiből feltűnő Tóth Henrik is ott van a nyomában.

    A mai nap főszereplője az Alsace-Village nevű fiktív pálya. Ahogy az a fentebbi videón is látszik, ez egy 5,4 km-es pálya, amely egy francia faluban található Elzászban, ami egy francia régió.

    A pálya francia utak mentén húzódik, amelyek elég látványosan hullámoznak és kanyarognak.

    A kanyartípusok széles skáláját kínálja, a nagy sebességű kanyaroktól az alacsony sebességű hajtűkanyarokig.

    Vannak olyan pillanatok is, amikor a játékosnak fékeznie kell kanyarodás közben, ami kihívást jelent majd a versenyzőknek. Emiatt a pálya inkább egy rally szakasz benyomását kelti, szemben a hagyományos versenypályával.

    A 19 órától kezdődő versenyen is a 14 prekvalifikáció alapján bejutott versenyző indulhat majd.

    Bejutók

    • Krémer Péter
    • Mihalidesz Máté
    • Horváth Olivér
    • Blazsán Patrik
    • Szarka Zsolt
    • Tóth Henrik
    • Németh László
    • Bartha Tamás
    • Tóth Gábor
    • Dankó Bence
    • Bélteki Zoltán
    • Magda Attila
    • Balázs Martin
    • Buda László

    A második futamot ismét megtekinthetitek majd az Esport2tv Twitch csatornán, valamint az Esport1 oldalán és Bereznay Dani YouTube csatornáján.

    Az 1. forduló is visszanézhető:

  • Ma a Nürburgringen küzd digitálisan Kiss Norbi az MAN-jével

    Ma a Nürburgringen küzd digitálisan Kiss Norbi az MAN-jével

    Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Kiss Norbi idei kamionos szezonja is megkezdődött, még ha egyelőre csak virtuális formában is. Egy teszt versenyen már túl is vagyunk, ahol voltak azért galibák, így bízunk benne, hogy ezúttal már minden a helyére kerül, és a közvetítőknek is élvezetes lesz a dolog, hát még a nézőknek.

    Ma a kamionversenyzés legfontosabb helyszínére látogat el a PC mögül a mezőny, a Nürburgringre. Tavaly, ez élesben is kimaradt sajnos, a nem várt árvíznek köszönhetően, így feltehetően minden induló nagy lendülettel vág neki a dolognak újra. Jó volt látni Norbin kívül további magyarokat, név szerint #86 Ballai Gergő és #69 Szabados Viktor is a mezőnyben, akik nem is vallottak szégyent.

    Az öt versenyhétvégéből álló digitális kamionos versenyszezon első állomásán is Bereznay Dani mellett újra Vámosi Péter lesz majd hallható. A stream, ahogy az megszokott, Kiss Facebook oldalán lesz majd megtalálható.

    Az ETRC digitális 2022-es versenynaptára:

    2022. március 18. Nürburgring (a hosszú pályán a gyors sikánnal)
    2022. április 1. Estoril
    2022. április. 15. Donington Park
    2022. április 29. Zandvoort 2021-es kialakítás
    2022. május 13. Misano

    Menetrend:

    20:00 – A szerver nyit a szabadedzés miatt
    20:20 – Az időmérő kezdete (15 perc + hosszabbítás)
    20:40 – Az első futam rajtja (12 kör, ebből egy az felvezető kör)
    21:15 – A második futam rajtja (az első futam első 8 helyezettje fordítva indul, ismét 12 kör)

  • Ha te is imádod a Gran Turismo 7-et, ez a rap be fog jönni!

    Ha te is imádod a Gran Turismo 7-et, ez a rap be fog jönni!

    Minden benne van, ami egy jó rap számhoz kell. A várakozás, az élvezeti érték, és egy jókora önkritika – meg egy kis Gran Turismo kritika.

    Korábban már írtunk róla, hogy a Gran Turismo 7 a magyar kritikák alapján elképesztően jól sikeredett.

    Összességében olyan élményt ad a Gran Turismo 7, amilyet kevés más játéktól kaphatnak meg az autózás szerelmesei. Egyszerre szimulátor és az átlag játékosok által is kitapasztalható versenyjáték” – írta a magyar gamestar.

    Metacritic elemzés összesítő weboldal szerint a szimulátor 88 pontot kapott a lehetséges 100-ból az újságírók előzetes tesztjei alapján.

