Kategória: Rally

  • Opel Dakar Team: Barátságtalan sziklák

    Opel Dakar Team: Barátságtalan sziklák

    Szalay Balázs és Bunkoczi László szerdán megjárta a hadak útját a Dakaron, s még az sem vigasztalta túlságosan, hogy a világsztárok közül is nagyon sokan pórul jártak a San Juan de Marcona és Arequipa közötti 331 kilométeres mért szakaszon.

    Az Opel Dakar Team kettősének ezen a napon a sziklákkal gyűlt meg a baja (három különböző helyen is), ám a legfontosabb, hogy a napot a 41. helyen zárta, az összetettben pedig a 28. helyről várja a folytatást a Szalay, Bunkoczi páros. Igaz, a szervizcsapatnak lesz dolga ma éjszaka.
    „A sziklák ma nem voltak a barátaink, az biztos – háromszor is borsot törtek az orrom alá – mondta az Opel Grandland X pilótája, Szalay Balázs. – Az első komolyabb dűnesornál az egyik homokdomb tetején átbuktattam az autót, és éreztem, hogy a kocsi alatt egy szikla van, mert azon pont megakadt. Fel kellett emelni a Grandland X-et, s kiszedni alóla a sziklát, ami eltartott egy darabig, ráadásul közben az egyik side by side buggy a kerekével nekicsúszott Lacinak, aki ült a keréknél. Szerencsére nem lett nagyobb baj, mentünk tovább, majd néhány kilométerrel később egy éles kő kivágta a bal hátsó abroncsot, azt kicseréltük, de a neheze csak ezután jött, mert a porban nem láttunk semmit és egy szikla kiütötte az első futóművünket. Kiszálltunk, megnéztük, csóváltuk a fejünket, és elvergődtünk valahogy a CP2-ig, ahol Darázsi Zsolt ránézett, és azt mondta, hogy kibírja. Akkor gázt adtunk megint. A kerekek összevissza állnak, és billeg az autó, de itt vagyunk a célban, és ez a lényeg.”

    Bunkoczi hozzátette, navigációs szempontból sem volt könnyű ez a nap, mert 102 GPS-pontot kellett érinteni, ami azért adott munkát a navigátoroknak bőven. Ezen felül az ásás és a kerékcsere sem egyszerű művelet a sivatagban.
    „A navigáció sem volt könnyű, de Balázsnak ezen a napon mégis nehezebb dolga volt, mert a nullához képest egy negyeddel elfordult a kormány, amikor kiütöttük az autó alól a futóművet, úgyhogy onnantól kezdve minden jobbkanyarban hármat kellett tolatnia a szerpentinen, hogy be tudjunk fordulni – mondta Bunkoczi. – Most tényleg az a legfontosabb, hogy bent vagyunk a célban, már csak 462 kilométer van hátra a táborig, és onnantól kezdve már jó kezekben lesz a Grandland X.”
    A Dakar rali holnap a maratoni szakasszal folytatódik, ami azt jelenti, hogy holnap este csak a versenyzők szerelhetik a saját járművüket egy külön táborban, ahová a szervizcsapatok nem mehetnek, majd egy újabb szakasz után tér vissza a mezőny Arequipába.

    41. DAKAR RALI
    3. szakasz, San Juan de Marcona–Arequipa (össztáv: 798 km, ebből szelektív szakasz: 331 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, David Castera (francia, Mini John Cooper Buggy) 3:54:31, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:26 p h., 3. Przygonski, Colsoul (lengyel, belga, Mini All4) 11:47 p h., …41. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 2:22:31 ó h. Motorosok: 1. Xavier de Soultrait (francia, Yamaha) 4:07:42, 2. P. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 15 mp h., 3. Benavides (argentin, Honda) 2:37 p h., …51. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:45:57 ó h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Igor Leonov (orosz, Kamaz) 4:26:49, 2. Villagra, Yacopini, Torlaschi (argentin, Iveco) 11:55 p h., 3. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin (orosz, Kamaz) 13:42 p h.
    Az állás. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 8:34:08, 2. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúdi, német, Mini All4) 6:48 p h., 3. Peterhansel, Castera 7:03 p h., …28. Szalay, Bunkoczi 3:25:30 ó h. Motorosok: 1. Pablo Quintanilla 8:34:28, 2. Benavides 11:23 p h., 3. Sunderland (brit, KTM) 12:12 p h., …52. Gyenes 3:29:06 ó h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 9:37:46, 2. Villagra, Yacopini, Torlaschi 5:17 p h., 3. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin 8:42 p h.,

