Kategória: Rookies

rookies

  • Molnár Martin előfutamot nyert, Gender Tamás Junior sérüléssel küzdött a WSK Super Master Series-ben

    Molnár Martin előfutamot nyert, Gender Tamás Junior sérüléssel küzdött a WSK Super Master Series-ben

    A Nápoly melletti Sarnóban, a WSK Super Master Series harmadik fordulójában versenyzett az elmúlt hétvégén Molnár Martin és Gender Tamás Junior. Az Energy Corse versenyzője előfutam-győzelemmel nyitotta a hétvégét, majd a döntőig menetelt az OK-kategóriában, a Parolin Racing Kart gokartosának pedig hiába volt jó a tempója, és javított négyből háromszor a rajtpozícióján az előfutamokban, bordasérülés miatt kénytelen volt visszalépni az utolsó naptól.

    Miután az előző fordulóban balszerencsés hétvégét zárt, és az idén először lemaradt a döntőről, Molnár Martin Sarnóban, a WSK Super Master Series harmadik fordulójában visszatért a fináléba. Az Energy Corse versenyzője egész hétvégén jó tempót mutatott, amit három leggyorsabb kör és egy előfutam-győzelem is bizonyít.

    Miután a három (egy pénteki és két szombati) előfutamot követően összesítésben a hatodik helyet foglalta el, nem volt kérdés, hogy a 14 esztendős sportoló ott lesz a vasárnapi elődöntőben. Itt végül egy büntetéssel együtt is bejutott a fináléba, ahol hatalmas csatában a 10. helyet szerezte meg.

    „Izgalmasan kezdődött a hétvégém, és jó tempót gokartozva, taktikusan versenyezve megnyertem a az első előfutamot úgy, hogy a leggyorsabb kör is az enyém lett. A harmadik heaten is összejött ugyanez, végül pedig összesítésben a hatodik helyről várhattam a vasárnapi elődöntőt” – kezdte értékelését a HUMDA által támogatott versenyző.

    Fotó: MOTAM

    „Az utolsó versenynap küzdelmesen alakult. Az elődöntőben a rajt után veszítettem néhány pozíciót, és mire visszaszereztem azokat, beesett a gokartom orrkúpja. Az ezért kapott büntetéssel a 8. helyről kezdhettem a döntőt, ami nagyon kemény volt. Bekerültem a darálóba, ahol kétszer is nekem jöttek hátulról, úgyhogy a legfontosabb, hogy kiesés nélkül lehoztam a versenyt. A tempóm megvolt, de nem tudtam tiszta kört futni, mert folyamatosan óriási volt a csata. Ezt jól mutatja, hogy 4-en kiestek és 9 versenyzőnek esett be az orrkúpja. Ez most egy ilyen döntő volt, megyünk tovább, és már a következő versenyhétvégére koncentrálunk!”

    „Köszönöm a támogatást a csapatomnak, partnereimnek, a családomnak, a MOTAM-nak, a HUMDA Academy-nek, a coach-omnak, Antonio Gallucciónak, a szerelőmnek, Andrea Terronnak, és a Machac Motors-nak.”

    A WSK Super Master Series-ben most másfél hónapos szünet következik, hiszen a negyedik, egyben utolsó fordulót majd csak április végén rendezik Cremonában, de Molnár Martin számára már a soron következő hétvégén folytatódik a szezon Valenciában, a Champions of the Future versenysorozatban.

    MOLNÁR MARTIN, OK-EREDMÉNYEK

    Résztvevők: 43
    Időmérő csoport: 4.
    Időmérő összesített: 7.
    C-D előfutam: 3. -> 1.
    A-C előfutam: 4. -> 8.
    B-C előfutam: 4. -> 5.
    Előfutamok összesített: 6.
    Elődöntő: 3. -> 7.
    Döntő előtti összesített: 7.
    Döntő: 7. -> 11.

    Sérülés vetett véget Gender Tamás Junior biztató versenyhétvégéjének

    A Nápoly melletti Sarnóban, a WSK Super Master Series idei harmadik fordulójával folytatódott Gender Tamás Junior szezonja. A Parolin Racing Kart 12 esztendős gokartversenyzője remekül teljesített az előfutamokban, amit mutat, hogy négyből három alkalommal jobb helyen ért célba, mint ahonnan rajtolt.

    A rendkívül gyors, de közben igencsak egyenetlen aszfaltú Circuito Internazionale Napoli azonban nem volt kegyes a HUMDA által támogatott versenyzőhöz, aki hiába jutott be a vasárnapi elődöntőbe, hogy ott megkísérelje a döntőbe kerülést, az utolsó versenynapon bordasérülés miatt már nem tudott részt venni.

