Kategória: Rally

  • A mi kis falunk Gyurijának Dakar-kalandja

    A mi kis falunk Gyurijának Dakar-kalandja

    Szalay Balázs nem túl gyakran adja ki a kezéből a volánt – még az utcán sem, nemhogy a versenypályán, most azonban kivételt tett. A mi kis falunk című sorozat susogós tréningruhát viselő futballtrénere, Gyuri – vagyis Lengyel Tamás – kedvéért.

    Miután az RTL Klub elképesztően népszerű sorozatának múlt szombati epizódjában Gyuri épp a Dakart nézte, és meg találta jegyezni, hogy bár rohadt sport ez a rali, ezt ő is meg tudná csinálni, a Fókusz riportere, Hubai Antal megszervezte neki.

    Az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs eddig 14 Dakar ralin mérette meg magát, úgyhogy keresve se találhattak volna jobb tanítómestert nála – ráadásul családjával együtt rajong Pajkaszeg lakóiért. Nos, „Gyurinak” közvetlenül a nagy kaland előtt egy kicsit azért inába szállt a bátorsága, végül mégiscsak ráállt, hogy beül a Dakar-menő mellé. S nem bánta meg! Noha a meredek lejtő először kissé ijesztőnek tűnt, a kaland végén Gyuri, azaz Lengyel Tamás már szélesen mosolygott.

    „Az adrenalinszintem magasba szökött, s bár az első néhány másodperc kissé ijesztő volt, hamar hozzászokik az ember a tempóhoz. Nagyon izgalmas volt az egész” – mondta Lengyel Tamás, majd lehetőséget kapott a pilótától, hogy ő maga vezesse az Opel Grandland X-et. Persze egyáltalán nem olyan könnyű egy ilyen terepjáróval még elindulni sem, elsőre nem is sikerült (lefulladt az autó), a színész nem adta fel, és végül siker koronázta az elszántságát.

    „Azt gondolom, Gyuri kicsit rosszabbul vezet, mint én, de úgy adja elő, mintha őstehetség lenne. Áááá, el sem tudna indulni ezzel a kocsival – leesne a bajsza, úgy megijedne” – viccelődött Lengyel Tamás.

    Az újonnan szerzett tapasztalat után kicsit még „szakmáztak” Szalay Balázzsal, aki nemcsak az autóversenyzés rejtelmeibe, a Dakar kulisszatitkaiba is beavatta a színészt, majd pedig megegyeztek abban, hogy Gyurinak talán nem a Dakarral kellene kezdenie az autósportot…

  • Itt az útvonal – részletek a szaúd-arábiai Dakarról!

    Itt az útvonal – részletek a szaúd-arábiai Dakarról!

    Az már korábban hivatalossá vált, hogy a 42. Dakar ralit Szaúd-Arábiában rendezik meg jövőre, csütörtökön azonban fény derült a részletekre is: a sivatagi show 2020. január 5-17. között zajlik majd az Arab-félsziget legnagyobb országában. Valójában ez lesz a Dakar történetének harmadik nagy fejezete, hiszen Afrikában kezdődött, majd Dél-Amerikában folytatódott, most pedig Ázsiában talált új otthonra.

    Jeddah az ország gazdasági központja ad majd otthon a rajtceremóniának, onnan indul a több mint 9000 kilométeres megméretés, amelynek szünnapja Rijadtól nem messze lesz, majd pedig a mezőny egy nagyobb hurkot teljesítve Al Qiddiyában ér célba.

    Az útvonalat bemutató sajtótájékoztatóra az uralkodócsalád tagjai közül is jó néhányan elfogadták a meghívást, így őfelsége Abdulaziz bin Turki AlFaisal Al Saud herceg és őfelsége Khalid bin Sultan Abdullah Al Faisal herceg is. A meghívott vendégek táborát erősítette a Dakar élversenyzői közül a spanyol motoroshölgy Laia Sanz, Stéphane és Andrea Peterhansel, Carlos Sainz, Giniel de Villiers, Nani Roma, Adrien Van Beveren, Joan Barreda és Sam Sunderland. Mind-mind nagy nevek a sportágban, a legtöbben közülük legalább egyszer nyertek már Dakart.

