Kategória: Rookies

rookies

  • Indul a HUMDA Gokart Suli – hat helyszínen!

    Indul a HUMDA Gokart Suli – hat helyszínen!

    Országos autósport utánpótlásnevelő rendezvénysorozatot indít 6 és 10 év közötti gyermekek számárára a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. A tehetségkutatás mellett a versenypályán való biztonságos közlekedésre nevelés is a HUMDA Gokart Suli célja. A jelentkezők október 1. és november 12. között összesen hat gokartpályán vehetnek részt térítési díj ellenében az egyedülálló képzésen.

    A jövő tehetséges autóversenyzőinek felkutatását már gyermekkorban elkezdi a HUMDA. Országszerte hat bérgokartpályán, az Ügynökség szakértői által, nemzetközi gokartakadémiák mintájára kidolgozott egységes tananyag alapján indul a gyermekek oktatása. A képzés során olyan tehetségeket is felfedezhet a HUMDA, akik később akár HUMDA Academy-tagokká, illetve nemzetközileg is elismert gokart- és autóversenyzőkké, bajnokokká válhatnak. Ennek a pályamodellnek az első lépcsőfoka lehet a HUMDA Gokart Suli által biztosított alapoktatás.

    A programon olyan gyermekek is részesülhetnek minőségi oktatásban, akik még egyáltalán nem ültek gokartban. Ősszel a belépő szintű képzésre lehet jelentkezni, amely egészen az alapoktól indul. Az elméleti oktatáson a közúti közlekedéssel, a pályaversenyzés alapszabályaival, illetve a gokart működésével ismerkedhetnek meg a tanulók. A gyakorlati oktatás alkalmával a minél jobb köridőkért zajló harc előtt a gyermekek többek között megtanulnak az ideális íven menni, valamint elsajátíthatják a helyes testtartást és a megfelelő kormányfogási pozíciót. Az alapszintű képzés célja, hogy ne alakuljanak ki káros berögződések, így az ezt elvégző fiatalok már megfelelő ismeretekkel és tudással kezdhetik meg esetleges versenyzői karrierjüket.

    – Alapvető célkitűzésünk a hazai autó- és motorsport népszerűsítése, a tehetségek gondozása és támogatása. A fiatalok megszólításával nagyobb merítési lehetőséget kapunk és növekszik az esély a jövő tehetségeinek megtalálására. Olyan gyermekeket keresünk, akikből megfelelő tehetséggondozással olyan versenyzők válhatnak, akiknek egyszer az egész ország szurkolhat majd a versenypályák lelátóin és a tévékészülékek előtt – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    – Nemzetközi gyakorlatok, utánpótlás-nevelési rendszerek és gokartakadémiák képzési programjainak megismerésével dolgozták ki szakértőink Kálmán Péter szakmai vezetésével a HUMDA Gokart Suli tananyagát. Péter 35 éves gokartos tapasztalattal rendelkezik, Európa egyik legsikeresebb gokartcsapatát, a KMS Racinget irányítja, ahol nagyhírű volt Forma–1-es versenyzők, Juan-Pablo Montoya és Alexander Wurz gyermekeit is tanította. Bízunk benne, hogy megismerhetünk olyan tehetséges versenyzőket, akik az alapok elsajátítását, majd a haladó képzés elvégzését követően először hazai, majd nemzetközi szinten is vitézkedő profi gokartversenyzőkké válhatnak – tette hozzá Őry Kornél, a HUMDA Zrt. sport- és közlekedésbiztonsági igazgatója.

    A Gokart Suli alapképzése végén sikeresen vizsgázók lehetőséget kapnak a tavaszi haladó képzésen való részvételre, ahol már a versenyzés kerül a középpontba, így a formaidőzítés gyakorlása, rajtszituációk, előzések, és a védekezés a fő részei a haladó tananyagnak. A budapesti (Aktív Park), győri (E-kart Ring), máriapócsi (Rabócsiring), mogyoródi (Hungaroring), soproni (Sopronkart) és százhalombattai (Battaring) HUMDA Gokart Suli alapképzésekre versenyzői licensszel nem rendelkező 6 és 10 év közötti gyermekek nevezhetnek. Jelentkezni közvetlenül a helyszínek elérhetőségein, a táblázatban szereplő e-mail címeken lehet szeptember 30-ig. A nyolcalkalmas, négyhetes, díjköteles képzésre pályánként tizenkét gyermek jelentkezését várja az Ügynökség. A jelentkezési kérelmek elbírálása beérkezési sorrendben történik. A kurzus ára mindössze 95 ezer forint, amely az oktatóanyagok mellett tartalmazza a képzésen az instruktorok, a személyzet, a pálya, valamint a bérgokartok kizárólagos rendelkezésre állását az oktatási napon.