  • Alonso hamarosan Dakar autót tesztelhet

    Alonso hamarosan Dakar autót tesztelhet

    A Dakar rali élmenője, Nasser Al-Attiyah elmondása szerint beszélt a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonsóval arról, hogy a spanyol tesztelhetne az ő Toyota Hiluxával Katarban, februárban.

    Alonso jelenleg a Daytona 24 órás versenyre készült, de a spanyol ralis és tévés Jesus Calleja szerint – aki jó barátja Al-Attiyah-nak – azt állítja, hogy Alonso már beszélt róla, hogy szívesen kipróbálna egy Dakar autót. Al-Attiyah pedig megerősítette, hogy létrejöhet Alonso tesztje.

    „Fernando nagyon jó barátom és átbeszéltük ezt a hetekben.” – mondta Al-Attiyah az Autosportnak. „Azt mondta nekem, hogy ki akarja próbálni az autómat és én mondtam neki, hogy hadd fejezzem be a Dakart és utána megbeszéljük, hogy legyen. Beszéltem erről vele és Jesusszal, aki szintén jó barátom. Mindketten Gazoo Racing versenyzők vagyunk, de még nem tudom, hogy a Toyota is részt akar-e venni a teszten.”

    „Az ötlet az, hogy a Qatar Rally előtt ejtsük meg, vagy rögtön utána.”

    A Quatar Rally-t február 21-26-án rendezik.

    Az Autosport információi szerint a Gazoo Racing még nem beszélt erről a tesztről Alonsóval.

    A spanyol Marca szerint azonban Alonso 2020-ban akár már el is indulhat a Dakar Rally-n, ennek érdekében pedig 5 egyéb raliversenyen indulhat idén, felkészülés gyanánt.

  • Szalayék lendületben – a 30. helyről várják a folytatást

    Szalayék lendületben – a 30. helyről várják a folytatást

    Az Opel Dakar Team kettőse, Szalay Balázs és Bunkoczi László lendületben van!

    A Dakar rali második napra rendelt, 342 kilométeres szelektív szakaszán a páros a 30. helyen ért célba, vagyis újabb 12 helyet javított, és már az összetettben is a 30. helyen áll. A Grandland X magyar pilótája úgy érzi: lehet ez még jobb is! „Újabb jó napon vagyunk túl, annak ellenére, hogy akadt azért egy két kalandunk – mondta Szalay, akinek ez a 14. Dakarja. – Volt például egy magas dűne, amelyre elsőre nem tudtam felvinni az autót. Az igazsághoz tartozik, hogy a guminyomást nem engedtük le annyira, mint tegnap, mert ezúttal köves szakaszok is szerepeltek az útvonalban, úgyhogy ez is lehetett az oka, a lényeg, hogy mentünk felfelé a dűnén, de egyszer csak elfogyott az erő, úgyhogy lefordítottam a kocsit, nekifutottam újra, és akkor már nem volt gond.”

