Kategória: Rookies

rookies

  • Kiss Norbert a Slovakia Ringen is megállíthatatlan volt

    Kiss Norbert a Slovakia Ringen is megállíthatatlan volt

    A Révész Racing pilótája, Kiss Norbert Szlovákiában négy futamot nyert a kamion Európa-bajnokságon. A magyar versenyző ezzel egy tökéletes hétvégét zárt a Slovakia Ringen.

    Kiss Norbert makulátlanul versenyzett a Slovakia Ringen tartott kamion Európa-bajnokság fordulóin. A Hungarian Motorsport Academy közreműködésével versenyző pilótát a változó időjárási körülmények sem zavarhatták meg, szombaton és vasárnap is mindkét futamot megnyerte, a helyszínen lévő magyar szurkolók legnagyobb örömére. A tökéletes hétvége után a négyszeres Európa-bajnok az összetettben is átvette a vezetést.

    A gokartosok közül ezúttal hárman álltak rajthoz az Akadémia színeiben. Muro Leccesében, a WSK-sorozat Mini géposztályában Zsebő Marcell kitűnő részeredményeket ért el. Az elődöntőben egészen az utolsó körig a harmadik helyen haladt, amikor is az egyik versenyzőtársa hibájából kifolyólag visszaesett az utolsó helyre, így a döntőben csak a középmezőnyből tudott rajtolni. Végül a 22. helyet szerezte meg a rangos mezőnyben.

    Krepcsik Áron ezúttal itthon aratta le a babérokat, a Magyar Gokart Bajnokság harmadik fordulójában, Bruckban. A Rotax Max géposztályban versenyző fiatalembert az sem zavarhatta meg, hogy az időmérésen megbüntették, így a mezőny végéről volt kénytelen rajtolni.  Az első futamot az utolsó előtti helyről rajtolva nyerte meg, végül három futamgyőzelmet aratva, 100%-os teljesítménnyel zárta a hétvégét.

    Krózser Menyhért folytatta ismerkedését egy számára új kategóriában, a sebességváltóval ellátott KZ2-es géposztályban. Rutinosabb vetélytársait megelőzve hétvégén szinte megközelíthetetlen volt, így csak úgy, mint Áron, ő is három győzelemmel a zsebében távozott a brucki aszfaltcsíkról.

  • Molnár Martin a döntő ellenére sem elégedett, Gender Tamás Juniornak nekiment az ellenfele

    Molnár Martin a döntő ellenére sem elégedett, Gender Tamás Juniornak nekiment az ellenfele

    Molnár Martin döntőbe jutott a Champions of the Future Euro Series Rodbyban rendezett fordulójában az OK kategóriában, de többször is hibázott, így nem elégedett magával. Gender Tamás Junior számára az összecsiszolódásról szólt a hétvége az OK-junior kategóriában, hiszen most debütált új csapatánál.

    Június 1-e és 3-a között a dániai Rodbyban, a Champions of the Future Euro Series harmadik állomásán versenyzett Molnár Martin. Az Energy Corse gokartosa az öt előfutamból háromszor is a legjobb tízben, egyszer pedig a legjobb ötben zárt, az elődöntőben és a döntőben azonban nem tudta teljes mértékben hozni azt, amit elvár saját magától. Az OK-mezőny nagy része számára ismeretlen pályán zajló hétvégét így a 27. helyen zárta.

    „A csütörtöki időmérőn jól kezdtem, hatodik időt értem el, majd következett két előfutam. Az elsőn visszaestem a rajtnál, de utána jó volt a tempóm, amivel sikerült számos pozíciót visszaszereznem. Hasonló volt a forgatókönyv a második előfutamban is, a sorom itt is beragadt a rajtnál, de a tempóm ezúttal is jó volt, úgyhogy vissza tudtam zárkózni” – értékelte a versenyhétvége nyitónapját a Hungarian Motorsport Academy által támogatott versenyző.

    „Szerencsére a tempót a második versenynapra is sikerült átmentenünk, míg a rajtok a következő három előfutamban is változatosan alakultak. Összességében nem sikerültek rosszul a versenyek, az összetett huszadik helyén várhattam az elődöntőt, ami már nem alakult olyan jól. A szombati bemelegítésen még a harmadik időt értem el, az elődöntőben viszont rögtön a rajt után lesodródtam a pályáról. Ezután igyekeztem felzárkózni a mezőnyre, ami sikerült, majd néhány pozíciót javítottam is, de aztán hibáztam, és ismét visszaestem. A döntőbe így is bekerültem, de a rajt után ismét rosszul helyezkedtem, és a tempóm sem volt az igazi, ami miatt végül a huszonhetedik helyen értem célba.”

    Gokart, Molnár Martin, Champions of the Future Euro Series, Rodby, OK
    Molnár Martin (Fotó: MOTAM)

    Molnár Martin hétvégéje tehát hektikusan alakult, mert bár a tempója a versenyek többségében megvolt, becsúszott néhány egyéni hiba, amit őszintén el is ismert, és azon van, hogy a következő versenyen jobb formában térjen vissza.

