A Január 24-26-i eseményen Bottas az M-Sport Ford Fiestájával versenyez majd, előtte azonban egy teszten is részt vesz majd.
A helyettes csapatfőnök Rich Millener szerint Bottas megfelelő téli körülmények között remekül szerepelhet majd.
„A konzisztens körülmények mindenképp segíthetnek.” – mondta Millener. „Ideális esetben sok lesz a hó, a nagy hóbuckák és sok jó, kemény jég az úton.”
„Ha ilyenek lesznek a körülmények, akkor komolyan ráérez majd és gyorsan fog tanulni. Ha egy kicsit melegebb lesz és elkezdi elveszíteni a szögeket a gumikról, mert előtűnik a jég alól a kavics, akkor kemény lesz.”
Bottas navigátora Timo Rautainen lesz, aki Marcus Grönholmot hozzásegítette a 2000-es és 2002-es WRC bajnoki címhez.
„Ami nehéz lesz számára, amit már láttunk (Kimi) Räikkönen és Robert (Kubica) esetében is, tanulmányozni az itinert.” – mondta Millener. „De ott lesz neki Timo, hogy segítsen, rendben lesz. Ő egy nagyon, nagyon ügyes versenyző, láthatjuk miként bánik egy Forma-1-es autóval, és ezeket a képességeket átmenti majd.”
„Nem fog félni a sebességtől és nem kell megtanulnia, hogy kell autót vezetni.”
Az Arctic Lapland Rally-n korábban más finn F1-es versenyzők is részt vettek, így például Keke Rosberg, Mika Häkkinen és Kimi Räikkönen.
A magyar rali sprint bajnoki cím és a Kia Platinum kupában elért 7. hely után ralival vezeti le a 2018-as versenyszezont Vogel Adrienn. A legsikeresebb magyar női autóversenyző idei navigátorával, Notheisz Ivettel indul a
Szilveszter Rallye-n.
Az 1.2-es Kia Picantóval az 1.4-es kategóriában indul a női páros, akik nem egyedüli hölgyek lesznek a mezőnyben: a 20. Szilveszter Rallye-n a 204 indulóból 41 nő.
“Nagyon jó hangulatúak ezek a versenyek, népes a mezőny, tavaly is kétszáz fölötti volt az induló párosok száma, ez a legnépszerűbb raliverseny az országban, talán Közép-Európában is. És nemcsak a versenyzők, hanem a nézők körében is, hiszen a Hungaroring területén több szakasz is jól belátható. Tavaly a testvérem navigált, idén az évközbeni versenyzőtársam, Notheisz Ivett ül mellettem, akivel fantasztikus a közös munka” – árulta el Vogel Adrienn.
A 20. Szilveszter Rallye december 27-én, csütörtökön kezdődik a Hungaroringen a pályabejárással, gépátvétellel és hivatalos teszttel, majd 28-án, pénteken délelőtt tízkor, 29-én, szombaton reggel 9-kor indul az első autó az első gyorsaságira.
A visszaszámlálás elkezdődött – már két hét sincs a 2019-es Dakar rali rajtjáig, amelyen egyetlen magyar autós párosként áll rajthoz a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős. Az Opel Dakar Team pilótájának ez lesz a 14. Dakarja, s nem ígérkezik könnyűnek, hiszen kizárólag Peruban, vagyis majdnem végig dűnék között zajlik majd.
Szalay elárulta, bár 23 éve versenyez a világ különböző sivatagjaiban, még most sem mindig tudja, mi vár rá a dűne másik oldalán.