    A pilóta a pályáról elmondta, hogy az első hatvan kilométeren nehéz dűnéken autóztak, azt élvezetes tengerparti követte, majd pedig egy gyorsabb szakasz egy folyómederben, a végére pedig még „rádobtak” a rendezők negyven kilométernyi dűnét, amely navigációs szempontból sem volt egyszerű. „Navigációs szempontból az egész nap nagyon nehéz volt, mert elképesztő mennyiségű irányváltás szerepelt az itinerben – mondta Bunkoczi. – Már az elején is láttuk, hogy jó néhányan keresgélik előttünk az utat, de az utolsó dűnesorban aztán minket is megevett a fene, mert volt egy olyan irányváltás, amit ha visszamennénk, akkor se találnék meg. Volt egy kis szerencsénk is, mert sokan már visszafelé jöttek a rossz irányból, s bár addig is éreztük, hogy nem jó helyen vagyunk, akkor már biztosak voltunk benne. Aztán megláttuk a helikoptert és rátaláltunk a helyes nyomra. Én mindig nyugtával dicsérem a napot, és ez a nap most meg is érdemli a dicséretet: az autó is jól muzsikált, mi is összeszedettek voltunk, s úgy érzem, az elmúlt két nap megalapozta az előttünk álló nyolcat.” Nem csupán Bunkoczi, hanem Szalay is nagyon optimista: úgy érzi, lendületben van. „Nagyon élveztem ezt a napot, az autó tökéletes volt, mi pedig sokat előztünk, sőt, szinte folyamatosan előztünk, ennek is köszönhető a harmincadik hely, aminek nagyon örülök. Remélem, még tudunk javítani – most úgy érzem, lesz ez még jobb is.”

    41. DAKAR RALI
    2. szakasz, Pisco–San Juan de Marcona (össztáv: 552 km, ebből szelektív szakasz: 342 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 Maxi) 3:26:53, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini All4) 8 másodperc hátrány, 3. Ten Brinke, Panseri (holland, francia, Toyota Hilux) 1:20 mp h., …30. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 53:41 p h.
    Az összetettben. Autósok: 1. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 4:32:45, 2. Ten Brinke, Panseri 28 mp h., 3. Roma, Haro 42 mp h., …30. Szalay, Bunkoczi 1:09:51 ó h.

  • Szalay: „Sokat előztünk, remek napunk volt!”

    Szalay: „Sokat előztünk, remek napunk volt!”

    Szalay Balázs nem is emlékszik, mikor volt legutóbb ennyire jó napja a dűnék között. Pedig a Dakar rali első szakasza egyáltalán nem volt könnyű, sőt…

    Nyolcvannégy kilométernyi dűne várt a mezőnyre a nyitó napon, az Opel Dakar Team kettősének, a Szalay Balázs, Bunkoczi László duónak azonban ez nem okozott gondot. A 83. helyen rajtolt, és miután több tucatnyi vetélytársát megelőzte, a 42. helyen ért célba. „Minden versenyző szereti az ilyen ritmusos szakaszokat, mint amilyen a mai volt, de persze ahhoz, hogy ennyit előzzünk, kellett az is, hogy a Grandland X tökéletesen vegye a dűnéket – mondta Szalay Balázs, akinek ez a 14. Dakarja. – Ma kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy mi vár ránk az elkövetkező tíz napban, hiszen ezt a pályát csak bemelegítésnek szánták a rendezők, és már ez sem volt könnyű. A közepén volt egy folyómeder, ott lehetett volna gyorsan menni, de addigra már annyi vetélytársunkat utolértük, hogy iszonyú nagy volt a por, szinte nullára le kellett lassítanunk. Ennek dacára nagyon élveztük a napot, s várjuk a folytatást.”

    S hogy miként látta a szakaszt a navigátorülésből Bunkoczi László?
    „Azt hittem, könnyebb lesz, ehhez képest nagyon kellett koncentrálni – mondta el Bunkoczi. – A szakasz legvégén jól jött a tavalyi tapasztalat is, mert noha most az ellenkező irányból teljesítettük a pályát, mint egy éve, emlékeztem, hogy nagyon nehéz volt megtalálni az egyik GPS-pontot, ugyanis az egy kerítés tövében volt, s drótháló miatt az ember szeme nagyon kívánta a kanyarodást. De kis odafigyeléssel azért meg lehetett találni, s mi meg is találtuk. Nagyon kellett már egy ilyen gond nélküli nap a lelkünknek, és holnap a légkondit is bekapcsoljuk. Hogy miért nem tettük meg ma? Mert rövid volt a szakasz, és jó erőben éreztük magunkat. De holnap bekapcsoljuk, s reméljük, ez szárnyakat ad nekünk a várható hőségben.”

