Kategória: Rally

  • Norris szívesen kipróbálna egy raliautót

    Norris szívesen kipróbálna egy raliautót

    Lando Norris csak ámult azon, milyen sebeséggel robogott el mellette egy raliautó a Quadrant forgatásán.

    2018-ban a Daytona 24 órás versenyen, Fernando Alonso oldalán a brit pilóta már megtapasztalhatta milyen a formaautózáson kívüli világ. E-sport csapatának legújabb kollekcióját az off road téma ihlette meg, így a forgatás során megismerkedhetett a 22 éves pilóta a ralizás világával is.

    Norrisnak nagyon tetszett az élmény, így szívesen kipróbálná magát a szakágban.

    „Szeretném egyszer kipróbálni a ralizást. A következő kollekciónk a Quadranttal az off road témakörre koncentrál, így nem rég elmentünk, hogy felvegyünk néhány anyagot, amibe a ralizás is szerepelt. Amikor ott jártam, először szembesültem azzal testközelből, hogy milyen őrültek azok az emberek. Nagyon vágytam arra, hogy kipróbálhassam.” – nyilatkozta a 22 éves pilóta a Motorsport.com-nak.

    A McLaren versenyzője utalt arra, hogy megnézne magának közelebbről is egy raliautót a szezon végén:

    „Lehet, hogy olyan helyen kezdem el, ahol nincsenek fák, csak ki szeretném próbálni egy biztonságos helyen az év végén. Valahol, ahol vannak gumifalak.”

    Norris ugyanakkor raliversenyen is indulna:

    „Talán egy nap. Előbb ki kell próbálnom, hogy lássam milyen. Ránézésre elég félelmetesnek tűnik, és igen, mindig van valami olyan az ember életében, amit szeretne megtapasztalni. Ahogy néztem őket a forgatás közben, arra gondoltam, ezt szívesen kipróbálnám.”

  • Verstappen és a WRC: Meg kellett szokni, hogy beszélnek hozzám

    Verstappen és a WRC: Meg kellett szokni, hogy beszélnek hozzám

    Jos Verstappen, egykori F1-es versenyző, a 2021-es F1-es világbajnok Max édesapja 2003-ban visszavonult az F1-től. 2008-ban és 2009-ben kétszer indult a Le Mans-i 24 órás versenyen, idén év eleje óta pedig a ralival próbálkozik, a DG Sport által felkészített Citroën C3 Rally2-vel.

    A holland korábban belgiumi nemzeti raliversenyeken készült, de ez lesz az első alkalom, hogy a ralisport legmagasabb szintjén versenyez, és rajthoz áll a WRC belga fordulóján, az Ypres Rally-n.

    „Mindig is élveztem a ralizást” – mondta Verstappen. „Amikor a tévében vagy a WRC applikáción nézed, mindig nagyon látványos.”

    „Talán másfél évvel ezelőtt vezettem először raliautót, és persze onnantól kezdve az ember csak egyre többet és többet akar. Így elkezdtünk néhány versenyt a Rally2-es autóval és a DG Sporttal, aztán jött Ypres – és ezért vagyunk itt.”

    „Ez egy nagy lépés, de nagyon élvezzük a ralizást, és azért vagyunk itt, hogy tanuljunk. Ötvenéves vagyok, de még mindig sokat tanulok, és szükségem is van a tapasztalatokra” – tette hozzá.

    WRC
    Ypres Rally  |  Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Idősebb Verstappen nem az első F1-es pilóta, aki megpróbálkozik a ralival: Kimi Räikkönen, Robert Kubica és Valtteri Bottas is hasonlóan tett korábban.

    Nincs hozzászokva a dumához

    Jos szerint az egyik legnagyobb különbség a rali és a pályaautózás között, hogy van egy másodpilóta az autóban, aki olvasni tudja az itinert. Ezen a héten ez a feladat Harm van Koppenre hárul.

    „Tényleg meg kellett tanulnom, hogy valaki beszél hozzám” – nevetett Jos. „Amikor együléses autóban versenyeztem, nem szerettem, amikor a mérnök hozzám beszélt a verseny közben – most pedig állandóan hozzám beszélnek!”

    „Meg kellett szoknom, de az elején nagyon nehéz volt megérteni, hogy mi mit jelent és mit kell tennem. Egy ralin folyamatosan elfoglalt vagy, és gyorsan kell vezetned.”