„Huszonhárom éve indultam az első Dakaromon, de még januárban is leestem egy dűnéről, mert nem sikerült felmérnem, hogy milyen lehet a másik oldala – mondta az Opel Grandland pilótája. – Vannak persze általános igazságok – csak nem érvényesek egyformán minden dűnére. Az előbb említett esetben is a dűne felém eső oldala le volt törve, úgyhogy joggal gondolhattam, a másik oldala sima, hiszen a szél általában így alakítja a homokdűnéket. Ehhez képest a túloldalon is letörés volt, úgyhogy jól le is estünk róla.” S éjszaka még tovább bonyolódik a helyzet. Húsz éve ugyanúgy mumusnak számított az éjszakai vezetés a sivatagban, mint manapság. „Az ember nem látja maga előtt az utat, csak azt a keskeny fénycsíkot, amit a lámpa megvilágít – árulta el Szalay. – Mész felfelé a dűnén, és csak reméled, hogy eltaláltad a sebességet. Mert ha túl kevés, elakadsz és nem érsz fel a tetejére, ha meg túl gyorsan, akkor leesel a másik oldalon. Világosban, amikor átbuktatod az autót a dűne tetején, van rá néhány tizedmásodperced, hogy eldöntsd, balra vagy jobbra mész, hogy adsz-e gázt, vagy inkább fékezel. Ám éjszaka abból a lámpafénnyi villanásból nyilván nem tudsz következtetéseket levonni. De ez is szép a terepraliban…”
Az Opel Dakar Team navigátora, Bunkoczi László hozzátette, először félt a dűnéktől, ám ahogy teltek az évek, egyre jobban megszerette őket. Talán azért, mert egyre többször jutottak át rajtuk. „Most, hogy szinte végig homokon zajlik majd a küzdelem, nem lesz könnyű dolgunk, de a Dakaron ez szinte normális – tette hozzá Bunkoczi. – Ezzel most megint véget ér egy korszak, mert ha igazak a hírek, és a mezőny jövőre tényleg visszatér Afrikába, mindenkinek meg kell újulnia. A szervezőknek is, nekünk is – és ez nagyon nagy kihívás. A sivatag azonban megtanított arra, hogy soha ne adjuk fel, és én például az ott szerzett tapasztalatoknak köszönhetően az életben is kitartóbb vagyok.”
A Dakar rali mezőnye január 6-án rajtol Limában, és 5000 kilométer megtétele után oda is tér vissza január 17-én.
A kilencszeres ralivilágbajnok, Sebastien Loeb eldöntötte, hogy Hyundai-jal versenyez jövőre. Ez Loeb első profi szerződése is egyben, amit már nem a PSA Csoporttal kötött. A mai megállapodásig Loeb gyakorlatilag szabad volt, így tesztelte még a PH Sport Peugeot 3008DKR-jét Abu Dhabiban, a nagy megmérettetés, a Dakar előtt.
A Hyundai részéről ugyan hivatalos megerősítés még nem történt, de a csapatmenedzser, Alain Penasse megerősítette, hogy a dél-koreaiak már korábban is egyeztettek a francia legendával. A részletek még egyelőre tisztázatlanok, olyan tekintetben, hogy miképp illeszkedik Loeb majd a Hyundai csapatába, illetve mi lesz a jelenlegi pilótájuk, Hayden Paddon sorsa.
Teljes szezonra azonban feltehetően nem térhet vissza, mert a Dakaros elköteleződése miatt már a szezonnyitó monacói megmérettetést sem tudja vállalni.
Múlt héten Penasse a motorsport.com-nak annyit mondott, hogy nem várható változás a csapat felállásában, így január 24-27 között az i20 Coupe WRC-ket Thierry Neuville, Dani Sordo és Andreas Mikkelsen vezethetik.
A Peugeot bejelentette, hogy 2018 végén kivonulnak a rali világbajnokságról, ami azt is jelentette, hogy Loeb először maradt volna profi szerződés nélkül az elmúlt 20 évben, ha nem jön a Hyundai. Azzal, hogy a dél-koreaiakhoz igazol, nyitva maradt annak is a lehetősége, hogy a ralikrossz versenyeken is indulhasson, Marcus Grönholmmal egyetemben, aki szintén i20-asokat nézett ki a csapatának.
A WRC-ből öt éve távozott Loeb teljes szezonos versenyzőként, de idén háromszor is visszatért a Citroennel, és a spanyol versenyhétvégét megnyerte.
A több nehézséget, három kiesést, de végül kategória harmadik helyet hozó Rallye2 szezon végeztével volt hiányérzet Tim Gáborban és a JG2 Racingben. A bemutatkozó év ugyan hozott győzelmet és sikereket, a murvás versenyeken nem sikerült bizonyítani.
Emiatt a JG2 Racing egy új autóval indította a Tim Gábor – Timár Tamás kettőst az év végi Mikulás Rallye-n. A cél egyértelmű volt, a Peugeot 208 R2-vel való megismerkedés és murvás versenyek tanulása.
