Kategória: Rally

  • Peterhansel elmondta, hogyan történt a balesetük

    Peterhansel elmondta, hogyan történt a balesetük

    Stephane Peterhansel a Dakar második napján elveszítette az esélyét, hogy 15. alkalommal is megnyerje a versenyt. Az Audi RS Q e-tron bal hátsó futóműve annyira megsérült egy ütközésben, hogy meg kellett várniuk a szervizkamiont, ezzel – bár folytathatták a versenyt – közel egynapos hátrányba kerültek.

    Meglepetés volt. Kapott egy ütést az autó hátulja, és megsérült a felni, ami viszont blokkolta a kereket. Ez viszont eltörte a tengelyt. Mindent kicsavart és szétszakadt a hátulja. Olyan ütközés volt, amit láttunk közeledni, nem lepett meg minket egy szikla vagy egy felütés, láttunk egy kis mélyedést néhány sziklával. Olyan sebességgel mentem, ami ésszerűnek tűnt, és egyszerűen eltörte a hátsó kereket. Ez olyasmi, amivel valószínűleg nem találkoztunk a tesztek során, és nem láthattuk előre. Nem nyomtuk nagyon, nem támadtunk senkit, egyszerűen mentünk az első szakasz ritmusában” – mondta Peterhansel. 

    A kudarc ellenére Peterhansel továbbra is optimista, és a hátralevő napokon az új hibrid autó tesztprogramjának befejezésére koncentrál.

    „A győzelemért folytatott harcot biztosan elfelejthetjük, de segíthetünk a többi Audinak, Carlos Sainznak és Mattias Ekströmnek. A többit illetően megpróbáljuk megtalálni a maximális potenciált az autóban, megpróbálunk néhány szakaszt megnyerni, és versenyt csinálni belőle, akár magunknak, akár csapattársainknak, akár a show-nak” – mondta Mr. Dakar.

    A Dakar harmadik napján Hail és Al Artawiya között versenyez a mezőny. A speciálszakasz hossza 338 km. Az eredeti tervekhez képest annyi változott, hogy az esőzések miatt nem maratoni a szakasz, így este lehetőségük lesz a csapatoknak a szervizelésre.

    Dakar 2022 Peterhansel
    foto: A.S.O. / Horacio Cabilla
  • Al-Attiyah nyert a Dakar második napján, az Audi bajban

    Al-Attiyah nyert a Dakar második napján, az Audi bajban

    Nasser Al-Attiyah a Dakar második versenynapján is simán nyert az autós kategóriában. A motorosoknál Daniel Sanders lett az első, a kamionos kategóriában Sotnikov és Nikolaev révén Kamaz kettős győzelem született.

    A Hail körüli 333 kilométeres speciálisszakasz első felében Al-Attiyah komoly nyomás alá került az Audisoktól, Stephane Peterhansel mindössze hat másodperccel volt mögötte az első 120 kilométer után. Nem sokáig tartott a kiélezett verseny, a 14-szeres Dakar-győztes Peterhansel Audi RS Q E-tronja súlyosan megsérült egy balesetben a 153. kilométernél. A hátsó tengely eltört, a bal hátsó felfüggesztés pedig nagy ütést kapott, a francia pedig több mint négy óráig várta a segítő kamionok teherautók megérkezését. 

    Ám az Audi gondjai ezzel még nem értek véget, Carlos Sainz egy navigációs probléma miatt több mint két órát veszített. Mivel Mattias Ekstrom is rengeteget veszített a harmadik Audival, Al-Attiyah végül 12 perces előnnyel nyert a két defektet is kapó Sebastien Loeb előtt. Martin Prokop lett a harmadik, neki 21 perc 21 másodperc lett a hátránya.

    Dakar 2022
    foto: DPPI / Red Bull Content Pool

    A motorosoknál Daniel Sanders nyert, Quintanilla 3 perces hátránnyal lett a második, a harmadik Walkner pedig 12 perccel volt lassabb Sandersnél.