    Természetesen nem hiányozhatott az eseményről a helyiek nagy kedvence, a szintén az élmezőnyhöz tartozó szaúdi versenyző, Yazeed Al-Rajhi sem.

    Érdekesség, hogy a Dakar történetének harmincadik „házigazdája” lesz Szaúd-Arábia – a verseny, ugye, három évtizedet töltött Afrikában, majd 11 viadalt rendeztek Dél-Amerikában, most pedig új fejezet kezdődik a Közép-Keleten. A tájak varázslatosak, a mezőny a Vörös-tengertől egészen az Arab-öbölig száguld – a sivatag ezúttal is próbára teszi majd a vezetési tudást és a navigációs képességeket egyaránt, s arra készteti a versenyzőket, hogy a saját határaikat feszegessék.

    A Dakarhoz klasszikusan kapcsolódó fogalmak, mint a kaland és felfedezés erősen jellemzik majd ezt a versenyt, hiszen olyan tájakon méreti meg magát a mezőny, ahol a versenyzők korábban sohasem jártak. S mivel a terepraliban a pontos útvonalat végig titokban tartják, így a hazai indulók sem lesznek lépéselőnyben a többiekhez képest. A jordániai határhoz közel hegyeken és völgyeken át vezet majd az út, míg a dűnés részeken olykor 250 méter magas homokdombokat kell megmászniuk a versenyzőknek – ami a dűnekedvelőknek jelent majd maradandó élményt.

    Szalay Balázs eddig 14 alkalommal állt rajthoz a Dakaron, kilencszer Afrikában, ötször Dél-Amerikában, s aki ismeri őt, tudja, hogy örül az új kihívásnak: „Teljesen új szeletét fedezhetjük fel a világnak az autóversenyzés által – a helyi terepralisokon kívül senki sem tudja, mi vár ránk Szaúd-Arábiában. De ismerve a hatalmas abu-dzabi és dubai dűnéket, valami hasonlóra számítok – vagyis nehéz, de izgalmas verseny vár ránk januárban.”

  • Szabó Krisztián dobogóra állna Barcelonában

    Szabó Krisztián dobogóra állna Barcelonában

    Negyedik helyezést szerzett élete első ralikrossz-világbajnoki versenyén Mattias Ekström csapatának pilótája: a hétvégén már felkészültebben, egy ismerős pályán folytatja, ahol legalább egy pozíciót javítana a végeredményen.

    Három héttel a szezonnyitó után április 27-28-án Spanyolországban, a Circuit de Barcelona-Catalunyán folytatódik az FIA ralikrossz-világbajnokság (WRX) szezonja. A Mattias Ekström csapatánál, az EKS-nél Audi S1 RX quattróval versenyző Szabó Krisztián Abu Dhabiban, pályafutása első vb-hétvégéjén döntős szerepléssel debütált – ötödikként ért célba, majd egy büntetés után negyedikként rangsorolták, ami a legjobb magyar eredmény a széria történetében –, a kezdeti lendületet pedig egy ismerős pályára viszi tovább.

    „Még mindig nagyon örülök a negyedik helynek, főleg első nekifutásra. A legboldogabb amiatt vagyok, hogy a verseny minden szakaszában gyűjtöttem tapasztalatot, ott voltam az elődöntőben és döntőben is. Sok pontot szereztem a hétvégén, szépen lassan elindultam az úton ebben a hosszú bajnokságban. Remélem, ahogy én egyre jobban fogom érezni magam az autóban, úgy az eredmények is egyre stabilabban érkeznek” – tekintett vissza az év első versenyére Krisz.

    „A második forduló helyszíne a barcelonai pálya, amit Abu Dhabival ellentétben ismerek, már akkor nagyon megtetszett, amikor először jártam itt. Igaz, utoljára három éve versenyeztem ezen a pályán a Super 1600-ban, azóta pedig a rajt helye megváltozott, a nyomvonal viszont ugyanaz.”

