Kategória: Road to Indy

  • Az Andretti színeiben tesztelhet nemsokára Jamie Chadwick

    Szeptemberben az Indy Lights sorozat egyik legdominánsabb csapatánál, az Andretti Autosportnál tesztelhet majd Jamie Chadwick.

    Az F1 Feeder Series információi szerint Chadwick – aki ebben a szezonban ötször nyert futamot a W Series-ben – a szezon végeztével fog tesztelni egy Indy Lights autót az Andretti Autosportnál.

    Két forrás egymástól függetlenül megerősítette, hogy a 24 éves versenyző üléspróbáját a sorozat szeptember 11-i, Laguna Seca-i fináléját követő héten tervezik, míg maga a teszt Sebringen lesz.

    Megerősíthetjük, hogy Jamie részt vesz egy Indy Lights-teszten az Andretti Autosporttal idén szeptemberben, miközben továbbra is vizsgálja a következő szezonra vonatkozó számos versenyzési lehetőségét” – mondta Chadwick szóvivője.

    Korábbi exkluzív interjúnkban már megírtuk, hogy a fiatal brit versenyző nagyon is komolyan veszi az Indy Lightsos szereplés lehetőségét.

    „Formula 2 és Formula 3 természetesen, illetve amerikai bajnokságok például Indy Lights, aztán IndyCar. Úgy gondolom, hogy sok a lehetőség” – felelte arra a kérdésre, hogy milyen egyéb bajnokságok jöhetnek szóba nála.

    Az Andretti Autosport az elmúlt három szezonban három versenyzői bajnoki címet nyert, Patricio O’Wardot, Oliver Askew-t és Kyle Kirkwoodot 2018-ban, 2019-ben és 2021-ben is a bajnoki címig repítette. A csapatbajnokságot is megnyerte 2018-ban és 2019-ben.

    Az Indy Lights jól illeszkedne Chadwick karrierjéhez, de egy igazán kompetitív női versenyző személye is nagyszerű lenne a szériának, hiszen az INDYCAR és a sorozat tulajdonosa, a Penske Entertainment is folyamatosan törekszik a széria még sokszínűbbé tételére.

  • Itt tudod nézni ÉLŐben Kimi Räikkönen NASCAR Cup Series debütálását

    Bombajó motorsport hétvégére számíthatunk, hiszen az IndyCar oválpályára látogat, a NASCAR-ban pedig bemutatkozik Kimi Räikkönen.

    NASCAR

    Kimi Räikkönen NASCAR Cup Series bemutatkozásától hangos nem csak az amerikai, de az egész világsajtó.

    A Cup Series mezőnye Watkins Glenbe látogat, ahol rekordszámú, 6 nemzetközi versenyző fog elindulni, köztük a már említett 2007-es F1-es világbajnokkal, és a Le Mans-i 24 órás korábbi győztesével, Mike Rockenfellerrel.

    A pályán egyébként a Hendrick Motorsports autói szoktak dominálni. Az utóbbi három versenyt (2018, 2019, 2021), a csapat versenyzői nyerték, ebből kétszer Chase Elliott, egyszer – tavaly – pedig Kyle Larson.

    2017-ben viszont Martin Truex Jr. győzedelmeskedett, és idén is nagy szüksége lenne a győzelemre, hiszen számára csak ez az egyetlen módja annak, hogy a rájátszásba jusson.

    Az utolsó bejutó helyen jelenleg pontok alapján Ryan Blaney áll két futammal az alapszakasz vége előtt.

    A televízióban az ARENA4 fogja közvetíteni a versenyt, azonban akinek nem elérhető ez a szolgáltatás, az elő tud fizetni az ARENA4+-ra, melyen online is nézhető lesz a futam.

    A teljes közvetítések listája lentebb megtalálható!

    IndyCar

    Az idei évben utoljára látogat ovál pályára az IndyCar, méghozzá a World Wide Technology Raceway-re (Gateway).

    Bár a tabellát továbbra is Will Power vezeti, szenzációs Nashville-i győzelme után Scott Dixon már csak 6 pontra van lemaradva Penskés riválisától.

    Bár matematikailag még bármi megtörténhet az utolsó 3 futamon, realisztikusan már csak 5 versenyző esélyes a bajnoki cím megszerzésére: Will Power, Scott Dixon, Marcus Ericcson, Josef Newgarden és a címvédő, Alex Palou.

