Kategória: Rally

  • Dakar: Audi nap volt hétfőn

    Dakar: Audi nap volt hétfőn

    A Dakar nyolcadik szakaszán két Audi végzett az első két helyen. Mattias Ekström mögött Stephane Peterhansel lett a második. Carlos Sainz a harmadik hibrid Audival pedig negyedikként érkezett a Wadi Ad Dawasir-i célba. 

    Mattias Ekström első Dakar szakaszgyőzelmének örülhetett, ez egyben az Audi második sikere ebben az évben. A harmadik helyen Sebastien Loeb ért célba a 395 kilométeres speciálon, pedig egy defekt is hátráltatta. Nasser Al-Attiyah több mint 10 prerc hátránnyal tizedik lett, és ez azt jelenti, hogy Loeb megint faragott a hátrányából. Al-Attiyahnak a hátralevő négy szakaszon 37 perc 58 másodpercnyi előnyt kell beosztania, igaz ma is kereket cserélt nem sokkal a rajt után, és a hátsó hajtás is elszállt a Toyotán.

    Végig nagyon féltem. Az utolsó részben azt mondtam, hogy nem érdekel, az utolsó ötven kilométeren megpróbálom egy kicsit nyomni. De nem volt könnyű csak az elsőkerék-hajtással. Nagyon szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, és csak hét percet veszítettünk Seb mögött. Lassan kellett mennünk, mert belül eltört egy kis alkatrész és nagy volt a zaj. Ez vígigkísért bennünket, de szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk. Természetesen megijedtem, mert nagyon jó munkát végeztünk a kezdetektől fogva, és most, ha elkezdenek jönni a problémák… Azt hiszem, le kell ülnünk egy kicsit a csapattal, hogy megnézzük, miért történt ez. Ez egy új hátsó differenciálmű volt, csak tegnap szereltük be. Szerintem valami hiba volt a beszereléssel, de majd meglátjuk, mit mondanak a szerelők” – nyilatkozta a célban Nasser Al-Attiyah

    Dakar 2022
    Sebastien Loeb , foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

    A motorosoknál Sam Sunderland nyert, ezzel visszavette a vezetést az összetettben. Pablo Quintanilla lett a második, Matthias Walkner pedig harmadikként ért célba. Az osztrák a második helyet is visszaszerezte, ugyanis a tegnapi éllovas Adrien Van Beveren csak tizedik lett, több mint 10 perc volt a hátránya.

    Úgy tűnik, régiót váltottunk. Sokféle terep volt ma. Többnyire homokos volt, majd nagyon nehéz navigáció következett a kanyonok között, és nem volt könnyű kiválasztani a megfelelő kanyont. Ha rossz kanyont választasz, akkor háromszáz-négyszáz métert rossz irányba haladsz. Rá kellett szánni az időt, és nagyon körültekintően kellett útvonalat választani, ellenőrizve az irányt és a távolságot. A srácok, akik előttem haladtak, nagyon jó munkát végeztek. Őszintén szólva, egész nap mindent beleadtam, és próbáltam időt nyerni. Ma reggel volt néhány ütközésem a dűnék közt, ahol talán egy kicsit túl gyors voltam, de a tankolás után lenyugodtam és jó ritmust találtam, úgyhogy elégedett vagyok vele. Úgy tűnik, hogy idén nagyon szoros a verseny, ami otthonról biztos nagyon izgalmas. Nehéz viszont nekünk versenyzőknek, kicsit olyan, mint egy érzelmi hullámvasút. Mindenesetre örülnöm kell a jó időknek, és óvatosnak kell lennem, amikor olyan nehéz napom van, mint tegnap. Nagyon levertnek éreztem magam, mert elég nehéz napom volt. Csak meg kell próbálnom motiváltnak maradni, mert még hátravan néhány hosszú nap. A szakaszgyőzelemmel az a büntetés jár, hogy másnap te vagy az első a pályán, de ez mindenkire vonatkozik, ugyanakkor ha meg akarod nyerni a futamot, akkor szerintem néhány szakaszt meg kell nyerned” – mondta Sunderland a célban.