  • Agyagpiramis, bárzongora, ünnepélyes rajt

    Agyagpiramis, bárzongora, ünnepélyes rajt

    Az utolsó nyugodt nap. Legalábbis egy ideig. A Dakar-mezőny nagy része – az, amelyik már az előző napon átesett a kötelező adminisztratív és technikai ellenőrzésen –, szabadnapot kapott vasárnapra, csak délután (magyar idő szerint késő este/éjszaka) az ünnepélyes rajtceremónián kellett tiszteletét tennie. A dobogót az óceánparton, a nyüzsgő Dakar-faluban jelölték ki, ahová kora délutántól már szinte lehetetlen volt bejutni. Nem ártott, ha az ember versenyautóval, motorral vagy kamionnal van…

    A tizennegyedik Dakar raliján induló Szalay Balázs vasárnap délelőtt úgy döntött, Lima újabb részeit fedezi fel magának: ezúttal a Huaca Pucllanát, az időszámításunk után 200 és 700 között agyagból épült piramist látogatta meg – ez a belvárosban álló építmény annak idején szent hely volt, így Szalay talán némi felsőbb segítségben is reménykedhet az előtte álló tizenegy napban. Szüksége is lesz rá, hiszen az idei Dakar sem ígérkezik könnyebbnek, mint a többi, sőt… Mivel száz százalékban homokon zajlik a verseny, a sivatagi tapasztalat aranyat ér majd. „Jó néhány versenyzővel beszélgettem az elmúlt napokban, és kivétel nélkül mindenki az utóbbi évek egyik legnehezebb megméretésére számít, mert bármennyire is tapasztalt az ember, az itteni dűnék mindig nagy kihívást jelentenek – mondta Szalay. – Elég csak a tavalyi versenyre gondolni, amikor úgy leestünk itt egy dűnéről, hogy alaposan összetörtük az autónkat. Bízom benne, hogy idén elkerül minket a balszerencse.”

    Ezután Barrancót, vagyis a művész negyedet vette célba Szalay, ahol a hangulatos kis bárokból és éttermekből beszélgetés hangja szűrődött ki. A Csendes-óceánig vezető sétányon hömpölyögtek az emberek, a járda két szélén idősebb asszonyok kézzel készített karkötőket és egyéb csecsebecséket árultak, a Tulipán macska névre hallgató kávézó nyitott ajtaján bárzongora hangja szűrődött ki – tisztára olyan volt a hangulat, mint egy Rejtő-regényben. Bár az Opel Dakar Team pilótája meglehetősen babonás, ezúttal nem vett semmiféle kabalát, viszont megkóstolta a helyi ételkülönlegességet, a chevichét, ezt a lime-ban és chiliben pácolt nyers halat, amelyet a helyi tradíciónak megfelelően kukoricával és édesburgonyával tálaltak. „Jól jött ez a kis lazítás a rajt előtt, mostantól azonban csak a versenyre koncentrálunk – mondta Szalay. – Az autónk jó, és mi is nagyon várjuk már, hogy végre tényleg elkezdődjön a verseny.”

  • Megkezdődtek a munkálatok Abu-Dhabiban

    Megkezdődtek a munkálatok Abu-Dhabiban

    Ralikrossz pálya épül a Yas Marina létesítményben, az új pálya rögtön az FIA Rallycross Világbajnokságának 2019-es nyitófutamát rendezi majd.

    A pálya 1200 méter hosszúságú lesz, és a pálya északi aréna részén helyezkedik majd el.

    Az épülő versenypálya tartalmazza majd a meglévő, Forma-1-ben is használt vonalvezetés egy részét, az ötös-hatos sikán lesz majd az RX pálya első két kanyarja.

    Az Abu Dhabi RX versenyhétvége április elején kerül megrendezésre, és ez lesz az első világbajnoki ralikrossz verseny a Közel-Keleten.

  • Opel Dakar Team: Túl a kötelező rituálén

    Opel Dakar Team: Túl a kötelező rituálén

    A versenyek előtti utolsó nap mindig az ördögé. Kötelező végigmenni a feladatokon, egymás után kipipálni mindegyiket, de igazándiból senki sem szereti.

