Kategória: Rally

  • Tim Gábor: Fontos második hely Komlón

    Tim Gábor: Fontos második hely Komlón

    Meredek hullámvölgyből kezd kijönni a Tim Gábor, aki pályaautós karrierje után lépett a rallye világába. Ugyan erősen kezdett a Rallye2-ben, dobogóval majd összetett győzelemmel indította az évet, ám hamar megismerte milyen a rallye valójában. Két kiesés, majd egy gyenge eredmény következett Veszprémben. Így érkezett el az idei hatodik versenyhez, a Baranya Kupával folytatódott a 2018-as bajnokság.

    A komlói verseny előtt a JG2-Racing újabb teszten adott lehetőséget a pilótának, hogy még jobban összeszokjon az Opel Adam R2-vel. Fontos volt a tapasztalat szerzés, a beállítások csiszolása.

    Tim Gábor navigátorával Timár Tamással jól kezdett a prológon, a hatodikok lettek. Majd az első gyorsasági szakaszon elgumizták magukat, de a hatodik helyet őrizték.

    Ugyan bizakodott abban a páros, hogy most újra a győzelemért tudnak küzdeni, nem sikerült közelebb kerülniük az élmenőkhöz. Egy helyet tudtak javítani az összesen hét szakaszon, így az ötödik helyen érkeztek a komlói célba, mely a kategóriájuk második helyét jelentette.

    „Nem vagyok elégedett, de az biztos, hogy az év végén nagyon fontos lesz ez a kategória második hely. Persze, szeretnénk abszolút bajnokok lenni, de ez már nagyon messze került, szinte lehetetlen. Azonban a kategóriánkban, az 1600cc-esek között ez még lehetséges. Egyszerűen nem volt elég erőnk, hogy győzzünk. Pedig a csapat tényleg mindent megtesz, és tudom, hogy meg fogom ezt hálálni nekik. Voltak műszaki gondjaink, az autó teljesítménye sem volt elég, de nem hiszem, hogy csak az autóban kell keresnem a problémát, nekem, nekünk is kell fejlődnünk. Most még két versenyünk van hátra. Nem adjuk fel, minimum a kategória bajnoki címért szeretnénk küzdeni!” – foglalta össze Tim a komlói versenyét.

    Nem sok szünetre van lehetősége az Opeles párosnak, hisz szeptember első hétvégén jön a Salgó-Ózd Rallye, az idei hetedik verseny.

  • Felfedezők nyomában

    Felfedezők nyomában

    Ötvennél is több csapat áll rajthoz szeptember 11-én az első Türkmén Desert Race-en – köztük ismert terepraliversenyzők és amatőrök is, akik mind azért érkeznek, hogy felfedezzék Türkmenisztánt. Elsősorban persze a Karakum-sivatagra kíváncsiak, hiszen az teljesen ismeretlen terep mindenki számára. A mezőny – soraiban a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőssel – kelet-nyugati irányban szeli át az országot, öt szakaszt teljesítve. 

    „Nagyon várom a türkmén versenyt, mert minden információ, amit kapok róla, új kalandokat ígér – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – Új tájakat, új országot fedezünk fel, ennek a sportnak éppen ez a lényege, ezt szeretjük benne a legjobban. Hogy nehéz verseny lesz? Sohasem riadtunk vissza a kihívásoktól.”

    A Türkmén Desert Race egy szuperspeciálissal kezdődik, majd még a nap folyamán belekóstol a mezőny a Karakum sivatagba. Az első éjszaka a táborban (és persze ezt követően a többi is) olyannak ígérkezik, amit a Jean-Louis Schlesser fémjelezte szervezőcsapattól megszokhattunk: barátságos, tábortűz-körbeülős, élmény-mesélős – a klasszikus sivatagi versenyek hangulatát idézve.

    A pályákat felíró Dakar-győztes René Metge elárulta hogy gyönyörű tájakon autózik majd a mezőny: a gyémánt-folyótól a „pokol kapujáig”. Utóbbi az elnevezése alapján semmi jót sem ígér a versenyzőknek – főként, hogy a legtöbben közülük már jól tudják, milyen az, amikor Metge valamit pokolinak titulál. Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy ott tényleg megizzadnak majd a legrutinosabbak is.