    „Ez a hétvége nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Legközelebb igyekszem kevesebb hibát elkövetni, mostantól pedig már az Európa-bajnokság következő állomására koncentrálok. Köszönöm a munkát és a támogatást az Energy Corsénak, a partnereimnek, a családomnak, a MOTAM-nak, a Hungarian Motorsport Academynek, a coachomnak, Antonio Gallucciónak és a szerelőmnek, Andrea Terronnak, illetve a remekül felkészített motort a Machac Motorsnak.

    Molnár Martin legközelebb június 16-a és 18-a között, az FIA Európa-bajnoki sorozatának harmadik állomásán versenyez.

    Gender Tamás Junior debütált új csapatával

    Molnár Martin mellett Gender Tamás Junior is részt vett a hétvégén, csak éppen ő a közel 100 fős OK-junior kategóriában. A szintén a MOTAM által támogatott gokartos először versenyzett a Forza Racing színeiben. Mivel a pályát átépítették, az OK versenyzőihez hasonlóan számukra is ismeretlen volt a helyszín. A magyar pilóta a futamhétvégét megelőző teszten próbálta ki először, de rögtön elnyerte a tetszését.

    A ritmusos, helyenként igen szűk aszfaltcsíkon jó időmérőt követően a 18. rajtpozíciót szerezte meg az előfutamokra, amelyeken a fő célja az volt, hogy felvegye a ritmust az erős mezőnnyel, és minél jobban összecsiszolódjon az új csapatával. Könnyű dolga ugyanakkor nem volt, mert minden előfutamban az F-csoportban szerepelt, ami azt jelentette, hogy a poros külső ívről kellett rajtolnia, a gumijai pedig 1-2 körön át ezután nem tapadtak megfelelően. Noha a szombati elődöntőbe nem került be, az előfutamok során így is értékes tapasztalatokkal gazdagodott.

    „Miután a teszt és az ismerkedés a pályával jól sikerült, a versenyhétvége első napján is jó tempóban kezdtem, az időmérős csoportomban mindössze négy és fél tizedmásodperccel maradtam el az első helyezettől a több mint ötven másodperces körön – kezdte a versenyhétvége értékelését az ugyancsak a Hungarian Motorsport Academy által támogatott sportoló. – Az időmérő napján két előfutamban álltam rajthoz, amelyek igazán mozgalmasra sikerültek. A második előfutamban az egyik riválisom olyan erővel jött nekem hátulról, hogy a levegőbe emelkedett a gokartom, majd kilöktek a pályáról. Ezután leszegett fejjel mentem előre, utolértem a mezőnyt, és még egy pozíciót sikerült is javítanom.”

    Gokart, Gender Tamás Junior, Forza Racing, Champions of the Future Euro Series, Rodby, OKJ
    Gender Tamás Junior (Fotó: MOTAM)

    „A második napom a bemelegítéssel szintén jól indult, de az aznapi első előfutamban csúszott a gokartom hátulja, így pedig nem tudtam elég gyors lenni. A csapatom keményen dolgozott azon, hogy a folytatásra javuljon a helyzet, és javult is, amitől a tempóm is jobb lett. Az utolsó két előfutamban nagyokat csatáztam, az elődöntőbe azonban nem jutottam be. Még van mit csiszolni a beállításokon, emellett pedig nekem is fel kell vennem a ritmust ezzel az erős mezőnnyel. Köszönöm a kemény munkát a Forza Racingnek, megyünk tovább előre!”

    A Champions of the Future Euro Series idei harmadik versenyhétvégéjének részletes eredményeit ITT lehet megnézni.

    Molnár Martin eredményei az OK kategóriában

    Résztvevők: 67
    Időmérő csoport: 6.
    Időmérő összesített: 17.
    E-F előfutam: 15.
    A-E előfutam: 6.
    C-E előfutam: 11.
    B-E előfutam: 5.
    D-E előfutam: 6.
    Előfutamok összesített: 20.
    Elődöntő: 21.
    Döntő előtti összesített: 28.
    Döntő: 27.

    Gender Tamás Junior eredményei az OK-junior kategóriában

    Résztvevők: 94
    Időmérő csoport: 18.
    Időmérő összesített: 54.
    E-F előfutam: 23.
    C-F előfutam: 27.
    B-F előfutam: 27.
    D-F előfutam: 26.
    A-F előfutam: 26.
    Előfutamok összesített: 87.
    Elődöntő:
    Döntő előtti összesített:
    Döntő:

  • Benyó Máté szép eredménnyel távozhatott a portugál ralikrossz Eb-futamáról

    Benyó Máté szép eredménnyel távozhatott a portugál ralikrossz Eb-futamáról

    Június első hétvégéjén összesen 12 versenyző képviselte a HUMDA által létrehozott Hungarian Motorsport Academy (HMA) színeit belföldön és külföldön. A legjobb eredményt Benyó Máté ralikrossz-versenyző érte el, aki a portugáliai Montalegre Circuit-on hetedik helyen végzett.