    Még úgy sem, hogy Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak már van rutinja ebben, hiszen az Opel Dakar Team pilótájának ez már a tizennegyedik Dakar ralija lesz, míg Bunkoczival közösen a kilencedik. Ráadásul az adminisztratív és technikai ellenőrzés nem csupán a Dakaron kötelező, hanem az összes többi terepraliverseny előtt is… Igaz, azért számításba kell venni, hogy itt vannak a legtöbben, vagyis itt tart a legtovább a papírmunka.

    Noha magyar idő szerint szombaton 21 órakor még nem értek véget a átvételek, azt már most lehet látni, hogy nagyságrendileg 130 autós páros nevezett az idei versenyre, ami az utóbbi négy év legmagasabb indulólétszámát sejteti a kategóriában. Úgyhogy Szalayéknak nem lesz könnyű dolguk, ha jó eredményt akarnak elérni. Eddigi legjobbjuk egy 20. hely, ezen szeretnének lehetőség szerint javítani. Egyelőre azonban az adminisztratív teendőkön kellett átlendülni, amelyet hiába igyekeznek évről évre egyre inkább megkönnyíteni a szervezők, így is minden csapatnak órákon keresztül tartó elfoglaltságot jelentett a katonai légierő limai bázisán, ahol egyébként nyáron a Pánamerikai játékok sportlövő versenyeit is megtartják majd.

    Szalay és Bunkoczi türelmesen várt (mást nem is nagyon tehetett) az Opel Grandland X mellett ácsorogva, még szerencse, hogy közben rég nem látott ismerősökkel is találkozott, akikkel egyrészt fel tudta eleveníteni a régi sztorikat, másrészt eszmét tudott cserélni az előtte álló nagy feladatról, arról az 5000 kilométerről, amely az elkövetkező napokban, Peruban vár a mezőnyre. A 41. Dakar rali vasárnap az ünnepélyes rajtceremóniával kezdődik, hétfőn pedig már az első mért szakaszt teljesíti a mezőny.

  • Tim Gábor: Harmadik győzelem a Szilveszter Rallye-n

    Tim Gábor: Harmadik győzelem a Szilveszter Rallye-n

    Tim Gábor navigátorával, Timár Tamással a 20. Szilveszter Rallye-n ismét megnyerte kategóriáját. Ez sorozatban a harmadik kategória győzelmük volt, de a páros ezt az elsőséget sokkal többre értékeli, mint az előzőeket, hisz több R5-ös és négykerekes autót megelőzve az abszolút 14. helyen zártak a Peugeot 208 R2-vel.

    A vanyarci Tim Gábor már második éve ralizik. Pályaautós karrierjét kényszerből hagyta el, de beleszeretett a rali világába, és az első MARB szezonja után – ahol 2017-ben megnyerte az Északi Régió Bajnokságát – 2018-ban teljes szezont futott a Rallye2-ben. Az Országos bajnokság 5. helyén zárt, és kategóriájában a harmadik lett.

    A sikeres Rallye2 bemutatkozás után a JG2-Racing újabb lehetőségeket adott Tim-nek. Új autóba ülhetett a Mikulás Rallye-n, ahol harmadik lett, majd ugyanezzel az autóval, a Peugeot 208 R2-vel benevezte a Szilveszter Rallye-ra.

    A peugeot-s páros a verseny hajrájában vette át a vezetést, majd több mint 20 másodperces előnnyel nyerte a Szilveszter Rallye H7-es kategóriáját, sőt az R2 kupában is győzedelmeskedtek.

    „Fantasztikus lehetőség volt ez a csapattól! Már a Mikulás Rallye-n is fülig ért a szám, hogy a Peugeot 208 R2-vel mehettem, de a Szilveszter Rallye egy igazi jutalom játék volt. Imádom a Hungaroringi versenyt, nekem fekszenek ezek a technikás, kanyargós pályák. Ebben remek partnernek bizonyult a Peugeot. Végig jól éreztem benne magam, azt csinálta az autó, amit szerettem volna. A versenyen hátrányból kellett felállnunk, és így sikerült nyerni, nem volt könnyű. Kőkemény verseny volt! Az abszolút 14. hely remélem mások számára is azt mutatja, hogy kezd beérni a ralis versenyzés is, ebben a szakágban is gyors tudok lenni. Ezt szeretném majd bizonyítani 2019-ben is, akárhol is tudok majd indulni, bajnoki címért szeretnék majd küzdeni.” – nyilatkozta Tim Gábor a verseny után.