Miután egy rövid teszten sikerült megismerkedni a francia márkával, a Tim – Timár páros bizakodva várta a futamot. Ugyan az első gyorsaságin csak a 6.-ik időt autózták a 16 fős kategóriában, sikerült növelni a tempón. A következő szakaszon már a második idővel érkeztek.
A további három szakaszon is a 2-3. helyen álltak, és végül a harmadik helyen zárták a versenyt. Volt ugyan esélyük megszerezni a második helyet is, de a számukra kedvező utolsó szakaszt törölték, így nem sikerült még előrébb lépni.
„Nem titok, nem szeretem, vagyis eddig nem szerettem a murvás versenyeket. Hét év gokartozás és közel nyolc és pályaversenyzés után rendkívül idegen volt számomra a murvás talaj. Az idei szezonban szenvedtem a murvás futamokon, nem tudtam felépíteni a tempót. Így jól jött, hogy egy másik autóval, lényegében újra kezdhettem a tanulást. Úgy érzem sikeresen vettük az akadályt. Kategória harmadik hely nem rossz, de lesz még jobb is! Sajnálom, hogy törölték az utolsó kör-gyorst, ott jók lettünk volna. Köszönöm a csapatnak és támogatóinknak, hogy ismét lehetőséget kaptunk!” – nyilatkozta Tim Gábor a verseny után.
A Tim – Timár páros idei szezonja még ezzel a futammal sem ért véget, az év végi hungaroringi Szilveszter Rallye-n újra autóba ülnek!
Valtteri Bottas egy M-Sport Ford Fiesta WRC volánja mögé pattan a január végi Arctic Lapland finnországi ralin.
Mintegy felvezetésképp a 2019-es F1-es szezonra, Bottas részt vesz a január 24-26-án rendezett Arctic Lapland ralin, méghozzá egy olyan Ford Fiestával, amilyennel Sébastien Ogier két WRC-bajnoki címet szerzett az elmúlt két évben.
„Kivételes lehetőség ez számomra, hogy bepillanthassak a ralizás világába” – kezdte Bottas. „Szeretném mindenkinek megköszönni, aki hozzájárult ennek a lehetőségnek a megvalósulásához. Teljesen új terepről beszélünk, semmilyen előzetes tapasztalatom nincs a WRC-autókkal kapcsolatban, de versenyzőként akármilyen autóban ülsz, mindig igyekszel a gázpedált a padlóig nyomni!”
Az Arctic Lapland ralit a finn F1-es versenyzők játszóterének is lehet nevezni: Bottas előtt Keke Rosberg, Mika Häkkinen, Kimi Räikkönen és Heikki Kovalainen egyaránt részt vett a téli eseményen. A Mercedes-pilóta navigátora Timo Rautiainen lesz, aki a 2000-es évek elején Marcus Grönholm WRC-bajnok anyósülésében diktálta a tempót, és habár az elmúlt időszakban már csak a pálya mentéről szemlélte az eseményeket, nem tudott nemet mondani a kínálkozó alkalomra.
„Ez egy annyira érdekes kihívás, hogy muszáj volt rábólintanom” – magyarázta Rautiainen. „Hiszek benne, hogy egy Valtterihez hasonló tehetséges versenyzővel megfelelő alaprutint tudunk majd kialakítani a tesztek során. A legnehezebb rész persze a pacenote lesz: meg kell tanulni minden apró trükköt, legyen az a pacenote-ok megírása vagy az ezek alapján való vezetés.”
A Mattias Ekström által vezetett EKS jövőre már nem vesz részt a WRX-ben, az Audi S1-ek pedig eladásra kerülnek.
Rosszabbnál rosszabb hírek érkeznek a WRX háza tájáról: a Peugeot és az Audi meglepetésszerű kivonulása után a széria egyik legnevesebb privát csapata, az EKS is távozik a ralikrossz porondjáról.
„Öt csodálatos, támogatással és szórakozással teli évet követően úgy döntöttünk, hogy szünetet tartunk és nem állunk fel a 2019-es rajtrácsra” – jelentette be Ekström. „Amikor 2014-ben elindítottam az EKS-et, valóra váltottam egyik álmomat, hogy a saját csapatomban versenyezhessek, ahol a legjobb emberek, a legmenőbb márkák, a legnagyszerűbb partnerek és autók ötvöződnek. Az új Audi S1 volt az álomautó ehhez a projekthez, és most öt évvel később csak annyit tudok mondani, hogy hatalmas siker volt.”