    A 2021-es Gateway-i versenyt Josef Newgarden nyerte, akinek a pálya 2017-es újradebütálása óta összesen 3 győzelme van.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Augusztus 19., péntek

    15:00 — Indy Pro 2000 Edzés (Gateway)
    17:00 — USAC Silver Crown Edzés (Gateway)
    17:45 — Indy Pro 2000 Edzés (Gateway)
    19:00 — IndyCar Edzés (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    20:15 — USAC Silver Crown Edzés (Gateway)
    21:10 — Indy Lights Edzés (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    22:15 — IndyCar IDŐMÉRŐ (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES) (ARENA4+-on 23:00-tól magyar kommentárral)
    23:30 — USAC Silver Crown IDŐMÉRŐ (Gateway)

    Augusztus 20., szombat

    00:15 — Indy Lights IDŐMÉRŐ (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    01:00 — IndyCar EXTRA Edzés (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    01:45 — IndyCar Edzés (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    03:30 — USAC Silver Crown VERSENY (Gateway) (80 kör)
    16:05 — NASCAR Xfinity Series Edzés (Watkins Glen)
    16:35 — NASCAR Xfinity Series IDŐMÉRŐ (Watkins Glen)
    16:45 — Indy Pro 2000 Edzés (Gateway)
    18:05 — NASCAR Cup Series Edzés (Watkins Glen)
    18:45 — Indy Pro 2000 IDŐMÉRŐ (Gateway) (Road to Indy – YouTube)
    19:05 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ (Watkins Glen)
    21:00 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (Watkins Glen) (82 kör)
    21:15 — Indy Pro 2000 VERSENY (Gateway) (45 kör) (Road to Indy – YouTube)
    22:15 — Indy Lights Series VERSENY (Gateway) (75 kör) (IndyCar LIVE! – INGYENES)

    Augusztus 21., vasárnap

    00:30 — IndyCar VERSENY (Gateway) (260 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)
    21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY Kimi Räikkönennel (Watkins Glen) (90 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)

  • Nagy repülés az IndyCar betétfutamán, leszakította a kerítést az autó

    A hétvége folyamán több széria is az IndyCar betétfutamaként szerepel Road Americában. Az Indy Lights versenyén óriási baleset történt.

    Christian Bogle volt az érintett, aki az 5-ös kanyarban egyelőre megmagyarázhatatlan okokból lesodródott a pályáról, majd a kerékvető megdobta autóját, és a kerítésben kötött ki.

    Bogle szerencsére jól van, bevitték őt átvizsgálásra, ahol megállapították, hogy nem esett bántódása.

    Nem úgy a Road America-i pályát övező kerítésnek, mely szinte teljesen beszakadt egy bizonyos szakaszon, így a személyzetnek hatalmas, és gyors munkát kell összehozniuk, hogy végezzenek majd a 18:30-kor kezdődő IndyCar versenyre.

    Az Indy Lights futamát egyébként majd csak az IndyCar után fogják letudni, hiszen a tévés közvetítési jogok miatt időben el kell kezdődnie a fő széria versenyének.

  • Kemény testedzéssel készül Lindsay Brewer második idei versenyére

    Hétvégén rendezik az Indy Pro 2000-es szezon újabb fordulóját Road American, az IndyCar betétfutamaként, ahol ott lesz ismét Lindsay Brewer is.

    Brewer Indianapolisban teljesítette első teljes hétvégéjét, és fantasztikus versenyzést mutatott be élete első Indy Pro 2000-es futamán, aminek köszönhetően a káoszt kikerülve végül a 8. lett.

    Road America persze teljesen más kihívást fog jelenteni a fiatal versenyzőhölgynek, hiszen egy hosszú, dimbes-dombos pályáról van szó.

    Itt a versenyhétvége! Éppen Road America felé tartunk, hogy a Road to Indy Indy Pro 2000-es versenyén induljunk a hétvégén a Exclusive Motorsporttal. Gyerünk!” – írta instagramján Brewer.

    Persze nem lazsált a két verseny közötti szünetben sem a sofőr, és keményen edzett az eseményre való felkészülésként.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lindsay Brewer (@lindsaymariebrewer) által megosztott bejegyzés

  • Nagyszerűen mutatkozott be az egyetlen női versenyző

    Lindsay Brewer a fantasztikus 8. helyezést érte el a Road to Indy ranglétra középső lépcsőfokának számító Indy Pro 2000 szériában.

    Brewer a 15. helyről rajtolhatott, és ügyesen kerülte ki a rajtnál történt baleseteket, amelynek következtében a 8. helyen találta magát, és ezt meg is tudta tartani a végéig.

    Az Indy Pro 2000 debütáló versenyhétvége az Indianapolis Motor Speedwayen letudva! Tudva, hogy mennyire versenyképes ez a sorozat, reméltük, hogy a legjobb tízbe kerülünk, és az 1. futamban P8-ra értünk haza!” – írta Brewer instagramon.

    Alig várom, hogy mit érhetünk el idén még több kemény munkával. Köszönöm a csapatomnak és a szponzoraimnak!

    A fiatal versenyzőhölgy célja természetesen az, hogy először az Indy Lights sorozatba, majd utána az IndyCar-ban kössön ki.

