Kategória: Rally

  • Silk Way: Lendületes, jó szakasz volt!

    Silk Way: Lendületes, jó szakasz volt!

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős lendületes, jó napon van túl. Ez volt az Silk Way rali első, igazán hosszú mért szakasza (329.25 km), amelyet a mezőny még orosz földön teljesített, mielőtt átlépte volna a kazah határt. A pálya nehézségét az jelentette, hogy mindenfelé nyomok vezettek, és a navigátoroknak kis túlzással egy könyvet kellett felolvasniuk – egész úton be nem állt a szájuk. A bal egyben, a pilótáknak pedig fel kellett dolgozniuk azt a temérdek információt – szintén nehéz feladat.
    A végére mind nagyon elfáradtak.
    Az Opel Dakar Team kettőse a 16. helyen ért célba, az összetettben azonban két helyet előrelépett és a 11. helyről várhatja a folytatást.
    „Nagyon jó napon vagyunk túl – jelentette ki az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Végre nem volt nagy sár, csak a vízátkeléseknél kellett nagyon észnél lenni. Jóformán a rajt után rálépett az ember a gázpedálra, és a végén levette róla a lábát. Volt, hogy erdőben vezetett az utunk, máskor sztyeppéken, dombra fel, dombról le, és néhány helyen nagyon sok néző előtt. Nem volt igazi kalandunk, mi is előztünk, minket is előztek, egy kicsit olyan volt, mint a veszprémi lőtéri pálya, csak jóval hosszabb. Az összetettbeli helyezésünk nem rossz, jövünk felfelé, és az igazán nehéz szakaszok még csak ezután következnek. Törekedni kell rá, hogy ne hibázzunk.”
    S hogy mit jelentett mindez a navigátor szemszögéből?
    Bunkoczi László bevallotta, kicsit megkönnyebbült, amikor az utolsó oldalhoz ért az itinerben: „Nehéz nap volt, szinte egy egész könyvet fel kellett olvasni, átlagosan száz méterenként történt valami a pályán. Itt nyom, ott nyom, letörések, árkok, vízátkelések. Gyakran jeleztek veszélyes helyeket is a pályán, úgyhogy nem ártott, ha az ember mindig pontosan tudta, hol is jár. Egy kicsit megkönnyebbültem, amikor beértünk a célba – mentálisan ugyanis rettenetesen elfáradtam attól, hogy majdnem négy órán keresztül kellett folyamatosan koncentrálni.”
    A Silk Way rali másik magyar csapata, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos egység a kategóriájában a 11. helyen ért célba, és a tizedik helyről várja a folytatást egy szintén lendületes, élvezetes nap végén. Ők a szakasz közepén már kaptak egy kis esőt (csak hogy el ne felejtsék milyen az), akkor visszavettek egy kicsit a tempóból, mert a fő szempont az volt, hogy ne hibázzanak.
    SILK WAY RALI
    3. szakasz, Ufa–Kosztanaj (össztáv: 876.39 km, ebbõl szelektív szakasz: 329.25 km). Autósok:1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 3:10:44, 2. Peterhansel, Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR) 4:34 perc hátrány, 3. Zhou Yong, Maimon (kínai, Toyota Hilux) 14:19 p h., …16. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 42:29 p h. 
    Kamionosok: 1. Szergej Vjazovics, Pavel Haranyin, Andrej Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 3:33:15, 2. Kolomy, Stross, Ernst (cseh, Tatra) 55 másodperc hátrány, 3. Van Genugten, Alcarna, Der Kinderen (holland, spanyol, holland, Iveco) 3:39 p h., … 11. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 30:40 p h.
    Az összetettben. Autósok: 1. Sébastien Loeb 5:45:34, 2. 2. Peterhansel 3:15 p h., 3. Despres 17:12 p h., …11. Szalay 1:33:39 ó h. Kamionosok: 1. Martin Kolomy 6:45:07, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 2:40 p h., 3. Szotnyikov, Ahmagyejev, Musztafin (orsoz, Kamaz) 5:13 p h., …10. Kovács Miklós 1:13:20 ó h.
  • Silk Way: Ez trükkös volt!

    Silk Way: Ez trükkös volt!

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 12. helyen végzett a Silk Way rali Csebokszári és Ufa közötti szakaszán, az összetettben pedig hét helyet javítva, a 13. helyre zárkózott fel. Pedig nem volt könnyű az erre a napra kijelölt pálya – helyenként nagyon szűk és technikás, s az is csalóka volt, ha széles mezőkön vezetett át, mert ha a „túl bátor” versenyző letért a kijelölt útról, könnyen egy jókora gödörben találhatta magát.S ha ez nem lett volna elég, esett… – megint.