    “Már ma nagyon nehéz volt a navigáció, mert tegnap este sok eső esett. Nehéz volt megtalálni a jó nyomvonalakat. A szakasz végén sokan eltévedtünk, de aztán sikerült visszatalálni a jó útra. Az elején csak jó ritmusra törekedtem, majd a végén már próbáltam jobban húzni a gázt. Már ma igyekeztem elől menni, hogy holnap kevésbé okozzon meglepetést a motorozás a nyomok nélkül. Holnap nagyon fontos szakasz jön” – mondta Sanders a célban.

    A magyarok is versenyben vannak. Gyenes Emánuel 83. lett, Saghmeister Gábor a 111. helyen ért célba.

    A kaminos mezőnyben nem az a meglepetzés, hogy a Kamaz nyert, hanem az, hogy Ales Loprais be tudott jönni az oroszok közé harmadiknak. Sotnikov 31 másodperccel volt gyorsabb Nikolaevnél, Loprais pedig 10 percet kapott tőlük. Shibalov és Karginov ismét majd 10 perccel volt lassabb, így a Kamazok mársi két csoportra szakadtak.

    A két magyar versenyző vezette kamion cikkünk írásakor még a pályán van.

    A Light Prototype kategóriában Seth Quinteiro lett az első. Andreas Mikkelsen az eslő napi villanás után lelassult, a sivatagban kijött a tapasztalatlanságából fakadó hátránya és kilenedik lett. Ennek ellenére szép teljesítmény tőle, hogy 55 perces hátránnyal, 5 óra 16 perc alatt teljesítette a 333 kilométert.

    Dakar 2022
    Eduard Nicolaev foto: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool
  • Nasser Al-Attiyah nyerte a rövid első szakaszt a Dakaron

    Nasser Al-Attiyah nyerte a rövid első szakaszt a Dakaron

    Mindössze 19 kilométeres mért szakasszal kezdődött a 2022-es Dakar. Az első napon a katari Nasser Al-Attiyah volt a leggyorsabb, mögötte Carlos Sainz lett a második. Brian Baragwanath a Century Racinggel és Henk Lategan a Toyotával azonos időt autózott a harmadik-negyedik helyen.

    Nyolcadikként ért célba Giniel de Villiers. A Toyota dél-afrikai versenyzője 50 másodperc hátrányt gyűjtött, de még érzi a koronavírus hatásait. „Csak egy tiszta etapot akartam. Egy kanyarban majdnem eltaláltunk egy nagy sziklát, résen kellett lennünk ezen a dombos részen. Még mindig kicsit be vagyok rozsdásodva, és meg kell találnom a tempómat, de boldog vagyok az első napi eredménnyel. A COVID-tesztem miatti zűrzavar megviselt, és azt hiszem, szükségem lesz néhány napra, hogy újra tisztán lássak, és 100%-os legyek. Egy biztos, ez nem volt könnyű kezdés.”

    Érdekes, hogy bár Sainz nagyot ment az Audival, a másik két csapattárs nem sietett. Peterhansel csak 14. lett, Ekström pedig mögtte ért célba. Igaz a Dakart nem az első napon kell megnyerni, és ha valaki ezt pontosan tudja, akkor az épp Stephane Peterhansel.

    A motorosoknál Daniel Sanders volt a leggyorsabb a GasGassal. Pablo Quintanilla egy perc hátránnyal lett második, mögötte Ross Branch lett a harmadik a Yamahával. A címvédő Kevin Benavides negyedik lett, Matthias Walkner ötödik. A két magyar motoros is teljesítette a kvalifikációt Gyenes Emánuel az 54. lett, Saghmeister Gábor pedig a 139. helyen kezdte a versenyt.

    A quadok közt a címvédő Manuel Andujar volt a leggyorsabb Yamahával, mögötte 19 másodperc különbséggel Alexandre Giroud és 31 másodperc hátránnyal Giovanni Enrico ért célba.

    A Lightweight Proto kategóriában Seth Quintero nyerte az első szakszt, mögötte viszont az utolsó utáni pillanatban beugró Andreas Mikkelsen végzett indössez 3 másodperces különbséggel.

    A kamionos mezőnyben a Kamaz megmutatta valódi erejét, az első négy helyen ők végeztek. Nikolaev, Sotnikov, Karginov, Shibalov volt köztük a sorrend. Az ötödik helyen a chilei Ignacio Casale vezette Tatra ért célba. A két magyar kamionos egység a 48 – 49. helyen zárt, Darázsi gyorsabb volt Szalainál.