    Brewer-nek ez volt az első versenye az Indy Po 2000 autóval, bár az utóbbi hetekben többször is tesztelte azt.

    Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik versenyen indul legközelebb az Exlcusive Autosport versenyzője, de annyi biztos, hogy pozitív érzésekkel várhatja a következő fordulót.

  • Lindsay Brewer túl van ÉLETE ELSŐ ovál tesztjén

    Lindsay Brewer jövő héten kezdi meg szezonját az Indy Pro 2000 bajnokságban, azonban előtte még beiktatott egy ovál tesztet.

    Brewer az indianapolisi Lucas Oil Raceway-en tesztelte az Indy Pro 2000-es autóját.

    A hölgyversenyző bár oválon már tesztelt stock car-t, nyílt karosszériás autóban még nem tapasztalhatta meg az oválversenyzés savát-borsát.

    A fiatal pilóta elmondta a videóban, hogy a legnagyobb problémája a kezeivel volt, ugyanis nehezen bírta fizikailag a megpróbáltatásokat.

    A 25 éves versenyző hozzátette: „Ez egy őrült élmény volt számomra, mivel hatalmas leszorítóereje van ennek az Indypro autónak.

    Lindsay Brewer első Indy Pro 2000 versenyét április 30-án futja majd az Exclusive Autosport színeiben a Barber Motorsport Parkban.

  • Íme Lindsay Brewer Indy Pro 2000 tesztje – VIDEÓ

    Lindsay Brewer szezonja április végén kezdődik a Barber Motorsport parkban, most még azonban Dél-Karolinában tesztelt.

    Brewer egy kis kulisszák mögötti betekintést enged tesztjére, ahol több más típusú autóval is együtt körözött.

    Bár több autó élesben versenyzett, a hölgyversenyző autója nem volt homologizálva az eseményre, így ő csak gyakorlásként gurulhatott ki a pályára.

    Nagyon jól éreztem magam az autóban. Az egész napot meg tudtam tenni minden nagyobb fájdalom nélkül, úgyhogy a fizikális szintem is fejlődik. Ezért edzek minden nap év eleje óta” – mondta a teszt után Lindsay Brewer.

    A 24 éves versenyző ezután azzal viccelődött, hogy azért van az amerikai zászló felrakva az autó belsején, mert az segít a tapadásban.

    A videóban fedélzeti kamerás felvétel is látható, és aki eddig nem ismerte a Carolina Motorsports Park-ot, annak bizony meglepetést okozhat, hogy mennyire technikás pályáról van szó.

    Az alakulat a második tesztnapra változtatott a gép beállításain, ezek azonban nem váltak be, így a „versenyre” visszaálltak az eredeti állapotra.

    Éppen ezért kijelenthető, hogy ez egy tökéletes teszthelyszín volt Lindsay Brewer és csapata számára az áprilisi barberi szezonkezdet előtt.

    Brewer ugyanakkor hozzátette, hogy az éles bevetés előtt még 6 tesztnapot fog eltölteni az Indy Pro 2000-es autóban.

    Az Indy Pro 2000 Barber Motorsport Park-i fordulóját április 30-án és május 1-én rendezik majd az IndyCar betétfutamaként.

  • Túl van első idei Indy Pro 2000 tesztjén Lindsay Brewer

    A Lindsay Brewer a Carolina Motorsport Parkban tesztelhette azt az autót, amivel az idei szezonban versenyezni fog.

    Brewer a Mastermine és az EVO szponzorait viseli majd, és az Exclusive Autosport csapatában fogja megmérettetni magát, a 93-as rajtszámú autóban az Indy Pro 2000 idei szezonjában.

    Jó tesztünk volt a hétvégén az indypro2000 autóval a exclusiveautosport csapatával. Sokkal jobban érzem magam az autóban, és izgatottan várom, hogy mi vár rám ebben a szezonban” – írta Brewer instagramján.

    Brewer álma az IndyCar, de mit is kell tudni pontosan az Indy Pro 2000-es autóról?

    Jelenleg a sorozat a Tatuus PM-18-at használja, amely egy FIA F4-es követelményeknek megfelelő, 2017-ben bevezetett USF-17-es alvázra épül, hogy a feljebb lépni kívánó csapatok működési költségeit kordában lehessen tartani.

    A 275 lóerős motort a Cosworth szolgáltatja a kb. 500kg súlyt nyomó autóba.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lindsay Brewer (@lindsaymariebrewer) által megosztott bejegyzés

    Brewer olyan nagy bajnokok nyomdokaiba kíván lépni, mint a sportautó világban tevékenykedő Tristan Vautier és Dane Cameron, vagy a 2018-as bajnok Rinus VeeKay, és a 2020-as győztes Kyle Kirkwood.

