Kategória: Rally

  • Alonso élvezte a terepet a Toyotával

    Alonso élvezte a terepet a Toyotával

    Fernando Alonso belekóstolt az off-road motorsportba a Toyotával. A spanyol versenyző kétnapos teszten vesz részt Dél-Afrikában.

    A spanyolnak a 2009-es Dakar győztes Giniel de Villiers segített, aki pozitívan értékelte Alonso első próbálkozását a dűnék közt és a kavicsos terepen.

    „Kipróbáltam már különféle szériákat, és különféle autókat az elmúlt két évben és ez a lehetőség olyasvalami volt, ami nagyon különbözik arról, amihez hozzászoktam.” – mondta Alonso. „Mókás volt. Más, ez nem kérdés, de érdekes. Az autó nagyon nem kímél, nagyobb mértékben, mint amit megszoktam. De nagyon jó szórakozás volt.”

    Mindezek ellenére a spanyol jól érezte magát a Toyota Hiluxban.

    „Minden nagyon más.” – folytatta. „A buckákat nehéz megítélni, hogy milyen magasan, és milyen gyorsan kell átmenni rajtuk.”

    „Az autó jó, jó a tapadása, az egyensúlya, az ereje és a fékezés is. Hihetetlen érzés minden.”

    „Pár perc után már kényelmesen éreztem magam, jobban, mint vártam, a benti hőség ellenére is.”

    „A Kalahári sivatagban vagyunk, és ez nem éppen az a hely, ahol normál esetben egy F1-es bajnokba botlik az ember.” – mondta Giniel de Villiers. „Nagyszerű, hogy Fernando eljött ide velünk, hogy kipróbálja a Hiluxot. Ez a legjobb mód arra, hogy valami mást és újat próbáljon ki.”

    „Csak hozzá kell szoknia a terephez, megtanulni az ugrásokat, a dűnéket, és mindent, amihez nincs hozzászokva.”

  • A héten tesztel Dakar-autót Fernando Alonso

    A héten tesztel Dakar-autót Fernando Alonso

    Sajtóértesülések szerint a héten próbálhatja ki először Fernando Alonso a Toyota Hilux raliautót. A tesztre szerdán vagy csütörtökön kerülhet sor Dél-Afrikában.

    A RaceFans számolt be arról, ahogy a Gazoo Kyalamihoz közeli bázisáról több kamion és felszerelés indult útnak a Kgalagadi Transfrontier Park területén található félsivatagos területre, ami közel fekszik namíbiai és a botswanai határhoz. Ez a terület tökéletes tereprali autók tesztelésére.

    Ugyan a Toyota Gazoo Racing japán vezetése igyekezett titokban tartani ezt a projektet, a forrás viszont biztosra veszi, hogy a kétszeres Forma-1-es világbajnok ismerkedhet majd meg az autóval.

    A spanyol pilóta tavalyi Le Mans-i 24 órás sikerével egy lépéssel közelebb került az általa hőnáhított tripla korona megszerzéséhez, ennek érdekében pedig idén ismét elindul az Indianapoli-i 500 mérföldes futamon is.

    Alonso tavaly még elég távolinak tartotta a Dakaros kalandot.

    „Nem hiszem, hogy erre sor kerülne. Meg kell vizsgálnom ezt, ki kell értékelnem a dolgokat, vannak olyan helyzetek, amikor őszintének kell lennem, hogy tudom, hogy nincs meg a kellő tehetségem.” – mondta tavaly.

    Most azonban, a daytonai győzelme után már saját maga is elismerte, hogy egy teljes új dologba szeretne belevágni és már gondolkozik a terepralin is.

    „Azon gondolkozok, hogy megpróbálok időnként teljesen más szakágat is kipróbálni, ami nem a pályaversenyzéshez kapcsolódik.” – mondta sejtelmesen a spanyol.

    A jelek tehát erősen afelé mutatnak, hogy Alonso valóban belevághat egy teljesen új kalandba…

  • Tim Gábor 2019-ben is a Rallye2-ben Opellel versenyez

    Tim Gábor 2019-ben is a Rallye2-ben Opellel versenyez

    Tim Gábor 2018-ban teljes ralis szezont futott a Rallye2-ben. A kezdeti sikerek és az abszolút győzelem Miskolc Rallye-n bizakodásra adtak okot, ám több műszaki hiba hátráltatta a vanyarci pilótát, három versenyen is kiesett. Az első Rallye2 szezonját az abszolút 5. helyen zárta, a kategóriája harmadik helyén.

