Katsuta Takamoto szintén véglegesíti megállapodását a Toyota Yaris WRC csapattal a múlt heti Svéd Rallyen szerzett WRC2 győzelme után.
Takamoto az elmúlt két évben részt vett a Toyota Rally Challenge programjában. A japán pilóta, aki rendszeresen versenyez a Ford Fiesta R5-ben a TGR junior csapat részeként, a múlt héten összetettben vezette a WRC2-t, és legyőzte a kategória bajnok Pontus Tidemand és Skodás csapattársa, Ole Christian Veiby párosokat.
Mäkinen szerint a Yaris WRC vezetése mindig is Takamoto horizontján volt, de előbbre hozhatják azt, miután a 24 éves japán „briliáns” teljesítményt mutatott. „Az eredeti terv és a legtermészetesebb hely a 2019-es Japán Rally lenne, ha ez így folytatódik” – mondta Mäkinen. De soha nem lehet tudni – ha tehetünk valami mást, esetleg korábban, akkor lássuk.”
„Abszolút ragyogó vezetés volt. Ez volt az a verseny, ami növelte a magabiztosságát. Tudtuk, hogy jól teljesít a teszten, és navigátora – Marko Salminen, aki számos gyors versenyzővel állt már rajthoz – azt mondta nekünk, hogy nincs kérdés a vezetési készségét illetően, csak az önbizalmán kell még javítani.”
Csakúgy, mint néhány aszfaltos versenyen Olaszországban, Takamoto a Német Rally kivételével a hátralévő európai WRC fordulók mindegyikén indulni fog.
Az Andorrai jégbajnokság ezen a hétvégén dupla futammal örvendeztette meg közönségét. A Pas de la Casa elnevezésű pályán zajlottak az események, ahol a Hyundai spanyol pilótája letette névjegyét, és egy győzelemmel zárt a versenyhétvégén, ahol pénteken és szombaton a GSeries úgynevezett királyné kategóriájába tartozó G3 és a G4 pontjaiért versengtek.
A G3-ban (a sorozat 3. versenye – a szerk.) végre lehetett ünnepelni, miután azt néhány héttel ezelőtt a rossz idő miatt törölték. Ebben a fordulóban José Roger egy Citroën volánja mögött megnyerte a GS1 osztályt 45 pontot szerezve, őt a korábbi SWRC világbajnok, Xevi Pons követte, aki 33 pontot ért el a második helyen. Az abszolút értékelést Carlos Ezpeleta nyerte ugyanolyan pontszámmal, mint Osonense.
Szombaton a G4 került megrendezésre, amelyet senki nem uralt jobban, sem kevésbé, mint Dani Sordo. A Rallye világbajnokság pilótája kihasználta a tehetségét és sebességét az andorrai hóban és jégen, hogy 43 pontot összegyűjtve a Peugeot-val győzelmet szerezzen. A spanyol után Xevi Pons-nak ismét a második hellyel kellett megelégednie, míg az őket követő pozíciókat Pedro Font, Fernando Roger és Isidre Loan töltötték be ebben a sorrendben.
A GSeries második kategóriájában, a GS2-ben a szombati győzelem Miquel Socias kezébe került. Az Alnavia Motorsport versenyzője megelőzte a mindig harcos és látványos, Albert Llovera-t, aki második helyezést ért el a jó teljesítménye után. A dobogó legalsó fokára José Luis García állhatott fel.
A GS2-es osztály második futamát ma, vasárnap kerül sor, mely tökéletes időjárási viszonyok között zajlik, és nagyszerű show-t kínál.
Nasser Al-Attiyah várhatóan egy Toyota Yaris-t fog vezetni az idei Rallye Világbajnokság kiválasztott versenyein, az áprilisi Argentin Rally-tól kezdődően.
Al-Attiyah, aki a második helyen végzett a Toyota Hilux-al a múlt hónapban rendezett Dakar Rallyn, véglegesíteni készül az idei WRC szereplésére vonatkozó kereskedelmi szerződését.
A Toyota csapatvezetője, Tommi Mäkinen megerősítette, hogy a Puuppola-i székhelyű vállalat egy negyedik Yarist készít fel hat WRC futamra idén, bár a qatari Al-Attiyah nem része a hivatalos csapatnak. „Tárgyalásokat folytatunk Nasserrel. Még nem döntött, de felkészültünk arra, hogy készen álljunk Argentínára” – mondta Mäkinen a Motorsport.com-nak.