    „Voltam már a pokolban, még 2004-ben, pályafutásom első Dakarján még Afrikában, úgyhogy ezt nem büntetésnek, inkább fantasztikus lehetőségnek élem meg – mondta Bunkoczi László, aki az Opel Crossland X bal oldali üléséből diktálja az itinert Szalaynak. – Mindig új nehézségekkel találjuk szembe magunkat, azokat kell legyőzni. Nem találkoztam még olyan emberrel, aki versenyzett a Karakum sivatagban, jó, hogy egy nemzetközi mezőny tagjaként az elsők közt lehetünk. Nem tudjuk, René Metge hova küld majd minket, de mi megyünk.”

  • Tim Gábor hét pontos Veszprém Rallye-ja

    Tim Gábor hét pontos Veszprém Rallye-ja

    Rendkívül erős év kezdés, dobogó majd győzelem, így érkezett Tim Gábor a Rallye2-be. Azonban hamar kiderült, hiába a jó kezdeti tempó, a rallye nagyon összetett és nehéz szakág erős mezőnnyel, és ezt még tanulni kell. A sikereket két kiesés követte, majd a gyilkos veszprémi pályákon folytatódott a Rallye2 bajnokság. Timék számára kevés sikerrel.

    Tim Gábor pályaautós tapasztalata nem sok helyen ér annyira keveset, mint a veszprémi murvás pályákon. Kemény, sziklás talaj, ahol nem az ideális íveket kell keresni, hanem az olyan nyomvonalakat, ahol az autó megtalálja az optimális tapadást. Tim számára nemcsak ez okozott gondot, még az idény első murvás versenyén hibázott, és ezt nem akarta megismételni.

    A Tim Gábor – Timár Tamás kettős végül a kilencedik helyen zárta a nagyon nehéz, autógyilkos versenyt, mellyel 7 pontot gyűjtött a bajnokságban, ahol jelenleg az 5. helyen áll.

    „Ez most nem állt össze. Az autót és a pályák ritmusát sem éreztem, Tomival nem találtuk meg a tempót, esély sem volt jobb eredményre. A végére szépítettünk, így legalább pontokkal jöttünk el, de persze ez kevés. Most nem fogunk ezen tovább töprengeni, mert nincs értelme. Persze, kielemezzük miért is voltunk lassúak, de még fontosabb, hogy az év utolsó három aszfaltos versenyén visszatérjünk a dobogós helyekre. Riválisaink most sokkal jobbak voltak, gratulálunk nekik! De nem állunk meg, fejlődünk tovább!” – nyilatkozta Tim Gábor a Veszprém Rallye után.

  • Räikkönen tesztelhet a Toyota WRC-vel, ha akar

    Räikkönen tesztelhet a Toyota WRC-vel, ha akar

    Tommi Mäkinen, a Toyota WRC csapatfőnöke semmilyen akadályt nem gördítene Kimi Räikkönen elé, ha a finn a Yaris tesztelésére kapna kedvet.

    Ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk, nyár környékén a legnagyobb téma a paddockban Räikkönen jövője szokott lenni, az idei szezon azonban minden eddiginél nagyobb valószínűséggel az utolsó a ’jégember’ számára az F1-ben. Räikkönent nemrég hírbe hozták egy esetleges WRC-s visszatéréssel a Toyota színeiben, és habár a finn szerint a sztorit „irgalmatlanul felfújták”, a Toyota nem cáfolta ennyire vehemensen a pletykát.

    „Még nem tesztelt semmit, de miért is ne?” – mondta Mäkinen az Autosportnak. „Ha vezetni akarja az autót, habozás nélkül megengedném neki.”

    Räikkönen kétéves F1-es hiátusa alatt, 2010-ben és 2011-ben versenyzett a WRC-ben, legjobb eredményét, egy ötödik helyet a 2010-es Török Rallyn érte el. A raliszeretet azóta sem múlt el, az új generációs autók pedig minden eddiginél csábítóbb eshetőséget jelenthetnek Räikkönennek. Mäkinennek van tapasztalata a finnel és tudja, hogy „jól vezet, egyáltalán nem őrült”, miután 2009-ben néhány finnországi és olaszországi ralin Räikkönen az ő csapatával szerzett némi releváns tapasztalatot egy Fiat S2000 Abarth volánja mögött.