    „Amikor valaki állandóan a füledbe beszél, az az elején egy kicsit elvonja a figyelmedet, de koncentrálnod kell arra, hogy mit kell tenned, meg az ilyesmikre. Most már egy kicsit jobban megy, és azt hiszem, minél többet csinálja az ember, annál többet tanul.”

    Nem valószínű, hogy Maxot egyhamar hasonló szerepben láthatjuk, de Jos nem zárja ki, hogy ő a jövőben még több WRC-s eseményen vegyen részt.

    „Max kipróbálta velem és nagyon élvezte, de jelenleg túl elfoglalt. Természetesen minden nap felhív, hogy megkérdezze, hogy mennek a dolgok.

    „Sikeres rali lesz ez számunkra, ha célba érünk, és élvezzük. Vezettem már esőben, és az biztos, hogy nehéz. De bármilyenek is legyenek a körülmények, át fogjuk küzdeni magunkat rajta.”

  • Mazepin továbbra sem mondott le az F1-ről

    Mazepin továbbra sem mondott le az F1-ről

    Nikita Mazepin továbbra sem mondott le arról, hogy visszatérjen a Forma-1-be.

    Silk Way Rallyn, a T3-as Class-ban versenyzett az orosz pilóta. Mazepin egy SSV volánja mögött 1740 mérföldet tett meg, és a dobogó tetejére állhatott jutalmul.

    A Tass hírügynökségnek nyilatkozva összevetette a két kategória autóit.

    „A Forma-1-es autókkal csak a kormány és a négy kerék egyezik. Nagyon meleg volt, igazi kihívást okozott. Ez volt ám a teszt. Nagyon örülök annak, hogy sikerült nyernem.”

    Az orosz pilóta a Dakaron is szeretne részt venni, de legfőbb célja továbbra is a Forma-1.

    „Nagyszerű élmény volt, szeretném megismételni. Ez a tíz nap tereprali felejthetetlen benyomást hagyott bennem. Sok mindent átéltünk a csapattal. Nagyon intenzív volt, egy hónapnak tűnt. Fontos megemlítenem, hogy ez nem csak az én érdemem, hanem a csapaté is. Minden este órákon át dolgoztak az autón. Jobban megértettem, mit jelent egy ralimaraton, de nem adtam fel. Továbbra is az autóversenyzés királykategóriájába akarok visszatérni.” – tette hozzá Mazepin.

  • Megjelent a Rally Guide a ZEG Rally Show-ra

    Megjelent a Rally Guide a ZEG Rally Show-ra

    Elérhető az II. ZEG Rally Show tájékoztatója, amiben minden, a versenyzőknek fontos információ megtalálható. A HUMDA közreműködésével megvalósuló esemény megújult az idei évre, a tavalyi versenyzői visszajelzések alapján megnövekedett a szakaszok össztávja, valamint a pályák nyomvonala is változik. 

    Megnövekedett össztáv, új gyorsasági szakaszok és Rally Party várja a nevezőket 

    Augusztus első hétvégéjén ismét megrendezik a tavaly nagy sikerű ZEG Rally Show-t, ami Zalaegerszeg és a ZalaZONE térségét visszahozta a magyar autósport vérkeringésébe. Az esemény alaposan kibővül, hiszen a rally show-val párhuzamosan zajlik majd az EnduroGP-világbajnokság hazai fordulója és a HUMDA két közlekedésbiztonsági programja, a MotoSafety és a Road Safety is helyet kap.  

     ZEG Rally Show
    Fotó: HUMDA

    A közönség mellett az újdonságok a nevezőket is érintik: a szervezők módosítanak a tavaly megismert pályák nyomvonalán, új utak épültek a ZalaZONE területén, valamint a versenyzői visszajelzések alapján a belvárosi szakasz és a Smart City vonalvezetéséből kikerülnek a szűk részek.   

    A show programjába két új pálya, Gellénháza és Nagylengyel is bekerül, így összesen öt különböző gyorsaságin mérettetik meg magukat a versenyzők. A gyorsasági szakaszok össztávja 60,35 km lesz. A szervizparkot a tavalyi évhez hasonlóan idén is a ZalaZONE területén alakítják ki, ahol gasztro zóna, kiállítók és közlekedésbiztonsági aktivitások is helyet kapnak, valamint szombaton a tavalyi nagy sikerű Rally Party-t is megrendezik. 