    „Miután a pénteki időmérő edzésen nem tudtam tiszta kört megtenni, mert vagy előznöm kellett, vagy feltartottak, az előfutamok már jól kezdődtek: az első előfutamban az enyém lett a legjobb első szektor. A rajtnál ugyan veszítettem néhány pozíciót, de annál is többet hoztam vissza, így végül sikerült két helyezést javítanom a rajthelyemhez képest, és 13.-ként intettek le” – kezdte értékelését Gender Tamás Junior.

    Gender Tamás Junior, Sarno
    Fotó: MOTAM

    „Szombaton ezután három előfutam is várt rám. Az első kettőben jól sikerült a rajtom, mindkét alkalommal több helyezést javítottam, majd izgalmas csatákban volt részem. Ezután bizakodva vártam a harmadik előfutamot, az azonban nem alakult simán, mert egy nagyobb párharc során elhajlott a bal első kormányösszekötőm, emiatt pedig tempót és pozíciókat veszítettem.”

    „Az elődöntők A csoportjában viszont így is biztosítottam a helyemet, ám ennek ellenére nem tudtam rajthoz állni vasárnap, mert kiderült, hogy a pálya jellegéből adódóan bordasérülést szenvedtem az előfutamok során. Versenyzés helyett így orvosi kezelés várt rám, viszont bízom benne, hogy a soron következő hétvégére rendbe jövök, és ott lehetek a Champions of the Future sorozat valenciai állomásán.”

    Amennyiben így lesz, Gender Tamás Junior számára március 10. és 12. között, Spanyolországban folytatódik az idei szezon.

    Gender Tamás Junior, OKJ-eredmények

    Résztvevők: 57
    Időmérő csoport: 19.
    Időmérő összesített: 37.
    B-D előfutam: 15. -> 13.
    A-B előfutam: 16. ->14.
    B-E előfutam: 15. -> 13.
    B-C előfutam 15. -> 21.
    Előfutamok összesített: 35.
    Elődöntő: –
    Döntő előtti összesített: –
    Döntő: –

  • Hideg Ádám a Vezúv tövében versenyez

    Hideg Ádám a Vezúv tövében versenyez

    Pár nappal az Európa-bajnokság tesztje után újra éles körülmények között mérkőzhet meg Hideg Ádám, a WSK Super Master Series harmadik futamán, a Nápoly közeli Sarnóban. Az időjárás egyelőre kiszámíthatatlannak tűnik, de pont ez az erőssége a HUMDA Academy 15 éves versenyzőjének.

    Két észak-olaszországi helyszín után ezúttal délen, Nápoly és a Vezúv közelében folytatódik a négyfutamos WSK Super Master Series. Hideg Ádám jól ismeri a pályát, hiszen OKJ kategóriában többször is indult rajta, ám OK-ban ez lesz itt az első versenye.

    Szerdán a szokásos motorjáratással vette kezdetét a program. Ekkor még száraz volt a pálya, ám csütörtökön eső fogadta a mezőnyt. Az időmérőre és az előfutamokra pedig a jelenlegi legpontosabb előrejelzés szerint vagy esni fog, vagy nem.

    „Jól ismerem a sarnói pályát, ami most talán még jobban dobál, mint a legutóbbi alkalommal. Ez az egyik nehézsége – mondta Hideg Ádám. – OKJ-ben többször is versenyeztem már itt, de OK-ban tegnap (szerdán) voltam először a pályán. Az esti adatelemzés jól jött, mert így még találtunk egy-két helyet, ahol gyorsulhatok.

    Hideg Ádám
    Hideg Ádám – Fotó: Hideg Team

    Az időjárás egyelőre elég kiszámíthatatlannak tűnik. Ma (csütörtökön) esik, a többi nap kérdéses. Jó lett volna az időmérő előtt még egy száraz edzésnap, hogy meglegyenek a beállításaink, de így is megoldjuk.

    Alapvetően szeretek esőben versenyezni, úgyhogy azt sem bánnám, hogyha a következő napokban végig esne.

    Múlt héten Valenciában MG gumikon teszteltünk, most újra LeConttal indulunk, de ezzel a gumival már van négy verseny tapasztalatom, úgyhogy az átállás nem okozott gondot.

    A Sodikart gyári csapata változatlanul tesztelésre használja a WSK-t, de ettől függetlenül szeretnék jó eredményt elérni a hétvégén.“

    A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám csütörtökön szabadedzéseken vesz részt. Pénteken rendezik az időmérőt és az első előfutamot, szombaton a maradék két előfutamot. Az elődöntőt és a döntőt pedig vasárnap tartják.

  • Magyar siker született a pályán, ahol Senna, Schumacher és Hamilton is versenyzett

    Magyar siker született a pályán, ahol Senna, Schumacher és Hamilton is versenyzett

    Újabb magyar siker született gokartozásban, ugyanis Vida Benedek az összetettbeli második helyet szerezte meg a CEE Rotax Max Challenge Bonus Cupban. A magyar versenyző értékelte a hétvégét.