    A gokartosok a Champions of Future harmadik fordulójában versenyeztek egy új helyszínen, a dániai Rodbyban, a két hét múlva sorra kerülő Európa-bajnoki futam felkészülésének jegyében. Közülük Molnár Martin érte el a legjobb eredményt, aki ismét a döntő 36 legjobb versenyzője közé kvalifikálta magát az OK kategóriában, és ott a huszonhetedik helyen intette le a kockás zászló. Az új csapat színeiben induló Gender Tamás, és Gáspár Benett ezúttal jutott döntőbe a Junior kategóriában, de hasznos tapasztalatokra tettek szert, amelyeket kamatoztathatnak majd a két hét múlva ugyanitt megrendezendő Eb-fordulón.

    Benyó Máté ralikrossz-versenyző a fantasztikus nyirádi debütálás után, ahol újoncként azonnal az 5. helyen zárt, és ő lett a hétvége versenyzője ismét jól teljesített. A 21 éves fiatalember a portugáliai Montalegre Circuit-on megrendezett Rallycross Európa-bajnokságon az előfutamok után összesítésben a második helyről várhatta az elődöntőt, ahol végül éppen csak lecsúszott a döntőbe jutásról, de így is az előkelő 7. helyet szerezte meg a rutinos mezőnyben, értékes pontokat gyűjtve így a bajnokságban.

  • George Russell nagy tettet hajtott végre a csapattal, amelynél mostantól a fiatal magyar gokartos versenyez

    George Russell nagy tettet hajtott végre a csapattal, amelynél mostantól a fiatal magyar gokartos versenyez

    A hétvégén a Champions of the Future Euro Series idei harmadik fordulójában, a dániai Rodby-ban versenyez Gender Tamás Junior, teszi mindezt új csapata, a Forza Racing színeiben.

    Alighanem minden motorsport-kedvelő hallott már George Russellről, a Mercedes 25 esztendős Forma-1-es pilótájáról. Ám azt talán kevesebben tudják, hogy 2012-ben az akkor még csak 14 éves versenyző történelmet írt a CIK-FIA gokart Európa-bajnokságon azzal, hogy a junior kategóriában ő lett az első pilóta, aki sikerrel megvédte címét. Tette mindezt annak a Forza Racingnek a színeiben, amely akkoriban mutatkozott be a nemzetközi gokartos színtéren. Ebben a csapatban debütál a soron következő versenyhétvégén Gender Tamás Junior.

    Gender Tamás Junior, Forza Racing
    Fotó: Sportinphoto Photo Agency

    A brit székhelyű Forza Racing az elmúlt bő tíz évben sikeres és elismert csapattá nőtte ki magát, amely számos versenyzőt nevelt ki és ért el velük komoly eredményeket OK és OKJ-kategóriában egyaránt. A WSK-versenyektől kezdve az Európa-bajnoki futamokon át az egyéb rangos viadalokig a 2012-ben és 2017-ben Európa-bajnoki, utóbbi évben világbajnoki címet is ünneplő istálló számos rangos sorozatban képviselteti magát, miközben nagy hangsúlyt fektet a gokartosok felkészítésére.

    A Hungarian Motorsport Academy által támogatott Gender Tamás Junior természetesen már tesztelt az istállóval, az első közös versenyre pedig a Koppenhágától 160 km-re fekvő, teljesen átépített Rodby Karting Ringen kerül sor a hétvégén. A magyar versenyző a teszten ismerkedett meg az 1246 méter hosszú aszfaltcsíkkal, amelyet rögtön meg is kedvelt. „Ritmusos, élvezetes pálya, már várom, hogy versenykörülmények között is kipróbáljam. Nagyon motiváltan készülök a hétvégére, remekül megy a közös munka az új csapatommal, miközben még természetesen tart a beilleszkedési folyamat. A csapat mindenben segít, ez tényleg egy nagy család, úgyhogy jól érzem magam” – összegezte eddigi tapasztalatait a magyar versenyző.

    Gender Tamás Junior, Forza Racing
    Fotó: Sportinphoto Photo Agency

    A hétvége érdemi része június 1-én, csütörtökön kezdődik az időmérő edzéssel, amelyet még aznap követnek az első előfutamok, amelyek pénteken is folytatódnak, szombaton pedig következik az elődöntő és a döntő. Élő eredménykövetés ITT, részletes eredmények pedig ITT lesznek elérhetők.