„Ő egy privát versenyző. Nem lenne negyedik hivatalos autó. Továbbra is három autót indítunk, de felkészítenénk és futtatnánk az övét is. Megpróbáljuk majd azt a kocsit a szervizparkban lévő autóink mellé tenni, ez megkönnyítené a logisztikát és segítené az ezzel összefüggő támogatást.”
Mäkinen szerint Al-Attiyah programjának részletei még ezután fognak véglegesítésre kerülni.
„Öt vagy hat versenyről beszélünk, kezdve Argentínával, majd Portugália, Szardínia és néhány további” – mondta. „Jó lenne, ha Nasser csatlakozna hozzánk. Kereskedelmi szempontból és a tapasztalatai miatt is. Nem tudom, hogy ő-e a leggyorsabb versenyző, de tudja, mit csinál a sportban.”
Al-Attiyah eddig 73 futamon állt rajthoz a Rallye világbajnokság keretein belül, és a legjobb eredménye egy negyedik hely, melyet a Citroën csapattal szerezett a 2012-es Portugál Rallyn. Azóta nem vett részt a WRC-ben, miután 2015-ben megszerezte a második WRC2 bajnoki címét.
A kilencszeres rallye világbajnok 2 napot tesztel a következő WRC megjelenése, a Mexikó rally előtt.
Sebastien Loeb visszatér a ringbe. Az idei WRC naptárának három futama közül az elsőre – a március 8-11. között Mexikóban megrendezésre kerülő murvás futamra – való felkészülés helyéül a spanyolországi Andalúziában található Almería városára esett a választás.
Nem véletlen, hogy a francia Almeria-ban van az autó beállítása miatt. A mexikói futamra való hangolódásra megfelelő hely, néhány olyan szakasz és körülmény található ott, amelyek viszonylag hasonlóak a versenyen várhatóakhoz. A pilóta „csillag” már elfoglalta helyét új szerepében, hiszen pénteken és szombaton (febr. 24. – 25. – a szerk.) egész nap lehetősége adódik kipróbálni a Citroën beállításait.
Emlékezzünk vissza, hogy Loeb már tavaly augusztusban kipróbálta a C3 WRC-t francia aszfaltos szakaszokon, szeptemberben pedig spanyol murván. E tesztek után úgy döntött, hogy 2018-as szezonban három alkalommal áll rajthoz rallye világbajnoki futamon, mégpedig Mexikóban, Korzikán és Katalónia területén.
A francia pilóta elégedett az új autókkal, mondván, hogy „nagyszerű magatartást tanúsítanak a pályákon.” A bajnok bajnoka motiváltnak érzi magát, hogy visszatérjen a WRC versenyébe.
12 hónappal azután, hogy a második nap utolsó szakaszán, a karlstadti szuperspeciálon, 43.3 másodperc előny birtokában egy betonelemnek ütközve elvesztette első helyét, az idei Svéd Rallyn mindhárom napon egyenletesen jó teljesítményt nyújtó Thierry Neuville állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A pénteki nap hét gyorsaságija után a három Hyundai pilóta foglalta el az első három helyet Neuville, Mikkelsen, Paddon sorrendben. Szombaton nyolc gyorsasági szakasz várt a mezőnyre. A nap végén Neuville 22.7 másodperc előnnyel várta a vasárnapi, mindössze 51,94 km-t magába foglaló három szakaszt. Craig Breen feljött a második helyre, míg Andreas Mikkelsen állt a harmadikon. Az utolsó nap végére változatlan maradt a sorrend, ez a három páros állhatott fel a dobogóra.
A győzelem és Andreas Mikkelsen első Hyundai pódiuma lehetővé tette a koreai gyártó számára, hogy a csalódást okozó Monte Carlo Rallye után a negyedik helyről az élre álljanak. A Toyota Gazoo Racing előtt egy ponttal vezetik a gyártók világbajnokságát.
„Hosszú még a bajnoksághoz vezető út, de nagyszerű dolog a negyedikről az első helyre ugrani. Mindhárom páros nagyon jó munkát végzett. Jó pozíciójuk volt, és az egész verseny folyamán meg is kellett tartaniuk azt.” – mondta Michel Nandan csapatfőnök.