    A tavalyi évet Tim egy másik autóval zárta, de a JG2-Racing lehetőséget adott a pilótának, hogy a Peugeot Kupás 208 R2-vel is kipróbálja magát. Előbb a Mikulás Rallye-n szerzett kategória harmadik helyet, majd a Szilveszter Rallye-n megnyerte a kategória értékelést. Sokáig tűnt úgy, hogy idén már feljebb léphet a Peugeot kupába, de végül az anyagiak döntöttek. Idén minden marad a régiben, Timár Tamás navigálásával a Rallye2 bajnoki címét célozzák meg a csapat által felkészített Opel Adam R2-vel.

    „Nagyon döcögős volt a tavalyi évünk. Első versenyünkön dobogóra álltunk, majd Miskolcon nyertünk. Azonban hiába volt a lendület, sorra estünk ki. Nem is az eredménytelenség volt a baj, hanem hogy nem mentünk eleget. A tavalyi év volt az első Rallye2-es szezonom és itt nagyon sokat számít a tapasztalat. Az év végi Peugeot-zást nagyon szerettem, reméltem, hogy idén feljebb tudunk lépni, főként, hogy láttam milyen szépen duzzad az a bajnokság. De be kell látni, hogy a csapatnak ez túl nagy beruházás lett volna. Így sem panaszkodhatom, hisz az Opel is egy fantasztikus autó. Tehát minden marad a régiben, Tomi navigál, én pedig remélem, hogy idén a bajnoki címért fogunk harcolni” – nyilatkozta Tim Gábor.

    A páros már jövő héten megkezdi a szezont, hisz elindul a Magyar Országos Rallye Bajnokság és persze a Rallye2 is. Az első helyszín Eger. A Rallye2 első versenyére 72 induló nevezett, ami jelentősen több, mint tavaly.

    A Rallye2 idei versenynaptára:

    1. Eger Rallye Március 29-31.
    2. Miskolc Rallye Április 26-28.
    3. Iseum Rallye Május 17-19.
    4. Székesfehérvár Rallye Június 7-9.
    5. Veszprém Rallye Július 5-7.
    6. Baranya Kupa Augusztus 1-3.
    7. Salgó Rallye Augusztus 23-25.
    8. Mecsek Rallye Október 11-13.

  • Készen állsz az ERC 2019-es kisfilmjére, benne már Magyarországgal?

    Készen állsz az ERC 2019-es kisfilmjére, benne már Magyarországgal?

    Az ERC, tehát a rali Európa-bajnokság is kiadta a 2019-es szezonelőzetes videóját. És ebben bizony helyszínként már szerepel Magyarország is, ami az utóbbi évek egyik legnagyobb sportszakmai sikere az MNASZ-nek. Türelmetlenek kedvéért eláruljuk, hogy 1:48-hoz kell tekerni, hogy láthassátok azon képsorokat, amelyeket tavaly ősszel vettek fel Nyíregyházán és környékén. Ráadásul az utolsó helyszín lesz a magyar a versenynaptárban, így ha szerencsénk lesz, itt lehet nálunk majd a bajnokok avatása is!

    Íme az előzetes:

  • Szabó Krisztián: Idén megnyerem a ralikrossz világbajnokságot!

    Szabó Krisztián: Idén megnyerem a ralikrossz világbajnokságot!

    Szabó Krisztián, ralikrossz versenyző, kétszeres Super 1600-as ralikrossz Európa-bajnok egyedüli magyarként indul teljes szezonban a ralikrossz-világbajnokságon az EKS színeiben. Szabó Krisztián 2019. áprilisában az Abu Dhabi versenyen debütál és nem titkolt célja, hogy győzni megy a világversenyre.

    2019. március 3-án, Szabó Krisztián, ralikrossz autóversenyzőnk bejelentette, hogy a ralikrossz- világbajnokságon folytatja 2019-ben a versenyzést, melyet az IMG a ralikrossz Európa- és Világbajnokság hivatalos szervezője is megerősített oldalán. Így a kétszeres Super 1600-as ralikrossz Európa-bajnok, Krisztián eddigi pályafutása legfontosabb szezonjára készül. A versenyző egyedüli magyarként lesz állandó részvevője idén egy, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szervezett világbajnokságnak.