    HUMDA Gokart Suli
    Fotó: HUMDA
  • Hideg Ádám debütál az FIA gokart világbajnokságon

    Hideg Ádám debütál az FIA gokart világbajnokságon

    Egy évvel ezelőtt sérülés miatt hagyta ki Hideg Ádám az FIA gokart világbajnokságot, idén azonban kiváló formámban várja. A HUMDA Academy versenyzője a Sodikart gyári csapatának színeiben áll rajthoz a rekordszámú, 112 fős OKJ mezőnyben.  

    A gokart szezon kétségtelen csúcspontja az FIA gokart világbajnokság, amelyet szeptember 15–18-a között rendeznek az olaszországi Sarnóban.  

    Hideg Ádám már tavaly is nagyon készült a vb-re, ám sérülés miatt ki kellett hagynia. Akkor azt ígérte, hogy idén erősebben tér vissza. Ezt az ígéretét egyelőre úgy tűnik, tartja, hiszen azóta a Sodikart gyári versenyzője lett, júliusban a vb felkészülés részeként sikeresen teljesített egy WSK-futamot Sarnóban, az elmúlt héten pedig egy háromnapos kollektív teszten készült.  

    Az már csak hab volt a tortán, hogy a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző pilóta  közben még pályafutása első Formula 4-es tesztjén is részt vett.  

    Bár az elmúlt napok az iskolai kötelezettségekkel és a gimnáziumi beilleszkedéssel teltek, lélekben természetesen Ádám már a vb-n van.  

    Hideg Ádám
    Fotó: Hideg Team

    „Tavaly nagyon rosszul esett, hogy nem állhattam rajthoz a világbajnokságon. Emlékszem, mondtam apának, hogy törött kézzel is versenyeznék, csak ott lehessek – nevet Hideg Ádám. – Idén viszont tényleg indulhatok.  

    Az elmúlt egy évben sokat fejlődtem, a Sodikart gyári csapatában minden támogatást megkapok, úgyhogy nagyon bizakodó vagyok. Jól sikerült július végén a

    és most a teszt is. Ráadásul közben egy Formula 4-es autót is kipróbálhattam, úgyhogy nem is kívánhatnék ennél többet.  

    Szeptember első napjai az iskolával teltek, de kedden utazunk Sarnóba, onnantól kezdve csak a világbajnokságra koncentrálok, ahol nagyon szeretnék jó eredményt elérni.“ 

  • Krózser Menyhért először indul az FIA gokart világbajnokságon

    Krózser Menyhért először indul az FIA gokart világbajnokságon

    Pályafutása során először állhat rajthoz az FIA gokart világbajnokságon Krózser Menyhért, ott is mindjárt a legnagyobb múltra visszatekintő OK kategóriában, amelynek elődjében 1964-ben hirdettek először világbajnokot. A HUMDA Academy 14 éves versenyzője nagyon jó formában várja idei legnagyobb megmérettetését.  

    Szeptember 15–18-án, az olaszországi Sarnóban rendezik a gokartsport idei legnagyobb eseményét, az FIA gokart világbajnokságot az OK és OKJ kategóriában. Az FIA Európa-bajnokságtól eltérően – amely négy futamos sorozat –, a vb-t egyetlen hétvégén rendezik.  

    A tét nagy, hiszen egy nagyon patinás sorozatról van szó. 1964-ben írták ki először a 100 cm3-es direkthajtású kategóriában a világbajnokságot. Az idők során többször is változott. 2007-ben 125 cm3-re emelték a motorok hengerűrtartalmát, 2016 óta pedig OK-nak nevezik, ami az Original Kart rövidítése, jelezve, hogy ez az a kategória, amely a gokartversenyzés eredetéhez nyúlik vissza.  

    Az OK kategória világbajnokai közül többen is eljutottak a Forma–1-ig. Többek között Riccardo Patrese, Jan Magnussen, Jarno Trulli vagy Vitantonio Liuzzi. A jelenlegi Forma–1-es mezőnyben pedig két olyan versenyző is van, aki az OK kategória elődjében (akkor éppen KF1-nek vagy KF-nek hívták) világbajnoki címet tudott szerezni.  

    Az elmúlt hétvégén Monzában, a Williams csapat színeiben szenzációsan debütáló Nyck de Vries kétszer, 2010-ben és 2011-ben is világbajnok lett, míg a McLaren sztárja, Lando Norris 2013-ban hódította el a vb-címet.  

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Krózser Menyhértnek tehát komoly feladata lesz a hétvégén. Az OK mezőnyben 94 nevező van, ami nem meglepő módon, idei rekord.  

    Krózser Menyhért
    Fotó: MHH Kart Team

    Menya sikeres felkészülésen van túl, hiszen még júliusban tesztelt a világbajnokságnak is otthont adó Sarnóban, augusztus végén pedig a DPK Racing színeiben állt rajthoz ugyanitt egy olasz bajnoki futamon.  