    A mai kvalifikáción kategóriánként az első 15 versenyző az időeredmények sorrendjében választhat rajtpozíciót a vasárnapi napra. A Dakar második napján Hail környékén egy 514 kilométeres hurkot teljesítenek a versenyzők, ebből 333 kilométer lesz a mért szakasz.

    Dakar 2022
    foto: A.S.O. / Charly Lopez
  • El sem kezdődött a Dakar, de máris vannak kiesők

    El sem kezdődött a Dakar, de máris vannak kiesők

    Pozitív Covid teszt és egy kigyulladt autó miatt nem indulhat néhány versenyző a 2022-es Dakaron.

    A legnagyobb név Giniel de Villiers volt, azok közt akiknek indulása veszélybe került a koronavírus miatt. A Toyota dél-afrikai versenyzőjének tesztje az utolsó pillanatban negatív lett, így elutazhatott Szaúd-Arábiába és elrajtolhat a versenyen. A toyotásoknak viszont mégis okozott némi kavarodást a vírus.

    Erik Van Loon Covid tesztje szintén pozitív lett, így nem tud elrajtolni a Dakaron. A csapat tartalék versenyzője Bernhard ten Brinke vezeti az autóját.
    Erik pozitív tesztjének köszönhetően lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek a 2022-es Dakaron. Minimális felkészüléssel ugyan, de mindent megteszek, hogy egy sikeres Dakarunk legyen Sebastien Delaunay navigátorral. Minden jót kívánok Erik van Loonnak, és szeretném megköszönni ezt a lehetőséget” – írta ten Brinke.

    Nem volt ilyen szerencséje de Villiers honfitásának sem, Kirsten Landman tesztje pozitív lett. A KTM-mel versenyző hölgy nem állhat rajthoz második Dakarján. Landman 55. helyen fejezte be a tavalyi versenyt, a hölgyek között pedig a harmadik lett.
    Azt hiszem, ez volt a sorsom, de finoman szólva is összetöri a szívem. Erősebben fogok visszatérni, 2023-ban ott leszek a rajtnál, és akkor gondoskodom róla, hogy célba is érjek.

    Quaddal háromszor végzett a dobogón Jeremías González Ferioli. Az argentin versenyzőnek is pozitív lett az utazás előtti tesztje. Ő a South Racing Can-Am-jével indult volna az SSV kategóriában.

    A balszerencse duplán találta meg a kamion Eb-ről ismert Téo Calvet-t, aki a Buggyra Racing Tatra kamionjával debütált volna a Dakaron. December közepén futás közben elesett az erdőben és megsérült a csuklója. Ezt még meg tudták volna oldani egy speciális gipszel, ám ezek után koronavírusos lett, sőt nála tünetekkel is járt a betegség, így neki is otthon kellett maradnia.

    A verseny előtti shakedownon járt pórul a Rebellion elnöke, Alexandre Pesci. A szerdai gyakorláson a Peugeot 3008 DKR mintájára épített DXX buggyból szivárogni kezdett a hidraulika folyadék, ami meggyulladt a kipufogó forró alkatrészein és porig égett az autó.

    Pesci talán mégis elindulhat a versenyen, a legfrisebb hírek szerint Nasser Al-Attiyah adja neki kölcsön a korábbi verziójú Toyota Hilux versenyautóját.

  • Nem volt teljesen papírforma az F1 – WRC – Formula E gyorsulási verseny

    Nem volt teljesen papírforma az F1 – WRC – Formula E gyorsulási verseny

    A Top Gear karácsonyi videójában az DS Teceetah Formula E versenyautója, a Mercedes 2019-es F1 versenyautója és az M-Sport Ford Fiesta WRC-je gyorsult egyet egy repülőtér aszfaltján. 

    A szerkesztők is érezték, hogy kell egy kis csavar, ezért nedves pályán rendezték a versenyt. Természetesen mindhárom autón mintázattal rendelkező abroncsok voltak. A kérdés valójában az volt, hogy az F1 ereje és tapadása mikor győzi le a WRC összkerékhajtását.