A svéd legenda és csapata 2016-ban elhódította az egyéni és a csapatbajnoki címet, az elmúlt két évben pedig az Audi gyári támogatásával a második helyen végzett a domináns Johan Kristoffersson mögött. A kivonulás azonban nem egyenlő a totális elzárkózással.
„Eladjuk az autóinkat, és nagyon remélem, hogy az új tulajdonosoknak is legalább annyi élvezetet fognak szerezni, mint nekünk” – folytatta Ekström. „Az EKS mindenben támogatni fogja az új tulajdonosokat, hogy nekik is sikerekben és remélhetőleg trófeákban gazdag időszakuk legyen. Még azonban nem tudjuk biztosra, mit hoz a jövő.”
Csak homok és dűne lesz terítéken a 41. Dakar ralin, amelyen 534 versenyző és 334 jármű áll rajthoz, köztük egyetlen magyar autós egységként a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, amely egy Opel Grandlandet állít csatasorba.
A nevezők létszámáról és az útvonal részleteiről Étienne Lavigne versenyigazgató beszélt a verseny prezentációján, ahol azt is elmondta, az 5000 kilométeres össztávú viadalból 3000 kilométer lesz a mért szakaszok hossza – szinte kizárólag homokon. A sivatagi pályák nagyon jó navigációs képességet és jó fizikai állapotot igényelnek – legfőképpen a motoros kategóriában. A mezőnyben ott lesznek a legnagyobb sztárok, így a motorosoknál a címvédő Walkner, Price és Sunderland (mindhárman KTM-mel), Benavides, Goncalves és Barreda (Honda), valamint Van Beveren és De Soultrait (Yamaha). Az autósoknál a Mini bivalyerős alakulattal képviselteti magát – a márka színeiben Sainz, Peterhansel, Despres, Roma, Przygonski és Terranova száguld, míg Loeb egy privát Peugeot-t irányít. Mindannyiuknak farkasszemet kell nézni a Toyota-legénységgel, vagyis Al-Attijah-val, De Villierssel és Ten Brinkével. A kamionos kategóriában a Kamaz legfőbb ellenfele alighanem a De Rooy-csapat lesz, s maga Gerard De Rooy, aki egy év kihagyás után tér vissza a Dakarra.
„Nem könnyíti meg a dolgunkat, hogy az egész verseny homokon zajlik – szögezte le Szalay Balázs. – Peruban vannak ugyanis a legnehezebb dűnék, amelyek már legutóbb is szedték az áldozataikat. Reméljük, ezúttal mi nem leszünk közöttük. Az itteni dűnék egész másak, mint Afrikában, sokkal magasabbak, ezért itt nem is nagy az átlagsebesség, viszont vannak szakaszok, amelyek belevezetnek a tengerbe, ami egyszerűen csodálatos.”S hogy navigátor szempontból mit jelent mindez?
„A dűnék között könnyebb dolgunk van, mert kevés dolog zavar meg, nagyobbak a távolságok, és a tempó is lassúbb – mondta Bunkoczi László. – A navigátor irányokat követ, s ha nem csinál nagy butaságot és jól váltja az irányokat, akkor nem lehet gond. Egyrészt a homokon vannak előttünk nyomok, másrészt alapvetően onnan, hogy tudom honnan jövök és hova tartok – abban kell biztosnak lenni, hogy ahol legutóbb irányt váltottál, ott jó felé mentél el.”
Fotó: Opel Dakar Team
Szalay Balázsnak ez már a 14. Dakarja, ám a januári viadalon 135 újonc is indul (97 járművel). Meglepő szám, hogy 30 járművel startol a Side by Side kategória, és a verseny dél-amerikai történetében most indul a legtöbb női versenyző – összesen tizenhét. Érdekes szabályváltoztatás, hogy az autós, kamionos és Side by Side kategória versenyzői élhetnek az úgynevezett „második eséllyel”. Mivel az utóbbi években nagyon sok egység esett ki a Dakar első felében, a rendezők úgy döntöttek, a fenti kategória versenyzői számára második esélyt biztosítanak, vagyis az első héten kiesők a szünnap után újra csatlakozhatnak a mezőnyhöz. Narancs színű rajtszámmal versenyeznek majd egy külön versenyben, és akármilyen helyezést érnek el a szakaszokon, nem rajtolhatnak a legjobb tizenöt között.