    „Nagyon várom már a világbajnokságot – mondta Krózser Menyhért a rá jellemző nyugalommal. – A felkészülésünk remekül sikerült. Az olasz bajnoki futamon már az első pillanattól megvolt a tempónk és a DPK Racinggel jó beállításokat találtunk.  

    Nekem ez az első szezonom az OK kategóriában, az ellenfelek között több tapasztalt versenyző is van, de pont attól nevezik ezt a futamot FIA világbajnokságnak, hogy mindenki itt van, aki számít.  

    Nem akarok plusz terhet rakni magamra, úgy kezelem a hétvégét, mint bármelyik eddigi versenyemet, vagyis a legjobbat akarom kihozni magamból és harcolni fogok minden egyes pozícióért.  

    Szerintem jó verseny lesz, érdemes lesz követni.“ 

    Az MHH Kart Team együttműködő partnerei 

    Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., HUMDA, HUMDA Academy, GR Motorsport 

     

    További információ 

    https://menyaracing.hu 

    https://www.facebook.com/menyaracing 

    https://www.instagram.com/menyaracing/ 

     

    Az FIA gokart világbajnokság hivatalos oldala 

    https://www.fiakarting.com/event/2022-sarno/guide 

  • Hideg Ádám Formula 4-es autót tesztelt

    Hideg Ádám Formula 4-es autót tesztelt

    Pályafutása során először vezethetett Formula 4-es autót Hideg Ádám. A HUMDA Academy 14 éves gokart versenyzőjét elért eredményei alapján hívta meg az Emotion Racing az olaszországi Cremonába. Itt egy alaposan felépített teszten vehetett részt, amely után a csapat is elismerően nyilatkozott róla.  

    Még júliusban, az FIA gokart Európa-bajnokság franciacortai futamán kereste meg Hideg Ádámot az Emotion Racing vezetője, amely az olasz Formula 4-es és Formula 3-as bajnokságban szereplő BVM Racing társcsapata. 

    Ők szerveztek egy első, ismerkedő tesztet a cremonai pályára, amely különleges licenccel rendelkezik. Itt gokart OKJ licenccel már 14 és fél éves kortól lehet Formula 4-es autót vezetni.

    A tesztnapon több csapat, több kategóriában vett részt. Hideg Ádám egy 2016-os Formula 4-es autót próbálhatott ki, amelyet kifejezetten tesztelésre használ a csapat. Összesen hét, egyenként 25 perces bemenete volt, ami nagyjából 250 kilométert jelent. Minden bemenet pontosan fel volt építve, Ádám pedig tökéletesen teljesítette a csapat kéréseit.  

    Bár ez volt az első alkalom, hogy a gokartnál nagyobb versenyautót vezetett, az összeszokás nagyon könnyen ment. Az íveket már a második bemenetnél tökéletesen rajzolta és a csapat is maximálisan elégedett volt a teljesítményével.  

    Hideg Ádám
    Fotó: Hideg Team

    „Nagyon nagy élmény volt Formula 4-es autót vezetni – mondta csillogó szemmel Hideg Ádám. – A gokarthoz képest egészen más, sokkal erősebb és míg a gokarton csak hátul van fék, az F4-esen a legnagyobb fékerőt az első kerekeken viszed át. Először fura volt, de nagyon élveztem.  

    A cremonai pályát alapvetően tesztelésre használják, arra tökéletes, mert van benne tempós, ötödikes kanyar, visszafordító, gyors derékszög, emelkedő, lejtő, vagyis mindent ki lehet próbálni. Most éreztem először a kanyarokban leszorítóerőt és ahogy betapad tőle az autó 

    Összességében kicsit nehezebb feladatra számítottam. A csapat utasításait követve sikerült lépésről lépésre gyorsulni.  

    Próbáltam nagyon pontosan vezetni, ennek ellenére párszor megcsíptem a füvet is. Nyilván nagyon sokat kellene még tanulnom, de elsőre úgy érzem, jól teljesítettem, a csapat is elégedett volt velem. Remélem, lesz még lehetőségem ilyen autót vezetni. 

    Ádám édesapja, a többszörös rallybajnok, Hideg Krisztián is elismerően nyilatkozott fiáról.  

    „A toronyból néztük Ádám tesztjét, elég messziről, onnan nem érzékeled a tempót – mondta. – A belsőkamerás felvételeken sokkal jobban látszott, hogy a Formula 4-es autó mennyire gyors, Ádám a 217 km/h sebességet is elérte.  

    Fegyelmezetten azt csinálta, amit kért tőle a csapat. Nagyon gyors volt, büszkék vagyunk rá. A legjobb köre 1:32,1 volt, ami felülmúlta az olasz csapat minden elvárását. 