    „Pokoli nehéz nap volt, főleg mentálisan viselt meg, mert sokat kínlódtunk, jobbról balra, balról meg jobbra csúszkáltunk az úton, és egyetlen pillanatra sem pihenhettem meg, mert folyamatosan ellenkormányozni kellett – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Az igazság az, hogy ilyen sártengerre nem volt megfelelő gumink. Kanyargós, technikás pályát jelöltek ki a rendezők, volt, hogy erdei utakon haladtunk máskor meg széles mezőkön és három patakátkelést is beiktattak az útvonalba. Az egyik ilyen nagy vízben leállt az kettő közül az egyik ventilátorunk, de szerencsére nem volt olyan meleg, hogy ez nagyobb gondot okozzon. Ezen a napon ennél gyorsabban nem tudtunk volna menni, így is minden egyes kanyarvétel külön kalandnak számított, s persze, amikor láttam az árokban az autókat és kamionokat, az egy kicsit óvatosságra is intett. Az ilyen maratoni versenyek elején amúgy is jó észnél lenni, mert az kamatozhat a végén.”

    No igen, jó néhány „áldozatot” szedett ez a mért szakasz, pedig mindössze 157 kilométeres volt, de nagyon trükkös.

    „Brutálisak voltak a viszonyok – erősítette meg Bunkoczi László. – Navigátor szempontból az volt a legnehezebb, hogy megállapítsam, éppen hol járunk. Egyrészt mert egy idő után a sártól nem láttam ki az ablakon, másrészt azért, mert a sok csúszkálás miatt a méterszámláló a szakasz végére tizenhét kilométerrel többet mutatott, mint kellett volna. Márpedig voltak veszélyes helyek bőven. Ilyen irreális körülmények között ez a helyezés nem is rossz, főleg, mert ez még csak a kezdet…”

    No igen, a 9599 kilométeres össztávból még csak 1512-t tett meg a mezőny.
    A Silk Way ralin induló másik magyar egység, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió is hatalmasat küzdött ezen a napon (a szűk, kanyargós szakaszokon kamionnal még nehezebb lehetett átmenni), ám végül a 15. helyen teljesítette a nehéz pályát, az összetettben pedig ugyanúgy a 13. helyen áll, mint Szalayék.

    SILK WAY RALI
    2. szakasz, Csebokszári–Ufa (össztáv: 785.63 km, ebbõl szelektív szakasz: 157 km).

    Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 3008 DRK) 1:51:00, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:47 p h., 3. Loeb, Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 1:48 p h., …12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 41:26 p h.
    Kamionosok: 1. Maarten van den Brink, Rijk Mouw, Daniel Kozlovsky (holland, Renault) 2:19:45, 2. de Rooy, Torrallardona, Rodewald (holland, spanyol, lengyel, Iveco) 2:04 p h., 3. Ardavicius, Bruynkens, Huisman (kazah, belga, belga, Iveco) 3:17 p h., …15. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:28:34 óra h. 
    Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 2:33:31, 2. Loeb 1:19 p h., 3. Despres 3:32 p h., …13. Szalay 58:39 p h.
    Kamionosok: 1. Maa rten van den Brink 3:05:20, 2. De Rooy 13 mp h., 3. Ardavicius 1:31 p h., …13. Kovács 1:33:21 ó h.
  • Elkezdõdött a 2017-es Silk Way rali!

    Elkezdõdött a 2017-es Silk Way rali!