    „Az egésznek most már több elemét ismerem, mint Abu Dhabiban: jobban ismerem az autót, a csapatot, a bajnokságot, az ellenfeleket, tehát felkészültebben várom a hétvégét és összességében is erősebb versenyre számítok. Azon akarok javítani, hogy már az elejétől fogva odategyem magam, és a Q1-gyel kezdődően végig az első ötben autózzak. Ismét célom, hogy ott legyek a döntőben, ahol nagyon szeretnék legalább egy hellyel előrébb végezni, mint legutóbb!” – tett egyértelmű célzást arra a kétszeres Super 1600 Európa-bajnok, hogy már második versenyén elérhetőnek tartja első dobogója megszerzését.

    A hétvége két szombati és két vasárnapi kvalifikációs futama az fiaworldrallycross.com élő online közvetítésében lesz nyomon követhető, az elődöntőt és döntőt a Spíler 1 TV adja 14.00 és 16.00 között.

    A WRX állása 1/10 forduló után: 1. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208) 30 pont; 2. Niclas Grönholm (finn, Hyundai i20) 26 pont; 3. Janis Baumanis (lett, Ford Fiesta) 20 pont; 4. Timo Scheider (német, Seat Ibiza) 20 pont; 5. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1) 18 pont.

  • Opel Dakar Team: Irány Szaúd Arábia – új szeletét fedezzük fel a világnak!

    Opel Dakar Team: Irány Szaúd Arábia – új szeletét fedezzük fel a világnak!

    Új helyszín, új sivatag, új kihívás. Miután harminc évig Afrikában zajlott, majd 11 évre Dél-Amerikába költözött, most újabb nagy fejezet nyílik a Dakar történetében: a világ leghíresebb terepraliversenyét 2020-ban Szaúd-Arábiában rendezik meg.

    Több lesz ez, mint csupán egy új utazás – a jövő évi Dakar lehetőséget ad a versenyzőknek arra, hogy ismeretlen terepen tegyék próbára a tudásukat, hogy érintetlen tájakon mutassák meg vezetési tudásukat, navigációs képességüket – áll a szervezők hivatalos közleményében. A részletes útvonalról, a verseny dátumáról egyelőre nem érkezett hír – azt április 25-én egy nagyszabású sajtótájékoztató keretében jelentik be a rendező országban, amelynek vezetői nagyon lelkesen várják a mezőnyt.

    Szalay Balázs eddig 14 alkalommal állt rajthoz a Dakaron, kilencszer Afrikában, ötször Dél-Amerikában, s aki ismeri őt, tudja, hogy örül az új kihívásnak: „Teljesen új szeletét fedezhetjük fel a világnak az autóversenyzés által – a helyi terepralisokon kívül senki sem tudja, mi vár ránk Szaúd-Arábiában. De ismerve a hatalmas abu-dzabi és dubai dűnéket, valami hasonlóra számítok – vagyis nehéz, de izgalmas verseny vár ránk januárban.”

    Őfelsége Abdulaziz bin Türki al-Szaud herceg, az ország sportminisztere szerint a küzdelem minden résztvevő számára felejthetetlen élmény lesz, amely során felfedezhetik Szaúd-Arábia természeti szépségeit.

    Őfelsége Halid Bin Szultan Abdullah al-Fajszal herceg, a Szaúd-Arábiai Motorsport Szövetség elnöke elárulta, mindig is rajthoz akart állni a Dakaron, s bár ezt az ambícióját nem sikerült megvalósítani, most részese lett egy sokkal nagyobb álomnak: „A Dakar története során először ellátogat az országomba, s mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy jó versenyt rendezzünk.”

    David Castera, a Dakar idén kinevezett új versenyigazgatója, aki motorral és autóval is versenyzett az utóbbi évek során, sőt, a szervezési oldalba is belekóstolt, a következőt nyilatkozta: „Visszatekintve az első emlékeimre és tapasztalataimra a Dakarral kapcsolatban, mindig arra jutok, hogy ennek a versenynek a többivel ellentétben a felfedezés áll a középpontjában, az utazás az ismeretlenbe. Rendezőként hatalmas kihívás egy ismeretlen területen útvonalat kijelölni, a számtalan lehetőség közül megtalálni a jót, de ez nagyon inspiráló is egyben.”