     ZEG Rally Show-
    Fotó: HUMDA

    A szervizpark befogadóképességét figyelembe véve a ZEG Rally Show-n 90 versenyzőpáros vehet részt, így érdemes minél hamarabb nevezni annak, aki nem szeretne lemaradni az izgalmas rendezvényről. A versenykiírás jóváhagyása folyamatban van, a nevezés az engedélyszámmal rendelkező kiírás megjelenésekor kezdődik.   

     ZEG Rally Show

  • Újra ralisport Zalaegerszeg szívében, 2022-ben is jön a ZEG Rally Show

    Újra ralisport Zalaegerszeg szívében, 2022-ben is jön a ZEG Rally Show

    A 2021-ben hagyományteremtő jelleggel megrendezett ZEG Rally Show után 2022-ben visszatér a látványos esemény.

    Hatalmas érdeklődés, remek hangulat és látványos versenyzés jellemezte 2021-ben a hagyományteremtő céllal megrendezett I. ZEG Rally Show-t, ami 2022-ben ismét sportünneppé varázsolja Zalaegerszeg belvárosát és a ZalaZONE-t. A HUMDA közreműködésével megvalósuló esemény a szórakozás mellett a helyi közösségek fejlődését és a gazdaság élénkítését is szolgálja.

    Az I. ZEG Rally Show sikeres megrendezése után 2022. augusztus 7-én ismét Zalaegerszegre és a ZalaZONE-ba költöznek a magyar ralisport legjobbjai, hogy a versenyszezon terhét félretéve könnyed örömautózással elkápráztassák az autóversenyzés rajongóit.

    A hagyományteremtő céllal először tavaly megrendezett esemény fő gondolata az volt, hogy Zalaegerszeg egy igazi autósport ünnep révén visszatérjen a hazai motorsport vérkeringésébe. Ezt a célt sikerült elérni, hiszen a rajongók érdeklődése felülmúlta a várakozásokat: a belvárosi gyorsasági szakaszon mintegy 15.000 néző követte figyelemmel a versenyautókat, és hasonló létszámban látogattak ki a ZalaZONE területén lévő Handling és Smart City pályára is.

    Új szakaszokkal bővül a Rally Show

    A vasárnap zajló ZEG Rally Show előtt a pénteki nap folyamán a szervezők fakultatív jelleggel tesztet tartanak a ZalaZONE-ban, szombaton a pályabejárás és az átvételek zajlanak.

    A szervezők módosítanak a tavaly megismert pályák nyomvonalán, új utak épültek a ZalaZONE területén, valamint a versenyzői visszajelzések alapján a belvárosi szakasz és a Smart City vonalvezetéséből kikerülnek a nagyon szűk részek.

    A show programjába három új pálya is bekerül, így összesen hat különböző gyorsaságin kell két kört teljesíteni a mezőnynek. A gyorsasági szakaszok össztávja várhatóan 60 km körül lesz. Tavalyi évhez hasonlóan a szervizpark idén is a ZalaZONE területén lesz, ahol gasztro zóna, kiállítók és közlekedésbiztonsági aktivitások is helyet kapnak.

    A versenyhétvégével párhuzamosan zajlik az Enduro GP-világbajnokság magyarországi fordulója is. Pénteken és szombaton este egy belvárosi szórakozóhelyen Enduro GP welcome party-t tartanak, ami utcabállá bővül, neves előadók fellépésével. Az ingyenes Enduro GP-s party-ra a szervezők a ZEG Rally Show akkreditált résztvevőit is várják, emellett szombaton a tavaly nagy sikerű Rally Party-t is megrendezik a ZalaZONE szervizparkjában.

    Vasárnap a versenyprogram a rajtceremóniával kezdődik, ez idén bekerül Zalaegerszeg szívébe, a Dísztérre. A show-ra érvényes MNASZ licenccel rendelkező versenyzőket várunk. A Rally3-as versenyzők számára a szervezők külön értékelést írnak ki. A lebonyolítással kapcsolatos információk a továbbiakban a zegrally.hu weboldalon és a facebook.com/zegrallyshow oldalon jelennek meg. A ZEG Rally Show és az EnduroGP is a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével valósul meg.