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 20. helyen teljesítette a Silk Way rali első, rövid de velős  szakaszát, amelyen nem lehetett megnyerni a versenyt, elveszíteni viszont simán el lehetett volna.
    De menjünk sorban!
    Hogy a maratoni tereprali nem tréfadolog, arra kiváló bizonyíték volt a Silk Way rali első igazi versenynapja, amely minden szempontból rettenetesen nehéznek bizonyult. Először is hajnali fél háromkor jelzett az ébresztő, el kellett indulni a szervizparkba, onnan meg a kis híján 600 kilométeres (!) összekötő szakaszra, amely után egy 61 kilométeres szelektív várt a mezőnyre.
    De aki azt hiszi, hogy a viszonylagos rövidsége miatt a mért szakasz sétagalopp volt a versenyzők számára, nagyobbat nem is tévedhetne. Egyrészt mert a rajt előtt heves eső esett, ami csúszóssá, sárossá változtatta a talajt (helyenként meg persze pillanatok alatt felszáradt), másrészt mire a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős elrajtolt az Opel Mokkával, a pálya közepén újra rázendített az égi áldás.
    „Jó kis technikás pálya lett volna, de a gumiválasztással nem foglalkoztunk annyit amennyit kellett volna, pontosabban nem gondoltuk, hogy ekkora eső esik majd, így nem tettünk fel új gumit – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – A használt abroncs pedig kőre jó lett volna, de a sáros úton helyenként úgy csúszott, mintha jégen mennénk. Megesett, hogy kettes-hármas sebességi fokozatban tövig nyomtam a gázpedált, a kerekek azonban álló helyzetben pörögtek. A kanyarokba is keresztbe csúszva érkeztünk, ami lehet, hogy látványos volt, de gyors semmiképpen sem.”
    A szerencsefaktor az volt ezen a napon, hogy a szervizcsapat utolérte Szalayékat a közúti szakaszon, mert 200 kilométer megtétele után eltört az egyik ablaktörlő, és ha nem cserélik ki, lehetetlen lett volna teljesíteni a versenytávot. Egyszerűen nem láttak volna semmit. Így sem volt hiány kalandokból..
    „Az egyes ellenőrző ponthoz közeledve egy buggys becsúszott előttünk az árokba, ott állt az út közepén – idézett fel egy másik történetet Bunkoczi László. – Kikerültük, hogy elérjük a kétszáz méterre lévő csekkpontot, de így meg az egyik pontot nem érzékelte a GPS, úgyhogy vissza kellett fordulni. Elveszítettünk több mint egy percet, mert közben a buggy kiszabadult és jött szembe. Egyébként is kalandos nap volt, de ez rátett még egy lapáttal.”
    A mezőny másik magyar párosa, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió (Scania) a 16. helyen ért célba, méghozzá nagyon jó időeredménnyel – alig több, mint tízperces hátránnyal. Márpedig ez a szűk, kanyargós, technikás pálya a monstrumok pilótáit még nagyobb kihívás elé állította, mint az autósokat.
    SILK WAY RALI
    1. szakasz, Moszkva–Csebokszari (össztáv: 726.95 km, ebbõl szelektív szakasz: 61.43 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 42:02, 2. Peterhansel, Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR) 29 másodperc hátrány, 3. Despres, Casterra (francia, Peugeot 3008 DKR) 2:14 p h., …20. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 17:42 p h. 
    Kamionosok: 1. Martin Kolomy, Jíri Stross, Michal Ernst (cseh, Tatra) 49:43, 2. Loprais, Alkendi, Holan (cseh, egyesült arab emirátusokbeli, cseh, Tatra) 51 mp h., 3. Van Genuten, Alcayna, Der Kinderen (holland, spanyol, holland) 2:03 p h., …16. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 10:39 p h. 
  • Rajt a vörös téren!

    Rajt a vörös téren!

    Moszkva szívében, a gyönyörű Vörös téren rajtolt el a Silk Way rali, amelynek mezőnye (33 autó és 21 kamion) majdnem tízezer kilométer megtétele után érkezik majd meg a császári Kína korábbi fővárosába, a háromezer éves Hszianba jövő szombaton.

    Az előző napok vesszőfutása után a magyar szervizcsapatok és versenyjárművek csütörtök éjszaka megérkeztek Moszkvába, péntek reggel átestek a kötelező technikai ellenőrzésen, így este már úgy állhattak oda a rajthoz, mintha nem is lettek volna úton négy teljes napig, s nem vesztegettek volna el órákat a különböző határokon.