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Hideg Ádám a teszt után nem jött haza, hanem továbbutazott Sarnóba, egy újabb tesztre.  

    Szeptember 15–18-án itt rendezik az OKJ kategóriában az FIA gokart világbajnokságot, amelyre a következő napokban a SODIKART gyári csapatával fog készülni.  

  • Vida Beni ismét a dobogón! 

    Vida Beni ismét a dobogón! 

    Az elmúlt hétvégén rendezték a nemzetközi CEE Rotax Max Challenge IV. fordulóját, melynek az ausztriai Speedworld adott otthont. A közép-európai mezőnyben 21 versenyző állt rajthoz a váltós DD2-es kategóriában, ahol az Európa Bajnokság top pilótáival is meg kellett küzdeni.
    A fiatal magyar pilóta ezúttal is, hazánk kétszeres gokartvilágbajnoka Kancsár Ferenc csapatával, a Kancsár Racing-el készült. A tudatosan felépített, és mondhatni hibátlan vezetés meghozta a szép eredményt, mert Beni ismét sikeres hétvégét tudhat maga mögött, hiszen a dobogó 2. fokára léphetett fel, a mezőny legfiatalabb tagjaként. Ezzel idei harmadik dobogóját zsebelte be a bajnokságban.
    Gratulálunk az ezüsthöz Beni, így tovább!
    „Tökéletes koncentrációra volt szükségem ahhoz, hogy ezt az eredményt elérjem, ugyanis ebben a mezőnyben nem szabad hibázni, és ez az „apró” hibákra is értendő. Sikerült tudatosan felépítenünk a hétvégét, jól éreztem magam a gépemben.
    A rajtoknál többször indultam a kedvezőtlenebb külső, poros oldalról, ami rend szerint több pozíció vesztéssel is jár, de a remek versenytempónak köszönhetően sikerült feljönnöm a mezőny elejébe minden futamban. Ezzel az idei legjobb eredményemet értem el, egy összetett második hellyel.
    Nagyon köszönöm Ferenc, és a Kancsár Racing munkáját, köszönöm a gokartot a szerelőmnek és támogatómnak, aki az édesapám is egyben, élvezet volt vele menni. Gratulálok a dobogósoknak, találkozunk az utolsó fordulón októberben!”
  • Krózser Menyhért olasz bajnokin készül a világbajnokságra

    Krózser Menyhért olasz bajnokin készül a világbajnokságra

    Az ACI olasz bajnokság negyedik fordulóján áll rajthoz Krózser Menyhért a Nápoly közeli Sarnóban, hogy a két hét múlva megrendezésre kerülő FIA gokart világbajnokságnak is otthont adó pályán éles körülmények között tesztelhessen. A HUMDA Academy versenyzőjének nem lesz könnyű dolga, hiszen a vb mezőny javarésze is rajthoz áll a versenyen, egyben itt mutatkozik be új csapata, a DPK Racing színeiben. 

    Szeptember 15–18-a között rendezik az FIA gokart világbajnokságot a Nápoly közelében lévő Sarnóban. A pályán augusztus elején márt tartott egy kollektív tesztet a vb mezőnye, amelyet egy héttel a verseny előtt megismételnek, de ott csak edzés körülményeket lehet szimulálni, versenyszituációkat nem.  

    Ez utóbbira kiválóan alkalmas az Olasz Autósport Szövetség (ACI) gokartbajnokságának negyedik fordulója, amelyet augusztus utolsó hétvégéjén rendeznek, szintén Sarnóban. Itt áll rajthoz a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Krózser Menyhért az OK kategóriában, hogy az augusztus eleji teszt után folytassa a felkészülést a vb-re.  

    Krózser Menyhért
    Fotó: MHH Kart Team

    Szintén az olasz bajnoki futamon debütál új csapata, a Fernando Alonso nevével fémjelzett DPK Racing színeiben. 

    „Három hét múlva rendezik a világbajnokságot, ami előtt ez az utolsó versenyzési lehetőségünk – mondta Krózser Menyhért. – A hónap elején már teszteltünk Sarnóban, de versenyhétvégén mindig másképp alakul a pálya a felgumizás miatt, illetve ilyenkor a versenyszituációkat is jobban lehet gyakorolni.  

    Harmincan vagyunk OK kategóriában, gyakorlatilag mindenki a világbajnoki mezőnyből jött, úgyhogy nem lesz könnyű verseny.  