    Elkezdődött a nemzetközi CEE Rotax Max Challenge versenyszezonja is, amelynek a történelmi Pista Azzurra olaszországi versenypálya adott otthont Jesolóban. Összesen hat kategóriában 143 éhes versenyző várta a szezon kezdetét Európa minden tájáról. A DD2-es váltós kategóriában magyar siker született: a számára fordulatos és rendkívül nehéz versenyen, a tavalyi szezonnyitóhoz hasonlóan ismét Vida Benedek és a Kancsár Racing hozta a hétvégi összetett eredmény második helyét a magyaroknak.

    Vida Benedek
    Vida Benedek

    „Az elmúlt hétvégén megkezdtük a versenyszezont az olaszországi Pista Azzurra versenypályán, a CEE Rotax Max Challenge Bonus Cupban – nyilatkozta Vida Benedek. – Különleges érzést kelt a versenypálya, ugyanis itt versenyzett korábban [Ayrton] Senna, [Alain] Prost, [Alex] Zanardi, [Michael] Schumacher, [Lewis] Hamilton, [Riccardo] Patrese és még jó páran a nagy legendák közül. A pálya első része csiki-csuki éles visszafordítókból áll, majd tempósabb kanyarok követik egymást, ezért nagy kihívás a gokart beállítása. Itt szeretném megköszönni a Kancsár Racing és Ferenc [Kancsár Ferenc, a csapat alapítója – a szerk.] munkáját, valamint Apának [Vida Zoltán – a szerk.] külön, mert rengeteget szerelt, de meglett az eredménye, a csomag végül összeállt.”

    „Rengeteget teszteltük a vázbeállításokat többféle verzióban, de motorból még ennél is többet – folytatta. – Kicsit aggódtam, mert az időmérő előtt még 0,5-0,6 másodpercre voltunk az elejétől, de végül sikerült ismét jól összerakni a gokartot. A harmadik helyre kvalifikáltam magam, innen vártam a futamokat. Magasan volt a léc, mert körülöttem világszinten is komoly versenyzők voltak a rajtrácson. A elődöntőben egy helyet jöttem előre, így a döntőt a második helyről kezdhettem a nem túl előnyös külső oldalról. Eddig jól alakult.”

    Vida Benedek
    Vida Benedek a dobogó második fokán

    „A döntő rajtját jól kaptam el, az egyes kanyar előtt kicsit előrébb is voltam az elsőnél – értékelte a finálét. – Picit próbáltam szélesebbről elfordulni, hogy jó tempót vigyek át a kanyaron (ez a legtempósabb kanyar a pályán), de ezt nem kellett volna. Szélesre sodródtam, és a kavicságyon keresztülpattogtam, elég nagy tempóban, de sikerült összeszednem a gépet. A tizenharmadik helyre tudtam visszasorolni. Azonban hatalmas hajrával feljöttem az ötödik helyre, így valamit tudtam menteni ebből a futamból. A szuperdöntőben szintén komoly csatákban a második helyre jöttem fel, és ezzel az összetett dobogó második helyét foglalhattam el. Gratulálok a csapattársaimnak, Bendének és Eriknek, és természetesen a dobogósoknak! Ezen a hétvégén folytatjuk Jesolóban, mert jön a CEE Rotax Max Challenge első fordulója.”

  • Az autósport élvonalából erősítette csapatát a Motorsport Talent Management

    Az autósport élvonalából erősítette csapatát a Motorsport Talent Management

    A nemzetközi autósport terén páratlan tapasztalatú szakemberekkel erősödött a Motorsport Talent Management csapata: Kiss Pál Tamás tavaly tanácsadóként csatlakozott és a továbbiakban a MOTAM operatív vezetőjeként dolgozik, Borsos Vanda pedig projektmenedzserként erősíti a csapatot.

    Kibővült versenyzői felállással és megerősített csapattal kezdte az idei versenyszezont a Motorsport Talent Management: Molnár Martin és Gender Tamás Junior révén a gokartsportban és Losonczy Levente személyében a túraautózásban is versenyképes pilóták alkotják a MOTAM csapatát, míg Zsigovits Norbert a FIM Superenduro-világbajnokság Prestige kategóriájában debütált.

    A szezonra a MOTAM is felkészült, a korábban tanácsadóként dolgozó Kiss Pál Tamás a MOTAM operatív vezetőjeként folytatja a sportmenedzsment divízió irányítását. Tevékenységét Borsos Vanda segíti, aki korábban tíz évet töltött a Forma-1-ben, a MotoGP-ben és más, nemzetközi motorsport projektekben hospitality menedzserként. Adorján Viktor marketing területen folytatja a munkát.