    Ahogy várható volt, a Forma-1-es autó szelte át először a célvonalat, de azon érdemes elgondolkodni, hogy a WRC milyen sokáig tartotta magát. A videóban 1:09-nél látható a Fiesta belső kamerán, hogy a váltó már hatodik fokozatban van, tehát végsebesség közelében járt az M-Sport autója, amikor a Mercedes elhúzott mellette.

    A Formula E persze lemaradt, ők a Gen3-as autókban reménykedhetnek, amivel jövőre megnövelt teljesítménnyel és csökkentett tömeggel állhatnak majd csatasorba az új Rally1-es Ford Puma ellen.

  • Veszélyben De Villiers Dakar indulása

    Veszélyben De Villiers Dakar indulása

    Giniel De Villiers pozitív Covid-19 tesztje a múlt héten pozitív lett. A Toyota dél-afrikai versenyzője nem utazhatott Szaúd-Arábiába a csapat többi tagjával.

    A 2009-es Dakar győztese kulcsfontosságú szereplő a Toyota csapatában. De Villiers rengeteget dolgozott az új T1+ Hilux fejlesztésében, így ő ismeri legjobban az autót, neki a legjobbak az esélyei. De Villiers és navigátora, Dennis Murphy mellett három másik autót indít még a Toyota: a háromszoros győztes Nasser Al-Attiyah, Shameer Variawa és Henk Lategan vezeti a Hiluxokat.

    A Toyota egyik forrása szerint még nem adták fel a reményt, hogy a pozitív teszt ellenére de Villiers elindulhat a Dakaron. Ehhez az kell, hogy negatív teszteredményt produkáljon.

    Giniel tesztje valóban pozitív lett a múlt héten, és nem utazhatott a csapat többi tagjával. Amint azonban negatív lesz a tesztje, azonnal utazni fog, ami várhatóan a hét közepére várható” – mondta a Toyota alkalmazottja. 

    De Villiers a mezőny egyik legtapasztaltabbja, 18 alkalommal indult a versenyen, és a 2009-es Volkswagennel elért győzelme mellett még hétszer állt a dobogón.

    Érdekes kérdés, hogy mi történik, ha De Villiers Covid tesztje ismét pozitív lesz. A legnagyobb esélyes a beugrásra a Toyota korábbi rali-világbajnoki pilótája, Kris Meeke.

    „Kris a csapat barátja, és ha Giniel tesztjén váratlan eredmény születne, rövid időn belül be tud ugrani. Jelenleg azonban az a terv, hogy Giniel vezet” – árulta el a Dirtfish forrása.

    Toyota Dakar
    foto: Toyota Gazoo Racing
  • Tanak megdicsérte a Hyundai fejlesztéseit

    Tanak megdicsérte a Hyundai fejlesztéseit

    Ott Tanak elégedett csapattársai és a Hyundai mérnökeinek munkájával, amit a Hyundai i20 N Rally1 fejlesztése és tesztelése során végeztek.

    Ott Tanak csak decemberben vezette először a csapat Rally1-es autóját, a múlt héten pedig a Francia Alpokban tesztelt a hegyi pályákon.

    Az észt világbajnok elégedett a fejlesztésekkel, pedig Thierry Neuville balesete, és az, hogy csak az év utolsó részében mutatta be a csapat a végleges versenyautót, elég komolyan hátráltatta a projektet.

    „A srácok igazán jó munkát végeztek az autóval. Van egy erős új karosszériánk, és komoly lépést tettünk előre” – mondta Tanak.

    Természetesen szeretnék minél több kilométert megtenni a szezon kezdete előtt, de az idő alatt, amíg vezettem az autót, azt láttam, hogy a tervezők és a mérnökök remek munkát végeztek ez alatt a rövid idő alatt. Tudjuk, hogy van még feladatunk, de az autó ​​biztosan ígéretes” – tette hozzá.

    Tänak 2022-ben szerencsésebb évben bízik. 2021-ben csak ötödik lett a bajnokságban, miután személyes okok miatt kihagyta a Monza Rallyt, és a nyitónapon kiesett az októberi spanyolországi versenyen.

    A Hyundai Motorsportnál Thierry Neuville és Oliver Solberg ezen a héten is Franciaországban tesztel, majd a jövő hónap elején visszatérnek az Alpokba, hogy a verseny előtti teszttel fejezzék be a felkészülést a Monte-Carlo Rallyra, amivel január 20-án megkezdődik a WRC új korszaka.