    Ez a hétvége jó alkalom lesz arra is, hogy beilleszkedjek a DPK Racing csapatába, egyelőre minden jól alakul. Bár tesztversenynek szánjuk, ugyanúgy fogok harcolni, mint bármelyik másik futamon.“ 

    Krózser Menyhért
    Fotó: MHH Kart Team

    Az MHH Kart Team együttműködő partnerei: 

    Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., HUMDA, HUMDA Academy, GR Motorsport 

    További információ 

    https://menyaracing.hu 

    https://www.facebook.com/menyaracing 

    https://www.instagram.com/menyaracing/ 

  • Losonczy Levente harmadik idővel mutatkozott be a Hyundai Elantrával

    Losonczy Levente harmadik idővel mutatkozott be a Hyundai Elantrával

    Az időmérő harmadik helyét szerezte meg Losonczy Levente új csapatával és új autójával a TCR Eastern Europe Slovakia Ring-i fordulóján. Az Aggressive Team Italia színeiben versenyző 19 éves magyar pilóta ezen a hétvégén ülhetett először a Hyundai Elantra N TCR-be, amivel azonnal sikerült felvennie a tempót, hiszen a 13 fős mezőnyben az időmérőn a harmadik, a futamokon pedig mindkétszer a hatodik helyet szerezte meg. 

    Kalandos hétvégéje volt Losonczy Leventének, aki a tavalyi Renault Clio Kupás szereplése után idén két TCR Eastern Europe futamon állt rajthoz, majd két és fél hónap szünet után új csapat színeiben és új autó volánja mögött bizonyíthatott.  

    Az Aggressive Team Italia csapata mindent megadott ahhoz, hogy Levi a lehető leggyorsabban hozzászokjon a Hyundai Elantra N TCR-hez. Még a csapat korábbi WTCC és WTCR futamgyőztese, Pepe Oriola is a segítségére volt.  

    Losonczy Levente pedig szívta magába az információkat és az időmérőn már az első bemenetre 3. időt autózott, ráadásul közben egy mumusát is legyőzte.  

    Losonczy Levente
    Fotó: Losonczy Levente

    A szombati első futamon elsősorban a gumik kezelésén és a fékezési technika csiszolásán kellett dolgoznia, másnap pedig a rajtban pörgette ki túlságosan a kerekeket. Ennek ellenére mind a kétszer a 6. helyet szerezte meg. A második futam izgalmait jól szemlélteti, hogy az utolsó körben többször is előfordult, hogy hárman próbáltak bekanyarodni egymás mellett. 

    „Nagyon jó hétvégénk volt. Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy egy ilyen űrhajóval versenyezhessek – mosolygott Losonczy Levente. – Négy szabadedzésünk volt a Slovakia Ringen. Az első három a GT mezőnnyel közösen.  

    Az elsőn ismerkedtem az autóval, a második és a harmadik piros zászlók valamint technikai okok miatt kimaradt. A negyediken csak a TCR autók voltak a pályán, akkor sikerült tiszta kört mennem és hatodik lettem.  

    Losonczy Levente
    Fotó: Losonczy Levente

    A hétvége egyik legjobb része az időmérő volt, ahol már az első bemenetem során harmadik időt autóztam, ráadásul a saját körrekordomat is megdöntöttem 2:12,468-ra.  

    A Slovakia Ringen a 2-es kanyar mindig a mumusom volt. Itt 200 feletti tempóban megyünk. Az első körökben a Hyundait is alaposan megfékeztem, de az időmérőn már sikerült áttolnom rajta és az első szektorban én voltam a leggyorsabb, amivel egy régi mumusomat győztem le.  

    Az első versenyen a rajtom jól sikerült, a fékezési technikámon azonban még van mit csiszolnom. Azt tudni kell a TCR autókról, hogy 70, vagy még inkább 80 bar nyomással kell a fékpedálra pattanni, majd fokozatosan felengedve csökkenteni a fékerőt. Érzésre megvolt a 80 bar, de a telemetria szerint csak 60 körüli értékkel nyomtam a féket. Ezért az autó nem lassult eléggé a kanyar bejártán, aminek következtében az ívet is elrontottam és elmelegítettem az első gumikat. Ezen kell a legtöbbet dolgoznom a következő versenyhétvége előtt.  

    Losonczy Levente
    Fotó: Losonczy Levente

    A vasárnapi második futamon jó ütemben kaptam el a rajtot, viszont nagyon kipörgettem a kerekeket, így többen is megelőztek. Verseny közben is voltak jó csatáim. Az utolsó kör volt a legizgalmasabb, amikor hárman fordultunk egymás mellett. Kétszer is nekem ütköztek közben, de ilyen a túraautó sport. Nagyon szerettem volna előzni, végül nem sikerült, így mind a két futamon hatodik lettem.  

    Ez nem rossz eredmény, azonban sokkal fontosabbnak tartom azokat a tapasztalatokat, amiket a hétvége során szereztem.  

    Csodálatos dolog az Elantrával versenyezni! Nagyon jól érzem magam a csapatban, úgyhogy még vasárnap este is fülig ért a szám. Most egy kis pihenés következik, szeptemberben pedig egy igen komoly versennyel folytatjuk.  