    A Vörös tér ünneplőbe öltözött a jeles alkalomra – ezen az estén minden a Silk Way rali jegyében zajlott, igaz, éppen akkor eredt el az eső, amikor az első versenyautó felgurult a rajtdobogóra. A szurkolók kedvét azonban ez sem ronthatta el, hiszen a technikai sport egyik nagy ünnepének lehettek szemtanúi, amikor a hétszeres Dakar-győztes Vlagyimir Csagin, aki egyébként a viadal igazgatója, sorban egymás után elrajtoltatta a versenyzőket. Köztük tizedik párosként a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőst, amely ezen a versenyen érte el pályafutása egyik legjobb nemzetközi eredményét – 2012-ben az utolsó napon nagy hajrával az összetett második helyre zárkózott fel.
    Akár jó előjelnek is tekinthető, hogy akkor is esős versenyük volt, s az utolsó szakasz sárban zajlott.
    „Egyrészt nagy kár, hogy esik, mert megáznak a szurkolók, és mert egy kicsit ront az ünnepi hangulaton, másrészt viszont nekünk akár még jól is jöhet, hiszen a Mokkán sárra is jó gumik vannak, miközben az élmezőny nem válthat abroncsot, ugyanazzal a típussal kell végig versenyeznie. Én egyébként is szeretek sárban versenyezni, úgyhogy már nagyon várom a holnapi rajtot. Maga a Vörös tér ezúttal is teljesen lenyűgözött, egyszerűen gyönyörűek ezek az épületek, s az, hogy itt lehet a rajt, nagyon nagy megtiszteltetés. Délután is tettünk itt egy hosszabb sétát, de estére ünnepi hangulat fogadott minket, jó érzés látni, hogy a rendező országok ennyire komolyan veszik a viadalt.”
    S hogy mit tett hozzá mindehhez Bunkoczi László? Mindenekelőtt elővette a Rain X-et, ami arról gondoskodik majd, hogy ne párásodjon a szélvédő a szakasz során (a rutin, meg az évek…), azután meg kicsit elmosolyodott az esőt látva.
    „Kellemes, enyhe őszünk van – viccelődött Bunkoczi. – Eljöttünk egy sivatagi versenyre, ehhez  képest tizenkét fok van és szakad az eső. De itt vagyunk a Vörös téren, és mint mindig, ezúttal is tátom a számat, hogy milyen gyönyörű – szívmelengető, hogy innen rajtolhatunk. Ráadásul már ötödször.”
    Az Opel Dakar Team kettőse tizedik autós párosként gurult át a Silk Way rali rajtdobogóján, s természetesen annak rendje és módja szerint elrajtolt a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) kamionos trió is. „A kamionos kategóriában a világ krémje gyűlt itt össze – hatalmas öröm lesz ezek ellen a fiúk ellen versenyezni, akikkel ráadásul nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Remélem, tudunk majd versenyezni velük” – mondta Kovács Miklós, majd szélesen elmosolyodott, miután az egyik rivális jól hátba verte, és megdicsérte, hogy milyen gyönyörű lett a csőrös Scania.
    A verseny szombaton a Moszkva és Csebokszari közötti szakasszal kezdődik, amelyen a mért szakasz még nem lesz hosszú (alig több, mint hatvan kilométer), de arra éppen elég, hogy bemelegedjenek a versenyzők.
  • Négy napja úton – és még nincs vége!

    Négy napja úton – és még nincs vége!

     

    Ennyire azért nincs messze Moszkva! És mégis. Az Opel Dakar Team szervizcsapata – karöltve a Qualisport kamionos csapatával – immár négy napja folyamatosan úton van. Ahogyan arról beszámoltunk, a fiúk hétfőn hajnalban indultak útnak, hogy időben odaérjenek a Silk Way rali adminisztratív és technikai gépátvételére, ehhez képest a szervezők péntek reggel csak miattuk „nyitnak ki”.

    Először a megszokott útvonalon, a lengyel-fehérorosz határon próbáltak átjutni, de ott nem sikerült (újabb és újabb papírokat kértek tőlük, azt akarták, hogy hagyják ott a használt gumikat, majd rendőri felvezetéssel mehettek volna át az országon) ezért 24 órányi haszontalan várakozás után végül úgy döntöttek, visszafordulnak. Így azután egy plusz ezer kilométeres kört megtéve, Litvánián és Lettországon keresztül végre megérkeztek az orosz határra. Csütörtök kora délután már mindössze tíz-egynéhány újabb papírt kellett kitölteniük ahhoz, hogy beérjenek Oroszországba, és 16 óra után néhány perccel megkapták a pecsétet – mehetnek. Akkor már „csak” 650 kilométerre voltak a moszkvai Luzsnyiki Stadiontól, ahol a Silk Way rali mezőnye várja őket.

    Közben a versenyzők is megérkeztek a Luzsnyikiba. Szalay Balázs és Bunkoczi László a sokat látott versenyzõk magabiztosságával esett neki az adminisztratív ellenőrzésnek, hogy legalább az meglegyen, mire a fiúk megérkeznek.
    „Nem izgulok, mert most már szinte biztos, hogy ideérnek a fiúk és péntek délután el tudunk rajtolni, de azért mégiscsak komfortosabb lenne, ha már itt lennének, és egy kicsit rápihenhetnének a nagy menetre. A verseny ugyanis majdnem tízezer kilométer hosszú, úgyhogy bőven vannak kilométerek előttünk is, nemcsak mögöttünk. A Vörös téren tartandó rajtot már nagyon várom, minden évben hatalmas élményt jelent” – nyilatkozta Szalay Balázs.
    A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László Scania-trió is elvégezte a kötelező papírmunkát csütörtökön, s ők is várják a kis magyar különítményt, amely együtt halad Moszkva felé.