„Hihetetlen hétvége volt. Nem számítottunk rá, hogy ilyen gyorsan haladunk előre az év során, de a csapat és az autó megadta nekünk az esélyt, hogy küzdjünk a győzelemért. Több mint 200 tagot számlál a team, akik elkötelezettek és mindent megadtak nekünk. Nagyon boldog vagyok a hétvégét illetően, és várakozással tekintek a közelgő eseményekre. ” – nyilatkozta Neuville.
A 29 éves belga pilóta ezzel átvette a vezetést a bajnokságban, 10 pontos előnnyel érkezik majd a világbajnokság harmadik futamára, a március 8-11. között megrendezésre kerülő Mexico Rallyera.
Sébastien Ogier végzett a 11. helyen, késés miatt büntetést is kapott. Csapattársa, Elfyn Evans szintén késett, de ő 1 perccel többet, ezzel lehetővé téve, hogy Ogier elé kerüljön a 10. helyre.
1:16:13.1 idővel Thierry Neuville vezeti a Svéd Rallye pénteki napját. Őt 4.9 másodperccel követi Andreas Mikkelsen, a harmadik helyen pedig az idei első versenyét teljesítő Hayden Paddon áll 12.1 másodperces hátránnyal.
A pénteki napon 7 gyorsasági szakaszt teljesített a mezőny, ebből hatot Norvégiában, az utolsót pedig Svédországban. Sébastien Ogier rajtolt az élről, majd Ott Tänak és Jari-Matti Latvala következett. Ők hárman a 12., 9. és 8. helyen állnak az összesítésben.
Neuville minden szakaszt ötödikként rajtolva teljesített és ez a hely kedvezőnek bizonyult számára. „Keményen nyomtam, hogy megfeleljek az előttem indulók által támasztott követelményeknek. Mikor megláttam a délutáni körülményeket, tudtam, hogy gyorsabban is fogunk tudni haladni – nyilatkozta a belga pilóta.
„Úgy tűnik, készen állunk küzdeni a győzelemért.” – ismerte el a később induló és problémamentesen közlekedő norvég Mikkelsen. Paddon két délutáni szakaszt nyert, köztük az utolsó, Torsby-ban rendezett 9,56 km-est.
Szombaton 8 gyorsasági vár a mezőnyre, mindegyik Svédországban.
A Ford, a LEGO Csoport és a rally-specialista M-Sport ma bemutatta a LEGO®Speed Champions sorozat új darabját, ami Európa-szerte az otthonokba varázsolja a rallyversenyek hangulatát: a kupagyőztes M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautót.
Az erőteljes sárvédő-szélesítésekkel és a drámai hatású első és hátsó légterelőkkel a LEGO dizájnerei sikeresen keltették életre az M-Sport Ford Fiesta WRC versenygép lenyűgöző megjelenését.
Az új készlet többféle keréktárcsát és két cserélhető tetőt (ez utóbbiak egyikét az éjszakai futamokhoz használt spotlámpák egészítik ki), autentikus versenyautó-grafikát, valamint sisakot és versenyzői kezeslábast viselő mini pilótafigurát tartalmaz. A pilótát a kivehető szélvédőn keresztül lehet beültetni az autóba.
A 203 darabból összeállítható Ford Fiesta M-Sport WRC LEGOSpeed Champions makett 6 cm magas és széles, a hosszúsága pedig 13 cm.
Fotó: Drew Gibson
“Nehéz lett volna méltóbb autót elképzelni a LEGOSpeed Champions sorozat megújítására, mint a 2017-es szezonban két Rally Világbajnoki címet és öt futamgyőzelmet szerző M-Sport Ford Fiesta WRC,” nyilatkozta Mark Rushbrook, a Ford globális motorsport igazgatója. “A LEGOSpeed Champions sorozat kedves módja annak, hogy megünnepeljük a Ford motorsport-eredményeit. Reméljük, ez a kisautó izgalmas inspirációt jelent majd a jövő autódizájnerei, mérnökei és rallyversenyzői számára.”