    „Mielőtt felléptünk volna a WRC-be, először csak arról volt szó, hogy néhány ralin elindulunk a Fiattal” – emlékezett vissza 2009-re Kaj Lindström, Räikkönen volt navigátora. „Egyelőre még nem beszéltünk semmiről. Lehet, hogy ki szeretné magát próbálni egy ralin a Toyotával, és érdekes lenne az autóban látni, de egyelőre nincsenek konkrét tervek. Mindenesetre ezt könnyen elintézhetné, mert Tommi érdekes figurának tartja. Jól ismeri őt, Kimi pedig engem, de nagyon óvatosan kell bánnunk ezzel a sztorival. Bármit is mondanánk, hirtelen mindenki úgy hozná le, hogy Kimi egész évre leszerződött velünk. Az ilyeneket gyakran eltúlozzák.”

    Räikkönen visszatérésének sportszempontból Sébastien Ogier is örülne.

    „Ha szeretne visszajönni, biztos vagyok benne, hogy jól menne neki” – mondta az ötszörös világbajnok, aki 2010-ben a finn csapattársa volt a Citroen Juniornál. „A kérdés csak annyi, hogy valóban akarja-e; mindannyian tudjuk, hogy nem tartozik a legszorgalmasabbak közé. Amikor évekkel ezelőtt idejött, kicsit szenvedett, és ennyi év kihagyás után ezt most sem lenne másképp, különösen úgy, hogy szerintem a szint azóta csak emelkedett. De a Räikkönen név csak jót tehet a sportnak.”

  • Veszélyben a 2019-es Dakar

    Veszélyben a 2019-es Dakar

    Anyagi gondok miatt Peru is visszaléphet a 2019-es Dakar-rali rendezési jogától, amivel az egész esemény veszélybe kerülne.

    A Dakar szervezője, az ASO múlt hónapban jelentette be, hogy Bolívia és Chile visszavonulását követően a legendás rali 2019-es felvonását kizárólag Peruban rendezik. A napokban azonban kiszivárgott, hogy az ASO és a perui kormány között aláírt dokumentum valójában csak egy előzetes szerződés volt, a végleges döntésre csak június 30-án kerül sor. Számos sajtóértesülés szerint a kormány komolyan fontolóra vette a visszalépést, mert az előzetes pénzügyi vizsgálatok negatív képet festettek a Dakar megrendezését illetően.

    A 2018-as rali első öt szakasza zajlott Peruban, amiért cserébe az állam körülbelül 40,5 millió dollárt kapott. Ezzel összevetve a 2019-es Dakar körülbelül 31 millió dollárjába fájna Perunak: 6 millió a rendezési jogért, míg a maradék 25 millióra az infrastruktúra, a közbiztonság és a logisztika lebonyolításáért lenne szükség.

    „A Dakar nyilvánvalóan Perura vonzza a világ tekintetét, a jelenlegi pozitív gazdasági trendet figyelembe véve pedig remek alkalom lenne az ország marketingelésére” – nyilatkozta Cesar Villanueva, a perui Miniszterek Tanácsának elnöke. „Minden tőlünk telhetőt megteszünk a 2019-es Dakar megrendezéséért, de a végleges döntésre csak az elkövetkező órákban derül fény.”

    Az ASO nem kommentálta a híreket, de a munkálatokat már elkezdték a jövő évi útiterven.

  • Tim Gábor: Két kiesés után megpróbálunk felállni

    Tim Gábor: Két kiesés után megpróbálunk felállni

    Tim Gábor pályaversenyzésben már megszokta, hogy az autósporttal jár a műszaki hiba. Voltak idényei, mikor sorozatban esett ki, rajta kívül álló okok miatt. Most is hasonló helyzetbe került.

    Idén a Rallye2 bajnokságban induló, többszörös bajnok versenyző, jól kezdte a szezont, Eger Rallye-n harmadik lett, majd Timár Tamás navigátorával megnyerte a Miskolc Rallye-t.

    Bizakodva érkezett a páros az Iseum Rallye-ra, de egy ugratót elmértek, és a repülés ugyan szép volt és rengeteg kép készült róla, az autót megviselte. Az Opel Adam R2 hűtése sérült, ami miatt jelentős hátrányba kerültek. A versenyt végül féltengely törés miatt feladni kényszerültek.