     

  • Kerülőúton mennek Moszkvába

    Kerülőúton mennek Moszkvába

    Visszafordult a fehérorosz határról a magyar különítmény, és Litvánián valamint Lettországon keresztül éri el Moszkvát, ahol a Silk Way rali elrajtol.

    Fő profiljuk a problémamegoldás. És általában olyan feladat elé állítja őket az élet, amilyennel korábban még nem találkoztak – most sincs ez másként. Az Opel Dakar Team szervizcsapata elindult a Silk Way ralira, karöltve a Qualisport csapatával. Az eredeti terv az volt, hogy a Lengyelország, Fehéroroszország, Oroszország útvonalon haladnak (ahogyan tették az elmúlt években mindig), ám ember tervez, egy bal lábbal felkelő fehérorosz határőr végez…
    A két csapat több mint egy teljes napot vesztegelt a fehérorosz határon, ahol mindig valami mást kértek a fiúktól, előbb nem volt elegendő a hivatalos papír magyarul és angolul, hanem kellett volna hivatalos fordítással oroszul is, majd azt akarták, hogy hagyják ott a használt gumikat a határon és jó pénzért őrzik őket, amíg visszajönnek, végül szintén magasabb összegért felajánlották a rendőri felvezetést. Végül azonban egyikből sem lett semmi, és mivel szorított az idő, döntést kellett hozni.
    A két magyar csapat visszafordult a határról és Litvánia valamint Lettország felé vette az irányt, hogy jókora kitérőt téve érkezzen meg Moszkvába. Remélhetőleg időben.

    „Az ötödik Silk Way ralinkra készülünk és a korábbi években is mindig Fehéroroszországon át közelítette meg a csapat Moszkvát, most azonban nem így lesz, mert a fiúk majdnem két napon át várakoztak a határon, de nem jutottak át – nyilatkozta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – Előbb oroszul is kérték a papírokat, amelyek náluk voltak angolul és magyarul – persze, hivatalos fordítással, ami sosem lett volna kész. Majd mondták, hogy használt gumikat nem vihetnek be az országba, viszonylag magas összegért megőrzik őket, és visszafelé felvehetik. Majd rendőri felvezetést helyeztek kilátásba, nehogy kirakjunk valamit a kamionból az országukban, végül egyikből sem lett semmi, mert ment az idő és a fiúk inkább úgy döntöttek, visszafordulnak és Litvánián valamint Lettországon keresztül, hatalmas kerülővel közelítik meg Moszkvát. Remélem, időben odaérnek, mert hosszú az út.”
    A Silk Way rali rendezői természetesen segítenek, amiben tudnak, a legnagyobb segítség, hogy várnak a magyarokra, ameddig lehet. Most kamatozik a jó kapcsolat, amelyet a versenyzők a rendezőkkel ápolnak.
    „A fehérorosz határon a múltban sem volt könnyű, a mostani helyzet azonban kiábrándító volt – tette hozzá Kovács Miklós. – A srácok visszafordultak, és más irányt választottak. Jeleztük a szervezőknek, hogy az utolsó pillanatban esünk csak be a gépátvételre, de megnyugtattak, hogy minden rendben lesz. Remélem, ezzel megvolt a kötelező malőr és a folytatás sikeres lesz…”
    A Silk Way rali adminisztratív és technikai ellenőrzése csütörtök estig tart, de ha szükséges, a magyarok miatt kinyitnak pénteken is. A hivatalos rajtceremóniát pénteken este tartják a Vörös téren, az első mért szakaszt szombaton teljesíti a mezőny.

  • A vártnál korábban befejeződött a verseny Höljesben Kiss Pál Tamás számára

    A vártnál korábban befejeződött a verseny Höljesben Kiss Pál Tamás számára

    Tökéletesen felkészülve, újabb dobogós reményekkel utazott Kiss Pál Tamás a svédországi Höljesbe. A SPEEDBOX Racing Team számára azonban már az első kvalifikációs futam után véget ért az Európa-bajnokság harmadik fordulója, mert egy ütközés után megsérült az autó bukócsöve, és emiatt az FIA felügyelői nem engedélyezték a folytatást.