    Hyundai Rally1
    foto: Hyundai Motorsport

     

  • Hét téma amire érdemes lesz figyelni a Dakaron

    Hét téma amire érdemes lesz figyelni a Dakaron

    Több mint 1000 versenyző várja, hogy elkezdődjön a 2022-es Dakar. A közel 7500 kilométeren sztárok, újoncok, kiforrott versenygépek és vadonatúj technikák mérkőznek meg egymással Szaúd-Arábia sivatagában.

    Hét olyan témát emelünk most ki, amelyekre érdemes lesz odafigyelni a verseny alatt.

    1. Minden változik a T1+ osztályban. Idén a négykerék-meghajtású autók szélesebb abroncsokat, szélesebb alvázat és nagyobb úton mozgó felfüggesztést kapnak. A kétkerék-meghajtású buggyk viszont továbbra is a kabinból változtathatják a guminyomást. Mindkét élvonalbeli csapat új autókkal versenyez. A Mini megnyerte a legutóbbi két Dakart, de a toyotás Nasser Al-Attiyah több mint 80 defektet kapott ezen a két futamon. Vajon az új szabályok szerint épített Hilux-szal szerencsésebb lesz Nasser és megszerzi negyedik győzelmét a Dakaron?

      Toyota Dakar
      foto: Toyota Gazoo Racing
    2. Új Audi RS Q e-tron. A 671 lóerős Audi RS Q e-tron hibrid egy hatalmas lépés a kutatás-fejlesztésben, amely elhozhatja a fordulatot a terepraliban is. Az Audi nyilván alaposan kiszámolt mindent és nem igazolt volna le olyan csúcs pilótákat, mint Stéphane Peterhansel, Carlos Sainz és Mattias Ekström, ha felett kézzel érkeznének a versenyre. Érdekes lesz, hogy a hibrid Audik hogyan teljesítenek majd, könnyen lehet, hogy meglepetést okoznak.

      Dakar 2022
      Audi RS Q e-tron
    3. Laia Sanz autóra vált. A rally-raid egyik legkarizmatikusabb női versenyzője felhagy a motorozással és egy korábbi verziójú Minivel indul a versenyen. A legfontosabb célja, hogy ismét minden szakaszt befejezzen, ahogy ezt az elmúlt 11 évben tette – és ezzel tovább fokozza az elképesztő Dakar-rekordját. A 36 éves versenyzőnek időbe telhet az alkalmazkodás, de navigációs készségei és kitartása már a legjobbak szintjén van, így érdemes vele is számolni.
    4. Jönnek a fiatalok! A Red Bull Off-Road Junior Team ugrásszerű fejlődésen ment keresztül, a fiatal páros Seth Quintero és Mitch Guthrie Jr. eddig remekelt a Dakar dűnéin. A kaliforniai Quintero lett a valaha volt legfiatalabb Dakar szakaszgyőztes hat 2021-es szakaszgyőzelmével, míg Guthrie Jr. 2020-ban UTV szakaszgyőzelmet aratott. A motorosoknál a fiatal amerikai Mason Kleint érdemes figyelni, jól navigál és gyors is. A csapattársa Bradley Coxra is okozhat meglepetést, az ő apja a Dakar legendája, Alfie Cox.
    5. A navigáció továbbra is kulcsfontosságú. A szervezők igyekeznek korlátozni a végsebességet azáltal, hogy nagyon szoros itinert írnak, ami azt jelenti, hogy a tökéletes navigáció ismét nagyon fontos lesz. Mivel a Road Book digitális, nincs lehetőség a tanulásra és a felkészülésre, így gyors reflexekre van szükség a navigátorok esetében is, hibázni pedig nem lehet.