    Fókusz a közlekedésbiztonságon

    Az autósport mellett közlekedésbiztonsági programok és képzések is a rendezvény fontos részét képezik. A hétvégére kilátogat a HUMDA két országjáró rendezvénysorozata, a Road Safety és a Moto Safety is. A „Road Safety – a biztonság az első” közlekedésbiztonsági oktatási programsorozatot óvodásoknak és alsó tagozatos általános iskolás tanulóknak szervezi a HUMDA. Ezen a korosztályi jellemzőknek megfelelően kidolgozott képzésen a közlekedési balesetek megelőzése és elkerülése áll a középpontban. Egy interaktív oktatást követően instruktorok segítségével gokartokkal, elektromos mini autókkal, kerékpárokkal és rollerekkel mennek ki a gyermekek az ideiglenes KRESZ-pályára, ahol a közlekedési szabályokkal és többek között például a rendőri karjelzésekkel ismerkedtek. A családok pedig egy 4 x 4 méteres társasjátékon játszhattak, de egy reakcióidő-figyelő, -javító játékot is kipróbálhatnak. A felnőttek pedig úgynevezett részeg- és drogszemüveg révén tapasztalhatták meg, miért nem szabad ilyen szerek hatása alatt volán mögé ülni.

    A HUMDA közkedvelt és nagy sikerű motoros közlekedésbiztonsági rendezvénysorozata, a Moto Safety pedig gyakorlati tréningből, illetve elméleti előadásból áll augusztus 6-án. Az eseményen instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatják a jelenlévők. A sűrű forgalomban történő előrehaladással, a kanyarívekkel és a kanyarkombinációkkal is foglalkoznak majd a motorosok. A Moto Safety-n kétszázan vehetnek majd részt, jelentkezni néhány héttel az esemény előtt lehet majd, részletes információkat a HUMDA honlapján és közösségi médiafelületein találnak majd az érdeklődők.

  • Az elbocsátott Mazepin újra versenyezni fog

    Az elbocsátott Mazepin újra versenyezni fog

    Nikita Mazepin életben tartja versenyzői ösztöneit, és részt vesz a Dakar-szerű orosz Silk Way off-road ralin. A múlt hónapban az orosz pilóta – akit az ukrajnai konfliktus miatti széles körű nyugati szankciók részeként kiszorítottak a Forma-1-ből – elismerte, hogy a Forma-1-es karrierje „szünetel”. A Ria Novosti hírügynökségnek nyilatkozott:

    „Nos, 18 éve foglalkozom a motorsporttal, és nem áll szándékomban elhagyni. Fitten tartom magam, és remélem, hogy visszatérhetek az F1-be.”

    A Tass hírügynökség jelentése szerint a 23 éves Mazepin a különleges ATV kategóriában fog versenyezni. A Haas korábbi versenyzőjének szóvivője megerősítette ezt:

    „Mazepin terve az, hogy részt vesz a Silk Way ralin.”

    A Moszkvában véget érő, idén Nagy Péter orosz császár 350. születésnapja tiszteletére rendezett verseny tíz napon át tart júliusban.

  • 35 éve a világ legjobb pályái között – 2022. május 21-22-én újra lesz rallycross Európa-bajnoki futam Nyirádon

    35 éve a világ legjobb pályái között – 2022. május 21-22-én újra lesz rallycross Európa-bajnoki futam Nyirádon

    2022. május 21-22-én újra rallycross Európa-bajnoki futamot láthatunk Nyirádon – azon a versenypályán, amelyről az elmúlt 35 évben versenyzők és nézők egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy a világ legjobb rallycross pályái közt a helye.

    A történet a nyolcvanas évek végén kezdődött. A Tapolcai Bauxit SE ralikrossz-szakosztálya a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat támogatásával építette meg a nyirádi versenypályát a rekultivációra váró kavicsbánya területén. Az egyik ötletadó a későbbi tulajdonos, Legeza Miklós volt, aki rengeteget tett azért, hogy Nyirád bekerüljön a hazai autósport vérkeringésébe. 

    „Még a kilencvenes években is folyamatosan épült a pálya. Persze nem úgy, ahogy manapság. Akkoriban sok versenyző kijött hétközben, vagy azokon a hétvégéken, amikor nem volt verseny. Hoztak egy földmunkagépet, és fejlesztették a nyomvonalat, alakították a környezetet” – idézi fel a kezdeteket Tápai István, a Nyirád Racing Center biztonsági főnöke, aki a kilencvenes évek eleje óta részese a versenypálya történetének. 