    Gyenes Emánuel a 45. helyen futott be, Saghmeister Gábor a 124. helyen haladt a pályán a 280. kilométernél.

    A kamionosoknál Sotnikov, Karginov, Nikolaev, Shibalov az első négy sorrendje.

    Dakar 2022
    Dmitry Sotnikov, foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

     

  • Itt az új Hyundai i20 N Rally1 hivatalos festése

    Itt az új Hyundai i20 N Rally1 hivatalos festése

    A Hyundai motorsport bemutatta idei WRC autójának hivatalos fotóit. A Hyundai i20 N Rally1 első éles bemutatkozása január 20 és 23 között lesz a Monte-Carlo Rallyn.

    A külsőre nem lehet panasz, a korábbi érához hasonlóan markáns szélesítésekkel, látványos hátszó szárnyakkal lép pályára az új autó. Érdekes, hogy a hibrid rendszer hűtése miatt a hátsó oldalablakon kialakított hatalmas légbeömlőt alaposan álcázták, alig látszik a nyílás a képeken.

    Az autót Thierry Neuville és Ott Tanak vezeti majd, mellettük Oliver Solber és Dani Sordo osztozik a harmadik i20 N Rally1-en.

    Hyundai i20 Rally1
    foto: Hyundai Motorsport
    Hyundai i20 Rally1
    foto: Hyundai Motorsport
    Hyundai i20 Rally1
    foto: Hyundai Motorsport
    Hyundai i20 Rally1
    foto: Hyundai Motorsport
    Hyundai i20 Rally1
    foto: Hyundai Motorsport
    Hyundai i20 Rally1
    foto: Hyundai Motorsport
    Hyundai i20 Rally1
    foto: Hyundai Motorsport

    A csapat túl van az utolsó teszteken is, legközelebb a hivatalos WRC bemutatón szombaton Ausztriában szerepel a csapat, majd következik a Monte.

  • Dakar: Loeb nyerte a hetedik szakaszt

    Dakar: Loeb nyerte a hetedik szakaszt

    Sebastien Loeb nyerte a Dakar hetedik szakaszát, ez második szakaszgyőzelme a versenyen. A motorosoknál a hondás Jose Ignacio Cornejo Florimo lett az első, a kamionos mezőnyben Anton Shibalov először nyert szakaszt ebben az évben.

    A reggel már drámával kezdődött a motorosoknál. Az összettben harmadik Daniel Sanders az etapon balesetet szenvedett, és megsérült a bal karja. Kórházba szállították, a GasGas versenyzőjének véget ért a Dakar.

    A napot 44 másodperces előnnyel Jose Ignacio Cornejo Florimo nyerte a címvédő Kevin Benavides előtt. A harmadik helyen Joan Barreda Bort ért célba. Az összettben Adrien Van Beveren vette át a vezetést, annak ellenére, hogy 12 perces hátránnyal csak 10. lett. Nála is lassabb volt ugyanis Matthias Walkner és Sam Sunderland, ennek köszönhető, hogy Van Beveren az élre állt. A francia most öt perccel vezet Walkner előtt, de az elmúlt évek balszerencséje után megtanulta a leckét: majd akkor örül, ha elérte a célvonalat.

    Gyenes Emánuel a 37. lett, ez idei legjobb szakasz-eredménye. Saghmeister Gábor a 113. helyen fejezte be a 402 kilométeres mért szakaszt.

    Az autósoknál Nasser Al-Attiyah tudja a receptet a Dakar sikerhez: nem kell szakaszokat nyerni, elég beosztani az előnyt. Ebből az előnyből most 5 perc 26 másodpercet adott Sebastien Loebnek, de még mindig háromnegyed óra a különbség kettejük közt.

    Fantasztikus szakaszunk volt egészen 50 kilométerrel a cél előttig, amikor is motorproblémák kezdődtek. Csak be és kikapcsolt és újra bekapcsolt… Sok időt veszítettünk a vége felé, de még így is nyertünk. Nincs stratégiánk. Csak tesszük a dolgunkat, és meglátjuk, hogyan alakul” – mondta Loeb.