    Köszönöm szépen mindenkinek, aki a hétvégén szurkolt nekem, mindent megteszek, hogy a következő versenyeken is méltó legyek rá.“ 

    Losonczy Levente, Aggressive Team Italia, Hyundai Elantra N TCR eredményei  

    TCR Eastern Europe 9–10. futam, Slovakia Ring (Szlovákia) 2022. augusztus 20–21.  

    Résztvevők: 13 

    Időmérő: 3.  

    1. verseny: 6. 
    2. verseny rajtpozíció: 5. 
    3. verseny: 6.

    Hivatalos eredmények 

    https://easterneurope.tcr-series.com/slovakiaring-2022/ 

    Losonczy Levente együttműködő partnerei  

    Pillango GmbH és OxxyGenum 

  • Rácz Geri lett a legjobb újonc a MINI CHALLENGE ötödik fordulójának záró futamán

    Rácz Geri lett a legjobb újonc a MINI CHALLENGE ötödik fordulójának záró futamán

    Az EXCELR8 Motorsport versenyzője Snettertonban háromból kétszer a legjobb tízben végzett 

    Szezonbeli legjobb eredményének elérése után Rácz Geri Snettertonban folytatta idei szezonját. A MINI CHALLENGE JCW mezőnye Norfolkban, az idény leghosszabb pályáján csapott össze, a versenyzőknek pedig az előző fordulókban nem tapasztalt körülményekkel is meg kellett birkózniuk. A HUMDA Academy támogatásával versenyző pilóta folyamatosan javult, kétszer is a legjobb tízben végzett, az utolsó futamon elért hetedik helyezésével pedig a legjobb újoncként zárt. 

    A Knockhillben szerzett ötödik helyezésének köszönhetően bizakodva várta a MINI CHALLENGE idei ötödik fordulóját Rácz Geri, aki korábban tesztelt a snettertoni pályán, így nem a nulláról kellett nekivágnia a versenyhétvégének. Rögtön az első szabadedzésen autózott ötödik időeredménye mutatta, hogy a tempójával nem lesz gond, viszont már ekkor látni lehetett azt is, hogy neki és a mezőny többi tagjának is az idén eddig nem látott kihívással kell szembenéznie. 

    Kelet-Angliában kánikula volt a hétvégén, ami a nézők szempontjából örömteli, a versenyzők dolgát viszont nagyon megnehezítette a gumik, a fékek és a motor túlmelegedése miatt. Geri az időmérőn rögtön erős idővel nyitott, ezután viszont hiába autózott két, ennél jóval erősebb kört is, egyiket sem tudta befejezni, mert mindkét alkalommal feltartották. 

    Rácz Geri
    Fotó: MOTAM
    Az eddigi legjobb kezdés 

    Az EXCELR8 Motorsport pilótája így végül a 12. helyről várhatta a szombaton rendezett első versenyt, amelynek rajtja után rögtön öldöklő csatába kezdett az előle indulókkal. Pozíciót is veszített, de rögtön ezután előzni tudott, így felkapaszkodott a 10. helyre. A biztonsági autós fázissal tarkított futamot kilencedikként fejezhette volna be, ám a hajrában a túlmelegedő gumik miatt megcsúszott alatta az autó. A 7-es rajtszámú MINI emiatt letért az útról, majd mire az utolsó kanyart belül átvágva visszament oda, egy pozíciót veszített, és tízedikként ért célba. 

    Geri ezzel együtt nem lehetett elégedetlen, hiszen még soha nem kezdett ilyen jól versenyhétvégét, ez a futam pedig emellett azért is hasznos volt, mert szembesült vele, hogy mi várhat rá vasárnap. 

    „Előzetesen kicsit tartottam tőle, hogy a motor túlmelegedése hátráltatni fog, és így is lett, nagyjából a negyedik kanyar után elkezdett villogni a figyelmeztető jelzés. Persze, bizonyos mértékig mindenki ezzel a problémával küszködött. Ami viszont csak az én dolgomat nehezítette, hogy rögtön a rajtnál becsukták a bal oldali tükrömet, majd a nagy rázkódástól a középső is elmozdult, egy használható tükörrel pedig különösen nehéz volt felmérnem a többiek helyzetét.” 

    Rácz Geri
    Fotó: MOTAM
    Csak néhány pillanatig bosszankodott 

    A vasárnapi első, összességében második futamot Geri a 10. rajtkockából kezdte, és egy pozíciót rontva, a 11. helyen fejezte be. Bánkódni azonban nem volt sem oka, sem ideje, következett ugyanis a harmadik futam, amely eddigi legemlékezetesebb versenyét hozta a MINI CHALLENGE-ben. Az első közben ezúttal is parázs csatákba bonyolódott, majd egészen a hetedik helyig zárkózott fel. Ha még lett volna egy vagy két köre, a végén talán a hatodik pozíciót is elcsípi, ám így is remek eredményt ért el, hiszen most először ő lett a mezőny legjobb újonca. 