  • Az egyik leghíresebb versenypályán mutatkozott be Losonczy Levente a TCR Europe-ban

    Az egyik leghíresebb versenypályán mutatkozott be Losonczy Levente a TCR Europe-ban

    Az olasz bajnokság első két fordulója után a TCR Europe mezőnyében is bemutatkozott a Hungarian Motorsport Academy támogatásával az Aggressive Team Italia színeiben versenyző Losonczy Levente. A fiatal túraautó-pilóta iskolai kötelezettségei szünetében indult a kontinens egyik legerősebb túraautós mezőnyében.

    Az F1-es nagydíjat is rendező Spa-Francorchamps aszfaltcsíkján rendezték meg a TCR Europe versenysorozat idei harmadik fordulóját, amelyen az Aggressive Team Italia pilótája, Losonczy Levente is rajthoz állt. A Hungarian Motorsport Academy támogatásával szereplő pilótának ez volt az első megmérettetése a bajnokságban.

    Michelisz egy parádés előzéssel újra a dobogón zárt

    A csapata és a Hyundai Elantra N TCR már jól ismert a számára, hiszen a TCR Italy-bajnokságban már megkezdték a szereplést, a TCR Europe azonban még erősebb mezőnyt vonultat fel, köztük a 2019-es Túraautó-világkupa győztesét, Michelisz Norbertet vagy a kétszeres vk-győztes Yann Ehrlacher-t.

    Spa a versenysorozat leghosszabb és egyik, ha nem a legnehezebb helyszíne, hiszen 7004 méteres nyomvonalán 20, jellemzően tempós és középgyors kanyar található, köztük olyanok is, mint a Raidillon és az Eau Rouge, a Pouhon vagy a Blanchimont. A kanyarok többségében jelentős a szintkülönbség, ami komoly kihívás a pilótáknak.

    A pálya jellegéből és elhelyezkedéséből adódóan korlátozottak a tesztelési lehetőségek, ezért a versenyzők kénytelenek elsősorban szimulátoron gyakorolni Spára, de még a legfejlettebb technológiáknál is többet ér a valós tapasztalat, amit Losonczy Levente mindössze kétszer 30 percnyi szabadedzésen szerezhetett meg.

    A pénteki tréningek után már jött is a sokat eldöntő időmérő edzés, amelyen Levente a 22. rajthelyet szerezte meg. Ez megnehezítette az első futam kezdetét, mivel az előtte álló versenyautó hátsó szárnya eltakarta a rajtlámpát, így az indulás nem volt ideális, és a mindössze 8 körös verseny hasznos időtartamát biztonsági autó is rövidítette.

    Losonczy Levente
    Fotó: MGR Images

    Levente az első futamon a 19. helyen ért célba, majd a vasárnap megtartott második versenyen a 21. helyezett lett, azonban a hétvégi erőviszonyokat látva a csapattal taktikázni kezdtek, és már a következő fordulóra készültek, ami 2023. június 16-18. között zajlik a Hungaroringen.

    „Kétszer 30 percnyi edzés állt rendelkezésemre, ami megközelítőleg összesen 20 kör, ez közel sem volt elég az időmérő előtti felkészülésre egy ilyen komplex és egyben ismeretlen pályán. Ebből adódóan hiányzott a magabiztosság a pályával kapcsolatban, így a tempóm sem volt meg a futamokon” – nyilatkozta Levente.

    „Úgy láttuk helyesnek, ha az új gumikat magunkkal visszük a Hungaroringre és nem itt használjuk fel őket. Sok teendőnk van, hogy ebben az erős mezőnyben is felvegyük a versenyt az ellenfelekkel, de ezúttal is köszönöm Pepe Oriola, Hatvani Bálint és a csapat munkáját, valamint édesapám, a partnereink és a Hungarian Motorsport Academy támogatását” – nyilatkozta Levente.

    Losonczy Levente, TCR Europe Spa eredmények

    Első szabadedzés: 19.
    Második szabadedzés: 20.
    Időmérő edzés: 22.
    Első futam: 19.
    Második futam: 21.
    Pontverseny: 16.

  • Bejutott a döntőbe, majd egy defekt miatt korán lett vége Molnár Martin idei második Eb-futamának

    Bejutott a döntőbe, majd egy defekt miatt korán lett vége Molnár Martin idei második Eb-futamának

    Akárcsak az első fordulóban, Valenciában, Molnár Martin az FIA gokart Európa-bajnokság második, trineci állomásán is bejutott a döntőbe, de befejezni már nem tudta azt, mert leengedett az egyik kereke.

    Az elmúlt hétvégén a csehországi Trinecben található International Steel Ringen, az FIA gokart Európa-bajnokság idei második fordulóján versenyzett Molnár Martin. Az Energy Corse OK-kategóriában induló magyar gokartosa az előfutamok során háromszor is a legjobb tízben végzett, egyszer hetedik, kétszer pedig hatodik lett. Az elődöntőben ezután technikai problémák miatt nem volt meg a tempója, ám a Valenciában rendezett idei első Eb-fordulóhoz hasonlóan most is bejutott a döntőbe, ahol viszont nem ért célba, mert rögtön a rajt után leengedett az egyik gumija.