    „Végetlenül csalódottak vagyunk, hihetetlen, hogy egy ilyen eset miatt elúszott a hétvégénk, és a bajnokságban is nagyon hiányoznak ezek a pontok.” – kezdte Kiss Pál Tamás, majd a történteket is elmesélte. „Nagyon jól rajtoltam az első kvalifikáción, első helyen voltam, amikor a kanyar bejáratán Ole-Kristian Temte meglökött, majd utána padlógázzal újra nekem jött. Kettőnkön kívül még Larsson és Tanevik is kiesett, de Hvaallal ketten még el tudtunk indulni az újraindított futamon, amit szervó nélkül ugyan, de sikerült befejeznem. Ezt a balesetet még tudtuk volna kezelni, de a futam után rögtön jöttek az FIA ellenőrei, és mivel minimális mértékben ugyan, de megsérült a bukócső, nem engedték folytatni a versenyt. Teljesen összeomlottunk, mert azt könnyebb lett volna elfogadni, ha hibázok a pálya gyors szakaszán és amiatt történik a baleset, vagy valami hasonló ok miatt fejeződik be a hétvégénk. Ehelyett egy tökéletes rajt után első helyen voltam, és egy a mezőny végéhez tartozó pilóta, aki körönként másodpercekkel lassabb, és még elegendő helyet is hagytam neki, gyakorlatilag tönkretette a bajnoki álmainkat.”

    Kiss Pál

    Ezek az álmok pedig megalapozottak voltak, a Peugeot 208 WRX a legjobb formában érkezett a svédországi futamra. Az első szabadedzést megnyerte Kiss Pál Tamás, a másodikon a második helyen végzett, és az időeredményei alapján a VB mezőnyben is könnyedén az elődöntőbe juthatott volna.

    „Höljesre összeállt a csomagunk. Megérkezett az Öhlinstől az az új gátlószett amit velük, és a Peugeot-val közösen fejlesztettünk, a kocsi beállításai is tökéletesek voltak, és a rajtokon is sikerült javítani, hiszen a Q1-ben a negyedik helyről jöttem el elsőként, úgy hogy a mezőny egyik legjobbja Robin Larsson is ott volt a futamban. Sajnos ilyen a versenyzés és a rallycross, egy buta manőver egy versenytárstól megpecsételhet egy hétvégét, és kihatással lehet a bajnokságra. Természetesen nem adjuk fel, bármennyire is csalódottak vagyunk. A magyar bajnokságra koncentrálunk, az Eb-n pedig ettől kezdve a futamgyőzelem a cél a hátralevő két versenyen. Taktikázni már nem kell, a bajnoki címhez sajnos túl nagy a hátrányunk, de a futamgyőzelemhez megvan a sebességünk, így Franciaországban és Lettországban támadunk!” – mondta Kiss Pál Tamás.

    A következő Európa bajnoki futamot a francaországi Loheacban rendezik szeptember első hétvégéjén, előtte a Kakucsringen a következő magyar-bajnoki futamon áll rajthoz a Speedbox Racing Team, augusztus első hétvégéjén.

    A Rallycross Európa-bajnokság Supercars kategória élmezőnyének állása:
    1. Anton Marklund 81 pont
    2. Robin Larsson 62 pont
    3. Tommy Rustad 52 pont
    4. Thomas Bryntesson 52 pont
    5. Alexander Hvaal 50 pont
    6. Peter Hedström 43 pont
    7. Kiss Pál Tamás 40 pont

     

     

  • Tim Gábor Domaházán is győzött!

    Tim Gábor Domaházán is győzött!

    Tim Gábor autóversenyzői karrierje idén jelentősen más irányba fordult. Miután minden pályaautós bajnokságban nyert ahol indult (Suzuki Swift Kupa, RCM Cup, Skoda Octavia Cup), idén a rallye szakág felé fordult. Az anyagi okok miatti váltás nem okozott törést a fejlődésében, hisz ebben az évben három rallye versenyen három győzelmet szerzett.

    Az autója, egy általa épített Nissan Sunny GTi, mely régebben a személyautója volt. A szervizhátteret főként édesapja biztosítja, így tudják a költségeket minimalizálni.

    A július első hétvégéjén rendezett Domaháza – Zabar Rallye-n újra megszerezte Timár Tamás navigálásával a kategória és abszolút győzelmet, mellyel a bajnokság harmadik helyére jött fel, sőt a 2000cc-es kategóriáját már vezeti.

    „Ki kellett hagynunk pár versenyt idén, ezért kénytelenek vagyunk minden versenyen, minden szakaszon a határon menni, mert csak győzelmekkel tudunk visszakapaszkodni a bajnokság elejére. Eddig ez sikerült, de most is nagyon sokat kapott a kocsi, újra szerelnünk kell majd. De ez egy ilyen játék, nevetségesen kis költségvetésből versenyzünk, addig feszegetjük a határainkat, amíg tudjuk!” – nyilatkozta Tim a verseny után.