    „A MOTAM indulása óta remek szakemberekkel dolgozunk együtt, és az idei évre rendkívüli tapasztalattal rendelkező munkatársak csatlakoztak. Magyarországon egyedülálló felkészültséggel dolgozunk versenyzőink sikeréért és nagyszerű látni, hogy kiváló külföldi partnereinkkel együttműködve egyre látványosabb eredményeket érünk el. Erre Molnár Martin szezonkezdete is jó példa, hiszen a magyar gokartsport történetében páratlan győzelmet ért el Lonatóban” – nyilatkozta Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója.

    Az autósport csúcsáról érkeztek az új munkatársak

    Kiss Pál Tamás a 2010-es évek egyik legsikeresebb és legsokoldalúbb magyar autóversenyzője. A 31 esztendős szakember korábban futamot nyert a Forma-1 egyik előszobájának tekinthető GP3-as bajnokságban, az egyetlen magyar pilóta, aki gyorsasági autósportban dobogóra állhatott Monacóban, majd ralikrosszban is bizonyította, hogy a legjobbak között a helye.

    Kiss Pál Tamás, MOTAM
    Kiss Pál Tamás – Fotó: MOTAM

    Pályafutását 1998-ban kezdte, a gokartos évek után 2010-ben bronzérmet nyert a brit Formula Renault-bajnokságban. A GP3-ban többek között a többszörös F1-es futamgyőztes, Valtteri Bottas ellen is megmérette magát. A Formula Renault 3.5-ben, majd az Auto GP-ben is versenyzett olyan ellenfelek ellen, mint Antonio Pizzonia, Christian Klien, Narain Karthikeyan, Kevin Magnussen, Nico Müller vagy Antonio Felix da Costa. Három versenyt nyert, az első idényében ötödik, majd 2. lett az összetettben. 2017-ben a Ralikrossz Európa-bajnokság 2. helyezettje lett.

    Borsos Vandát már akkor körbe ölelte a motorsport világa, amikor kikerült a gimnáziumból. Először a Rally-világbajnokság futamait követte, majd ezzel párhuzamosan megszerezte a diplomáját. 2012-től 10 éven át dolgozott a Red Bull Motorsport részlegén a Red Bull Racing és Alpha Tauri Forma-1-es, valamint a Red Bull KTM MotoGP-csapata mellett, ahol a pályán történő ellátásért volt felelős. 2021 végén elbúcsúzott az osztrák cégtől, hogy sportmenedzsment területen szerezzen tapasztalatot. Az olimpiai bajnok Liu testvérek személyes menedzsmentjét építette egészen 2022 végéig, amikor projektmenedzserként csatlakozott a MOTAM csapatához.

    Borsos Vanda, MOTAM
    Borsos Vanda – Fotó: MOTAM
    Magyarországon egyedülálló sportmenedzsment szolgáltatás

    A Motorsport Talent Management (MOTAM) a TRP Hungary 2021-ben létrehozott ága, amelynek célja, hogy a sikeres események mellett sportolók előmenetelét is segítse. A MOTAM a szponzoráció, a sportszakmai menedzselés, a fizikai és mentális felkészítés, a kommunikáció és a jogi háttér terén is szolgáltatásokat nyújt a felkarolt versenyzőknek, akik szakemberek segítségére támaszkodhatnak a lehető legjobb teljesítmény elérése érdekében.

    Kiválasztásuk egyik szempontja a Fit4Race szakvéleménye, a program a MOTAM együttműködő partnere a versenyzők fizikai és mentális felkészítése terén. Menedzsment üzletágunk kiemelten foglalkozik a gyorsasági autóversenyzés, az enduro motorozás, valamint a raliversenyzés tehetségeinek gondozásával.

    A MOTAM egyebek mellett a Rotax Max Challenge Euro Trophy, a WSK, a Champions of the Future, a CIK-FIA gokart-bajnokságokban, a BTCC betétfutamaként működő MINI Challenge-ben, az EnduroGP-világbajnokságban és a FIM SuperEnduro-világbajnokságban versenyeztetett pilótákat, kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik az Egyesült Királyságban és Olaszországban is. A sportmenedzsment mellett innovatív üzleti és oktatási koncepciók kidolgozása és megvalósítása is a MOTAM tevékenységei közé tartoznak.

  • Hideg Ádám az Európa-bajnokságra készült

    Hideg Ádám az Európa-bajnokságra készült

    Háromnapos teszttel készült Hideg Ádám az FIA Európa-bajnokság nyitó futamára. Az egykoron Forma–1-es futamnak is otthont adó Valencia gokartpályája nagyon technikásnak és különösen nehéznek bizonyult, éppen ezért vált a HUMDA Academy 15 éves versenyzőjének egyik kedvencévé.

    Igen sűrű a programja Hideg Ádámnak, hiszen a WSK Super Master Series két futama között nem jött haza Magyarországra, hanem a spanyolországi Valenciában már az FIA Európa-bajnokság és társrendezvénye, a Champions of the Future márciusi nyitófutamaira készült.