    „Nem is tudom leírni, hogy milyen érzések vannak most bennem, nagyon különleges, hogy az első szezonomban sikerült ezt véghez vinnem – nyilatkozta a leintés után. – A második futam nem úgy jött össze, ahogy terveztem, de állítottunk az autón, aminek köszönhetően stabilabb lett a harmadik versenyre. Ez az első körben és később is sokat segített. A motor ismét kezdett túlmelegedni, ami miatt az egyenesben pozíciót veszítettem, de ezt sikerült visszaszereznem, majd két vetélytársamat is megelőztem. Az végére nagyon közel kerültem az előttem haladóhoz, amikor láttam, hogy az utolsó kör következik. Ettől egy kicsit elszomorodtam, de aztán megtudtam, hogy én lettem a legjobb újonc, ami egyből jobb kedvre derített. Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire örülök ennek.” 

    Geri úgy érzi, mostanra érett be a csapattal közösen folytatott kemény munka, ami a hétvégi teljesítményén is látszott. 

    Rácz Geri
    Fotó: MOTAM

    „Mindenkinek kell idő ahhoz, hogy hozzászokjon egy új csapathoz, új autóhoz és új sorozathoz. Nekem nagyjából az előző hétvégéig tartott ez az időszak, mostanra pedig már abszolút egy húron pendülünk a csapattal, aminek köszönhetően az autót is jobban be tudjuk állítani, és a vezetésemmel kapcsolatos változtatásokat is gördülékenyebben meg tudjuk beszélni. Remek csapathoz kerültem, ezúton is köszönöm nekik az egész hétvégét. Kathy Robinak a Fit4Race-től is nagyon köszönöm, hogy végig segített, és leginkább természetesen apukámnak tartozom hálával, hiszen nélküle nem lennék itt.” 

    A MINI CHALLENGE idei küzdelmeiben most bő egy hónap szünet következik, legközelebb szeptember 23-25-e között, Silverstone-ban lép pályára a mezőny. Geri az újonc értékelésben a 3. helyről várja a folytatást, szoros küzdelemben a 2. helyért.  

    Rácz Geri – MINI CHALLENGE Snetterton eredmények 

    Kategória: MINI CHALLENGE JCW
    Mezőny: 28 versenyző
    Időmérő: 12.
    1. futam: 10.
    2. futam: 11.
    3. futam: 7.
    Helyezés az összetett pontversenyben: 12.
    Helyezés az újoncok értékelésében: 3.  

  • Losonczy Levente az Aggressive Team Italia színeiben, Hyundaijal folytatja a TCR Eastern Europe sorozatban

    Losonczy Levente az Aggressive Team Italia színeiben, Hyundaijal folytatja a TCR Eastern Europe sorozatban

    Komoly mérföldkőhöz érkezett Losonczy Levente pályafutása, aki többéves sikeres gokartversenyzői, majd Renault Clio Kupás szereplés után idén váltott a túraautózás komolyabb szintjére, a TCR Eastern Europe sorozatra. Már az első versenyén megmutatta gyorsaságát, most pedig óriási lehetőséget kap azzal, hogy a tapasztalt olasz túraautó csapat, az Aggressive Team Italia színeiben egy Hyundai Elantra N TCR-rel bizonyíthat. Első közös versenyük az augusztus 20–21-ei Slovakia Ring-i TCR Eastern Europe futam lesz.  

    A 19 éves Losonczy Levente neve nem ismeretlen a magyar autósport szurkolók körében, hiszen versenyzői pályafutása több mint egy évtizedre nyúlik vissza. Kilenc évesen kezdett gokartozni, és többek között olyan sikerek fűződnek a nevéhez, mint a 2019-es Rotax Max Grand Festival, senior győzelme.  

    A gokartozást három év Renault Clio Kupa köve

    tte, amelyben az első szezonjában megszerezte első győzelmét.  

    Idén váltott a TCR Eastern Europe sorozatra, és már az első futamon megmutatta a gyorsaságát. A bajnokság utolsó előtti hétvégéjén, augusztus 20–21-e között a Slovakia Ringen pedig hatalmas lehetőséget kap az Aggressive Team Italia csapat Hyundai Elantra N TCR versenyautójával.  

    Losonczy Levente
    Fotó: Losonczy Levente

    Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen ikonikus csapattal versenyezhetek, mint az Aggressive Team Italia, és egy ilyen komoly technikával állhatok rajthoz, mint a Hyundai Elantra N TCR. Ez egyben hatalmas lehetőség is, amit szeretnék a legjobban kihasználni – mondta Losonczy Levente. – Nincsenek illúzióim a kihívás komolyságát illetően, a legnagyobb feladatom az új autóhoz való alkalmazkodás és a csapattal való szoros együttműködés kialakítása lesz.  