Színpompás versenyautók, -motorok és -kamionok tucatjai sorjáztak szerdán és csütörtökön a Le Havre-i kikötőben – a 2019-es Dakar ralira készülő versenyzők járművei estek át ott az első ellenőrzésen, mielőtt betették őket a hatalmas komp gyomrába, amely majd Peruba szállítja értékes rakományát.
A járművek között volt Szalay Balázs és Bunkoczi László Opel Grandlandje is, amellyel több mint négy óra alatt végeztek a francia szakemberek, pedig gépátvétel nem is volt (arra majd Limában kerül sor, január elején), csak a kötelező matricákat ellenőrizték és a GPS-t szerelték be.
„Időben megérkeztünk Le Havre-ba, de nagyon sokáig tartott a papírmunka, talán azért, mert rengeteg volt a jármű – mondta el Őri Péter, az Opel Dakar Team szervizfőnöke. – Simán ment minden, a járműveket – így a versenyautót és a szervizkamiont is – ott hagytuk a kikötő lezárt részén, közvetlenül a vízparton. A komp gyomrába a szervezők teszik majd be őket, mi pedig Limában találkozunk velük legközelebb.”
A kaland tehát elkezdődött, még ha a folytatásra több mint egy hónapot várni is kell.
Tim Gábor a 2018-as szezonban teljes idényt futott a Rallye2 bajnokságban, mely összesen nyolc versenyt jelentett. A pályaversenyzésben magyar és nemzetközi bajnoki címet szerző vanyarci pilóta ugyan erősen kezdte ezt az évet, több kiesés miatt már tét nélkül versenyzett a szezonzáró Nyíregyháza Rallye-n.
Timár Tamás navigátorával idén futamot is nyertek, dobogóra is állhattak többször, de a nullázások miatt már a bajnoki címre esélytelenek voltak. Úgy vágtak neki a futamnak, hogy szép eredménnyel zárják első Rallye2 idényüket. Ez végül sikerült, de nagyon nehéz versenyt futottak.
A JG2-Racing párosa a pénteki szuperspeciálon a hatodik idővel kezdett a 45 fős mezőnyben. A verseny szombati napján azonban újra utolérte Őket a balszerencse. A reggeli szervizben rengeteg időt vesztettek egy tőcsavar miatt, és 2 perc 10 másodperces időbüntetéssel vágtak neki a szombati nyolc szakasznak. Ezzel az utolsó helyre estek vissza.
Az első négy gyorsaságin fokozatosan gyorsultak, és dolgozták le hátrányukat. A hatodik szakaszra megérkezett a pályákra a köd, teljesen belepte a pályákat. Timék ekkor tempót váltottak, és meglepték a mezőnyt, nagy előnnyel nyerték a gyorsot. Ezt megismételték a soron következő pályán is, újra első idővel zártak.
Ugyan a mutatott tempó alapján akár komoly meglepetést is okozhattak volna, de a köd miatt két szakaszt töröltek, így nem maradt már lehetőség a javításra. Végül 2 perc 1 másodperces hátránnyal zártak az összetett negyedik helyen, a kategóriájukban pedig megszerezték a második helyet.
„Felesleges azon gondolkodni, hogy mi lett volna ha.. Igen, az időbüntetések nélkül nyerhettük volna a versenyt, de ez már nem számít, a lényeg az, hogy újra visszajött a tempó, gyorsokat nyertünk. Az Opel Adam R2 most nem babrált ki velünk, végig szuper autónk volt! Nagyon hálás vagyok a csapatnak és a támogatóinknak, jó ilyen háttérrel versenyezni. Nagyszerű volt a verseny, csak kár a ködért. Reméljük jövőre már a dobogó tetején ünnepelhetünk a Nyíregyháza Rallye-n!” – nyilatkozta Tim a verseny után.
A Tim – Timár párosra még ebben az évben két verseny vár, melyekről bejelentés a közeljövőben lát napvilágot.