  • Petter Solberg visszavonul, bár még nem végleg

    Petter Solberg visszavonul, bár még nem végleg

    A háromszoros FIA világbajnok 44 éves norvég Petter Solberg bejelentette a visszavonulását. Ugyan még egy ideig aktív marad, és bizonyos versenyeken elindul, de már nem hajt a negyedik bajnoki címére. Méltóképp akar ugyanakkor búcsúzni a rajongóitól.

    Solberg 20 évig versenyzett a legmagasabb szinten, 2003-ban WRC bajnok lett, 2014-ben és 2015-ben pedig a WRX bajnoka. A motorsport.com-nak így indokolta a visszavonulását:

    „Már 20 éve csinálom ezt, ez már sok, így most megállok. Annyit azért még hozzátennék, hogy nem akasztom teljesen szögre a sisakot. Akarok pár menő dologban még részt venni, és színvonalas rendezvényeken elindulnék. Például lehet, hogy elindulok a svéd ralin, vagy visszatérek a Rallyday-re, ezeket a promóciós lehetőségeket kihasználom. Ahogy vezetek annak örülnek az emberek, és ezt folytatni akarom. Bajnokságokkal azonban végeztem, nem akarok már ilyen szinten indulni.”

    Solberg búcsúturnéja júliusban Goodwoodban a Festival of Speeden indul, majd a legnagyobb norvég hegyi versenyen venne részt, szeptemberben pedig már gymkhanázna. Titokzatosan ezekről ennyit mondott:

    „Ez a három rendezvény már fix, de lesznek még, várjátok ki amíg bejelenthetjük őket. Örülök, hogy ott lehetek Goodwoodban, mert szeretek Angliában lenni. Ráadásul Anglia Phil Mills navigátorom hazája, de az ottaniak éreztetik velem, hogy az enyém is. Az első profi szerződésem Malcolm Wilsonnal és az M-Sporttal is köt ide. Ő adott lehetőséget, amit soha nem felejtek el neki. Másrészt mintha tegnap lett volna az is, hogy Colin McRae leordította a fejemet amiért túl sokat kérdeztem, amikor csatlakoztam 1999-ben a nagyszerű Ford csapathoz. Ott van aztán még a Subaru és a Prodrive, remek győzelmek, nagyszerű időszak volt, és ahogy az M-Sportnál is, remek emberekkel. Ők akkor és most is olyanok nekem, mint a családom. Nem fogom elfelejteni mindazt, amit együtt elértünk. Aztán a brit ralik és versenyek. Annyi emlékem van különféle rendezvényekről. Nagyszerű dolog volt megnyerni a brit ralit először a WRC-ben, majd rá egy évre bajnoknak lenni. Azt se feledjük, hogy amikor megnyertem a WRX-ben 2017-ben a Lydden Hill versenyét, az igazán különleges volt nekem. 50 éves volt a rallycross, ami mindig is fontos volt a családomnak, és ez egy nagy verseny volt egy különleges helyszínen. Sosem fogom elfeledni.”

  • Szabó Krisztián döntős szerepléssel mutatkozott be a ralikrossz-vb-n

    Szabó Krisztián döntős szerepléssel mutatkozott be a ralikrossz-vb-n

    Először jutott be magyar versenyző a WRX döntőjébe, a legjobb hat közé, ráadásul pályafutása első hétvégéjén a szériában. Az EKS versenyzője, a sportág kétszeres Európa-bajnoka újult erőre kapott szombaton, és ötödik helyen intette le a kockás zászló, ami egy ellenfél büntetése után negyedikre módosult. Még jobb hír, hogy Krisz érzi: a folytatásban elérhető a győzelem is.

    Emlékezetesre sikerült Szabó Krisztián bemutatkozása az FIA ralikrossz-világbajnokságon (WRX), a tíz fordulóból álló széria első versenyén, Abu Dhabiban. Miután a pénteki Q1-ben és Q2-ben két 10. helyet szerzett a Yas Marina versenypályán, a köztes eredménylista 12. pozíciójából kellett feljebb kapaszkodnia szombaton: a döntőbe csak az első hat helyezett juthatott tovább, ő pedig ezt jelölte ki hétvégi céljának.