    A teszt több szempontból is fontos volt. Egyrészről a valenciai pálya nagyon technikás, nehéz rajta előzni, így minden tapasztalat előnyt jelent. Másrészről pedig az FIA rendezvényeken más gumit használnak, mint a WSK-ban, amelyet Ádám most próbálhatott ki először.

    A Sodikart gyári csapata elégedett volt Ádám teljesítményével, érdekességként pedig kiemelték, hogy a két gyári OK versenyzőjüknek két teljesen más beállítást találtak.

    „Nagyon hasznos volt a teszt. Először is három napon keresztül azt tehettem, amit a legjobban szeretek: versenygokartot vezethettem – mosolygott Hideg Ádám. – Ráadásul jó sokat. Egy ilyen teszt alatt két–három versenyhétvégényi kilométert teszünk meg, ami a versenyzői készségeket is fejleszti.

    A valenciai pálya nagyon tetszik: technikás, szűk, viszont kevés rajta az előzési lehetőség, ezért az időmérő sok mindent el fog dönteni.

    Hideg Ádám
    Fotó: Hideg Team

    Most próbálhattam ki először a sárga (jelzésű) MG gumikat, amiket az FIA rendezvényeken fogunk használni. Jó a tapadásuk, de már húsz kör után érezhetően kopnak és lassulnak, ezért fontos lesz a gumik kezelése.

    Sok mindent kipróbáltunk a három nap alatt, szerintem jó alapbeállítást találtunk, de a versenyre jobban felgumizódik a pálya, biztosan kell majd a mostani beállításokon változtatni. Tetszik a pálya és az MG gumi, a Sodikart gyári csapata is odatette magát. Nagyon bizakodó vagyok, de az Eb előtt még lesz egy WSK futamunk.“

    A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám a teszt után még nem tért haza, hiszen ezen a héten a WSK Super Master Series harmadik futamán áll rajthoz Olaszországban, majd március 9–12-én Valenciában kezdetét veszi a Champions of the Future sorozat. Két héttel később pedig ugyanazon a pályán rendezik az FIA Európa-bajnokság nyitófutamát.

  • Hideg Ádám: Védekezésből jeles

    Hideg Ádám: Védekezésből jeles

    Küzdelmes hétvégéje volt Hideg Ádámnak a WSK Super Master Series második futamán az olaszországi Franciacortában. A beállítások jól működtek, ám a versenymotorokkal folyamatosan peche volt. A HUMDA Academy versenyzőjének így inkább a védekezésre kellett koncentrálnia, amit tökéletesen oldott meg és még a nehézségek ellenére is beverekedte magát az OK kategória döntőjébe.

    Az idei legerősebb, 71 fős OK mezőny gyűlt össze a WSK Super Master Series második futamára. A Sodikart gyári csapata változatlanul tesztelésre szánja a sorozatot az FIA versenyek előtt. Franciacortára azonban különösképpen koncentráltak, hiszen októberben ezen a pályán rendezik az FIA világbajnokságot.

    A vázak beállítása tökéletes volt – Hideg Ádám két különbözőt is kipróbált a hétvégén –, de a motorerő folyamatosan hiányzott. Az első motorja teljesen tönkre ment, a második az elődöntőre fogyott el, amit a döntőre lecseréltek. Az újonnan beszerelt motor power szelepe azonban meghibásodott és csak későn nyitott ki.

    Ádám minden nehézség ellenére küzdött és sikerült beverekednie magát a döntőbe, így amit lehetett kihozott a hétvégéből.

    Hideg Ádám
    Hideg Ádám – Fotó: Hideg Team

    „Valóban küzdelmes verseny volt – mondta Hideg Ádám. – Egész hétvégén motorerő hátrányban voltunk. Az időmérő eredménye így sem volt rossz, az utolsó körben, ha szerencsém van, még lehetett volna egy kicsit jobb is. A 71 versenyző közül a 33. helyet szereztem meg.

    Az előfutamokon ezen tudtam volna javítani, de a harmadik futam felvezető körében, gumimelegítés közben megforogtam. Szerencsére sikerült betolnom a gokartomat – ez volt az első alkalom, hogy OK gokartot versenykörülmények között egyedült be tudtam indítani –, viszont a helyemre nem tudtam visszasorolni és az utolsó pozícióból rajtoltam.

    Az elődöntőben már nagyon nem ment a motorom, a döntőre kaptam egy jobbat, de miután meghibásodott a power szelep, az sem húzott. Az utolsó helyen mentem, csak a végén tudtam kettőt előzni, így futottam be a 28.-nak, amiből a büntetések után lett 26.