    Nyirád egyik titka, hogy a természetes szintkülönbségek miatt nem csak jól belátható a nézők számára, hanem a versenyzőknek is élmény itt a versenyzés. Klasszikus win-win szituáció. Tudta ezt az akkori magyar autósport elit is, így már a kilencvenes évek elején sem csak a rallycross és autócross versenyzők számára volt biztos pont a nyirádi futam, hanem a rali nagyjai is rendszeresen megfordultak itt. Ranga László és ifj. Tóth János is szívesen versenyzett a pályán, sőt, 1993-ban Janika elvitte egy körre az akkoriban a világsztár labdarúgók közé tartozó Détári Lajost is.  

    Nyirád
    Fotó: Nyirád Racing Center

    Jelenleg is két nyomvonal található Nyirádon. Májusban természetesen az 1220 méter hosszú kör lesz a főszereplő, amely 1290 méteresre nő, amikor a versenyzők a futamok során egy alkalommal kötelezően választandó Joker kör felé kanyarodnak. A talaj 48 százaléka murva, 52 százaléka aszfalt, ami ma már ritkaságnak számít, hiszen még a szintén ikonikus svédországi Höljes, vagy a norvégiai Hell pályáin is nagyobb az aszfalt aránya, az újabb rallycross helyszíneken pedig egyre kevesebb a murva. Ráadásul Nyirádon nem is akármilyen murva található, a bauxit által vörösre színezett talaj az egyik oka a Vörös Katlan elnevezésnek. 

    16 évvel ezelőtt azonban nem csak országos bajnoki futamoknak adott otthont Nyirád, hanem a Rallycross Eb is megérkezett. Ekkor már Jőrös István volt a versenypálya tulajdonosa.

    „Legeza Miklóshoz hasonlóan Jőrös István is versenyzett, hobbija volt az autósport és emiatt hatalmas lelkesedéssel dolgozott. Rengeteg pénzt fektetett a pályába, és 2006-ban már Eb futamot rendeztünk. Természetesen nagy ugrás volt ez, de azt kell mondanom, hogy a sportszakmai rész nem okozott gondot, hiszen komoly rutinunk volt már a versenyrendezésben. A nagy feladat az volt, hogy a pályát alkalmassá tegyük az Eb szintjére. Most is ezen dolgozunk, az aszfaltréteget újítottuk fel, és a murvás részekkel is foglalkozunk” – árulja el Tápai István. 

    Nyirád
    Fotó: Nyirád Racing Center

    A pálya további történetében közös pont, hogy mindig az autóversenyzés iránt elkötelezett versenyzők váltották egymást tulajdonosként; Révész Bálint és Mózer Attila után Kárai Tamás vásárolta meg a létesítményt. A négyszeres magyar bajnok, állandó Eb és vb résztvevő Kárai Tamás hatalmas lendülettel fogott a fejlesztésbe, aminek köszönhetően a Nyirád Racing Center újra rallycross Európa-bajnoki futamot rendezhet. Ráadásul nem is akármilyen eseménnyel tér vissza a nemzetközi elit Magyarországra, 2022-ben a szezonnyitó forduló helyszíne lesz Nyirád! 

    Kárai Tamás a kétezres évek közepén versenyzett először Nyirádon, akkor még autocrossban, de ahogy oly sok pilóta, ő is azonnal a szívébe zárta a pályát. 

    “Egészen különleges a hangulata, ami egyrészt a szintkülönbségeknek köszönhető, másrészt a tempó váltakozásának. Vannak gyors és lassú részek, és remek a ritmusa. Az elmúlt években bejártuk a kontinens jelentősebb versenypályáit, így joggal állíthatom; ott a helye a legjobbak között” – mondta Kárai Tamás, majd azt is elárulta, milyen indíttatásból vállalt tulajdonosi szerepet. “Olyan sokat kaptam a rallycrosstól, hogy úgy éreztem, ebben a formában vissza tudok adni valamit. A szurkolók is megérdemlik, hogy újra a régi fényében tündököljön a nyirádi pálya. Hatalmas lendülettel kezdtünk bele a munkába, mára megújult az aszfalt, kicseréljük a szalagkorlátokat, megújul a lelátó, gyakorlatilag minden részlethez hozzányúltunk vagy hozzányúlunk a jövőben. Nagyon boldog vagyok, hogy az eddigi munkánknak is volt eredménye a sikeres országos bajnoki futamok megrendezésével, de az igazán nagy öröm az, hogy májusban hazai szurkolók előtt versenyezhetünk az Európa-bajnokságon.”  