    Szombaton – leszámítva egy fájdalmas ugratást – szinte minden sikerült: Mattias Ekström csapatának pilótája a Q3-ban 2. legjobb időt futott, a Q4-ben 6. helyen zárt, így a négy kvalifikációs futam összesítése alapján a 6. helyen végzett. Ezzel helyet bérelt a második elődöntőben, ahonnan 3. helyével a döntőbe is továbbjutott. A fináléban 5. helyen végzett, és egy további pozíciót nyert egyik ellenfele hátrasorolása után. A világbajnokság 2014 óta íródó történetében korábban még nem ért el magyar versenyző ilyen eredményt.

    „Rettentően élveztem a mai napot, állítottunk az autón, így sokkal vezethetőbb volt, sokkal jobban éreztem mindent, mint tegnap. Rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam, jóval és rosszal is, de ezek közül mindenből tanulni szeretnék. Döntős szerepléssel nyitni a világbajnokságon, főleg a tegnapi nap után, nagyon jó eredmény. Sokat jelentett nekem, hogy itt volt a családom, a menyasszonyom és két kisfiam végigszurkolták ezt a mondjuk úgy, hogy történelmi eseményt” – nyilatkozott tapintható boldogsággal az Audi S1 EKS RX quattróval versenyző Szabó Krisz.

    „Nagyon jól kijött a Q3, igaz, kellett hozzá egy kis szerencse is amellett, hogy sokkal jobb volt az autó, mint pénteken. A Q4-ben megütöttem a hátam, nagyon keményen érkeztem le az egyik ugratásnál és hallottam, hogy megroppan a gerincem. Szerencsére nem esett komoly bajom, de utána az elődöntőben és döntőben megéreztem minden ugratást.”

    „Nagyon örülök, hogy első vb-hétvégémen a döntőben lehettem, egyedül az újoncok közül. Nekiállhatnék magyarázkodni, hogy ki hogyan lökdösődött, ki honnan jött vissza, de ez a ralikrossz, amiben ez is benne van. Csak pozitívan gondolok vissza az elmúlt két nap eseményeire, a legpozitívabb pedig az, hogy nem csupán a top 5-höz van elég tempóm, hanem megvan az esélyem a győzelemre is!”

    Az Abu Dhabi WRX eredménye: 1. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208); 2. Niclas Grönholm (finn, Hyundai i20); 3. Liam Doran (brit, Audi S1); 4. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1); 5. Janis Baumanis (lett, Ford Fiesta); 6. Timo Scheider (német, Seat Ibiza).
    Részeredmények: Q1: 10. Q2: 10. Q3: 2. Q4: 6. INT: 6. SF2: 3. F: 4.
    Következő verseny: Barcelona, Spanyolország, április 27-28.

  • A Dakar öt évig Szaúd-Arábiába megy!

    A Dakar öt évig Szaúd-Arábiába megy!

    A Dakar Rally elhagyja Dél-Amerikát, és egy új korszak kezdődik, mert öt évre sikerült megállapodni 2020-tól kezdődően Szaúd-Arábiával. A Dakar szervezője az ASO a világ leghíresebb terepraliját 2009 óta Dél-Amerikába vitte, mert 2008-ban Mauritániában terroristaveszély volt, ami miatt le kellett mondani az ezidáig utolsó afrikai megmérettetést.

    A Motorsport.com értesülését a promóter nem erősítette meg egyelőre, de heteken belül várható a hivatalos megerősítés. Idén a Dakar teljes egészében egy országban, Peruban zajlott. A szomszédos dél-amerikai államok, így Chile, Ecuador vagy Bolívia nem tudtak megegyezni az ASO-val. Miközben egy újabb dél-amerikai verseny lehetősége benne volt a kalapban, folyamatos egyeztetésben álltak már közel-keleti államokkal, illetve Dél-Afrikával.

    A korábbi versenyigazgató, Etienne Lavigne még januárban kitálalt:

    „Az igazság az, hogy nagy a nyomás rajtunk, hogy véglegesítsünk egy projektet 2020-ra, és az azt követő időszakra mielőbb. Három vagy négy hónap múlva ha nem tudjuk biztosítani az esemény iránti elkötelezettséget, akkor máshova kell mennünk, nem engedhetünk meg még egyszer olyan helyzetet, mint amilyenben voltunk az elmúlt hónapokban.”