    A vasárnapi napon ismét jól mentek az Audik, Sainz harmadik lett, Peterhansel negyedik, és Ekström is nyolcadik helyen ért célba.

    A kamionok közt Shibalov és Nikolaev mögött Martin Van Den Brink eddigi legjobb  eredményével harmadik lett. Az összettben Sotnikov és Nikolaev között megfeleződött a különbség, Nikolaev már csak bő ötpercnyire van az első helytől.

    Dakar 2022
    Anton Shibalov, foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool
  • Ezért vezetnek a Kamazok a Dakaron

    Ezért vezetnek a Kamazok a Dakaron

    A 2022-es Dakar első fele után a kamionos kategóriát három Kamaz vezeti. Dimitriy Sotnikov áll az élen, mögötte 10 perc 29 másodperc Edouard Nikolaev hátránya, a harmadik Anton Shibalov pedig 38 perccel van Sotnikov mögött.

    A legjobb nem Kamaz versenyző Janus Van Kasteren, aki a De Rooy csapat Ivecojával már több mint egy órás hátrányban van, az ötödik Ales Loprais pedig a Pragával másfél perc távolságra van Van Kasterentől. A hatodik helyen a negyedik Kamaz áll, Andrei Karginov hátránnyal 1 óra 38 perc a táv felénél.

    Könnyű lenne azt mondani, hogy a Kamazok sikerének titka a mérhetetlen mennyiségű tapasztalat, de sem a De Rooy csapat, sem Loprais nem kell, hogy a szomszédba menjen egy kis Dakar-rutinért. Akkor vajon mi a titok?

    Egyfajta „szent” őrület, ami az oroszokat körüllengi. Hihetetlen elszántsággal mennek a versenyre, és ez nem csak a versenyzőkre, hanem a szerelőkre is igaz. Nincs számukra veszett helyzet, mindig mindent megoldanak, sokszor úgy, hogy nem is számolnak a következményekkel. De valahogy mégis kiadja. Az alábbi video is egy hasonló esetet mutat. Karginov eltévedt, és olyan elánnal akarta ledolgozni a hátrányát, hogy még egy kisebb folyó sem állta útját.

    A történethez hozzá tartozik, hogy a többi versenyző megkerülte a folyót….

    Érdemes figyelni a csapat youtube csatornáját is. A napi összefoglaló videók remek képet adnak arról, hogy milyen az élet a pályán és a táborokban. Az alábbi videóban 7 percnél kezdődik a belső kamerás rész a hatodik szakaszról, a 15. perctől pedig a szervizkamion titkait mutatják meg.

    Persze azért őrületért a többi Dakar versenyző sem megy a szomszédba…

     

  • Dakar: Terranova nyerte a pénteki napot, Al-Attiyah növelte előnyét az összetettben

    Dakar: Terranova nyerte a pénteki napot, Al-Attiyah növelte előnyét az összetettben

    Orlando Terranova 2015 után újra szakaszt nyert a Dakaron. Az argentin több mint egy perccel volt gyorsabb Ekströmnél. A motorosoknál Matthias Walkner nyert, Brabec és Klein előtt.

    Az autósok számára kijelölt 348 kilométeres speciálszakaszon sokszor cserélt gazdát az első hely. Sainz, Al-Rajhi és Al-Attiyah is vezetett, de miután Nasser Al-Attiyah Toyotája lelassult az utolsó 120 kilométeren, Terranova megszerezte az első helyet.

    A második helyen Ekström ért a Rijadi célba, ezzel megszerezte az Audi RS Q e-tron eddigi legjobb szakasz eredményét. Al-Rajhi pedig 1 perc 49 másodperc hátránnyal harmadik lett. Al-Attiyah végül csak tizedik helyen ért célba, de az összetettben tovább nőtt az előnye, mivel Loeb eltéved és több mint 20 percet veszített. Ez azt is jelentette, hogy a második helyen már nem ő áll, hanem Al-Rajhi. Kettejük közt hat másoperc a különbség, Al-Attiyah előnye viszont 50 percre nőtt.