    Sajnos vannak ilyen hétvégék is a technikai sportokban. A megforgást leszámítva kihoztam mindent a versenyből, amit csak lehetett. A Sodikart gyári csapatával dolgozunk a megoldáson, biztos vagyok benne, hogy lesz ennél jobb eredményünk is.“

    A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám a verseny után tovább utazott Valneciába, ahol a Sodikart gyári csapatával háromnapos fejlesztési teszten vesz részt. A teszt utáni héten folytatódik Sarnóban a WSK Super Master Series, majd a mezőny átköltözik Spanyolországba, és márciusban Valenciában veszi kezdetét a Champions of the Future sorozat, illetve két héttel később az FIA Európa-bajnokság is.

    Hideg Ádám, OK eredmények:
    WSK Super Master Series 2. futam, Franciacorta (Olaszország), 2023. február 17–19.

    Résztvevők: 71
    Időmérő csoport: 11.
    Időmérő: 33.
    AB előfutam: 13.
    AC előfutam: 19.

    AD előfutam: 23.

    Előfutamok összesített: 32.

    B Elődöntő: 18.

    Döntő előtti összesített: 31.

    Döntő: 26.

  • Nehéz és mozgalmas hétvégét zárt Gender Tamás Junior a WSK Super Master Series-ben

    Nehéz és mozgalmas hétvégét zárt Gender Tamás Junior a WSK Super Master Series-ben

    A WSK Super Master Series második fordulójában, az olaszországi Franciacortán versenyzett a hétvégén Gender Tamás Junior. A Parolin Racing Kart 12 esztendős gokartversenyzője küzdelmes futamokon van túl, és bár a hétvégéje nem úgy alakult, ahogyan eltervezte, így is van mire büszkének lennie.

    A rangos WSK Super Master Series idei második fordulóját rendezték az elmúlt hétvégén az olaszországi Franciacortán. A viadalon szokás szerint a világ legjobb gokartversenyzői sorakoztak fel, így előre lehetett rá számítani, hogy minden pozícióért komoly csatát kell vívni. Hatványozottan igaz volt ez az OKJ-kategóriára, amelyben 106 induló állt rajthoz.

    Köztük volt Gender Tamás Junior, a Parolin Racing Kart magyar versenyzője is. A 12 esztendős sportoló nehézségekkel teli első fordulón volt túl a WSK Super Master Series-ben, és bizakodva, a döntőbe jutás reményében várta a második hétvégét. A hivatalos program jól indult a számára, de az időmérő edzésen nehézségekkel szembesült, ami meghatározta a további szereplését.

    „A pénteki bemelegítő edzésen még jó volt a tempóm, de az időmérőn már eléggé csúszkált alattam a gokart, így csak a 27. időt értem el a csoportomban. Az első előfutamon nehéz volt a kormány és túlságosan tapadt a gokart eleje, de jó rajt után így is sikerült hét pozíciót javítanom, míg a második előfutamban szintén feljebb tudtam kapaszkodni, ezúttal öt helyet” – tekintett vissza a HUMDA által támogatott sportoló.

    Gender Tamás Junior, MOTAM
    Fotó: MOTAM

    „A szombati első előfutamban aztán ennél is jobban sikerült a felzárkózás, és már a 17. helyen haladtam, amikor kiszorított az egyik riválisom a fűre, és visszaestem a mezőny végére. Innen még egyéni leggyorsabb köröket futva feljebb tudtam kapaszkodni, és végül így is három hellyel előrébb értem célba ahhoz képest, ahonnan rajtoltam.”

    „A legjobb eredményemet a szombati második előfutamban értem el, amelyben sikerült tíz pozíciót javítanom. Hasonló teljesítményre lehettem volna képes az utolsó előfutamon is, de jó kezdés után a harmadik körben történt előttem egy baleset, amit lehetetlen volt kikerülni, így ez a verseny idő előtt véget ért a számomra.  Végül négy hellyel maradtam le arról, hogy bejussak az elődöntőbe, ami a baleset nélkül összejöhetett volna.”

    „Ismét küzdelmes versenyhétvégét zártunk, amelyért köszönetet szeretnék mondani az egész hétvégi munkáért szerelőmnek, Raffaele Polisének, a coach-omnak, Felice Tienének, a Parolin Racing Kartnak, a GFR Engines-nek, valamint a HUMDA-nak, az Apex Instituto-nak és a Fit4Race-nek. A következő versenyhétvégén erősebben térünk vissza.”

    Gender Tamás Junior legközelebb március 3-5-ig, a WSK Super Master Series harmadik fordulóján, Sarnóban versenyez.

    Gender Tamás Junior, OKJ-eredmények

    Résztvevők: 106

    Időmérő: 27.

    A-B előfutam: 27. → 21.

    B-E előfutam: 27. → 22.

    B-F előfutam: 27. → 24.

    B-C előfutam: 27. →17.

    B-D előfutam: 27. → 30.

    Előfutamok összesített: 76.