    Az öt éves szerződés első évében a fővárosból Rijádból indul majd a verseny, ami megfelelő biztonságot nyújt az ASO-nak. Ahogy az idei Dakar győztese, Nasser Al-Attiyah így nyilatkozott:

    „Boldogok vagyunk, hogy a Dakart a régiónkban üdvözölhetjük. Otthonról Katarból 30 perc alatt Szaúd-Arábiában tudok lenni. Szeretjük Dél-Amerikát, az ottani embereket, hihetetlen államaik vannak. de el kell fogadnunk a szervezők döntését. Amikor Afrikáról Dél-Amerikára váltottunk, nem örültünk neki, mert Afrikában akartuk folytatni, de hamar megszoktuk Dél-Amerikát is. Ugyanez fog történni Közel-Keleten is, mert ez is egy nagy piac.”

    Egyesek megkérdőjelezték, hogy miképp fogja kezelni Szaúd-Arábia azt, hogy százával érkeznek idegenek,  hiszen 2018 végén vízumkényszert vezettek be, illetve lesznek női versenyzők, csapattagok, szervezők és újságírók is.

    Al-Attyah biztos benne, hogy meg fognak felelni, mert a sport a politika felett áll, és kivételt tesznek máris csak azért, hogy a Dakar a régióba költözzön. A Toyota versenyzője így folytatta:

    „Kétszer is versenyeztem már Szaúd-Arábiában, ez egy csodálatos hely, kedves emberekkel. Biztos vagyok benne, hogy a Dakar is jól fogja magát itt érezni. A terv az, hogy először 100%-ban Szaúd-Arábiában menjenek, idővel pedig mehetnek még olyan országokban, mint Omán, Jordánia vagy Egyiptom.”

    Szaúd-Arábia nem szűkölködik majd kihívásokban, hiszen ott az arábiai sivatag, de az asszír hegység is szolgálhat meglepetésekkel, akár -2 és 30 Celsius közötti hőmérsékletekkel januárban.

  • Első világbajnoki versenye előtt áll Szabó Krisztián

    Első világbajnoki versenye előtt áll Szabó Krisztián

    Kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzővel a mezőnyben kezdődik a ralikrossz-világbajnokság (WRX) 2019-es szezonja Abu Dhabiban pénteken. Szabó Krisz a korábbi világbajnok Mattias Ekström csapatában, Audival debütál a sportág legmagasabb szintjén. A döntőbe jutásnak örülne, igazán kiváló kezdésnek pedig a dobogót tartaná.

    Tizenhét versenyzővel rajtol el az FIA ralikrossz-világbajnokság hatodik, 2019-es szezonja az Egyesült Arab Emírségekben, Abu Dhabiban, közöttük a kétszeres Super 1600 Európa-bajnok Szabó Krisztiánnal. A Magyarországot egyedüliként képviselő versenyzőnek a 2016-os világbajnok, Mattias Ekström szavazott bizalmat, az ő csapata, az EKS – a tavalyi egyéni és csapatértékelés második helyezettje – nevezte a teljes idényre Audi S1 Supercarjában. A pilóta és a háttér már bizonyított, a WRX erőviszonyait azonban az első hétvége előtt csak találgatni lehet, annyira átalakult téli szünetben a mezőny, melyben többszörös futamgyőztesek, vb-dobogósok, Európa-bajnokok lesznek az ellenfelek.

    „Új fejezet nyílik versenyzői karrieremben, új kihívás elé nézek a világbajnokságon. A szezonról, amelyikben érkezem, tudni kell, hogy a gyárak kivonultak, ezért sokkal sűrűbb mezőnyt, szorosabb versenyeket várhatunk, nem lesz egyértelmű, ki fog nyerni egy-egy hétvégén. Az élmezőnybe sorolom a három Audit, de biztos, hogy a Peugeot és Hyundai is nagyon erős lesz. El kell telni egy-két versenynek ahhoz, hogy tisztább képet kapjunk” – nyilatkozta világbajnoki debütálása előtt a 26 éves Szabó Krisztián.