  • 2017-ben is irány a Silk Way rali!

    2017-ben is irány a Silk Way rali!

    Amikor az Opel Dakar Team a versenyjárműveivel megjelenik a Hősök terén, az egyet jelent azzal, hogy Szalay Balázs és Bunkoczi László újabb nagy fába vágja a fejszéjét, s izgalmas küldetésre indul. Ezúttal a majd’ tízezer kilométeres Silk Way ralinak vág neki a csapat, amely július 7-én rajtol Moszkvában a Vörös téren, s az orosz sztyeppéket, a kazah hegyi szakaszokat és a Góbi sivatagot leküzdve érkezik meg a mezőny a császári Kína 3000 éves fővárosába, Hszianba.

    „A versenyek előtti időszak mindig nagyon érdekes, s bár nem állítanám, hogy már most izgulok, de nagyon várom a versenyt – mondta Szalay Balázs. – A látványos rajtceremóniát idén is a Vörös téren tartják meg, amelyen a hírek szerint ott lesz Vlagyimir Putyin. Ami magát a versenyt illeti, a terepviszonyokat nagyrészt ismerjük, s ez még akkor is igaz, ha a hírek szerint az útvonal hatvan százalékban más lesz, mint tavaly. De tudom, hogy Oroszországban sztyeppék, Kazahsztánban hegyi szakaszok, Kínában pedig a Góbi sivatag vár ránk. Majdnem biztos vagyok benne, hogy a dűnés szakaszok lesznek a vízválasztók, de mivel technikai sportról beszélünk, addig el is kell jutni – vigyázva a technikára.”

    Ami a navigációt illeti, Bunkoczi László szerint nagyon nehéz előre mondani, hogy egy verseny milyen lesz. A hosszú szakaszok (és az, hogy egy-egy napra két mért szakaszt is beiktattak a szervezők) azt sugallják, hogy nem lesz sétagalopp.
    „Az idei Silk Way, ha lehet, még az eddiginél is sokszínűbb. Ami engem illet, szeretem a kínai szakaszokat, a Góbi sivatag lenyűgöz, de persze az orosz és a kazah pályák is bőven rejtenek magukban kihívást. S hogy milyen eredményre számítok? Nem szeretek tippelni, mert amikor azt mondtam, nyerünk, akkor felborultunk, amikor meg azt mondtam, nincs esélyünk, dobogóra álltunk. Ez nem az a sportág, amelyben érdemes jóslatokba bocsátkozni.”
    Az Opel Mokkával versenyző autós pároson kívül a magyar színeket képviseli a viadalon a csőrös Scaniával induló Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László egység is. A trió számára újdonság lesz Kína, hiszen bár már többször is versenyeztek a fiúk a Silk Way ralin, de a Góbi sivatagban még nem.

    „A hosszú távú versenyeken a siker titka, hogy ne kapjunk büntetést, úgyhogy mi erre hajtunk – mondta Czeglédi Péter, a csapat rutinos navigátora. – Az utolsó napokban pedig már lehet az ellenfelekre is figyelni. Tíz éve versenyzünk együtt, fél szavakból is megértjük egymást, s a technikánk is egyre jobb – a csőrös Scaniában az a jó, hogy az első tengely mögött ülünk, így sokkal bátrabban megyünk bele a gödrökbe.”

  • Folytatódik az Északi Hadjárat – Kiss Pál Tamás Höljesben folytatja az Európa-bajnokságon

    Folytatódik az Északi Hadjárat – Kiss Pál Tamás Höljesben folytatja az Európa-bajnokságon

    A norvégiai felemás hétvége után Svédországban akar revansot venni a listavezető
    Anton Marklundon Kiss Pál Tamás.

    A SPEEDBOX Racing Team versenyzője az Eb harmadik helyén érkezik a Höljesbe, és annak ellenére új fejlesztéseket kap a Peugeot 208 WRX, hogy a két verseny között nem jött haza az autó.