    A szezon első versenyén nem volt ott Lindsay Brewer és még kérdéses, hogy pontosan melyik állomásokon fog részt venni, de annyi biztos, hogy a következő fordulóra április végén, a Barber Motorsport Parkban kerül majd sor.

    A Road To Indy program, melynek mostmár Brewer is részese, egy olyan versenyzői fejlesztési program, amely ösztöndíjjal finanszírozott utat biztosít az IndyCar Series és az Indianapolis 500-as versenyek eléréséhez.

    Az IndyCar által létrehozott Road to Indy az Andersen Promotions tulajdonában és irányítása alatt áll.

    A programnak négy lépcsője van. Az első a U.S. F2000 National Championship, a második a már említett Indy Pro 2000, a harmadik az Indy Lights, és a negyedik, az IndyCar.

  • Egy lépésre az IndyCartól a csodaszép versenyzőhölgy

    Lindsay Marie Brewer 2022-ben az IndyCar egyik legnépszerűbb nevelőszériájában, az Indy Pro 2000-ben fog versenyezni.

    Lindsay Brewer, a 24 éves autóversenyző és tartalomkészítő, akinek több mint hárommillió követője van a közösségi médiában.

    Korábban már írtunk róla, hogy Brewer egyik legnagyobb álma, hogy eljusson az IndyCar-ba.

    Nos a fiatal sofőr 2022-ben abban az Indy Pro 2000 sorozatban fog versenyezni, ami az IndyCar tehetséggondozó programjának, a Road to Indy-nek az egyik legfontosabb állomása.

    Brewer a Mastermine és az EVO szponzorait viseli majd, és az Exclusive Autosport csapatában fogja megmérettetni magát, a 93-as rajtszámú autóban.

    Tavaly nyár óta tesztelek az Indy Pro-ban, és nagyon izgatott vagyok, hogy végre rajthoz állhatok, és végigjárhatom a Road to Indy-t” – mondta Brewer közleményében.

    Nagyon keményen dolgoztam az edzőteremben a fitneszprogramommal, és ugyanilyen elkötelezetten igyekszem minél többet tanulni a versenypályán ebben a szezonban.

    A 2021-es Indy 500-as verseny 33 indulója közül 20-an a ‘Road to Indy’ program végzősei, és a hölgyversenyző elkötelezett a továbblépések mellett, hogy csiszolja a versenyzői tudását.

    A 2022-es Indy Pro 2000-es versenynaptára az épített és utcai pályák, valamint oválok keverékét tartalmazza majd. A szezon első futamát április 30-án és május 1-jén a Barber Motorsport Parkban rendezik majd meg.

    Brewer egy 16 futamból álló szezont fog teljesíteni, amely 2022. szeptember 4-ig tart, és a Portland International Raceway-en lesz az utolsó állomása.

  • A Dale Coyne Racing lesz a HMD fő partnere az Indy Lightsban

    A HMD Motorsports szoros együttműködésre lépett az IndyCar Seriesben is szereplő Dale Coyne Racinggel a 2022-es szezonra.

    Az összefogás már azzal megkezdődött, hogy az Indy Lightsban HMD Motorsports színeiben versenyző David Malukas-t szerződtette a DCR a 2022-es szezonra.

    Ennek viszonzásaként Dale Coyne-ék lettek lett a HMD Motorsports Indy Lights programjának legújabb támogatói 2022-re.

    Ez egy kölcsönös megállapodás, ahol számos szinergiát szeretnénk kihasználni” – mondta Dale Coyne.

    Izgatottak vagyunk, hogy David és a HMD márka jelen van az IndyCarban, és ugyanilyen izgatottak vagyunk, hogy egy bajnoki kaliberű programban játszhatunk szerepet az Indy Lightsban.

    A HMD oldalán az Indy Lightsban a DCR-rel való új szerződés értelmében új tehetségkutató program jött létre a két illinois-i csapat között.

    Mindketten chicagói székhelyű vállalkozások vagyunk, és a földrajzi elhelyezkedésünk már eddig is lehetővé tette számunkra, hogy kihasználjuk a kifizetődő lehetőségeket” – magyarázta Henry Malukas, a HMD tulajdonosa.

    Ráadásul az Indy Lights versenyzői így egy olyan csapatban versenyezhetnek, ahonnan valós esélyük van eljutni az IndyCarba.

    A Global Racing Grouppal és Benjamin Pedersen 24-es rajtszámú versenyzővel is folytatjuk a kapcsolatunkat.

    Míg az öt autónkból négy a HMD Motorsports with Dale Coyne Racing zászló alatt fog versenyezni, Benjamin a Global Racing Group with HMD Motorsports erőfeszítéseinek keretében fog versenyezni.

    Az Indy Lights első fordulóját az IndyCar Series szezonnyitó hétvégéjén, február 27-én rendezik St. Petersburg-ben.