    Nyirád
    Fotó: Nyirád Racing Center

    A május 21-22-én rendezett Eb futam olyan esemény lesz, ami a korábbi nyirádi rallycross Eb versenyekhez hasonló élményt kínál majd. Aki ott volt azokon a futamokon, azóta is örök élményként tekint rá, aki kihagyta, azóta is sajnálja, hogy lemaradt róla. Most itt a lehetőség, hogy egy újabb történelmi versenyt lássanak a szurkolók, amit vétek lenne kihagyni. Ebben az évben az Euro RX1 600 lóerős Supercarjai és az Euro RX3 Super-1600-as versenyautói kezdik Nyirádon a szezont. Ha pedig valaki a májusi időjárás miatt hezitálna a jegyvásárlással, annak is van egy jó hírünk: a Nyirád Racing Centerben bármilyen időjárási körülmények között remek versenyek zajlanak. 

    „Régebben nekünk a Balaton közelsége jelenítette a konkurenciát, hiszen a nagy melegben voltak, akik a strandot választották. Májusban még nem lesz igazi strandidő, és ha száraz pályán versenyeznek az Eb résztvevői, akkor a vörös por teremt egyedi atmoszférát. Amennyiben gyenge eső esik, az kifejezetten jó, mert olyan, mintha locsolnánk a murvát. A vízelvezetésnek köszönhetően a nagyobb eső sem okoz gondot, megvárjuk míg elfolyik a csapadék nagy része, és máris mehet tovább a verseny” – mondta Tápai István. 

    Aki ott volt az idei autocross futamon, az tudja, hogy ez pontosan így van. Április elején nagyon látványos esős versenyen csaptak össze az autocross pilóták.  

    A Vörös Katlan több mint 30 éve folyamatosan bizonyító adottságai nem csak a nézőknek kínálnak majd remek szórakozást és felejthetetlen élményeket, hanem a versenyzők sem akarják kihagyni. Hatalmas volt az érdeklődés, az állandó Eb résztvevők mellett sok magyar és számos külföldi élversenyző bízott abban, hogy belefér a korlátozott versenyzői létszámba, elfogadják a nevezését, és ott lehet a nyirádi Eb futamok újra kezdődő történetében.


     

    A Rallycross Európa-bajnokság Euro RX1 kategóriájának versenynaptára 

    2022. május 21-22. – Nyirád, Magyarország
    2022. július 2-3. – Höljes, Svédország
    2022. augusztus 13-14. – Hell, Norvégia
    2022. szeptember 3-4. – Riga, Lettország
    2022. szeptember 17-18. – Montalegre, Portugália
    2022. október 8-9. – Spa-Franchorchamps, Belgium


    A Rallycross Európa-bajnokság Euro RX3 kategóriájának versenynaptára 

    2022. május 21-22. – Nyirád, Magyarország
    2022. július 2-3. – Höljes, Svédország
    2022. július 30-31. – Nürburgring, Németország
    2022. augusztus 13-14. – Hell, Norvégia
    2022. szeptember 17-18. – Montalegre, Portugália 

    _______________________________________________________________________

  • Button pár éve gyári ülést hagyott elúszni, de visszatérne Le Mans-ba

    Button pár éve gyári ülést hagyott elúszni, de visszatérne Le Mans-ba

    A Williams tanácsadója, Jenson Button újra a volán mögé ül majd a Nitro Rallycross bajnokságban, miután pár évet kihagyott. Vannak azonban további tervei is, például Le Mans-t illetően.

    2009 világbajnoka a F1-es visszavonulása után, 2018-ban vett részt a 24 órás futamon. A versenyt ugyan nem fejezte be, de a WEC-szezon további versenyein is részt vett, és dobogóra is állt.

    Emellett azonban sok elfoglaltsága volt, például a japán Super GT sorozatban is versenyzett, és GT csapatával majdnem a DTM-ben kötött ki.

    Egy kihagyott lehetőség

    „Le Mans-ban versenyezni… úgy érzem, ott még kimaradt valami. Egyszer indultam ott az SMP-vel, ami nagyszerű élmény volt, és az autót is élveztem vezetni. Ugyan tudtuk, nem verhetünk meg egy olyan gyártót, mint a Toyota, de jó emlék lett.” – összegezte Button a korábbi élményeit a Racernek.