    „A hétvége kezdetén jónak tűnt a tempóm, az időmérőn használt gumikkal azonban már nem volt tökéletes – kezdte értékelését a Hungarian Motorsport Academy által támogatott versenyző. – Az első előfutam ezután még kihívásokkal teli volt, a másodikon azonban már sikerült pozíciókat javítanom. Szombaton további előfutamok vártak ránk, és jó napot zártunk. Kezdetben akadt egy kis technikai problémám, de aztán a csapattal sokat dolgoztunk, és valamelyest javult a tempóm. Elégedett vagyok a két utolsó előfutamban elért 6. helyezéssel, különösen úgy, hogy az utolsóban másokkal ellentétben használt gumikon mentem.”

    „A vasárnapi elődöntőt az A-csoportból várhattam, de sajnos a műszaki problémáim ismét visszatértek, így nem volt meg a tempóm. Ezután bíztam benne, hogy a döntőben javíthatunk, de már rögtön a rajt után a lapos jobb hátsó gumi miatt megúszott alattam a gokart. Ezt még megfogtam, de 100 méterrel később történt előttem egy ütközés, amit a füvön kellett kikerülöm, majd nem sokkal később a teljesen leengedett gumim miatt nem volt értelme tovább erőltetnem, így ez a finálé számomra csupán 5 körig tartott. Előfordul az ilyesmi, ez most így alakult, megyünk tovább. Köszönöm a munkát a csapatomnak, a coach-omnak, Antonio Gallucciónak és a szerelőmnek, Andrea Terronnak, a motort a Machach Motorsnak és a támogatást a Hungarian Motorsport Academy-nek!”

    Martin számára most rövidebb szünet következik, hiszen a hétvégén nem lesz verseny, de jövő héten már igen. Az Energy Corse gokartosa akkor a Champions of the Future Euro Series idei harmadik fordulóján áll rajthoz a dániai Rodby-ban június 1. és 3. között.

    Molnár Martin, OK-eredmények

    Résztvevők: 80
    Időmérő csoport: 9.
    Időmérő összesített: 26.
    A-B előfutam: 12.
    B-D előfutam: 7.
    B-F előfutam: 18.
    B-E előfutam: 6.
    B-C előfutam: 6.
    Előfutamok összesített: 25.
    Elődöntő: 15.
    Döntő előtti összesített: 24.
    Döntő:

  • Ezt a 29 magyar autó- és motorversenyzőt támogatja az idén a Hungarian Motorsport Academy

    Ezt a 29 magyar autó- és motorversenyzőt támogatja az idén a Hungarian Motorsport Academy

    Ismertette idei támogatottjainak listáját a Hungarian Motorsport Academy.

    Nyolc autó- és motorsport szakágban 29 versenyző támogatásával folytatódik a HUMDA által tavaly létrehozott Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer. A Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség emellett egy versenycsapatot, valamint a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséget és a Magyar Motorsport Szövetséget is támogatja. A kiválasztást Michelisz Norbert, a túraautó-világkupa 2019-es bajnoka és Talmácsi Gábor, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 2007-es bajnoka irányította.

    A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség tavaly júniusban indította el tehetséggondozó programját. A támogatott versenyzők már az első évben kiemelkedő sikereket értek el. Történelmi eredmény született az FIA gokart-világbajnokságon, akadémiai háziverseny zajlott a Northern Talent Cup dobogójáért, százszázalékos idény teljesült a Swift Cup Europe-on, és hatalmas sikerek születtek a motoros hosszútávú világbajnokságon.

    „A „magyar autó-motorsport válogatott keretét”, azaz a támogatott versenyzők névsorát a versenypályákon a tavalyi szezonban elért eredmények mellett többek között a vezetéstechnikát, valamint a fizikai- és mentális alkalmasságot is vizsgálva állították össze a szakembereink” – ismertette a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség elnök-vezérigazgatója. Weingartner Balázs emlékeztetett rá, a támogatási rendszer feladata előremozdítani a fiatal versenyzők karrierjét, hogy magasabb szintű bajnokságokban, professzionálisabb körülmények közt koncentrálhassanak a versenyzésre.

    HMA sajtótájékoztató, Puskás Aréna
    Balról jobbra: Matics Zsolt, Talmácsi Gábor, Weingartner Balázs, Michelisz Norbert és Kálmán Péter  Fotó: MGR Images

    „Az iskolában sokszor igaznak bizonyult a mondás, miszerint a jó eredményt nehezebb megtartani, mint megszerezni. Most, hogy folytatódik a HUMDA tehetségprogramja, ez a hasonlat jutott eszembe, hiszen tavaly elindultunk egy úton, és jó érzés, hogy folytatjuk a megkezdett munkát – mondta Michelisz Norbert. – Mindig is hangsúlyoztam, hogy a magyar autó-motorsportban szükség van a támogatásra, mert rendkívül költséges sportról van szó, és sok esetben az anyagi korlátok gátolják meg a kivételes képességű versenyzőket is a kibontakozásban. Hiszek ebben a programban, és hálás vagyok, amiért a tapasztalataimat a magyar autósport érdekében hasznosíthatom” – szögezte le a túraautó világkupa 2019-es bajnoka, az akadémia mentora.