    Hamarosan mi is bővebben boncolgatni fogjuk majd a játék érdekességeit, azonban most térjünk vissza a rapre.

    Ugyanis érdemes megnézni, hogy mit gondolnak a játékosok a Gran Turismo 7-ről. Jó példa erre a „Gémer Bácsi” által előadott rap.

    A gémernek nincs sok videó a csatornáján, és egyelőre csak 31 feliratkozója van, van egy olyan érzésünk, hogy az elkövetkező időszakban ez rohamosan meg fog nőni.

    Természetesen ő is elmondja, hogy a törésmodell hagy kívánni valót maga után, az online részen a büntetési szisztéma miatt sokszor hozzá vágná a falhoz az egészet.

    DE! „Ha sok panasz, miért játszol” – kérdezi ő is a rapben. A válasz pedig egyszerű: „Hát mer’ imádok mindent, ami kerekeken gördül

    Bizony, ha a négy kerékről van szó, mi sem tudunk ellenállni.

  • Ma veszi kezdetét az MNEB Gran Turismo Sim Liga bajnokság

    Ma veszi kezdetét az MNEB Gran Turismo Sim Liga bajnokság

    Magyarország legjobb GT játékosai mérik össze tudásukat a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság SIM Liga Gran Turismo Sport bajnokságban.

    A bajnokság a Dragon Trail – Seaside pályán kezdődik, ami egy fiktív pálya. Ez egy 5,2 km hosszú, Horvátországban található pálya, amely a tengerparton helyezkedik el – ahogy a neve is mutatja.

    A pálya alapvetően háromszög alakú, de rejtett mélységeket tartalmaz, amelyek növelik a komplexitását. Ezek közül a legjelentősebb, hogy egy domboldalon helyezkedik el, így a pálya meredek emelkedő és lejtős részeket tartalmaz.

    A három visszafordító közötti részeken három különböző típusú sikán található, ami még inkább kihívás elé állítja a versenyzőket.

    Talán a szavak helyett beszéljenek a képek, hiszen Lewis Hamilton még 2019-ben futott egy gyors kört a népszerű pályán.

    Az idei versenynaptár a következőképpen néz ki:

    • 1. forduló: 03.07. – 03.12. Dragon Trail Seaside
    • 2. forduló: 03.14. – 03.19. Alsace Village
    • 3. forduló: 03.21. – 03.26. Willow Springs Int. Raceway: Big Willow
    • 4. forduló: 03.28. – 04.02. Nürbugring GP
    • 5. forduló: 04.04. – 04.09. Sardegna – Road Track – A
    • 6. forduló: 04.11. – 04.16. Circuit de Sainte – Croix – C

    Természetesen itt lesznek a szokásos szereplők is. A címvédő, és GT SPORT Performance Ranking listavezető Blazsán Patrik idén is visszatér, hogy megvédje címét, de szoros versenyre számíthat.

    A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság SIM Liga Gran Turismo Sport bajnokság tavalyi második helyezett, és a ranglista harmadik Szarka Zsolt az idei szezonban le szeretné őt taszítani a trónról, de figyelni kell majd Mihalidesz Mátéra is.

    A bejutók listája:

    • Mihalidesz Máté
    • Horváth Olivér
    • Tóth Gábor
    • Szarka Zsolt
    • Tóth Henrik
    • Bartha Tamás
    • Németh László
    • Krémer Péter
    • Blazsán Patrik
    • Bélteki Zoltán
    • Dankó Bence
    • Balázs Martin
    • Báder Benjámin

    A versenyt természetesen élőben is lehet majd követni 19:00-tól, méghozzá a az Esport2tv Twitch csatornán, valamint az Esport1 oldalán és Bereznay Dani YouTube csatornáján.

  • Kiss Norbi bezsebelte idei első bajnoki címét

    Kiss Norbi bezsebelte idei első bajnoki címét

    Drámai finálé után lett a Nürburgring-Nordschleife legjobbja Kiss Norbi, aki csapattársaival együtt rangos E-Sport győzelmet zsebelt be.

    Elképesztő finálét produkált a Digital Nürburgring Endurance Series presented by Goodyear sorozat.

    A bajnokság az SP9 kategóriában (GT3) szó szerint az utolsó métereken dőlt el a Mercedes-AMG E-Sports Team HRT (Kiss Norbert csapata, a szerk.) és a Mahle Racing Team között.