    A motorosok versenyét 101 kilométer után félbeszakították a pálya állapota miatt. Danilo Petrucci a szakasz elején esett, de folytatni tudta. Ross Branch szintén bukott, de neki a zúzódásai miatt olyan erős fájdalmai voltak, hogy a kórházba szállították. A félbeszakított napot két GasGas nyerte, Daniel Sanders lett az első, Sam Sunderland a második. Az osztrák Walkner 10 másodperccel Sanderland mögött a harmadik időt kapta, amivel összetettben most 2 perc 39 másodperc a hátránya Sunderland mögött.

    Gyenes Emánuel a 41. lett pénteken, Saghmeister Gábor pedig a 114. Összetettben is hasonlóan állnak, Gyenes a 44., Saghmeister a 113.

    Dakar 2022
    Matthias Walkner, foto: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

    A kamionosok közt Karginov harmadik szakaszgyőzelmét szerezte. Sotnikov és Nikolaev követte őt, majd Loprais érkezett negyediknek a Pragával. Az összetettben Sotnikov 10 perccel vezet Nikolaev előtt.

  • Dakar: Lategan is feliratkozott a szakaszgyőztesek listájára

    Dakar: Lategan is feliratkozott a szakaszgyőztesek listájára

    A Dakar ötödik szakaszán Henk Lategan volt a leggyorsabb autós, közel két perccel előzte meg a második Seabstien Loeb-öt. A motorosoknál Toby Price, a kamionok közt Andrej Karginov nyert.

    Az 560 kilométeres távból 346 kilométer volt a mért szakasz. A dél-afrikai Lategan szerdán is nagyot csatázott Al-Attiyah-val, de azon a napon egy technikai hiba miatt nem tudott kiemelkedőt alkotni. Csütörtökön viszont semmi sem hátráltatta, szinte végéig vezetett a speciálszakaszon, és 1 perc 58 másodperces különbséggel előzte meg Sebastien Loeb-öt. Mivel Nasser Al-Attiyah idei legrosszabb szakasz-eredményét produkálta – csak nyolcadikként ért célba közel 5 perces hátránnyal – Loeb az összetettben három percet hozott rajta. Igaz a katarinak így is van még 35 perc előnye. A szintén Toyotával versenyző Lucio Alvarez harmadik lett a csütörtöki napon, ezzel az összetettben is harmadik, mert megelőzte Al-Rajhit.

    Az autósoknál is akadt bőven kaland. A legérdekesebb sztori az Audié volt. Stephane Peterhansel a 201. kilométernél megállt, mivel a csapattárs Sainz egy rossz lengéscsillapító miatt leparkolt a sivatagban. Mr. Dakar azonnal segített, kiszerelte autójából a lengéscsillapítót és azt áttették Sainzéba. A spanyol így csak egy órát veszített, Peterhanselnek pedig már úgyis mindegy volt.

    Giniel de Villiers citromdíjat nem kapott ugyan, de ötórás büntetést igen. Az idei Dakar nagatív hőse szerdán megint egy motorossal került összetűzésbe. A marokkói Mohamedsaid Aoulad Ali motorján hajtott át a Toyotával. Mivel ez volt a második eset, a versenybírák az előző 5 perces büntetés helyett most 5 órát szabtak ki rá.

    Dakar 2022
    Sebastien Loeb , foto: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

    A motorosoknál Toby Price idei első szakaszgyőzelmét szerezte. Újra jól ment Danilo Petrucci. A jó végső eredményről már korábban lemondhatott, de a részsikereknek még örülhet, csütörtökön második lett. A harmadik helyen a Yamahával versenyző Ross Branch ért célba, de csak kettő(!) másodperccel volt lassabb Petruccinál. Az összetettben vezető Sunderland 12 perc hátránnyal ért célba, de mivel Walkner nem sokkal volt gyorsabb nála, Sunderland két és fél perccel vezet az öt szakasz után.