    „Az első verseny előtt nagyon nehéz esélyt latolgatni, mindenesetre, ha döntőbe jutnék, annak nagyon örülnék, egy dobogós eredmény pedig kiváló szezonkezdés lenne. Sokat készültem a szezonra, Ekströmmel jégautózással edzettem, az Audit pedig Svédországban teszteltem, ahol elsősorban a rajtokra fókuszáltunk. De el kell mondani, egyike leszek azoknak, akikre a legtöbb újdonság vár ezen a hétvégén, hiszen még sosem indultam világbajnoki fordulón.

    „A pálya azonban mindenkinek új lesz, a Forma-1-es szezonzárónak otthont adó Yas Marinán alakítottak ki ralikrossz-vonalvezetést. Tetszik nekem, tempós pálya hosszú egyenesekkel, van benne egy nagy ugrató, én pedig ugratni kifejezetten szeretek. Leginkább Barcelonára emlékeztet, ahol szintén a Forma-1-es pályán versenyzünk. Az egyik legnagyobb kihívás a meleg és páratartalom lesz az autóban, de tapasztalatom szerint jól fogom bírni.”

    A megszokottal ellentétben Abu Dhabiban a WRX programja pénteken (szabadedzés, Q1, Q2) és szombaton (warm-up, Q3, Q4, elődöntő, döntő) zajlik, az élő közvetítést a hétvége legfontosabb eseményeiről a Spíler 1-en találjuk 16 és 18 óra között.

  • Alonso addig nem fejezi be a versenyzést, amíg nem lesz valaki gyorsabb nála

    Alonso addig nem fejezi be a versenyzést, amíg nem lesz valaki gyorsabb nála

    Fernando Alonso azt nyilatkozta, hogy sosem versenyzett nála gyorsabbal, és addig nem is fejezi be, amíg ez nem változik.

    A kétszeres világbajnok tavaly év végén zárta le F1-es pályafutását, de szemlátomást nem szakadt el a Forma-1-től, hiszen már az idei második, Bahreini Nagydíjon végig ott volt a helyszínen tavalyi csapata, a McLaren nagyköveteként. Ráadásul tesztpilótaként is jelen volt, hiszen autóba ült mindkét futam utáni tesztnapon, a Pirelli 2020-as abroncsainak fejlesztésében segédkezett egész pontosan.

    Ám ha nem ezt csinálná, akkor sem unatkozna, hiszen a tripla koronára áhítozik, amihez már csak az Indy500 hiányzik neki, és az erre való felkészülésre összpontosít leginkább. Ezzel is az a célja, hogy mindenkinek bebizonyítsa, ő a világ legjobbja.

    „Szerintem én vagyok a legjobb. Igazából mindenki ezt gondolja magáról. Ennek bebizonyítása azonban nehézkes, főleg a Forma-1-ben, ahol a megfelelő csomag nélkül ezt nem is lehet véghezvinni. Én magam nagyon versenyképes tudtam lenni a Forma-1-ben hosszú éveken át, emellett volt szerencsém két bajnokságot is nyerni. Valószínűleg az utolsó szezonom volt a legerősebb, hiszen sikerült 21-0-ra legyőzni a csapattársamat az időmérőn, ehhez hasonlót pedig korábban még sosem sikerült elérnem a karrierem során.”

    Alonso ismét utalt arra, hogy a rallyban is letenné a névjegyét.

    „Most, a Le Mans-i és Daytona 24 órás, valamint Sebring megnyerése után talán más dolgokat is kipróbálnék, ezúttal nem az aszfalton. Erre eddig valószínűleg nem volt példa az autósportban, én pedig pont ilyen kihívásokat keresek.”

    Az ilyen kihívások (mint például a Toyota Hilux-teszt) alkalmával azonban Alonso nem csak jól érzi magát.

    „Néha olvasok olyan kommenteket, amikor valahol tesztelek, hogy ’örülünk, hogy szórakozol, de légy szíves, gyere vissza a Forma-1-be’. Ez vicces, mert olyan mintha azt mondanák, hogy térj vissza az igazi munkádhoz. Viszont igazából nem csak szórakozom, hiszen fogalmam sincs, hogy kéne vezetni ezeket az autókat, ezt meg kell tanulnom. Ők rallys stílusban egyszerre nyomják a gázt és fékeznek. Mi bal lábbal fékezünk, de sosem nyomjuk egyszerre a gázt, és a féket. Ezt a nulláról kezdve kell tanulni, a buckákra figyelni, és még sok másra. Tehát komoly erőfeszítéseket kell beletennem minden egyes ilyen kihívásba, sok dolgot kell hátrahagyni. Nem szórakozásból csinálom, nem a nehézség miatt, a kihívás miatt, és remélhetőleg jobb pilótává válok ezáltal.”