  • Nagyot küzdött Molnár Martin eddigi legnehezebb idei versenyhétvégéjén

    Nagyot küzdött Molnár Martin eddigi legnehezebb idei versenyhétvégéjén

    Technikai problémák és balszerencse is hátráltatta Molnár Martint a WSK Super Master Series idei második fordulójában. Az Energy Corse gokartversenyzője nagyot küzdött a Franciacortán rendezett viadalon.

    Azok után, hogy balszerencsés hétvégével nyitotta az idei WSK Super Master Series-t, Fortuna a sorozat második állomásán, Franciacortán sem állt Molnár Martin mellé. Az Energy Corse versenyzője már a pénteki napnak is úgy vágott neki, hogy tudta, technikai problémák miatt nagyon nehéz dolga lesz. Ezután az időmérő edzésen csoportjában a 17. időt érte el, ami mindhárom előfutamban a legjobb húszon kívüli rajthelyet jelentett a számára.

    A mezőny sűrűjéből indulásban mindig benne van, hogy a versenyző a rajt után balesetbe vagy lökdösődésbe keveredik. Martinnal ez a három előfutamból kétszer is megtörtént, az elődöntőt is számítva pedig a hétvégi négy versenyéből háromról elmondható, hogy már az első körben visszaesett. Kétszer a mezőny hátsó részében, egyszer pedig az utolsó helyen találta magát.

    Molnár Martin, MOTAM
    Fotó: MOTAM

    Ehhez képest csak az elődöntőben nem javított a rajtpozícióján – noha ott is számos helyezést jött előre a visszaesést követően –, ami megmutatja, hogy küzdeni tudásból jelesre vizsgázott ezen a hétvégén is. Ilyen előzmények után végül csak 2 pont választotta el a döntőbe jutástól, miközben a vasárnapi első futamán már a tempója is bizakodásra adott okot.

    „Az biztos, hogy nem unatkoztunk ezen a hétvégén. A versenyek során rendre sok pozíciót tudtam javítani, de a tempóm nem volt meg, úgyhogy ez most nem úgy jött össze, ahogy vártuk. Ennyire hátulról rajtolva másképp kell versenyezni, mint amikor az ember előrébb indul, úgyhogy sok új tapasztalatot szereztem. Mindent megpróbáltam, de a döntőbe sajnos nem sikerült bejutni. Ha tehetném, már holnap újra gokartba ülnék, de most várnunk kell Sarnóig” – utalt a WSK Super Master Series harmadik fordulójára a HUMDA által támogatott sportoló.

    „Az ilyen versenyhétvégék is hozzátartoznak ehhez a sporthoz, és biztos vagyok benne, hogy a nehézségek után a csapattal közösen sokkal erősebben fogunk visszatérni a folytatásra. Nagyon nagy köszönetet szeretnék mondani a hétvégén tett erőfeszítésekért az Energy Corse Racing Karts-nak, a coach-omnak, Antonio Gallucciónak, a szerelőmnek, Andrea Terronnak és a Machac Motors-nak, valamint köszönöm a támogatást a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.-nek.”

    Molnár Martin legközelebb március 3. és 5. között a WSK Super Master Series harmadik fordulóján, Sarnóban versenyez.

    Molnár Martin, OK-eredmények

    Résztvevők: 71
    Időmérő csoport: 17.
    Időmérő összesített: 50.
    A-B előfutam: 26. → 21.
    B-D előfutam: 24. → 22.
    B-C előfutam: 25. → 16.
    Előfutamok összesített: 39.
    Elődöntő: 20. → 24.
    Döntő előtti összesített: 39.

  • Hideg Ádám: A szezon legfontosabb helyszíne következik

    Hideg Ádám: A szezon legfontosabb helyszíne következik

    Sok szempontból fontos hétvége áll Hideg Ádám előtt, aki a WSK Super Master Series második futamán áll rajthoz az olaszországi Franciacortában. A HUMDA Academy 15 éves, OK versenyzője tavaly ezen a pályán kétszer is jól szerepelt, ráadásul idén októberben itt rendezik az FIA világbajnokságot, ami előtt minden tapasztalat hasznos lehet.

    Szép emlékei vannak Hideg Ádámnak Franciacortából, hiszen tavaly, még OK Junior kategóriában a Champions of the Future és az FIA Európa-bajnokság futamán is egyaránt hetedik lett, amivel mind a két sorozatban a legjobb eredményét érte el.

    A versenytapasztalatok mellett segítségére lehet, hogy a szezon előtt a Sodikart gyári csapatának színeiben ezen a pályán tesztelt három napot. Ez alatt több mint két versenyhétvégényi távot teljesített, így érthetően bizakodó.

    „Szeretem a franciacortai pályát – mondta Hideg Ádám. – A WSK sorozatnak ez a legmodernebb pályája, pár éve adták át. Nagyon jó, technikás a vonalvezetése, közepesen gyorsnak mondanám, jó kanyarkombinációkkal és gyors kanyarokkal. Ami azonban a legjobban tetszik benne, hogy három előzési pont is van rajta.