    „Azért csináltam, hogy tapasztalatom legyen egy gyártónak, aki csatlakozni akart a sorozathoz. Annyira nem jött össze, de ez rajtam is múlott. Nem mentem a lehetőség után, mert sok minden más lefoglalt.

    De szeretném majd újra megpróbálni. Csak, hogy a verseny része legyek, akár a GT-kategóriákban. Két év múlva érkeznek a GT3-as autók, az sok lehetőséget megnyit majd.

    Valószínleg csak ennyit fogok csinálni. Talán még néhány GT3-as versenyt, hiszen van egy csapatom.”

    Sokféle teendő miatt – bár lett volna lehetősége gyári csapathoz szerződni – végül otthagyta az endurance világot, és versenyzőként háttérbe húzódott.

    Egy nyugodtabb élet mellett döntött, és inkább családjával, illetve a Sky Sports stábjának tagjaként töltötte el idejét. 2021-ben több projektet is indított: Extreme E csapatot hozott létre, és a Williamshez is visszatért, tanácsadóként.

    Az új fejezet?

    Bár lakhelyén, a tengerentúlon már korábban többször versenyülést ajánlottak neki, Button a tavaly elinduló Nitro Rallycross mellett tette le a voksát. Travis Pastrana sorozata ráadásul elektromos autókra vált, ami Button Extreme E tapasztalatához is hasonlítható.

    „Jó mókának tűnik. Így is sok időt és energiát szánok majd rá, mert bárhol indulok, versenyképes akarok lenni. De egy teljes IMSA szezonhoz szükséges erőfeszítés túl sok lett volna nekem. Ennyit nem lehetek távol a családomtól, hiszen így is sokat utazok többek között a Sky és a Williams miatt. Egyszerűen nem menne. A gyerekeknek felé sem lenne fair, hogy ennyire nem vagyok velük.

    Azt is csinálhattam volna, hogy csak az endurance versenyeket vállalom el, de akkor más emberekkel osztoztam volna az autón. Én csak beugrottam volna az autóba, és ha elrontom, akkor az egész bajnokságuknak lőttek, ami fura helyzet.

    Nem bánom, ha a többiekkel egy autót vezetünk, de inkább megmaradnék az egyéni felállásnál. Akkor csak rajtam múlik, ha elrontom vagy jól megyek.”

    Most Oliver Bennett csapatával, a XITE Energy Racinggel versenyez majd abban a szakágban, amiben apja is versenyzett.

    „Szerintem jó lesz majd Olival és a csapatával dolgozni, családias a hangulat. És ezt akarom, ezt szeretem a versenyzésben. Persze, amikor a pályán vagyunk, komolyan vesszük és nyerni akarunk. De számomra a környezet is fontos, és hogy élvezni is lehessen.”

  • Új elnöke lett a Hyundai Motorsportnak

    Új elnöke lett a Hyundai Motorsportnak

    A Hyundai Motorsport bejelentette, hogy Seon-Pyung „Sean” Kim veszi át Scott Noh helyét a vállalat elnöki székében.

    Noh új pozíciót tölt be a Hyundai-nál Koreában, miután eddig felügyelte a vállalat motorsportrészlegét, amely a Túraautó Világkupa és a Rali Világbajnokság címeit szerezte meg, valamint az ETCR eTouring Car Világkupa első gyártóinak egyike lett, amely elkötelezte magát a szériában. Így nyilatkozott:

    „Nagyszerű lehetőség és tapasztalat volt, hogy a Hyundai Motorsporttal dolgozhattam, egy erős csapattal, akikkel sok emlékezetes pillanatot tölthettem. Megtiszteltetés volt ezt a csapatot két gyártói címhez juttatni a WRC-ben, és a tervezett költözés részeként visszatérek Koreába egy új kihívásért, az Alzenauban eltöltött idők boldog emlékeivel a hátam mögött.”