    Az idei negyedik versenyen a Székesfehérvár Rallye-n óvatosan kezdett a páros, de folyamatosan gyorsultak, ám ekkor újra utolérte Őket a végzet, ismét a féltengely tört el az autóban, így sorozatban másodszor eset ki az opeles páros.

    „Nagyon nehéz most pozitívumokat találni, hisz a második verseny után rögtön bajnoki tabella élén találtuk magunkat, és most teljesen eltűntünk a süllyesztőben. Ugyan van az év végén minuszolás, ahol ezeket a nullázásokat eldobhatjuk, de látni kell, hogy nagy hátrányba kerültünk, a riválisok nagyon megléptek tőlünk, és tempóban is elénk kerültek. De fel kell állni, hisz továbbra is hiszünk benne, hogy küzdhetünk a bajnoki címért, de legalább a dobogóért. A JG2 Racing mindent megtesz a sikeres folytatásért, tüzetesen átvizsgálják az autót, mert az egymás utáni két kiesés mögött kell lennie valaminek. Meg fogják találni, nem is kételkedem. Nekünk pedig Tomival újra fel kell venni a tempót és megmutatni, hogy tudunk nyerni.” – foglalta össze Tim az újabb félresikerült versenyt.

    A Rallye2 bajnokság a Veszprém Rallye-val folytatódik július elején.

  • Tim Gábor kiesett az Iseum Rallye-n

    Tim Gábor kiesett az Iseum Rallye-n

    Tim Gábor a Rallye2 bajnokság élén várta a folytatást, bizakodva érkezett az Iseum Rallye-ra, ahol élete első murva versenye várt rá.

    Timár Tamás navigátorával felkészülten várhatta a szombathelyi versenyt, hisz közel fél napot autózhatott a JG2 Racing által felkészített Opel Adammal a versenyt megelőző teszten.

    Az Opel Adam R2 beállításaival összeszokott a többszörös magyar bajnok pilóta, és jól is kezdte a futamot, hisz az első gyorsasági után kategóriája második helyén állt.

    A Rallye Katlanban, ahol a második gyorsasági szakaszt teljesítette a Rallye2 mezőnye, hibázott az Opeles páros, az ugratót túl nagy tempóval abszolválták, és az R2-es autó eleje keményen landolt.

    Ugyan a gyorsasági szakaszt teljesítették, sőt feljöttek az összetett 5. helyre, az autónak komoly sérülései keletkeztek.

    A vasárnapi harmadik és negyedik gyorsasági szakaszon melegedési gondok miatt csak lassabb tempóban közlekedtek, majd az ötödik gyorsasági szakaszon féltengely törés miatt félreálltak, és feladták az Iseum Rallye-t.

    Mivel az idei első murvás verseny 1,5x szorzóval bírt, a riválisok jelentős pontelőnybe kerültek.

    „Nagyon szerettem volt a vetélytársainkkal küzdeni, úgy érzem nagyon izgalmas futam lett volna. Sajnos hibáztunk, 5 km/h-val emeltünk a tempón az ugratónál, ami úgy tűnik már sok volt. Az autó elugratott szépen, ezzel nem lett volna gond, de domb teteje megdobta az autó hátulját és így orral érkeztünk. A srácok a szervizparkban kőkeményen dolgoztak az autón, tényleg le a kalappal előttük. A féltengely törésünk megpecsételte a versenyünket, amit sajnálok, mert végig éreztem a potenciált az autóban. Ugyan most jelentős hátrányba kerültünk a bajnokságban, de ez engem csak motivál, jó volna a Székesfehérvár Rallye-n javítani a pozíciónkon. A csapat mögöttem áll, és szeretném meghálálni ezt egy újabb jó eredménnyel.” – összegezte a versenyt Tim Gábor.

  • Räikkönen és a Toyota is cáfolja a WRC-s pletykát

    Räikkönen és a Toyota is cáfolja a WRC-s pletykát

    Kimi Räikkönen cáfolta azon pletykákat, melyek szerint tárgyalásban áll a Toyotával, hogy csatlakozzon WRC csapatukhoz.

    A hírt a finn sajtó alapján kapta fel a nemzetközi média. Ezek után a RaceFans magát Räikkönent is megkérdezte erről.