    Krisztián a sikeres tavalyi Supercar bemutatkozása után még nagyobb lehetőséget kapott Mattias Ekström csapatától, az EKS-től. A világbajnokság megváltozott erőviszonyaiból kiindulva újoncként is az első helyet célozza meg.
    A sikereit korábban ralikrossz elsőkerék-hajtású Super 1600 kategóriájában elérő – 2016-ban és 2017-ben FIA Európa-bajnoki címet szerző – Szabó Krisztián 2018-ban váltott: ekkor kezdett versenyezni a Supercar kategóriában, melynek összkerékhajtású, kétliteres turbómotoros autói a világbajnokság mezőnyét is alkotják. A 26 éves magyar versenyző tavaly két Európa-bajnoki futamon indult el a csúcskategóriában, a korábbi világbajnok csapattal. Szabó Krisztiántól őrületes versenyt láthattunk tavaly ezeken a futamokon, a pilóta kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

    A sikeres együttműködésnek köszönhető, hogy Krisztián 2019-ben ismét az EKS csapat tagjaként már ralikrossz-világbajnokságon szerepel a 2018-as Audi S1 Supercarral, a tavalyi gyári technikával, a szezon mind a tíz fordulójában négy kontinensen száguldhat végig.
    Már most számos elismert és tapasztalt ralikrosszversenyző jelentette be részvételét a versenyen.

    Szabó Krisztián racingline, racinglinehu, racingline,hu
    Audi Sport

    „Amióta elkezdtem ralikrosszozni, a vágyam az volt, hogy egy napon a világbajnokságon versenyezzek” – mondta el Szabó Krisztián. „Ráadásul a csapatbajnokság tavalyi második csapatában leszek, Ekström áll majd mögöttem, aki bejelentette, hogy idén nem versenyez a bajnokságban állandó résztvevőként, így több ideje jut a csapat vezetésére. Már a tavalyi Eb-versenyeken megszeretett, és rögtön az egyik pilótajelöltje lettem erre az évre. Az EKS összetartó csapat, márciusban együtt készülünk fel, mielőtt áprilisban elkezdődik a szezon. Nagyon várom, hogy végre a világbajnokságon versenyezhessek. Lesznek ismerős pályák, ahol sokat mentem az Európa-bajnokságon, de több új is: rögtön a szezonnyitó Abu Dhabiban, aztán a belgiumi Spa, ahol a vonalvezetésbe az Eau Rouge is bekerül. Kanadába és Dél-Afrikába is utazunk, ami szintén izgalmas kihívás lesz, mivel az elmúlt pár évben nem versenyeztem Európán kívül.”

    Mattias Ekström, aki a tavalyi szezon végén személyes videóüzenetben mondta el a sajtónak, hogy a következő Supercar Rallycross Európa-bajnokot látja Szabó Krisztiánban így nyilatkozott: „Szerettem volna Krisszel idén is együtt dolgozni, a tavalyi eredményei alapján nagyon szép jövőt jósolok neki. A 2019-es évre átalakult a ralikrossz- világbajnokságon a mezőny szerkezete, úgy gondolom Krisznek nagy esélye van ebben az évben itt a legjobbak között lenni, sőt, nyerni. Éppen ezért javasoltam neki, hogy ne az Eb-n, hanem a Világbajnokságon induljon. Csapatfőnökként fogom segíteni a munkáját, a tavalyi év pilóta élményei még nagyon élénkek bennem, úgy gondolom ezt is hasznosan tudjuk felhasználni az EKS idei szereplésénél. Krisztián szerintem nagyon sok embernek fog meglepetést okozni, akik nem tudják, hogy mire képes.”

    2019-ben a világbajnokságon történt változások, a gyári támogatott csapatok és a korábbi világbajnokok távozása miatt jelentősen átalakul a mezőny szerkezete. Nincsenek kiemelkedő esélyesek, ezért Krisz újonc létére nagy célt tűzött ki maga elé:
    „Nyerni megyek a világbajnokságra. A lehető legjobb időben érkezek, mivel kiszálltak a gyárak, így kiegyenlítettebbé válik a verseny. Eddig nem volt sok esélye annak a versenyzőnek, aki nem gyári csapatban szerepelt, oda pedig nagyon nehéz volt bekerülni. Most mindenki nagyobb eséllyel indul, köztük én is, különösen, hogy a tavalyi második helyezett csapat és autó áll mögöttem. A háttér tehát adott, a világbajnok csapat, Ekström szakmai támogatása, és felkészültnek is érzem magam. Az egész világbajnokságon átívelő célom, hogy a lehető legtöbb versenyen az első háromban végezzek és ha ez sikerül, akkor a dobogós helyezés biztosan összejön év végére. Most vagy soha lehetőségként tekintek erre az évre, és világbajnoki célokkal vágok neki a szezonnak.”