    Alonso legnagyobb célja most ugye a tripla korona elhódítása, de utána sem áll le.

    „Amíg érzem magamban az erőt, a versenyképességet, folytatom. Talán egy nap beülök egy F1-es autóba, és lesz valaki, aki gyorsabb lesz nálam. Vagy valamilyen más autóba beülve történik meg ugyanez. Viszont mivel tudomásom szerint ilyen soha nem történt, még folytatom.”

  • Majdnem feladták, de végül nyertek Tim Gáborék Egerben

    Majdnem feladták, de végül nyertek Tim Gáborék Egerben

    A Rallye2 első hétvégéjén Egerben megszerezte az abszolút és kategória győzelmet Tim Gábor. A többszörös bajnok versenyző futama azonban közel sem volt könnyű, hisz a verseny felénél közel állt a kiálláshoz.

    A Tim Gábor – Timár Tamás kettős téli felkészülése nem volt bőségesnek mondható, hisz csak egyetlen rövid teszten ülhetek be az Opel Adam R2-be. Azonban a teszten biztató időket produkáltak, így a csapat és a páros is érezte, az autó felkészítése jól sikerült.

    Az Eger Rallye-n a Rallye2 mezőnyére hét gyorsasági szakasz várt. Timék a pénteki szuperspeciálon jól kezdtek, a harmadik idővel iratkoztak fel az eredménytáblára a 65 fős mezőnyben.

    Szombaton további hat szakaszon mérte össze erejét a mezőny, három pályán, amin kétszer kellet teljesíteni.

    Az első kör jól sikerült a vanyarci pilótának és navigátorának, Tim Gáborék az összetett harmadik helyen álltak és vezették a kategóriát. Már a második szakaszon észleltek furcsa hangokat a motortérből. A szervizbe érve meg is kezdődött a motor ellenőrzése.

    A csapat közel állt ahhoz, hogy feladja a futamot. A motor hibájának okára nem lehetett rájönni a szervizidőben, ezért a menetlevél már elő volt készítve, hogy leadják azt.

    További ellenőrzések után kiderült, hogy a motor teljesítmény nem csökkent, így meghozta a csapatfőnök a kockázatos döntést, megpróbálják befejezni a versenyt. Ez rendkívül rizikós választás volt, hisz ha felrobban a motor, nemcsak a futamnak van vége, hanem könnyen lehet, hogy a szezonnak is.

    Ez a plusz nyomás valószínűleg további motivációt adott Timéknek, aki rögtön megnyerték az 5. gyorsasági szakaszt, majd a záró powerstage-en is első időt autóztak, behúzva a plusz pontokat is.

    Ezzel a Tim – Timár páros megnyerte az Eger Rallye abszolút és kategória értékelését. A Rallye2 mezőnye májusban csap össze újra Miskolcon.

    „Nem is tudom mit mondjak. Közel voltunk ahhoz, hogy feladjuk a versenyt. Én éreztem, hogy a motor ereje rendben van, és szerettem volna folytatni a versenyt. Szerencsére Farkas Kálmán csapatfőnök is így döntött, amiért csak köszönetet tudok mondani. Papp Arniék már kicsit messze voltak ekkor, de mindent beleadtunk hátha történik valami. Ők kiestek az utolsó gyorson, és mi ott voltunk és lecsaptunk a lehetőségre. Két szakaszt is megnyertünk, így nem érdemtelen a győzelem, de tovább kell dolgoznunk, mert pici tempó még hiányzik. Főként a murvás, nagyon rossz minőségű talajon kell még fejlődnünk. Remélem a kocsinak és a motornak nincs nagy baja, és tudunk tesztelni is Miskolc előtt.” – foglalta össze Tim Gábor.