    Gyenes Emánuel a 43. helyen ért célba. Saghmeister Gábort a 133. helyen rangsorolták, de a szabadkai motoros nem jutott el a célig, mert a motorosok és a Dakar Classic mezőnyének versenyét félbeszakították, azért, mert minden mentőhelikopter elfoglalt volt, és nem maradt szabad mentőegység.

    Dakar 2022
    Toby Price foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

    A kamionos mezőnyben csak az volt a kérdés, hogy megint beékelődik e Janus Van Kasteren Ivecoja a kamazok közé. A hollandnak nem sikerült a bravúr, így Karginov, Sotnikov, Shibalov és Nikolaev is megelőzte őt. Karginov talán ezzel a részsikerrel kiheverte, hogy szerdán másfél órára a homokban ragadt. Az összetettben Sotnikov előnye közel 10 perc Nikolaev előtt.

    Dakar 2022
    Dmitry Sotnikov, foto: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

    2022-es Dakar Rally állása az ötödik szakasz után:

    Motor:
    1. Sam Sunderland
    2. Matthias Walkner +0:02:29
    3. Adrien Van Beveren +0:05:59
    … 43. Gyenes Emánuel +4:35:19
    … 126. Saghmeister Gábor + 13:11:38

    Autó:
    1. Nasser Al-Attiyah
    2. Sebastien Loeb +:35:10
    3. Lucio Alvarez +0:51:15

    Kamion:
    1. Dimitrij Sotnikov
    2. Eduard Nikolaev +0:09:53
    3. Anton Shibalov +0:26:27

  • Dakar: Al-Attiyah a leghosszabb napon is növelte előnyét

    Dakar: Al-Attiyah a leghosszabb napon is növelte előnyét

    A Dakar negyedik szakaszán Yazeed Al-Rajhi nyert, de büntetést kapott, ezzel pedig Nasser Al-Attiyah lett az első, Sebastien Loeb a második. A motorosoknál Joan-Barreda Bort volt a leggyorsabb.

    A szerdai 464 kilométeres speciálszakasz után Rijadba érkezett a Dakar mezőnye. Yazeed Al-Rajhi a sikerével az összetettben is előrelépett, most a harmadik, igaz csak 2 másodperc(!) az előnye a negyedik De Villiers előtt. Nasser Al-Attiyahnak emiatt nem fáj a feje, ugyanis a szaúdi versenyző is Toyotával megy, tehát csapattárs. Nassernek csak az a fontos, hogy Loeb-öt maga mögött tudja, ami szerdán is sikerült. A francia második lett, 25 másodperccel volt lassabb Al-Atiyyahnál. A verseny annyira szoros, hogy az első öt autós 2 percen belüli idővel ért célba.

    A nap nagy vesztese Stephane Peterhansel, neki ismét technikai gondja adódott. Egy ugrató után megsérült a felfüggesztés és a hűtő is, így ismét meg kellett várnia a segítő kamiont.

    Benediktas Vargas is örökre emlékezni fog a 2022-es Dakar negyedik szakaszára, ugyanis hatalmasat bukott.

     


    Az autós kiesők közé tartozik Romain Dumas is. Ő a Nasser Al-Attiyahtól kapott Toyotával indult, miután csapattársa autója a verseny előtt porig égett. A Toyotában megadta magát a váltó, így Dumas is búcsúzott.

    A motorosoknál Joan Barreda Bort másodszor is szakaszt nyert. Csapattársa Pablo Quintanilla lett a második, Rui Goncalves a harmadik. Danilo Petrucci nagyot ment, harmadikként ért célba, de 10 perc büntetést kapott. Sam Sunderland továbbra is vezet az összetettben, pedig csak hetedik lett. Sőt a brit növelte is előnyét, mert Walknert és Van Beverent is megelőzte.

    Gyenes Emánuel a 43. helyen ért célba, ezzel ötödik lett az Original by Motulban. Saghmeister Gábor a 417. kilométernél a 116. helyen állt.