    „Jó érzéssel tölt el, hogy részt vehetek a programban és szakmailag irányíthatom a motoros tehetségek kiválasztását – jelentette ki Talmácsi Gábor. – A támogatási rendszert az előző évi tapasztalatokat felhasználva folytatjuk. Saját pályám során is tapasztaltam, hogy a szülőkre mekkora anyagi terheket ró, ha gyermekeik a technikai sportokban jeleskednek, a Hungarian Motorsport Academy ezért egy igazán kivételes lehetőség a támogatottak számára. Külön öröm, hogy a kiválasztottak már az első évben világ- és Európa-bajnoki sikereket értek el és az utánpótlás sorozatokban abszolút domináltak minden szakágban. Biztos vagyok abban is, hogy ha valaki egyszer bekerült az akadémiánkba, azzal olyan védjegy birtokába jut, amellyel könnyebben boldogul a támogatóknál, hiszen a szponzorok is tudják, hogy milyen alapos felmérési rendszer után lehet valaki a program részese.”

    HMA sajtótájékoztató, Puskás Aréna
    Fotó: MGR Images

    „22 éve szálltam le az FIA gokart-Eb dobogójáról Belgiumban, mint aktív versenyző. Versenyeztem Hamiltonnal, Kubicával, Rosberggel, Buttonal, Liuzzival, később csapattulajdonosként dolgoztam Marco Wittmannal, Wurz, Barrichello és Montoya fiaival, rengeteg nemzeti és nemzetközi bajnoki címet szereztünk több kontinensen – idézte fel Kálmán Péter. – Sok tapasztalattal és évekkel a hátam mögött mondhatom, hogy soha nem volt országunkban ilyen jelentős autó-motorsport támogatási rendszer, mint a Hungarian Motorsport Academy. Megtiszteltetés és elismerés ennek részese lenni, büszke vagyok az itt kiválogatott magyar versenyzőkre” – szögezte le a HUMDA szakértője.

    Az idei kiválasztási rendszer merőben eltér a tavalyitól. Matics Zsolt teljesítménytréner, a Fit4race alapítója elmondta: miután tavaly felmérték csaknem a teljes magyar utánpótlást, idén már csak zömmel a kiválasztottak között végeztek újabb felméréseket. A programba rajtuk kívül olyanok kerültek be, akik az elmúlt évben kiemelkedő nemzetközi eredményt értek el. „Partnerségünk a HUMDA-val magasabb szintre emelkedett, így a kiemelt versenyzők az anyagi segítség mellett a Fit4race szakmai támogatását is élvezhetik, ebbe beletartozik a fejlesztési irány meghatározása, a versenyekre való felkészülés támogatása, a legmagasabb nemzetközi szinteken versenyző fiatalok pedig helyszíni versenyhétvége-támogatási is kapnak. Az akadémia a jövőben egy komoly továbbértékelési rendszer is lesz, hiszen a versenyhétvégéken nyújtott támogatás egyben folyamatos információkkal szolgál a versenyző teljesítményéről, a felkészüléséről. Azt gondolom, hogy ez már rövid távon érték- és kultúrateremtő lehet” – tette hozzá Matics Zsolt.

    „A Széchenyi István Egyetemen megbecsüljük az elkötelezett fiatalokat, akik szorgalommal állnak a megmérettetéshez, eszerint mindenkit, aki részt vesz az akadémia-programban, várunk az egyetemünk kiemelt sportolói támogatói rendszerében is” – fogalmazott dr. Szauter Ferenc, a győri egyetem Járműipari Kutatóközpontjának vezetője.

    HMA sajtótájékoztató, Puskás Aréna
    Fotó: MGR Images

    A Széchenyi István Tudományegyetemért Alapítvány tulajdonában álló HUMDA által koordinált Hungarian Motorsport Academy tehetséggondozó programban támogatott versenyzők szakáganként:

    Autósport

    Gokart:

    Gáspár Benett
    Gender Tamás
    Hideg-Szikszai Ádám
    Krepcsik Áron
    Molnár Martin
    Zsebő Marcell

    Túraautó:

    Bucsi Attila
    Losonczy Levente

    Rally:

    Csomós ‘Mixi’ Miklós
    Hangodi Bendegúz
    Herczig Patrik
    László Martin

    Rallykrossz:

    Benyó Máté

    Motorsport

    Gyorsasági:

    Farkas Kevin
    Görbe Soma
    Kovács Bálint
    Kovács Zoltán
    Molnár Gergő
    Számadó Máté
    Varga Tibor Erik
    Vincze Martin

    Motokrossz:

    Katona Áron
    Pergel Bence
    Técsi László Márk
    Zanócz Noel

    Enduro:

    Liszka Roland Noel
    Szőke Márk
    Zsigovits Norbert

    Supermoto:

    Surányi Balázs

    Csapattámogatás: Révész Racing
    Támogatott szövetségek: MNASZ, MAMS

  • „F1, jövünk!” – Räikkönen fia újabb kitűnő eredményt szerzett

    „F1, jövünk!” – Räikkönen fia újabb kitűnő eredményt szerzett

    Nála jóval idősebb riválisokkal indult együtt a gokartos mezőnyben, és a 3. helyen végzett a döntő futamon.

    Kimi Räikkönen fia elindult apja nyomdokain, tavaly vett részt élete első hivatalos gokartversenyén. Aligha volt kérdéses bárkinek is, hogy Robint ne fertőzte volna meg a benzingőz, és a 8 éves lurkó a hétvégén a svájci Rotax Max Challenge első fordulójában, a Micro-kategóriában állt rajthoz az olaszországi Franciacortában.

    Keresztapja, a korábban a Ferrarinál és a Lotusnál is dolgozó Gino Rosato Facebook-sztorija alapján a mezőnyben nála három évvel idősebb és vélhetően több rutinnal rendelkező gyerekek is versenyeztek, ennek ellenére Robin állta a sarat, és az időmérőn harmadik lett, majd a két előfutamon két 2. helyet, a döntő futamon pedig egy 3. helyet szerzett.

    Ilyen eredményt ért el élete első gokartversenyén Räikkönen fia

    „Ez az én srácom! 8 évesen 11 évesek ellen harcolt, első verseny, első dobogó. F1, jövünk!” – írta Rosato. Természetesen az apuka és az anyuka is büszkén közölt fotókat az ifjú Räikkönenről.

    Robin nem csak gokartot vezet szívesen, a közösségi médiára feltöltött felvételek alapján off-road buggyval és krosszmotorral is szívesen élvezi a sebességet.

  • Dobogóval kezdte a szezont a túraautós Losonczy Levente Imolában

    Dobogóval kezdte a szezont a túraautós Losonczy Levente Imolában

    A TCR Italy versenysorozatban kezdődött Losonczy Levente szezonja a legendás imolai versenypályán, ahol nemsokára a Forma-1 mezőnye is összecsap. Az Aggressive Team Italia színeiben Hyundai Elantra N TCR-rel versenyző pilóta a TCR-es pályafutása során először állt dobogóra, miután első alkalommal rajtolhatott az első sorból.

    Európa egyik rangos túraautó-bajnokságában, a TCR Italy versenysorozatban kezdte meg az idei szezonját az Aggressive Team Italia pilótája, Losonczy Levente. Az idénynyitót az F1-es nagydíjat is rendező imolai pályán tartották meg, ahol a két pénteki szabadedzés után az időmérő és két, egyenként 30 perces futam várt a győri sportolóra.

    Az első futam visszajátszása:

    A pénteki szabadedzések alapján kiderült, hogy a tempójának köszönhetően Levente esélyes a legjobb 10 közé kerülni az időmérőn, ehhez azonban jó taktikára is szükség volt, hiszen a rendkívül népes, 33 fős mezőnyben könnyen forgalomba lehetett kerülni és a sárga-, valamint a piros zászlóktól is tartani kellett.

    Levente azonban így is elérte a célját, a 7. leggyorsabb kört futotta (ezzel a Hyundai-pilóták között a 2. legjobb volt), így a szombat délutáni első futamra a negyedik sorba állhatott fel, ráadásul a szabályok szerint a vasárnapi, fordított rajtrácsos versenyen az első sor 2. helyét érdemelte ki.

    A szombat délután megrendezett idénynyitó-versenyen nagy csaták alakultak ki: Levente jól rajtolt, rögtön támadni kezdte az előle kezdő ellenfeleket, de a szűk pályán nem maradt számára elég hely, így nem tudott előzni. Később rendszeres volt az adok-kapok, koccanás is történt, így folyamatos versenyhelyzetben kellett helytállni, végül a 11. helyen ért célba, ismét a második legjobb Hyundai-pilótaként.

    Vasárnap az egész hétvégére jellemző, kifogástalan időjárás fogadta a mezőnyt, köztük Leventét, aki TCR-es pályafutása során először állhatott fel az első rajtsorba. Innen olyan jól indult, hogy lerajtolta az élről kezdő Paolo Roccát, és az első kanyarba már elsőként fordult. Hátrébb az egyik versenyző kicsúszott és a falnak ütközött, ami miatt pályára küldték a biztonsági autót.