Az M-Sport Ford Fiesta WRC versenygép tavaly mind az egyéni, mind a gyártói kupát megnyerte a FIA Rally Világbajnokságon; az autót Sébastien Ogier és navigátora, Julien Ingrassia vezette, akik mellett idén a fiatal tehetség, Elfyn Evans és navigátora, Daniel Barritt is feltűnt az új M-Sport Ford World Rally Team soraiban.
Az 1,6 literes EcoBoost benzinmotorral hajtott M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautó (mármint az életnagyságú gép) az Európában tavaly év végén bemutatott vadonatúj Ford Fiesta alapjaira épül, és máris egy győzelemmel nyitott a 2018-as Rally Világbajnokságon, a múlt hónapban első helyet szerezve a Monte-Carlo Rallyn.
A Ford és a LEGO együttműködése azonban nem ér véget ezzel, hiszen a LEGO®Speed Champions sorozatban megjelent az új 1968-as Ford Mustang Fastback makett is. A 184 darabos készletből egy zöld karosszériájú, aranyszínű kerekekkel, versenymatricákkal, kivehető szélvédővel és klasszikus versenyzői öltözéket viselő pilótafigurával kiegészített Mustang építhető.
A LEGO Speed Champions kollekcióban a Le Mans 24 órás futamot 1966-ban és 2016-ban megnyerő Ford GT40 és új Ford GT versenyautók is szerepelnek.
A sorozat új tagjai, az M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautó és az 1968-as Ford Mustang Fastback 2018. március 1-től megrendelhető a LEGO.com/shop honlapon; mindkét makett ajánlott fogyasztói ára 14,99 euro (kb. 4700 forint).
Sébastien Ogier magabiztos győzelemmel nyitott a Rally Világbajnokság 2018-as szezonjában, amikor Ford Fiesta WRC gépével első helyezést szerzett a múlt heti Monte-Carlo Rallyn.
A pilótának ez nemcsak a második Fiesta-győzelme volt legendás Monte futamon, hanem immár az ötödik aranyérme Monte-Carlóban. De meg tudná mondani valaki, melyik évben állt legelőször rajthoz a Fiesta minden idők egyik legkeményebb és legkiszámíthatatlanabb rallyversenyén?
Ez 39 éve történt, amikor Ari Vatanen és Roger Clark nekivágtak Fiestáikkal a Monte futamnak, hogy végigszáguldjanak a Monacói Hercegséget körülölelő hegyeken.
1979-ben Vatanen, a ’repülő finn’ remek helyezéssel, tizedikként ért célba Mk1 Fiesta S1600 gépével, amelynek 160 lóereje messze elmaradt a többi versenyautó teljesítményétől.A brit Clark ugyanennek az autónak a Borehamban fejlesztett jobbkormányos változatával állt rajthoz, és a 13. helyen végzett, újabb bizonyítékot szolgáltatva az elsőkerékhajtású Fiesta képességeiről.
A Fiesta S1600 sosem nyert WRC-futamot, de a Fiesta későbbi generációiból kifejlesztett versenygépek világszerte számtalan diadalt arattak. A jelenlegi változat tavaly mutatkozott be Monte-Carlóban, elődje pedig 2011-ben első helyezést szerzett a Svéd Rallyn.
Az Autosport értesülései szerint a ralikrossz-világbajnokság 2020-tól teljesen elektromos autókra vált.
Az eredeti hírek csak arról szóltak, hogy a WRX-versenyhétvégén belül indítanak egy elektromos kategóriát, a legfrissebb információk szerint azonban a fő attrakciónak számító Supercar-kategóriát váltaná az elektromos, akár már két év múlva.
„Az elektromos autók alkotják majd a világbajnokságot” – nyilatkozta a magát fel nem fedő forrás. „Efelől senkinek ne legyen semmi kétsége. 2020-ban 15 autó fog majd indulni; eddig kilenc gyártó vett részt a megbeszéléseken, de a szükséges alkatrészek megvásárlása és egy ilyen autó megépítése nyitott lesz azok a privát csapatok előtt is, akik ebbe az irányba szeretnének elmozdulni.”