    „Ha beszélnek azzal a (finn) hölggyel, aki ezt írta, talán maguk is rájönnek, hogy nem sokat tud a versenyzésről, vagy bármi másról.” – mondta Räikkönen „Ez pletyka és az ő ötleteik. Persze érdekel a ralizás, ha majd abbahagyom (az F1-et), ez nem titok. De semmilyen szerződésem, vagy ilyesmim nincs. Az, hogy az emberek folyamatosan irkálnak, az nem az én problémám.”

    A finn elmondta, hogy látta az eredeti cikket erről és szórakoztatónak találta.

    „A vicces része az, hogy azt állították, hogy Mika Häkkinen ezt meg is erősítette.” – mondta Räikkönen. „Most komolyan, a nő, aki írta, és ő (Häkkinen), mennyit tud az én életemről? Semmit.”

    A híresztelést a Toyota sportigazgatója, Räikkönen egykori WRC-s navigátora, Kaj Lindström is cáfolta.

    „Erről most hallok először. ” – mondta az Autosportnak. „Evidens, hogy ha ilyesmi lesz kilátásban, én leszek az első aki megtudja azt Tommitól (Mäkinen), vagy tőle (Räikkönen). Számomra ez csak spekuláció.”

  • Räikkönen akár a WRC-be is visszatérhet jövőre

    Räikkönen akár a WRC-be is visszatérhet jövőre

    A napokban ismét az lett az egyik legnépszerűbb téma, hogy vajon meghosszabbítja-e a Ferrari Kimi Räikkönen szerződését.

    Sebastian Vettel szeretné, ha maradna a finn, és Räikkönen is jelezte, hogy maradna, mégis a finn Ilta Sanomat azt állítja, hogy a monacói paddockban már arra tippelnek, hogy jövőre a Jégember ismét ralizna inkább.

    2009 végén egyszer már visszavonult Räikkönen és kipróbálta magát WRC-ben.

    A finnek szerint pedig a Jégember most tárgyalásban áll Tommi Mäkinennel, a Toyota Gazoo Racing WRC-s csapatának főnökével. Ezt pedig megerősíti az a tény, hogy Mäkinen és helyettese, Mia Miettinen is Monacóban van most, és látták is őket Räikkönen jachtján.

    „Kimi lehetne Toyota versenyző, de előbb el kell döntenie, hogy folytatja-e a karrierjét a Ferrarival.” – mondta Miettinen.

  • A Dakar 2020-ban visszatérhet Afrikába

    A Dakar 2020-ban visszatérhet Afrikába

    Étienne Lavigne, a Dakar-rali igazgatója szerint akár már 2020-ban ismét Afrika lehet a legendás raliverseny helyszíne.

    Miután a 2008-as Lisszabon-Dakar felvonást terrorfenyegetés miatt törölni kellett, a szervezők a biztonság kedvéért 2009-re Dél-Amerikába helyezték át a Dakar-rali színhelyét. Az elkövetkező évtizedben minden remekül zajlott, ám a jövő évi versenynek csak Peru ad majd otthont, miután Chile az utolsó pillanatban visszamondta rendezési jogát. Mindez arra ösztökélte az ASO-t (a raliszervező testületet), hogy tárgyalásokba kezdjenek különféle afrikai országokkal a Dakar ’hazatérésével’ kapcsolatban.

    „Az idei év tekintetében elkerülhetetlenné vált annak mérlegelése, hogy más helyszínre telepítsük a ralit” – mondta Lavigne. „Nem szenvedhetünk tovább olyan döntések miatt, amik fölött nincsen irányításunk. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, mert a Dakar a világ legnagyobb és legfontosabb ralija; kell egy terv a jövőre nézve. Néhány hónappal ezelőtt elkezdtünk kapcsolatokat kiépíteni más országokkal, mint például Algériával, Angolával és Namíbiával. Számos alkalommal kiutaztunk már Algériába, hogy találkozzunk a politikai vezetőkkel, és tudjuk, hogy meglenne a hajlandóság egy ilyen méretű esemény megszervezésére. A csapatok és a versenyzők minden évben alig várják, hogy egy vonzó és izgalmas Dakaron vehessenek részt. Ezért szükséges, hogy a következő évi felvonásokhoz más országokban is gondolkozzon az ember.”

    Az említett három afrikai ország közül egyiktől sem idegen a Dakar: Algériában 1993-ban haladt át a verseny, míg az 1992-es Párizs-Fokváros maraton érintette Angolát és Namíbiát is.