    A második verseny visszajátszása:

    Levente az újraindítást jól kapta el, ám Franco Girolami egyenesben szélvészgyors Audijával szemben tehetetlen volt, így visszaesett a második helyre. Rövidesen jött egy újabb Safety Car-fázis, amely után Paolo Rocca támadásait sikerült visszavernie, majd egy kis előnyt épített ki az üldözőbolyt feltartó riválisával szemben.

    Kilenc perccel a félórás időlimit letelte előtt aztán változott a sorrend: Roccát megelőzte az első futamot megnyerő Marco Butti és üldözőbe vette a magyar pilótát, majd 4 perccel a vége előtt mellette is elment. A harmadik hely azonban így is összejött Leventének, aki közvetlenül az audis Felice Jelmini előtt szelte át a célvonalat, ezzel megszerezve első dobogós helyezését a TCR-ben.

    „Nagyon jó érzés volt átvenni a vezetést a rajtnál, láttam azt is, hogy sokkal jobb a tempóm a pole-ból induló ellenfelemnél, így az első kör után már megnyugodtam. A biztonsági autós fázis végén láttam, hogy egy Audi van mögöttem, ami az egyenesben nagyon gyors, nem volt sok értelme küzdeni vele, de beálltam mögé és próbáltam tartani vele a lépést” – nyilatkozta az Aggressive Team Italia versenyzője.

    Losonczy Levente, TCR Italia
    Fotó: MGR Images

    „Kiautóztunk némi előnyt a mögöttünk lévők előtt, és a szombati versenyből tanulva jobban figyeltem a gumikezelésre, így következetes köröket tudtam futni, és ez segített, hogy végül a 3. helyen értem célba. Köszönöm a csapatom, Pepe Oriola és a Fit4Race munkáját, édesapám és a szponzoraim támogatását, akik nélkül nem versenyezhetnék és Hatvani Bálint is rengeteget segít a versenyzés és a gondolkodásmódom fejlesztése terén. Nagyon jó érzés újra dobogóra állni, remélem, legközelebb Misanóban megismételjük!”

    A hétvége eredményei alapján Losonczy Levente 48 pontot gyűjtött, ezzel a TCR Italy sorozat összesített 4. helyén várja a bajnokság következő fordulóját, amit a szintén olaszországi Misano versenypályán rendeznek 2023. május 5-7. között.

  • A győzelmet igen, de a dobogót nem vette el a technikai hiba a magyar párostól a Nürburgringen

    A győzelmet igen, de a dobogót nem vette el a technikai hiba a magyar párostól a Nürburgringen

    Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám párosa a második helyen végzett a Nürburgring Langstrecken Serie harmadikfordulójában. A magyar csapat kiválóan rajtolt, de aztán technikai hiba hátráltatta az egységet.

    Alig két hét telt el a Nürburgring Langstrecken Serie második fordulója óta, a Car Competition Racing Teamre máris újabb 4 órás verseny várt a zöld pokolban. Április közepén a legtöbb versenysorozat még el sem indult, amikor is a magyar csapat már a harmadik fordulóját kezdte meg a német endurance sorozatnak.

    Az időmérőn tökéletes körülmények uralkodtak, a magyar párosnak újabb körrekordot sikerült futnia a Toyota GT86 CS Cuppal, ami egy nagyon szerencsés, szinte forgalommentes körnek volt köszönhető az időmérő elején. A 9:36:179-es időeredmény az öt autót számláló SP3-as kategória 2. rajthelyére volt elegendő.

    Molnár Bendegúz, Lengyel Ádám, Car Competition Racing Team, Nürburgring Langstrecken Serie 2023, harmadik forduló
    A magyar egység jól rajtolt, de a technikai hiba miatt nem jöhetett össze a győzelem (Fotó: Gazoo Racing)

    A versenyen szintén tökéletes időjárás várta a versenyzőket, ami a vidékre áprilisban nem jellemző. Ezúttal Molnár Bendegúz kezdte a versenyt a Toyotával, kiváló rajt után át is vette a vezetést az élről rajtoló Renault Clio csapatától. Az első körökben nagy csatában sikerült is megtartania a vezetést. A 4. körben az NLS2 után az NLS3-on is utolérte a csapatot a technika ördöge, a Toyota leszakadt kipufogóval érkezett be a boxba. A csapat alig 10 perc alatt javította meg a letört kipufogókonzolt, így az autó folytathatta a versenyt. A nem tervezett kiállás után Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám is rákapcsolt, próbálták menteni, ami menthető. A verseny végére a kiváló tempónak köszönhetően éppen csak sikerült megfogni a 2. pozíciót, amivel a csapat teljes mértékben elégedett volt, figyelembe véve a nem tervezett kiállást.

    Az NLS sorozat egészen júniusig szünetet tart, amikor is a magyar csapat egy újabb 4 órás versennyel folytatja majd a bajnokságot az SP3-as kategória vezető helyéről.