Az új elektromos autók alapját minden valószínűség szerint egy szénszálas monocoque-ot és biztonsági felszerelést tartalmazó szabványozott kasztnicsomag jelenti majd, amelyhez felfüggesztés és fékrendszer is járulhat. Az FIA az elkövetkező hetekben hirdeti majd ki a tendereket a kasztnicsomag és a hajtáslánc fő elemét képező akkumulátorok legyártására. A pályázatoknak azonban nem csak egy győztesük lesz: ahogyan a motorokat sem csak egyetlen szállító fogja gyártani, úgy azokat a kompozit idomelemeket sem, amelyek a belső szénkasztni tetejére kerülnek, ezzel biztosítva, hogy a széria ne kerüljön a teljesen standardizált sorozatok közé. Az idomelemek elviekben kissé szélesebbek lesznek a jelenlegi autóknál, valamint hangsúlyosabb hátsó aerodinamikai alkatrészeket kaphatnak.
Az elektromos autók térhódítása ennek ellenére nem jelenti azt, hogy a Supercar-kategória megszűnik létezni.
„Az elektromos World RX-autóknak nem feltétele a jelenlegi Supercarok eltűnése” – folytatta a titokzatos forrás. „A Supercar-kategória 100%-os támogatottságot élvez, és nem csak valamiféle európai bajnokság lenne belőle, hanem megmaradna nemzetközinek és Európán kívülinek is, amennyiben a piac ezt megkívánja.”
WRX-jósunk szavaiban lehet némi igazság, az FIA Technikai Munkacsoportja ugyanis az elmúlt év során rendszeres megbeszéléseket tartott a gyártókkal és az IMG-vel, a WRX promoterével a sorozat jövőjét illetően, ezeken az üléseken pedig a vezető autógyártók kifejezték érdeklődésük az elektromos ralikrossz iránt: a Peugeot Sport igazgatója, Bruno Famin még karácsony előtt megerősítette, hogy a francia gyártó az ’elektromos váltás’ tudatában készül a 2018-as szezonra, míg a Volkswagen nemrég bejelentett elektromos Pikes Peak-programja is mintegy próbapadként szolgál egy jövőbeli elektromos RX-hadművelet előtt. Mattias Ekström WRX-csapata szintén magáénak tudhatja az Audi támogatását:
„Sok pozitív tapasztalatot szereztünk tavaly a World RX-ben, ami megerősítette bennünk a sorozat növekedési potenciáljába vetett hitünk” – mondta Dieter Gass, az Audi Sport vezetője. „Reméljük, a közeli jövőben elektromos autók is részt vesznek majd ebben a bajnokságban, mert az elektrifikáció jelenleg kiemelt helyen szerepel az Audi motorsportos céljaiban.”
A 2017-es Polo R WRC a tavalyi évi szabálymódosítás alapján készült, a történelem egyik legjobban várt rallyautója volt, már előkészítették a megjelenésre, mikor kiderült, hogy a VW törölte WRC programját.
Sven Smeets, a VW Motorsport igazgatója szerint egy teljes, a múlt évben Monte Carlo-ban indítani szánt darab készen áll a csapat a hannoveri gyárában.
Bár soha nem fogják versenyen használni, de nyilvánosan és a teljes 2017-es színezéssel futnak majd, nem pedig az álcázó színekkel, amelyekben tesztelték. „Nem megy sehová” – mondta Smeets az Autosportnak, de egy napon meg fogjuk mutatni, ahogyan azt meg kell mutatnunk, így az emberek úgy tekinthetnek majd rá, mint egy jellegzetes, szép autóra, nem, mint a zebra-autóra, mert természetesen mindenki ismeri ezt a kocsit.
„Nem volt sok időnk arra gondolni, hogyan, mikor, vagy hol mutassuk meg, de itt van, és a cél az lenne, hogy bemutassuk, mintha a Monte Carlo kezdete lenne. Érdekünkben áll ezt megtenni, de a partnereinkkel kell erről először beszélnünk.”
Smeets azt mondta, hogy nincs terv arra vonatkozóan, hogy ki fogja majd vezetni az autót. Sebastien Ogier, Jari-Matti Latvala és Andreas Mikkelsen a VW 2017-es pilótái voltak, de most az M-Sport, a Toyota és a Hyundai versenyzői. „Talán meg kell várnunk, hogy egy korábbi versenyzőnk visszavonuljon, így meg tudnánk valósítani. A jó dolgokra mindig érdemes várni!” – viccelődött Smeets.
A VW lehet, hogy az elkövetkező hónapokban kiad egy előzetest az autóról a közösségi média csatornáin.