    A ralikrossz-világbajnokság 2019-es versenynaptára:
    1. Abu Dhabi – Yas Marina – április 5-6.
    2. Spanyolország – Barcelona – április 27-28.
    3. Belgium – Spa-Francorchamps – május 11-12.
    4. Nagy-Britannia – Silverstone – május 25-26.
    5. Norvégia – Hell – június 15-16.
    6. Svédország – Höljes – július 6-7.
    7. Kanada – Trois-Rivières – augusztus 3-4.
    8. Franciaország – Lohéac – augusztus 31. – szeptember 1.
    9. Lettország – Riga – szeptember 14-15.
    10. Dél-Afrika – Fokváros – november 9 – 10.

  • Dakar 2020: izgalmas tervek

    Dakar 2020: izgalmas tervek

    Néhány hete még az a hír tartotta lázban a terepralis társadalmat, hogy az Angolai Autósport Szövetségből kiszivárgott információk szerint az ország készen áll arra, hogy akár már jövőre vendégül lássa a Dakar-mezőnyt. A szövetség még a lehetséges útvonalról is közzétett egy térképet, amely Angolát, Namíbiát, Botswanát és Dél-Afrikát sejtette lehetséges helyszínként.


    Ám miközben ez is egy remek opciónak tűnik (s miközben a mezőny már évek óta hajtogatja, hogy szívesen visszatérne a fekete kontinensre), a napokban már arról szóltak a hírek, hogy Szaúd-Arábiába viszik a világ leghosszabb és legnehezebb terepversenyét. Legalábbis ez is egy lehetőségként jelent meg a a mértékadó rallyraidnetwork.com weboldalon.


    S hogy miből fakad az egész? 

    Abból, hogy a Dakart szervező ASO köztudomásúlag már az idén is nagyon nehéz helyzetben volt, hiszen miután egymás után léptek vissza a szervező országok, végül kénytelen volt egyetlen országként Peruban megrendezni a viadalt. Minden idők egyik legnehezebb versenye volt, ám sokan kritizálták a rendezőket, hiszen korábban sohasem fordult elő, hogy mindössze egyetlen ország adjon otthont a viadalnak.

    A Szaúd-Arábiáról szóló hírek nem jelentenek újdonságot, időről időre felvetődött ez a lehetőség, ám hétfőn az egyik szaúdi pilóta posztolt egy lehetséges térképet a Dakar 2020-as útvonaláról, sőt, azzal az információval egészítette ki, hogy az ország ötéves szerződést kötött a Dakar szervezőivel.  Más források hozzátették: a Dakar-mezőny átmegy Jordániába is, s ez a két ország rendezi majd a viadalt.


    Az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs az idén a 14. Dakar raliján indult, s kilencedszer ért célba, ráadásul beállítva eddigi legjobb eredményét Bunkoczi Lászlóval huszadikként teljesítette a távot az autós mezőnyben. A pilótát kérdeztük arról, belőle milyen érzéseket váltanak ki a fenti tervek?

    „Megmondom őszintén, ha bármelyik terv megvalósul a kettő közül, akkor én mindenképp szeretnék rajthoz állni a következő Dakaron. Mindenki tudja rólam, hogy szeretek új országokat felfedezni, s mindkét terv nagyon vonzó. A Mentőexpedíció című filmet – amelyben a csapatunk biztosította a szervizhátteret a saját építésű Marsjáróhoz – például Jordániában forgatták, mert az a helyszín hasonlított a legjobban a Marshoz, de az eredeti terv Namíbia volt. Szóval bármelyik verzió valósul meg, lélegzetelállító helyszíneket fedezhetünk fel magunknak” – mondta Szalay Balázs.

  • Magyarországon mutatkozik be a raliban a Kia!

    Magyarországon mutatkozik be a raliban a Kia!

    Új rali-márkakupa sorozat indul 2019-ben Magyarországon. A Kia Rally Cupban egyforma autókkal versenyezhetnek az indulók, hogy ne a technikán, hanem a versenyzők és a navigátorok valódi tudásán múljon, ki a jobb. A Kia Rally Cup – másodosztályban – az Eger Rallye-val rajtol el, március 29-e és 31-e között.

    Az ötállomásos sorozat versenyhétvégéit egyforma Kia Picantókkal teljesítik az indulók. Az 1.2-es motorral felszerelt, elsőkerék meghajtású, 102 lóerős, 940 kilós, szériaközeli autók a sorozat promótere, Jobbágy Ákos szerint nagyon jól vezethetők.