    Kim két évtizedes tapasztalatot visz magával a járműfejlesztés területén, és több évet dolgozott annak a csapatnak a tagjaként, amely a Hyundai WRC-bevezetésének előkészítésében segédkezett. Új szerepében Kim a WRC, a WTCR és az ETCR folyamatban lévő programjait fogja irányítani, és felügyeli a Hyundai ügyfélversenyzői részlegét is. Ennyit tett hozzá:

    „Nagy örömmel veszem át Scott-tól a Hyundai Motorsport elnöki szerepét, és folytatom azt a munkát, amelyet az elmúlt négy évben olyan sikeresen irányított. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy már 2014-ben is dolgozhattam a járműfejlesztésen a WRC-be való nevezésünk előkészítése során, így az évek alatt végignézhettem, ahogy a vállalat egyre erősebbé válik. Izgalmas időket élünk a Hyundai márkánál, hiszen a hibrid technológia a WRC-ben és az elektromos versenyzés az ETCR-ben releváns technológiatranszfert teremt a motorsport és a nagyteljesítményű személyautóink között.”

  • Vettel érdeklődését felkeltette a rali

    Vettel érdeklődését felkeltette a rali

    A négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel nem először vett részt Race of Championson, egyszer meg is nyerte azt, de első alkalommal fordult elő, hogy úgy vett részt az eseményen, hogy az nem aszfalton zajlott, hanem terepen, ráadásul havas, jeges talajon.

    Mindezek tükrében nagyon szép eredménnyel zárt a vasárnapi egyéni versenyen, hiszen a döntőig jutott, és bár végül alul maradt, ilyen terepen a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb ellen kikapni egyáltalán nem szégyen.

    Ezen kívül Vettel utasként is megfigyelte, hogyan vezetnek a ralisok, nagyon bejött neki a műfaj és jelezte, hogy elgondolkodik rajta, hogy a jövőben majd elindulna-e tereprali-versenyeken. Elmondása szerint egyelőre nem túl jártas a szakágban, de most érdeklődni kezdett.

    „Mindig is élveztem nézni, hogy mit csinálnak. Ez egy másik szakág, szóval így is jól érzed magad az autóban, csak éppen sok a különbség” – idézi Vettelt a The Race.

    „Nagyon hasonlóan a Forma-1-hez vagy bármelyik kategóriához, rengeteg munka van a színfalak mögött, az itinerek elkészítése és az összes lehetséges információ megszerzése kapcsán; ugyanez a helyzet velünk is, amikor a versenyre készülünk, és ott van az azt követő elemzés is.”

    „A sport fejlődik, és többről van szó, mint csak a vezetésről, ami szintén kihívást jelent. Szóval biztos, hogy nem könnyű csak úgy beleugrani és nagyon jónak lenni benne.”

    „Szükségem van időre és tapasztalatra, de ha valaki hajlandó adni nekem lehetőséget és egy esélyt, és sok ideje van, akkor szívesen kipróbálom.”

    „Azt hiszem, ez olyasmi, ami versenyzőként nagyon kielégítő, hogy játszhatok az autóval és több mozgásterem van.”

    „Általában, amikor az autó kitör, azonnal korrigálsz, és vesztettél egy kis időt. Itt viszont szerintem sokkal több szürke zóna van. Oldalra kerülsz, talán egy kicsit rossz az időzítés, de korrigálhatod.”

    „Természetesen be kell kerülnöd abba az igazán kis időintervallumba, hogy tökéletes legyél. És láttad a különbséget! De ez határozottan olyasmi, amit élvezek.”

    Sebastian Vettel, ROC
    Vettel és Loeb a ROC döntőben  |  Fotó: Courtesy of Race of Champions
    Arról is beszélt, hogy élte meg a hétvégi ROC-on való vezetést

    „Ez olyasmi, amihez a vezetési stílusomat tekintve határozottan nem vagyok annyira hozzászokva” – mondta Vettel.

    „Normális esetben, amikor az autó oldalra megy, megpróbálom minél hamarabb korrigálni, és visszatenni az egyenesbe, ami itt nem a leggyorsabb megoldás.”

    „Nagyon izgalmas, és szerintem ez egy nagyszerű hely a világon” – utalt Vettel a svéd, sarkvidék-közeli helyszínre. „Sok munka volt, az időjárás nem igazán segített ezen a hétvégén, és nem könnyítette meg a helyzetet, de az emberek nagyszerűek voltak.”

    „Miután az elmúlt két évben kihagytam a Race of Championst, és a világjárvány is végigjárta a világot, nagyszerű volt visszatérni. És nagyszerű volt a normalitás érzése is, már amennyire ez lehetséges volt.”

    „Ez egy nagyon-nagyon nagyszerű visszatérés volt, és nagyon szeretnék visszatérni egy ilyen helyre havon és jégen.”