    Dakar 2022
    Mattias Ekstrom, foto: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool
  • Dakar: Sainz megszerezte a hibrid Audi első szakaszgyőzelmét

    Dakar: Sainz megszerezte a hibrid Audi első szakaszgyőzelmét

    A Dakar harmadik szakaszán Carlos Sainz volt a leggyorsabb az autósok közt, ezzel megszerezte az Audi RS Q e-tron első szakaszgyőzelmét. 

    Az összettben Nasser Al-Attiyah tovább növelte előnyét, annak ellenére, hogy csak nyolcadikként ért Al Qaisumah-ba. Az Audinak megint jó napja volt, Peterhansel harmadik lett, Ekström ötödik, úgy tűnik életképes a hibrid koncepció a Dakaron.

    A nap nagy vesztese Sebastien Loeb, egy törött kardántengely és két defekt hátráltatta. Csak a 38. lett, több mint fél órát veszített, mivel kétkerékhajtással teljesítette a táv nagyobb részét. Összetettben ugyan maradt a második, de gondjainak köszönhetően Al-Attiyah előnye már 37 perc. A katari nem lehet teljesen nyugodt, ugyanis a hétfői versenynapon az egyik szerelő elfelejtette áram alá helyezni a kötelező adatrögzítőt, ami miatt pénzbüntetést szabtak ki rá, de ami fájóbb felfüggesztett kizárást is kapott. Tehát még egy hiba és vége a Dakarjának.

    A nap antihőse Giniel De Villiers lett. A Toyota dél-afrikai versenyzője hétfő elütött egy chilei motorost, majd továbbhajtott. Emiatt 5 perces büntetést kapott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a motoros intett de Villiernek, hogy menjen tovább.


    A motorosok közt a portugál Joaquim Rodriges nyert Toby Price és Mason Klein előtt. Összetettben Sam Sunderland előnye 4 másodpercre csökkent Adrien van Beveren előtt.

    Gyenes Emánuel 49. lett, 31 perc hátránnyal, Saghmeister Gábor a 129 pozícióban ért célba.

    A nap történetéhez hozzá tartozik, hogy a taktika is szerepet játszott, az ötödik Sanders például egész egyszerűen félreállt a cél előtt. „Leültem, piknikeztem egy kicsit, és vártam három percet. Tudtam, hogy az élen állhatok, szóval megálltam három percre, amivel az ötödik lettem, így holnap nem én leszek az első a pályán. Holnap lesz a verseny leghosszabb szakasza, és szerettem volna egy kicsit hátrébbről indul, hogy aztán utolérjem majd a srácokat elől. Nagy csatában vagyunk és úgy gondolom egyszer lassítani és taktikázni okos dolog volt”

    A kamionosoknál ezúttal kettős Kamaz siker született. Sotnikov egy perccel előzte meg Karginovot. Meglepetésre a harmadik helyen Janus Van Kasteren ért célba az Ivecoval, a negyedik pedig Shibalov lett. Összetettben a négy Kamaz áll az élen, Sotnikov előnye 11 perc felett van a ma csak hetedikként célba érő Nikolaev előtt.

    Dakar 2022
    foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool
  • DiCaprio új filmjével csatlakozott a kihíváshoz, amit az Extreme E is támogat

    DiCaprio új filmjével csatlakozott a kihíváshoz, amit az Extreme E is támogat

    DiCaprio filmje most, az Extreme E még 2021 első felében kezdte el a Count Us In – avagy „számíthatsz ránk” – kihívást, amivel az embereknek mutatnak ötleteket arra, hogyan segíthetnek a klímaváltozás ellen.

    A sorozat összes pilótája részt vállalt a kihívásban, ezzel mutatnak példát mindenkinek a környezettudatosabb életmódra.

    A karácsonyi kasszasiker, a „Don’t Look Up” (Ne nézz fel!) csapata is létrehozott egy weboldalt, amivel ugyanezt a kihívást népszerűsítik.