    Amikor megálmodtam ezt a sorozatot, az volt a legfőbb célom, hogy elérhető árú belépő kategóriát hozzunk létre azok számára, akik szeretnék kipróbálni magukat a raliban. Emellett az is motivált, hogy legyen egy sorozatunk, amiben valóban össze tudja mérni az ember a tudását a másik pároséval, hiszen a körülmények – vagyis az autók – teljesen egyformák” – mesélte a Kia Rally Cup jogtulajdonosa, Jobbágy Ákos.

    A koreai gyártó korábban sosem szerepelt még élvonalbeli raliban. Vogel Adrienn, valamint navigátora Notheisz Ivett tavaly azonban megnyerte a magyar amatőr rali sprint bajnokságot Kia Picantójukkal az 1.6 alatti kategóriában. Tíz versenyen keresztül tesztelték az autót, melynek megbízhatóságához és terhelhetőségéhez már nem fér kétség. Nem véletlen, hogy a Kia Motors Hungary is támogatja a kupasorozatot, köszönjük a bizalmat a vezérképviseletnek” – hangsúlyozta Jobbágy Ákos.

    Legalább tízéves álom valósul meg azzal, hogy a Kia Motors Hungary belép a rali világába. Nagyjából 2008-2009 óta tervezzük, hogy ebben a hihetetlenül népszerű szakágban is megmutatjuk magunkat. Akkoriban a márka elismertsége jóval alacsonyabb volt, mint ma, ráadásul a gazdasági válság minden ezzel kapcsolatos tervünket elsöpörte” – emlékszik vissza a kezdetekre a Kia Motors Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Nagy Norbert.Amikor megkezdtük a közös munkát Jobbágy Ákossal és Vogel Adriennel a Kia Picanto lengyel márkakupájában, örültünk, hogy van egy ilyen európai kezdeményezés, és még boldogabbak voltunk, amikor kiderült, hogy a raliban is megvalósulhat egy hasonló márkakupa.” Nagy Norbert a legfontosabbnak az tartja, hogy elérhető árú kategóriát hoznak létre, mellyel a fiatal tehetségek is lehetőséget kaphatnak a bemutatkozásra. Végre megvalósulhat a tíz évvel ezelőtti tervünk, ott lehetünk a raliban, egy olyan közegben, ahol a Kia még nem ismert. Ráadásul emberközeli, elérhető módon jelenünk meg, ami jó lehetőség arra, hogy még szélesebb körben tudjuk népszerűsíteni a márkát, és megmutathassuk az autóversenyzésben élőknek is, milyen komoly fejlődésen ment keresztül a Kia az elmúlt években.”

    A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség rali szakágának vezetője, Berényi Ákos is üdvözli a kezdeményezést. Nagyon örülök, hogy létrejön egy olyan sorozat rali2-ben is, amilyen eddig ebben a kategóriában nem volt. Fontos, hogy legyen egy egységes kupasorozat, az pedig külön öröm, hogy női versenyzőket is láthatunk majd, akik üde színfoltjai a magyar ralinak. Bízunk benne, hogy mindezzel még több nézőt szerzünk a magyar ralinak.”

    A sorozat idén négy autóval indul, két női és két férfi páros részvétele már biztos. “Visszatérve a célokhoz: azt is fontosnak tartom, hogy elvigyük a sorozatot a szurkolókhoz. A rali elképesztően népszerű Magyarországon, óriási hagyománya van a ralisportnak, ezért megérdemlik a szurkolók, hogy testközelből láthassák ezeket a terepen egyelőre talán kissé szokatlan autókat. Szeretnénk közelebb vinni a ralit azokhoz, akik érdeklődnek iránta, ezért minden helyszínen szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné jobban megismerni az autót vagy a sorozatot” – tette hozzá Jobbágy Ákos.

    A Kia Rally Cup 2019-es helyszínei:

    március 29-31.: Eger Rallye
    június 7-9.: Székesfehérvár Rallye
    augusztus 1-3.: Baranya kupa
    augusztus 23-25.: Ózd-Salgó Rallye
    október 11-13.: Mecsek Rallye

  • Bottas megígérte, indulni fog még raliversenyen

    Bottas megígérte, indulni fog még raliversenyen

    Valtteri Bottas nagyon élvezte a raliversenyt amelyen részt vett, ezért meg is ígérte, hogy a jövőben még vissza fog térni az autósport ezen szakágához.