    „Közvetlenül a norvég verseny után leültünk az Öhlins mérnökeivel, és közösen kitaláltunk
    egy új koncepciót a kifejezetten saras pályákra. Ezt a módosítást csak a gyárban lehet
    elvégezni, ezért egy lengéscsillapító készletünk náluk van. A höljesi hétvégére már meg is
    kapjuk ezt a szettet, így ha rossz idő lesz, akkor remélhetőleg megint tudunk egyet előre lépni.
    Kenneth Hansen a 14-szeres bajnok, aki a Peugeot gyári csapatának a vezetője, azt mondta,
    hogy egy ideje már tudja, hogy a tempónk megvan a győzelemhez, már csak mindennek össze
    kell állnia, hogy az élen végezzünk. Bízom benne, hogy Svédországban végre a legapróbb
    darab is a helyére kerül a kirakósban.” – mondta elutazása előtt Kiss Pál Tamás.

    Az új lengéscsillapítókra pedig lehet, hogy szükség lesz, mert a svédországi versenyeken
    mindig kiszámíthatatlan az időjárás, pillanatok alatt képes hatalmasat változni a pálya, így
    sokszor a szerencsére is szükség van a jó eredményhez.

    A versenynaptár egyik fénypontja 1973 óta minden évben szerepel a bajnokságban, a
    nagyszerű vonalvezetés mellett a rengeteg szakértő néző teszi felejthetetlenné ezt a versenyt.
    A kis svéd falu Höljes rallycross pályája 1210 méter hosszú, az aszfalt és a murva aránya 60-
    40%.

    „Olyan mint egy hullámvasút, egy hatalmas ugratóval a célkanyarnál, szárazon a kedvencem
    az Eb helyszínek közül.” – mondta a pályáról Kiss Pál Tamás. „Esőben viszont nagyon
    lelassul a pálya. A csúszós, dagonyás murvát széthordják az autók, és szinte nulla lesz a
    tapadás. Ahol esőben harmadikban el lehetne fordulni, ott még a második fokozatban is
    óvatosan kell megtalálni a helyes ívet. A joker kör kialakítása is különleges itt, mert nem a
    klasszikus norvég stílusú joker, ahová maximális tempóval be lehet dobni az autót, hanem egy
    szűk, dodzsem jellegű joker, ahol ha valaki nagyot próbál alkotni, akkor könnyen pórul jár.
    Tisztelni kell Höljest, és akkor összeáll a tökéletes kör.”

    Kiss Pál Tamás

    Ahogy azt már lassan megszokhatjuk, sajnos nem csak az ellenfelekkel, a pályával, és az
    időjárással kell megbirkóznia a magyaroknak, hanem a bírák is sokszor hoznak itt a hazai
    pilótákat segítő ítéletet. Tavaly az elromlott belső kamerák miatt vették el Kiss Pál Tamás
    harmadik helyét Höljesben, idén pedig Norvégiában volt érthetetlen a kirótt büntetés. A
    miskolci pilóta ennek ellenére bizakodóan indult Svédországba.

    „Pályafutásom során Thruxtonban volt hasonló élményem. Az első évben ott a téli teszteken
    hatalmasat estem, az első verseny pedig büntetéssel végződött. Egy évvel később pedig
    életemben először nyertem ott. Ha ezt megismételhetném Höljesben, annak nagyon örülnék.
    Az eddigi két hétvégén konstansan hoztuk a legjobb köröket, és ez magabiztossá tesz. Az
    északi versenyzők ezt felemásan viselik, az éveken át a Vb-n versenyző Robin Larsson például
    kicsit elkeseredetten ugyan, de elfogadja ezt. Vannak olyan pilóták is, mint például a 2015-ös
    bajnok Rustad, aki nehezen kezeli, hogy nyers tempóban gyorsabbak vagyunk, de rajta is
    látom már a változás jeleit. Remélem, a bírák is belátják, hogy itt vagyunk, gyorsak vagyunk,
    és helyünk van a dobogón, ami most is a célunk.” – összegzett Kiss Pál Tamás.

    Szokás szerint az Európa-bajnokság Supercar mezőnye lesz a legnépesebb a svédországi
    hétvégén. A 35 autó közül a legnagyobb ellenfél a listavezető Anton Marklund, és a második
    Robin Larsson lesz a 40 ponttal harmadik Kiss Pál Tamás számára, de figyelnie kell a
    negyedik Rustadra és az ötödik Bryntessonra is. A hétvége programja a péntek késő délutáni szabadedzéssel kezdődik, vasárnap pedig 15 órától rendezik a döntőket.

    A Rallycross Európa-bajnokság Supercars kategória élmezőnyének állása:

    1. Anton Marklund 56 pont
    2. Robin Larsson 44 pont
    3. Kiss Pál Tamás 40 pont
    4. Tommy Rustad 37 pont
    5. Thomas Bryntesson 33 pont
    6. Alexander Hvaal 30 pont