  • Szalay elindult a Dakarra!

    Szalay elindult a Dakarra!

    Nagy utazással kezdődik az idei első nagy kaland. Szalay Balázs csütörtökön kora reggel elrepült Peru fővárosába, Limába, ahol január 6-án elrajtol a 41. Dakar rali mezőnye, amely 5000 kilométer megtétele után ugyanoda is tér vissza.

    Szalay Balázs és Bunkoczi László ezúttal egy Opel Grandlandet állít csatasorba, amelynek vadonatúj a motorja, ezáltal sokkal dinamikusabb, „sokkal jobban harap”. „A top tízbe teljesen biztosan csak gyári versenyzők tudják beverekedni magukat, de a húszba manapság is bekerül két-három amatőr. Szóval az már siker lenne – mondta Szalay Balázs, aki a 14. sivatagi show-jára készül. – Az a bökkenő, hogy ahhoz minimum negyven, hozzánk hasonló technikai háttérrel versenyző ellenfelünket kellene megelőzni. De meg fogjuk próbálni! Aki ismer, tudja, én nem adom fel egykönnyen, méghozzá azért nem, mert azt gondolom, ha az ember előteremti a hátteret, ha van elég tartalék alkatrésze – és higgye el, ezt nem könnyű összerakni – akkor kutya kötelessége a lehető legjobb pozícióban végigmenni és nem feladni.”

    Pont ugyanígy gondolja navigátora, Bunkoczi László is, aki annak örül a legjobban, hogy tizenöt év közös versenyzés után végre van az autójukban légkondicionáló. „Rengeteget számít majd a légkondi, például amikor negyvenöt fokban ki kell szállni az autóból ásni, és utána visszaülünk, visszahűl a testünk – mondta Bunkoczi. – Így jobban tudunk majd koncentrálni, amire nagy szükség is lesz, mert a mezőnyt elnézve minden eddiginél nehezebb lesz jó eredményt elérni a Dakaron. Huszonöt gyári autó van a mezőnyben, s bár ők folyamatosan a határokat feszegetik, úgyhogy ki fog esni közülük néhány, még így is maradnak elegen. Ami minket illet: megtettük, amit megtehettünk, és szeretnénk tisztességesen helyt állni.”

  • Sainz szerint Alonsónak a Dakar rali is menne

    Sainz szerint Alonsónak a Dakar rali is menne

    Idén már nem lesz az F1-es mezőny tagja Fernando Alonso. Helyette láthatjuk majd a Daytona 24 órás versenyen, az Indy 500-on, WEC-ben, és persze Le Mans-ban. A spanyol annyi mindent kipróbál mostanság, hogy egyesek már azt is felvetették, hogy 2020-ban talán indulhatna a Dakar ralin is, amiben honfitársának és barátjának id. Carlos Sainznak van is tapasztalata, így lenne, aki segít neki.

    Sainz nem is bánná, ha Alonso kipróbálná a Dakart.

    „Én bátorítottam őt, de nem hülye, tudja, hogy ezt a versenyt tisztelni kell, akárki is vagy.” – mondta Sainz a Motorsport.comnak. „Ennek más a különlegessége, és ezt figyelembe kell venni. Ha egy nap Fernando tanácsot kérne tőlem, bátorítanám őt, de azt is elmondanám, hogy nagyon komolyan fel kell készülnie, tesztelnie kell, hogy megismerje, mivel fog szembenézni, és vegyen részt pár megmérettetésen előtte.”

    „Nem sokat tud a ralik világától és tisztában van vele, hogy ez nem olyan, mint elmenni Le Mans-ba, vagy Indianapolisba. Fernandónak megvannak a képességei a Dakarhoz, (Jackie) Ickx és (Romain) Dumas is kipróbálták és versenyképesek voltak. Ő (Alonso) egy nagyszerű versenyző és nem kérdés, hogy szuperül menne, ha komolyan beleássa magát.” – mondta Sainz, aki már 11 Dakar ralin van túl, és kétszer meg is nyerte azt.