    Múlt héten a finn az Artic Lapland Rally-n szerepelt, amelyet az összetetbeli ötödik helyen zárt, és még egy szakaszgyőzelmet is bezsebelhetett.

    ,,Miután teljesítettem egy raliversenyt, most már sokkal jobban szeretem ezt a sportágat. Nyilván többet kellene gyakorolnom, és maximum koncentrációt igényel, de ilyet már a Formula 1-ben is átéltem. Összességében, jó móka volt.” –nyilatkozta a finn.

    Mikor arról kérdezték a Mercedes versenyzőjét, hogy visszatérne-e a közeljövőben egy hasonló eseményre, Bottas így felelt:

    ,,Nem tudom még. A vezetés tekintetében az F1 és a Rally nagyon különböző. Sokat kellene tanulnom, ám azt viszont megígérhetem, nem ez volt az utolsó ilyen verseny, amin részt vettem.”

  • Alonso soha nem látott dolgokat készül véghezvinni

    Alonso soha nem látott dolgokat készül véghezvinni

    Fernando Alonso alig pár napja nyerte meg az egyik legnagyobb hosszútávú autóversenyt, a Daytona 24 órást, máris a következő kihíváson jár az esze. Elhintette, hogy érdekelné a rallyzás annak ellenére, hogy tavaly még azt nyilatkozta, hogy nem tartja magát elég tehetségesnek ehhez a szakághoz.

    Alonso egyértelmű célja a tripla korona megnyerése, és mivel Le Mans-t és Monacót már kipipálhatta, csak az Indy500 siker hiányzik neki. Természetesen ezt idén májusban meg is próbálja elhódítani. Alonso Daytona meghódítása után (ami a Wayne Taylor Racing-es csapattársaival, Kamui Kobayashival, Renger van der Zandeval és Jordan Taylorral közösen sikerült) már elkezdett más kihívásokra is gondolni, erről beszélt az Agence France-Presse hasábjain is.

    „Ez [a Daytona 24 órás megnyerése] nem része a tripla koronának, de ha nyerek Indianapolisban, akkor négyes koronám lesz. Jelenleg maximálisan az Indy500-ra összpontosítok. Szerintem más dolgokat is kipróbálhatnék, és nem csak a pályaversenyzés szakágában.”

    Valószínűleg a Dakar Rallyra utalhatott ezzel a spanyol, ami egy kéthetes, majdnem 9000 kilométert felölelő autósviadal. A szóban forgó versenyt idén januárban harmadszor megnyerő, Nasser Al-Attiyah elmondta, hogy Alonso valamikor idén szeretné kipróbálni a Toyota Hiluxát. Ne feledjük azt sem, hogy Alonso a Toyota versenyzője a WEC-ben, velük nyerte meg többek között a Le Mans-i 24 órást. Viszont azt tudni kell, hogy egyelőre semmilyen hivatalos közleményt nem adtak ki az esetleges teszttel kapcsolatban.

    Alonso azt bizton állítja, hogy csak ott próbál szerencsét, ahol tudja, hogy versenyképes lesz.

    „Gondolkoznom, terveznem kell. Biztosnak kell lennem abban, hogy versenyképes leszek ott, ahova megyek, a megfelelő emberek lesznek körülöttem és megfelelően felkészülök. Bármilyen kaland lesz a következő, olyat nem vállalok be, ahol nem leszek versenyképes és nem lesz esélyem nyerni. A célom, hogy példátlan sikereket érjek el a motorsportban.”

  • Bottas túl van első raliversenyén és egy szakaszgyőzelme is lett!

    Bottas túl van első raliversenyén és egy szakaszgyőzelme is lett!

    A Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas részt vett az Arctic Lapland Rally-n, Finnországban, egészen a sarkkörön. Bottas az M-Sport WRC csapat Ford Fiestáját hajtotta, végül pedig jó eredménnyel zárta élete első raliversenyét.

    Bottas navigátora az a Timo Rautiainen volt, aki éveken át mondta az itinert Marcus Grönholmnak.

    A kezdés nem volt túl izmos, az első két szakaszon a hetedik, illetve kilencedik volt, de péntek délutánra feltornázta magát az összetettben az ötödik helyre, és meg is tartotta ezt a pozíciót a verseny végéig. Ráadásul egy szakaszgyőzelmet is szerzett.

    A győztes Emil Lindholm lett, Sebastian Linfdholm fia, egy Volkswagen Polo GTI R5-tel.

    https://www.instagram.com/p/BtEoTZ0FMC9/