    Norbi elmesélte nekünk, miként kérték fel őt, hogy versenyezzen a Mercedes csapatában.

    A DNLS azért volt nagyon érdekes a bajnokság mert próbáltak minél több való életben is autóversenyzéssel foglalkozó embert bevonzani a bajnokságba” – mondja az újdonsült bajnok.

    A szabályok azt mondták ki, hogy az igazi versenyzőknek kellett időmérőzni, és ők kezdték meg a versenyeket is. Ezen kívül legalább 1 órát kellett vezetniük a 3 órás versenyen, szóval a felelősség nagy volt rajtunk.

    Kiss Norbi és a Nordschleife
    Kiss Norbi és a Nordschleife Fotó: Mercedes-AMG E-Sports Team HRT

    Míg a Team BMW Bank a BMW M4 GT3-mal Bruno Spengler és Kay Kaschube vezetésével megszerezte a szezonbeli első győzelmét a LEGO Technic 3 órás versenyen, addig Kiss Norbi és csapattársai, Florian Denzler és Danny Giusa egy körömrágós utolsó szakaszt követően lettek bajnokok.

    Az időmérő jól sikerült, a 4. helyről tudtunk rajtolni, úgy hogy a bajnoki riválisaink mind mögöttünk voltak” – magyarázza Kiss Norbi.

    A rajt után nagyon agresszív volt mindenki, én meg próbáltam vigyázni az autóra, szóval visszaestünk egy picit. Ezután viszont jöttünk felfelé, és pont az utolsó körben ért utol bennünket a rivális Mahle csapata.

    Belül a sárga Mercedesben Danny Giusa kívül pedig Phil Denes a fehér Porschéban
    Belül a sárga Mercedesben Danny Giusa kívül pedig Phil Denes a fehér Porschéban Fotó: VCO/iRacing

    Elképesztő véghajrá

    Phil Denes a Mahle Racing Team Porsche 911 GT3 R-ével lenyűgöző hajszát indított a végén, hogy az utolsó körökre utolérje Giusát.

    Nem sokkal a háromórás verseny befejezése előtt a Grand Prix részen történt egy kisebb ütközés, amikor Denes meglökte riválisát.

    Már-már úgy tűnt, hogy a bajnoki cím kicsúszhat a Kiss Norbi fémjelezte csapat kezéből, azonban a versenyirányítás arra kérte a Mahle csapatát, hogy az incidens miatt adják vissza a helyet a Mercedes-AMG E-Sports Team HRT-nek.

    Denes ezt nem tette meg, ezért a futam végeredményében a csapatot hátrasorolták, így a magyar versenyző alakulata izgalmas hajrá után megszerezte a bajnoki címet.

    Többször is megpöccintették az autóban ülő csapattársamat, majd egy ilyen lökéssel előztek meg bennünket, amiért utasították őket hogy adják vissza a helyet, de nem tették meg, így végül mögénk sorolták őket” – mesélte Mercedes-AMG E-Sports Team HRT magyarja.

    Kicsit botrányos vége lett, de minket nem mozgat meg nagyon ez, mert hosszú és kemény szezon volt.”

    A bajnoki autó: a 4-es rajtszámú Mercedes-AMG E-Sports Team HRT, Kiss Norbi, Florian Denzler, Danny Giusa
    A bajnoki autó: a 4-es rajtszámú Mercedes-AMG E-Sports Team HRT, Kiss Norbi, Florian Denzler, Danny Giusa Fotó: Mercedes-AMG E-Sports Team HRT

    Norbi elismerte, hogy a szezon során nem mindig ők voltak a leggyorsabbak, de mint az autósportban már többször is láthattuk: nem mindig a leggyorsabb a legjobb.

    „Ők lehet hogy gyorsabbak voltak, de közben estek keltek, többször is kiütöttek TCR autókat, mi viszont sokkal stabilabbak voltunk és okosabban mentünk.

    Király volt a szezon, kétszer is futottam pole időt, volt 1 futamgyőzelem és rendszeresen a dobogón álltunk. Ezekkel a stabil eredményekkel kerültünk oda a végére, hogy legyen esélyünk.

    Imádom a Nordschleifet szóval remélem majd legközelebb is tudok indulni a bajnokságban” – jelentette ki a háromszoros Európa-bajnok versenyző.

    A Cup2 kategóriában az Autosport gáláján az év E-Sport csapatának választott Coanda Simsport győzedelmeskedett.