    A WSK futamokat továbbra is felkészülésnek tekinti a Sodikart gyári csapata, de mivel itt rendezik a világbajnokságot is, ezért fontos, hogy már most jó beállításokat találjunk. Bizakodó vagyok, szeretnék jó eredményt elérni.“

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám szerdán és csütörtökön szabadedzéseken vesz részt. Pénteken délben kezdődik az időmérő, délután pedig az első előfutamot rendezik. Szombaton kerül sor a második és harmadik előfutamra, vasárnap délben tartják az elődöntőt, 15:55-től pedig a döntőt.

  • Molnár Martin balszerencsés hétvégén is a legjobb tízben zárt

    Molnár Martin balszerencsés hétvégén is a legjobb tízben zárt

    Kijutott a balszerencséből Molnár Martinnak a WSK Super Master Series első fordulójában, de az Energy Corse versenyzője így is beverekedte magát a legjobb tízbe, és nemcsak a helyezésében találta meg a pozitívumot.

    Molnár Martin úgy várhatta a kétfordulós WSK Super Master Series első állomását, hogy az idén mindkét eddigi versenyhétvégéjét a legjobb háromban zárta, legutóbb ráadásul a szintén a rangos WSK-sorozatba tartozó Champions Cupon állhatott fel a dobogó második fokára.

    A Lonatóban rendezett versenyre a világranglista OK-kategóriájának éllovasaként érkező sportoló most is egészen a döntőig menetelt, ahol a 9. helyet szerezte meg.

    A pénteki időmérőn az Energy Corse versenyzője csoportjában a 8., összetettben a 15. időt érte el, miután a leggyorsabbnak ígérkező körében feltartották. Ezután a C-csoportba került, ami azt jelentette, hogy a három előfutamból kétszer is a Lonatóban hátrányosnak számító páros oldalról kellett rajtolnia.

    Miként az várható volt, mindkétszer pozíciókat veszített a rajtnál, de utána sikerült visszazárkóznia, így mindhárom előfutamban javított a rajthelyén. Az első versenyen ezt ráadásul úgy érte el, hogy az egyik riválisa szó szerint felöklelte, amitől a levegőbe repült, majd jócskán a legjobb tízen kívülre esett vissza, de innen is feljött a hatodik helyre.

    Molnár Martin
    Fotó: MOTAM

    Az elődöntőben ez viszont már nem jött össze.

    „A felvezető körben beesett az orrkúpom, mert az előlem rajtoló versenyző gumit melegített, nekem pedig fékeznem kellett, hogy ne találjam el, a mögöttem érkező azonban nekilökött. Már ekkor tudtam, hogy büntetést fogok kapni, de verseny közben nem ez foglalkoztatott. Mivel ekkor is a páros oldalról indultam, a rajtnál itt is visszaestem, majd a hetedik helyen értem célba, de a büntetésnek köszönhetően csak tizenegyedikként rangsoroltak” – összegezte az elődöntőben történteket a HUMDA által támogatott sportoló.

    A döntőt a tizedik helyről kezdhette, de az ő rajtsora ismét beragadt, így jött a menetrendszerű visszaesés, majd felzárkózás. Végül a tizedik helyen intették le, de az egyik riválisának büntetéséből profitálva egy pozíciót javított, így a 9. helyen zárta a WSK Super Master Series első fordulóját.

    „Nem volt szerencsénk ezen a hétvégén, de nem lehetünk minden hétvégén dobogón, ahogyan a szerencse sem állhat minden hétvégén mellénk. Örülök, hogy a legjobb tízben zártam, mert ez jó eredmény, főleg egy ennyire erős mezőnyben. Elégedett vagyok a teljesítményemmel és a csapattal is, érzem, hogy támogatnak és jó a hangulat. Előre tekintünk a következő versenyre és dolgozunk azon, hogy erősebben térjünk vissza. Köszönöm a hétvégét az Energy Corse Racing Karts-nak, a coach-omnak, Antonio Gallucciónak, a szerelőmnek, Andrea Terronnak,  és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.-nek, illetve köszönöm a kiválóan felkészített TM-motort a Machac Motors-nak.”

    Molnár Martin legközelebb február 17. és 19. között, a WSK Super Master Series második fordulójában, Franciacortán versenyez.

    Molnár Martin, OK-eredmények

    Résztvevők: 52
    Időmérő csoport: 8
    Időmérő összesített: 15
    C-D előfutam: 7. → 6.
    A-C előfutam: 8. → 5.
    B-C előfutam: 8. → 4.
    Előfutamok összesített: 8.
    Elődöntő: 4. → 11.
    Döntő előtti összesített: 10.
    Döntő: 10. → 9.