      Dakar 2022
      foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool
    6. Roppant izgalmas lesz a motorosok versenye. Az elmúlt öt Dakaron öt különböző győztes volt ebben a kategóriában. Toby Price harmadik sikeréért száll harcba. Sam Sunderland is megízlelte már a sikert, Kevin Benavides pedig címvédőként áll rajthoz ám a Hondáról KTM-re váltott. Az újoncok is tehetségesek, a tavalyi negyedik Daniel Sanders sikerre éhesen indul a Gas Gasszal.
    7. Ismét lesznek magyarok! A motorosok közt a két rutinos versenyzőért az erdélyi Gyenes Emánuelért és a szerbiai Saghmeister Gáborért szoríthatunk. A kamionosok közt is két magyar induló lesz, Darázsi Zsolt és Szalai Norbert is az SSP csapat kamionjait vezeti. Darázsi egy MAN-nel indul, Szalai egy Mercedest vezet majd.
    Dakar 2022
    foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool
  • Hivatalos az Extreme E 2022-es versenynaptára

    Hivatalos az Extreme E 2022-es versenynaptára

    A korábbi előzetes versenynaptárban már az biztos volt, hogy jövőre is öt helyszínen versenyez majd az elektromos tereprali mezőnye. Korábban még számos helyszín volt kérdéses, most azonban már egy kivételével minden futam helye és időpontja fix.

    Az idei évhez képest két hónappal korábban kezdődik majd a szezon, februárban már Szaúd-Arábiában összecsaphatnak a csapatok, ám új helyszínen, Neomban. E „település” érdekessége, hogy jelenleg is nulláról építik fel ezt a várost, amelyet csak a jövő városának harangoztak be, és a terveik szerint 2025-re oda vinnék a Forma-1-es Szaúd-Arábiai Nagydíjat is.

    A futamok sorrendje is változott, eredetileg Afrikába látogattak volna májusban, ehelyett az Island X-Prix keretében Szardíniára utaznak majd el.

    A harmadik futam helyszíne az egyetlen kérdéses, Szenegál vagy Skócia lesz majd a rendező nyár közepén, előbbi országban már idén is ellátogattak az Ocean X-Prix keretében. Skócia eddig a dél-amerikai helyszínek tartalékjaként szolgált a naptárban.

    Az őszi utolsó fordulók helyszínére Dél-Amerikába költözik a mezőny, a szeptemberi X-Prix-re korábban öt ország is pályázott végül Chile lett a befutó, akik így nem a szezonzáróként fognak funkcionálni, mivel az utolsó versenynek Uruguay ad majd otthont november végén. Uruguay elkötelezett az elektromos versenyzés iránt, a Formula E-ben is rendeztek már versenyeket 2018-ban, és az Extreme E is ugyanabba a városba, Punta Del Este-be fog ellátogatni.

    # Dátum Verseny Helyszín
    1 02.19-20. Sivatag X-Prix Neom, Szaúd-Arábia
    2 05.07-08. Sziget X-Prix Szardínia, Olaszország
    3 07.09-10. TBA Skócia/Szenegál
    4 09.10-11. TBA Antofagasta, Chile
    5 11.26-27. TBA Punta del Este, Uruguay
  • Távozik az FIA rali igazgatója, Yves Matton

    Távozik az FIA rali igazgatója, Yves Matton

    Alig egy hónappal a világbajnokság új korszakának kezdete előtt távozik pozíciójából Yves Matton, az FIA rali igazgatója.

    Matton 2018-ban érkezett a nemzetközi szövetséghez. Jean Todt nevezte ki rali igazgatónak, és pozíciójából fakadóan is kulcsszerepe volt az új Rally1-es hibridek bevezetésében.

    Yves Matton korábban raliversenyző volt, sőt 2019-ben még elindult egy belgiumi versenyen egy Skoda Fabia R5-tel. A nyolcvanas évek közepe és a kilencvenes évek közepe közt rendszeresen részt vett a belgiumi rali Eb futamokon is, legjobb eredménye az 1991-es ötödik helye volt. Napjainkban mégis inkább vezetői tevékenységéről ismert. A Citroen WTCC csapatát vezette, de kétszer is állt a Citroen gyári WRC programjának élén.

    A távozásának okát a szövetség nem kommentálta, de vélhetően összefüggében áll az FIA új elnökével. Mohammed Ben Sulayem is a raliból érkezett, és úgy tűnik más elképzelései vannak a jövőt illetően.

    Yves Mattont már hírbe hozták a Hyundai csapatvezetői posztjával, ami Andrea Adamo távozásával üresen maradt, de ott van számára a 2008-ban alapított saját csapata is, a My Racing Team.