    Leonardo DiCaprio – az egyik főszereplő – a Netflix interjújában kiemelte, a film az olyan rossz hírekre adott reakciónkat hivatott modellezni, mint például a globális felmelegedés.

    A színész már korábban is támogatott hasonló ügyeket, például a Formula E-ben szereplő Venturi alakulat társalapítója. Emellett, 2015 óta vezeti a sorozat Fenntarthatósági Bizottságát, és a több amerikai versenyre is kilátogatott. Ráadásul ő volt a producere a negyedik szezon dokumentumfilmjének (And We Go Green) is.

    Most új filmjét igyekszik a tudatosabb fogyasztás és cselekvés mögé beállítani. Ennek keretein belül a film weboldalán különböző – kisebb – lépéseket ajánlanak, amivel bárki csökkentheti a saját mindennapi kibocsátását.

    Természetesen az Extreme E és a Don’t Look Up listája között van némi különbség, előbbi inkább a közlekedésre fókuszál, míg utóbbi a háztartásban is megléphető változásokra.

    Mindenesetre így kijelenthető, hogy DiCaprio – így vagy úgy, de – kötődik Alejandro Agag mindkét sorozatához.

  • Dakar: Loeb nyerte a második szakaszt, a motorosoknál Sunderland állt az élre

    Dakar: Loeb nyerte a második szakaszt, a motorosoknál Sunderland állt az élre

    Sebastien Loeb megnyerte a Dakar második szakaszát, Nasser Al-Attiyah második lett, de továbbra is a katari vezet. A motorosoknál Joan Barreda Bort volt a leggyorsabb, Sam Sunderland lett a második, a brit ezzel az összettben átvette az első helyet.

    A verseny második szakaszán (ami a Dakar harmadik napja, hiszen első nap a kvalifikációt tartották) 338 kilométer volt a speciálszakasz. Ahogy az előző napon, a versenyzők egy részének most is a navigáció okozott fejtörést és komoly időveszteséget.

    A motorosoknál szertefoszlott a MotoGP futamgyőztes Danilo Petrucci álma. A 80. kilométernél még negyedik volt, de aztán a technika megadta magát és fel kellett adnia. A vasárnapi győztes Daniel Sanders eltévedt, és ez 25 percébe került, ennyivel volt gyorsabb nála a győztes Joan Barreda Bort. Matthias Walkner is bolyongott egy kicsit a sivatagban, ő negyedóra hátránnyal 14. helyen ért célba. A brit Sam Sunderland lett a második, harmadik a címvédő Kevin Benavides. Sunderland ezzel élre állt az összetettben, 2 perc 51 másodperc az előnye Adrien van Beveren előtt.

    Az autósoknál Loeb utolérte az örökranglistán Jean-Louis Schlessert, mindkettejüknek 15 Dakar szakaszgyőzelme van. Loeb mai sikere egyben a Prodrive első dakar szakaszgyőzelme is. Nasser Al-Attiyah három és fél perccel volt lassabb Loebnél, a harmadik helyen pedig Sainz ért célba majd hat perces hátránnyal. A spanyol valószínűleg nem búslakodott emiatt, hiszen hétfőre feltámadt az Audi. Peterhansel negyedik lett a kijavított autóval és Ekström is kilencedik helyen ért célba.

    A magyarok közül Gyenes Emánuel 42. lett, a vasárnapi technikai gondok megoldódtak, így zavartalanul motorozhatott. Saghmeister Gábor a 127. helyen ért célba, két és fél óra hátránnyal.

    Dakar 2022
    foto: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

    A kamionosoknál Kamaz nap volt. Karginov, Sotnikov,Nikolaev, Shibalov sorrendben értek be az oroszok a célba. Mögöttük Loprais és Janus Van Kasteren következett, de nekik sem volt túl nagy hátrányuk, az IVECO csapat is 9 percen belül volt Karginov mögött. Az összetettben Sotnikov előnye 2 perc 7 másodperc Nikolaev előtt. Karginov hátránya már 18, a negyedik Shibalové pedig 22 perc.