    Célom, hogy már a Slovakia Ring-i hétvége kezdetétől fogva versenyképes legyek, de szintén fontos, hogy versenyről versenyre minél többet tanuljak és folyamatosan fejlődjek.  

    Szeretném megköszönni az Aggressive Team Italianak és a szponzoraimnak, hogy bizalmat szavaztak nekem, valamint a szüleimnek és annak a rengeteg embernek, akik a pályafutásomat eddig segítették, hogy most elérkezhettem ehhez a mérföldkőhöz.“ 

    Losonczy Levente
    Fotó: Losonczy Levente

    Szintén izgalmas feladatként tekint a közös munkára az Aggressive Team Italia. A csapat több olasz bajnokság mellett a TCR Italyban és a TCR Europe-ban is bizonyított már, sikereiket pedig Losonczy Leventével is szeretnék gyarapítani.    

    „Nagyon örülünk az új kihívásnak, hogy bemutatkozhatunk a TCR Eastern Europe-ban is – mondta Mauro Guastamacchia, az Aggressive Team Italia csapatvezetője. – Ez egy kiváló sorozat, ezért alig várjuk, hogy megmérethessük magunkat egy számunkra új környezetben.  

    Örömmel üdvözöljük Leventét a csapatban, aki fiatal kora ellenére megmutatta, hogy nagy potenciállal rendelkezik, ami minden bizonnyal segít majd kiváló eredményeket elérni.  

    Számunkra ez minden szempontból komoly próbatétel, éppen ezért szeretnénk a tapasztalatainkat a lehető legjobban felhasználni ebben az izgalmas, új együttműködésben.“ 

    Losonczy Levente együttműködő partnerei: Pillango GmbH és OxxyGenum 

     

  • Bucsi Attila előtt igenis konkrét cél lebeg

    Bucsi Attila előtt igenis konkrét cél lebeg

    Bucsi Attila a HUMDA Academy pilótájaként jelenleg a Swift Cup Europe-ban szerepel, elmondása szerint végcélja azonban messze van ettől.

    Az International GT Open és a Formula Regional European Championship közös hungaroringi hétvégéjén volt a program része a Swift Cup is, ekkor kérdeztük Bucsit a távolabbi terveiről. Annak ellenére, hogy még csak egy nevelőszériában szerepel és sok lehetősége adódhat a jövőben, a magyar már kiemelt céllal rendelkezik.

    Rengeteg kategória van itt a Hungaroringen a formaautóktól kezdve a GT kategóriákig, neked melyik tetszik a legjobban?

    Bucsi Attila: Megmondom őszintén, engem a nagy túraautók érdekelnek. A GT autóktól, amik itt vannak a hétvégén, egyszerűen leesik az állam. De azt is nagyon jó látni, hogy egy csomó formaautós csapat itt van, ami a Formula 2-ben és Formula 3-ban is szerepel. Láttam Montoya és Barichello fiát is, szóval kemény kategóriák ezek.

    A formaautók nem érdekelnek?

    Hogy őszinte legyek, ha választani kéne kettő olyan mezőny közül, ahol ugyanolyan erős a mezőny, akkor mindenképp a GT autós bajnokságot választanám. Nyilván amennyiben a formaautós bajnokság nem egy Forma-1 vagy valami hasonló szintű sorozat, értelmes kereteken belüli, akkor a GT-t választanám, vagy a túraautót.

    Mik a rövidebb távú tervek, hol látod magadat 1-2 év múlva?

    Hogy őszinte legyek most, amíg nem vagyok 16 éves, addig nemzetközi sorozatban nem állhatok rajthoz – bár nyilván a Swift Cup is nemzetközi, de ott van egy magyar junior értékelés is. Mivel más bajnokságban 15 éves koromig nem leszek értékelve, így a következő 1-2 évben még maradhat valószínűleg a Suzuki. Ha marad ilyen erős a mezőny, akkor ez nagyon jó lehetőség a további tanulásra.

    Hogyan próbálod magadat fejleszteni? Miben tudsz még javulni?

    Igazából szeretném minél nagyobb különbséggel nyerni a versenyeket és az időmérőket. Persze tudom, hogyha nyersz, akkor tökmindegy milyen különbséggel nyersz – ezt ugye Michael Schumacher mondta. Azért a lelkemnek  jó érzés, ha a 3 tizedes előny helyett 6 vagy 7 tizeddel tudom megnyerni az időmérőt. Borzasztóan nehéz, de meg kell tanulni mindig kimaxolni a lehetőségeimet.

    Társszerző: Roós András